E a név-váltást sokan kihasználják, és a „sumir" helyett ma is „akkád"-ot mondanak. Ez a tájékozatlanabb olvasók körében azt a látszatot kelti, mintha a sumirok szemiták lettek volna, pedig nem. A sumirok toldalékoló nyelvű turániak, azaz szkíták voltak H. Rawlinson és Hincks nyomán Oppert terjesztette és fogadtatta el Mezopotámia első turáni benépesítőinek ma is használt sumir nevét. A közéjük belopakodott, I. Sargon korára megsokasodott szemitákat pedig akkádnak nevezte. Megállapította, hogy az asszír-babiloni nyelv az általuk beszélt régi szemita-akkád kései változata. Egy-két évezredbe telt, míg a szemita babiloni-asszírok a fogalom- és az egyszerűsített vonalas írásból megszerkesztették az ékírásos szótagjeleiket, majd a Kr.e. I. évezredben az ékjeles ábécéjüket.
1. Sumir vonalas jegyekkel írt akkád pecséthenger-nyomat (kb. Kr.e. 2.250, Louvre, Paris)
A turániak[1] északról három hullámban érkeztek a Folyamközbe. Ennek bizonysága, hogy eredetileg a délszaki vidékekre jellemző állatoknak nem volt sumir nevük; körülírva, két-három szóval fejezték ki az oroszlán nevét.
2. Gilgames és Enkidu harca az égi bikával és az oroszlánokkal (pecséthenger-nyomat Kb. Kr.e. 2400, Walters Art Gallery, Baltimore)
Turánban nem volt oroszlán. A bevándoroltak nem ismerték, így a saját nyelvükön nem nevezhették el. Csak Mezopotámiában szembesültek a nagytestű macskaféle ragadozóval, amely a kisebb alkatú, jól ismert, kutya képzetét keltette. Így lett az oroszlán sumir neve „nagy testű kutya".
3. Az „oroszlán", a „nagyon nagy kutya" ékjele, vonalas jele, latin betűs átírása
Oppert Rawlinson nyomán elfogadta és bizonyította, hogy a mai turáni (ural-altáji nyelvek) elődjének kell tekinteni a sumirt: A fogalomjelekkel rögzített sumir szavak a XIX. századi szóhasználat szerint a tatár-finn (ma ural-altáji) nyelvcsaládhoz tartozó, Törökországban, Magyarországon és Finnországban beszélt nyelvekben köszönnek vissza.[2]
A SEM ugyanaz, mint a magyar szem. Sőt mértékegység is, úgy mint a SAL: Nincs egy szem lisztem. Van ötleted? Szál sincs. Nem valószínű, hogy aki e kifejezést használja, megszámlálná a lisztszemeket; esetleg glédába állítaná az ötleteit. Az IGI szintén szem, a magyar igézőben, szemmel verőben köszön vissza. A TA ország, táj, az AB rés, lyuk, mint amilyen az ablak. NU, Ai, LÁ, SE rejlik a magyar tagadó és tiltószavakban: nem, ne, á, nono, olálá, se, sem... és így tovább.
Általános vélekedés, hogy magyar tudós nem vett rész az ékiratok megfejtésében, mondván az angol H. Rawlinson és a többiek magyar nyelvtudásuk alapján ismerték fel a magyar és a többi szkítafajú (turáni) népnek a méd-szkítákkal és a sumirokkal való nyelvi kapcsolatát, rokonságát. Ám az ékírás-megfejtők körében szinte mindig akadt egy-egy magyar[3] is, aki ráirányította a figyelmet a sumir és a magyar nyelv hasonlóságára.
Rawlinson több keleti nyelvet ismert, értette a perzsát is. Tudott latinul, görögül, héberül, amit a korabeli művelt embernek el kellett sajátítania, de nem tudott magyarul. Másokhoz hasonlóan esetleg a szótárakat forgathatta, mígnem váratlan segítséget nem kapott a Londonban élő 48-as menekült, Rónay Jácint, bencés szerzetes személyében.
4. Henry Creswicke Rawlinson (1810-1895) és Rónay Jácint (1814-1889)
Rónay Jácintot, az MTA tagját, a győri bencés gimnázium tanárát a darwinizmus magyarországi terjesztőjeként tartják számon, ezen kívül kiváló pszichológiai tárgyú műveket is írt. 1848-49-es szabadságharcban a magyar honvédek tábori papjaként szolgálta hazáját. A szabadságharc leverése után Londonba menekült. Nevelősködésből tartotta fenn magát.
1874-ben a Századok c. folyóirat tárca-rovata rövid tudósításban közölte, hogy Rónay Jácint hívta fel Henry Rawlinson figyelmét, a magyar és az akkoriban még akkádnak nevezett sumir nyelv hasonlóságaira, s arra, hogy a megfejtés kulcsa a magyar nyelvben rejlik:„... a babyloni és méd romok közt föllelt kőfeliratok értelmét a világhírű Rawlinson a magyar nyelv segélyével fejtegeti föl, a mire egy száműzöttként Londonban élt túdós magyar egyházi férfiú által tétetett figyelmessé, a ki előtt t.i. Rawlinson egy látogatása alkalmával a már fölfejteni bírt, de meg nem értett feliratokat olvasgatván honfitársunk bámúlva vette észre a babyloni ó emlékek közt a sok magyar hangzatú szót. És ezóta használta volna Rawlinson ama megfejtéseknél nemzetünk nyelvét."[4]
A Századok szószerinti fordításban idézi a német Ausland[5] c. folyóiratban megjelent, az ékiratos szavak és néhány magyar kifejezés összehasonlításának eredményét: „I. Sargon, akkád uralkodó idejéből való ékírásban 16 szót találtak, ami magyar, 9-et, amely finn és 6-ot, amely a török nyelvnek felel meg, továbbá több szót az osztyák nyelvből. Ha azt vesszük, hogy a különféle turáni nyelv csak később szakadt el egymástól : valószínű a föltevés, hogy azon szavak akkor mind egy és ugyanazon törzsnyelvhez tartoztak; és hogy e törzsnyelv a magyar volt... Vessük össze az eddig mondottakat, s úgy találjuk, hogy a magyar nyelv első történeti megjelenése Krisztus előtti 1900-ik évre esik.
←5. Az 1871 évi Ausland c. német folyóirat címoldala
A Századok „Tárczájá"-nak írója kifejezi abbeli óhaját, hogy az „ural-altáji nyelvek nyomozása- és válfajaival foglalkozó tudósaink e nagyérdekű tárgynak... az angol és német búvárok szakkiadványaiban utána jár(hat)nának."
6. Századok, folyóirat (1874) →
A mai olvasó joggal csodálkozhat a német Ausland-ban írtakon, miszerint a mai magyar nyelv gyökerei bizonyíthatón a több ezer évvel korábbi Mezopotámiába nyúlnak vissza. A kormeghatározás bizonytalan, de nem elvetendő. Óvatos becslések, vagyis az un. kis kronológia[6] szerint a szemita-akkád I. Sargon Kr. e. 1920-1981 közt, a közepes szerint Kr.e. 2350-2291-ig, a nagy szerint pedig 2750-1691 közt uralkodott.[7]
Pontosan tehát nem határozható meg az akkád uralom ideje, de azon korból a magyar nyelvnek (bár akkor nem magyarnak nevezték) kb. 5000 éves írott emlékei maradtak meg, amit a mai magyar nyelvészek figyelemre sem méltatnak. Az akkád, vagyis a sumir sokkal korábban „keletkezhetett", hiszen I. Sargon korát követően már kiforrott, irodalmi nyelv volt.
Iskolai tanulmányaim szerint a magyar a legközelebbi rokonaitól, a finnugoroktól mintegy 3000 éve válhatott el, így a magyar nyelv története az i. e. 10-11- század tájékán kezdődött. Csakhogy finnugor nyelvemlék nincs. Az első magyar nyelvemlék a Halotti Beszéd és Könyörgés 1192-95-ben íródott (az 1046-ból származó I. András király korabeli Imákat nem veszik számításba). Az ékiratos és a korábbi vonalas írásos emlékek viszont 4-5 ezer évesek, maga az írás Mezopotámiától, egészen a Kárpát-medencéig követhető, hiszen a sumirokénál a Tatárlaka-i táblák legalább másfél évezreddel régebbiek.
A magyar nyelv régiségét bizonyítandó ékiratos nyelvemlékeket Magyarországon nem jegyzik. A Századok írójának 150 éves óhaja, hogy képzett magyar tudós foglalkozzon vele, nézzen utána, nem teljesült; legalábbis a nagyközönségnek nincs tudomása róla. Néhány autodidakta történészen, nyelvészen kívül figyelemre sem veszik.
A mai véleményeket ismerve nem lehet csodálkozni, hogy a XIX. században e szenzációs hírt csak aprócska tárca-megjegyzésre méltatták, s érdemben magyar tudós nemigen foglalkozott vele, ha igen, nem került a nagyközönség elé. S arról is kevesen tudnak, hogy Rónay Jácinton kívül az MTA „mindenhatójának", Hunfalvy Pálnak is tudomása volt az ékiratoktól. A francia Francois Lenormant akadémikussal folytatott levelezéséből kiviláglik, hogy nem is tagadta, sőt üdvözölte a megállapított sumir és az ural-altáji nyelvek (ahova a magyar is tartozik) közti rokoni, leszármazási kapcsolatot.
[1] Az Al-Obeid, Jemdet-Nasr és az Uruk-i nép. Ld. A sumir nép eredete c. cikksorozatot.
[2] Kivonat Oppertnek a sumir szövegekről írt jegyzeteiből, elhangzott az Ázsiai Társaság 1872. nov. 8-i ülésén (Extrait de la notice de M. Oppert sur les textes sumériens, séance du 8 Nov. 1872, Société Asiatique) In: Journal Asiatique, 1873. Ser. 7. Tome I., 113-118.
[3] Rawlinson Rónay Jácint magyar tudására támaszkodott, a francia Lenormant meg Galgóczy Jánoséra.
[4] Őstörténelem – Tárcza, Századok, 1874, 8. sz., 733-734. pp.
[5] Das Ausland : Wochenschrift für Länder- und Völkerkunde, 1828 és 1873 között a Münchenben kiadott folyóiratnak 46 évfolyama jelent meg. Az említett írást minden bizonnyal valamelyik 1873. évi szám tartalmazza. A Századok vonatkozó írása a német folyóirat megnevezésén kívül más forrásadatot nem közöl.
[6] Az ókori történelmi dátumok meghatározása nem egyértelmű, bizonytalan, mondhatni tudósonként változó. Ezért három, illetve négy, alsó, kis, középső és hosszú korszakolást, kronológiát használnak, a különbség köztük legalább 300 év. Csak Kr.e. 539-től, amikor II. Kürosz óperzsa uralkodó seregei lerohanták az Új-Káldeus Birodalmat, megölték a királyát Nabonidot, lehet a mai időbeosztással számolni.
[7] Moortgat, Anton: Geschichte Vorderasiens bis zum Hellenismus im Altertum, in Scharff/Moortgat: Ägypten und Vorderasien im Altertum, Bruckmann Verlag, München 1950.
Forrás: http://martonveronika.blog.hu/
Ajánlotta: Ballán Mária