Print this page
2017 március 29, szerda

Újra kell írni Földünk történelmét

Szerző: P.R. és Madarász Lálszló

Mostanában az alternatív hírcsatornákon sok szó esik arról, hogy az emberiség tudományos körökben kialakított története erősen sántikál, vagy talán már el is bukott.

Ezt a merész kijelentést azokra az utóbbi 50-100 évben előkerült leletekre alapozzák, amik nem férnek bele a tudomány szépen kidolgozott emberiség történetébe. Ne szólj szám, nem fáj fejem alapigazságot követve, ezekről a leletekről a inka díszmérvadó szakemberek, geológusok, régészek, történészek nem nyilatkoznak,  nem kockáztatják karrierjüket.

← Közép-Amerikában, igen érdekes leleteket találtak, amik fejvakarásra késztetik a tudományos világot. Az egyik közülük ez a különös inka dísz, ami kísértetiesen hasonlít egy repülőgépre.

Azonban hiába hasonlít ez a tárgy egy repülőgépre, a régészek valamilyen mitikus madárnak, bogarat ábrázoló medálnak gondolták. Arra nem is mertek gondolni, hogy 1500-2000 évvel ezelőtt egy repülő szerkezetet mintázhattak meg hiszen abban az időben az emberiség egymás repulofelek2öldöklésével volt elfoglalva, nem pedig repülőgépek tervezésével. Ezért aztán maradtak a madár és bogár elnevezésben..Azonban ennél gazdagabb fantáziája volt két német kutatónak, akik szerint ez a tárgy az aminek látszik: egy repülőgép.  Algund Eeboom és Peter Belting, teóriájuk bizonyításaként 1996-ben nagyobb méretben megépítették, motort szereltek rá,. és láss csodát a szerkezet repült. A tesztrepülések alatt nem csak manőverezni tudtak vele hanem még kikapcsolt motorral is irányítható maradt.

Ezek után jönnek a megválaszolatlan kérdések.Honnan lesték le az inka művészek ezt a formát. Mi adta az indítékot, hogy ezt az ékszerként kényelmetlenül hordható hordható tárgyat aranyból készítsék el.Furcsa ezen tárgyak funkcióját taglaló “tudományos” feltevések hiánya, mivel a világ más táján talált törött tányérdarabhoz is egész legendákat fűznek a régészek.. Mikor készült, ki ehetett belőle, milyen ünnepeken használták és még számtalan egyéb feltevés.

Azonban ennél a leletnél ezek a feltevések hiányoznak.. Ráadásul bebizonyosodott, hogy nem egy különc, ókori absztrakt művész egyszeri elszabadult fantáziájáról van szó, mert sok hasonló témájú lelet került elő.

Az alábbi kép csak néhány darabot mutat az eddig megtalált több, mint százból.

sok hasonló témájú lelet került elő

Valószínűleg nem egy éjszakai álom tette az inkákat aerodinamikai szakemberekké, hogy repülni képes szerkezetek kicsinyített másait alkossák meg.Az akadémikus tudomány által nem támogatott feltevés szerint az inkák olyan földönkívüli kultúrával és technikával találkoztak amiknek  képviselőit isteneknek tartották. Tiszteletükre és közlekedési eszközük csodálatára alkották meg a miniatűr arany modelleket. Számos dél-amerikai legenda szól égből jött istenekről akik mezőgazdaságra, építészetre, még sok minden másra tanították az embereket

Egyiptomban, a fáraók korabeli Szakkarában, egy sír feltáráskor szintén találtak egy madárnak titulált tárgyat, aminek jelenkori modellje szintén képes volt repülni.

madárnak titulált tárgy

egy madárnak titulált tárgy

Természetesen a tudományos világ nem veszi komolyan az indiai Védák leírásait sem, szép mondáknak tartja bennük a repülő vimanákról szóló részeket.

Az is érdekes, hogy egy egyszerű afrikai törzs, a dogonok, hamarabb tudták, hogy a Szíriusz kettős csillag mint a modern csillagászok.Valahogy az is tudomásukra jutott, hogy a két csillag 50 évente kerüli meg egymást. Ünnepeik egy része is ehhez az eseményhez kötődik. Érdekes, hogy mondáikban ott vannak az égből jött istenek.

Viszont az, hogy idegenek jártak a Földön és beavatkoztak az emberiség életébe, a mai hivatalos álláspont szerint  teljesen tudománytalan feltevés. Ilyesmit csak az “összeesküvés hívők” terjesztenek, akikről tudjuk, hogy akkor sem kell komolyan venni amit mondanak, amikor igazuk van.

P.R.

Forrás: vilaglato.info


Admin: Madarász László

Az emberiség történelmével kapcsolatosan sokszor csak „tudományos” ködösítéssel találkozhatunk. Olyan leletek, építmények, történések, stb., melyek a „tudományosan” felállított elméletekbe nem illeszkednek, vagy annak ellentmondanak, elhallgatásra, sőt esetenként még meglétük tagadására is kerülnek. Jobb esetben megállapítják róluk, hogy azok egyszerű összeesküvés elméletek. Ha mégis akad olyan szakember, aki ezekkel a nyilvánosság előtt foglalkozni mer, azt a „tudományos” életből kizárják és publikációi sem jelenhetnek meg a továbbiakban.

Nagyon érdekesnek tartjuk, hogy egyes esetekben a „tudomány” által felvetett elméleteket sem fűzik össze, azokat külön-külön ugyan vizsgálgatják, de közöttük a mélyebb összefüggés feltételezése egyáltalán nem engedélyezett. Mi ilyennek tartjuk pl. a Bibliából is ismert özönvíz, a Föld különböző pontjain megtalálható piramisok, és a Mars kutatás eredményeinek összekapcsolhatóságát.  Ugyanis mint tudjuk a tengerparti népek szinte mindegyikénél megtalálható az özönvíz „legendája”, mely később a Bibliába is bekerült. Az anyagmegmaradás törvénye szerint viszont hiába esett 40 napon át az eső, abból egyetlen cseppel sem hullhatott több, mint amennyi az óceánokból, tengerekből korábban elpárolgott, azaz a Föld vízmérlege változatlan maradt volna. Észak-Amerika és pl. India stb. partjai mentén viszont ma is olyan – emberi kéz által alkotott – építmény maradványok találhatók a tenger mélyén, amelyek arra utalnak, azok szárazföldön épültek és csak később kerültek víz alá. Ennek oka lehetne az is, hogy a geológiai földmozgások miatt a partszakasz lesüllyedt, ugyanakkor ennek ma is látható jelei lennének. Egyes tudósok azt állítják, hogy a mai Bering szoros helyén 12000 évvel ezelőtt még szárazföldön keresztül át lehetett jutni Alaszkába, vagyis az amerikai kontinensre. Piri Reis, török tengernagy térképén (https://hu.wikipedia.org/wiki/Piri_reisz_t%C3%A9rk%C3%A9pe ) – mely meglepően pontosan ábrázolja Dél-Amerika partvonalát – az Antarktisz igen részletesen megrajzolt partvonala is látható, de jégtakaró nélkül! Vagyis a Földön – a feltehetően az űrből készített felvételekre alapozottan rajzolt térkép szerint – akkor még nem volt annyi víz, amennyi az antarktiszi jégtakaró kialakulásához vezethetett volna.

Szerintünk arról lehet szó, hogy valahonnan többlet víz került a Földre. Ezt láthatták őseink, miáltal vízözönről kezdtek el beszélni! A különböző űrszondák által készített fotókon jól látható, hogy a Marson ősi óriási vízfolyások nyomai fedezhetők fel, sőt a felszín egy nagyon jelentős részét valaha víz borította. (A NASA szerint valamennyi folyékony állapotban lévő víz még található a bolygó pólusai környékén.)  Ugyanakkor a bolygóról készült egyik NASA felvételen jól látható egy gigantikus méretű piramis is. (Bár utóbb ennek létét igencsak tagadják.)

Egyáltalán nem tartjuk kizártnak, hogy a Föld különböző pontjain (Egyiptom, Kína, Bosznia, stb.) épült és a marsi piramisok a víz teleportálását szolgálták, azaz Marsról származó irdatlan mennyiségű víztömeg a bolygónkon kötött ki! A teleportálás eszközei lehettek a két bolygón felépített piramisok, melyek működési elvét már nagyon szükséges lenne kideríteni!

Forrás: http://magaspart.hu