20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

Kína kifejezte aggodalmát, hogy az Egyesült Államok olyan háborúra törekszik, amelyben először katasztrófák tömkelegét idézi elő, járványokat fog elindítani, hogy a világ a káosz állapotába kerüljön. Először hangzott el az összeesküvés-elmélet gyártók tézisein kívül, hogy az...
A politikai "játszótérről."..... a háború közepén - Bp. ostroma alatt születtem születtem, a Sztálin orgonákkal körülvett Kútvölgyi kórházban - lehet, hogy háborúban halok meg????? Valaki idézte a neten. Az nem derült ki, hogy eredetileg ki írta. Tegnap beharangoztam,
A párizsi merényletsorozat után, a brüsszeli- és nyugat európai politikai vezetőket Talleyrand (1754-1838) – volt francia politikus és diplomata – szavaival tudom csak jellemezni: „A Bourbonok semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek." A volt francia...
Az ország egy szűk, zsidó többségű tengerparti sávra és egy majdnem teljesen arab perifériára szakadhat, amelyet ráadásul körülvesz az arab-muszlim tenger. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a történelmi Palesztína (kb. Izrael és a megszállt területek)
Oroszország megtámadta Ukrajnát: Különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyec-medencében – A cél Ukrajna demilitarizálása: Úgy tűnik, hogy ez a támadás bizonyos katonai objektumokat céloz meg   A katonai művelet célja...
Az első tisztázandó kérdés a politikával kapcsolatban, hogy az abban turkáló, kurkászó és matatók többsége tévesen azt gondolja, "emberek" játsszák ezt a "játékot". A második az, hogy ... A második az, hogy valóságként fogadják-e el a "tálalt...

A hazaárulás határán

Kategória: Olvasóink írják
2017. július 11.
A történelemben mindig előfordult hazaárulás, mindig voltak hazaárulók. Mostanában azonban a sarki kocsmától az ellenzéki tüntetéseken és a pártrendezvényeken át az Országgyűlésig, de az Európai Unióban, sőt világszerte egyre sűrűbben hangzik el a súlyos vád: „Hazaárulás!"

A kirabolt Magyarország

Kategória: Magyar belpolitika
2019. július 13.
"Magyarországnak nem volt olyan vezetője sem, mint Vlagyimir Putyin, aki – vitatható módszerekkel, de – hazahozatta az offshore paradicsomokba síbolt vagyonok jelentős részét." Magyarországot kirabolták – itt vannak a tények... Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242...
Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin elnök közös sajtónyilatkozata tulajdonképpen rávilágított arra, Magyarország rendszerváltás óta szerepet kapott politikusai, teljességgel alkalmatlanok az ország vezetésére! A Putyin - Orbán gázmegállapodás magyar vonatkozású előzményeiről. Megmagyarázhatatlan módon, pillanatnyi ilyen-olyan érdekeiket úgy...
Kedves Honfitársaim! − Be kellett látnom, hogy most már nem kerülhetem ki a sok-sok, általatok is fontosnak ajánlott előadás leközlését, mert most már mind több és több kerül a világhálóra.  Itt, megragadva az alkalmat, közlöm veletek:

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások