20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 május 04, kedd

Mágneses pólusváltás a Földön?

Szerző: integrativmedicina.hu

A Föld szerkezete egy szilárd belső magból, képlékeny magkülsőből, földköpenyből, és egy szilárd kéregből áll, illetve a belső mag anyagi összetétele (vas, nikkel) létrehoznak egy mágneses mezőt. Ez a mágneses mező merőben eltér a gravitációtól, hiszen az többé-kevésbé egyenletes a Föld felszínén, míg a mágneses mező kétsarkú, azaz létezik egy északi pólus és egy déli.

A mágneses északi sarkot 1831-ben fedezték fel, majd 1903-1905-ben pontosították. A déli mágneses sarkot 1909-ben fedezték fel.A mágneses sarkokban futnak össze a földmágnesességi erővonalak, amelyeknek az irányában az iránytűk beállnak.A Napból a Földre tartó elektronok útvonalát a mágneses erővonalak határozzák meg, ahol az elektronok elérik a Földet ott alakul ki a sarki fénynek nevezett jelenség, ez a két pólusnál található. Napkitörések idején különösen jól látható a sarki fény, hiszen ilyenkor lényegesen több a Napból kilőtt elektron.

MM_polusvaltas

A földmágnesesség jelentősége

A Föld mágnesességének legnagyobb jelentősége az élet szempontjából van, hiszen ez a mágneses pajzs védi meg a bolygó élőlényeit a világűrből érkező részecskesugárzástól, mint a kozmikus sugárzás, napszél, stb. Ezek a kozmikus sugárzások az élet szempontjából kritikusak, mert részben kiolthatják az élet bizonyos területeit, illetve ami túlél, az mutálódik, új fajok jönnek létre.A föld mágnesességét már i.e. 4-6.000 évvel is ismerték, a sumer leírások részletesen és pontosan taglalják. A sumer társadalom bukásával elfelejtődött ez a tudás is. Nagy Sándor az utolsó, aki egyesítette Mezopotámia népét, már nem ismerte a jelenséget, pedig tanítója Arisztotelész tudott róla. Az újra felfedés a Krisztus születése körüli időkre tehető, ekkor a Kínaiak kezdték használni, majd tőlük elterjedt az arabok révén.

Mágneses pólusváltás

A mágneses pólusok folyamatosan változtatják a helyüket. Ez egy természetes jelenség. A kőzetminták ezt a folyamatot igazolják. Azonban az utóbbi években lényegesen felgyorsult a pólusvándorlás. Az elmúl 150 év alatt 1.100 km-t haladt Kanadától Szibéria irányába.

A Föld mágneses ereje csökken, az elmúlt 200 évben kb. 10%-al. (ezer évvel ezelőtt 1,5-szöröse volt a mai értéknek) A mágneses tér folyamatosan csökken. Ez azért nagyon fontos, mert például a csontszövet stabilitását nagyban befolyásolja a mágneses tér erőssége. Ha tehát csökken a tér, gyakoribb lesz a csontritkulás. Lassan kezd érthetővé válni, hogy miért szenved sok kisgyerek csontritkulástól. Később ahogy nőnek a gyerekek és a nem megfelelő táplálkozás miatt elsavasodnak (üdítők, édességek, fehér cukor, fehér liszt, elektroszmog, stb.) tovább fokozódik a csontritkulás, hiszen ahhoz, hogy a szervezet életben maradjon, kalciumot kell kioldjon a csontokból. De ez már egy másik történet.

A mágneses pólusváltás mindig összefügg a dimenzióváltással.

A dimenzióváltás fogalma

Első lépésként mindig meggyengül a mágneses mező, vándorolnak a pólusok. Előfordul, hogy a mágneses mezők összezavarodnak. A repülőtereken nemrég világszerte át kellett állítani a mágneses műszereket a térképek használhatósága miatt. Az állatvilág, mely a mágneses vonalakat követi, gyakran eltéved, így nem találnak haza a madarak, a tengeri állatok pedig kiúsznak a partra a mélytenger helyett. Változhat a Föld alap rezonancia frekvenciája, a Schumann hullámok frekvenciája, és egyéb energia átalakulások is zajlanak.

Sok német és orosz tanulmány foglalkozik a témával, és kiemelten Gregg Barden.

A legfontosabb azonban, az a hatás, amit a geomágneses mezők gyakorolnak az emberi tudatra. Az első orosz asztronauták, akik két hétnél több ideig tartózkodtak az űrben, azaz a földi rezgéseket nem érezték, egyszerűen megőrültek. Azóta mind az orosz, mind az amerikai űrhajósok mesterségesen gerjesztett Schumann hullámok hatókörében élnek az űrben. Amikor a geomágneses mezők értéke nulla, akkor az emberi agyban tárolt információ megszűnik létezni. Ez teljesen hasonló azzal, mint amikor a számítógép memóriája csak akkor tárol információt és dolgozik vele, ha áramot kap. Ha lekapcsoljuk az áramot, minden törlődik a műveleti memóriából. Ez az agy információtároló képessége miatt van, azaz felépítése igényli a külső, földi teret.A dimenzióváltás és a hozzá kapcsolódó pólusváltás előtt a bolygó civilizációja hanyatlásnak indul, sokszor megmagyarázhatatlan okok miatt. Ez a hanyatlás nagyon mély. Időtartama néhány hónaptól, két évig szokott tartani. A dimenzióváltásról részletes leírásokkal szolgál Thoth, illetve több indián törzs (pl. pueblo indián), illetve a sámán világ.

Közvetlenül a dimenzióváltás előtt néhány órával, a két dimenzió egymásba csúszik. Ilyenkor megjelenik valami szokatlan forma, szín, amit nem tudunk értelmezni. Nem őrültünk meg, hanem egy másik dimenziót látunk a miénkben.

Fontos megjegyezni, hogy ilyenkor minden szintetikus anyag szétesik atomjaira. Csak a természetes anyagok maradnak meg. Érdemes emiatt kimenni a szabadba, hiszen minden ami mű, az eltűnik. Most már érthető, hogy a több százezer vagy millió éves Gízai piramisok, a Titicaca tó dokkolói 4.000 méter magasan miért kőből készültek. Azok a civilizációk nem olyan primitívek, hogy „csak" kőből tudnak építkezni, hanem olyan okosak, hogy tudják, a dimenzióváltást a természetes kő biztosan túléli.

Edgar Cayce a téma egyik szakértője, illetve Thoth smaragdtáblái több nagy civilizáció, hasonló módon történő „eltűnéséről" beszélnek. Ehhez hasonlóak a Titicaca tavon található sziget indián törzseinek rituáléi. Ide járnak a nagy feltalálók, hogy kozmikusan feltöltődjenek, mielőtt nagy dolgokat „feltalálnak". Most már az is érthető, hogy a nagyon régi civilizációk modern nyomai miért nem léteznek. Az Föld olyan mint egy nagy homokozó. Egy adott pillanatban elsimítják a homokot, ilyenkor eltűnnek a nyomok. Egy, két komolyabb kőalkotás marad meg mint örök mementó.

Dimenzióváltás idején hatalmas üresség lesz úrrá a Földön. Sötét üresség. Ez azonban egyáltalán nem félelmetes. Inkább érdekes. Vannak olyan meditációs technikák, melyekkel át lehet ezt élni. Egyáltalán nem rossz. Fontos, hogy tudatosak legyünk. Ez az üresség 1-2-3 napig tarthat. Az egyik indián törzs két és fél napról számol be az utolsó ilyen váltás előtt. Naptárjukban kettő és fél fekete kő szerepel az egyébként csupa fehér kőből álló idősorban.

A dimenzióváltás után egy új világban találjuk magunkat. Fontos, hogy tudjuk itt a gondolatunk teremt. Érdemes vele szórakozni. Úgy igazítjuk testünket, ahogy akarjuk. Ha valamire gondolunk, az megvalósul, megteremtődik. Ekkor megértjük, hogy a TUDAT TEREMT. Ez így van a harmadik dimenzióban is, de nem akarjuk elhinni, mert elhitetik velünk, hogy ez baromság. Mi pedig mint jó birkák, elhisszük.

Ennek az új dimenziónak van egy komoly hátránya is. Mivel jelenlegi tudatunkat magunkkal visszük, félelmeink életre kelnek. Lásd Gömb c. film.

Ha el kezdünk félni, hogy valaki meg fog támadni minket, akkor meg is fog. Gondolunk egy fegyverre és ott lesz a kezünkben. Azonban szokásos földi félelmeink alapján tudjuk, hogy az ellenfél ügyesebb, erősebb, stb. Előbb vagy utóbb összehozzuk, hogy megöletjük magunkat.

Az új dimenzióban való túléléshez tudni kell, hogy a világegyetemben minden ember alkotta scifi filmtől eltérően nem a harc és a halál a domináns, hanem a szeretet.

Ha mégis másképp lesz?

A régi írások 1998, illetve 1999 évekre jósolták az eseményt. Szerencsénkre, az említett módon mindez nem történt meg. De lehet, hogy mégis zajlik másképpen?

Rengeteg tudatos gyerek születik napjainkban, őket kristály, vagy egyéb jelzőkkel illetik. Az emberek tudata folyamatosan nyílik. Kezdjük megérteni a régi kultúrák ránk maradt dokumentumait. A materializmust ma már az emberek többsége megmosolyogja. Amikor Hawking gondolataival irányítja tolószékét, számítógépét, beszéd szintetizátorát, akkor tényleg nem értjük, hogy mi történik velünk?

Tanulság

A fenti nagyon rövid összefoglaló nem azért született, hogy féljünk, hiszen nem az az élet célja. Inkább azért, hogy erről is tudjunk. A kozmoszban tíz év annyi, mint ezer, de nekünk nem. Nem tudni, hogy mit élünk még meg és mit nem. Egy biztos, jelenlegi fogyasztói rendszerünk, ebben a formában életképtelen. Váltás lesz. Hogy ez milyen mélyen történik, azt nincs ember, aki megmondhatná. Kívánom, hogy a fentieket mindenki raktározza el mélyen az agyában, ne ítéljen, ne építsen korlátokat, hanem csak tárolja el, és ha szükség lesz rá, vegye elő a tudást, és csak annyit mondjon, hogy tudom mi ez, tudom, mit kell tenni.

Forrás: http://integrativmedicina.hu/scifi/erd_3_11.html

Hozzászólások az előző oldalról itt olvashatók

Hozzászólás  

+1 #6 Subartu 2012-06-11 20:19
Kedves László,

Remélem egyikünk sem azért adja közre a gondolatait, hogy igazat adjanak neki, bár az sem baj. Nagyon örülök neki, hogy egyre többünket foglalkoztat ez a téma.

Szeretném egy picit árnyalni a képet, amit felvázoltál.

1. Lúgosítás kérdése: valószínűleg a lúgosító divathullámot érted alatta, de itt másról van szó. Elég lehet a Kálciumfaktor ajánlását elolvasni, hogy érthető legyen (www.libri.hu/konyv/a-kalcium-faktor.html). Feltételezem, hogy Te a vér pH értékére gondolsz, ami viszonylag stabilan, néhány tizedes ingadozással 7-7.2 körül mozog. Ezzel az a gond, hogy helyileg, pl. rákos sejtek környezetében akár 3-3.5-ös pH értéket is lehet mérni. Nem az átlagérték számít. Egy példa: amikor valakit kalium injekcióval kivégeznek, majd a halála után vérmintát vesznek, nem találnak lényeges eltérést a kb. 1:30-as aránytól. A rövid ideig tartó kálium túlsúly azonban elég ahhoz, hogy megállítsa a szívet és halált okozzon. Ezen a honlapon is meghallgatható Géczy Gábor előadása, ahol pont nem a lúgosítás, hanem a savasítás (só=sav!) fontosságáról beszél, pl. a vesekövek és a kalciumlerakódások feloldása érdekében.

2. A testtömeg kb 1.5-2%-a kalcium. A kalcium mennyisége nem elsősorban a beviteltől függ, hanem a bevitel és a leadás különbözetétől. A mozgáshiányos életmód fokozott kálcium leadást eredményez (részben a savasság ellensúlyozása következtében) amelyet nem mindig tudunk a bevitel növelésével ellensúlyozni. A lágy és a szilárd kötőszövetek között, ahonnan a szervezet a lúgosításhoz (=savasság ellensúlyozásához szükséges) kálciumot elvonja, dinamikus egyensúly áll fenn. Normál esetben, de egyre ritkább a normál eset. A vádligörcsök vagy a vesekő/vesehomok képződése a kálciumhiány első figyelmeztető jelei. Egyébként aki eleget mozog, annak szervezete néhányszáz milligramm kalcium bevitel esetén is egyensúlyban marad, mások napi 2-3000 Mg kalcium bevitele esetén is kalcim hiányosak lesznek.

3. A kálcium háztartás egyensúlyának egyik meghatározó, de nem kizárólagos tényezője a D-vitamin egyetlen aktív formája, a kolekalciferol vagy D3 vitamin. Ami valójában egy szteroid jellegű kulcshormon. erről nem csak síri hallgatás van, hanem az Állami Népességcsökkentési és Terrororvosi Szolgálat minden eszközzel harcol az ellen, hogy a súlyos D-vitamin hiányban szenvedő lakosság hozzájuthasson ehhez az egyébként filléres szerhez, a napfényvitaminhoz. A D3 vitamin hiánya ezerszer súlyosabb problémákat okoz, mint holmi csontritkulás vagy kálciumhiány, szinte minden jelentős betegségcsoport mögött kimutatható a hiánya (rák, cukorbetegség, szív- és érrendszeri problémák). A kalcium anyagcserének jelentős tényezője a mellékpajzsmirigy hormonja, ami kevés embernél működik zavarmentesen, és több kevéssé ismert alrendszer.

4. A K-vitamint külön ki kell emelni, mert ennek hiányában a kalcium képtelen beépülni a csontokba. A K1, K2 és K3 vitaminok közül elsősorban a K2 pótlására figyeljünk, mert egyetlen gyógyszeres kezelés elég ahhoz, hogy a tönkretett bélflóra ne tudja megtermelni a csontok regenerálódásához szükséges K-vitamin mennyiséget. A csontritkulás gátló "gyógyszerek" egy része megakadályozza a kalcium beépítését a csontokba!!

5. A tehántej semilyen formában és mennyiségben nem ajánlott (max kávéhoz) és rengeteg betegség okozója. Nem csak az allergia kiváltó oka lehet a tejfehérje, de a cukorbetegség kialakulásában is segít.

A szervezetünk önjavító, de az építkezéshez alapanyagra van neki is szüksége. A bevitt anyagok mennyisége, minősége és ARÁNYA egyaránt fontos, de ugyanígy a mozgás, levegő, tiszta víz is.
+1 #5 Gádor László 2012-06-11 05:19
3.)

A csontritkuláshoz nem kevés köze van a kálcium aránytalan pótlásának illetve az éppen emiatt felborult arányoknak, ha azt is figyelembevesszük hogy az általánosan ajánlott magnéziumbevitel ~350 mg, holott a pótolni szükséges magnézium normális mennyisége 500 és 1000 mg között van!
Az meg már mindenen túl megy, hogy az emberi szervezet a különböző tápanyagokat transzmutálni tudja. (Egymásból átalakítani.) Erre a legjobb példa pont a kálcium, amennyiben tudjuk, hogy ahhoz hogy megfelelő legyen a vérünk kálciumszintje, nem is muszáj kálciumot kell enni, hanem sziliciumot...!

A hiányos táplálkozás miatt nem jut a szervezetbe megfelelő arányu és elegendő mennyiségű tápanyag, ami a kálcium hasznosulásának elengedhetetlen feltétele. Ugyanakkor a szükségletnél messze több kálcium, lerakódik a szerveinkben és ez különböző betegségtüneteknek a forrása. (Pl a férfiak prosztatájában, stb.)
(A fentieken túl még számos egyéb ok is vezethet csontritkuláshoz. Ilyenek pl az emésztési felszivódási problémák, hormonális gondok mint az ösztrogén-progeszteron egyensúlyának a megbomlása - elsősorban nőknél, de a férfiakban is előfordul. Stb.)

Röviden ennyi lenne a mondandóm, de sajna így is hosszura sikeredett, pedig igyekeztem tényleg rövidre fogni.

Csak annyit még, hogy a népek (nemcsak a gyerekek) jórészt ilyen okok miatt lesznek - már egészen fiatalon is - csontritkulásosak és nempedig "elsavasodás" miatt. Tény az hogy az „üdítők, édességek, fehér cukor, fehér liszt, elektroszmog, stb.” nem szolgálják az egészséget, de nem ezek a csontritkulás okozói, még úgy sem, hogy "elsavasítják" a testet, mivel hogy ez aligha lehetséges. Az "elsavasodás" csak egy nagy hazugság amivel kicsalják az emberektől pénzt. Természetesen, ebben az üzletben a gyógyszeripar is kiaknázható lehetőséget látott, hamarosan csatlakoztak is és sok-sok orvos is részt vesz a dologban, - feledve/elhallgatva a valóságot, holott a szervezet ilyetén működésével már legalább fél évszázada tisztában van az orvostudomány.

Gádor László
+1 #4 Gádor László 2012-06-11 05:18
2.)

Nos, azt halljuk lépten-nyomon hogy a tej, élet, erő, egészség és ezt a kálciumtartalmával indokolják. Pedig ez nem igaz (illetve sok egyéb mellett ez se igaz). A tejben valóban sok a kálcium, de több feltételnek együttesen kell teljesülnie ahhoz hogy hasznosulni tudjon. Hogy csak néhányat emlitsek ezek közül: Elsődlegesen D-vitaminra van szükség, mert anélkül hiába jut elég kálcium a szervezetünkbe, mégis a saját csontjainkat bontja le. Aztán. Normálisan, a tejből a kálcium mintegy 70-80%ban felszivódik, hasznosítja a szervezetünk. Ez igaz mindaddig, amig a tejet fel nem melegítjük ~50 C° fölé. Ugyanis kb ekkora hőmérséklet felett a tej anyagai, - a kálciumja is, denaturálódik. A kritikus hőmérséklet fölé melegített tejből a kálcium csak legfeljebb 15-20%-ban hasznosul! Márpedig, boltban csak pasztörizált, vagy UHT tejet lehet kapni. S zömmel ezt isszák a gyerekek! (Is.)
De a kálcium beépüléséshez K-vitaminra is szükség van, mert a hiányában ugyancsak a saját csontjaikat bontja le a szervezetünk. (S még a teljes B-vitamin-sorra is de közülük legfőképpen a B6-ra, de még foszforra is.)
S most lássuk az arányokat. Általánosan elfogadott az a nézet, hogy a kálcium optimális mennyisége 1000 mg környezetében van, - egészséges emberek esetében.
Ezzel szemben a tény pedig a következő: Az 1950-es években a tejipar (érdeke) révén került a köztudatba hogy a kálciumot pótolni kell és a tej erre a legalkalmasabb. Ezt a nézetet az orvoslás is a magáévá tette, olyannyira, hogy kezdetben 500 mg, majd később 800 mg és egyre feljebb, 1000-1500 majd néhány év óta már több orvos 2000 mg kálcium pótlását ajánlja.
De az 1950-es évekig senkinek nem kellett a kálciumot pótolni. Mint ahogyan ma sem kellene. Mivel hogy a kálcium szükséges napi mennyisége csak 150-300 mg közötti! S ehhez a mennyiséghez az ételekből hozzájutunk! (Pl 80-100 g halban 100-200 g kálcium van. 100-150 g nyers zöldség is képes kielégíteni a teljes napi kálciumigényünket!)
+1 #3 Gádor László 2012-06-11 05:17
Kedves Subartu!

Próbáltam röviden reagálni, de a rendszer szerint "túl hosszú a hozzászólásom". Ezért több részre bontom, ugyanis mindössze néhány mondatban lehetetlen megvilágítani azt amiről szólni szeretnék...

1.)

Nem tudtam hogy a megjelölt link már szerepel itt valahol. De örülök neki.
Viszont, hogy "A megjelölt szakasz nem badarság, hanem igazabb, mintsem hinnéd", - nos, az én nem hinném.
Mert mint írtam volt: ""Azt hogy badarság legfőképpen az "elsavasodásra" értem."" S bizony, a testünk nem tud elsavasodni, mert erről számos "pufferrendszer" gondoskodik a szervezetünkben (elsődlegesen a vér-, tüdő- és a vese-pufferek). Én is kifejthetném, de ahhoz egy rövid pár mondatos bejegyzés nem elég, ezért ajánlottam a linket ahol már megtették, mégpedig alapos részletességgel. Talán olvasd el, amielőtt nem nekem adsz igazat. Ám ha azt követően is másként vélekedsz, akkor nekünk nyilván nincs is miről beszélni.

Azt írtam, hogy LEGFŐKÉPPEN az elsavasodásra értem azt hogy badarság. Ebből pedig az is kiviláglik, hogy nemcsak arra.
A csontritkulás, a tápanyagok hiánya- és a nem megfelelő tápanyagarányok miatt alakul ki. Vagyis, „a gyerekek a nem megfelelő táplálkozás miatt” nem elsavasodnak, hanem - többek között - porózussá válhatnak a csonjaik. S csak megjegyzem, hogy ez a felnőttek esetében is ugyanígy van.

Ide vezet a "nyugati típusú táplálkozási ajánlás", amennyiben követjük az általánosan ajánlott tápanyagarányokat és táplálékösszetételeket. Csak hogy rövid legyek, a tápanyagok közül csak a kálciumot és a kálcium felszivódásához szükséges tápanyagokat említem. Annális inkább mivel a kálcium szerepel az idézett szövegben és elsődlegesen van köze az osteoporosishoz is.
#2 Subartu 2012-06-11 02:09
Idézet - Gádor László:
Jó a cikk! Azomban ez, badarság!: „Lassan kezd érthetővé válni, hogy miért szenved sok kisgyerek csontritkulástól. Később ahogy nőnek a gyerekek és a nem megfelelő táplálkozás miatt elsavasodnak (üdítők, édességek, fehér cukor, fehér liszt, elektroszmog, stb.) tovább fokozódik a csontritkulás, hiszen ahhoz, hogy a szervezet életben maradjon, kalciumot kell kioldjon a csontokból.”
Azt hogy badarság legfőképpen az "elsavasodásra" értem. A szervezetünk nem tud elsavasodni, hiába állitja azt egyre több önjelölt gyógyító nagyokos! Ám hosszu lenne elmegyarázni, ezért inkább adok egy linket itt, aholis a valóság olvasható!
egeszseghazugsagso.freewb.hu/lugositsunk

Gádor László


Ledves László,

Az általad ajánlott oldal már régóta elérhető az ajánlott
honlapok között: magyarmegmaradasert.hu/component/content/article/1680

A megjelölt szakasz nem badarság, hanem igazabb, mintsem hinnéd. Jó olvasgatást!
#1 Gádor László 2012-06-10 23:20
Jó a cikk! Azomban ez, badarság!: „Lassan kezd érthetővé válni, hogy miért szenved sok kisgyerek csontritkulástól. Később ahogy nőnek a gyerekek és a nem megfelelő táplálkozás miatt elsavasodnak (üdítők, édességek, fehér cukor, fehér liszt, elektroszmog, stb.) tovább fokozódik a csontritkulás, hiszen ahhoz, hogy a szervezet életben maradjon, kalciumot kell kioldjon a csontokból.”
Azt hogy badarság legfőképpen az "elsavasodásra" értem. A szervezetünk nem tud elsavasodni, hiába állitja azt egyre több önjelölt gyógyító nagyokos! Ám hosszu lenne elmegyarázni, ezért inkább adok egy linket itt, aholis a valóság olvasható!
egeszseghazugsagso.freewb.hu/lugositsunk

Gádor László

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások