20210417
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

2021 február 24, szerda

Kitenyésztett-e a „gerivírus”?

Written by

Megdöbbenéssel néztem és hallgattam meg dr. Pócs Alfréd "Felhívás"-át a YouTube-n.  El sem tudtam képzelni, hogy ilyen magas szinten művelt embercsoportok mint az orvosok a tisztánlátásért és a Magyarok Világszövetségének elnöke Patrubány Miklós bedőlhettek Geri Tibor „őrök idők” óta ármánykodó összefogásokat bontó járványainak.

Amit ő terjeszt, az nem más mint az „ékverés” és a narcisztikus „könyökölés”! Semmit nem tűr ami nem egyezik saját elveivel.

Nagyon nagy aggodalommal olvasom honfitársaim által hozzám eljuttatott írásokat, nézem és hallgatom a hangfelvételeket, videókat és bizony elkeseredve állapítom meg, hogy a „gerivírus” elszabadultnak látszik sőt most van még csak igazán elemében. Hirtelen újra felütötte fejét a legnemzetibb körökben is mint az orvosok a tisztánlátásért, a Magyarok Világ Szövetsége, pedig neki is van/volt valamiféle Szabadságmozgalomféle csoportosulása és még ki tudja hol akar rombolni, nemzetet megosztani, éket verni minden magyar összefogásban?

Ami a rémisztő ebben, hogy ha végig hallgatod dr. Pócs Alfréd "Felhívás"-át a YouTube-n.  ahol közli velünk, hogy most ők is elfogadták a már annyiszor másoknak is "eladott" „geriötletet"... Emlékezzünk 2015-re amikor dr. Halász Józseffel is egy nyílt levéllel összerúgta a port. Na de Józsi bátyánk irt is neki erre Válasz Geri Tibor nyílt levelére címmel amit érdemes lenne dr. Pócs Alfrédnak is elolvasni, hogy tudja meg a veszett-róka történetét.  De vajjon miért pont mostanra időzítette ártó támadásait megint? Mit akarhat rombolni újra? Hogy lehet az, hogy a magyarság többsége nem látja, hogy kilóg a farkasláb a báránybőr alól? - De tudjátok mit? Most azért is keressük és tegyünk eleget a megbízatásával! Írjuk alá minéltöbben amire felhatalmazást kapott a MVSZ-öl és más törekvő mozgalomtól. Legyen meg neki ne csak a 100 000 aláírás, hanem ettől sokkal több! Ne maradjon mozgástere ebből is kibúvót keresni. Hajrá!

Már a tavalyi évben  az ébren járó szakorvosok, amikor az állami hamis propagandák ellen kezdtek megmozdulni az azon gondolkodni tudó és merő emberek, akik összefogni kezdtek és mint fáklyák az alagútban kezdték megvilágítani nemzetünknek a sötét utakat bátran és határozottan mutatták a tévelygő embereknek a helyes irányt, de ugyanakkor az egyenest a halálba vezető elágazásokra is felhívták a figyelmet. Erre is gyorsan felfigyelt valaki/valakik... Csak nem ezért lett bevetve a „gerivírus” aki hízelegve gyorsan éket verhet minden ébredező gondolkodó ellenállásokba. Vigyázni kell, mert igencsak azzal kötötte be magát az ilyen csoportokba, hogy ez már már politikai világjárvány és ez már az ő szakterülete, mert mint "nemzetközi jogászt" csakis őt illeti meg. 

Ebben az „EGYSÉG”-ben is gyorsan elérte amit akart. Gödény is azonnal felismerte, hogy neki ugyanazok a céljai mint neki; pártvezér akar lenni, így azon nyomban ki is tiltotta magától. Ez már is szakadást jelentett az EGYSÉGBEN. Innen már csak a MVSZ volt láb alatt. Sajnos jelenleg most alattomosan oda is beférkőzött és félő, hogy bentről bomlaszt már azóta is. Amivel meg most hozakodott elő, nagyon aggaszt engem. Ez már egy figyelmeztető jel kellett volna, hogy legyen minden ébredt embernek, amikor ő maga személyesen kereste meg a mindjobban erősödő "egységet" felajánlva „alázatos” szolgálatait!?
A belinkelt  videós felhívás tartalma szerint sajnos meg is kapta a megbízatást, amit  javasolt nekik. Tudatta velük régi dumáját, hogy össze kell gyűjteni legalább 100 000 aláírást arra, hogy majd a magyar államnak kelljen bizonyítania a 2012-ben törvényes volt e a Magyar Köztársaság névváltoztatása Magyar államra és attól a dátumtól mint céget hegyeztettek be Amerikában. Állítólag ha ezt nem tudja bizonyítani akkor minden törvénytelen azóta.

Szerintetek mi ez? Mire vezet? - Szerintem ugyanoda mint amikor Drábik Jánost kinevezték a Trianon Bizottság „vezérévé”. Már akkor figyelmezettem a nyilvánosságot, ha Drábik került oda az nem véletlen. Az ő feladata lesz, hogy az egész mozgalmat (100 éves Trianon) akadályokra vigye, minél jobban fel hígítsa az érdeklődést, majd semlegesítse és végül örökös ködbe vezesse bele a nemzeti ügyünket. Na és láttátok mi lett vége? Az amit sokan tudtunk előre. Orbán és kormánya minden kellemetlenség nélkül győzött egy egyszerű nevetséges alagútfélével Drábik Jancsi által. Ezt kaptuk a "nemzeti kormánytól" trianoni gyalázat 100-ik évforduló gyásznapjára. Most egy hasonló szerepet játszik „gerivírus” is? 

Olyan nagy szavakat kezdett használ mintha egy nagy próféta lenne, aki csak háromféle választási lehetőséget jósol meg a magyar nemzetnek, ami kb. így hangzik tőle;

1.) A biztos pusztulás, vár rátok, vagy zombi rabszolgaként a diktatúrában való tovább vegetálás...

2.) A nemzetek felének feláldozása a diktatúra felszámolásáért...

3.) A nyilatkozat 100 000 aláírása... – Ez azért fontos számára mert most végre megint ő lesz - lehet a központi figura, egyedi kakas a szemétdombon, mint valamikor 2016-ban az „Első lépések a magyar állam felé”. Úgy, hogy számára ez a téma már többször lerágott csont és sajnos most megint eladhatta hülyeségeit a naiv embereknek.

Ha jól emlékszem régebben, lehet már tíz éve is vagy még több is annak mikor egy Norvég alap pénzével csinált egy Demokraták Hálózata nevű szervezetet, egy politikai elméletet színes golyókkal ábrázolva, hogy milyen liberalizmusok váltják egymást, meg ideológiák, és itt ő az, aki tudja a tutit. Befészkeli magát ahol hasznot lát, vagy bomlasztani kell és lehet. Blogaiból, korábbi kijelentéseiből, dolgaiból és kapcsolataiból tudható, hogy a „néphatalom” számára egy proletárdiktatúrát jelent, a „nemzetközi internacionálé”, azaz a kommunista világrend szószólója, ugyanoda tartozik, mint Gyurcsányék.

Egy másik olvasónk egy másik egységöl úgy nyilatkozik erről, hogy; Nekünk nem kis bajt csinál, nyilván szándékosan, mi se ok nélkül tartottuk eddig titokban, kikkel, és mibe fogtunk, én számítottam a fellépésére, tudtam, mit kezdett, mit szervezkedik és miért és kiket húzott bele és sorba fog menni mindenkin, aki perelni akar!? Én nem tudom, de amilyen helyzet van, az is benne van, hogy a háttérből egy balliberális puccsot szerveznek a nemzetközi szervezeteik támogatásával, és egy pillanat alatt úgy járunk, mint annak idején Ukrajna, és nyakunkra kerül egy másik bábkormány, mert Orbán már útjában van (minden ami jobbos) a háttérhatalmi erőknek!? 

Talán itt jön össze, hogy mi a feladata ennek a „gerivírus” nevű beépített titkos ügynöknek, hogy belülről bomlasszon, ossza meg az egységes akaratot a fellépésre a túlreagált intézkedések ellen és ezzel akadályozzon meg bármiféle komolyabb összefogást is. Veszélyben van tőle minden kisebb nagyobb nemzeti mozgalom!

A veszély fokozódik ahogy az emberek ébredeznek, hiszen még nem alakulhatott ki bennük a természetes ellenállás a "vírusok" ellen így felismerhetetlen marad számukra a belopakodó „gerivírus” is. Mi az ami arra ösztönzi, hogy mint egy aktív kaméleon váltogassa köpönyegét? Miért érdeke a bomlasztás? Szerinte az Alaptörvény támadása és jogi megszüntetésének elérése (de már ezen folyamat elindítása) alkalmas a diktatúra békés felszámolására. EZT semmi mással NEM LEHET békésen... mondja ő.

Miért nem tette ezt meg már régen is, ha akkora nagy tudású nemzetközi jogász? Van olyan jogi diplomája mint Göncz Árpádnak?

Kedvenc taktikája a zavaros víz. Hol azt szónokolja, hogy szavazással nem lehet diktatúrát dönteni, de a távolmaradással a diktatúra hatalmát erősítjük, egyszer meg azt mondta, hogy lehet szavazással is, de nem mondta meg hogyan. Vagy azt mondja, hogy ha beszélünk róla akkor megszüntethető, meg, hogy szavazz érvénytelenül, holott másutt meg azt állítja, hogy nemzetközi törvényszéken támadható és érvénytelenítő! Összevissza beszél!? Többek közt olyan kijelentése is volt, hogy a „demokrácia is egyfajta diktatúra”, de számára a proletár diktatúra a menő. Egyszóval nagyon nehéz rajta elmenni illetve megérteni mikor mit is akar kifejezni. Nagyon úgy látszik az adott időben az időszerű helyzet adja meg számára mondanivalóját.

Nekem írták, hogy ez az emberféle soha senkinek nem mondta el, mi lenne, ha Orbánék valami csoda folytán ugyan, - de elismernék hogy államcsínnyel jutottak hatalomra, és az alaptörvényük "érvénytelen"? Hogyan jutnának be, és kik az országgyűlésbe? Mert ha nem az érvényben levő választási törvény módján kiírt új választások módján, pártjaikkal, vagy független képviselőkként, - akkor hogyan? Vagy, ha minden azonnal érvénytelenné válna, akkor hogyan írna ki, és kicsoda bármilyen választásokat is? Vagy csak egy káoszba vezetné az elmélete az országot, aminek egyenes következménye lehet akár egy polgárháború is? Vagy külföldi beavatkozás segítségével puccsot hajtanának végre a háttérhatalom emberei, mint Ukrajnában is tették az Eu csatlakozás okán? - ez az, amiről HALLGAT de nagyon!

Ezért csak azt vagyunk kénytelenek kérdezni, hogy ha ő már 10 éve is tudta, mi a megoldás, akkor azt ott és akkor miért nem tette meg? Miért engedték hatályba léptetni az alaptörvényt az akkori ellenzői, - a most is annak érvénytelenségét hangoztató és bizonygató volt alkotmánybírók és jogászok? 

Mindenesetre imádkozzunk, hogy a mostani "küldetése", még ha az akaratának ellenére is történne de az most Istenünk segedelmével bármit is tesz, az csakis a magyarság javát szolgálja.

Úgy legyen!

Megnyitva 876 alkalommal

Hozzászólás   

#1 gerivirusSebestyen 2021-03-01 10:30
Zoli, örvendek, hogy neked is ugyanaz a velemenyed Geriröl, mint nekem. Svajci komoly vitaforumon sose lephetne fel egy ilyen összeferhetetlen alak, mint Geri. A kulturalt vita-etika egyik elemet sem hajlando betartani. 2016 elött a facebookon megtapasztaltam, mikent forgatja ki a szavaidat, hogy aztan ezeket a kiforditott allitasokat megcafolhassa. Ilyen viselkedesnek 2 magyarazata lehetseges:
1. Ezert a megosztasert, a sok meddö vita kiprovokalasaert fizeti öt a regnalo hatalom.
2. Szemelyiseg zavarban szenved, amit legutobbi megjelenese, -bibliai apostoli szakall es bot-, is alatamaszt.

Mindeket esetben veszelyes azokra a közössegekre, melyekben megjelenik.

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások