20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 január 08, péntek

Végveszélyben az amerikai demokrácia

Szerző: Dr. Bene Gábor

Példátlan támadás alatt áll az USA demokrácia (II. rész)

Sajnos jó volt a megérzésem abban, hogy nem a pártfüggetlen Trump támogatói törtek be a Capitoliumba. Nézzünk néhány példát erre! A Coverage in the spirit of faith – című televízió műsorban bemutatták, hogy egy Twitter posztban 9 óra 33-at jelölték meg a Trump csapat Capitoliumba való „betörésének” időpontját, ám az esemény mégis délután 1 órakor következett be. Még gyanúsabb az, hogy a Twitter ezt törölte. Vajon miért?

Nem azért, mert korán írták meg? Valaki azonban lementette mert számára hihetetlen volt, hogy Trump ilyen eszközhöz folyamodna, hiszen még törvényes elnökként most, bejelenthetné a rendkívüli állapotot. Ám akkor már érti, hogy miről is van szó amikor elkezdődött, hiszen a szerző előre tudta azt, hogy mi fog történni. De vajon honnan tudhatta ezt előre? Esetleg a Twitter üzenők voltak az akció megtervezői? Legfeljebb csak az időpont csúszott hátrébb?

Nézzük egy másik példát! Bent a Capitoliumban pózoló “profik” közzétettek fotókat is. Így lehetett azonosítani egyes arcokat, akik Antifa és BLM aktivisták, s ők már másutt is „szerepeltek”, vagyis valóban profi aktivisták. Meg kell állapítsam, hogy szerintem ugyanaz történt, ami Pesten 2006 szeptember 18-án a Magyar Televízió székházánál: ún. hamis-zászlós támadás. Így a budapesti minta egyértelmű, csak most Donald Trump követőit rángatták be egy olyan balhéba, amihez nincs semmi közük, legfeljebb néhány forrófejű Trump rajongó tévedhetett oda. A cél közismert: az egyértelmű országos tömeghangulatot szeretnék ezzel megingatni és Trump ellen fordítani.

A liberális-bankárkaszti pénzpórázon lévő média e kamu rohamot nagyon jól fel tudja használni az elnök lejáratására annak ellenére, hogy az intézményt védő rendőrök nem voltak elegen, sőt egyikük még be is tessékelte egy videó bizonyíték szerint, a buszokon érkező ál „trumpistákat”. Ebben a média profi, de azt pl. nem fogják nyilvánosságra hozni, hogy Nancy Pelosi demokrata házelnök veje a „támadáskor” egy nemzetiszínűre mázolt viking harcossal szelfizte le magát. Mit is keresett ez a demokrata úr, az állítólagos „trumpisták” között? S miért voltak olyan jóba, hogy még szelfiztek is egyet? Ne soroljuk tovább a kérdéseket, mert a dolog teljesen egyértelmű számunkra.

Példátlan támadás alatt áll az USA demokrácia – mondta Biden és ő tudta pontosan, hogy mit beszél. A támadást ugyanis épp ők a liberális demokraták követik el a 9/11 óta szinte folyamatosan.

Ha már említettem az írásom előző részében az ún. Lugánói tanulmányt, akkor nézzük mit írt a szerző a könyve előszavában? „Az 1970-es évek közepétől, amikor az első könyvem anyagához végeztem kutatást, folyton azt próbáltam megérteni és leírni, hogyan osztódik szét a hatalom. Ebből kiindulva olyan témákkal foglalkoztam, mint az éhség a világban és főleg a harmadik világ nyomora, a déli félteke adósságainak hatása, az észak-déli viszonyok, a transznacionális vállalatok és intézmények, és a Világbank szerepe. A Lugánói tanulmány olyan pontos, józan és távolságtartó elemzés, amilyet elvégezni képes egy komoly kutatás. Nem tudományos fantasztikus írás, vagy bármilyen más kitalálás. A legkevésbé sem volnék meglepve, ha megtudnám, hogy hasonló dokumentumot már készített egy valóságos munkacsoport.”  Ez a könyv nagyon is részletesen taglalja, sőt előrevetíti a mai helyzetet. S aki elolvassa, úgy érezheti, hogy Susan George egy zseniális elemző, vagy jövőbelátó hölgy, aki pontosan tudta, hogy mi fog történni 40-50 évvel később. Megírta a gátlástalan bankárkaszt népességet csökkentő terveit, ami gyógyszerkísérletek, helyi polgárháborúk, stb. formáiban bekövetkező szomorú jövendölés. S ezek már sajnos valóban a nyakunkon vannak, s nem tudhatjuk, hogy miképpen fog végződni ez a hatalmas kísérlet, ahol mi a „nyulak” vagyunk csupán.

Ám térjünk vissza ahhoz az egyetlen jelentős ellenkísérlethez, amit Occupy Wall Street néven ismerünk, s amelyet a liberális Amerika taposott el a lehető legaljasabb módon. Tegyük hozzá hogy pont úgy, mint ahogy Budapesten tette öt évvel előtte a szocialista-SZDSZ kormány, akik éppen annyira liberálisok voltak, mint Biden bandája.

Az Occupy Wall Street mozgalom az amerikai társadalom egyik meghatározó feszültségét testesítette meg: tömegtiltakozást hozott létre az alternatív politika előkészítése céljára. Az ún. Liberty Plaza (Szabadság tér) igényének egyik oka az volt, hogy felhívta a lakosság és az állam figyelmét arra, hogy nép egy része nem hajlandó tovább tűrni a monetáris diktatúrát, a bankárkaszt pénzügyön keresztül történő élősködését. S ebben is nagyon hasonlított a 2006 őszén Pesten indult megmozdulásokhoz, bár hatásában éppen a pénzügyi és katonai „világcsendőr” USA szerepe miatt, kétségkívül jelentősebb volt.

A New York-i aktivisták közül, akik a demonstrációt tervezték, az anarchista elvek alapján tájékozódtak az autonóm önszerveződésről és az önigazgatásról, viszont sajnos nem voltak hajlandóak politikai követelésekként megfogalmazni céljaikat, annak ellenére, hogy ez megerősíthette volna a közéletiben a szerepüket. A megválasztott képviselőknek a központi térről sugárzott egységes követelése helyett az Occupy sokoldalú megbeszéléseket eredményezett a hiperváros agoráiban, s arra törekedtek, hogy végre megoldási képletet találjanak a pénzügyi világrend megváltoztatásához. Ebből pedig érthető módon nem kért a Wall street. (Vagyis a bankárkaszt!)

A városi tüntetések és ülések hagyománya szerint a tüntetők tábora kiemelkedő és szimbolikusan feltöltött városi teret követelt, hogy felhívja a figyelmet a hamis politikára. Előkészítette a sok résztvevő által vágyott alternatív politikát, az önszerveződés modellezését és tesztelését az állam és a hamis-piac által biztosítottaktól függetlenül.

S ha Trumpnak nem sikerült az amerikai nép azon rétegeit nemzeti civil-rendszerré szervezni, akik egykor az Occupy Wall Street-et alkották – kivéve azokat, akiket eltüntettek –, akkor sajnos marad a pártokrácia, ahol a két politikai szekértábor közötti különbség nagyon csekély. Vagyis minden azon múlik Amerikában, hogy mekkora szervező munkát tudott Trump elvégeztetni a megbízható társaival. (folyt. köv.)

III. rész ⇒

⇐ I. rész ⇒
⇐ II. rész ⇒
⇐ III. rész ⇒


Hozzászólás  

#3 az USA-ban a gondolatszabadság is megszűntR Zoltán 2021-01-11 11:05
Ma éjféltől az USA-ban a gondolatszabadság is megszűnt – Már nem elérhető a Parlel, az Amazon megszüntette a szolgáltatást

Mint ahogyan azt korábban is lehetett hallani több hírforrásból, az Amazon bejelentette, hogy lekapcsolja a Parlelt. A Parlel az az alternatív közösségi szolgáltatás, amelyik a véleménynyilvánítás szabadságát meghagyta, így lehetőséget teremtve azoknak, akik az arckép és a tw. felületekről kitiltva máshova nem mehettek gondolataikkal.

Ma éjféltől a Parlelnek helyet adó kiszolgáló, az Amazon megszüntette a szolgáltatást, így mindazok – javarészt konzervatív gondolkodásúak és általában Trump pártiak – , akik eddig ezen a játszótéren igyekeztek megosztani gondolataikat, ma reggel arra ébredhettek, hogy a rendszer nem működik. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem a Parlel, mint közösségi oldal állt le, hanem az azt kiszolgáló, a deep state soraiba tartozó Amazon tette elérhetetlenné a közösségi oldalt.

A Parlel még 2018-ban indult el és használata egyre szélesebb körben terjedt el Egyesült Államokban. Egy kiváló ingyenes applikáció volt, melyet töröltek a Google Play Store-ból és az Apple-ből is.

A Parlel elleni nagy haragot az váltotta ki, hogy Donald Trump elnök ügyvédje Lin Wood, akinek hihetetlen mennyiségű követője volt, miután kizárták a Facebookról, majd a Twitterről is, a Parlelen folytatta tevékenységét. Lin Wood korábban kijelentette, hogy nyilvánosságra fogja hozna azokat a porno felvételeket, melyek Joe Biden fiáról kerültek a birtokába, valamint olyan dokumentumokat, amelyekből világosan kimutatható, hogy az elnöki székbe készülő korábbi alelnök Joe, mennyire terhelt korrupciós ügyekkel, és mennyire volt befolyásolható külföldi hatalmak, országok által a 2020-as elnökválasztás során.

Lin Wood többek között a következőket írta:



Az elkövetkező 10-14 napban megdöbbentő információkat fog megtudni számos kormánytisztviselőnkről és a gazdag elitről. A gyermekkereskedelem és a pedofília, mint világméretű járvány.
Ezek ki fognak hatni Joe Bidenre, Barack Obamára, John Roberts főbíróra, Hillary Clintonra, Nancy Pelosi, Mike Pence-re, Jeffrey Epsteinre, Bill Gatesre és még több ezer főt fog érinteni.

Láttam a bizonyítékokat. Meggyőző! Ez valóban a jó és a rossz közötti harc.

Over the next 10-14 days, you will learn shocking information about many of our government officials & wealthy elite. Child sex trafficking and pedophilia are the worldwide pandemic. Revelations will relate to Joe Biden, Barack Obama, Chief Justice John Roberts, Hillary Clinton, Nancy Pelosi, Mike Pence, Jeffrey Epstein, Bill Gates, and thousands more. I have seen the evidence. It is conclusive. This truly is the battle between good & evil.

— LLinWood linwood Sunday, January 10, 2021

Egy másik bejegyzésében így fogalmaz:

Nagyon sok bizonyíték támasztja alá a pedofíliával és a gyermekkereskedelemmel és gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos vádakat. A törvények tiltják a közösségi platformokon való közzétételt, így a bizonyítékokat csak a bíróságon lehet bemutatni és majd nyilvánosságra hozni.

A megfelelő időben és megfelelő csatornákon perdöntő bizonyítékok fognak megjelenni a választási csalások igazolására.

Talán a legmegdöbbentőbb történés Trump elnök intézkedései lesznek, melyek megszabadítják hazánkat az adósrabszolgaság státuszából.
Pénzügyi rendszerünk fiktív elszámolásokon és csalásokon alapszik.

Ideje a csődnek és az újrakezdésnek. Arany, ezüst, termőföld, ezeket a javakat újra birtokolnunk kell.

Ismét 1776 van. Bízz bennünk!

Lin Wood azzal is fenyegetett , hogy nyilvánosságra fogja hozni azokat a dokumentumokat melyben érintettek hollywoodi sztárok és befolyásos politikusok, melyek bizonyítják szerepüket pedofil ügyekben. Itt olyan nevek is megemlítésre kerültek, mint Rod Rosenstein, Roberts főbíró vagy éppen Nancy Pelosi.

If @realDonaldTrump orders military to seize documents, Chief Justice Roberts, Rod Rosenstein, Nancy Pelosi, & many others will be immediately arrested.

Documents must be seized before they are destroyed. Time is now of the essence if this part of the Kraken is to be successful. t.co/0oLdgC16gH

— Lin Wood (@LLinWood) January 4, 2021
#2 Nancy Pelosi a "Demokraták" fő boszorkánya nem nyugszik.R Zoltán 2021-01-11 09:46
A "Demokraták" katonai puccsra akarják rávenni az egyesített vezérkari főnökök elnökét

dringsti.wixsite.com/.../...


Nancy Pelosi házelnök felkérte Mark A. Milley hadsereg tábornokot , a vegyes vezérkari főnökök elnökét, hogy korlátozza az elnök hozzáférését az ország úgynevezett nukleáris futballjához, amely Amerika hatalmas arzenáljának indítási kódjait tartalmazza.

Pelosi

A következő választ kapta:

Trump továbbra is az egyetlen olyan személy a kormányban, aki képes közvetlenül elrendelni a katonai akciókat, és aki szabadon mérlegelheti az ország nukleáris arzenáljának felhasználását.

Minden olyan kísérlet, amely megtagadja tőle a nemzetbiztonsági elnöki feladatainak ellátásához szükséges eszközöket, jogellenes lenne, kivéve, ha a 25. módosításra hivatkoznak, vagy ha a Pentagon tisztviselőinek általa adott utasítások maguk is törvénytelennek minősülnek.

Forrás: westernjournal.com/.../...
#1 Mind többen emelnek szótR Zoltán 2021-01-09 20:53
Egy komoly hibája ennek a személynek, hogy Bayer Zsolt véleményére volt kíváncsi!
Meg van bocsájtva mert a további fontos dolgokról őszintén szól. Belátja és felhívja figyelmünket főleg a még alvó, vagy szundikáló honfitársunknak,hogy ideje ébredni! huntv.info/szabad-europai-amerikai-radio/#comment-4803

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások