20210619
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2010 szeptember 29, szerda

Torma Zsófia és a Sumér nyomok Erdélyben

Szerző: Benkő Magdolna

Torma rámutat két fontos jelenségre:

„'1. A sumér népet és nyelvet a „turáni" fajhoz és nyelvhez csatolja. Bár ez a „turáni" név a mai „tudomány" nézette szerint „turáni nyelv" és „turáni faj" nem létezik, és Torma korában a francia nyelvészek Lenormant és Oppert kardoskodtak mellette Halévy sémitológus csökönyössége ellenére. Torma a két orientalista véleményéhez csatlakozott, amikor a „sumér-akkád népeket turáni fajúaknak" tartja. Tudjuk azt is, hogy Lenormant francia tudóssal személyes kapcsolatai voltak, leveleztek és valószínűleg találkoztak is.

2. Torma „Önéletrajzának" második nagy jelentősége ama szándék, hogy a sumér nyelv turániságának hangoztatása mellett a rovásírásos jegyek sorait tudatosan kereste. E szándéka nyilvánvaló, és a magyar tudománytörténészek feladata lenne, hogy sürgősen felderítsék a múlt század a múlt század híres orientalistáinak, írásszakértőinek levelesládáiban a Tormától hozzájuk intézett leveleket, hogy az azokban szereplő rovás-, vagy ahogy a nyugati tudomány inkább szereti nevezni „runák"-ra vonatkozó tételeket, kérdéseket felderíthessük."

„A rovásírásjelek mindenesetre feltűnő számban szerepelnek, ami a külföldi tudósoknak semmi esetre sem tűnt fel, ahogyan erre semmiféle megjegyzésük sincs. A mellékelt Sayce-féle levélben magában egyszerre négy ősi székely-magyar rovásírási betűt említ meg, amelynek a jelentőségével azonban nincs tisztában. Ezek a betűk: á, zs, t és c betűk. Sajnálatos módon a szakemberek inkább a piktográfiai jelekkel foglalkoztak, és így a tatárlakai betűtípusoknak, logogrammáknak sokkal nagyobb visszhangja volt a nemzetközi vonalon, mint a sokkal jelentősebb tordosi korongnak."

SUMÉR NYOMOK ERDÉLYBEN

„...A Szászváros melletti -Hunyad megye - Tordos őstörténeti lelőhelyén 1875 szeptemberében kezdtem el kutatásaimat. A jelzett idő óta szakadatlanul folytatott feltárások, és a leletek kulturális kapcsolatainak felderítése azóta több ezer lelettárgyat eredményeztek. Ezek az adatok arra a fontos és rendkívüli megállapításra vezettek, hogy joggal feltételezhettem, miszerint a tordosi őslakok a trák eredetű gétákhoz, helyesebben magukhoz a dákokhoz tartoztak, akikről Florus, Curtius és mások írtak, és akik rokon kelta népekkel együtt a Herodotos által említett Maris, azaz Maros folyó mentén megtelepedett Agathyrsek (ugyancsak trák eredetű nép!) közelében szálltak meg, hiszen vándorlásuk időpontja szintén egybe esik.

Ha az Agathyrs nevet germán szónak venném, fordítása „óriás szörnyet" vagy „ijesztő szörnyet" jelentene. ... Ha azonban magyarból vezetném le a jelzett szót, akkor Aga törzsé-nek" fordítanám. ...

A gyűjteményemben szereplő szimbolikus kultúrtárgyak határozottan bizonyítják ezt az állítást (az ősi Babilon hitelvei az ottani summér-akkád népnél már megvoltak, és még ma is, majd 6000 év után csodálatos módon az árja népek etimológiájában és szokásaiban éppen úgy megtalálhatók, mint a pelasgok-hellének és a római-etruszkoknál, akiknek vallási felfogása sokban egyezik) és egyben tökéletesen azonosak Schliemann által Kis-Ázsiában, Hissarlikban talált trójai leletekkel, ahol köztudomás szerint az ugyancsak trák eredetű Priamos népe élt."

„...A birtokomban lévő szertartási, kultusztárgyak jelentik gyűjteményem különleges értékét. Ezek elsősorban a vallási fogalmakat kifejező képekkel ábrázoló tárgyak, melyek teljesen egyeznek a summér-akkád és trójai papok nyelvét jelentő feliratokkal és hieroideogrammokkal. ... A „Mikro-Pantheonom"-ban szereplő eddig ismeretlen istenségek bálványocskái azokra vezethetők vissza, akik Babilon Theogóniájában és Mitológiájában szerepelnek."

„... Most, mikor a nyelvészek a szkytha-szarmata és az ezekhez közel álló trák-géta-dák nyelvelemekből igyekeznek akkád típust bizonyítani (Nagy Géza: „Ethnographia", 1890, 9-10. sz.) igen fontosnak tartom, hogy az általam megjelölt jelentős tárgyi adatok valóban bizonyítsák és kimutassák e nyelvemlékek akkád eredetét és típusát.

Ovidius az általa beszélt géta nyelvet azonosnak tartja a szarmatákéval, és Herodotos szerint a szarmaták valamilyen szkíta nyelven beszéltek. Gróf Kuun Géza szerint a „szkíta" szónak nem néprajzi, hanem kulturális a jelentése. Ezért egyes történészek, az agathyrseket, kazárokat, avarokat, gétákat, szákokat, szarmatákat, jászokat és massagétákat a szkíta népcsaládhoz sorolják, többen viszont a trák törzsbe tartozó népnek tekintik. A vándorló törzseket a perzsák szakáknak, a babilóniaiak viszont gimirreinek, míg a görögök „skytho-skolot"-oknak nevezték. Sőt, Mortmann a „trák" és „szák" formákat egy kalap alá veszi. A kelta skolot, vagy pontosi szkíta fogalmat viszont többen a szanszkrit „Kalas" - fekete szóból eredeztetik, tehát a kelta, skolot = sötét, fekete vagyis a turáni faj egyik ágára vezethető vissza. Ezek - egyesek véleménye szerint - valamely germán törzzsel keveredtek, elárjásodtak, és belőlük származott volna a szőke, gall (elrómaiasódott) kelta nép. Szerintök a germánok a keltákat „Walch"-nak azaz idegennek nevezték. A görögök ezeket a „kelta - szkítákat" állítólag agathyrs név alatt ismerték volna. Hogy mennyire eltérőek a vélemények, megemlítjük Fressl felfogását, aki a germánokat a „szák-szkíta turániakból" származtatja, akikhez hozzásorolja a trákokat is, viszont Müllenhoff a szkítákat az árja népcsalád iráni törzsének tekinti.

A sumir-akkád törzse az ural-altáji népcsaládnak és a finnugor és a török-tatár népek között helyezkedett el. Így fordulhatott elő, hogy a magyar nyelvben az ismert francia ősrégész, Sayous szerint, sok akkád szó fordul elő. A turáni fajtát illetően bennünket elsősorban a fajnak négy ága érdekel: a távol-keleti mongolid mandzsurok, a nagy területen szétszórt turkó-tatárok, az északon élő szamojédek és az ugoros finnek. Hogy e négy fajta közül melyikhez áll legközelebb a sumer-akkád törzs, azt döntsék el a szaktudósok. Annyi azonban bizonyos, hogy közelebb állnak a kelet-indiai dravidákhoz, mint a törökökhöz, vagy az ún. finnugorokhoz."

TZS Lukácsy Kristóf „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei" művéből idézi: „A tudós világ, különösen a magyar tudósok figyelmét elkerülte, hogy a magyarságot valamikor chus-nak chusán-nak, kusitának nevezték, és települési helyei a Káspi-tótól Indiáig és a perzsa határkerületektől a nagy kínai sivatagig terültek el. A chus vagy chorasán név ismeretes volt az Oxuson-túli részeken (=Turán), míg az innenső részeknek Irán volt a neve, és az egész nagy területet „Aria"-nak hívták." Arról is ír, hogy a latin és görög geográfusok és történetírók ezeknek a vidékeknek lakóit dahoknak, massagétáknak és szkítáknak nevezték, akinek utódjai az örmény kútfők - köztük Mar Ibas Katina - szerint a pártusok kusiták, kus-hunok = magyarok voltak, akik, bár különböző néven emlékeznek meg róluk, azonos nyelvűek és nemzetségűek voltak.

Az V. évszázadban megszűnik a szkíta név és helyette a hun, de egész különlegesen az euthalita vagy fehér hun jelenik meg."...(Ez megkülönböztetést jelentett Attila hunjaival szemben.)

Maspero szerint a kusiták hazája „mely az Oxus vidékén terült el, a vízözön miatt elkerültek Örményországba, az Ararát-hegy lábához, a Tigris felső folyása, az Eufrátes és Kyros közé.

A legbátrabb kusita törzsek, Maspero szerint, Arábia és Perzsia területein áthaladva a Nílus mentén telepedtek le. Így terjedt el a kusita fajta a Gangesz és a Nílus között, illetőleg a Görög-tenger és az Indiai-óceán között. A kusiták három törzse ezután a Perzsa-öböl partjaitól a Tigris keleti partjáig Kossaos név alatt élt, míg ez másik részük chaldeus néven az Eufrátesz és a Tigris között telepedett meg, sőt E. Meyer szerint Babilónia északi, Kus-Meluchának nevezett részeket is betöltötték.

Egy harmadik ága a kusitáknak a Földközi-tenger partjain telepedett le (pelasgok, ionok) és állítólag ezekhez tartoztak a főníciaiak is.

Sayous hipotézise szerint a babilóniai bolygók hetes száma, amely őseinknél oly fontos szerepet játszott, pl. a hét törzs, hét vezér, hazánk erdélyi részén a hét hegy és hét „szék" vagyis kormányzási kerület. Dr. Szendrey János szerint a mai Anglia legősibb lakói a szkítákkal rokon nép volt, ősi címerükben hét oroszlán látható, melyek a hét törzs-vezérre vonatkozhattak. Ezek az oroszlánok még ma is megtalálhatók az angol címerekben. Őseink nap-kultusza is erre a babilóniai bolygó-kultuszra vezethető vissza." (69.o.)

„...A nagy trák népcsalád törzseit különböző nevekkel jelölték a történetírók, de régészeink mindeddig még nem kutatták fel a géta-dák-trák népek kultúrmaradványait, és eddig nem vettek tudomást a már meglévő leletekről. Eddig minden csak kelta, pelazg, etruszk és római kultúra volt. Senki sem tudta, hogy mi is volt a trák fajta népek kultúrája, mitológiájuk forrása, vallásuk és írott műveltségük nem az említett és elismert népektől ered, hanem egészen más forrásból, a babilóniaiból való, olyan vallásból és kultúrából, amelynek fejlődéstörténeti megjelenés formája más népeknél is öröklődött, fejlődött és érvényesült. ....A trákokat egy ősi, közös törzsből eredő népnek tartom, amely összetartozott a Duna-völgy őslakóival. Továbbá azt is állítottam, hogy az ősi itálok, etruszkok, illyrek, kelták, pelazgok stb. műveltsége éppúgy trák örökség, mint ezeknek görög variánsai. Továbbá ugyancsak állítottam már régóta, hogy a később magas fokra emelkedett görög és latin kultúrák létüket a trák néppel folytatott kölcsönös érintkezésnek, szociális együttélésnek, egymásra ható átformálásnak és az ezekből fakadó kultúráramlatoknak köszönhetik. ....Voltak a római legionáriusok között trákok is. Így pl. a XIII. légió legénysége egy időben tisztán dákokból állott, akiket Apulia dák területein soroztak.

.....Ázsiával kapcsolatos adataim bizonyos új nyelvészeti eredményeket is mutatnak. Így pl. Hunyad megye és Déva nevei hangzásuk szerint arra mutatnak, hogy alapítóik valamelyik ázsiai ősvalláshoz tartozó lakosok lehettek. (DAIVA = RAGYOGÓ, vagyis az istenek mellékneve!) Gróf Kuun Géza úgy véli, hogy Déva neve trák szó, mert trákok lakta vidékeken sok a „dava" és „dama" helynév. Hunyad neve is ázsiai eredetű lehet. Bálint Gábor szerint ezt a nevet a turáni népcsalád egyik ágának nemzetségneveként tekinti. Gróf Kuun Géza szerint a Hunyad szó a „hun" szóból származik." (124)

„....A tulipán az ősmagyar ornamentika egyik különleges és főmotívuma, és emlékeztet bennünket a mai magyar népi díszítőművészet tulipánjára és a Turulmadárra, vagy helyesebben Attila „karuly"-ára. A tulipánt a babilóniai szertartást végző papok áldozati szimbólumaként használták funkcióik közben. Ha pedig a babilóniai életfa felett lebegő madár a Nap, vagy még inkább a Nap tüzének a jelképes ábrázolása volt, akkor az Attila zászlaján szereplő karulymadár a napkultusz kifejezését jelenti.

A „Századok" c. folyóirat (1892. év 7. füzet) hasábjain Huszka József professzor „Adalékok a magyarság őstörténetének ornamentikájához" címmel tanulmányt írt. Az ebben bemutatott és a Csík megyei székely kapukon látható, valamint a kapufákon szereplő virágdíszek újabb és meggyőző bizonyítékai az összefüggéseknek Babilon és a mi Erdélyünk között. ... A székely kapuk keleti eredetű ornamentikája a pecséthengerek patkószerű vésetein is sűrűn szerepelnek, és így innét is származhatnak az erdélyi díszítő motívumok." (151)

„Babilon mágusai azt állították, hogy bizonyos mondásokkal, jeligékkel le tudják varázsolni a Tüzet az égből oltáraikra. Egy ilyen babilóniai mágus megjeleníti előttünk a babilóniai híres Prometheus-legendát egy pecséthengeren ábrázolt jelenet keretében, ahol egy térdre ereszkedő alakot láthatunk, amely feje felett egy oltárt tart, és amelyen a Nap levarázsolt tüzének lángjai lobognak. Ennek a pecséthengeren lévő jelenetnek mását nagyon sok trójai agyaggolyócskán felfedezhetjük, de megtaláljuk az egyik tordosi agyagedény fenekén is. ... A Zaránd-hegy erdélyi lakói ezt az eredetileg babiloni vallási jelképet még ma is beégetik kis faedényeikbe, mint díszítő motívumot, bár jelentőségét nem ismerik." (155)

„Az erdélyi hegyvidék asszonyainak gyapjúszövedékeiben és fehérneműin ugyancsak előfordulnak a hengerpecsétek szimbolikus értelmű sumero-akkád írásjelei is, melyek mindegyike teljes vallási fogalmat képvisel." (159)

A kötet kiegészítése Jáki Gábor „Sumérok magyar földön" címen történik, azaz hogy mi is történt Torma Zsófia halála után.

„Azóta ugyanis előbukkantak a Tordostól alig 18 kilométernyire lévő Alsó-Tatárlakán, Kolozsvárt, Temesvárott stb. olyan leletek, amelyek egyszeriben világossá tették a tényt, hogy Erdély területén a sumérok nemcsak egyszerűen „átvonultak", hanem állandóra meg is telepedtek.

HARMATTA JÁNOS: „...1961-ben N. Vlassa a Maros völgyében, Tordostól 18-20 km-re Tatárlakánál ...kultikus célokat szolgáló gödröt tárt fel, amelyből 26 égetett agyagidol (bálvány), két kyklosi alabástromidol, egy Spondylus kagylóból készült karperec és három agyagtábla került elő. Az agyagtáblák közül kettőn olyan jelek figyelhetők meg, amelyek az ásatót az archaikus Uruk és Jemdet Nasr piktografikus írására emlékeztették. Olyan jelek, amelyeknek valamilyen kapcsolatát a régi mezopotámiai írásbeliséggel fel lehetett tenni. ...Erdély területén, valóban éltek sumérok, akik részben korábbi írásjeleket használtak, mint Úr város és vidéke lakói.".... (175)

„Vlassa érdeme, hogy a tordosi, újból felfedezett Torma-féle korong piktográf, pre-sumir jeleit hasonlónak találta a híres „Blau (kék) Táblák"-kal, amelyek a kora dinasztiai mezopotámiai kultúrához tartoznak. Ezeket a híres táblákat, amelyek ma a British Museum birtokában vannak, elsőnek M.E.I. Mallowan „Civilized Life begins: Mesopotamia and Iran" című munkája közölte (London, 1961). A két egészen külön földrajzi térségben készült írások nemcsak hasonlóak, hanem kimondottan azonosak is! Ezt az azonosságot még ki lehet bővíteni egy, a KIS sumér városállamból származó égetett cseréptáblácskával, amelynek több jele szintén azonos a mai említett két darabbal, a tordosi korong és a „Blau Tábla" felirataival. (176)

A temesvár-ronáti „Imdugud" istennő

A Közel-Kelet istenségei közt egyik legrangosabb a madártesttel, de oroszlánfejjel ábrázolt IMDUGUD volt.

Legrégibb, eddig előkerült és teljesen ép példánya az Ubaid-kori Úr város címere, ahol a kiterjesztett szárnyű Imdugud két fiatal szarvas háta felett lebeg. Elterjedési kultuszköre az Ordos táji Tagar városkától a Kubán-vidéki „Hét Testvér" sírjában talált áldozókürtjén immár Gh. Lazarovici horvát régész jóvoltából a Temesvár városába beiktatott hajdani kis magyar falu Ronát dombos részét elegyengetve a Tisza-partig ér.... A ronáti Imdugud-szoborból csak torzók, darabok maradtak fenn. Nagyméretű volt, amit csőrének 10 cm-nyi nagysága igazol. Imdugud „városvédő istenség" volt. Mitológiai szerepét - mint vezetőét - mutatja S.N. Kramer szerint az egyik legősibb sumér éposz, melynek hőse, Lugalbanda világjáró körútján eltévedt, és csak Imdugud segíti vissza hazájába. A ronáti Imdugud szemei ékkövekből voltak, ezeket elrabolták. Vlassa a Kis városi Mesilim korára teszi származását. Ez azt a feltevést erősíti, hogy Ronát község valamikor sumér település lehetett, amennyiben „városvédője" volt. (220)

A kolozsvári sumérok

„Megdöbbent egész Kolozsvár, Erdély, Magyarország és az egész kultúrvilág, amikor Gyulai Pál és I.Mitrofan fiatal régészírók hírt adtak a helyi magyar napilapban, hogy a Szent Mihály katedrálistól kb. 30 méterre épülő transzformátor alapépítményének előkészítésekor, 5-6 méter mélyen, neolitkori telepre akadtak. A kora rézkor, a tordosi sumér telepek jellegzetes használati tárgyainak egész sorát tárta fel. ....Az 1968-ban megkezdett ásatásnál, amikor mélyebb rétegekre hatoltak, elérték a Szamos ősi, eredeti feltöltött színvonalát, amelynek rozsdabarna rétegében ősi lakóházak romjai kerültek elő, a megfelelő házi felszerelésekkel. Akkor már az ismert kolozsvári régész Vlassa Miklós személyesen vezette az ellenőrző ásatásokat. Az eredmény meglepő volt. Az „Igazság" c. napilapban az említett újságírók adtak aztán részletesen számot a régészeti előleges jelentésről. (Igazság, 29., 1968.május 12.)

A leletek tömegében legjellegzetesebbek és egyben az ősi, mezopotámiai, közel-keleti kultúrához kapcsolódó darabok közül kiemeljük az olajmécsest, amilyen Uruk templomromok maradékai közt sűrűn előfordul. Négysarkú agyagmunka, három kanócnyílással és egy fogantyúval. Ugyancsak találtak a sumér kerámiára jellemző fekete bitumenes, sárga díszítésű edényeket. Köztük teljesen épek is voltak. Tetszetős gölöncsér-korongon készült fazekak és tálak, különleges fogantyúkkal, melyekről feltételezik, hogy halsütésre használták a hajdani bennszülöttek. Hogy halásztak az biztos, mert horgok is kerültek elő szép számmal, hajlított bronzból. Faragott darabok közt szarvasagancsokból és szarvasmarha szarujából sok szép házieszköz és apróbb díszítések szerepelnek.

Az edények közt szereplő négyszögletes darabok is a tordosi kultúra közelségére vallanak, tehát a Szamos és Maros völgyek lakói egyfajú nép voltak. Mint Vlassa írja: „A váratlan felfedezés Kolozsvárt, a Kis Szamos völgyben erősen kitágítja a tordosi kultúrának elterjedési területét, amely kultúráról eddig feltételezték, hogy a Maros vonalától északi irányban nem terjedt tovább."....

A Szamos-parti Kolozsvár ősi sumér telepének azonban az eddig felsorolt leletei mellett van egy egészen rendkívüli darabja is. .... A rendkívüli lelet egy vitorláshajót ábrázoló cserép-töredék képe. ... Vlassa így írja le a cserépedény fenekére karcolt rajzot: „ Az edény fenekére „felskiccelte" - felvázolta - a gölöncsér egy hajó vonalait, középárboccal, háromszögű, kettős vitorlával, valamint az evezőrudakkal és a hajófal nyílásaival együtt." „Importáru!" - mondhatná valaki. De a sok ásatás már bebizonyította, hogy a Szamos, Maros, Tisza és az ősi Ister, a Duna, valamikor sokkal nagyobb mederben folytak, és hajózhatók voltak."

Sumérleletek találhatók Szegváron, Budakalászon (agyagból gyűrt gyerekjátéknyi kocsi), Zengőbárkonyon, Zsákon, Kökénydombon, Sukorón.

Benkő Magdolna

Forrás: http://www.balatonszabadi.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=441
Beküldte: Ballán Márta és Érszegi Edit 


« Prev Next

Megnyitva 52573 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások