20240420
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 július 24, szerda

Úton a magyarság teljes felszámolása felé?

Szerző: ismeretlen

A magyarság megérett a teljes és tökéletes hódoltságra, sőt, a teljes pusztulásra, olyannyira, hogy a legelemibb nemzeti érdekeit se képes megvédeni, de annak még csak tudatában sincs azoknak.

Miért van az, hogy a pártvezéreknek - főleg a nemzetinek mondottaknak - és a polgári szervezetek vezetőinek most már közel két évtizede nem derengett fel, ha jövőt akarnak a magyarságnak, akkor a fiatalság felé kellene fordítani figyelő szemüket?

"Olyan kis ország (Izrael) részéről, mint mi, ez szinte döbbenetes. Azt látom, hogy fölvásároljuk Manhattant, és fölvásároljuk Magyarországot, és fölvásároljuk Romániát, és fölvásároljuk Lengyelországot. S ahogy én látom, nincsenek problémáink. A tehetségünk, az összeköttetéseink és a dinamizmusunk jóvoltából szinte mindenhová eljutunk." -- Simon Peresz

A fenti megjegyzés Simon Peresz izraeli elnök szájából hangzott el 2007. október 10-én a tel-avivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen, melyet a Má’árív című izraeli héber nyelvű napilap közléséből fordított Hering József volt izraeli katona. Peresz elnökúr azonban nem a teljes valóságnak megfelelően fogalmazott. Magyarországot ugyanis lényegében már felvásárolták. Az egyetlen jelentős nemzeti tulajdon a magyar föld, aminek nagyobb része még - remélhetőleg - magyar tulajdonban van, de a jelenlegi kalózkormány azon dolgozik, hogy azt is idegen kézre játssza.

Marschalkó Lajos az Országhódítók című munkájában közli a Russischen Invaliden 1910. december 30-i számából:

"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek  ..."

Ami korunk Magyarországában történik, nem első ízben történik. Az 1867-es "kiegyezés" a zsidóság állampolgárságáról is rendelkezett. Ekkor kapták meg az állampolgárságot, addig nem lehettek azok. Nem csoda, hogy Deák Ferenc a "haza bölcse" lett. Bartha Miklós írja a Kazárföldön című munkája 61. oldalán:"... a kazárok (zsidók) tömeges bevándorlása 1868-ban kezdődött."

A tömeges bevándorlásnak nem kizárólag az állampolgárság elnyerése volt az oka, hanem nagyban hozzásegítettek az oroszországi pogromok, és Bartha szerint az, hogy Galíciában törvények szigorú alkalmazásával igyekeztek megfékezni az üzérkedést. Románia pedig lezárta határait előttük, viszont nyitva volt Magyarország határa. Gazdaságilag meghódították az országot, és József Attila elpanaszolhatta versében: -- "S kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk."

A valóság az, hogy a másfélmillió emberünk nem "kitántorgott" Amerikábahanem a jövevények kihúzták a magyar középosztály talpa alól a szőnyeget, a megélhetést, és az utolsó pénzükön vettek egy hajójegyet Amerikába. Ma szintén ez történik, de a tönkretetteknek nincs hová menekülniük.

A magyarországi nép 100 év alatt kiirtja önmagát, és a tudománnyal foglalkozók 5 krajcárért el fogják adni az örökségüket. 100 év múlva mi - magyarul beszélő zsidók - leszünk a Mah-Garok, és köszönettel fogunk adózni Badiny professzornak, aki ezt kikutatta, és akinek a munkáira majd hivatkozni fogunk."

A hitetlenkedők kételkedhetnek, hogy e beszélgetés valóban megtörtént-e, avagy nem, de Magyarország megszállása, kisajátítása, meghódítása, sőt, az önpusztítás is kísértetiesen bekövetkezett.

De hogyan is kezdődött mindez?

A magyarság már 500 éve kiszolgáltatottságban él, de az 1848-49-es szabadságharcunk leverése gyökeresebb sorsfordulót eredményezett, mint ahogy arról beszélni szokás. A Habsburgok tudományosan megalapozott tervet dolgoztak ki a magyarság nemzeti önismeretének lerombolására, azon keresztül nemzeti önbecsülésének szétzilálására. E pokoli tervet a finnugor származáselmélet keretén belül, a Magyar Tudományos Akadémia felhasználásával léptették gyakorlatba. Lényege az volt, hogy a magyarságot a nyelvrokonság kapcsán a Nyugat-Szibéria kezdetleges műveltségű népeihez kössék, hogy ennek emlegetésével és az iskolákban való tanításával a lehető legmélyebbre gázoljanak a magyarság lelkületébe, megtörve nemzeti büszkeségét. E terv megvalósítása sikeres volt.

A magyarság csak a trianoni katasztrófa után kezdett föleszmélni, miután elindult egy egészséges szellemi kibontakozás, de amelyet a vesztes II. világháború gyökerestől elsodort. Ami jó volt a Habsburgoknak, jó lett Moszkvának, és ami jó volt Moszkvának, az jó most a nemzetközi rablótőkének. A kommunista évtizedek, majd az immár 18 éve hazánkra szakadt nemzetközi "demokrácia" alatt felnevelkedett három nemzedék. Gyökértelen nemzedék, népi/nemzeti mivoltát nem ismerő, sőt, megtagadó nemzedék. A magyarság tehát megérett a teljes és tökéletes hódoltságra, sőt, a teljes pusztulásra, olyannyira, hogy a legelemibb nemzeti érdekeit se képes megvédeni, de annak még csak tudatában sincs azoknak.

Az 1980-as években meg is kezdődött az új honfoglalás alapjainak tudományos és történelmi hátterű lefektetése. Egyre-másra olvashattunk arról, hogy "a zsidók a mai Magyarország területén már a Római Birodalom idején, a 3. században éltek. A magyarok a 9. században foglalták el e területet", olvassuk a New York-i Magyar Élet 1980 egyik novemberi számában. Mit is akarnak mondani ezzel? Azt, hogy a zsidók megelőzték a magyarságot jó félezer évvel a Kárpát-medencében, tehát történelmi joguk van hozzá. Nesze neked, magyar őstörténet. Ezért kell ledélibábosozni minden kutatót, aki nem a finnugor őserdőben keresi a magyarság bölcsőjét?

A Reform 1991. március 8. számából a Magyar Honvéd március 1. számában közöl egy írást Antiszemitizmus, cionizmus, hazafiság címmel. Az elsőbbségről ebben is szó esik ilyen formában: "Úgy tudom egyébként, hogy a zsidóság nagyjából a honfoglalással egy időben jelent meg a Kárpát-medencében?  Előbb. Zsidó sírkövet már jóval a magyarok bejövetele előtti időkből találtak itt." - hangzott az újságíró kérdésére Dr. Engländer Tibor, a Magyar Cionista Szövetség elnökének válasza. A budapesti főrabbi sem mulasztotta el ezt megemlíteni, mikor kihallgatást kapott a pápától, a Katolikus Egyház fejétől.

S hogy mindezek nem véletlen megjegyzések voltak a zsidó honfoglalás történelmi hátterének megalapozásához, igazolja, hogy azokban az években nemzetközi segítséget is kaptak.

Például: Az amerikai televíziós hálózat, a CBS is sugárzott az 1980-as évek első felében egy összeállítást a magyarországi zsidóság történelméről, helyzetéről, melyben az előzőek szintén említés kaptak. Az Insight1990. április 9-i számában írja a Communism's Demise Leaves Jews to Piece Together a Past (A kommunizmusban szétzilált zsidóság ismét felépítheti múltját) címmel a következőt olvashatjuk:

 "Ilona Benoschofsky shows off a tombstone, a menorah barely visible on its surface. "This comes from the third century," the museum director explains. "A man named Judah. It proves the Jews were here before the Hungarians." (Benoschofsky Ilona egy sírkövet mutat, amelyen egy alig látható menóra van. "Ez a harmadik századból való", mondja a múzeumigazgató. "Az ember neve Judah. Ez bizonyítja, hogy a zsidók előbb itt voltak, mint a magyarok."

Érted, kedves Magyar Testvér? Most ne csodálkozz, hogy kitúrnak otthonodból, és saját hazádban csak szolga lehetsz.

Nem gondoltad ugye, hogy nemzeti önismeretednek valami köze van jövődhöz? Nem gondoltad, hogy saját "értelmiséged" készségesen segédkezet nyújt megsemmisítésedhez?

Miért van az, hogy a pártvezéreknek - főleg a nemzetinek mondottaknak - és a polgári szervezetek vezetőinek most már közel két évtizede nem derengett fel, ha jövőt akarnak a magyarságnak, akkor a fiatalság felé kellene fordítani figyelő szemüket? Nem érnénk-e el többet, ha az ébredező fiatalságot látnánk el, magyarságismeretet gyarapító irodalommal, és megkülönböztetett figyelemben részesítenénk a Forrai Sándor Rovásírás Kör munkásságát, amely rovásírás-vetélkedőket rendez már évek óta a kárpát-medencei magyar fiataloknak?

Emlékezzünk csak vissza! Hogyan is kezdődik a Hegedűs a háztetőn (Fiddler on the roof) című film?

Tradition! Tradition! Tradition! Hagyomány! Hagyomány! Hagyomány!


Forrás: http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/2626-uton-a-magyarsag-teljes-felszamolasa-fele

Beküldte N László

 

Hozzászólás  

+1 #3 2621 Verőce, Lugosi u. 71.Tejfalussy Andás 2013-08-05 18:16
Tejfalussy András okl. mérnök, Ptk. 484-487. §. szerinti közérdekű bejelentésekkel és -javaslatokkal kárelhárító méréstani szakértő, AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG gmk, cégbíróság által kijelölt végelszámoló, 1036 Budapest, Lajos u. 115. www.tejfalussy.com, tel.: +36-202181408

MEHNAM-info Kód: stefanovitsek-csalasai -130805

Fideszes és Jobbikos szakpolitikusoknak is káliummal talajmérgeztető bűnözők a tanácsadói?

Talajmérgeztetők elleni petíciónkat a miniszter és államtitkárai válaszra sem méltatták. Észre kell venni, hogy a hamis „tényeket”, hamis matematikára alapozott hibás szakmai döntéseiket is jogszerűnek tüntetik fel a lakosság előtt, s ennek eltűrése miatt a gyerekeinket is nyíltan gúnyolják!

3. éve semmibevett petíciónk lényege: Stefanovits Pál talajtani egyetemi professzor és tanítványai kieszeltek és ma is tanítanak egy matematikai-statisztikai hatáskalibráló mérési csalást. Azt találták ki, hogy a talaj egy pontjáról kiemelt kb. ½ kg-nyi talajminta oldatának laboratóriumi műszerekkel mért adatai a gyökérzóna kb. 5 méter mélységig jellemzik egy 2 hektáros terület talaját. Sőt 80 hektáros területet, vagy még nagyobbat is, ha növelik az eredményt ábrázoló térkép léptékét*. Azután erre alapozva és egyes hazai talajok káliumtartalma veszélyes fogyására hivatkozva** (a hazai talajok átlagos kálium tartalma 1-6%-os, s ahol 2%-os ott egy 1000 nm-es kert 5 méter mély gyökérzónájában kb. 150.000 kg ingyen kálium van) „a talaj káliumban gazdagítása” címén import kálisóval műtrágyáztatják a magyar termőföldeket, kb. 1960-óta. A minisztériumok engedélyével pl. olyan kálisót árusítanak „40%-os kálisó” hamis elnevezéssel, amiben a kb. 60% kálium klorid mellett kb. 26% NaCl konyhasó is van. A kálisó (éppúgy, ahogy a konyhasó) nem a termést, hanem a termelési költségeket és az aszályos időjárás kárát növeli***. Előbb évente, majd 3 évente, de akkor 3x-os dózissal használnak ilyen műtrágyát. A periódikus kálium műtrágyázásért kitüntették a csalókat****.
Lásd a www.tejfalussy.com honlapon lévő www.aquanet.fw.hu korábbi honlapon és Email-könyveimben megtalálható, s ide közvetlenül is mellékelt alábbi méréstani bizonyítékainkat: * Stefanovits Pál egyetemi talajtani jegyzetéből a térkép-léptékre is alapozott csalás. ** Stefanovits 600 mintából formált összesítő véleményt hazánk összes talaja „káliumkészletéről”. *** A fóliaházi mesterséges aszályt a kálisóval nem műtrágyázott növények túlélték, a többi nem. ****Kitüntették a Periódikus kálium műtrágyázás csalásért az agrártudományegyetemi kutatókat.

A hamis matematikára tanított fiataltól felnőttként sem várható, hogy szabálytalannak lássa, hogy a bírák a 2006-os szemkilövetés tudatosságának a bizonyítottságát semmibe vették és az elkövetőket felbujtó állami vezetőket nem büntetik. Tényleges jogállamban ez olyan terrorbűncselekmény, ami, és aminek a következménye például a következő egyenlettel írható le: „Tudatos szemkilövetés = halálbüntetés”. Nálunk „megengedett matematikai művelettel”, nullával szorzással eltüntethetik az egész egyenletet. Ilyenkor a bíróságok látszólag támadhatatlan jogszerűséggel járnak el, mivel a hazai iskolák, a tudomány egyetemek tananyaga szerinti matematika sem tiltja a nullával szorzást, s hazánkban mindent megengedtek, amit konkrét jogszabály nem tilt, s a bírák a „matematikai logika szabályait betartva döntöttek”. Közben gyermekeink boldog arccal skandálhatják Feuchtwanger „Jud Süss” című könyvéből a „Jézus a legjobb számolómester” című alábbi versikét:

„Ottan is tud összeadni
Jézusom, és tud szorozni,
Ahol csupa nulla van”.


Mivel gyermekeink gondolkodásának fejlődését, személyes döntéseit a hozzájuk eljutó helyes ismeretek, pontos adatok, helyes emberi viselkedési minták, helyzetmegítélési helyes kritériumok, valamint ezek ellentétei: az elfogadtatott hamis és vagy hiányos adatok, hibás példaképek, közösség sértő modellek útján „beprogramozott” helytelen emberi viselkedési minták és hamis és vagy hiányos helyzetmegítélési kritériumok stb. is befolyásolják, fontos, hogy időben segítsünk nekik, az előbbiek alkalmazását és az utóbbiak elhárítását lehetővé tevő adatok és technikák megmutatásával.

Verőce, 2013. 08. 05.

Tejfalussy András ( )
+1 #2 Teljes gázzal, de hova?leszerelt 2013-08-02 17:05
Kedves Erzsébet,

Azt veszem ki szavaidból, hogy teljes gázzal hajt lelkierőd, de annak nem a magyar istenhit és az abból fakadó értékrend a kormánylapátja. Ha számításba vesszük az ellenünk 1100-éven át elkövetett égbe kiáltó gonosztetteket, nagyon is érthető a magyar értékrendfertőzés. Ezen állapotunk gyógyítása céljából ajánlom kedves figyelmedbe az alábbit:

Amilyen egy nép, olyan istene, istenhite. A zsidókéhoz nekünk semmi közünk sincs, azt a júdeokrisztián (szószerint, zsidófelkent) egyházak kényszerítették ránk. Az ő gondolkodásuk a forrása a mások pusztulását, kiirtását kívánó ideológiáknak is, melyek a magyarság erkölcsét is jórészben megfertőzték. Ügyeljünk arra, hogy ne süllyedjünk le a zsidók erkölcstelen szintjére, bármennyire is vérlázító viselkedésük. Mi nem kívánjuk egyetlen nép pusztulását, kiirtását sem. Viszont elakarjuk szigetelni önmagunkat a zsidóktól, illetve őket önmagunktól.

A magyar istenhittel itt (is) magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1836 meglehet tömören ismerkedni, de terjedelmes tanulmányok is vannak bőven a lent kapcsolható URL címeken, magyarul is, angolul is.

Szerintem a bibliának nevezett irománynak kb. 3%-a hiteles, ami majdnem kivétel nélkül János evangéliumaiban található meg, de ott is csak akkor, ha lefejtük azokról a rákent elzsidósító rétegeket. Ezen kívül a zsoltárokat is érdemes tanulmányozni, de csak akkor, ha szem előtt tudjuk tartani, hogy azok mind lopott, elzsidósított imák és énekek, melyeknek eredetileg semmi közük sincs a héberekhez vagy zsidókhoz. A többi a zsidót is, a nemzsidót is egyaránt tévhitre terelő dezinformáció, egy emberiség terrorizálásra és az által az élősködő zsidóság eltartására bevetett fegyver.

A „pogány” címke (szószerint, helybeli, vidéki őslakó) számomra magasztaló. A katolikus egyház szerint mindenki „pogány”, aki nem tagja azon nemzsidók számára kiagyalt zsidószektának.

Ajánlott irodalom:

magyarmegmaradasert.hu/szerzok/a-c/badiny-jos-ferenc
magyarmegmaradasert.hu/szerzok/g-j/grandpierre-atilla

Angolul...

Általában:
magyarmegmaradasert.hu/in-english/our-beliefs
Kimondottan:
magyarmegmaradasert.hu/in-english/our-beliefs/1666
#1 USAErzsebet 2013-07-31 21:28
Most csak annyit a hoditokrol, hogy ahogyan ki
akarnak pusztitani bennunket, ugy pusztuljanak ki
ok is. Kulonben semmifele Isten nincs a vilagon,
minden Messias tortenet hazugsag, de a Bibliat
is tuzre lehet dobni, mert ezzel lett felrevezetve a
vilag. Nincs semmifele szent nep, szent orszag.
A Teremto nem tesz ilyen valogatast. Amit a zsidosag csinal,az szegyen a Teremtore, akihez ok
naponta tobbszor imadkoznak. A penzuk legyen az
o kiirtasuk fegyvere is. Sajnos ok vakok es nem
latjak sajat Istentelenseguket. Poganyabbak a poganyoknal megha szazszor mennek is egy nap a
gyulekezetukbe.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások