20241014
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 április 22, kedd

A kelták már Krisztus elött itt voltak

Szerző: teol.hu

Avarkori vaskohótelepre bukkantak az épülő M6-os autópálya nyomvonalán, Bátaszék mellett, a leendő leperdpusztai alagutak közelében. A leletek egyedülállónak számítanak a megyében. Avarkori házakat, valamint i. e. a 3. századból származó kelta, illetve késő Árpád-kori, 14. századi leleteket is találtak.

Czövek Attila, a megyei Wosinsky múzeum régésze érdeklődésünkre elmondta: a megyében eddig egyedülálló leletre az autópálya kivitelezése közben akadtak az építők, még március elején. A régészek azóta tizenhét vaskohót találtak a mintegy kétezer négyzetméteres területen. Czövek Attila magyarázata szerint érdekes módszerrel állították elő a fémet a környéken élő avarok a 8-9. században. A völgyben folyó bővizű, ma is sok vasat tartalmazó patak partja mentén kivált ún. gyepvasérc volt az alapanyaga a hajdani kohászatnak.

Ezt az ércet kiásták a patak mellől, összetörték, megtisztították a sártól, majd pörköléssel eltávolították belőle a vizet. A kapott anyagot a hagyományos méhkashoz hasonló, faszénnel felfűtött kis kohókba rakták, amelyeken egy apró nyílást hagytak. Ezeken át, egy agyag fúvókán keresztül izzították a faszenet.

A megolvadó vas a kohó aljába folyt, majd kihűlt és megszilárdult. Ezt az ún. vasbucát dolgozták fel később a kovácsműhelyek, ahol különféle használati tárgyakat, fegyvereket készítettek. Kovácsműhely nyomaira azonban ezen a helyszínen nem leltek. Rábukkantak a kohókon kívül avarkori házakra, valamint i. e. a 3. századból származó kelta, illetve késő Árpád-kori, 14. századi leletekre is.

Forrás: teol.hu

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló