20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 október 21, csütörtök

06. A titokzatos ősnyelv

Szerző: Kiss Dénes

Nagy kincsünk és megtartó erőnk a nyelvünk, amely lényeges tulajdonságait tekintve eltér a világ minden nyelvétől – hangzott el október 20-án az MVSZ székházában, ahol bemutatták a Magyarságtudományi Füzetek (MTF) hatodik számát:A TITOKZATOS ŐSNYELV, szerzője Kiss Dénes költő, író, műfordító. A szerzőt köszöntötte a füzetsorozat főszerkesztője, Patrubány Miklós és szerkesztője, Pápai Szabó György. Házigazda dr. Medvigy Endre volt.

Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek

ke0601

Kiss Dénes: A titokzatos ősnyelv

 

Bemutatták a Magyarságtudományi Füzetek 6. számát

A magyar nyelv sok ezer éves méhében olyan szerkezetet, építményt tervezett, amit kettős piramisként ismerhettünk meg. Ez olyan alakzat, amely megoldotta a gömb sajátos kockásítását, hiszen belül gömbteret képez. Vagyis lényegében ezzel a kör négyszögesítése is megoldódott. Önmagában ez is figyelemre méltó és mondhatjuk nyugodtan, hogy mindez a magyar nyelv és a logika, a számtan és mértan szoros ősi kapcsolatát bizonyítja. Egyúttal a világ nyolcadik csodája. E kiadványban megmutatjuk – több változatban is – azt az alap-alakzatot, amely olyan, mintha e piramis keresztmetszete volna. Alaposan kell, tanulmányozni, ismerni nyelvünk egészen sajátos törvényeit, mert nyelvként is rendkívüli használati lehetőségeket kínál, de eredeti eszméje is van, valamint ősi tudással is rendelkezik.

E „keresztmetszet”, hangzók – betűk – mértani alakzatának minden sora jobbról balra, balról jobbra, alulról fölfele és föntről lefele is olvasható és a soroknak minden irányban jelentése van. A leghosszabb sort ez a három hangzó így adja ki:

E KÉK EKEKÉKEK ÉKE KÉK EKÉK EKEKÉKE

Természetesen ez a sor is olvasható mindkét irányban. Sőt, hogyha a hosszabb sorokban máshova tesszük ki a vesszőt, több jelentéstartalmat is kapunk.

Ezek után már törvényszerű, ha arra is gondolunk, hogy a logikaalapú magyar nyelv arra is alkalmas, hogy kellő tanulmányozás után a magyar IQ-t is növelje. A kutakodással már évek óta ez a legfontosabb célunk. De ez csak segítő szándékú, a lényeget fölfogó tanárokkal, tanítókkal közösen lehetséges. Nagy kincsünk és megtartó erőnk a nyelvünk, amely lényeges tulajdonságait tekintve eltér a világ minden nyelvétől. Olyan ősi alapszerkezettel rendelkezik, ami a számtan s mértan lényege. Eleve a nyelvünk alapja a logika, arra épülnek mássalhangzó rendszerek. Ragozó és képző lehetőségei szinte beláthatatlan szókincset hozhatnak létre, amelynek ősi magja a valóság. Ami pedig a logikát illeti, a magyar nyelv működése teljes mértékben hasonlít az emberi agy működéséhez, szinte azt másolja. Mindezeket nekünk, magyaroknak mindenekelőtt kötelező tudnunk, mert csakis a nyelvünk tudatos használatával maradhatunk meg a világban és csakis így vagyunk képesek betölteni hivatásunkat.

Terjesztési információ

A Magyarságtudományi Füzetek ára Magyarországon: 400 Ft.

A füzetek Magyarországon megvásárolhatók az újságárusoknál.

Postai úton házhoz küldve: 600 Ft.

8 füzet megrendelése esetén, házhoz küldve: 2400 Ft (azaz 300 Ft/pld.)

Belföldi átutalás esetén a bankszámla: 10300002-20102159-70833285

Külföldön az ár ugyanennyi, kiegészítve a postaköltségekkel, az adott ország devizájának napi árfolyamán.

Külföldi átutalás esetén:

Magyarok Világszövetsége

1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.

bankszámlája:

IBAN HU 52 10300002-20102159-70833285

MKB Rt. – Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.

1056 Budapest, Váci u. 38.

SWIFT Kód:MKKBHUHB

Megrendeléseket az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen fogadnak.

Ha a kívánt mennyiség árát banki átutalással befizették, és pontos postai címűket feltüntették, akkor másnap postázzák a megrendelt füzeteket – tájékoztatta sajtószolgálatunkat Bősz Rudolf (+36-70-559-116), terjesztési felelős.

MVSZ Sajtószolgálat - 7055/101021

ke0694

ke0699

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások