20240420
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 április 30, csütörtök

Bruno Gröning - Forradalom az orvostudományban

Szerző: Bruno Gröning

Amikor Matthias Kamp, hamburgi orvos 1984-ben először hallott a szellemi úton, Bruno Gröning tanítása által történő gyógyulásról, szkeptikusan fogadta azt. De tudományos kíváncsisága arra kényszerítette, hogy a sikerbeszámolókat, amelyeket tudományosan nem tudott megmagyarázni, alaposabban megvizsgálja. Hamarosan több orvos is csatlakozott hozzá és Matthias Kamp létrehozta velük 1992-ben az Orvostudományi Szakcsoportot (MWF). Ez azóta egész Európában aktív fórumává vált azoknak az orvosoknak és a gyógyítás területén dolgozók ezreinek, akik szellemileg Bruno Gröninghez szorosan kötődnek. Matthias Kamp a szerzője az 1993-ban megjelent "Bruno Gröning - Forradalom az orvostudományban" c. könyvnek (2-ik kiadása 1994-ben), amelyben nemcsak élethű képet ad erről a rendkívüli emberről, hanem a szellemi gyógymódok érvényességét és nagy jelentőségét is bizonyítja a mai közegészségügy számára.

Bel- és külföld nagyvárosaiban, nyomtatványok, szakmai előadások valamint orvosi találkozókon való résztvétel által próbálják a Dr. med. Matthias Kamp köré csoportosult orvosok a szellemi úton történő gyógymód számára, ami még nálunk érthetetlenségbe, elutasításba ütközik, az utat egyengetni, ahogy ez Nagybrittaniában már rég megtörtént. Ott a szellemi gyógyászat már évtizedek óta a klinikai ellátás és az állami egészségügyi szolgálat integrált terápiai formája.

De a szellemi úton történő gyógyulás jelensége a mai idők tudományosan felkészített emberei számára nem elérhető és úgy tünik, mintha misztikus aura venné körül. Itt kezdődik az Orvostudományi Szakcsoport (MWF) feladata. A Szakcsoport a számára benyújtott sikerbeszámolók orvosi felülvizsgálata által tárgyilagosan bizonyítani akarja a bekövetkezett gyógyulásokat. Ehhez, amennyire lehetséges, egy dokumentáció szükséges, amely tartalmazza a független, kívülálló orvosok elő- és utóvizsgálatairól szóló megfelelő leleteket.

Ezért az elmúlt években létrehoztak egy archívumot, amely igen hatásosan megmutatja, hogy még szervi, sőt degenerációs betegségeknél is lehetséges szellemi úton történő gyógyulás. A megvizsgált anyag mennyiségét tekintve tarthatatlan,hogy a szellemi gyógyulás tényét kétségbevonják vagy csupán szugesszióval magyarázzák.

A szakemberek, akik az MWF-ben közreműködnek, mindezt minden fizettség nélkül és hálából a magukon vagy másokon megélt gyógyulásokért teszik. Az a kívánságuk, hogy lehetőleg minél több hivatásbeli kolléga föladja ellenállását és meggyőződjön arról, hogy Bruno Gröningnek a szellemi úton történő gyógyításról szóló tanítása az ő számára is a gyógyítás vagy a megismerés útját jelenthetné.

A CSODADOKTOR NYOMÁBAN című film vetítésének időpontjai :

http://www.brunogroning.eoldal.hu/cikkek/a-csodadoktor-nyomaban.html

Bruno Gröning Baráti Kör:

http://www.bruno-groening.org/magyar/


Bruno Gröning (1906 - 1959)
Üdvözöljük a Bruno Gröning Baráti Körben
Szellemi úton történő gyógyulás Bruno Gröning tanítása által orvosilag bizonyítható!

- amit az ősi, magasabbszintű kultúrák népei tudtak
- amit az újkor híres orvosai (Paracelsus, Hahnemann,..) hasznosítottak
- amit a tudomány néhány alapvető felfedezése által bebizonyítottak:

Létezik egy magasabbszintű erő, amely minden élet alapja és gyógyít!

Bruno Gröningnek ezt isteni Heilstromnak vagy isteni erőnek nevezte.

Pontos, intuitív tudása volt róla, amit egyszerű tanítása által minden ember számára hasznossá tett.

A Bruno Gröning Baráti Kör olyan emberek önkéntes összefogása, akik felismerték maguknak Bruno Gröning tanításának értékét. Közösségek százai jöttek létre a föld minden részén, ahol a tanítást továbbadják. Megfelelő testi tartás és belső, szellemi nyitottság által megtanulják magukba fogadni az isteni erőt. Ez a gyógyáram, amelyet a testben érezni lehet, segítséget ad és gyógyulásokat eredményez, még krónikus, degeneratív (elfajult) és súlyos szervi bajok esetében is.

"Bízzál és higgyél, az isteni erő segít és gyógyít." (Bruno Gröning)

A gyógyulások nagy-részét klinikai kórelőzményhez hasonlóan foglalják össze. A Bruno Gröning Baráti Körhöz tartozó Orvostudományi Szakcsoport (MWF) - mely néhány ezer orvosból) és a gyógyászati területeken különböző dolgozókból áll - megvizsgálja tartalmilag a beszámolókat, és ha lehetséges, dokumentálja ezeket független, kívülálló orvosok által összeállított orvostudományi leletek alapján.

Mindenki maga dönti el, hogy a szellemi úton való gyógyulás mellett orvosi gyógykezelést is igénybe vesz-e. Bruno Gröning mindig szeretett volna az orvosokkal együtt működni. A Baráti Körben Bruno Gröning példája nyomán nincs orvosi tanácsadás, kivizsgálás vagy kezelés.

A Bruno Gröning Baráti Körhöz való tartozás mindenkor önkéntes és ingyenes, valamint nemzetiségtől, ideológiai vagy vallási kötöttségtől független. Minden tevékenységet fizetség nélkül végeznek, a kiadásokat adományokból fedezik.

Kérjük, tájékozódjék még a következő internet-oldalainkon. Ha még valami nagyon újnak vagy szokatlannak tűnik, vizsgálja meg előítélet nélkül. Az igazságot csak így tudja megismerni - ahogy Bruno Gröning ajánlotta.
"Ne legyen hiszékeny, győződjék meg saját maga."
A dokumertumfilmben szemléltető és a tényeknek megfelelő informácókat találhat Bruno Gröningől és működéséről
"A fenomén Bruno Gröning - 'A csodadoktor nyomában'".

A dokumentumfilmben szemléltető és a tényeknek megfelelő információkat találhat Bruno Gröningől és működéséről

Bruno Gröning film

A részletek a megadott linkeken:
Beküldte Ballán Mária

 

Hozzászólás  

#4 forr a dalom?úgyistudodki 2018-09-26 09:45
" nincsen abban semmi rendkívüli, hogy az egyik ember megtudja gyógyítani a másikat,de előtte meg kell szabadulnia az alsóbb rendű énjük szenveitől." Mint a harag,vágyak,ragaszkodás,kapzsiság ,ego." A ma embere teljesen eltávolodott a természettől és a szellemi világtól egyaránt. A gondolat erejével mit sem törődik, holott minden azzal kezdődik. "Semmi sem jelenik meg a testen,hanem előbb az elmében. Mert amit hiszel önmagadról,a világról,a te hited szerint adatik néked." Az Írások rengeteg utalást tesznek a gondolat Teremtő erejére,de a ma embere elsiklik felette. A pénz imádata kitölti a minden napjait,életét. A Teremtő a saját képmására teremtette az embert,de nem a testét,hanem az elméjét,hogy teremtmény létére maga si teremtővé legyen. Így rajta áll,vagy bukik,hogy a gondolatai által mit teremt magának. Szer-etet,vagy gyűl-őlet-et. A szeretet a legnagyobb és legerősebb energia az univerzumban ! Minden távolságot,akadályt leküzd,hogy áramolhasson. Erejével mindent és mindenkit gyógyít,aki képes adni,és fogadni Őt ! Felismerték ezt anno az "írástudók" is,ezért kellet valami,ami eltávolítja az embert ettől. Ezért táplálták az emberbe a halálfélelmet. (534-ben a vatikáni zsinat törölte a bibliából a reinkarnációra utaló írások többségét. Máté és Lukács evangéliumába még megtalálható.) A halál mindíg valami újnak a kezdetét jelenti,és nem azt,ahogy ma a nyugati "kúltúra" hirdeti. Az ember halál félelme szülte a fél- elmét. Aki fél, az nem egész-séges. Ha nem egészséges,akkor beteg,a beteget pedig "gyógyítani" kell, és ebben van az üzlet a mai napig. Megosztani,és uralkodni felette! Rabszolgát csinálni az Emberből,hogy akik tudják a 'titkot" jól éljenek belőle. Küszöbön az APOKALIPSZIS, az Igazság és a Tudás feltárul. Lelepleződnek az évezredes hazugságok, bűnök és aljasságok! De ehhez az Ember is KELL!
#3 tedd fel újraR Zoltán 2018-09-22 20:58
Idézet - úgyistudodki:
Mit sértet a hozzászólásom? Nem tetszik az igazság nektek se? Kábítjátok a Népet! Természetesen nem le meg !!


Kedves honfitársam ! Valami hibát csinálhattam nem volt szándékos a törlés. Már második napja nincs a gépemröl hálózatim így a mobilomról próbálom amit tudok. TEDD Fel újra a mondanivalód ha lehez. Szeretettel: >Zoli
#2 Álarc!úgyistudodki 2018-09-22 17:27
Mit sértet a hozzászólásom? Nem tetszik az igazság nektek se? Kábítjátok a Népet! Természetesen nem le meg !!
#1 forr a dalom?Guest 2018-09-22 13:16
Az adminisztrátor törölte a hozzászólást

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások