Aki régebb óta követi az írásaimat (pl. olvasta ezt, vagy ezt), az valószínűleg meglepődik a bejegyzés címén. 
Annál is inkább, mert a szíriai helyzet kapcsán igencsak egyértelmű, hogy míg a fél világ a háború ellen van, addig Obama állítólagos bizonyítékokkal (amelyeket a széleskörű publikumnak még mindig elfelejtettek bemutatni, csak egy zárt szobában “kaphattak betekintést” az amerikai kongresszus képviselői a “titokba”) mégis azt szeretné elérni, ha eltakarítanák a térképről ezt a szuperterrorista, saját népét gyilkoló(?) Assad-ot, akiről meg egyre inkább az kezd kiderülni, hogy nem is véreskezű és az országának népe kb. 70%-ban mellette áll. Persze a tényleges igazságot nem tudom, hiszen a médiából és általam ellenőrizhetetlen internetes oldalakról tájékozódom én is, de az indíték mintha túlmutatna Obamán… Valakinek, aki az amerikai elnök mögött áll, érdekében állhat a háború. Ez lehet az izraeli lobby, de lehet, hogy csak a nagy olajcégek, akik szeretnének Irak után még jobb geopolitikai helyzetben lenni Iránnal szemben. Vagy az is lehet, hogy nem is geopolitikai céllal történik minden, hanem csak azért, hogy az emberiség bölcsőjének számító közel-keleti régió valódi őstörténetét kiradírozzák. A végén még kiderülne, hogy Szíriának köze van a Szíriuszhoz. Nem tudjuk pontosan. Bevallom én nagyon hajlok arra a meggyőződésre, hogy nem Assad személye és elnyomó kormánya az indíték.
Tehát akkor mégis van háttérhatalom, aki a pénz, az olaj, a fegyverkezés és a gyógyszeripar kézben tartásával és profitcélú működtetésével az emberi életre való tekintet nélkül építgeti az ún. Új Világrendet?
Igen is, meg nem is. Elmondom, hogy a képlet szerintem miért árnyaltabb, mint ahogyan azt sokan hiszik.
Képzeld el, hogy Te hogyan éled az életedet. Felkelsz reggel, felkapcsolod a villanyt (világít!), megmosod az arcod a fürdőszobában (jön víz a csapból!), és kakilsz egy jót (le lehet húzni a vécét!). Ezek után megiszol egy fél liter vizet, elkészíted a boltban vásárolt finom déligyümölcsből (az is van!) készült reggelidet a délelőtti méregtelenítés végett (vagy letolsz egy fain kis kávét – lehet kapni, pedig Magyarországon nem is termesztenek kávét – és benyomsz egy jó kis cukros kakaóscsigát…) és azon gondolkozol, hogy hogyan kéne a világodat olyan irányba fordítani, hogy neked jobb legyen. Lehetőleg úgy, hogy másoknak ne árts azzal, hogy neked jobb lesz. Ugye? Elmész tehát dolgozni a világjobbító(?) munkahelyedre (a benzinnel hajtott autóddal vagy busszal!), hogy pénzt keress a túléléshez, aztán ha ügyesedsz és létrán magasabbra jutva vastagszik a boríték, akkor még házad is lehet egy nap és autód is, a nyaralásokról nem is beszélve, meg az összes kis elektronikus kütyüről, aminek az a célja, hogy az életünket kényelmesebbé és mókásabbá tegye. (S annak ellenére van neked, hogy egyiket sem Magyarországon gyártották!) Aztán egy idő után azon gondolkozol, hogy jó lenne sokáig egészségben élni, így ha korábban széthajtottad magad a pénzért (ez a jellemző), akkor a megtakarításaid egy részéből próbálod az életedet meghosszabbítani és jó esetben megtanulsz meditálni, a spiritualitás és metafizika felé fordulva felfedezed karmikus sorsodat, “rosszabb esetben” kizárólag a világ túloldalán felfedezett és gyártott gyógyszerek és vitaminok hatásának tulajdonítod a hosszabb élet esélyét és szedni kezdesz valamit.
Az általánosítást elkerülendő teljesen világos, hogy nagyon sokféle életpálya és karrier létezik, amely más ívű pályán mozog mint az említett példa, s melyek jelentős része tényleg világjobbító szándékú (pl. a pedagógus pálya, génbiológia, űrkutatás, stb.), de sajnos minden terület górcső alá vételének esetében felmerül a kérdés, hogy a birtokolt és felhasznált tudás mekkora igazságot és személyes felelősséget takar, vagy csak a rendszer elvárásainak és érdekeinek megfelelően kerül továbbörökítésre a tevékenységért cserébe kapott fizetés végett. (pl. történelmi hazugságok tanítása tényként, vagy pl. magas szintű kriptográfiai ismeretek felhasználása az emberek magáncélú üzeneteinek feltörése céljából, lásd Edward Snowden meseszép történetét.) Ne felejtsük el azonban, hogy a “személytelen” rendszer célja a saját hatalmának megtartása és a mindenkori világrend fenntartása és erősítése, mint ahogyan az én célom is az, hogy “bebetonozzam a pozíciómat a munkahelyemen” a saját jövőm biztosítása végett! (És itt van az a pont, ahol az igazság kérdésén átlépnek a legtöbben és feláldozzák azt a kényelem oltárán bizonyítva ezzel, hogy “ők maguk a háttérhatalom”.)
De térjünk vissza a hétköznapokba egy picit még. Amennyiben városi ember vagyok, akkor a legjobb esetben is piacon vásárolok élelmiszert (de nagyobb az esélye, hogy egy csilli-villi szupermarketben, ahol WC papír is kapható és tartós elem), az olvasáson és sportoláson túli szórakozási lehetőségeimet többnyire városi sétákban, éttermi vacsorákban, mozizásban, esti kocsmázásban, baráti összejövetelek által, ‘ne adj Isten’ plázázásban élem ki. Ilyen a városi élet, “jó lenne helyi termelőktől vásárolni a sarki kisboltban, de ott nincs olyan választék és a multi különben is olcsóbb.” A kör így elkezd bezárulni.
Vagy:
Tudatos polgárként elvárom a választott önkormányzati és parlamenti képviselőktől (akiket nem azért választottam, mert személyesen ismerem őket és TUDOM, hogy alkalmasak a feladatra, hanem mert csak abból lehet főzni, amink van és ha nem szavazok, akkor mi lesz a demokráciával), hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek az Én közvetlen környezetemet széppé és biztonságossá teszik. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy egészen pontosan hogyan történnek a fejlesztések akár EU pénzből, akár önkormányzati forrásokból, hogy miért ez vagy az a kivitelező cég kap meg egy munkát, de ha a változás pozitívan érint, nem mérgelődöm, hanem örülök annak, hogy van bicikliút, szép a játszótér a parkban és új, légkondis busz jön. Pedig lehet, hogy a lobbizásnak eredményeként egy csomó család tönkrement, mert a cégük képtelen volt tartani a versenyt (vagy a vezetők nem akartak olyan vastag borítékot adni a pozícióban lévő döntéshozóknak), s így életük romba dőlt. Nem tudom, de – ha igazán őszintén(!) mélyre tekintek – nem is érdekel. Ha így is történt, megdöbbenek 3 percre, önmagamat büntetve(!) mérgelődésbe kezdek egy pöttyet, aztán kanalazom tovább a levest és örülök az új útnak. Elég nekem a magam baja és különben is b@ssza meg a kormány, meg a korábbi is. (Vagy éppen tegye az ellenkezőjét.) Ki más is lehetne a hibás, mint valaki más?
Lehetne még folytatni a sort mindenféle példákkal, de ami a lényeg, hogy jól és kényelemben akarok élni. ÉN! Ez a legfontosabb a számomra (és itt történik meg a “kisiklás” egyébként, ha ezt nem éberségben tesszük). Ez nem országfüggő, hanem emberfüggő dolog. A szegény országok normális életszínvonalra vágynak, a jómódú országok pedig még több luxusra, kényelmi szolgáltatásra. Az embert az hajtja előre, hogy mindig többet akar. Ha nem anyagilag, akkor szellemileg. A növekedés igénye ugyanis belénk kódolt szükséglet. A boldogság ezért is maga az út, a fejlődés, növekedés útja. (A jó kérdés pedig az, hogy melyik “típusú” növekedés helyes metafizikai szempontból = minden, amit érzek, gondolok és teszek, hatással van az egészre, ezért el kell döntenem, hogy támogatok-e egy hamis eszmét, vagy sem…)
És itt kanyarodnék vissza a bejegyzés témájához is.
Az, hogy mi úgy élünk, ahogy élünk, egy következmény. Az, hogy van villany, folyik a víz a csapból, le lehet húzni a klotyót, van déligyümölcs és iPhone Magyarországon is, mind mind következmény. Vannak, akiknek érdekében áll, hogy ezek legyenek és nem csak az általuk nyújtott kényelmi szempontok miatt, hanem azért, mert ez mind mind üzlet. A világ egy üzleti vállalkozás, a növekedés metafizikai természete (=igazságból vagy hamisságból fakad) a döntéshozó emberektől, akik a “következmény kialakítói”, valamint az őket megválasztó (hiszékeny, irracionális érzelmektől fűtött) tömegektől függ. Van víz, villany, gáz az otthonomban és ez tök jó, de ezért valakinek (akit nem ismerek személyesen) “le kellett igázni” egy országot (benne a lakókkal, akiket ugyancsak nem ismerek), ahol van sok olaj, víz, gáz, stb. és az ott élőknek el kell viselni ennek következményeit (pl. nem élhetnek szabadon, mert a földjük energiaforrásait privatizációban lenyúlták). Van választék az általam kedvelt üzletekben (és legyen is, mert elvárom!), s ennek következményeként sok-sok kisvállakozót tőkeerős multi cégek szorítottak ki a piacról, de ha a multi is megadja, amit akarok, akkor “leszarom a kisvállalkozót” (kivéve, ha én vagyok az a kisvállalkozó, akit kiszorítottak). A lényeg az én kényelmem, melyben minőséget olcsón kapok. És ezt a pozíciómat is meg akarom tartani, csakúgy mint a munkámat (függetlenül attól, hogy igazságból vagy hazugságból van). Ha a világ érezteti velem, hogy “fontos vagyok”, hajlandó vagyok lemondani az igazságról.
Fájdalmas kijelenteni ezt, de valójában erről van szó. Még akkor is megteszem, hogy a multit támogatom így vagy úgy, amikor a szívemben megjelenik az, hogy ez nem a legjobb út. De olyan kényelmes…
A világot irányító érdekek ugyanígy működnek, csak óriás méretekben. Az energiahordozók, a fegyverkezés és a víz fölötti hatalom ugyanúgy a mámorító, “bebetonozott” kényelemzóna része, mint a saját kis “szaros” életem kényelmi szolgáltatásaihoz fűződő ragaszkodásom. Az egyetlen különbség abban van, hogy a saját kényelmemhez való ragaszkodás látszólag kevesebb ember életét teszi tönkre és nincsen benne olyan nyílt háborúskodás, mint amilyen pl. az Arab Tavasz nevezetű hatalmi átrendeződés alkalmával tapasztalható. De a kényelemhez való ragaszkodás a félelmeimmel (és a saját karmikus utammal) való szembenézés helyett nem az igazság irányába visz. Attól, hogy valamiről nem beszélünk, attól az még VAN. Radikális “kivonulás” és aszkézis nélkül a mai modern ember szinte minden tevékenysége azt a világrendet segít fenntartani és erősíteni, amelynek igazságtalanságai miatt rengetegen lázadoznak. A modern világ attól lett ilyen gyorsan modern, hogy a kőolajból kinyert többlet energia által és hitelpénzből könnyű fejleszteni. Magyarországon is pl. ennek köszönhető az (ma már), hogy az emberek 70-80%-a saját néven – ám a bankok tulajdonában álló – ingatlanban él. (Kivéve, ha örökölte.) Az jóllehet megvizsgálandó kérdés, hogy ha a hitelpénzrendszer állami szinten működtetve a köznépet gyarapítaná és nem a magánkézben lévő pénzügyi intézmények vezetőit gazdagítaná a kamatok által, akkor ezek a befolyó kamatjövedelnek jelentősen csökkenhetnék-e az adószedés mértékét. Szerintem igen, csak itt meg az kérdés merül fel, hogy egy tudatosság és éberség nélküli állami vezetés kezében lévő bankrendszer valóban a nép érdekeit figyelembe véve működne-e erre pedig a “valószínűleg nem” a válasz. Pontosan ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy állami vagy privát-e egy cég, hanem az, hogy felelősséget érez-e a vállalat vezetése a társadalom iránt vagy sem, és metafizikailag éber állapotban vannak-e, amikor döntést hoznak. (Jóllehet a kereskedelmet lehetővé tévő VÉR – i.e. A pénz – kibocsájtásának magántulajdonlása akkor is sántít. Ha minden más privát is, a pénzkibocsájtás nyereségének a népnél kéne lecsapódnia.)
Mivel az emberi gyengeség és az éberség, a metafizikai ismeretek hiánya évszázadok óta építi le az emberi jellemet és a társadalmak tudatossági szintjét, ezért ha nem a Rothschildok, meg a Rockefellerek és a Warburgok (vagy az ő érdekeltségi körükbe tartozók) irányítanák a pénzvilágot, akkor nagy valószínűséggel lenne helyettük más. Az emberi természet olyan, hogy egyszerűen jól eső dolog másokat irányítani, és az is jól esik ha egy erős kezű vezető szárnyai alatt “védelemben” vagyunk. Az állatvilágban is megvannak a falkavezérek, akiknek célja az, hogy a kivívott hatalmat megtartsák, ez miért lenne az emberek esetében más? (A falkához tartozókat ráadásul biztonsággal tölti el az erős kezű vezér.) Ha egy pillanatra megállunk és belegondolunk a jelenlegi világrendbe, egy nagyon hosszú, tudatos tervezés és cselekvés eredményét látjuk. Miközben mi a legtöbben jól akarjuk magunkat érezni és szórakozni akarunk (=szétszórni a fókuszunkat), vannak olyanok, akik folyamatosan fókuszáltan lobbiznak, manipulálnak és A,B,C,D….Z terveket állítanak fel arra vonatkozólag, hogy a céljaikat elérjék. (Remek példa erre az Európai Alkotmány, amit először leszavaztak az EU államok, majd “újracsomagolva” Lisszaboni Szerződésként mégiscsak lenyomták a tagállamok torkán.)
Mégegyszer elmondom, mert ez fontos: Amíg én jól akarom érezni magam és hedonistán élvezni szeretném az életet, addig valakik keményen dolgoznak a saját (és közvetlen érdekkörükbe tartozó holdudvaruk) hosszú távú céljai(k)ért. Ráadásul észrevettem, hogy a sokat (és sok esetben joggal) szidott személytelen(!) nagyvállalatok a fennmaradásuk és profitéhségük kielégítésére olyan fejlesztéseket, újdonságokat is bevezetnek, amelyeknek a gyümölcsét örömmel üdvözlöm és élvezem. Szidom őket, hogy “szemét manipulátorok, megveszik a politikát”, de közben veszem a terméküket, mert azáltal könnyebb(nek tűnő) lesz az életem. Ezért lehet bizonyossággal kijelenteni, hogy annak az esélye, hogy anélkül létezzem, hogy én magam ne legyek a “háttérhatalom” része, teljességgel lehetetlen és a jelenlegi világrendben értelmetlen óhaj.
A “háttérhatalom” részének lenni tulajdonképpen annyit jelent, hogy érzelmeimet, cselekedeteimet, gondolataimat és tetteimet nem hatja át az éberség, magyarul nem gondolok/érzek bele abba, hogy az általam kibocsájtott energiacsomag többletet okoz-e hosszú távon az életben, vagy hiányt. (Ha olyan szolgáltatást használok / terméket vásárolok, ami ennek a rendszernek a teremtménye, akkor én a rendszert támogatom. Pont.) Más analógiát használva az élet idejébe pakolt energiámnak (chronos) megvizsgálom-e a lét idejére (kairosz) tett hatását. (A hitelfelvétel pl. növeli az adósságot, ami hiányállapotot teremt, az autónkba való tankolás pedig erősíti az olajlobbi tevékenységeinek létjogosultságát. Vagy pl. ha azáltal “támogatom a békét”, hogy hiszek a háborúskodásban, akkor az egészet megette a fene…) Érdekes dolog megfigyelni egy-egy választott életpálya metafizikai természetét, nagyon sokat tanulhatunk belőle az önhazugságainkról…
(Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezeket a magasztosnak hangzó gondolatokat egy bölcs bagoly írja, sajnos nem így van. Csak egy önmagát és saját gondolatait kritikusan szemlélő gyarló “Józsi bácsi” vagyok, aki tudja, hogy mit kéne tenni és folyamatosan önmagával küzd azért, hogy előrébb lépjen az éberség útján.)
Mit tehetek, hogy ne legyek a “háttérhatalom” része?
Mint már fentebb említettem: ha a modernnek nevezett világ részeként akarom kényelemben élni az életemet, akkor ennek a kérdésnek egyszerűen nincs értelme. Az általam (is) vágyott életszínvonal elérése többnyire a rendszer sajátosságaiból fakad, ha nem lennének hataloméhes “szemét zsarnokok”, akkor kismillió dolog hiányozna az én életemből is. Nem tudom, hogy megfigyeltétek-e, de még a legnagyobb “szabadságharcosok” is saját autóval járnak általában és örömmel szállnak fel a biztonságos repülőgépekre nyaralás vagy akár munka céljából, amelynek biztonságához hozzájárul azt is, hogy a mérnöki precizitást a jelenlegi világrend hitelpénzrendszerének köszönhetően tudták ilyen mértékben finanszírozni. A “háttérhatalom” ellen küzdeni tehát értelmetlen, mert az érdekláncolat része vagyok én magam is, és ha “ők” buknak, a kényelmemnek lőttek, azaz én is megtapasztalom a bukovárét. Tehát NEM EZ a megoldás, hanem az, hogy személyesen változtatunk az eszközök hasznátának minőségén és célján. Arról nem is beszélve, hogy a “valami ellen” való küzdelem egy folyamatos stressz érzéssel jár, aminek egyenes következménye egy minden szinten beteg társadalom.
Az egyetlen és tényleg(!) az egyetlen út a változáshoz, a békésebb és teljesebbnek megélt élethez az, ha éberré válunk és felelősséget vállalunk az érzelmeinkért, abból fakadó gondolatainkért (és fordítva), valamint az összes aprócska cselekedetünkért, mely egy energiahullámot elindítva belepiszkál az örökös változás folyamatába. Ha a személyes felelősségvállalás csodáját felismerjük és elkezdjük a következő generációnak is tanítani ezt a tutit (mert ez tényleg az!) örömmel üdvözölve azt a tényt, hogy a radikális változásokhoz több idő kell, mint a mi életünk ideje, akkor egy napon valóban létrejöhet valami más minőség, mint amit eddig tapasztaltunk, mert ekkor olyanok kerülhetnek vezető pozícióba, akik ezt az összefüggést már érzik és értik. A legőszintébb önvizsgálat esetében fel kell tenni a kérdést, hogy a következő generációért is hajlandó vagyok-e áldozatot hozni? Ez nagyon lényeges pont, ha igazságosabb világot szeretnénk.
A személyes (és talán sokak számára lesújtó) véleményem az egyébként, hogy ez az elkényelmesedett, tudatosan elbutított társadalom nem fog tudni megváltozni csak akkor, ha valami személyes katasztrófa megtapasztalása által elkezdünk tömegesen kérdéseket feltenni. De nem szabad, hogy ez elkedvetlenítsen bárkit, aki változásra vágyakozik, mert az út a lényeg. Ha tudatos vagyok és tényleg egyre inkább éber állapotba kerülök, abban az esetben úgyis be van kötve a “biztonsági övem”, vagyis a személyes felelősség felvállalásával nem érhet túl nagy baj.
Végezetül ne felejtsük el azt sem, hogy az Isten olyan okosan “találta ki” az emberi lényt, hogy a teremtő képesség nekünk ajándékozásával “belénk építette” az útjelző táblákat az igazság felé: Mindig és mindenkor azt tapasztalom, amiben a bizonyosságom gyökerezik. Vagyis: Minél többen tudjuk azt, hogy önmagunk igazzá tételével a világ is igazzá lesz – még akkor is, ha ebben a folyamatban sajnos sokak, akik elutasítják az éberséget “el fognak veszni” -, annál inkább ezt a tapasztalatot fogja visszaigazolni a külvilág, a természet valósága. Ha rámosolygok a világra, a világ visszamosolyog rám.
…mert mindig azt kapom vissza, amit a tudatos – vagy tudattalan – felelősségem felvállalásával adok. Ez a törvény.