Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2020Oct25

2016. Október 13., Csütörtök 08:27

Vádirat

Születésemtől fogva embernek képzelem magam, s mint ember jogom van hinni az igazságban. Az igazság megcsúfolása miatt vádolom a jelen demokráciát. Odáig jutott, hogy elvette tőlem, s gyermekeimtől azt a jogot, amely számunkra biztosította az emberi mivoltunkat; a véleménynyilvánítási szabadságba vetett hitet.
Kategória: Olvasóink írják
2016. Október 11., Kedd 21:50

Mindenkinek laknia kell valahol!

A Város Mindenkié (AVM) október 8-án szombaton tartotta meg a 6. Menetet a lakhatáshoz való jogért, amin közel ezren vettek részt. Az AVM tagjai, szimpatizánsai – több mint harminc csatlakozó szervezet és helyi közösség – akik vidékről és Budapestről érkeztek, azért vonultak föl, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a lakhatási válság több millió embert érint, és hogy követeljék a kormánytól és a helyi önkormányzatoktól az érdemi lépéseket a lakhatási válság enyhítése érdekében.
Kategória: Terjesztést kér
Teljesen átláthatatlan és antidemokratikus módon működik az Európai Tanács, a kormánypártban pedig nem volt elég politikai akarat, hogy Brüsszelben elgáncsolja az EU és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezményt. Átláthatóvá kell tenni a tanács működését, hogy a vezető politikusok ne tudják Brüsszelre hárítani a felelősséget.
2016. Október 09., Vasárnap 22:20

A kis gömböc gőgje

Valami nem stimmel, se az értelmiséggel, se a politikával, se a médiával - természetesen szerény véleményem szerint. Hogy miért mondom; hát könyörgöm az nem gond se a kormánynak, se –Isten lássa lelkem-, még mindig hű sajtónak, hogy Magyarországon éhen lehet halni, hajléktalanul a semmiből élni kell, de a migrációról vitatkoznak (azoknak szállás kell, étel, ital stb.), vagyis egy ország nem tud gondoskodni a saját állampolgárairól, de a „világ" bajáról kötelező.
Kategória: Olvasóink írják
2016. Október 05., Szerda 19:52

Az ítélet: … … … halál?

Hazaárulók országa lettünk. Egymásnak estek az emberek, védik a saját igazukat és ítélkeznek egymás felett. Önmagában ezzel nem is lenne baj, hiszen mindannyian ítélkezünk, csak az nem mindegy, hogy mindezt hány emberre borítjuk rá. És főleg, hogy megmaradunk-e a másra mutogatásnál, avagy netán elgondolkodunk ezáltal önmagunkról is. És nem csak a szegény áldozat szintjén.
2016. Október 04., Kedd 06:27

Az eleve bukásra ítélt népszavazásról

Túl vagyunk, az un. „kvóta ügyben" kormánydöntés alapján kiírt, népszavazáson. A szavazópolgárok viszonylag csekély megjelenési aránya, és a „NEM" válaszok kimagaslóan magas száma, számomra nem jelent meglepetést, ugyanakkor akad néhány érdekesség Budapest egyes választókerületeiben.
Kategória: Magyar belpolitika
Egészséges és helytálló közfelfogásunk, valamint történelmi tapasztalataink szerint országunk, nemzetünk fennmaradását a mindennél fontosabb népességgyarapodás biztosítása mellett a tervszerű, céltudatos, következetes katonai, gazdasági, szellemi, politikai, diplomáciai hon- és nemzetvédelmünk biztosítja.
2016. Szeptember 26., Hétfő 16:42

Mégis elmegyek szavazni!

Kezdem a nehezebbel! - MÉGIS elmegyek szavazni! - Gondolom, nem megszokott dolog az ilyesmi, vagyis előre bejelenteni dolgokat, DE ellentétben a sok LAPULÓVAL, -aki nem meri kimondani amit ki kellene, és csendesen elsompolyog!,- legfeljebb PÁRT ÉRDEKBŐL!!!! teszi azt amit!....
Kategória: Olvasóink írják
2016. Szeptember 18., Vasárnap 23:23

Népszavazzak? – De hogyan?

Madaras László a „migráns-népszavazás" bojkottjára buzdítja a választókat – a Nemzeti InternetFigyelőn közzé tett írásában. Érvelése érthető, és indokolt, ha csak a feltett kérdés rafináltságát, megtévesztésre alkalmas megfogalmazását, kettős értelmét vesszük figyelembe.
Kategória: Olvasóink írják
2016. Szeptember 17., Szombat 13:38

TTE – Titkos Terror Ellenünk

Szerző vntv Dátum 2016-09-15 - Arról beszélünk, hosszú idő óta, hogy Úr Isten mi lesz, ha a TTIP, szerződés rászabadul Európára? Véleményem szerint ez már rég ránk zúdult, ugyanis az óriási világvállalatok már évtizedek óta figyelembe sem veszik az emberek érdekeit, a nemzetek önálló érdekeit, bármit véghezvisznek, ami az érdekeiket szolgálja. Irányitják a törvénykezést, az állami hivatalokat, pénzügyi szervezeteket.
Kategória: Terjesztést kér

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.3%Austria 1.3%
Romania 5%Canada 1.1%
United States 4.5%France 0.9%
Ukraine 3.4%Sweden 0.8%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 2%Australia 0.2%
United Kingdom 1.9%Kuwait 0.1%
Norway 1.4%Italy 0.1%
Serbia 1.4%Poland 0.1%

Today: 1202
This Week: 1202
Last Week: 5134
This Month: 17733
Last Month: 18054
Total: 2497126

Belépés