Print this page
2015 november 25, szerda

A csalit már bekapta a földrész

Szerző: Bene Gábor

Tucatnyi alapos elemzést lehet már olvasni a „migráns" ügyről, ami alapvető változásokat fog gerjeszteni Európában. Egy fontos véleményt azonban még nem elemeztünk ki eléggé, s ez a Kopt.

Ortodox Egyház magyarországi vezetőjének írása, aki szerint a migránsok nem menekültek. Szerinte zömmel, hátsó célzattal érkező megszállók, akiket a gazdag arab országok pénzelnek. Youssef Khalil azt is elárulta, hogy céljuk az iszlám terjesztése Európában, ami nem új keletű törekvés, hiszen hazánk jelentős része volt már iszlám hódoltsági terület, s a végvári vitézeink évszázadokig küzdöttek ellenük. Az alábbiakban tehát elemzés alá próbálom venni a Magyar Nemzetben megjelent írásának főbb gondolatait, majd az egész írást is.

A gazdag arab országok pénzelte migránsok jelentős része azon országokból érkezeik, ahol valamilyen külső erő által pénzelt és szervezett „forradalom” zúzta szét az államrendet, s megpróbálta fegyverekkel bevezetni a fél világot már tönkretevő és alaposan elfajzott népuralmi rendet – a demokráciát – bevezetni. Szerintem a gazdag arab országok csak washingtoni utasításra és a Wall Street és a FED pénzeit utalják át a mingránsoknak, mert nekik nem volt közvetlen céljuk az elfajzott népuralom bevezetése, bár a muszlim hit terjesztésétől valóban nem állnak távol. E láthatóan szervezett népvándorlás tehát valóban óriási veszély Európára, de sajnos leginkább hazánkra. Mert mi ugyan ma nem vagyunk még közvetlen célpontjai a terrortámadásoknak, de ha kiszorulnak a nyugati országokból – ami előbb utóbb megtörténik – akkor bizony visszatérnek majd Budára, Szegedre, Pécsre, stb. Náluk ugyanis egészen más történelmet tanítanak, s a „testvéri magyar nép” egyszer már útjukat állta a történelemben, amikor az igaz hitet terjeszteni akarták Európa szerte. Most azonban nincsenek Dobó Istvánjaink, Jurisich Miklósaink, de még Szondi Györgyeink se.

Az ember azt hinné, hogy ma már a muszlimok nem ellenségeink, s be kell őket fogadni és segíteni kell őket. A magyarság eddig is befogadott mindenkit, csak azt kértük, hogy az értékrendünket tiszteljék. Erre 1920-ban következett be Trianon, amit szintén a titkos szabadkőművesség talált ki és francia vezetéssel erőszakolt ránk. (Az nem békeszerződés, hanem diktátum!)

Ráadásu, ha nem tudjunk megfelelő módon kezelni e kérdést, úgy csak idő kérdése, hogy mikor lesz hazánk és Európa is muszlim többségű, ami a kereszténység teljes kipusztulását eredményezi. Az EU vezetése abban a hitben ringatja magát – amit Merkel is gondol -, hogy Európában az iszlám hívők szépen integrálhatók. Ez azonban már a gyakorlatban is megbukott, hiszen pl. Párizs környéke tele van muszlim gettókkal, ahonnan nem elsősorban a munkaerő, hanem a bűnözés és a terrorizmus származik. Persze ennek több oka is van. Egyrészt a modern pénz-kapitalista viszony gátlástalansága, emberetelensége, másrészt az a hit, hogy Európa muszlimmá alakítása miatt Allah a mennyországba juttatja híveit. E tényezőket pedig, sajnos rövidtávon megváltoztatni nem tudjuk, legfeljebb imádkozni tudunk a mohamedánok lelki üdvéért, hogy ne az erőszak, hanem a krisztusi szeretet térjen vissza közénk! Vagy - ha a politikusaink észhez térnek – akkor ki kell lépni az EU szorításából, s 56 álma szerint visszavenni a függetlenséget.

"Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást.

Azután átveszik a magyarok helyét. (.)Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész."

Szeged, 2015-11-24                       Dr. Bene Gábor

Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője szerint a sátán kihasználta, hogy Istent kiutasították Európából

Velkei Tamás riportja dr. Youssef Khalil egyházi vezetővel.

Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, mert az Európát elárasztó migránsok nem menekültek, a gazdag arab országok küldik őket földrészünkre, hogy a kontinenst is mohamedán hitre térítsék – mondta lapunknak adott interjújában dr. Youssef Khalil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője. Hozzátette: meglátása szerint idővel nemcsak Németországot veszik célba a mohamedán migránsok, hanem a teljes földrészt. A főpap ugyanakkor nem hallott arról a több ezer koptról, akiket a magyar állam telepített le Magyarországon.

– Mióta létezik a kopt egyház Magyarországon, s mi hívta életre?
– A kilencvenes években kopt fiatalok dolgoztak Magyarországon, akik arra kérték a kopt pápát, III. Senudát, hogy küldjön papot számukra, aki lelki életüket ápolja. Így érkeztem Magyarországra 2004-ben.

– Hány híve van az egyháznak?
– Száz-száztíz család, a többségben lévő egyiptomiak mellett libanoniak, szírek, irakiak, szudániak.

– A napokban Szijjártó Péter külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Magyarország ezres nagyságrendben fogad be koptokat Egyiptomból. Találkozott ön ezekkel a családokkal?
– Nem.

(Akkor lehet, hogy nem is kopt keresztényeket fogadunk be Közel-keletről, hanem esetleg hébereket, vagy izraeli kazárokat? Lehet, hogy nem is túloznak azok, akik már régen „zsidó hódoltsági területnek” mondják hazánkat?)

– Abban az esetben nem is hallhatott róluk, ha életük veszélyben volt Egyiptomban, és hazánkban álnéven élnek.
– Ha valaki a koptoknál nagy veszélybe kerül, akkor eljön a templomba. Lehetetlennek tartom, hogy egy Magyarországon élő egyiptomi keresztényről az egyház ne tudjon. Ha valaki nem annyira vallásos, ha nem is jár templomba rendszeresen, amikor külföldre kerül, az első dolga, hogy felkeresi az egyiptomi kopt templomot. Ezt felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni.

Erőszak és kereszténygyűlölet

– Az arab tavasz során Egyiptomban milliónyi keresztény élete került veszélybe. Manapság milyen állapotok uralkodnak hazájában?
– Most sokkal jobb a helyzet. Egyiptom keresztényei kétféle vallási üldözést szenvednek el, amióta az iszlám az ország területére behatolt, a keményvonalas mozlim nép, illetve a mozlim vezetők részéről. Kegyelmi állapot, ha utóbbiak mérsékeltebbek és megértőbbek a keresztények iránt. Amikor a Mozlim Testvériség uralkodott egy éven át, az a legsötétebb korszak volt, üldözték a keresztényeket. S hogy miért? A gond az iszlámban van, a Korán a probléma forrása: olyan fejezeteket tartalmaz, amelyek megparancsolják a mozlimnak, hogy megölje a hitetleneket.

– Aki nem keresztény?
– Nem csak, mindenkit, aki nem mozlim, azért, mert nem mozlim, és nem úgy él. Ebből következtethető e réteg kereszténygyűlölete is, mert Egyiptomban a lakosság kisebb, de jelentős része írástudatlan. Nem csoda, ha ezek az emberek elfogadják azokat a tanításokat, amelyeket egy mozlim prédikátor átad számukra. Ha a „tanító” erőszakra hajlamos beállítottságú, és felszólítja híveit arra, hogy alkalmazzák ők is az agressziót, akkor kiépít egy olyan bázist, amelynek tagjai a nem mozlimok irányában folyamatosan erőszakosak lesznek.

– Hány kopt volt kénytelen elmenekülni Egyiptomból a 2011-es válság során?
– Nincsenek pontos adataim. Azok közül azonban, akik a Mozlim Testvériség miatt elmenekültek, a testvériség bukása után sokan visszatértek hazájukba.

– Az Iszlám Állam miatt ugyancsak milliók kénytelenek elmenekülni szülőföldjükről. Hogyan lehetne megfékezni a terrorszervezetet?
– Magyar állampolgárként mondom most a véleményem, nem mint vallási vezető. Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, amelyeket a bevándorlással kapcsolatban hozott. Olvastam azt a szöveget, amelyet a kormányfő a külföldre akkreditált nagykövetek előtt mondott; nagyon örültem annak, hogy van egy európai politikus, aki ennyire tisztában van a kialakult helyzettel, és érti is, mi történik. Azok, akik most Európába jönnek, valójában nem menekültek. Ha azok lennének, mehetnének Szaúd-Arábiába, az emirátusokba, Katarba, azokba az országokba, amelyek dúskálnak a pénzben.

Ugyanaz, mint 1400 évvel ezelőtt

Amennyiben helyesek a médiában forgó információk, nem is engedik be a menekülteket ezek a gazdag országok.
– Miért nem engedik be? Tudja? Azért, hogy ide jöjjenek, és megszállják Európát. Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban. Megszállták az országunkat. A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek és szeretnének az országban letelepedni. Mintha csak újraolvasnám a történelmet, csak most sokkal gyorsabb a ritmus. Tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban.

(Valójában az aranyborjú – tehát a pénzdiktatúra – áll az egész ügy mögött. Erre viszont azt mondaná OV, hogy az összeesküvés elmélet túl egyszerű válaszokat ad a világ bonyolult problémáira. Csakhogy az elmélet gyakorlatát, naponta tapasztalhatjuk, s ha majd a németek kimazsolázták a beilleszkedésre alkalmas muszlim és keresztény szakembereket, akkor a problémásabb tömeget szét fogják teríteni az EU országai között. Így nem oldódott meg a méregdrága kerítés építésével semmi, az EU gyarmata vagyunk!)

– Kissé sötét prognózis.
– Valóban borús a jövő. Kihasználják az európai mentalitást, az emberi jogokat, azt, hogy a keresztény értékeket betartják, csak éppen Krisztust veszik ki belőle. Az EU-ban számos kártékony lobbi létezik a keresztény tanítás ellen. A sátán kihasználta, hogy Istent kiutasították Európából. Azok az alapvető keresztény értékek (a másik ember elfogadása, segítése), amelyeket az európai mentalitás még mindig elfogad, okozzák, hogy a földrész megnyitotta a kapuit az iszlám térhódítás előtt.

A szír polgárháború miatt több milliónyian voltak kénytelenek az ország határain kívülre menekülni. Kérdés, hogy akik útra kelnek, mind szírek-e, vagy sok ezren csapódnak hozzájuk olyanok, akik szerencsét próbálni érkeznek a kontinensre. Vagy hódítani, ahogy ön mondta.
– Törökország nem csatlakozhatott az Európai Unióhoz. Erre a törökök úgy reagáltak: akkor ők viszik be az iszlámot Európába, s kiderül, ki uralja majd a másikat. A törökök miért nem istápolják a menekülteket?

(Ne feledjük, hogy a török állam a szabadkőművesség terméke, s az Izrael ellenessége is csak egy látszat, amivel Erdogan akarja megtéveszteni a muszlim világot. Így ha kivándorolnak tőlük a kemény iszlamisták, s Európába jönnek, neki kifejezetten jól jön)

– A hírek szerint kétmillió szír van az országukban.
– Ennél bonyolultabb, veszélyesebb a kérdés. Az, hogy Törökország befogad menekülteket, nem jelenti azt, hogy biztosít nekik lakást, élelmet, orvosi ellátást, munkát, egyebet, ahogy Európában képzelik. A migránsok sátrakban tengődnek, télen fáznak, kevés ellátást biztosítanak nekik, azt is inkább önkéntesek, nem az állam. De Libanonban és Jordániában is hasonló a helyzet. Európai naivitás, hogy egy menekült kétszer annyiba kerül, mint egy magyar munkanélküli. Nem is beszélve a különböző nyelvről, értékrendről, vallásról.

„Meg fogják szállni egész Európát”

– Meg lehet állítani a migránsáradatot?
– Már késő. Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást. Azután átveszik a magyarok helyét.

– Inkább a németekét vagy a svédekét, leginkább oda tartanak.
– Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész.

– Integrálhatók még ezek az emberek?
– Egy ateista társadalomba? Az érkezők azzal a szándékkal jönnek, hogy terjesszék az iszlámot, idő kérdése, de Európa mohamedán kontinens lesz. Mert akik érkeznek, abban hisznek, hogy ha nekik köszönhetően az európaiak felveszik az iszlámot, ők a mennyországba kerülnek.

Már bent vannak a terroristák

– Szavai szerint a jóléti társadalmak biztosította segély csak az első lépcső?
– Igen, ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul. Ami most történik, azt már azóta mondom, hogy idejöttem. Mindig azzal vádoltak, hogy gyűlölködő vagyok. És tessék, most minden valóra vált. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani: a mozlimok nem ellenségeink, de nem szeretem azokat a tanításokat, amelyek erőszakra szólítanak. Krisztus a békére, a szeretetre hív, mi ezért követjük őt. Jézus azt tanítja: szeresd felebarátod! Ezért sajnálom a mohamedánokat, és imádkozom értük.

– Tart attól, hogy a migránsokkal terroristák is beszivárognak Európába?
– Már bent vannak, képek, videók tanúskodnak erről.

– Mit tanácsolna ebben a válságos helyzetben Európa vezető politikusainak?
– A politikához nincs közöm, az egyházaknak viszont azt: közeledjenek még inkább Krisztushoz, híveiket vigyék közelebb Istenhez. Kopogjanak be az emberekhez, kérdezzék meg, hol van a Szentírás és Jézus az életükben. Tanítsák meg az embereket, hogyan kerüljenek közelebb Krisztushoz, és a hitük megerősödik. Nemrég huszonegy vértanú halt meg Líbiában, akiket az Iszlám Állam fejezett le. Túlélhették volna, ha áttérnek az iszlámra, de ők Istent választották, és kitartottak a hitük mellett. Ez annak a gyümölcse, hogy már a gyerekeknek is Jézus szeretetét tanítjuk, mert nincs más megmentő rajta kívül, valódi békét a szívekbe csak ő adhat, mert azt mondta: a békességet adom nektek

2. rész →


A csalit már bekapta a földrész II.

A rettegés kora eddig, csupán a liberális bolondokat érte el, akik a hazánkban nem létező náciktól és fasisztáktól rettegtek. Manapság azonban napi gyakorlattá vált a rettegés a normálisnak mondható családokban is, mert a kilátásaink Európában valóban nem rózsásak. Ám tudni kellene, hogy ez a rettegés: kapóra jött a nyugati államok vezetőinek. Hisz eddig nem mertek kiállni a nyilvánosság elé azzal, hogy Európai Egyesült Államokra van szükség, ahol a hatalom teljes mértékben koncentrált, s a tagállamok szuverenitása megszűnik.

Az iszlám állam keltette rettegés – ami mögött azonban amerikai-FED pénzek állnak – azt fogja eredményezni, hogy a megosztást szolgáló pártok és a már régen pénzpórázra vett, vagy a média által felépített politikusok bátorsága megjön, s ki merik mondani a nemzetállamok megszűnésének a szükségességét. Pedig az a technikai koalíció, amit létre lehetett volna hozni egyszerűbben is, egyáltalán nem kívánja a nemzetállamok megszűnését, csak azok katonai együttműködését. (Erre lehetne példa a cseh és lengyel segítség a magyar-szerb határon, ha ez nem nevetségesen kis létszámmal és értelmetlenül működne.)

Ám a rettenet, amely után vigyázó szemeinket Párizsra vetjük, fogja elfogadhatóvá tenni az érintett népekkel is azt a háborút, aminek a valós költségei az egyszerű adófizetőket fogja terhelni, viszont a katonai költségvetésből a hadieszközöket gyártó nagytőke fog óriási profitot besöpörni! Mindez nem lehet véletlen, nem egy borgőzös összeesküvés-elmélet, hanem érdekszférák által tervezett jövő, amit valakiknek pénzelni kell, s másoknak végrehajtani. Ezt a rettegést „népszerűsíti” a pénztőke uralta médiavilág, ahol a vélemény szabad, csak nem kerülhetnek adásba csak és kizárólag a nagytőke érdekében megszólaló „szakértők és pártpolitikusok”. A média ugyanis szereti a vért és a látványosságot, de nem terjesztené a rettegést, ha nem kapna rá világos parancsot. (Az sem volt véletlen, hogy egyetlen szerkesztő sem mondott nemet 2006-ban a Gyurcsány beszéd közzétételekor. Pedig a fortélyos félelem igazgatta már akkor is a szerkesztőségeket)

A média soha nem hozna nyilvánosságra olyan dolgokat, amit a tőke, a bankárkaszt nem tud hasznára fordítani. John Lenon is megmondta már, hogy mindegy mit írnak a Beatlesről, csak írjanak. Mert mindent képes egy jó kommunikátor a hasznára fordítani, ha arra felfigyelnek az emberek, s különösen akkor, ha nagyon megrázza őket a látvány.

A média a bankárkaszt számára óriási üzlet, mert a reklámok így az ellenőrzésük alatt vannak, s fel tudnak készülni minden olyan esetre, ahol veszélybe kerülne a véleménydiktatúrájuk és gazdasági hatalmuk. A következtetésem tehát ez: Az ISIS profit-érdekeket szolgál, de politikai üzenete is van,

Ez látszólag ellentmondásos, hiszen a bankárkaszt többnyire Izraelt támogatja, s az ISIS viszont Izrael megsemmisítésén fáradozik. Ám ha belegondolunk, hogy azok a lefejezések, amit a média közvetített a nézők számára, egyrészt a rettegést, másrészt a gyűlölettel végződő haragot indukálta. Sőt a rettegést és haragot egyre jobban fokozza is.

Normális-e az a vezetés, amely önmaga ellen haragot, sőt gyűlöletet akar kelteni? Valóban az iszlám érdekeit képviseli az ISIS azzal, hogy nem a palesztin, berber, arab szenvedőket mutatja fel, hanem valami őrületes és középkori bosszút, ami az ellenük irányuló haragot még jobban fokozza?

Ehhez persze tudnunk kell, hogy az ISIS nem jöhetett volna létre, ha nem lettek volna politikai és gazdasági okai. S ezek az okok nem csak ott – Közel-keleten – keresendők, de sokkal inkább a pénzbirodalom écesz-gébereinek a döntéseiben. Ha ugyanis sikerül összefogással az ISIS területeit elfoglalni, úgy – a sikerben biztosan résztvevő Izrael – egyúttal megszabadul egy komoly erős szír államtól is, ami a nagy zsidó álom részeként, még Izrael terület növekedését is elősegítheti. A csalit már bekapta a földrész. Európa magához engedte az összes ellenfelét, s folyamatosan kitárja előttük az ajtót, azok pedig Trójai Falóként működnek, csak még mindig nem akarja észrevenni a nép.

Magyarok!

Figyeljetek az USA hazafias törvényének az EU változatára, amely – épp úgy, mint ahogy azt a 9/11 eredményezte Amerikában, az EU-ban is a szabadságjogok megnyirbálása lesz! Mindez csak idő kérdése.

Szeged, 2015-11-24                                           Bene Gábor