20241011
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 március 05, péntek

6000 éves kincsek borsodi bányában

Szerző: Librarius

A miskolci Herman Ottó Múzeum régészei a közelmúltban nem mindennapi tárgyakra bukkantak, egy 6000 éves rézkori temető feltárása során. A bükkábrányi lignitbánya területén, ahonnan 2007-ben a 7 millió éves ősfák is előkerültek, már több mint egy évtizede dolgoznak a fáradhatatlan szakemberek, hogy feltárják a régészeti emlékeket, mielőtt azok a bányaművelés áldozatává válnának.

7 millió éves ősfák mellett 6 ezer éves kincseket találtak egy borsodi bányában

kincsek1

A régió kiváló földrajzi adottságai évezredeken át kedveztek az emberi megtelepedésnek, így számos régészeti korszak egykori települései, temetői kerültek már itt feltárásra, köztük legutóbb az a 34 sírból álló temető, amelynek 3 temetkezése különleges kincseket rejtett.

A temető egy rézkori népességhez tartozott, amelyet fő lelőhelye nyomán a szakemberek Bodrogeresztúri kultúra néven különítenek el. Róluk még nincsenek írásos emlékek, csak a használati tárgyak mesélnek arról kik is lehettek. Ez a Kr. e. 4000 körül élt közösség, már használta a rézeszközöket és a Kárpát-medencében az elsők között hordott arany ékszereket. Maga az aranyművesség elterjedése Európában nem sokkal korábbra tehető: a mai Bulgáriában található Várnán feltárt temető és férfisírja, Kr. e. 4500-ra keltezhető és a korszak leggazdagabb, legismertebb temetkezése. A rézkorban egy egységes fémműves kultúrkör jött létre a Balkán félsziget és Szlovákia délnyugati része között, ebbe tagozódott bele a Bodrogkeresztúri kultúra is.

A bükkábrányi bánya területén feltárt három női sírból, több mint egy tucat aranytárgy került elő, elsősorban karikás és kúpos lemezcsüngők, amelyek egykor egy fejdísz részei lehettek. Ezt onnan tudni, hogy a halánték környékéről kerültek elő a tárgyak. Ezek a csüngők, habár több rézkori lelőhelyről is ismertek hasonló darabok, magas igényű kialakításuk folytán az eddig ismert legszebb példányok közé tehetők. Maguk a csüngők és szimbolikájuk is gondolkodóba ejtik a régészszakmát. Egyes elképzelések szerint ezeknek az ékszereknek a formája stilizált női alakot utánoz és a rajtuk található poncolt dudorok pedig a női domborulatokat testesítenék meg.

kincsek2

Németh Attila ásatásvezető és Horváth Fanni régésztechnikus

A nemrégiben feltárt temető különlegessége, hogy egy rangos férfitemetkezés is napvilágra került, neki azonban nem arany tárgyai voltak, hanem egy pattintott kőpengéje, egy csiszolt kőbaltája és egy 2 kilós rézcsákánya. Ez utóbbit inkább egyfajta jogarként használhatta, mint tényleges szerszámként. E négy gazdag temetkezés mutatja a korabeli közösség előkelő egyéneit: ezek a tárgyak kimagasló presztízs értékkel bírtak, hiszen az arany még akkor is ritkaságszámba ment. A nyersanyagot valószínűleg a Kárpát-medencéből szerezték be, felszíni ércgyűjtéssel és aranymosással. Arra, hogy helyben állították elő, vagy készen hozták valahonnan, a tárgyak kidolgozásából nem lehet következtetni.

A kárpátmedencei rézkorszak meglétét 1876-ban fogadták el tudományosan Budapesten, a VIII. Nemzetközi Őstörténeti és Embertani Kongresszuson, mivel a korszak nem egységesen jelent meg Európában. Északon, például Angliában, hiányzik és az újkőkor után átmenet nélkül a bronzkor következik. A korszak kezdete klímaváltozáshoz köthető, nem egyedülálló módon az emberiség történetében. Az akkori emberek alkalmazkodtak az új állapotokhoz: a növénytermesztésből és állattenyésztésből az utóbbi vált jelentőssé, a korábbi lakóhelyként szolgáló településhalmokat felhagyták és sík terepi, laza falvakat hoztak létre. Megjelentek a fémeszközök és a társadalom is tagoltabbá vált, ugyanakkor a kőeszközök használata is tovább élt és új technológiával nagyobb és hosszabb kőpengéket tudtak előállítani. Az utóbbi évek régészeti kutatásai egyre több információt tárnak fel erről az időszakról és az egyre jobban előtérbe kerülő természettudományos kutatások által valóban át kellett írni a történelmet, mivel a radiokarbonos kormeghatározás épp a Bodrogkeresztúri kultúra időrendjét pontosította.

A Herman Ottó Múzeum régészei a rézkori temető mellett például késő-rézkori szarvasmarha áldozatot, valamint kelta és szarmata falvakat is feltártak a 2020-as év folyamán a lignitbánya területén, ezért a leletek restaurálása és pontos feldolgozása még hosszú időt fog igénybe venni. Tervben vannak radiokarbonos kormeghatározási és további természettudományos vizsgálatok is, amelyekkel pontosan meg lehet majd mondani mikor kerültek eltemetésre és milyen kapcsolatokkal rendelkeztek e rézkori közösség tagjai.

A temetőben feltárt aranytárgyak néhánya nemrégiben nem mindennapi módon debütált a nagyközönség előtt, a feltárást vezető régész, Németh Attila, egy unboxing videóban mutatta be azokat a múzeum Régészeti Tárának YouTube csatornáján, mely alább tekinthető meg:

 kincsek3

 Forrás: Librarius

Beküldte: Antal Miklós

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló