Print this page
2020 szeptember 21, hétfő

Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom… + más téma is

Szerző: Bene Gábor dr.

Miután a harmadik könyvet is megírtam a hazai zsidóság viselt dolgai kapcsán, nekem esett néhány szerencsétlen flótás és fenyegetni kezdett telefonon. ...

Nem tudni honnan szerezték meg a számomat, de nem zavartatom magam, mert bár nem olvasták Márai Sándor örökbecsű sorait, de nekem ez a vezérfonalam az ügyben:

"Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom, csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó! "

Legyünk őszinték! Soros-Schwartznak sem az a baja, hogy zsidó, hanem az, hogy úgy hoz, hogy közben visz. Pontosabban úgy ad, hogy az hatalmas szívességnek, emberbaráti cselekedetnek tűnjön és ne egy tisztességtelen profithajszoló vénember kapzsiságának. Erre mondta egykor Kohn bácsi, hogy: ügyes!

Azt viszont végképp nem értem, hogy miért csodálkozik a magyar kormányzat és a fősodratú média azon, hogy Soros – akinek a magyar neve természetesen felvett név, tehát őt magyarnak nevezni nem is kicsit túlzás – hadrendbe állította az NGO rohamosztagosok mellett a Gerald Knaust féle háttérlobbit is. akik a nemzetek és kormányok lebontásán fáradoznak, így hazánk teljesen érthető módon lett számukra célpont. Nekem csak az a furcsa, hogy annak ellenére, hogy az EU-ba való belépést, soha nem szavazta volna meg a hazai társadalom többsége, szinte a teljes pártpolitikai osztály vakon bízott abban, hogy milyen nagyszerű lesz számunkra ehhez a „ragyogóan működő közösséghez tartozni”! (Talán ezért nem volt elszámoltatás?)

Szerintem kár volt ilyen nagyvonalúan engedni, hogy ne legyen meg a bolsevik banda elszámoltatása, mert fordítva (Knausék) soha nem lennének ilyen lazák. Sőt kezdeményezték a brüsszeli döntéshozóknál, hogy „a parazita tagot”, Magyarországot kényszerítsék bele egy „jogállamisági mechanizmusba”, mert Knaus szerint „a jövőben az EU nem lehet egy csendes készpénz-automata”.

Igaz akkoriban még nagy volt a barátság George Soros-Schwartz és a pártpolitikusaink között, sőt én emlékszem arra is, amikor Budaházy Györgyöt letartóztatták és elkobozták az EU ellenes plakátokat, a magyar demokrácia legnagyobb diadalára. Most pedig csodálkoznak azon, hogy a bennünket gyarmatosító EU és annak korrupt vezetőit pénzpórázra vevő bankárgarnitúra nem kis erejű lobbicsoportot vet be ellenünk?

Szerintem ennél logikusabb cselekedet nem is várható el sem az EU vezetéstől, sem a Soros-Schwartzot – mint főlobbistát – működtető pénzvilágtól, én bizony nem is számítottam semmi másra. Az pedig, hogy az ellenzék elnyomásáról, illetve az EU által nekünk fizetendő összegek túlzott mennyiségéről regélnek a Soros hálózat által lefizetett világsajtó szorgos munkatársai, számomra szintén nem meglepő, mert van az a pénz amiért a romlott erkölcsű nyugaton bárkit, még egyszer „bárkit” meg lehet venni! (Ebből az általam ismertek közül egyedül Éva Maria Bárki az üdítő kivétel!) Ugyanis a Soros-Schwartz által jó ideje pénzelt European Stability Initiative (ESI) már nyilvánosan is elismert fő célja a hazai ellenzék sajtótámogatása nyugaton, illetve a kormány elleni ügyesen burkolt és nyílt vádaskodások minden szinten, de főleg a közösségi média területén. Talán nem kellene elfelejteni, hogy a világ 2017-es teljes adóssága a pénzhatalmi háttérhatalommal szemben 152 trillió (vagyis ezes millió!) dollár, ami mára meg fog, vagy a vírushisztéria alatt már meg is duplázódott! S jó lenne ha a mi „drága balliberális” tollforgatóink és politikusaink elfelejtették, hogy a Kádár rendszer felvett 5 milliárd dollárt, amiből az MNB honlapján az szerepelt sokáig, hogy csak 1 milliárd folyt be a Nemzeti Bankba, s erre kifizettünk 11 milliárd dollárt és még mindig maradt (1989-ben derült csak ki a nyilvánosság számára) 22 milliárd dollár adósság. (Igen érdekes ugyan, hogy ez hogyan alakulhatott ki, s miért nem tiltakozott ez ellen a Kádár korszak politikusi garnitúrája?)

Soros-Schwartz azonban ideges és már arra is rávette Gerald Knaust, hogy a saját Twitter oldalán is a magyar helyzettel foglalkozzon. A „pénzmegvonást Magyarországnak!” mottó szerintem ki kellene, hogy józanítsa a magyar balos vezetőket is, s mielőbb be kellene jelenteniük, hogy elhagyjuk az EU fedélzetét, mert a centrum országok multicégei már teljesen tönkretették a feldolgozóipart, sőt ezzel a mezőgazdaságot és a kereskedelmet is, vagyis minden csillogó ígéretük ellenére behúztak bennünket a csőbe. Igaz ezt a Fidesz-KDNP is átgondolhatná, hiszen szerintem lassan ki kellene sétálni ebből a modern gyarmatosításból, hiszen az EU – szeretne végképp Európai Egyesült Állammá válni – így az eredeti elképzelésnek épp a fordítottja alakul majd ki, amiből azért remélem, hogy egyetlen magyar politikus sem akar részt vállalni!

Az időhúzás, amit a néppárt produkál a Fidesz-KDNP kizárása kapcsán, szerintem színjáték ugyan, így nekem nemKnaus aktivitása szúr szemet, sőt nem is az, hogy Herman van Rompuy és Donald Tusk is beszállt a Soros-Schwartz által elindított – illetve jól megfizetett – meggyőzési kampányba.

Knaus ugyanis nem Nokiás dobozban visz az általa meggyőzésre kijelölt személyeknek „ezt-azt” hanem valószínűleg komolyabb méretű aktatáskát választott már, amivel meglátogatja Von der Leyen bizottsági elnököt, és Jean-Claude Junckert is.

Szerintem a magyar kormányfő azzal, hogy a Mi hazánk Mozgalmat hozzásegítette az EU választásokon való részvételhez, megpróbálta a Fideszről erre az új pártra tolni a szélsőjobboldali bélyeget. Így hiába Tusk igyekezete, nem tud megfelelni Knausnak, aki szerintem hatalmas lobbi-pénzeket fog majd kiosztani, ha elégedett lesz és a magyar jogállamért aggódóknak sikerül valamilyen eredményt elérni, akár az EU pénzek kapcsán, akár az Orbán fóbia erősítésének a vonalán.

Mindenesetre nem csak az engem hívogató és fenyegetőző személyeknek ajánlom Bibó sorait, hanem minden Sorost támogató hazai firkásznak is: "Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom, csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó! "

A szerző nyugdíjas, de aktív közjogász és szóvivő


Egy másik figyelemreméltó téma szerzőtől:

A "konteó" már nem elmélet, hanem megtapasztalható gyakorlat!
(Sajnos nem csökken az összeesküvés elmélet/gyakorlat lejárató hatásának ereje!)

Érdekes, hogy egészen addig amig Bill Gates nem küldött támogatást a WHO-nak, addig nem volt a COVID szerintük veszélyesebb az influenzánál, de ahogy megérkezett a "pénzpóráz" azonnal kiállt a főnök és pandémiának - vagyis világjárványnak - nyilvánította az egyébként eddig még nagyon alacsony halálozást produkáló mesterséges vírushisztit. Én mindenkinek javaslom annak a konferenciának a megtekintését, amit az Orvosok a Tisztánlátásért csoport, vagyis Pócs Alfréd és barátai hoztak össze augusztus 21-én Pesten a Semmelweis utcában.

https://www.youtube.com/watch?v=GUhYeuAl4U8

Amennyiben a linket nem tudják megnyitni, akkor gondolkodjanak el azon, hogy vajon milyen okok miatt távolították el onnan? Hiszen ott bárki megtekinthette volna és talán el is gondolkodott volna azon, hogy ha valaki második hullámot hirdet, akkor vagy jövőbelátó csodaember, vagy maga az Isten.

Ha viszont egyik változatot sem tudjuk elképzelni, akkor szinte egyértelmű, az a Bill Gates lehet a hunyó, aki már 2019 kora őszén meghirdette, hogy világjárvány lesz és 65 millió ember fog elpusztulni. Nekem az a „pandémiás” gondolatom támad ezek után, hogy van az a pénz, amiért sikerül majd egy a jelenleginél komolyabb vírust szétszórni és akkor bejön majd a jóslat? (Sajnos még ez is elképzelhető!)

Viszont a vírushisztis cirkusznak sajnos nagyon is eredménye lesz számunkra az államadósságunk megduplázása és az állandó félelmi-stressz fokozódása is! Sőt nemcsak a digitális pénz és az agyfertőzött átlagembereknél várhatóan jelentkező vakcinakövetelés! Így egyre inkább látszik, hogy mekkora szükség lenne a helyi KALÁKA típusú közösségekre, mert sem a józan paraszti eszünket, sem az önvédelmi képességünket nem tudjuk megőrizni egyedül. NEEM?

Sajnos egyre többen annak, akik csak a tudatipar médiahazugságait hallgatják. Ám vannak olyanok, akik csak is az isteni gondviselésben bíznak és nem akarnak megmozdulni, még saját önvédelmük, a valós érdekképviseletük érdekében sem!

A józan magyar paraszt erre mondta, hogy: SEGÍTS MAGADON ÉS AZ ISTEN IS MEGSEGÍT! Széchenyi pedig világosan megfogalmazta: „A pártoskodás a nemzet megosztását szolgálja csak! Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen!” Ébresztő magyarok! Kizárólag egy önszerveződő NEMZET lesz képes ellenállni a gonosznak! S mit üzent nekünk élete végén Wass Albert? „Váljatok újra nemzetté, magyarok! Ez a mai nemzedék kapott ötven év agymosást, néppé gyúrták a nemzetet. ... hogy ébredjetek föl magyarok és legyetek újra nemzet, váljatok nemzetté!" Ezt akarja szolgálni a Nemzetegyesítők Mozgalma! Ismered őket? NEEM?

A szerző nyugdíja közjogász és közíró-szóvivő