Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2019Oct14

2018. Szeptember 13., Csütörtök 05:49

Majd én megmondom, hogy mi a demokrácia és mi nem az

– avagy A nap, amikor a (parlamenti) demokrácia végleg a süllyesztőbe került. (Hál' istennek!) Csak még nem vesszük észre, de ami még ennél is rosszabb, nem vagyunk hajlandók észrevenni, és kimondani!
A századforduló legnagyobb magyar írónője. Lelkében izzón magyar, műveltségében teljesen nyugati. Stílusművészetének koronája hatalmas trilógiája; az "Ősi küldött", amelyben a Kelet és Nyugat két malomköve közé szorult tragikus magyar sors nagy regényét írta meg. Ő írta meg a világháború után bekövetkezett összeomlás siralmas krónikáját látomásos erejű "Bujdosó Könyvében". A bujdosó ő maga, aki számkivetve bolyongott, de mindig hazai földön, feje fölött a kommunizmus halálos ítéletével. "Napkelet" című folyóiratában ő gyűjtötte össze a világháború után induló új magyar nemzedéket. Szinte írói sikereit is feláldozta a szervező munkának nemzete és Európa közös nagy céljai érdekében. Ezt az érdemet méltányolta a nemzet, amikor őt küldte a népszövetség mellett működő Szellemi Együttműködés Tanácsába Genfbe. Sikere túlnőtt az ország határain, műveit angol, francia, német, olasz nyelvre is lefordították és a legelőkelőbb külföldi folyóiratokban közölték. Halála évében akarta az Akadémia a Nóbel-díjra ajánlani.
Kategória: Élet-halál harcaink
2018. Szeptember 02., Vasárnap 09:44

Az almabotrány

A Magyar Igazság és Élet Pártja döbbenten tapasztalta a szabolcsi gazdák ellen szerveződő globális almakartell legutóbbi akcióját, a szabolcsi léalma 13, majd nagy kegyesen 15 forintra felemelt felvásárlási árat.
Magyarellenes hangvételű, csúsztatásoktól hemzsegő helytörténeti könyveket, kiadványokat jelentet meg a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma keretében működő Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ és annak vezetője, Ioan Lăcătușu.
Kategória: Terjesztést kér
2018. Augusztus 19., Vasárnap 15:19

Gyerekfejek az oltáron

A forradalom után a bécsi kamarilla tökélyre fejlesztette korábbi módszerét és a magyar törekvések ellen a nemzetiségeket játszotta ki. Pedig milyen szépen indult minden. A nemzetiségek, a szerbek, a románok és a szlovákok egymás után üdvözölték az akkor még közös érdeknek tekintett forradalom kitörését.
Kategória: Élet-halál harcaink
2018. Július 05., Csütörtök 18:18

Trianon nem lezárt ügy...

Miközben a nyugati elit az orosz propagandától félti a hatalmát, megfeledkezik azokról az aknákról, amelyeket elődeik helyeztek el a közös Európának nevezett konstrukció alá. 
Kategória: Trianon sebek
Hazánk, mely minden oldalról önmagával határos / " Ahol pedig az ország fiai nem hoznak áldozatot a nemzetért, ott a nemzetnek kell elpusztulnia. "
Kategória: Trianon sebek
" Verje meg az Isten nem egyszer, de százszor, ki magyar létére idegenhez pártol "
Kategória: Trianon sebek
Budacs István, egy horvátországi "magyar" a saját népét gyilkoló elfogott délszláv háborús bűnös. Egy szerb szál­lí­tó­ha­jón dol­go­zott, így akart meg­lógni az el­lene folyó bí­ró­sági tár­gya­lás elől. A román ha­tár­ren­dé­szek dí­csé­re­tes módon le­fü­lel­ték. Sor­sá­ról ké­sőbb in­téz­ked­nek.
Kategória: Jelentős hírek
A VMSZ is megszavazta a betelepítéseket! Az ezer fős Martonosra már 300 koszovói roma lett betelepítve
Kategória: Terjesztést kér

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.6%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.7%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
United Kingdom 2.2%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
Sweden 2%Australia 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.5%Spain 0.1%

Today: 425
This Week: 425
Last Week: 3748
This Month: 7767
Last Month: 17293
Total: 2163499

Belépés