20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

Az amerikai, tulajdonképpen izraeli, zászló Európa három tengere között kialakítandó Cordon Sanitaire országai fölött. - Terjesszétek minden eszközzel!!! Ez a cikk a bizonyítékot szolgáltatja előbbi cikkeimhez, melyeket már több portálon is leközöltek. Ezekben német cikkeket fordítottam le,
Az ország egy szűk, zsidó többségű tengerparti sávra és egy majdnem teljesen arab perifériára szakadhat, amelyet ráadásul körülvesz az arab-muszlim tenger. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a történelmi Palesztína (kb. Izrael és a megszállt területek)
Annak idején De Gaulle tábornok a demokrácia fellegvárában vaskézzel vezette be a reformokat, aminek a menete nem volt demokratikus, de aminek     köszönhetően Franciaország rövid időn belül látványosan fölemelkedett s saját útját kezdte járni. Az elégedetlenséget szítókat,

A Bilderberg csoport igaz története

Kategória: Cionizmus
2008. április 01.
Képzeljünk el egy zártkörű klubot, amelynek résztvevői államelnökök, miniszterelnökök, nemzetközi bankárok, titkosszolgálati és katonai vezetők, és amelyben háborúktól és piaci eredményekről döntenek. Ez a Bilderberg csoport. Hogy miért nem tudnak róla semmit az emberek? Egy francia...
Befejeződött a kapitalizmus főpapjai felsőházának utolsó ülése, amit a tagok nem, de az emberiség már régen várt. Az ülésről kiadott előzetes közlemény szerint fő céljuk „Európa és Észak-Amerika közötti párbeszéd előmozdítása". („Az EU politikája" című programpontot...
"A Világkormány lenne megbízva, hogy a világ optimális népességét az egyes területeken meghatározza és közvetetten beavatkozzon, hogy az egyes országok részarányát az egyes területre érvényes korlátozásokat meghatározza... A kormányok egy bizonyos tejhatalmat élveznek, hogy a megállapodott...
Nagy-Britanniában a hagyományos "apa" és "anya" szavakat fel fogja váltani a hivatalos 1. Szülő és 2. Szülő kifejezések. Ez nem valami vicc, ezeket a kifejezéseket fogják használni a hivatalos dokumentumokban. A hatóságok - állítólag - azért döntöttek így,

A BRD kifosztása és a WHO terror

Kategória: Cionizmus
2013. január 09.
Európa kirablásának úgy látszik nincs, és soha nem lesz vége, mert egyrészt nem csak az általam már korábban is említett pénzügyi csalási módszereket alkalmazzák a bevezetett ESM rendszerrel, de párhuzamosan megkezdődött a 2009-ben megbukott WHO kényszeroltási...
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország megkezdte a csapatok átdobását a Perzsa-öbölbe. A szakértők szerint a szövetségesek háborúra készülnek Irán ellen. A hírek szerint a csapatok az ománi Masirah szigetre érkeznek, amely a Hormuzi-szorostól délre helyezkedik...

A csontvázak, ha énekelnének

Kategória: Magyar belpolitika
2011. szeptember 19.
Nos, a demokrácia, ha létezik ma demokrácia és az nem nélkülözi az erkölcsi alapokat, akkor az nem tűrhetné meg, hogy a média a magánérdekek mentén játsszon, befolyásolja a közvéleményt, úgy ahogy épp akarja. De azt sem...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások