Print this page
2012 október 28, vasárnap

Mérgező segédanyagok az influenza védőoltásban

Szerző: Demecs István

Van egy iparág, ahol az ősz és a tél a meggazdagodás ideje. Ez a védőoltás ipar. Az előbb az egyik propagandarádióban nyilatkozott egy szakértő, aki biztosan tudja, hogy idén december elején érkezik meg az influenza (tán együtt vettek jegyet a Wizzair-nél?) és ezért a frissen elkészült védőoltásokat már a héten elkezdik kiszállítani a háziorvosokhoz.

Az influenza védőoltások szükségtelenségéről már több alkalommal írtunk. Most azt szeretnénk megmutatni, a vírusból származó fehérjéken kívül milyen egyéb anyagok vannak az ampullában, amik nem mellesleg a teljes adag nagyobb részét teszik ki.

Az elmúlt év volt az első, hogy úgy reklámozta a védőoltását a hazai gyártó, hogy nem tartalmaz higanyt. Miért? Korábban tartalmazott? Igen.

Thimerosal (Tiomerzál)

Azért kerül az injekcióba, mert kitűnő baktériumölő szer. Ha véletlenül a gyártás során baktérium szennyezné a vakcinát, ettől elpusztul. A higany megöli. Persze minden élő sejtet, de ettől még az oltóanyag biztonságos - legalábbis eddig úgy tudtuk. Elsőként az Egyesült Államokban tiltotta meg a használatát az FDA (az ottani gyógyszerhatóság) mert igazolni látszott, hogy az egekig emelkedett, autizmusban megbetegedett gyermekek arányát ez a csodaszer okozta.

Az EU annak ellenére nem lépett a betiltás ügyében, hogy pár európai gyártó önként lemondott a használatáról, mert féltek az idegkárosító hatásától.

Antibiotikumok

A fenti higanytartalmú vegyületen kívül antibiotikumot is adnak a készítményhez, hogy megakadályozzák a baktériumok elszaporodását az injekción belül a vakcina előállítása és tárolása során.

A felhasznált anyagok sora elég impozáns: Neomycin és/vagy polimixin B, a bárányhimlő vakcina, a DTPA‑IPV/hib kombinált védőoltások és a kanyaró-mumpsz-rubeola vírus elleni oltóanyag vannak elterjedten használatban. A gentamicint néhány gyártó influenza elleni vakcinák gyártásához használja.

A probléma éppen az ezzel, mint az antibiotikumok eszetlen felhasználásával egyébként is: ok nélkül évente alkalmazva ellenálló szuper-baktériumok jönnek létre és éppen az antibiotikumok hatékonyságát csökkentik ezzel az adalékkal évről évre.

Alumínium

Különféle alumínium-sókat adnak a készítményhez, amit azzal indokol az ipar, hogy az alumínium gyorsabb immunválaszra készteti a szervezetünket, ezért kevesebb hatóanyagot kell bejuttatni.

Az alumínium-hidroxid, alumínium foszfát és kálium-alumínium-szulfát (timsó) viszont nem előnyös élettanilag. Az idegrendszert károsítja és közismerten hozzájárul az időskori demencia és az Alzheimer kór kialakulásához.

Formaldehid

A tartósító szerek sora nem lenne teljes enélkül a csodaszer nélkül, aminek szagától romantikus emlékek idéződnek fel minden egyetemet végzett doktorban. Igen, ez pontosan az a szer, amiben a foszlásnak indult állati szöveteket mutogatta a biológiatanárunk évekkel ez előtt.

Célja a védőoltásban ugyan az, mint mindegyik mérgező anyagé: megölni a szennyező anyagként belekerülő baktériumokat és semlegesíteni a toxinokat, amiket ezek előállítottak.

Stabilizátorok

Ezek köre is elég széles. Többféle cukor mellett a kínai büfék hírhedten rosszullétet okozó Nátrium-glutamát (MSG) nevű ízfokozója is használatban van. Közismerten idegkárosodást okoz még akkor is, ha valaki megeszi. Képzeljük el, ha egyenesen a véráramba fecskendezzük.

A zselatin, a részlegesen hidrolizált kollagén (ezek általában szarvasmarha, illetve sertés származékok) szintén használatban vannak bizonyos védőoltásokban stabilizáló szerként.

Készítsen magának védőoltást

A fenti cuccok összekeveréséből és általában tojásfehérjén felnevelt vírusokból áll a védőoltásnak hívott keverék. Mivel ezek egy jobb háztartási boltban beszerezhetők, akár saját magának is keverhetne mindenki egy garantáltan hatékony és megfelelően mérgező kotyvalékot és várhatná, hogy egészséges legyen tőle, ha minden évben a karjába fecskendezi.

De nem lesz tőle egészséges. Sőt: hajlamosabb lesz a betegségekre. Hogy miért pont a krónikus betegek és a 65 év felettiek számára adjuk ezt ingyen, nem is tudom. Talán erre ad magyarázatot egy múlt heti előadáson hallott adat.

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetben voltam egy szakmai továbbképzésen, ahol az egyik előadó egy riasztó statisztikai adatot vetített ki. Míg 1950-ben 13 keresőképes ember jutott egy 65 év felettire, addig ez ma csupán 9. 
2050-re ez a szám 3,5-re csökken. A mainál is komolyabb gondot fog okozni rövidesen nem csak a nyugdíjuk, de a megnövekedett gyógykezelési költségeik biztosítása is.

Ha most megkérdezném Misi barátomat biztosan huncutul mosolyogna és azt mondaná: szerinted véletlen, hogy mérgező anyagokat fecskendezünk beléjük ha kérik, akár ingyen is?

Forrás: NewsMedical

NATÚR HÍREK