TARTALOM

Ötödik könyv

AZ ŐSHAZÁBÓL A MAGYAR NYELVŰ NÉPEK TÖMEGESEN ÁTKÖLTÖZNEK EURÓPÁBA ÉS OTT ÚJ HAZÁKAT ALAPÍTANAK

• A RÉGI KELET NÉPESSÉGE ÁTTELEPÜL DÉLKELET-EURÓPÁBA
  • A kutatások Jelen állása
  • Magyar Isten- és királynevek a Kréta-szigetén
  • Magyar hely- és népnevek Krétában és az Égei szigetvilágban
  • Magyar nyelvű írások Kréta szigetén
  • A Balkán-félsziget magyar őslakossága
  • Kr. e. 1200 után szemita kötelékek nyomulnak be az Égei térségbe és a Balkánra
  • A görög nép és görög kultúra kialakulása
  • Jegyzet Homeros Odysseájáról

• EURÓPA NYUGATI RÉSZEIBE IS MAGYAR AJKÚ NÉPESSÉG ÉRKEZETT ELŐSZÖR
  • Miért nem tudtuk ezt mindezideig
  • A "fekete magyarok" bejövetele
  • A fehér magyarok első hulláma
  • Szántó-vető fehér magyarok érkezése
  • A Kelta-név az Európába költözött magyar népek összefoglaló neve
  • A nem-magyar nyelvek kialakulása Nyugat-Európában

• AZ ELSŐ KELET-EURÓPA SZINTÉN MAGYAR ALKOTÁS
  • A vonatkozó irodalmi tanulságok
  • A név szerint ismert első keleteurópai gyarmatosok: a Cimmerek.
  • A Balti tenger partjára vándorolt Esthoni és Fenni népek és a Jeges tenger vidékére került Permiek
  • A Volga és Káma menti magyar néprészek
  • Az első nem-magyar nép Kelet-Európában: a Szarmaták

• Az idézett munkák jegyzéke

* * *

SZERZŐ KIADÁSA

MONTREAL, 1974

Erősíteni a magyar múlt iránti szeretet érzését, ez kiadványunk célja. Aki szereti a múltat, az támogatni is fogja törekvéseinket, hogy ügyünk szellemi fegyvere megerősödötten teljesíthesse hivatását.

Európa vázlatos térképe a főbb hegyvonulatok és folyók feltüntetésével

A RÉGI KELET NÉPESSÉGE ÁTTELEPÜL DÉLKELET-EURÓPÁBA

A kutatások jelen állása

A megelőző fejezetekben előadtuk, hogy a szemiták viharos terjeszkedése miatt a magyar népeknek a Kr. e. II. és I. évezred folyamán el kellett távozniok a Régi Keletről. Említést tesz költözésükről az ószövetség is, mondván hogy „Az Úr (Asszíria királya) szétszórta őket idegen földre, a világ minden tájára" (Genezis XI 9). Bár a népesség legnagyobb része valóban a jelzett időben és körülmények miatt hagyta el régi hazáját, egyes rajok már megelőzőleg elvándoroltak onnan más indító okok hatása alatt. Az őshazából Európa felé távozók első pihenő állomása a Földközi-tenger közel eső szigetei voltak: Ciprus, Ródos, Kréta, Szamos és Lesbos, majd az apróbb Égei-szigetek s a Balkán-félsziget déli nyúlványai.

Ebben az Európa felé haladó népmozgásban legtöbb adatunk Kréta szigetére vonatkozik, ahol régészek, történészek és nyelvészek hosszú időn át sikeres eredménnyel kutattak. A Kréta múltja iránt megnyilvánult meleg érdeklődés annak tulajdonítható, hogy e sziget földrajzilag már Európa része s Európa múlt századi hegemóniájának korában hízelgőnek látszott annak ókori történetét is egy olyan fejezettel megnyitni, amely azonnal ragyogó kultúráról tanúskodik. Nem is késtek a krétai kultúrát „Európa első nagy civilizációjának" nevezni s a sziget élénk szellemű népében „az első európai embereket" szemlélni. Amikor például a francia kutatók megpillantották a krétai paloták festményein ábrázolt vékony derekú dámákat, így kiáltottak fel: „Hiszen ezek párisi nők!" (Mais ce sont des Parisiennes). Az angol kutatók is ujjongtak, mert bepillantva a knossosi vízöblítéses toalettekbe, azokban az angol W.-C.-ék „tökéletes előfutárait" fedezték fel (absolutely English, 110m 20 sk). Erről az európai magas kultúráról azonban rövidesen kiderült, hogy abban európai elem egyáltalán nincs, hanem minden idegszálával a Régi Kelethez kapcsolódik. (1) Mi a kutatásokat ebben az irányban elmélyítjük és kimutatjuk, hogy Európa első magas kultúráját a keletről jött magyar néphullámok alkották meg, vagyis a mi őseink voltak az "első európaiak", a párisi parfüméria és a londoni higiénia meghonosítói.

Amint Kréta szigetén a nép felszaporodott, azzal egyidejűleg megnövekedett az ország politikai és katonai hatalma. Ez a hatalom elsősorban a hajóflottán nyugodott, amelynek segítségével Kréta érdekkörébe vonta, majd hatalma alá hajtotta a közelfekvő szigeteket és bekebelezte a Balkán-félsziget déli nyúlványait is, a későbbi Görögországot. E hódítások következtében a régi-keleti haza szomszédságában szinte észrevétlenül kialakult egy tengeri nagyhatalom, a világ első ilynemű hatalma. A krétaiak minden meghódított szigetre maguk közül küldtek helytartót, közigazgatási személyzetet és helyőrséget. Ezeket az úttörőket aztán kereskedők és mesteremberek követték, majd átköltözött a bekebelezett szigetekre a krétai népfelesleg is, minek következtében a „Krétai Birodalom" a Kr. e. 14. században egységes népiségű és egységes kultúrájú területté alakult át. (2) Ez a krétai uralmi terület Kr. e. 1520-ban egy természeti szerencsétlenség következtében válságba került: a Ciklád-szigetek központjában lévő Théra-sziget (ma: Santorin) felrobbant, a vulkáni kitörés hamuját a szél messze elvitte és a megfélemlített lakosság nagy része sietve északabbra fekvő tájakra költözött. Az Égei-szigetvilág súlypontja ekkor került át Krétából a Balkán-félszigeten lévő Mikénébe. (3) Kr. e. 1150 és 800 között pedig a még sok tekintetben tisztázatlan dór bevándorlás zajlott le, amely után az Égei térségben az emberek egyszerre görögül kezdtek beszélni.

Az Európa félé vonuló őshazai magyar nemzetségek első állomása rendszerint az Égei-tenger valamelyik szigete volt

Az újabb kutatások a krétai népesség földrajzi eredetét pontosan megállapították. Az összehasonlító régészeti vizsgálatokból ugyanis kiderült, hogy Kréta első lakosai olyan eszközöket használtak, amelyek hasonmásai Egyiptomban voltak forgalomban Kr. e. 3200 táján. Ennek alapján az a vélemény alakult ki, hogy az első krétaiak a Nílus deltájából származtak, ahonnan a Ménes király idejében lezajlott honegyesítő háborúk során menekültek el (204m 180) és többségükben sötétes arcú, kus fajta emberek lehettek. Az is valószínű, hogy a kusokat szorosan nyomon követték Mértes király népének előrehaladt ékei, az árják, hiszen Kréta legendás honalapító és törvényhozó királya MINOS maga is egyiptomi nevet viselt, a Ménes hasonmását és az ő szimbóluma is bika volt. (4) Ezek az egyiptomi Deltából érkező első telepesek nem közvetlenül a ten. gerparti sávon szálltak meg, hanem valamivel beljebb, az első hegysor mögött, hogy így a kalózok hatósugarán kívül maradjanak. A második néphullám Kr. e. 2000 és 1580 között érkezett és majdnem teljes egészében a Hetita Birodalom területéről származott, bronzeszközeik is ezzel a tájjal mutatnak nagy hasonlóságot. A harmadik hullám viszont a fönicei, szíriai és kánaáni területről hozott lakosságot. A szakemberek eddigi vizsgálatából tehát világos, hogy Kréta szigetének lakossága teljes egészében a Régi Keletről származott. (5)

A fennmaradt leírásokból és rajzokból azt is megállapították, hogy Kréta lakossága inkább alacsony termetű emberekből állott, akiket karcsú derék és sötétbarna vagy fekete haj jellemzett, továbbá az erősen napbarnított bőr és szabályos európai arc. A szakemberek Földközi-tengerinek nevezték el ezt a fajtát, amely ugyanolyan összetételű lehetett, mint a magyar Őshaza népessége. (6) Ha ennyi kapcsolat áll fenn Kréta szigete és a Régi Kelet között, felmerül a kérdés, vajon nem magyarul beszéltek-e ott is az emberek?

Magyar isten- és királynevek Kréta szigetén

Kréta szigetén hosszú ideig a földműves népek ősi vallása divatozott, amely az első férfi és az első nő - az ősök - istenként tisztelt alakja körül kristályosodott ki s központi témája a termékenység biztosítása volt emberben, állatban és növényben egyaránt. Értelmezése körül azonban nagy zavar uralkodik a szakirodalomban, mert az egyes szerzők majdnem minden ponton egymással ellenkező véleményre jutottak, nemcsak részletkérdésekben, hanem alapvető dolgokban is (91m 738). A bajt nyilván az okozza, hogy a kutatók a fennálló nyelvészeti és történeti elméletek hatása alatt mindent a később kialakult görögből akarnak magyarázni. Akik pedig a görög alapállás ellen vannak, sötétben tapogatóznak, mert a görögöt tagadva, nem tudják, milyen más nyelvből magyarázzák a dolgokat. Mi ez utóbbiak vonalán állunk azzal a különbséggel, hogy az ismeretlen nyelvet, amelyből a dolgok megérthetők, magyarnak tekintjük. Álláspontunk helyességét először a krétai főisten, Zeus nevével igazoljuk.

A krétaiak egy közös őstől származtatták magukat, akit Zeusnak neveztek és utóbb istenként tiszteltek. A név pontosan az isten ősapai mivoltát jelenti, mert eredeti értelme Az ős. E kifejezés Zeus változata nyelvészetileg könnyen érthető, ha figyelemmel vagyunk a diftongálásra, vagyis az Ő-hangnak EU, az É-hangnak EI alakban való kiejtésére, ami egyes nyelvjárásainkban ma is megfigyelhető, ahol pl. Bőség helyett Beüséget mondanak. Ismert dolog továbbá a mi AZ névelőnk kapcsolással való kiejtése is, amelynek során az 'Az ös' kifejezésből 'A Zős' illetve Zeus lesz. Mindezt tudva nem csodálkozunk, ha a krétai főisten nevét a nem-magyar tudósok nem tudták megérteni. A görög nyelvből való magyarázat egyébként is kronológiai lehetetlenség, hiszen Zeus már kétezer évvel a görögök létezése előtt szerepelt. Azt azonban mégis észrevehették volna a nyugati tudósok, hogy a Zeus név azonos az egyiptomi Ősúr: Osir, Osiris nevével, hiszen a krétai lakosság egyiptomi származását éppen ők állapították meg. Mivel a magyar klasszika-filológusok sem siettek tudásukat ezen a téren érvényesíteni, az történt, ami ilyenkor történni szokott: gazdája akadt a gazdátlan kincsnek és Zeus nevét a kiszélesített indo-germán elmélet bekebelezte. Noha indo-germánok nyomaira a Kr. e. IV. és III. évezred fordulóján még sehol sem akadtak, különösen nem a Földközi-tenger keleti szigetein, ez a körülmény mégsem tartotta őket vissza attól, hogy Zeus nevét "biztosan" indo-európai eredetűnek ne mondják (There is no doubt that the name of Zeus is Indo-European, 184m 199). Előttünk azonban világos és érthető, hogy a krétai Zeus éppen úgy „Az ös" és magyar eredetű, mint ahogy az egyiptomi Osir is „Ösúr" és magyar.

Zeust sok jelzővel illették krétai birodalmában, közülük néhány értelmét a ránk maradt görögös alak ellenére is felismerjük. Ezek a jelzők ugyanis a krétai ősapát atyai szerepének megfelelően és a korabeli gondolkodási módhoz híven, szüntelenül a Mén, Ló, Kan, Kakas és egyéb kiemelkedő hímnemű lények nevével hozzák kapcsolatba. Ilyenek például a következő kifejezések: Zeus BEL KHANI OIS, Zeus a Bál kan; Zeus WEN KHAN OS, Zeus a vén kan; Zeus MEN OS EL KHANI OS, Zeus a mén és él-kan (főkan); Zeus AMMON, Zeus a mén; Zeus ALEXI KA-KOS, Zeus a lagzi kakas (184m 52, 233-237, 249). A krétai főisten egyik leggyakoribb szimbóluma a fokos volt, amely az összecsengés alapján szintén magyarul mondja, hogy viselője az országban Főkos. Sokszor szerepel Zeussal kapcsolatban a bika, az agyagból gyúrt hímtag, meg a merőlegesen felállított emlékoszlopok (184m 44, 51, 73, 152; 34m 110). Személye a legendában is csupa erotika, szintén magyar szavak összecsengésére építve: a sziklák repedésén jött a világra; a pincéből bújt elő; ő volt az AR-KA LOK-ORI, az úri ország főkanja; a barázdák megtermékenyítője; Demeter néven a rituális szent házasság főszereplője; Dionysus néven mulatozáskor ő az, aki KANTHAROS, kantáros (füles) kancsóból issza a bort... Mindez azért, mert ő volt a termékenység istene (He was the god of fertility, 57m 89).

A források legalább ugyanannyiszor emlegetik Zeust magyar népi minőségben, mint apai szerepében. Leggyakoribb jelvénye a Magyar névvel összecsengő madár volt, sőt egyik személyneve is az, MEHAR azaz Magyar (184m 217; 131m 82). Madár (Magyar) néven annyira tisztelték őt Kréta szigetén, hogy ott a régészek majdnem minden feltárt házban találtak valamilyen madár-ábrázolást: festményt, szobrot vagy igazi madarat. „Ezek a házi szentélyben talált madarak nem fogadalmi felajánlások, hanem az istenség valóságos ábrázolásai", - állapítja meg az egyik szakértő. (7) Ismerünk Zeus bálványokat is, amelyek feltűnő elemei a mag alakú gömbök (MAG), a túlméretezett karok (KAROK) és az emberi alak (ÚR), amelyek együttvéve így írják az isten kilétét: Magyarok ura (Id. 91m Plate 24; 131m Tafel 59). Mivel Zeust úgy is említik, mint aki az ETE O-CRETAI, Hét ó-krétai ura,személyében bizonyára a sziget első fejedelmét tisztelték. Ki hinné el, hogy a felsorolt nevek, jelzők és szimbólumok magyar szavakkal való egyezése és a szavak szövegbe illő magyar értelme csak éppen véletlenségből adódna és nem a valóság hiteles tükröződése? Szerintünk Zeus egy magyar ősatya volt, a Krétában országot alapító magyarok első főnöke.

Mielőtt Zeus istenné lett és a krétai teológiában egyeduralomra tett szert, szerepelt mellette egy másik ős is, bizonyára egy másik bevándorló csoport ősapja. Ez utóbbi A Fő Lónevet viselte, amelyét akkoriban, a P-nek F-fé változása előtt még APOLLO alakban ejtettek ki. Ügy tudták róla, hogy nem egyiptomi eredetű volt, hanem Kisázsiából érkezett, a hetita világból (184m 231 sk, 256 sk, 259). Neki is sok apasági jelzője volt és igen fontos szerepet töltött be az úgynevezett Leskén, amelynek ő volt a fővédnöke: LESHKAN OIRI-OS, A Leskén őr minőségben. Ezt a leskét azaz szemlét a férfiak házában szokták megtartani és célja az volt, hogy ott megszemléljék az újszülötteket, alkalmasak-e az életre. (8) Mivel A Főló név (Apollo) összecsengett a Felhő szóval, ezt az istent felhőbe burkoltan is szokták ábrázolni, az ősi képírás szabályai szerint írva nevét. Jelvényei is olyanok, amelyek a Lő és Ló szavainkat idézik, mint a líra, a nyíl, meg a tarsoly, amelyek a felhővel együtt mind a mai napig az Amour-ábrázolás nemzetközi szimbólumai maradtak. Utóbb Apollo is átkerült a Balkán-félszigetre és Zeussal együtt az Olympos tetejéről igazgatta a világot. Határozottan állíthatjuk tehát, hogy eredetileg se Zeus, se Apollo nem volt görög, hanem mindkettő előkelő magyar úr, akit utóbb a görögök kisajátítottak maguknak.

Nem szükséges a krétai mitológiát tovább boncolgatni és a főisten női párjának szerepével kapcsolatos kényes magyar szavakat taglalni, avagy bizonyos ceremóniák ismertetésére kitérni (pl. az ifjak férfivá avatására), hiszen mindezek a vizsgálatok ugyanazzal az eredményei végződnek, anélkül hogy tovább bővítenék ismereteinket. A későbbi királyokról azonban megjegyezhetjük, hogy ők az istenné lett Zeus földi képének, eleven megszemélyesítőjének tekintették magukat és országukat isten minőségben és isten nevet viselve kormányozták, akárcsak Egyiptom vagy Hétország királyai. Használták Zeus valamennyi jelvényét és valamennyi jelzőjét is és egyik főtevékenységük a termékenység biztosítása volt. A leghíresebb krétai király - Minos - címei közt szerepel például A Honúr (ENNE UR OS), Az Atya úr (OTA- UR-OS), Az Est ura (AST-ER-OS, azaz nyugat ura.) (9) A krétai főkirály hatalmas palotában székelt, melynek fogadótermét, ahol csupán egy támlásszék (trón) állt, MEGAR-ONnak, Magyar Honnak nevezték. Idők folyamán ez a kifejezés nagyon elterjedt és Krétában az előkelő urak fogadótermét, sőt házát is Megaronnak nevezték. Mindebből látható, hogy Krétában a vallás szókincsén kívül a királyokkal kapcsolatos szókincs is magyar volt. Kérdés, elmondhatjuk-e ugyanezt a lakosság nagy többségéről? Erre a helynevek és népnevek vizsgálata ad feleletet.

Magyar hely- és népnevek Krétában és az Égei szigetvilágban

Kréta legrégibb földrajzi neveivel sokat foglalkoztak a nem-magyar tudósok. Az ő vizsgálataik eredményét egyikük így foglalta össze: "Egyetlen dolog biztos, az ti., hogy igen sok görög helynév nem görög szavak összetételéből keletkezett". (10) Ennek folytatásában helyezkedik el a mi vizsgálatunk eredménye, amely szerint a legtöbb krétai régi helynév magyar szavak összetételéből keletkezett. Bizonyítja ezt mindjárt a sziget legrégibb neve, amely MAKAR-IS volt, vagyis a Magyar ős szigete (18m Macaris alatt). A sziget középső részében, a déli partvonal mögött van egy igen termékeny és földművelésre kiválóan alkalmas síkság, azon szállt meg a beérkező első lakosság s ezt a területet is önmagáról nevezte el MESSARA, azaz Magyar síkságnak. Ez a vidék sokáig megőrizte politikai különállását, még akkor is, amikor a sziget többi része már régen a Mén-dinasztia uralma alatt állott. A Kréta-név is bizonyára régi magyar szavak összeolvadásából keletkezett, benne a Napisten Kör nevét és az "ország, föld" jelentésű Ta szót gyanítjuk, mintegy Kör-Ta azaz Napország értelemben.

Az egyesített sziget közigazgatási központja, legfontosabb városa és egyúttal a főkirály székhelye Knossos volt. E név a forrásokban három mássalhangzóval szerepel, K-N-S, amit a szakemberek Ko-No-So alakban hangzósítanak (29m 63). A körülmények figyelembe vételével azonban a helyes hangzósítás talán inkább Ka-N-oS volna s így eredeti értelme aKan-Ős városa. Hozzá tartozott a nem messze eső KEP-HALA nevű kis telep, ahol luxus számba menő régészeti leletek kerültek napvilágra. Ezek alapján a tudósok a telepet a király egyik rendszeres tartózkodási helyének tekintik. Megállapításukat mi is megerősíthetjük, mert Kephala magyarul annyi mint a Kép Helye (régiesen: Hele), vagyis az isten földi képmásának, a királynak tartózkodási helye. Knossostól nem messze létezett egy Ko-Ri-Ya Ta-Na is, amiről a tudósok azt hiszik, valami árucikk. A kifejezés gerincét alkotó mássalhangzókat figyelembe véve és azt a körülményt, hogy ez is a királyi székhely tartozéka volt, kézenfekvő hogy ennek értelme is magyar: Királyi tanya. Egy további jelentős helység volt a sziget közepén álló PAP-UR városa, meg a keleti parton lévő LÁTÓ nevű jóshely, amelynek magyar értelme külön magyarázatra nem szorul.

Amint Kréta legrégibb földrajzi nevei, akként a hozzátartozó szigetek neve is magyar őslakosságra vall. A kisázsiai partok előtt lévő három nagy szigetet - Kyprost, Ródost és Lesbost - egyformán Magyarszigetnek hívták a Kr. e. II. évezred folyamán s nevüket a régi földrajzi nevek szótárában MAKAR, MAKARIA, illetve MAKAREIA alakban találjuk (18m Cypros, Rhodos, Lesbos alatt). Kypros északi partján azt a várost is MAKARIA-nak nevezték, ahol a fejedelem székelt és ugyancsak MAKHER volt a sziget legmagasabb hegyének, a mai Olympos-nak a neve. A kisázsiai partok előtt álló szigetek benépesítése közvetlenül a Hetita Birodalomból történt meg, annak népessége húzódott fokozatosan nyugat felé. Bizonyíték erre az is, hogy Kisázsiában, a Feketetenger délnyugati partján ez időben egy MAKAR-ONI vagy MAZOR-ANI Magyar Honi nevű nép élt (18m Macroni).

KYPROS (Cyprus) szigetén csodálatos piros színű kövek találhatók, tulajdonképpen rézércek, e keresett bányatermék. A sziget Ky-Pros neve ebből a körülményből keletkezett, mert értelme Kő Piros, egyenes szórendben Piros Kő, vagyis benne a rézérc nyert megörökítést. Ebből az ősmagyar kifejezésből lett a réznek világszerte használatos neve: Cuprium és Cuprum a latinban, Copper és Kupfer az angol illetve német nyelvben. Talán a magyar Réz is a piros rokonszavából eredt, a „Rózsa (színű)" kifejezésből. A bejövő telepesek Kyprosban három várost alapítottak: egy KA-URI-ONt és két PAP-HOSt (129m IV 293-295), vagyis egy Úri Hornt előretett értelemhatározóval (Kő, ország) és két Papházat, azaz vallási központot. Az Égei-tenger kisebb szigetein is találunk magyar hangzású és magyar értelmű helyneveket. Théra szigetén volt például egy MASAR-IA nevű Magyar város; a félelmetesen görögnek hangzó SYP-HANT-OS sziget neve az ismert felbontási elv szerint Szép Hon, hátratett névelővel; KARPATH-OS neve talán A Kárpát sziget; SAMOS aSzemes Napisten nevét viselő sziget; a COS sziget a Kos (Kus) nép nevét őrzi és így tovább. Akárhová nézünk az Égei-szigetvilágban, a gyakorlottabb szem mindenütt magyarul jól érthető földrajzi neveket fedez fel, amelyekben a Régi Kelet ősi hitvilága és szókincse tükröződik.

Kréta kő- és bronzkori lakosságát, mint említettük, a kutatók főleg Egyiptomból és Hétországból eredeztetik, ahol a lakosság mind a két helyen Magyarnak nevezte magát. Ezért használta Kréta lakossága is ezt a nevet oly sűrűen népi kilétének jelzésére, istenneveiben, királyneveiben és helyneveiben egyaránt. Ehhez most hozzávehetjük, hogy a krétai embereket gyakran úgy ábrázolták, amint kerek alakú, pajzsot tartanak kezükben, amelyen koncentrikus körök (KUROK) láthatók s a középpontban egy kiemelkedő mag (MAG) áll. Ez a szimbólum a krétai nép nevét írta, mert annak elemei megmondták, hogy ők MAG-KU-RUK, azaz Magyarok. Sejtették ezt a nem-magyar tudósok is, de ők a pajzs sűrű szereplésének magyarázatában csak addig jutottak el, hogy megállapították: „Valami bűvös vagy vallásos értelme lehetett a pajzsnak, azért ábrázolták oly gyakran". (11)

A krétai lakosság etnikai megjelölésére az egykorúak még a PELASG és az ACHAIOI nevet is említik. Előbbit főleg Herodotos és Thukydidea használja, akik általában Pelasgnak nevezik a görögök előtt élt földműves lakosságot. Megmondják róla, hogy nem görög nyelven beszélt és a Hellén nevezetű új nemzet keretébe csak hosszú idő elteltével lépett be. Ha a Pelasg népesség földműves foglalkozású, vidéken élő, szétszórtan települt lakosság volt, akkor az ő nevüket is értjük magyarul, mert a P=F hangváltozás figyelembevételével kiderül, hogy egyszerűen Falusik voltak. Esetükben tehát nem annyira népnévvel állunk szemben, hanem inkább egy társadalmi osztály nevével, a földművesekével. Ugyanilyen természetű az Achaioi név, amelyet már Egyiptomból ismerünk és hieroglif lejegyzését is bemutattuk. Ez a név a hajózással foglalkozó, kereskedő és szállítmányozó lakosság megjelölésére szolgált, Hajós, Hajó népe értelemben. E kifejezést a tudósok Egyiptomon és Krétán kívül másutt is megtalálták, nevezetesen Hétországban, a Kr. e. 1380 és 1306 között készült feljegyzésekben, de pontos jelentésüket nem tudták megállapítani, noha a szövegben mindig hajózás körül folyik a beszéd (81m 52-55). Az idevágó egyik legfontosabb hetita okmány az úgynevezett TAWAGA LAWAS levél: Tavak lovasa. A levelet Hétország királya küldte az egyik szomszédos sziget AHHIYAWA (a hajóval) közlekedő uralkodójához, követelve tőle odaszökött és kalózzá - tavak lovasává - vedlett alattvalójának kiadatását (81 m 47 sk). Homeros, aki a feltevések szerint Kr. e. 800 körül élt, az Égei-szigetek lakóit Achaioi néven nevezi és szerinte Görögország nagy részében szintén ilyen egyiptomi és hétországi származású hajósok foglaltak maguknak hazát. Világos tehát, hogy az Achaioi megjelölés alatt sem népet kell értenünk, hanem a nyugatra vonuló magyar népesség egy másik jelentős társadalmi osztályát, a hajózással foglalkozókat, akik ebbeli minőségükben lettek az Égei-szigetvilág legerősebb társadalmi osztályává. Thukydides előadása szerint az akkori nagy hajók fedélzet nélküli, hosszan elnyúló alkotmányok voltak, rendszerint ötven evezőssel. Amikor tehát a nyelvtudósok Homeros szövegében az Achaioi emberekre utaló jelzős kifejezést „hosszú hajú népnek" olvassák, valószínűleg félreolvasnak, mert ott is „hosszú hajókról" lehet szó. Herodotos és Thukydides azt is leírja, hogy az asszír és perzsa háborúk idejében hatalmas tömegben menekült a lakosság a Régi Keletről az Égei szigetvilágba és onnan tovább északra.

A megvizsgált adatok történeti tanúságtételét abban foglalhatjuk össze, hogy az Égei szigetvilág népessége a kő- és bronzkorban főleg magyarokból állott, akiknek két széles társadalmi osztálya volt, a földműveléssel foglalkozó falusiak és a hajózással foglalkozó hajósok osztálya.

Magyar nyelvű írások Kréta szigetén

Ha Kréta szigetén magyar nyelvű lakosság élt az ókorban, Kr. e. 2800-tól Kr. e. kb. 1150-ig s ott államalkotó minőségben szerepelt, akkor a szigetlakók által készített és ránkmaradt írásos emlékek között magyar nyelvű daraboknak is kell lenniök. Ha ilyen szövegeket valóban találunk és azokat el tudjuk olvasni, akkor a szigetlakók nemzetiségét és népi hovatartozását a történettudomány legsúlyosabb bizonyítékával is igazolhatjuk. A krétai írásokról az eddigi kutatások alapján annyit már tudunk, hogy azok kezdettől fogva a rovás rendszerű írással készültek. Olyan írással, amelynek jellegét jobbára egyenes vonalak különféle alakban való összerakása adja meg s amelyet erre való tekintettel mértani (geometrikus), vagy még jobb kifejezéssel vonalas írásnak (linear script) neveznek. Ez a krétai írás különbözik tehát a Mezopotámiában használt ékírástól és különbözik az Egyiptomban használt képírástól is, de azonos a Földközi-tenger keleti partvidékén állott ma-úri országok (Szíria, Kánaán, Hétország) írásrendszerével. Ez az egyezés további bizonyíték az Égei-tengeri lakosság nagyobbik részének földrajzi eredetére.

A krétai vonalas írással legtöbbet Michael Ventris angol mérnök foglalkozott (29m), aki annak három formáját különböztette meg: az ősi vonalast (Kr. e. kb. 2000-1650), amikor a vonalak összerakásában még képszerűségre törekedtek; a vonalas-A típust (Kr. e. kb. 1750-1450), amikor a képszerűség már eltűnt; és végül a vonalas-B formát, bizonytalan kezdettől kb. Kr. e. 1100-ig. Ventris a vonalas-B-re összpontosította figyelmét s húsz éven át kísérletezett megfejtésével. Kiindulásakor, mint mondja, két ismeretlennel állt szemben: nem ismerte az alkalmazott írásjelek hangértékét és nem ismerte a nyelvet sem, amelyen a szövegeket írták. Kortársaival együtt előbb abból a feltevésből indult ki, hogy a krétai nyelv valamilyen nem-görög nyelv lehet, talán hetita vagy méginkább etruszk, és 1952-ig ezen a vonalon próbálkozott. Miután azonban így nem tudott eredményre jutni, élete hátralévő négy esztendejében a görögnél kötött ki s a kulcsot e nyelv ősi formájában, az ó-görögben vélte meglelni. A használt írásjelek számát nyolcvanhétben állapította meg.

Hogyan jutott Ventris arra a meggyőződésre, hogy a vonalas-B görög szövegeket örökít meg? Úgy, hogy néhány olyan kőtáblát talált, amelyen egy-két írásjel kíséretében edények rajza szerepelt. Ezeket a táblákat raktári felvételezésnek értelmezte és feltételezte, hogy az írásjelek a rajzban is ábrázolt edényeket nevezik meg. Megpróbálta tehát az edények nevét görögül kimondani s az írásjeleket a görög szó mássalhangzóival azonosítani. Úgy találta, hogy módszere sikerre vezetett, mert a víztartó edény ó-görögül UDORO (v.ö. magyarvödör), az amphora pedig KURUSU (v.ö. magyar korsó). Egy más alkalommal lófej volt a táblácskára rajzolva két írásjel kíséretében. Görögül ló PULOSZ s ennek alapján a két írásjelet Po-Los-nak olvasta. A kapcsolatot itt is meglepő jónak találta, de ezúttal sem gondolt arra, hogy Fej magyarul Fő, régen Pu, az igavonó állat pedig Ló, tehát a Po-Lo esetleg a magyar lófej is lehet. Megtalálta Ventris a Ló rokonszavát is, az IQO-t (v.ö. magyar csikó), továbbá a sajt TÚRÓ nevét (magyar: túró) és egy olyan edény rajzát, amelynek a talpa ki volt törve s amit ő DIPA MEZOE QETORVE alakban olvasott el (v. ö. magyar: talpa mezője kitörve). Ezek után boldogan írta barátjának, hogy „csillagászati mértékben kicsi a valószínűség arra, hogy e megdöbbentő egyezés csak a véletlen műve volna; vagyis az egyezés bizonyíték a megfejtés tagadhatatlan helyességére" (29m 82).

A helyesnek vélt kulcs birtokában Ventris hozzálátott a krétai szavak görög nyelvből való értelmezéséhez és számos szöveget ezen a módon olvasott el. Egyik leghosszabb szövege magyarra fordítva így szól: „Kerowos pásztor Asiatiában őrzi Thalamatas marháit" (Kerowos the shepherd at Asiatia watching over the cattle of Thalamatas). Eredményét az írásjelek betűzése szerint is bemutatta: Ka-Ro-Wo Po-Me A-Si-Ia-Ti-Ja O-Pi-Ta-Ra-Ma-Ta-Qe-To-Ro Po-Pi O-Ro Me-No, Man 1 (29m 140). Könnyű ezt a mondatot görögösíteni, ha az írásjelek kétharmad részét ki lehet az olvasásból kapcsolni oly módon, hogy azokból értelem nélküli tulajdonneveket gyártunk. Ugyanezt a szöveget azonban jobban ki lehet sikeríteni magyarul. íme: Kirovó fémmel (P=F) (h)asítja a faldarabot (P=F; M=B) kettőre. Pap írja, mennyi: Ember 1. E szöveg megértéséhez csak azt kell tudnunk, hogy a középkorban az európai Magyarországon is rovónak nevezték az adószedőt és az is fadarabokra, vagyis pálcikákra írta az adózó nevét és a befizetett összeget. A botot aztán késével kettéhasította s egyik felét megtartotta magának, a másikat meg odaadta az adófizetőnek nyugtaként. Kétség esetén a két fadarabot összeillesztették és leolvasták a helyes összeget. Ugyanígy jártak el az adóköteles személyek összeírásakor is. Ezt az eljárást ismerve, a krétai írásos emlék magyar nyelven való olvasása sokkal valószínűbbnek látszik, mint a Ventris-féle görög olvasat.

Ventris minden meggyőződése ellenére sem boldogult a krétai szövegekkel. Azok csak nem akartak görögül beszélni, pedig faggatójuk már példátlan szabadságot vett magának s szinte egy egyéni ó-görög nyelvet teremtett, hogy feltételezéseit kierőszakolja. Meg is lepték a kétségék s egyik ilyen nehéz órájában azt írta barátjának: „Az az érzésem, ha ebben az irányban folytatjuk megfejtéseinket, előbb-utóbb zsákutcába jutunk, vagy képtelenségeket állítunk" (29m 66). Ventris barátja, Chadwick, aki a szerző tragikus halála után az ő jegyzeteit kiadta (Ventris autóbaleset áldozata lett 1956-ban), minden elismerése mellett azzal zárja mondanivalóját, hogy „a vonalas-B sok tekintetben még ezentúl is homályos" (29m 135). Akik élesebb kritikát gyakoroltak Ventris görögbe torkoló fejtegetései felett, eredményét egészében visszautasították, tételeit bizonyítatlannak tekintik (not proven, 29m 85; 184m IX). Amint a Régi Keleten majdnem minden rovásírást a szemita nyelvek segítségével próbálnak olvasni, akként a Földközi-tenger térségében, hasonló hibába esve, az ugyanolyan típusú írást mindig a göröggel akarják megfejteni. Természetesen ezúttal sem tudtak eredményt elérni, mert itt is egy ragozott nyelv emlékével állunk szemben.

Ventris szívós erőfeszítéseit és próbálgatásait bővebben kellett ismertetnünk, de nem itt a helye, hogy munkájáról részletes kritikát gyakoroljunk, csak éppen két hibaforrására mutatunk rá. Legnagyobb tévedése bizonyára onnan származik, hogy nem tanulmányozta eléggé a vonalas (rovás) írásmód alapelveit és módszereit, minek következtében az egyberovás gyakorlatát félreismerte s az egyberovott figurákban is egyszerű szótagjeleket látott. Így jutott el a közel kilencven írásjelhez, vagyis háromszor annyihoz, mint amennyi a rovásban szokványos. Másik hibaforrását nyelvtudásának elégtelenségében kell látnunk, hiszen emiatt nem tudta felfogni a görögnek tartott szavak tulajdonképpeni hovatartozását s emiatt nem bontakozott ki előtte világosan a nyelv ragozó szerkezete. Észrevette például, hogy az írásokban a birtokviszony kifejezésére Krétában a -ja, -je ragot használták, de azt is ó-görög sajátságnak tartotta (v.ö. a magyar: faluja, anyja, hazája). Jól megfigyelte, hogy a szavak előtt feltűnő sokszor szerepel egy O-nak olvasott bevezető írásjel (a magyar A névelő), hogy a szavakban a szókezdő H-hang gyakran elmarad, az R és az L hangnak közös a jele, hogy az írás fonetikus, következőleg a torlódó mássalhangzót nem írják ki, stb. Mindez igaz és helytálló megfigyelés, de ez sem a görög nyelvre vonatkozik, hanem a magyarra.

Okmánytárunk 2. sz. alatt bemutatjuk az egyik Knossosban talált táblácskát (29m 108), amelyen szekér és ló ábrázolása mellett néhány írásjelet látunk. Az írásjeleket balról jobbra haladva az összerovások jelölésével így betüzzük: O.SZ iT.aSZ eS.T.eN SZe.Ke.Re U.T.T.aS-O.Ja aSZ.SZí.N. Mai helyesírásunkkal: Ez itt az Isten szekere, utazója a Szín. Értelme: valamelyik vallási ceremónia alkalmával az isten (Hold) istennő) képmását ezen az egyfogatú szekéren vitték.

A krétai írások közt találtak más természetű fontos darabokat is, aminő például az alább bemutatott két kerek táblácska, amelynek használati céljáról a nyugati tudósoknak fogalmuk sincs és nem tudják mi van rájuk írva. Ezek a táblák emberi arcot ábrázolnak, kelet felé forduló tekintettel s feltűnő a rajtuk lévő kör alakú lyuk. Egyiptomiul gondolkodva, az emberi arc és a kelet felé tekintés már jelent valamit: a Nap keltét, RA KEL értelemben, vagyis a Nap feljön a látóhatáron. Ebből az észrevételből viszont az a további dolog következtethető, hogy a táblácskára fúrt kis lyuk arra szolgált, hogy vele a felkelő Nap első sugarát észlelhessék. A kis lapocskát csak éppen bele kellett szorítani valami cső-féle alkalmatosságba és készen volt az ókori obszervatórium legfontosabb darabja. A két táblácskát tehát mi egy régi csillagvizsgáló, pontosabb kifejezéssel: napvárta maradványának tekintjük. Igazolja-e ezt a feltevést a táblácskára írt szöveg?

Ez a Kréta-szigeten talált titokzatos régészeti lelet hajdan egy napvárta legfontosabb alkatrésze volt.

Ahhoz, hogy a táblácskán írásjelek vannak, nem fér kétség; ezt nem is vitatták a lelet vizsgálói. A szöveget a betűk állásából megállapíthatóan az orr felett lévő kereszttől („itt") kiindulva, az óramutató járásával ellenkező irányban kell olvasni, kelettől nyugat felé, amint a Nap is halad az égboltozaton. A felső tábla írásjeleit így betűzzük: iT K.ER.ÜL aK-aR.I.Ka U.T-Já-Ba aS.Te. Nu uR 11-SZe(r). AR.NYé-Ka eL-IK-RA eS-eS (=eS.ek). Mai helyesírásunk szerint: Itt kerül a karika útjába Isten úr tizenegyszer. Árnyéka e lyukra esik. A másik tábla szövegéből csak az elejét tudjuk megnyugtatóan olvasni: iT K.ER.üL „a rák" T-I-Z Tá.Rá-Ba... Itt kerül a Rák (csillag) tíz tárába ... Ezek a mondatok világossá teszik, hogy a szóbanforgó lelet, amely Kréta szigetén került elő, valóban egy csillagvizsgáló műszer legfontosabb alkatrésze volt, amely a Nap Föld körül való látszólagos keringésének bizonyos időpontban való megfigyelésére szolgált. Ez az időpont az északi féltekén általában tisztán látható "nyári napmegállás" volt (solstitium), amikor a hatalmas égitest, miként a szöveg is mondja, egymás után következő tizenegy reggel a látóhatár ugyanazon pontján és ugyanabban az időben kel, vagyis emelkedése közben ennyi időre mintegy megállni látszik. Mai naptárunk szerint ez a nyári napmegállás június 10-től 20-ig bezárólag tart, amikor a horizontra érkezése hajnali négy óra pár perckor következik be. Június 21-én a Nap már nemcsak nem emelkedik útjában, hanem visszafordul, vagyis minden reggel később és alacsonyabban kel. A naptárkészítők a régi időben a nyári megállót figyelték eszközeikkel és ahhoz viszonyítva állapították meg az egyházi ünnepek és az elvégzendő fontosabb mezőgazdasági munkálatok idejét.

A bemutatott második csillagászati táblácska azt mondja, hogy abban az időben, amikor az eszközt használták, a napmegállás a Rák-csillag havában zajlott le, kezdődve annak tizedik tárában (napján). Ez a mondat lehetővé teszi, hogy a régészeti lelet idejét a mi jelenlegi naptárunk szerint is meghatározzuk. A vonatkozó számítást az alábbiakban röviden vázoljuk, de aki pontosabban utána akar nézni, tanulmányoznia kell valamelyik csillagászati enciklopédiát. (12) A számítás azon alapszik, hogy a Nap a Földről nézve, évi járásában az Állatöv (Zodiac) csillagai közt halad és mindegyik csillagképben harminc napig időzik. De mivel a Nap járása valamivel gyorsabb mint az Állatöv csillagainak keringése, bizonyos idő elteltével a megfigyelni szokott időszakok: a tavaszpont (március 21), nyárpont (június 21), stb. nem ugyanazon csillagkép övébe esnek, hanem a megelőzőjébe. A Nap ez előresietése (precessio) minden 2166 esztendőben egyenlő egy-egy teljes csillagképpel (30 nappal), vagyis 72 esztendőnkint egy napnyi idővel (2166:30= 72). Mivel másfelől azt is tudjuk, hogy Kr. e. 128-ban a nyárpont (június 21) a Rák-csillag hónapjának első napján következett be, ezekből az adatokból könnyen kiszámíthatjuk, hogy amikor a nyári napmegállás a Rák-hónap 10. napján kezdődött (vagyis amikor a nyárpont 21-re esett), akkor húsz napnak megfelelő precessió idővel (20X72=-1440 évvel) régebben voltunk. Vagyis a krétai lelet használati idején a mi naptárunk szerint Kr. e. 128 +1440 - Kr. e. 1568-at írtak.

Figyelemre méltó tudományos eredmény, hogy éppen egy magyar kutatónak sikerült Európa egyik legrégibb csillagvizsgáló eszközét felismerni, a ráírt szöveget elolvasni, annak bonyolult értelmét felfogni és használati idejét is pontosan megállapítani. De ennél sokkal fontosabb az a tény, amit nem győzünk eléggé hangsúlyozni, hogy a Kréta-szigeti napvártán a Kr. e. II. évezred közepén magyar nyelven írtak, beszéltek és gondolkodtak. A Kréta-szigeti írások tehát megerősítik főbenjáró megállapításunkat, amelyet már a helynevek alapján, továbbá az isten-, király- és népnevek alapján is megfogalmaztunk, hogy ti. az Égei szigetvilágban a Kr. e. III. évezredtől kezdve Régi Keletről származó nagyobb magyar tömegek tartózkodnak és útban vannak Európa beljebb eső tájai felé. Egyúttal történelemkönyveinkben egy fontos javítást is eszközölhetünk: az első európaiak nem görögök, hanem magyarok voltak.

A Balkán-félsziget magyar őslakossága

Régészeti vizsgálatok szerint a Balkán-félsziget benépesítése a terület déli részében kezdődött s onnan terjedt a lakosság fokozatosan észak felé, - nem pedig fordítva. A benépesítés itt is három nagyobb hullámban zajlott le: az első hullám a Kr. e. III. évezred elején egyiptomi lakosságot hozott; a második Kr. e. 1900-1650 között Kisázsiából indult ki; a harmadik viszont Kr. e. 1650-1150 között a krétai birodalom lakosságát terítette szét. Abból a körülményből, hogy az archeológiai rétegek e majdnem kétezer esztendőn át egymás felett fokozatos átmenettel helyezkednek el, arra következtettek, hogy a Balkánra érkezett népesség a kő- és bronzkorban zavartalanul folytatta életét. Amennyiben tehát a mondott idő alatt oda újabb emberi kötelékek érkeztek, azok ugyanolyan nyelvű nép részei lehettek (87m 31; 131m 41) és zavartalanul beilleszkedtek a fennálló politikai és társadalmi keretekbe. Ez a keleti származású kő- és bronzkori balkáni lakosság több helyen (Pylosban, Mikenében) ugyanolyan vonalas-B írással készítette emlékeit, mint aminőt Kréta szigetén is használtak. Ezekből az észrevételekből a logika vonalán máris következik, hogy a balkáni őslakosság minden valószínűség szerint szintén magyar nyelven beszélt.

E feltételezés adatszerű igazolására először a görög helyneveket használjuk fel. Azokat vizsgálva, jó szem előtt tartani Flavius Josephus ókori zsidó történetíró egyik megjegyzését: a görögök a régibb népektől örökölt helynevek hangtani alakját elváltoztatták, hogy azok kellemesebben hangozzanak fülükben (123m 189). Tehát a nagyon görögnek hangzó nevek sem mindig a görög nyelv hiteles alkotásai, főleg ha görögből nem magyarázhatók. Minden torzítás ellenére is észrevesszük pl., hogy a magyar Úr szó milyen gyakran szerepel a Balkán helyneveiben, mindenféle illeszkedő alakjában. E szó néha a nevek első szótagja, mint ÁRkátlia, ÁRgolis esetében, máskor valamilyen jelző után következik, pl. az Epida-ÚR-os, Sp-ÁR-ta, Ill-YR-ia névben, ismét máskor lágyult hangformában, L mássalhangzóval találjuk, mint Thess-Ál-ia és Aet-ÓL-ia nevében. Ezt tudva, Thessalia (Thess-Ária) neve a Tíz Árja törzs lakóhelyét jelenti, Aetolia (Aet-Oria) pedig Hét Árja lakóhelyét. Illyria az első, vagyis a fő-úr Él Úr tartománya lehetett, Árkádia viszont az Urak Háza.Utóbbit valóban három árja törzs alapította: az Árkádi, Kynúri és a Hajós nevezetű. Az árkádi törzsek népi szimbóluma medvefej volt, amit fej díszként használtak és ARK-TOSnak neveztek, bizonyára Urak törzse értelemben.

A fajtát jelentő Úr név mellett gyakran megjelenik a Balkán helyneveiben a népet jelentő Magyar-név valamilyen formája. A legismertebb ilyen nevű város az attikai MEGARA volt, nem messze Athéntől. De ugyanezt a nevet megtaláljuk Epirosban, Thessáliában és Illyriában, azonfelül MAKAB volt Marathon forrásvizének a neve és MAKAR-ON, Magyar Hon Théba citadellája (ld. a felsorolást 18m Megara alatt). Ha jobban körülnézünk és figyelemmel vagyunk az R/L cserélődésre, a Magyar népnevet sok más helyen is megtaláljuk. Thessáliában például az egykori települések helyét jelző régészeti dombokat Magulának (Magura) nevezik. Ezek a hulladékanyagból: épületromokból és háziszemétből keletkezett dombok néha tíz méter magasra kiemelkednek a környező térszínből és átmérőjük a háromezer métert is eléri. Eddig több mint százötven magulát számoltak össze, ami határozottan sürű lakosságra enged következtetni. E dombokat régészeti szempontból még nem vizsgálták át, de annyit már megállapítottak, hogy az egykori falu vagy város bejárati kapujával szemben álló legnagyobb házat MAGAR-ON-nak (Magyar Honnak) nevezték, ezúttal R-hanggal adva a nevet (131m 12-15).

Nagy területet jelentő helynév a Balkánon az ACHAIA név, melyről már tudjuk, hogy egyiptomi és hétországl eredetű hajós magyarok telepei voltak. Az egyik balkáni Achaia-föld, a Pelops (akkor még Maúr nevű) félszigeten, Árkádia felett terült el, a másik Thessália alatt, ahol egyúttal egy Théba nevű város is állt, amely az egyiptomi Théba nevet duplikálta. Egy-két más típusú, de szintén nagyon figyelemre méltó helynév is van, melyről gazdag egykorú feljegyzés maradt ránk, ami segíti a helynév eredeti értelmének megállapítását. Ilyen az Epiros területén állt híres jóshely DODÓNA, ahol egy nagy tudású jósnő lakott. Ebből az adatból azonnal megértjük, hogy a helynév a Tudó Nő városa. Vele kapcsolatban Herodotos azt jelenti, hogy a föniceiek Egyiptomból két tudós papnőt raboltak el s az egyiket Észak-Afrikában adták el, a másikat a Balkán-félszigeten, Epirosban. Szerinte tehát a dodonai jósnő Egyiptomból származott. E hírt a legenda is megerősíti, amely szerint Thébából (Théba: tuba, azaz galamb) isteni rendeletre két „galamb" repült el, hogy a mondott helyeken jóshelyeket létesítsenek. Ezek az „elrepült" (elrabolt) galambok nők voltak, mondja Herodotos, de nem görög nemzetiségűek, mert beszédjük a „madár csicsergése" volt (the chattering of a bird, 94m I 143). Ezekben az idegenek által készített feljegyzésekben bennevan tehát minden, ami a Dodóna=Tudónő etimológiai igazolásához szükséges, beleértve a jósnő magyar nyelvűségét is. Thrákiában is volt egy híres jóshely, a BESSEI, ahol egy jóst szoktak megkérni, hogy Beszéljen (94m II 101).

A következő részekben más eseményékkel kapcsolatban még néhány híres görög városnév (Marathon, Szalamis, stb.) magyar eredetét is bemutatjuk, de máris összegezzük vizsgálataink eredményét. A sok magyar értelmű és magyar eredetű helynév azt bizonyítja, hogy a Balkánfélszigeten a Kr. e. III. és II. évezred folyamán, a görögség kialakulása előtt, szintén sűrű magyar nyelvű népesség létezett. Ugyanerre a következtetésre jutott Cserép József, aki már a finnugor történetszemlélet virágkorában felhívta a figyelmet az ókori magyarság balkáni jelenlétére az Ethnographiában 1910-ben közzétett tanulmányában, melynek címe: "Magyar nyelvű nép a hellén őskorban." Abban az időben természetesen senki sem figyelt fel mondanivalójára. Utána Aczél József görög szakos igazgató-tanár adott ki egy hasonló tárgyú munkát "Ősgörög eredetünk" cím alatt (Veszprém, 1927), amelyben több mint háromezer olyan görög szóra hívta fel a figyelmet, amelynek magyar értelme van. Neki sem hittek, amint valószínűleg a jelen tanulmánynak sem fognak hinni.

Kr. e. 1200 után szemita kötelékek nyomulnak be
az Égei-térségbe és a Balkánra

A Kr. e. 12. századtól kezdve a Balkán félsziget, a Cikládok, Kréta, csakúgy mint a kisázsiai partok előtt lévő nagy szigetek, még nem egészen világosan kiderített események következtében olyan történelmi viharba kerültek, amelyet a szakkönyvek „Égei katasztrófa" felírás alatt tárgyalnak. Ennek során az említett szigetekre és a Balkán délnyugati részébe 1150 és 800 között egy új népáradat érkezett, melyet Dór név alatt foglalnak össze s ez esemény lezajlása után megszületett a görög nyelv, a magyar pedig eltűnt. Honnan jöttek a dórok és kik voltak, hová lett a magyar nép s miként állt elő a görög nép és a görög nyelv? Rejtély ez, amit nem szívesen bolygatnak.

A dórokat ma a görög nép fő összetevő elemének tekintik, bár nyelvük nem a görög nyelv volt. Nem is lehetett, hiszen görögül a Kr. e. 12. században még sehol sem beszéltek. Legalább is eddig sehol semmiféle adat nem került elő, amiből arra lehetne következtetni, hogy ezt a nyelvet valahonnan kívülről hozták volna be az Égei-térségbe. Következőleg, egyetlen elképzelés lehetséges, az hogy a görög nyelv magában n Égei-térségben alakult ki. Mivel ott megelőzőleg magyar népesség lakott s oda most egy közelebbről nem ismert (dór) nép hatolt be, azt kell feltételeznünk, hogy ez a bejövő idegen nép lehetett az új nyelv elindító kovásza, vagyis a görög a magyarnak dórral való keveredéséből állt elő.

Honnan jöttek a dórok? Az indo-európai elmélet hatása alatt az ő beáramlásukat régebben északi irányból képzelték el, a Duna-medencét állítva oda a kiindulás helyeként. Ott azonban semmi nyomát sem találták az ő jelenlétüknek, így ezt a nézetet el kellett ejteni. Ha a görög nyelvjárások térképét nézzük (29m 11) észrevesszük, hogy a dór Epiroson felül nem terjed, ellenben Epirostól déli és délkeleti irányban nagy ívben benyúlik az Égei-tengerbe, felöleli a Peloponnesost, Kréta szigetét, Rhodost és Kisázsia felé mutat, vagyis elhelyezkedésével szorosan a Régi Kelethez csatlakozik. A hagyomány szerint maga a dór Pelops, a Peloponnesos nevű félsziget névadója is keletről érkezett, Kisázsián keresztül (171m 5). Ezek alapján az a benyomás alakul ki, hogy a dór néven érkező új (nem-magyar) népelem szintén a Régi Keletről származott

Ugyanerre a következtetésre jutunk, ha megfigyeljük az Égei-térség őslakosságának szétszóródását. A dór betörés során ugyanis az őslakosság távozó része a Rhodos-szigettöl - Thérán és Meloson át - a Korinthosi-szorosig húzott vonal alatt régi lakóhelyeiről menekülésszerüen Kánaán és Egyiptom partjait igyekezett elérni. A legszerencsésebbek eljutottak Kánaánba, ahol egy tengerparti sávot sikerült elfoglalniok és onnan egyre jobban terjeszkedve Pilis-Ta (Palesztina) néven önálló államot alkottak.Öt törzs szövetsége volt ez az ország, amelynek kormányzótestületét Szerénnek nevezték, amit aztán népnevükként is használtak. Más menekülő csoportok Szakállas (Shagalasha), Szekeres (S-Q-R-S-U), Társas (T-R-SU) és egyéb nevek alatt utazva, Egyiptom határáig nyomultak előre, ahol aztán támadásukat és népüket a fáraók felmorzsolták. Ezekről az Égei-térségből délkeleti irányban menekülő törzsekről sokmindent kellene tudnunk, hogy velük kapcsolatban közelebbről is állást foglalhassunk, de az ilyen adatokat sajnos nélkülözzük. Azok a menekülő néprészek viszont, amelyek az említett Rhodos-Korinthos vonal felett laktak, a dór benyomulás következtében szintén biztonságosabb tájakra igyekeztek. Az ö főútvonaluk a Vardar és Morava folyók völgyében észak felé vezetett, egyenesen a Kárpát-medencébe. Akik viszont hajókra tudtak szállni, azok Szicíliába, Szardíniába és az Olaszfélszigetre mentek, ahonnan egyes kötelékeik még tovább hajóztak és végállomásuk a Brit-szigetek lett. Ezekről a törzsekről majd külön fejezetben szólunk, amikor Nyugat-Európa benépesítését tárgyaljuk. A latin és brit krónikák ugyanis több feljegyzést tartalmaznak a tengeri úton nyugat felé haladó csoportokról és vezéreik nevét is megörökítették, akik irányítása alatt történt az utazás. Közöttük szerepel Brutus, Partholon, Romulus, Remus és az etruszk Tarquin, akik valamennyien e viharos századokban tették meg legendás útjukat.

Abból a körülményből tehát, hogy az Égei-szigetvilág emberállománya a mondott irányokba menekült, arra a következtetésre jutunk, hogy a dór támadás a Rhodos-Korinthos vonalon érte őket s mintegy hatalmas kard kettévágta a Kréta-Mykenei Birodalmat, aztán hatalmába kerítette Kréta szigetét s a Balkán délnyugati darabjait. Mivel továbbá ugyanez időtájt (Kr. e. kb. 1190) pusztult el a Hetita Birodalom és bukott el Trója is, meg ugyanekkor zajlanak az asszírok véres támadásai, arra kell gondolnunk, hogy az egész néphullámzást és felfordulást tulajdonképpen Asszíria hatalmas expanziója indította el, amely a bronzkorban élő világból vas fegyverekkel szorította ki a lakosságot és helyébe saját szemita népességét helyezte be. Vagyis a keletről érkezett nem-magyar nép tulajdonképpen szemita nép lehetett.

Herodotos azt írja, hogy a bevándorlókat „most", vagyis az ő korában, a Kr. e. 5. században Dórnak nevezik. Ebből azt következtetjük, hogy a nevet megelőzőleg másként ejtették ki, Z'OR formában, ami az "asszír" egyik változata lehetett s a bejövő nép szemita jellegére utalna. A dór bevándorlás szemita jellegét alátámasztja az a tény is, hogy a bejövök jelentős részét Danai néven nevezték, akik Egyiptomból menekülő zsidók lehettek, a Dán-törzs részlegei és ugyanebben az időben kerestek maguknak új lakóhelyeket, éppen az asszírok segítségével és irányításával. (13) Egyébként a dórokat (asszírokat) és danaikat (zsidókat) együttvéve JAVANI, Jáve-honi névvel is illették, mint a szemita isten országából eredőket. Végül a dórok első királya Perseus maga is Dana fia volt, Herodotos tudása szerint „asszíriai eredetű ember, aki göröggé lett" (Perseus was an Assyrian who became a Greek, 94m II 76 sk, 145-147). Ha tehát megtaláltuk a dórokkal kapcsolatban a Jahve-nevet, a Dán-nevet és az asszírok vezető szerepét, nem zárkózhatunk el ama következtetés elől, amely szerint az Égei-térségbe behatoló és utóbb dórnak nevezett népesség javarészben valóban a szemita fajhoz tartozott. Másszóval, hogy az Égei-térségbe az árják közé egy másik emberfajta érkezett és azok keveredéséből állt elő a görög (Hellén) nép.

A görögök kettős, árja és szemita eredete csak az újabb vizsgálatok nyomán bontakozott ki és a görögök szemita népi összetevőjük hallattára bizonyára tiltakozni fognak, mert ők magukat árjáknak hiszik. (14) Pedig ugyanezt mondják a klasszikus görög írók is, akik még tudatában voltak kettős eredetüknek. A Kr. e. 2. században például a spártaiak követséget küldtek Jeruzsálem főpapjához, Oniashoz és azon az alapon kérték barátságát, hogy ők is Ábrahám véréből származnak. Josephus zsidó történetíró (A.D. 37-95) előadása szerint a követség által vitt levél tartalma ez volt: „Olyan írást találtunk, amelyből megtudtuk, hogy mind a zsidók, mind pedig a lakedaimoniak (spártaiak) ugyanazon fajhoz tartoznak és Ábrahám törzséből származnak." A választ Jonathán főpapadta meg, aki örömét fejezte ki a kapott levél felett, de megjegyezte, hogy annak tartalma számára nem jelentett új dolgot, mert a jeruzsálemi zsidók a szent iratokból mindezt jól tudják (215m 104).

A Balkán-félsziget déli része az ókorban is a gyenge politikai felépítésű tájak közé tartozott, ahol a sok kiskirályságot nem tartotta össze semmiféle átfogó nemzeti szervezet és nem alkottak egységes nagy államot, közös keretben. Ebben a széttöredezett állapotban az égei katasztrófa, vagyis a dór bevándorlás idején elég volt egy-egy hajóval néhány fegyveres különítményt partra tenni, hogy azok ott megvessék lábukat és kiterjesszék hatalmukat a rendőrséggel, katonasággal nem rendelkező, szétszórtan élő falusi lakosságra, akik csak kövekkel és botokkal védekeztek a vasfegyverekkel érkező javániakkal, dórokkal és dánokkal szemben. (15) Az első sikeres és maradandó dór behatolás a Mórfélszigeten zajlott le, amit régi nevéről ekkor kereszteltek át Pelops-szigetére (Peloponnesos). A bejövök az Eurótas völgyében, Spártában állították fel első központjukat és a szemitákra jellemző erélyességgel, jobban mondva kegyetlenséggel az árja lakosságot egyszerűen HELOTÁ, azaz halottá nyilvánították, szabadságaiktól és polgárjogaiktól megfosztották, és feladatukká tették a dórok számára való termelést. A jövevények főfoglalkozása viszont a politikai vezetés, a fegyverben állás és az őslakosság fékentartása lett. Hasonló partraszállás több más helyen is történt és ahol sikerrel járt, mint pl. Epirosban, ott a dór elem lett uralkodó, ahol azonban a hatalomátvétel nem sikerült, ott fordított helyzet alakult ki, a bejövő dórok kerültek szolgasorba, miként pl. Athénben. (16) A vándorlás lezajlása után a Balkán-félsziget nyugati felének nagyobbik része (Epiros és Peloponnesos) dór vezetés alá került Spárta főhatalommal az élen, keleti fele azonban megmaradt árja vezetés alatt magyar nyelvűnek (Thessalia, Attika, Achaia, Megara, Árkádia), ahol a főhatalmat Athén gyakorolta.

A görög nép és görög kultúra kialakulása

Az Égei-térség kétféle emberfajtájának egybeolvadása és a hellén (görög) nép kialakulása a dór bevándorlás lezajlása után még sokáig váratott magára, mert a kétféle népesség századokon át megtartotta a maga különvalóságát. Még Herodotos korában is sok Pelasg falu létezett, ahol az ősi nyelvet beszélték. Az összeolvadás és az új nép kialakulása tulajdonképpen csak az 6. század végén fejeződött be, a perzsa és a peloponnesosi háborúk lezajlásával. A perzsa háborúk főleg a félsziget keleti, árja részét pusztították, ott ritkult a népesség és onnan húzódott állandóan északra a lakosság, a nagyobb biztonságot nyújtó tájakra, így az egész félsziget uralmáért folyó utána következő fegyveres küzdelemben, Spárta és Athén harcában, vagyis a szemita és árja küzdelemben, a közel harminc évig tartó háború (Kr. e. 431-404) a spártaiak győzelmével végződött. Miután a spártaiak felülkerekedtek és a kétféle népesség összevegyült, a régibb népnevek feledésbe merültek és Hellén néven kialakult az új nép.

A perzsa háborúk idején azonban még sokat hallunk a Balkán magyar népességéről és nem egy hősi tett fűződik nevéhez. Amidőn Xerxes (Kr. e. 486-469) hadai Delfi felé közeledtek, a városban lakók mind elmenekültek, kivéve azt a hatvan férfit, akik a jóssal együtt nem akartak távozni, hanem a veszély ellenére is helyben maradtak. Az elszánt hatvan ember vezetője és feltüzelője Herodotos szerint egy AKERATOS ember volt. A körülményekből világos, hogy e névben a magyar Akaratos szó rejlik, tehát a vezető és irányító személy ezúttal még magyar ember volt. Megelőzőleg Dárius (Kr. e. 521-486) dúlta végig Thrákiát, amikor éppen a szkíták üldözésére indult, majd egy újabb hadjárata során Attikát pusztította és nagy veszélybe sodorta az athénieket. Ezek kétségbeesetten mérlegelték, mitévők legyenek? Nem volna-e okosabb elhagyni a várost a túlságos fölényben lévő ellenség közeledtére és mint sokan mások is tették, biztonságosabb fekvésű helyen keresni menedéket? A kivándorlást komolyan mérlegelték, de a szomszédos Megara (Magyar) város kiküldötteivel végül mégis úgy határoztak, hogy felveszik a harcot a közeledő túlerővel. Dárius hadaival való ütközetük Kr. e. 490-ben Herkules mezején zajlott le, ahol sok kiváló „görög" ember lelte halálát, mint pl. Kalli-Makhos, aki „magas" városi tisztséget viselt és Stesi-Laus, a „lovas" generális. De mégis az athéniek és megaraiak győztek és az ő vitézségüknek hála övék maradt a hon s győzelmük emlékére a csata helyét elnevezték MARAT-HONnak. A perzsák felett aratott harmadik nagy győzelmük tíz évvel később Salamis szigeténél történt, ahol viszont Xerxes hajóhadát verték tönkre. Thukydides a tengeri csatáról beszámolva (171m 36sk) nem győzi hangsúlyozni, hogy azt a görögök nem csupán fegyvereik fölényével nyerték meg, hanem bátor szellemükkel is. Ezt nyilván azért emeli ki, hogy így megmagyarázza a győzelem színhelyének nevét: SALAMIS, Szellem is. Akár a győzelem nyomán kapta nevét a sziget, akár a már meglévő név magyarázatát adja a szerző, végeredményben mindegy, mert mindkét esetben a magyar Szellem szóval történik a magyarázat. Ezek az adatok mutatják, hogy a Balkán-félsziget keleti felében, amely magyar fennhatóság alatt állott, még a Kr. e. 5. században is jelentős magyar nyelvű néprészek éltek, bár a mese ekkor már görögül szólt róluk. Tény azonban, hogy a külső támadás folytán előállt nagy veszélyben a rivális dór és magyar, azaz szemita illetve árja lakosság között bensőséges kapcsolatok keletkeztek. Számtalanszor halljuk a szónokok szájából az új gondolatot: tegyük félre viszálykodásainkat, egyesüljünk és közös erővel védjük a közös hazát. Az egybefonódás meg is történt s ekkor indult el Hellas ragyogó története, amely mintegy háromszázötven esztendeig tartott. Önállósága ugyanis Kr. e. 146-ban megszűnt; az ország akkor római tartománnyá lett.

A régibb történetírók, akik nem ismerték az Égei-térségben a görög világot megelőző kétezer esztendő történetét, mindent amit Hellasban találtak, előzmény nélküli dolognak, a geniális görög elméből kipattant csodálatos alkotásnak, görög csodának (miracle grec) tartottak és mint Kréta kultúráját, ezt is a nyugati szellem hatalmas megnyilatkozásának tekintették. Ma már tudjuk, hogy a nyugati eredetűnek vélt görög kultúra is minden ízében a keletiek alkotása volt, közelebbről szólva az árja magyaroké és a szemita dóroké.

A dórok adaléka a politikai gondolkodás tekintetében hozott változást. Ők félretették a társadalom vérségi alapú felépítését, ami a földművesek ősi szervezkedési képlete volt s a helyett területi alapon tagolt társadalmat szerveztek. Úgy is mondhatnánk, hogy a származásbeli mozzanatokat hangsúlyozó népi nemzet helyett a területi mozzanatot hangsúlyozó politikai nemzetet tették meg alapelvükké. Ebben az észjárásban az örökletes királyi intézményt mindenütt felszámolták, a „tirannusokat" elzavarták és a „szolga népeket" felszabadították. A törzsi beosztást is megszüntették, helyette a népet új csoportokba tagolták és azok között osztották ki a termőföldeket. Az athéniek „felszabadítása" Kr. e. 510-ben történt meg: onnan is elűzték a királyt, az addig uralkodó négy törzset feloszlatták és az egész népességet szemita hagyományok szerint tíz csoportba tagolták, új neveket adva a csoportoknak és azok között osztva ki a földeket, ami által a magyarság vezető szerepe egycsapásra megszűnt.

A dóroknak tulajdonítható az is, hogy elvetették a földművesek isten, központú (theokratikus) szemléletét és helyette racionális alapon, erős individualizmussal emberközpontú világnézetet alkottak. Ennek következtében a görög nép gyakorlatilag vallástalanná lett, vagy amennyiben annak nyomai megmaradtak, durva babonává süllyedt (the grossest superstition, 42m 179). A racionalizmussal egyidejűleg nem foganatosítottak kellő számú rendészeti intézkedést s nem hoztak törvényeket a szexuális élet szabályozására. Régen a vallással kapcsolatban ezen a téren egy sereg tabu állt fenn, mint pl. az elkülönített nevelés, bevezetés a férfi korba és hasonlók, amelyek úgy-ahogy mégis megtartották az emberi energia jelentékeny részét és alkotásra használták fel; most a hedonista életfelfogás jutott uralomra. A hellének büszkék voltak racionális életfelfogásukra, amivel a dórok megajándékozták őket és éles határvonalat húztak sajátmaguk és a "barbárok" közé. Ez a felfogás aztán Róma révén valóban a kialakulóban lévő új Európa, a nyugati világ szelleme lett.

Amit formatív szakasza idején, a Kr. e. 12. századtól a Kr. e. 6. századig terjedő idő alatt a hellén kultúra a másik oldalról, az árja őslakosságtól örökölt, főleg az istenek világára, a filozófiára és általában a tudományokra vonatkozott. A dór oldalról szemlélő Herodotos az isteneket mind idegen (azaz árja) eredetűnek mondja. Így szól: "Az istennevek majdnem mind Egyiptomból származtak Görögországba. Vizsgálataim azt bizonyítják, hogy azok valamennyien idegen forrásból eredtek és véleményem szerint túlnyomó többségüket Egyiptom szolgáltatta" (94m I 139 sk, 112; olv. 75m 55; 131m 139). Ez valóban igaz, magunk is láttuk és bizonyítottuk. De nemcsak az istennevek eredtek az árja magyaroktól, hanem a vallási szokások, ceremóniák és szertartások is, továbbá az ünnepi felvonulások, gyűlések tartása, játékok és sportversenyek rendezése (94m I 140, 143). Az árja világban minden szokásnak, cselekedetnek, szimbólumnak köztudomású értelme volt, mert valahogyan az írással kapcsolódott. A nyelv romlásával, illetve a hellén nyelv kialakulásával az értelem feledésbe merült, de a szokást továbbra is tartották. Jó példa erre Apolló, aki a Napisten szerepét is betöltötte és ebbeli minőségében az Ég ura volt. Ennek jelzésére az Apolló-templomokban régtől fogva egereket tartottak, mert az egér neve összecsengett az isten Égúr nevével és így a templomban szaladgálva, eleven képírással idézték híveik emlékezetében az isten jelenlétét. Ezt azonban a hellének már nem tudták, de egereket továbbra is tartottak a templomban. Jól mondja az egyik tudós: "Ha a görög isteneket megkaparjuk, kiderül hogy azok valamelyik mögöttes keleti országból, vagy valamelyik nem messze eső tengeri szigetről származtak. Talán jobb napokat láttak egykoron a Nílus partjain, Babilon utcáin, Etiópia ligeteiben, vagy Hétországban. De most hajfürtjeiket egyenesre nyírták és orrukat görög módra kiegyenesítették" (75m 55).

A hellének tudásuk legnagyobb részét is az árja őslakóktól kapták (I20m 327). A görög betűknek mondott írásjelek a vonalas vagy rovásírás jeleinek egyszerű átvétele az idegen nyelvre nem alkalmazható rövidítések és összevonások nélkül. Ezek az úgynevezett görög betűk első alakjukban megtévesztésig hasonlítanak a magyar eredetire, olyannyira, hogy sok tudós a rovásos feljegyzéseket egyebütt is görög nyelvű szövegeknek gondolja és görögül próbálja olvasni. A rovásjelek átvételét és görög szövegek írására való első alkalmazását Kr. e. 776-ra szokták tenni, az első Olympia idejére, ami egyúttal a görög történelem hivatalos kezdete. Tőlünk vették át a görögök a naptárt is. Az ő naptáruk, amit a thébai azaz makariai ünnepi játékok alkalmával szemléletesen szoktak bemutatni, a régi Nap-papok találmánya volt: egy fatörzsre nagy gömböket szereltek, azok jelentették a Napot, Holdat és a csillagokat, a gallyakra pedig 365 kisebb gömböt akasztottak a napok jelzésére. A szimbólumot lányok vették körül, körültáncolták és így nevezték: DAP-HNAP-HORIA,Nap, Hónap órája (184m 96). A híres balkáni Hóra-tánc, vagyis „óra-tánc" innen veszi eredetét. A legkiválóbb görög írók és tudósok is magyar származásúak voltak, vagy legalábbis magyar nevet viseltek. Hero-Dotos és Thuky-Dides nevében ott találjuk a mi 'tudós' szavunkat. Herodotos valóban úri tudós lehetett, mert a kétnyelvű Halikarnasszusból származott, Thukydides pedig athéni születésű volt. Solon, miként neve is mondja, a szónoklás nagy mestere volt és számos más tudós Magar és Megra nevet viselt. Szinte minden második okos emberük "úr" volt: ARistoteles, ARistophanes, ARchimedes, LykURgos, IsagORas, AnaxagORas, stb. (17)

A görög szellem összetevőit keresve nem a hellének kultúrteljesítményét óhajtottuk kisebbíteni, bár mi is tudjuk, hogy „az igazság keresése a görögök számára csiklandós dolog", hanem csak jelezni óhajtottuk, meddig tapintható ki és mekkorára becsülhető közöttük a magyar és a szemita befolyás. A való helyzet találó összefoglalását egyik szerző szavaival így adhatjuk: „Ilyen volt a régi görögök országa, ilyen volt ez a szemfüles nép, amely kontinensek érintkezési pontján állva, összeszedte mindazt, ami a Régi Keleten található volt, továbbította nyugat felé, itt-ott módosítva rajtuk és ráütve a bélyegzőt: Görög gyártmány" (75m 55).

Jegyzet Homeros Odysseájáról

Odysseát, az Égei-tenger dór utasának kalandozásait Kr. e. 700 táján foglalták görög nyelven írásba. Az eposzt, amelynek összeállítója a Homeros név alatt rejtőzik, a nyugati szellem első nagyszabású irodalmi megnyilatkozásának tartják (Homer is the first poet in our western tradition, 99m 19). Tanuló korunkban áhítattal kellett olvasnunk e munkát és egyes részeit betéve is tudni kellett. A munkának ugyanis pedagógiai szempontból nagy jelentőséget tulajdonítottak, mert - mint mondották - az Odyssea olyan egyszerű és olyan világos, annyira humoros és erkölcsös, hogy a gyermek is élvezettel s okulással olvashatja. Az utóbbi félszáz esztendő leforgása óta azonban az Odyssea tudósai sokmindent másként látnak. A híres munkát mi is elsősorban az ókori görög-magyar viszony megvilágítására fogjuk használni.

Azok a tudósok, akik mélyebbre hatoltak az Odyssea elemzésében, nem osztják már a vele kapcsolatos régibb értékítéleteket. Rájöttek arra, hogy az eposzban sok leírás homályos, annyira homályos, hogy görögül nem is lehet megérteni, mert a logikai összefüggésekből itt is, ott is hiányzik egy-egy láncszem, ami nem magyarázható a nyelv régiességével. Problémát jelentenek az úgynevezett Homéroszi-jelzők is, amelyek a neveket volnának hivatva körülírni és közelebbről megmagyarázni, viszont a nevek görögből nem érthetők. Homeros hasonlatainak miértjei is felderítetlenek és érthetetlenek. Hiába volt minden újabb filológiai és archeológiai erőfeszítés, a rejtély nem oldódott meg, - ,,Homeros ellenállt" (99m 2sk). Ismét mások észrevették, hogy Homeros sokat viccel és humoros (Homeros = Humoros?), sőt néha túlságosan is sikamlós témákat kezel, amelyek pedagógiai szempontból nem éppen ajánlható részek. Mi megpróbáltuk a kritikus helyek egyik-másikát a régi magyar gondolkodás szerint elképzelni, a görögül érthetetlen szavakat az összecsengés alapján magyarul elgondolni s ekkor kiderült, hogy Homeros ellenállása megszűnt, a részek érthetővé váltak, de mivel az előadás nyelve görög, abban a dolog csattanója elsikkad. Mint magyarul elgondolt és bizonyára eredetileg magyarul előadott, de utóbb görögül leírt munka pontosan beleillik abba a kétnyelvű, kétnépű, meglehetősen laza erkölcsű világba, amely a Balkán-félszigeten a dór bevándorlás után kialakult.

Az Odyssea témája a folytonos utazás, az ide-oda hányódás, vagyis csavargás, főhőse is egy utas, Az Utazó (Odysseus), aki a nevét ENIAUTO (Honi Utas) formában maga is magyarázza. Rövid életrajzát (így adja elő : Krétában születtem, a munkát mindig kerültem, de a hajót, evezőlapátot, csatát és idegen országok pusztítását, - azt nagyon kedveltem. Járt és pusztított Egyiptomban, volt a föniceieknél, megfordult Líbiában és amikor már elöregedett, Ithakában, a Balkán-félsziget nyugati oldalán lévő szigeten telepedett le atyjától örökölt birtokán. Életének ez utolsó állomásához érkezve, már nem Utazónak mondja magát, hanem így szól: „Az én büszke nevem AETHON", ami alatt bizonyára Itthon értendő.

A homéroszi jelzők közül néhányat azonnal megértünk, ha őshazai ismereteinket felelevenítjük. Itt van mindjárt a spártai király Mene-Laos jelzője, "aki az égből eredt". Ez arra mutat, hogy az illető egyiptomi lehetett, mert Egyiptom neve volt Égi-Ta. Alexander a pap-király párducbőrt visel a vállán s bizonyára azért Alexander, mert a Régi Keleten, ahonnan ő is származott, a királyokat Élők Szent Úrának szokták címezni s Egyiptomban a Napisten főpapjának ceremoniális öltözékéhez hozzátartozott a vállra vetett párducbőr. AJAX "szépségével és teljesítményével az összes Danai férfit felülmúlta", nyilván azért mert ő volt A jó Kos, vagyis erős hím. PEISEN OR „égett a vágytól, hogy beszéljen", mert neve értelme magyarul Beszéljen. Odysseus vagyonát távollétében jóbarátai gondozták, akik mentették a pazarlásból és széthurcolásból amit csak lehetett, ők tehát ezért Mentő urak:MENTOR és MENTES. Odysseus egy ARNEUS nevű koldussal kel birokra, akit kiskorától kezdve IRUSnak neveznek. Mivel a koldus neve összecseng az Arányos magyar szóval, azért adja neki Homeros az „arányos testű" jelzőt; gyermekkori Irus neve viszont az Erős magyar szóval egyezik, azért kapja a „csodálatos erejű" értelmezést és azt a körülírást, hogy amikor levetkőzött, "megmutatkozott hatalmas testi tömege." Telemakos dajkája EURIC-LEIA, egy öreg lány volt. Akik a sportban győznek, azok mind erősek és jelesek: az egyik neve ARES, Erős, a másiké ELATREUS, Életerős és a többiek is Jelesek: OK-YALUS, EUR-YALUS, ANK-IALUS. Amikor Odysseus az alvilágban bolyong, több régi ismerősével találkozik, köztük EPIKASTE szép asszonnyal is. Szörnyű dolgot tett ez a nő, mondja Homeros, mert szerelmében saját fiával Oedipussal házasodott össze. Mentsége csak az, hogy nem ő, hanem a fia kezdte a dolgot (innen E-PI-KASTE), aki az apját megölte, azután anyját feleségévé tette. A későbbi írók nem fogadták el a mentséget és Epikaste nevét a JO-KASTE, Anyja kezdte névre változtatták (99m 148 és jzt Epikaste).

Amikor Homeros a tengeri jelenségekről szól, azokkal kapcsolatban is magyarul gondolkodik, megszemélyesíti őket és szörnyetegekké teszi. Három ilyen tengeri szörny van: SIRENA, SKYLLA és KHARYBDIS, de egyikük nevét sem lehet a görögből megérteni. Mit művelnek ezek a szörnyek? A Sirena egy éles hang, amelyet egy síró nő ad ki, mondja Homeros, magyarul nyilván Síró nő. A Skylla a tengerből kiemelkedő sikamlós szikla és sikít, talán azért Skylla mert az összecseng a Sziklával Kharybdis viszont egy rémes örvény, amely magába szívja a vizet, azután újra kiköpi, a tenger hullámzása szerint, pontosan úgy, mintha ott egy szörnyeteg harapdosná a vizet: Harapdosból lett görögösítve a Kharybdis. A magyar etimológia valóban találó.

Homeros szereti a sikamlós dolgokat és erotikus jeleneteket, s ezek témáit is magyar szavak összecsengésére építi fel, de ahol az értelem görögre fordítva elsikkad. Ezeket az erotikus részleteket Homeros nemmagyar elemzői is észrevették és megjegyezték, hogy nála egyes kritikus pontokon a fa és a pince talán szexuális dolgokat jelentenek: „A pince talán úgy szerepel, mint az ágyékgödör szimbóluma" (99m 6). Nem óhajtunk e nézet igazolására részletekbe bocsátkozni, csak éppen megemlítjük, hogy az utazó Odysseus hosszú időt töltött Kalypso nevű szerelmesénél, aki OGYGIA (Ágyéka) nevű szigeten lakik, ami a „tenger köldöke". A filológusok sokat keresték a térképen ezt a szigetet, de természetesen nem találták meg, mert rossz helyen keresték. Ezen a szigeten Odysseus állandóan „pincében" lakik, ami „üreges, kivájt nagy szájú, mély, sötét és fekete." Sokszor fekszik ezen a szigeten Odysseus és annak partján nézi a „vizet", nagy könnycseppeket ejtve Kalypso csarnokába. Egy másik hasonló jellegű, szintén logikátlannak látszó részletben Homeros leírja, hogy a fiatal Odysseus anyai nagybátyjához megy, hogy keresztülessen a férfi-avatáson. Ez alkalommal nem ok nélkül vaddisznó lövésre indulnak. De miközben a fiatalember felhág a PARNASSUSra, megsebesül (99m 242). Egy filológus, név szerint E. Auerbach, ezt a részt olvasva, tollat fogott és "Nemesis" címen tudományos értekezést írt Homeros sikamlósságairól, de amit a megrökönyödött klasszika-filológusok semmiképpen sem akartak elhinni (99m 25).

Magyar szójátékokkal teleszórt borsos részlet az is, amikor Odysseus hosszú bolyongás után hazaérkezik Ithakába, Pénelopeia nevű feleségéhez és fokozatosan felfedi előtte kilétét és nejét újra meghódítja. Előbb ünnepség van Apollo (A Főló) védnöksége alatt, ahol kihirdetik, hogy aki a nagy íjat fel tudja húzni és nyilát átrepíti a fokoson (through the axes, 99m 26), feleségévé teheti Pénelopeiát. A versenyt Odysseus nyeri meg, ő lesz a fokos győztese, á főkos, de kilétét ennek ellenére is csak Pénelopeia ágyánál fedi fel. Ez az ágy a ház udvarában álló különlegesen megnyírt olajfához volt hozzáépítve olyanképpen, hogy a fa törzse alkotta a fej felé eső lábak egyikét. Olaj bokrok takarták el a helyet és csak Odysseus, Pénelopeia, meg egy szolgálólány tudott róla. Ez az olaj bokor volt egykor a Bakúr ólja és az ott lévő ágyban szokott feküdni neje, PENEL-O-PEIA, Fánál a fejehelyzetben (99m 279 sk; az ilyen alakra nyírt bokorról 76m 102). A titkok titka pedig egy odaszerkesztett ökör-bőrszíj volt, amit régiesen kell elgondolnunk. Amikor ezt a bőrszíjat Odysseus megmutatta a feleségének, az rögtön megértette a szójátékot és összeomlott (99m 5, 26sk).

Nekünk határozottan az a benyomásunk, hogy Homeros - vagy akárki más, aki ezt az eposzt alkotta - nagyon jól tudhatott magyarul, sőt talán az eredetileg elmondott mesék is magyarul szólhattak, amiket később görög nyelven foglaltak írásba s emiatt váltak értelmetlenné a szellemeskedések. Az Odyssea magyar vonatkozásainak felvetése kétségtelenül izgalmas probléma klasszika-filológusaink számára, a magyar őstörténet kutatójának pedig egy humoros adattal több a bizonyítéka a magyar nyelvű népek egykori balkáni szerepléséről.

összegezve dolgainkat, mit állapíthatunk meg a Kréta szigetén, az Égei-szigeteken és a Balkánon tett vizsgálódásaink eredményeképpen? Azt a fontos tényt, hogy a magyar őshazából, a Régi Keletről, a magyar nyelvű népek igen tekintélyes, magas műveltséget hordozó részlegei Kr. e. 3000-től kezdve az Égei-tenger térségébe költöztek át, ahol kb. Kr. e. 1150-ig államalkotó minőségben, főleg földműves és hajós életformában éltek. E korszak végén szemita fajhoz tartozó néprészek nyomultak be hazájukba, minek következtében sokan tovább vonultak észak felé, Európa más tájaira. A helyben maradtak pedig összeolvadtak a jövevényekkel és létrehozták a sötétes kinézésű, jó kereskedői érzékkel megáldott hellén népet. Hellén öntudat azonban csak a perzsa háborúk és Spárta-Athén küzdelmének lezajlása után, a Kr. e. 5. század legvégén alakult ki, amikor a magyarság balkáni szerepe lezárult.

Balgaság volna azt hinni, hogy a magyar népek északra tartó hullámai a Duna árkánál megtorpantak volna és nem hatoltak be már kezdettől fogva az annyi természeti kinccsel megáldott medence belső tájaira, ahol mindent megtalálhattak, ami a kor értékmérőjén becses volt számukra: aranyat, rezet, jó földet, bőséges vizet, nagy rónaságokat és kitűnő klímát. Mielőtt azonban megvizsgáljuk, hogy a Rendelés által kijelölt nagy találkozóhelyre mikor érkeztek be és hogyan alapítottak maguknak új hazát, áttesszük vizsgálataink színhelyét Nyugat- és Kelet-Európába, ahol a titokzatos történeti jelenségek hosszú sora vár megvilágításra.

EURÓPA NYUGATI RÉSZÉBE IS MAGYAR AJKÜ NÉPESSÉG ÉRKEZETT ELŐSZÖR

Miért nem tudtuk ezt mindezideig?

Európa nyugati része alatt ezúttal azt a területet értjük, amely a kontinenst észak-déli irányban átszelő két folyótól, a Rajnától és a Rhóne-tól nyugatra esik. Tehát a mai Franciaország és Belgium területét, az Ibériai félszigetet (Portugália, Spanyolország) és a Brit-szigeteket. Ez az elhatárolás persze csak előadásunk gyakorlati célját szolgálja, ezért hozzászámítjuk még az itáliai Pó folyótól délre a Tiberisig terjedő területet is. Kontinensünk e nyugatinak mondott darabja az ókori történet folyamán sok közös vonást mutat fel. Egyforma e tájak fejlődésének ritmusa, egyforma népességük is, amely túlnyomó részben tengeri úton érkezett a Régi Keletről. Szabadjon előrebocsátani, hogy a Rajna vonalától keletre a Visztuláig és a Kárpátok ívéig érő középeurópai tájat a Duna és mellékfolyói uralják s ez a dunai Európa is szorosan összetartozó táj az ókorban és szintén a Régi Keletről kapta lakossága túlnyomó többségét, de főleg szárazföldi úton és sokkal korábban mint a nyugateurópai, azonfelül sok eredeti vonást mutat fel. A harmadik ókori történeti európai nagy táj Kelet-Európa; ez is különálló egész, amelyben a turániak jelenléte erősen színezi a viszonyokat.

Európa nyugati részében jelenleg főleg román nyelveket (franciát, spanyolt, portugált, olaszt) és angolt beszélő népek laknak. Ez a helyzet azonban csak a jelen időszámítás 4. és 5. századában kezdett kialakulni és a 10. században fejeződött be, tehát alig idősebb ezer esztendőnél. Előtte több mint két és fél ezer éven át egy más Európa létezett, az Európa-I, amelynek nyelvét és népét a kézikönyvek még nem ismerik és csak körülírással utalnak rá, „latin előtti" (pre-latin) vagy „indo-európai előtti" (pre-indo-európai) nyelvnek és népnek mondva. Az őseurópaiak történeti alkotásait is túl rövidre fogva tárgyalják, azt a benyomást keltve, mintha a civilizált világ itt csak Rómával kezdődne, az élet pedig az „indo-európaiak" pompázó bevonulásával.

Európa ókori történetének elhanyagolásáért nagy részben a múlt századi történetírás a felelős, amely a természettudományok igézete alatt maga is abszolút tárgyilagos akart lenni. Ebbeli törekvésében a száraz adatokat tartalmazó iratokat - elsősorban az okleveleket - becsülte, viszont a visszaemlékezéseket tartalmazó elbeszélő kútfőket aláértékelte, tehát éppen azt a forráscsoportot vetette el, amely az ókor értelmezéséhez a legtöbb gondolatot szolgáltatja. Ezt a történetírói beállítottságot Theodor Mommsen német tudós szavaival szokták jellemezni, aki az elbeszélő kútfőkre kimondta a súlyos ítéletet: „Ki kell sepernünk a történettudományok csarnokából ezeket a meséket, amelyek színleg történeti előadások, de valójában nem egyebek, mint együgyű koholmányok." (18) Különösen kárhoztatták, hogy ezek a források "őslakókról" is beszélnek, akik a latinok, angolok, germánok előtt már helyben voltak, s ezeket népnevükön is megjelölik (Pelasgok, Piktek, Brithonik, stb.), sőt honfoglaló vezéreikről is tudnak (Ascanus, Romulus, Remus, Brutus). Mindezt "dajkamesének" (contes de nourrices, 246m 10 sk) nyilvánították, kisöpörték a tudományból, minek következtében aztán a régi Európa tárgyi bizonyítékai előtt teljesen érthetetlenül álltak.

Ez a helyzet ma már szerencsére nem áll fenn a régi nyerseségében. Az elmúlt húsz év alatt Nyugat-Európa ókori történetét jobban kidolgozták és az újabb kiadású munkákban a „latin előtti világ" egyre nagyobb körvonalakban bontakozik ki. Ez a változás a történészek, nyelvészek és régészek közös erőfeszítésével ment végbe, a tudományos illemszabályok betartásával és nem fordult elő, hogy az egyik vagy másik tudomány konzervatív képviselője az új irányban kutató kollégáját sértő megjegyzésekkel halmozta volna el. E kedvező fordulat elsősorban a régészeknek köszönhető, akik megállapították, hogy Nyugat-Európában az újabb kőkor kultúrája később következett be, mint a Duna-medencében. Náluk a csiszolt kőkor érettebb szakasza tulajdonképpen csak Kr. e. 2500 táján kezdődött, a bronzkor csak Kr. e. 1500 táján s az úgynevezett korai vaskor Kr. e. 500-tól. Megállapították azt is, hogy e három művelődési forma Európa nyugati részein nem belső fejlődés eredményeként állt elő, hanem a bevándorló népek hozták magukkal. Azok honosították meg a kenyérmagvak termelését, a szelídített állatok tenyésztését és vezették be a letelepült életformát. E nagy fordulat eredményeként megszűnt a korábbi gyűjtögető életforma (food gathering), vagyis a halászatra és vadászatra alapított élet és helyet adott a „magasabb kultúra" néven ismert termelő életformának (food production). Ahonnan a magas kultúrát hozó nép érkezett, arra a földrajzi tájra a művészettörténet mutatott rá legkorábban. Észrevették, hogy a délfranciaországi román stílusú építészet a Régi Kelet befolyását tükrözi, Szíria és Kisázsia példáit utánozza, amelyek viszont egyiptomi forrásokból táplálkoztak. (19) Rámutattak arra is, hogy a heraldika bizonyos elemei, elsősorban az oroszlánok szerepeltetése a családi, nemzetségi és királyi címereken szintén a Régi Keletről behozott szokás volt, hiszen ez az állat Európában nem honos. Az emberi csontmaradványok vizsgálatából viszont az antropológusok derítették ki, hogy a kőkori és bronzkori változásokkal egyidejűleg kerek koponyájú emberek jelentek meg nagyobb számban Európában. Mivel ez utóbbiak ősi tartaléka a Régi Keleten élt, ebben a körülményben is útmutatást láttak arra, hogy az Európa nyugati részeiben megjelent népesség a Régi Keletről származott. A szomszédos tudományok eredményei alapján tehát a történészek rájöttek arra, hogy az elbeszélő kútfőkben megőrzött hagyomány mégis csak igaz és nagy hiba volt e kútfőket mellőzni. Európa első művelt lakossága valóban a Földközi-tenger keleti partvidékéről érkezett s mint hajósok Európában is főleg a tengerek partvidékeit szállták meg s csak később terjedtek át a beljebb eső vidékekre (198m 46, 50 sk, 169).

Kik voltak és milyen nyelven beszéltek ezek a keleti bevándorlók? Ennek eldöntésére a nyelvészek tettek kísérletet. De mivel a Régi Kelet nyelvi viszonyai még ma sincsenek tisztázva, az elemeknél kezdték munkájukat. Megállapították, hogy Európa nyugati részében a legrégibb helynevek - vizek, hegyek és egyes városok nevei - a jelenlegi román és angol-szász nyelvekből nem magyarázhatók meg. E nevekben olyan szavak, képzők és jelzők szerepelnek, amelyek egy egészen más nyelv sajátságai. Adataik térképre vetítése alapján meglepetéssel észlelték, hogy ez az ismeretlen nyelv Európa egész nyugati részét elborítja, vagyis ott az ókorban mindenütt azonos nyelven beszélő népesség lakott, bár fajilag talán nem volt egységes (46m 10-12).

Francia és angol nyelvészek országaik ókorinak minősült helyneveit elemeire bontották és úgy találták, hogy e „névelemek vizsgálata a legizgalmasabb kérdés, amit a helynévkutatás napjainkban felvet", mert „forradalmi jellegű" eredményekhez vezethet és új látószöget nyit meg előttünk. (20) Kiderítették ugyanis hogy e nevek az Égei-szigetvilág és a Földközi-tenger keleti felének helyneveivel mutatnak rokonságot, szóval a kultúra bölcsőjével, a Régi Kelettel való korai kapcsolatokra utalnak. Azt is megtudták, hogy mit jelentenek a helynevekben sűrűn előforduló egyes összetevő elemek, pl. a mező, talaj, pala, csúcs és kő, mert ezek rendszerint azonos földrajzi környezetben voltak használatosak. Ennél tovább azonban nem tudtak eljutni a kulcsnyelv ismerete nélkül és így nem tudták kideríteni a latin előtti ismeretlen („X") nyelv személyazonosságát. Arra nem gondoltak, hogy munkájukkal tulajdonképpen a magyar nyelv őskoráról hántják le az évezredeket borító leplet s talán éppen a magyar nyelv segítségével tudnának átütő eredményt elérni.

A népneveket vizsgálva meglepődtek a sok Úr összetételű néven, aminők a Lig-Ur-i, Hét-RÚr-i, Tig-Úr-i, és mások. Az Úr szó ismétlődéséből arra következtettek, hogy a keresett indo-európai előtti „X" nép és nyelv árja nép és árja nyelv lehetett és a baszk nyelv lenne ez ősrégi nyelv egyik élő maradványa, amelyet Esc-Ar-i nyelvnek neveznek beszélői, az Úr szócska beiktatásával. Ez a baszk nyelv pedig - teszik hozzá - a magyar (Mag-Ar-i, Hung-Ar-i) nyelvvel mutat szerkezeti azonosságot (238ml49). (21) A kutatások közben ismét mások arra jöttek rá, hogy az indo-európainak tartott angol-szász nyelvben a szavak igen nagy csoportja, ha ugyan nem többsége, se nem angol, se nem szász, hanem „brithoni", vagyis régibb mint az indo-európai réteg, s ez a régi szókincs is keletről származott. (22) Másszóval hogy indo-európai előtti nyelv tulajdonképpen régi magyar nyelv lehetett; a latin, angol-szász, germán nyelvek pedig úgy alakultak ki, hogy ehhez a régi nyelvhez egy más nyelv keveredett. (23) Ezen a ponton kapcsolódhatunk be mi, magyarral rokon nyelvet beszélő észtek és finnek a nyugateurópai titokzatos ősnyelv személyazonosságának kiderítésébe. Mi ugyanis a nyugateurópai tudósok által kielemzett őseurópai gyököket gyakran megértjük és az ezrével előforduló Kr. e. hegy-, víz- és helyneveket értelmezni tudjuk.

A Montreálban élő Edgar V. Saks észt kutató két nagy kötetben összeírta Európa latin előtti időkből származó folyóneveit és azokat a nagy folyók: Weswr, Rajna, Szajna, Loire, Garonne, Rhone, Themse és Duna vízgyűltő medencéje szerint csoportosította. A folyónevek értelmét aztán az észt nyelv segítségével megvizsgálta. Megállapította, hogy a szóbanforgó nevek nagy része finnugor istenneveket tartalmaz, vagy finn, észt és magyar nyelven kifejezett földrajzi mozzanatokat (víz, mező, forrás). A helynevek vizsgálatából levont következtetései között ezeket olvassuk: „A régi Brithonik és Piktek eredetileg finnugorok voltak, az egész Európában otthonos finnugor népesség törzsei, akik a Visztula völgyében élő észtek beszédéhez közelálló nyelvet beszéltek" (212m 207, 217). Azt is mondja Saks, hogy nemcsak a Brit-szigetek, hanem a spanyol, olasz és görög területek is szerves részei az észt-Európának és népi szempontból eredetileg azok is finnugorok voltak (212m 218). Majd így folytatja: „Európa legrégibb lakosai emberemlékezetet meghaladó idő óta a finnugor törzsek", akiket a latin és germán népek utóbb kipusztítottak vagy északi fekvésű területekre szorítottak (212m 216 és olv. 17). Manapság Európa őslakosságából, a finnugor törzsekből csak töredékek maradtak fenn: magyarok a Duna-medencében, finnek és észtek a Baltikumban, mordvinok és egyéb töredékek a Volga folyó és az Ural-hegység környékén. Az európai finnugoroknak ezen a kontinensen hat-hétezer éves folytonosságuk (continuitás) van. (24) Amikor örömmel mutatunk rá arra az újabb nyelvészeti irányra, amelyet a nyugateurópai (angol, francia) tudósok és finnugor rokonaink nyelvészei képviselnek, kissé restelljük a csonkaországi magyar nyelvészek maradiságát, akik ezekhez a fontos kérdésekhez még csak hozzászólni sem tudtak.

Saks dr. nyelvészeti kutatásait régészeti oldalról alátámasztja R. Indreko, az úgynevezett Kunda-kultúra búvára, aki Észtország területén a Kr. e. VII. évezredben fennálló kőkori kultúráról megállapította, hogy a bronzkorban és a vaskorban is zavartalanul folytatódott és kétségtelenül a finnugor etnikummal kapcsolatos (R. Indreko, The Prehistoric Age of Estonia, 1962). Indreko állítja, „hogy a jelenleg Észtországban élő észtek lényegében azoknak a finnugoroknak utódai, akik e helyen legalább 9,000 évvel ezelőtt vagy talán még annál is régebben éltek" (idézi: 212m 16) és hogy a Kunda-kultúra elemei nem az Ural-hegység vidékéről eredtek, hanem Nyugat-, Közép-, és Kelet-Európából. Saks dr. megrója azokat a finnugor nyelvészeket, akik még ma is M.A. Castrén és E.N. Setälä elméleténél tartanak és a finnugorok vándorlását későbbi időkre helyezik, kiindulópontjául pedig a Káma, Volga és Oka folyók vidékét jelölik meg. Ez a nézet - mondja Saks - elavult, téves, sohasem volt bizonyítva és nem is egyeztethető össze a való tényekkel. (25) Az újabb észt régészek és nyelvészek nemcsak szembefordultak az ural-szibériai eredetet hirdető nyelvészekkel, hanem mellőzték az ő segéd-elméleteiket is, nevezetesen a "kölcsönszavak", az "utazó szavak" elméletét (loan words, traveling concepts), amelyeket a latin-germán-angolszász tudósok saját nézeteik védelmére állítottak fel s amit a finnugor nyelvészek gondolkodás nélkül elfogadtak (212m 216 sk). Mennyivel jobban látták a való helyzetet a 19. század első felében működő régibb nyelvészek és historikusok, mint pl. Rasmus Rask, bár kezdetlegesebb módszerekkel dolgoztak, mint a modern nyelvészek és történészek. Ezekre a klasszikusokra térnek most vissza és haláluk után elismeréssel adóznak bámulatos éleslátásuknak.

Végeredményben tehát a nyelvészeti kutatások hátramaradottsága miatt nem ismerjük kellő módon Európa őskorát népi vonatkozásban. Az újabb vizsgálatok azonban már elegendő adatot hoztak elő, hogy megértsük, miért fontos éppen nekünk magyaroknak, hogy tovább vizsgáljuk az Európa nyugati tájain élt, csiszolt kőkori és bronzkori lakosság kilétét. Ha ugyanis kiderül, hogy Európa-I felépítésében az e kontinensre jött magyar ajkú népek (finnugorok) vitték a főszerepet, akkor Európa egész történetét újra írhatjuk. Olyan feladat ez, amely megéri, hogy néhány tudós annak megoldására szentelje életét.*

* E könyv műszaki előállítása már a befejezéshez közeledett, amidőn kezünkbe került A. Dolgopolski orosz nyelvész "Boreisch-Ursprache Eurasiens" c. tanulmánya (Bild der Wissenschaft. Stuttgart, 1973 október, 1140 s köv. I.). Szerinte a különféle eurázsial nyelvekben kb. 600 közös gyökszó észlelhető s ezek a szavak a mintegy 10.000 évvel ezelőtt beszélt ősnyelvből erednek, melyet a szerző "boreális" (Boreisch) nyelvnek nevez. E nyelv jellemzésére a következő mozzanatokat említi: (1) a nyelv a Régi Keleten alakult ki, az Eufrátesz és a Perzsa-öböl környékén; (2) legjellemzőbb két alapszava az edényt jelentő *KÁD és a vizet jelentő *VET (ezek pontosan egyeznek a magyar Kád illetőleg Víz szóval); (3) a magyar nyelv eredete bebizonyítottan "boreáIis" (Boreisch Ursprung bewiesen). Vagyis a magyar nyelv kialakulása az orosz kutató szerint a Régi Keleten ment végbe, miként mi is hangoztatjuk. Az a nagy fokú egyezés azonban, ami a boreális és a magyar között fennáll, szerintünk, akik jobban tudunk magyarul mint Dolgopolski, indokolttá teszi, hogy a szóbanforgó ősnyelvet egyszerűen "magvar ősnyelvnek" nevezzük és ne bonyolítsuk a kérdést egy újabb műkifejezés forgalomba hozásával.

A "fekete magyarok" bejövetele

Ezidő szerint Nyugat-Európa legrégibb lakóiról csak annyit tudunk, hogy Spanyolország és Franciaország területén barlangokban kerestek menedéket és azok falára emberi alakokat és állatfigurákat rajzoltak. Az emberi alakok mezítelenek és feketék, állataik pedig nem az Európában honos állatok voltak, hanem afrikaiak: elefántok, orrszarvúk és gazellák. A tudósok ezekből az adatokból bizonyosra veszik, hogy az Európában megfigyelhető első állandó lakosság Afrika területéről érkezett és talán az ott lezajló klimatikus változás (a Szahara kialakulása) kényszerítette őket északabbra fekvő tájakra. Bármi volt elvándorlásuk oka, tény az, hogy ez a sötétes színű, de kaukázusi arcú lakosság elözönlötte Európa déli és nyugati tájait (198m 46; 213m 42). Az is valószínű, hogy az afrikaiak Európába való átvándorlása a csiszolt kőkor elején is folytatódott (Kr. e. 3000-2500), amikor már Európa beljebb eső tájain is megfigyelhető jelenlétük, nevezetesen a Brit-szigeteken és Franciaország területén. Kilétüket az angol és francia szakemberek régóta kutatják, de még nem tudtak pontos feleletet adni a kérdésre. (26)

L.A. Waddell vizsgálatai szerint (Who were the Picts, 182m 91-126), az angliai piktek sötétes arcú, alacsony termetű emberek voltak. Nevüket a legrégibb angliai iratokban Picti, Pehiti, Pechty és hasonló változatokban találják, de értelméről semmi biztosat sem tudnak. E nép lakóterületeit hatalmas földhányásokkal, sáncokkal vette körül (nyomuk a helynevekben fennmaradt, 182m 95) és elsősorban állattenyésztéssel foglalkoztak. Még Cézár idejében sem törték magukat a földműveléssel, hanem főleg tejen és húson éltek, s testüket állati bőrökkel takarták be. (27) Társadalmi szerkezetük anyajogú lehetett s egyik első írországi vezetőjük, Cesair asszony volt. A Brit-szigeteken eredetileg Al-bionban éltek, ahonnan azonban a nyomukban következő bevándorlók átszorították őket az Ír-szigetre és Skóciába. (28) A jelen időszámítás 6-8. századában úgy emlékeznek meg róluk, mint akik az Antonius-féle római faltól északra eső terület urai. A piktek a mai Franciaország területén is nagy tájakat tartottak ellenőrzésük alatt. Egyik terjedelmes hazájuk délnyugaton az óceán, Loire, Charente és Vienne folyók közt terült el, ahol még Cézár idejében is ők laktak. Területüket Picton néven nevezték, a lakosokat pedig Pictoni embereknek. Emléküket máig őrzi a Poitou területnév. Ugyancsak ők laktak a Garonne-medencéjében, ahol Brutus vándorlása idején (Kr. e. 1103) egész Aquitania felett egy pikt király, Goffarius Pictus uralkodott (59m 154). Végül a Párisi-medence felett elterülő Picardia is piktoni tanyákból állt.

Mi magyarok kitűnően értjük a Picti, Pechty nevet, ha figyelemmel vagyunk a szókezdő P-hangnak ma F-ként való hangzására. E kulcs szerint ugyanis a rejtélyes név mai helyesírásunkkal egyszerűen Fekete, ugyanaz mint amellyel az egyiptomi magyarok nevezték sötét arcú honfitársaikat. A Franciaországban alkalmazott Picton pedig, a H-hang beiktatásával (Pict-Hon) annyi mint Fekete Hon, s a Pictoni Fejcete Honi lakos. Az európai piktek (Feketék) nemcsak névben és színben egyeznek az afrikaiakkal, hanem abban is, hogy az ő népi szimbólumuk is kígyó volt s ők is elsősorban állattenyésztéssel foglalkoztak, nagyszarvú (egyiptomi) marhákat legeltetve sáncokkal körülvett hatalmas udvaraikban. Nincs tehát semmi kétség, az Európában észlelhető sötétes arcú népesség Afrikából jött, kus fajta emberek lehettek, akik kaukázusi vonásokkal bírtak és magyar nyelven beszéltek (olv. 264m 45; 213m 42).

A Brit-szigeteken élt piktek történetéből ismerünk egy-két figyelemre méltó mozzanatot. Az egyik az, hogy társadalmi szervezetük nélkülözte a magasabb politikai összefogást, amennyiben ők még az „államtalan társadalom" korában éltek, bandákban kóborolva, akárcsak núbiai rokonaik. Emiatt a nyomukban következő árja népelemek, amelyek már ismerték a hatalom összpontosításának magasabb formáját, hamarosan föléjük kerekedtek. A huszonkilenc nevet feltüntető pikt királyjegyzéken például minden második király neve előtt az Úr szó áll. Talán úgy kell ezt értelmeznünk, hogy az úr királyok fehér magyarok lehettek, a többiek viszont a feketék soraiból kerültek ki. (29) Amikor a rómaiak Cézár vezetése alatt Kr. e. 54-ben megpróbálták Britanniát meghódítani, az ellenállást egy kus főember szervezte meg, név szerint Cassi-Vellanus. A római légiók Britanniából való kivonulása (A.D. 411) után a felszabadult területeket a piktek igyekeztek uralmuk alá vonni ami hosszas háborúskodással járt. A 9. század közepén a szigeteken élő pikteket a skótok véglegesen leigázták és beszüntették a pikt név használatát. E név helyett a KALEDONI, Kelet Honi elnevezést vezették be, de területükön, Kaledóniában ezután is a piktek maradtak a főnép. A skótok, akik a pikteket legyőzték, maguk is Régi Keletről származó népcsoport lehettek, a fehér magyarok csoportjából. A hagyomány szerint ugyanis a skótok őse egy egyiptomi királyleány volt, Skota fejedelemasszony, aki nagy kísérettel érkezett új hazájába és Skócia névadója lett. Következésképpen a kaledoni = kelethoni kifejezés illett a skótokra és piktekre egyformán.

A piktek eredeti sötét színe az évezredes keveredés folytán mára már javarészben elmosódott. E folyamatban azonban kétségtelenül közrejátszott az is, hogy bőrük pigmentáló tevékenysége idők múltán a mérsékelt égövi klímához alkalmazkodott. Francaországi emléküket őrzi talán az a 205 darab "fekete Madonna" is, e 20 cm-től 80 cm-ig terjedő istenszobrok, amelyek közül 190 a kereszténység előtti korból ered és 76-nak az a különlegessége, hogy Franciaországban nem található fából vagy köböl készült. Ezek a szobrocskák valószínűleg a fekete istenanyát, az afrikai Setét Asszonyt ábrázolják s talán még az ó-hazából kerültek át Európába. (30)

Akármennyi tehát a Franciaország területén és a Brit-szigeteken megállapodott piktek történetében a hiányosság, a rendelkezésünkre álló adatokból mégis kihámozható a lényeg. Ez abban foglalható össze, hogy a Nyugat-Európában történetileg észlelhető első népesség szintén a Régi Keletről elhúzódó lakosság volt, kus fajtájú emberek, akik magyar neveket viseltek és magyar nyelvemlékeket hagytak hátra. Nem tévedett tehát Saks dr., amikor ezt az első nyugateurópai népességet a finnugor nyelvet beszélő őseurópaiak közé sorolta.

A fehér magyarok első hulláma

1. Kr. e. a III. évezred közepe táján egy újabb néphullám borította el Európa nyugati területeit. Ezek is tengeri úton érkeztek, hajóik a Régi Keletről indultak ki és első pihenő állomásuk Itália valamelyik szigete volt, rendszerint Szicília vagy Szardínia. Második megállójuk Franciaország és Spanyolország, s akik ott sem tudták megvetni lábukat, továbbhajóztak a végállomásra, a Brit-szigetekre. Az irodalomban ezeket a fehér embereket a mediterrán emberfajtába sorolják és az árják hamita ágának mondják. Ők maguk azonban, mint a történeti forrásokból látjuk, leginkább Magyarnak (MAGAR, MAKAR, MAHAR) nevezték magukat. Mivel azonban a nevükben lévő torokhang, a G, K, H, a kiejtésben gyakran elhalkult, a Maúr, Maor, Mór forma állt elő. Ebből a körülményből arra kell gondolnunk, hogy ezt a keletről jött néphullámot főleg a Kánaánban, Szíriában és Föníciában letelepült magyar csoport szolgáltatta, amely ott váltakozva Magyarnak és Maúrnak nevezte magát. Ezek a maúri-magyar bevándorlók az apajogú társadalom első képviselői lettek Nyugat-Európában és a magyar népek ősi szimbóluma, az oroszlán és a madár kísérte őket. Az utódok úgy emlékeznek rájuk mint óriási emberekre, a Napisten híveire. Kísérjük figyelemmel utazásukat.

Akik az első államáson, Szicíliában állapodtak meg, egyik legnevezetesebb városukat MEGARA, Magyar névre keresztelték el. E név gyakori előfordulását megelőzőleg már a Balkán-félszigeten haladó magyar csoportnál is észleltük. A szicíliai Megara két másik régi település között foglalt helyet, az egyik SYRACUSA volt, Az Urak Háza, a másik CATANA, Katona. Fontos hely volt még a déli oldalon lévő GELA vagy GELO, ahol fejedelem székelt. Ez a név is ismerősen cseng fülünkben, hiszen az európai Magyarországon, Erdélyben is volt egy azonos nevű fejedelem a honfoglalás idején. Szicília keleti felét a SIKELOI nevű nép birtokolta, nyugatit pedig a SICANI nevű. A tudósok e két népet azonosnak veszik és tőlük származtatják a sziget Szicília nevét (265m 9, 16). Nagyon valószínű, hogy e népnevek tulajdonképpen vallási megjelölések s az első : S-Ike-Ló-i, Az Égi Ló vagyis az égboltozaton robogó Napisten, a második viszont, S-Ic-An-i, Az Égi Anya híveit jelenti, amint az Égei-szigetvilágban is szokásban volt. Feljebb a térképen, az Olasz-félsziget láb alakú részében, a láb holdjában, nevezetes ókori város volt MATARA Magyar, ahol a kőkortól a bronzkorig bezárólag ugyanaz a népesség lakott (150m 49). A láb sarkában, KALABRIÁban, (Kö láb ura, azaz láb alakú föld ura) két másik ókori helynév vonja magára a figyelmet: MANDURIA és URIA. Úgy látszik, Olaszország földrajzi alakját régen is az emberi lábhoz hasonlították, mielőtt még csizmának képzelték el. Cato elbeszélése szerint az Itália északnyugati részében élő népességet is Magyarnak nevezték, így: VERTA MOCORI (102m II 30). A Spanyol-félsziget nyugati részében egy nagy terület neve ESTE-MADURA (Esti azaz nyugati Magyar) s a főváros MADRID neve is a régi Magyari-Ta (Magyar Föld) kifejezésre vezethető vissza. Úri népek laktak LIGÚRI néven a Spanyol-félsziget északi sávjában egy kb. 150 km széles és 700 km hosszú területen; IBERI néven pedig ugyane félsziget délkeleti sávjában az említett tájnál is nagyobb területen (102m I 349 térképe). A Magyar-név ilyen feltűnő gyakori előfordulása felett talán mégsem lehet vállvonogatással napirendre térni és mindezt a véletlennek tulajdonítani.

Az Európa nyugati tájaiba Igyekvő kő- és bronzkori bevándorlók első pihenő állomása rendszerint Itália volt és a közelébe eső szigetek. Feltűnő, mily gyakran fordul elő az itteni régi helynevekben Is az "Úr" összetevő elem és hangtani változatai.

Nem, mert ugyanez a név a mai Franciaország területén is léptennyomon elénk bukkan. A jelenlegi Bretagne-félsziget pl. akkoriban még AR-MORI-CA, azaz tenger menti Maúri-Kö(ország) volt s mai lakosságát, a barna szemű, sötét hajú, kissé matt arcú bretonokat az egykori őslakók leszármazóinak tartják. A francia nyelvészeknek is feltűnt, hogy milyen sokszor szerepel a régi Armórika helyneveiben a Magyar név: MAGOR, MOGER, MAGOAR, MAGWYR, MOGUER-I-ON (Magyari Hon), stb. alakban. Ez a név a nyugat felé eső három breton megyében nem kevesebb mint kettőszázharminchat (!) esetben fordul elő, a következő elosztásban: Finistére 89, Côte du Nord 78, Morbihan 69. Utóbbi megye ma is őrzi nevében a Mauri nevet (78m 48 sk; 46m 56). Franciaország más részében is előbukkan a Magyar-név, például ilyen alakban: MAZAIR-AC (Magyar Ág) és MESOR-ES(Magyar Ős). (31) Egy további ősmagyar terület volt a Garonne és a Pireneus között elterülő AQUITANIA, Vízi Tanya, melynek fővárosa BURDIGALA (ma: Bordeaux) a víz (Bor) partján állott. Plinius egy alkalommal azt mondja, hogy valamikor Aquitaniát is Armórikának nevezték (Aquitania, Ar-morica antea dicta, 102m I 291), tehát az is egy maúri ország lehetett.

A Brit-szigeteken is számos helyen ismerünk Magyar-elemmel alkotott helyneveket. Britannia délnyugati részében, Cornwallban van egy MAKAR és MAGOR alakban szereplő helység, amely azonos a welsh Magwyr, az ó-welsh Macyrou és az ó-breton Macoer névvel, - magyarázza az angol szerző (248m 93). West-Mor-Landban, amely neve szerint is maúri település, fennmaradt a MOZERGH, Cumberlandban pedig a MOSSER falu neve. Skóciában, Aberdeen katedrálisának védőszentjét ST. MACHARnak és ST. MACKERnek nevezték. (32) Waddell vizsgálatai szerint a Mihály (Michael) név a Machar változata, amelynek betűit Hétországban és Egyiptomban Makhúr, Makhiár, Mekhir alakban ejtették ki, noha a helyes forma „Machar". (33) A Don nevű skóciai folyó Aberdeennél ömlik a tengerbe s Urie nevű mellékfolyója azért híres, mert völgyében rovásírással ellátott kőoszlopot találtak, amiről majd külön szólunk. Az Ir-szigeten, annak északi részében, az egyik megye neve AR-MAGH, régi vallási központ, ma is az: ott székel a prímás. Egyenes szórendben természetesen ez is Magár. Derry megye fontos városa MAGHERA. Az Ir-szigeten általában északon összpontosulnak a Magyar helynevek, a Brit-szigeteken a nyugati oldalon (Cornwall, Cumberland, Westmoorland), Skóciában északon. Ebből az elhelyezkedésből az látszik, hogy a maúri bevándorlók hajói a szigetcsoport között lévő vizekre futottak be.

A szakirodalomban ezeket a Nyugat-Európában létrejött magyar telepeket általában fönicei telepeknek szokták elkönyvelni. Ez a vélekedés, ha nem is egészen helytálló, mégsem mondható tévesnek, mert a föniceiek maguk is a Kánaánban és Szíriában megtelepedett maúri-magyar nép része voltak. E hajós magyarok Európában legszívesebben a tengerpartok közelében lévő érclelőhelyek körül szálltak meg és a bányák kitermelésére felhasználták a helyben lévő pikt munkaerőt. Ez az együttműködés magyarázza meg, hogy a régi brit ércbányák környékén pikt helynevek is találhatók. Az első fehér magyarok brithoni telepei gyakran csak időszaki jellegűek voltak: tavasszal megérkeztek embereik a hajókkal, kirakták keleti árucikkeiket s helyettük a nyár folyamán berakták az elszállításra váró érceket, ősszel aztán eltávoztak. Csak a központi fekvésű helyeken alakultak ki állandó telepek, amelyek főfeladata az volt, hogy vigyázzanak a hatalmas raktárakban összegyűjtött, elszállításra váró anyagra. A hajósok, ha idejük engedte, felmentek a Balti-tengerig és elszállították az ott összevásárolt ámbrát.

2. A fehér magyarok első nyugateurópai szerepléséről tanúskodnak az általuk készített óriási kőemlékek, az úgynevezett megalitok. Hatalmas kőtömbök ezek, amelyeket Kr. e. 2500 és Kr. e. 1500 között állítottak fel, rendszerint a tengerparti sávban. Meglehetősen sok példányuk fennmaradt az eredeti helyen: Franciaország területén 6,840 darab, Portugáliában és Spanyolországban körülbelül ugyanannyi, a Brit-szigeteken kevesebb, együttvéve több mint 10,000 kőtömb. Az effajta történeti emlékek céljáról, építőiről nagyon bizonytalanul szólnak a szakemberek, mert nem tudják megérteni neveiket, sem elolvasni p. rájuk vésett mértani alakú (rovás) írásjeleket. Az a tudós például, aki az óriáskövekről legutóbb összefoglaló tanulmányt írt, ezekkel a szavakkal zárja mondanivalóját: „A megalitikus emlékek az ókori történetnek máig legnagyobb rejtélye." (34)

Magyar tudásunkkal az óriáskövek titokzatos világába is behatolhatunk. E köveket típusuk szerint három csoportba osztják. A legegyszerűbbek a merőlegesen felállított és társtalanul álló oszlopok, amelyek föld feletti része átlagban öt-hat méter, beásott része egy-két méter. Elvétve akadnak ennél magasabb kőoszlopok is, amelyek húsz méter körüliek és vannak kisebbek is, ember nagyságúak. E magánosan álló faragatlan kőoszlopok sokféle elnevezés alatt ismeretesek, de újabban mindenki egykorú nevükön ménhírekneknevezi őket. Vannak olyan ménhírek, amelyeket nagyjából szobor alakra faragtak s rájuk az emberi arc legjellemzőbb elemeit vésték fel : a két szemet és az orrot (a száj soha sincs ábrázolva). Egyes ménhír szobrokon csillagászati jelek is láthatók. A szobor megjelölés azonban csak bizonyos megszorítással illik rájuk, mert a fej, váll, a két kéz és a láb - a szoborról alkotott fogalmunkkal ellentétben - nincs kiszabadítva az anyagból. Az ilyen emlékek olyanféle benyomást keltenek, mintha egyiptomi múmiák lennének, csak éppen kőből. Az egyik legszebb, épségben ránkmaradt ménhír-szobor a franciaországi Saint-Sernin faluban (Aveyron) áll (Okmánytár 3; 240 m 104), vörös színű kőből készült, magassága 120 cm. A csillagászati jeleket magán viselő ménhír-szobor jó példája a skóciai Don folyó völgyében előkerült szobor (Okmánytár 4; 182m 20). Az egyszerű ménhíreken néha írásjelek is szerepelnek, mint pl. az Urie folyó völgyében (Skócia) álló, ma Newton oszlopnak nevezett példányon (képe: 182m címlap előtt). Ha a ménhírek csoportosan fordulnak elő, többnyire egyenes vonalban vannak elhelyezve, több kilométer hosszú szakaszon.

Az óriáskövek második főtípusa az, amikor a köveket kör alakban helyezik el. Az ilyen megalitikus emlékek neve kőkarika, egykorú kifejezéssel kromlek (cromlech). A leghíresebb kőkarika (Stonehenge) Angliában a Salisbury-síkságon áll s Kr. e. 1800-1650 között készítették. Befejezett állapotában a kövek két koncentrikus kört alkottak, azon belül pedig két lópatkó alakú csoport volt, ölükben egy hatalmas, oltárkőnek mondott kőtömbbel. Az emléket egy 300 m átmérőjű sánc vette körül (Okmánytár 7). (35) A megalitikus emlékek harmadik főtípusa négy hatalmas lapos követ foglal magában, amelyek közül három merőleges helyzetű, a negyedik pedig a három tetején, mint egy óriási asztallap helyezkedik el. Az irodalomban ezt a formát kőasztalnak mondják, de rájuk vonatkozólag is a régi elnevezés kerekedett felül s ma dolmen néven emlegetik. A dolmen típusú óriáskövek a leggyakoribbak, számuk egyedül Franciaország területén 4,460. A három főtípus nevét - ménhír, kromlek és dolmen - jó megjegyeznünk, mert hátrább is foglalkozunk velük.

Mit tudunk e tündéri pompában álló óriáskövek készítőiről? Először is azt, hogy ők egy és ugyanazon nép fiai voltak. A kövek ugyanis Nyugat-Európában mindenütt teljesen egyformák és mindig a leírt három típus valamelyikét testesítik meg. Ez csakis úgy lehet, hogy a Kr. e. II. évezredben a Brit-szigeteken, Franciaország területén s az Ibériai-félszigeten ugyanaz az emberfajta lakott. A másik észrevétel: ugyanilyen típusú óriáskövek találhatók a Régi Keleten, nevezetesen Kisázsiában, Föníciában, Kánaánban, a régi Mauretániában (Afrika északi terület-sávjában) és India nyugati részeiben is (ld. az Okmánytár 5. és 6. sz. térképét), ahol egyúttal mindenütt a maúri-magyar népek jelenlétét figyelték meg. Ebből viszont az következik, hogy az európai óriásköveket is a maúri nép részei állították fel. A nyugat-európai megalitépítökről a hagyomány is azt tartja, hogy óriások voltak, nagy tudással és bámulatos erővel rendelkező emberek (240m 111). A kelták emlékezete szerint a kőemlékeket Európában azok állították fel, akik Franciaország nagy félszigetének, Bretagnenak az Ar-Móri-Ka nevet adták, vagyis szerintük is a maúrik (249m 21). Ezek a határozott nyomok egyeznek azzal a további észrevétellel, hogy a kőemlékek ott fordulnak elő a legsűrűbben, ahol egyúttal a leggyakrabban szerepel a Moguer, Magar, Maúr, Mór név: a három breton megyében, a Brit-szigeteken Cornwallban, Welshben, továbbá Skóciában és az Ir-sziget északi részében. Más forrásokból merített bizonyítékok alapján L. A. Waddell is a maúri népben jelöli meg az európai megalitok szerzőit (182m 169, 414). Hubert francia kutató pedig, aki a kelta nevet erősen kiterjeszti és minden keletről jött népben egyúttal keltát lát, a megalitépítőket „korai keltáknak" nevezi (102m I 272). A nemzetközi nyomozással egyetértve, mi is azt véljük, hogy az óriáskövekkel készített emlékeket a Régi Keletről Európába érkezett fehér emberek maúri (magyar) ága hagyta hátra, vagyis hogy az építők magyar nyelven beszélő emberek voltak. Ez utóbbi állítást az alábbiakban nyelvészeti adatokkal bővebben is igazoljuk.

3. Az irodalomban meglehetősen eltérő vélemények olvashatók arra nézve, hogy milyen célra szolgáltak az óriáskövek. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy azok nem határt jeleztek és nem is valamilyen különleges temetkezési szertartás tartozékai. Közelebb jutunk a lényeghez, ha a megalitok típusainak nevét és a vele kapcsolatos egyéb nyelvi emlékeket vizsgáljuk meg s azokat a magyar kulccsal próbáljuk értelmezni. Ekként eljárva, a MÉN-HÍR szó első eleméből azonnal látjuk, hogy az az egyiptomi Mén isten nevével egyezik, második eleme pedig Hír szavunk. A kettő együttvéve tehát a teremtő Isten hírét, nevét, létét idézte szüntelenül az egykorúak emlékezetébe. Az egyiptomi Mén isten, csakúgy mint krétai megfelelője Minos, elsősorban valóban a termékenységi gondolat kifejezője volt s leggyakoribb szimbóluma a bika. A szakemberek a nyugateurópai ménhír oszlopokkal kapcsolatban megfigyelték, hogy azoknak igen gyakran valóban phallikus kiképzésük van. (36) Hogy az ilyen oszlopok nevében valóban az erős hímet, teremtőt jelentő Mén magyar szó szerepel, az is bizonyítja, hogy nevükben a Mén rokonszava, a Ló is előfordul. Egy franciaországi városkában (Locmariaquer) például kör alakban elhelyezett ménhír oszlopokat találtak (neve: Mané Lud) azzal a sajátossággal, hogy mindegyik ménhír tetején egy kis lófej áll (230m 59). Még azt sem vette észre senki, hogy e városka Loc-Maria-Quer neve is a kör alakban elhelyezett lovak nevét örökíti meg a Maúri névvel együtt magyar nyelven, hiszen annak összetevő elemei „Lók-Maúri-Köre" s az emlékcsoport saját neve is tartalmazza a Mén és a Ló (Lú) magyar szavakat.

A Brit-szigeteken a magánosan álló ménhír oszlopokat általában AMBERIC névvel nevezik, de nem tudják e szó jelentését. Magyarul: Emberek. Ismerünk olyan oszlopot is, amelyet MEN-AMBERnek neveznek. Stonehege kövei szintén AMBERIC (10m II 180) és azt is tudjuk, hogy a kelták Ambernek nevezték főistenüket (10m II 141). Ezek a helyi nevek azt mutatják, hogy a ménhír oszlopok valóban a teremtő istenre emlékeztető jelek. Ugyanerre az eredményre jutunk, ha emlékezünk arra, hogy az istent Egyiptomban igen gyakran a Nap képében képzelték el, akinek szimbóluma a kocsikerék, forgó kereszt, napkorong vagy egyéb csillagászati figura volt. Nyugat-Európában a ménhírekre pontosan ugyanilyen szimbólumokat rajzoltak, hogy jelentését és értelmét kézenfekvőbbé tegyék. Az oszlopokat néha olyan istennevekkel ékesítették fel, amelyekben a magyar Mása szó bennefoglaltatik (240m 101). Mindez megerősíti és világossá teszi, hogy a magas kőoszlopok Isten képei, másai voltak s elsősorban az ő teremtő szerepét idézték az egykorúak szemei elé.

Az a körülmény, hogy a ménhír oszlopok a pogány isten jelképei voltak s lépten-nyomon az ő nevét, hatalmát és erejét idézték a járókelők elé, arra indította a későbbi kereszténység aszketizmust hirdető buzgó terjesztőit, hogy ezeket a számukra zavaró kőoszlopokat eltüntessék az emberek szemei elől. Az 5., 7. és 8. századi egyházi zsinatok valóban számos határozatot hoztak, amelyek elrendelik a ménhírek eltemetését, elásását, szakadékba dobását vagy folyók medrébe való süllyesztését. Ez ismétlődő rendelkezések ellenére mégis sok ménhír fennmaradt korunkra. Ez annak tulajdonítható, hogy eltávolításuk roppant nagy súlyuk miatt nehezen végrehajtható feladat volt. Másrészt sok ménhírt megkereszteltek, azaz felékesítettek keresztény szimbólumokkal és így beillesztették az új világ képébe. (37)

A megalitikus emlékek második nagy csoportját a dolmen nevű kövek alkotják. E névben is azonnal észrevesszük az isten Mén nevét, amiből előre gondolhatjuk, hogy ezek a kövek is valahogyan az isten-hittel kapcsolatosak. A régészek az ilyen emlékek mellett valóban gyakran találtak apró tárgyakat: korongot, bárkát, fokost s bizonyos cserépedényeket, amelyek mind a Napisten (Mén) ősi szimbólumai. Arra nézve viszont, hogy a dolmen szóban lévő első szótag, a DOL mit jelenthet, az ilyen típusú megalitok helyi elnevezései adnak választ. A dolmeneket ugyanis több helyen az „óriás ágyának" és az „óriás hálószobájának" nevezik (lit du Géant, chambre du Géant, 240m 13-15). E kifejezések azt a régi-keleti felfogást tükrözik, hogy amikor a Napisten (az égi óriás) nem kocsikázik a mennybolton, vagyis amikor éjszaka van, akkor ezekben a fedett megalitokban mint megannyi hálószobában aluszik. Eszerint a DOL-MÉN értelme annyi lehet mint Hál-Mén. Ugyanaz az elgondolás jelentkezik itt Nyugat-Európában, mint amelyről Herodotos értesít bennünket a mezopotámiai Babilonból, ahol a nagytemplom legfelsőbb emeletén egy hatalmas hálószoba volt. Abban a szobában - mondja a mester - csak egyetlen bútordarab állt, egy óriási ágy és a helyben lakók hite szerint a Napisten éjszaka folyamán abban aluszik. Nem látszik tehát különösebb rejtélynek a dolmenek célja sem: szent helyek voltak azok s arra szolgáltak, hogy a Napisten éjjeli pihenőhelyei legyenek.

Ugyancsak az istenséggel alkotott világba tartoznak a kör alakban elhelyezett óriáskövek, amelyek ősi KROMLEK, CROMLECH nevét magyarul szintén jól értjük: Kör-emlék. Ezek legszebb, legtökéletesebb és legjobb állapotban maradt példánya az angliai Stonehenge (Okmánytár 7). Ezt az építményt Waddell alaposan megvizsgálta, más köremlékekkel is összehasonlította és megállapította, hogy az egy hatalmas ókori csillagvizsgáló - solar observatory, jó magyar kifejezéssel : napvárta, - melynek elsődleges célja az annyira fontos nyári napmegállás (solstitium, június 10-20) megfigyelése volt. (38) Az építmény ugyanis akként volt tájolva, hogy főtengelye pontosan arra az égtájra mutasson, ahol az óriás, vagyis a Napisten, az említett tizenegy napon kel. Nagy ünnepségekkel volt ez a dátum kapcsolatos, az emberek örömtüzeket gyújtottak, körültáncolták az égő lángokat, átugráltak a parázson, hogy jó egészségben maradjanak és szerencsések legyenek, mint hasonló alkalommal másutt is tették, nevezetesen az Égei-szigetvilágban és a Balkán-félszigeten. A vonalba állított ménhírek is gyakran úgy vannak tájolva, hogy a nyári napmegállóra mutatnak. Volt olyan napvárta is, amelynek kövei nemcsak a nyári napmegálló idejét mutatták, hanem a tavaszpontot, meg esetleg más ünnepnapok vagy bizonyos fontos mezőgazdasági munkálatok idejét is. Ilyen esetben a köremlék már valóságos naptárnak minősíthető (182m 226-231, 234; 240m 35 sk).

A megalitikus emlékekkel kapcsolatban talált magyar szavak - Mén, Ló, Ember, Hír, Mása, Kör, Hál, Emlék - egészen bizonyossá teszik, hogy ezeket az óriásköveket magyar nyelvű népek állították fel. Ezt a benyomást az óriáskövek egyéni nevei megerősítik, a kövekre írt szövegek pedig vitán felül eldöntik. Az olyan megalitokat például, amelyek csak két merőlegesen felállított kőből és egy rájuk borított hatalmas asztallapból állnak s alattuk át lehet látni, Franciaországban hagyományosan LICHAVEN névvel nevezik (240m 12), ami csodálatos pontosan őrzi az eredeti magyar kifejezést: Lika van (lyukas). Az angliai Stone-Henge köremlékben - mint egyébként minden óriáskőben - Isten lakott, ezért talán annak neve is magyar eredetű: Isten Honja. Magyar alkotóra mutat a már említett Loc-Maria-Quer és Mané Lud név is. A Saint-Sernin határában lévő szomorkodó subás ember ménhír-szobrát pedig (Okmánytár 3) már olvasni is tudjuk. Képírással írt szövege így hangzik: A magyar föld Ura siratja a bátrakat subában. (39) Sajnos, e szöveg közelebbi értelmét nem tudjuk megállapítani.

Jobban értjük a két-méteres Newton-kő üzenetét, melynek 60 cm széles lapos oldalán rovásjelekkel írt hat soros szöveg szerepel (Okmánytár 8-9; 182m 29). Az írásjelek formájából ítélve a felirat a Kr. e. II. évezred közepébe tartozik, vagy talán még annál is fiatalabb időbe. Hasonló írásjelek láthatók a Locmariaquerben lévő dolmenen. A Newtonszobor szövegét a magyar kulcs szerint a következőképen olvassuk: Ki az az öreg, aki Rosszat e szoborból figyeli, a Nyüvet elrabolja erről a tanyáról, a Leprát nappalra(?) egészben elnyalja(?), akit senki étellel kell várjon? - Régi idők írása. A kőben lakó öreg természetesen az Isten, aki védelmezi a lakosokat a gonosz szellemek hatalmától.

A Nyugat-Európába érkezett első fehér emberekre vonatkozó vizsgálatainkat azzal zárjuk, hogy ők az árja fajta maúri nevű ágából eredtek, magyar nyelvüket, vallásukat és írásukat az új hazában is megőrizték, s magukról tízezernél több emléket hagytak hátra, köztük egy ragyogó szép, ősi magyar nyelven írt hat soros üzenetet, istenhitük csodálatos bizonyítékát.

Szántó-vető fehér magyarok érkezése

Bár már a Nyugat-Európába érkezett első két magyar nyelvű néphullám - a pikt (kus) és a maúri (magyar) - is eltörölhetetlen nyomokat hagyott hátra maga után, mégsem mondhatjuk el, hogy egészen benépesítették volna ezt a területet. Az ő telepeik elsősorban a tengerpart közelében helyezkedtek el, úgyhogy a kontinens belsejében még nagy területek maradtak lakosság nélkül. A nyugateurópai tájak teljes benépesítése és állandó jellegű lakossággal való feltöltése a Kr. e. 13. és 12. század fordulóján kezdődött és több évszázadon át szakadatlanul folytatódott. Az új gyarmatosok ez alkalommal is a Régi Keletről jöttek, hazájukat a szemiták fokozatos térfoglalása miatt voltak kénytelenek elhagyni. Bevándorlásuk beszivárgás jellegű volt, vagyis nem tömegben, nem egyszerre érkeztek, hanem kisebb-nagyobb csoportokban. Az első jelentősebb rajok mindjárt Asszíria nagyhatalommá alakulása idején távoztak el szülőföldjükről, I. Tiglathpilesar király (Kr. e. kb. 1116-1078) uralkodása alatt. Ő volt ugyanis az a szemita király, aki először hódította meg Libanont, Kappadóciát, Hétország nagy részét és tömeggyilkolási módszereivel halálfélelmet keltett a lakosság körében.

Ezek a földműves életformájú menekülők tengeri úton mentek Nyugat-Európába és legszívesebben a könnyen művelhető, porhanyós földeken szálltak meg, a nagyobb folyók völgyeiben, mert a magukkal hozott szerszámok csak az ilyen laza szerkezetű talajok megművelésére voltak alkalmasak. A folyók és tavak mellékére való településre az is ösztönözte őket, hogy megelőző hazájukban a mezőgazdálkodás öntözéses formáját gyakorolták. A kötöttebb, de jobbon termő földekre csak később, a Kr. e. I. évezred közepétől kezdve vonultak be, miután megismerték és megtanulták a Duna-medencében kialakított öntözés nélküli, úgynevezett „száraz mezőgazdálkodást" (dry farming). Azok a nagyobb szántó-vető népek, amelyek Nyugat-Európában alakultak ki, Itáliában, a Brit-szigeteken és Franciaország területén észlelhetők. Mit tudunk róluk tárgyunk szempontjából előadni?

1. Itáliában az etrúri (etruszk) néven kialakult népre összpontosítjuk figyelmünket, melyre nagy bőségben maradtak fenn hiteles történeti adatok. E nép azért is figyelemre méltó, mert ő alkotta meg Itália földjén az első magas kultúrát s jelentőségét emeli az a körülmény is, hogy belőle sarjadt ki a római civilizáció. (40) A bevándorló etrúri népesség első csoportjai Kr. e. 1000 körül már helyben lehettek, az utolsó csoportok viszont a Kr. e. 6. században futottak be. E különböző időben érkezett csoportok a Kr. e. 8. században többé-kevésbé egy közös politikai keretben helyezkedtek el s Etrúria néven országot alapítottak. Az ország az Appenin-hegységtől nyugatra, a Tiberis, Arno és a tenger által határolt területet foglalta magában. Függetlenségét a Kr. e. 1. századig tudta megőrizni, azután Róma tartománya lett és néhány évszázad elteltével eredeti egyéniségét elvesztette. A lakosság elfeledte atyái nyelvét, átvette a latint és beolvadt Itália főnépébe.

Honnan jöttek az etruszkok Itáliába? A klasszikus írók - Herodotos, Vergilius, Dionysius Halicarnassus - meglehetős egyöntetűséggel a Régi Keleten jelölik meg a kiindulópontot, Kisázsiát (Lydiát) említve első helyen. Az újabb történetkutatók a népet a pelasgokkal is kapcsolatba hozzák és egyes etrúr törzsek korábbi lakóhelyét az Égei-szigetvilágban jelölik meg. E nép kerek pajzsai, fokosai, továbbá a Mén-név általuk való gyakori használata valóban az Égei-térségre utalnak mint kiindulópontra. A kisázsiai és Égei szigetekről való eredetet támogatja az etruszkok minden egyéb ismert körülménye is: a nép vallása, vonalas vagy rovásírása és nyelvük ragozó jellege. Így ha az etruszkokkal kapcsolatban még mindig rejtélyről beszélhetünk, az nem az ő földrajzi eredetükre vonatkozik, hanem kizárólag népi személyazonosságukra, elsősorban nevükre, nyelvükre és hátrahagyott írott szövegeikre. (41) Bennünket dolgozatunk céljánál fogva éppen ezek a még meg nem oldott rejtélyes néprajzi mozzanatok érdekelnek s rájuk magyar tudásunkkal próbálunk világosságot deríteni, amely eddig mindannyiszor segítségünkre szolgált, valahányszor olyan probléma merült fel, amely előtt a nyugati szakemberek megtorpantak.

A klasszikus irodalomban az etrúri népet legtöbbször TURSENI, TYRSENI és TYRRHENI néven emlegetik, rövidebb szóval RASENI-nek, legendás honfoglaló vezérük pedig TYRRHENUS volt. Ugyane források az országot ETRURIAE és HETRURIAEnek mondják s abból keletkezett az országlakók másik neve: ETRUSCANI. Vegyük vizsgálat alá előbb a Tyrrheni nevet, amelynek két R-hangja a nép régibb, Tur-seni alakjában szereplő RS összeolvadásából keletkezett, vagyis az eredeti névalak Turs-Heni, Tyrs-Heni lehetett, amit viszont azonnal értünk magyarul, mert jelentése Társ-Honi. A név tehát olyan emberi kötelékedet jelent, amelyek mindegyike eredetileg egy-egy külön honban élt, akik egymással szövetkeztek, összetársultak s így lettek valamennyien „társ-hon-i" emberekké. Hasonló ez a kifejezés a mai honfitárs szavunkhoz. A Tursheni név értelmének megállapításából logikusan következik, hogy az országalapító vezér Tyrrhenus neve eredetileg cím volt: Társhon őse jelentéssel.

A szakemberek a Tyrs, Turs alakban megőrzött Társ nevet kapcsolatba hozzák az Égei-térségből Kr. e. 1230 és 1270-ben sokféle irányban menekülő TRS.W emberi kötelékekkel (150m 50), amelyek egyik részlege Egyiptomot is megtámadta. A tudósok e név mássalhangzóit Tu-rusa, Tursa alakban hangzósítják, ami természetesen ezúttal is Társ értelmű és közös feladat elvégzésére szövetkezett nemzetségeket jelent. Hogy a szónak valóban ez volt egykori jelentése, arra Waddell egy kitűnő példát hoz fel. Ez az angol tudós előadja, hogy a kisázsiai Cilícia (Kilikia, Kelő Kője, vagyis Napország) kikötőjét a helybeliek és a föniceiek közösen használták és e társas használatra való tekintettel TARSUS (Társas) kikötőnek nevezték (az Otestamentumban: Tarshish). Azt is hozzáteszi Waddell, hogy a cilíciabeliek és a föniceiek egymásnak jó barátai, bajtársai voltak (brothers) és ennek alapján a kikötőt még PART-HENIA (Barát Honja) néven is emlegették. (42) A Társ és Barát szavunk ilyen együttes előfordulása világosan magyarázza a Tyrs-heni név „Társhoni" értelmét és egyúttal rávilágít arra az igen lényeges mozzanatra, hogy Etrúria honalapítói közös célra összetársult, különböző vidékről eredő, magyar nyelvű emberi kötelékek voltak, akiknél az eredeti vérségi kapcsolat a Régi Kelet tragikus eseményei miatt megszakadt. Hasonló jelentése van az ország Hetruriae nevének, amelyben az először összeállt hét kiskirály, azaz „hét úr" uralmi területe (Uria) öröklődött meg. Nagyon jól utal erre az eredetre a latinos forma (Uriae), amely mindig többes számban említi az országot, ekként utalva összetevő elemeire. Az Etruscani név ezek szerint nem lehet más, mint a Hét úrös hona, H nélküli alakban. (43) Az etruszk szövetségbe tartozó eredeti hét kiskirály vagy hét hon száma további társulások révén aztán kibővült s már tizenkét úr illetőleg hon tartozott bele, végül még ennél is több, de a Hétúr elnevezés akkor már elvesztette eredeti értelmét és a konföderáció neveként megszilárdult, így az ország neve az újabb csatlakozásokkal nem változott. A nép Rasena, Raseni neve az előadottak alapján aligha lehet más, mint az Úrőshoni eredeti kifejezés tájszólási alakja, amely egyúttal jól érzékelteti az ősi magyar nyelv folyton romló formáját, illetőleg az új - etruszk - nyelv kialakulását

A tizenkét hon szövetségét Tyrrhenos fia vagy testvére alkotta meg, aki címe a TARCHON, azaz Társhon (ura) lett, latinos formában Tarquinius. Tarchon meggyőző erejű tárgyaló fél lehetett, felesége is nagy műveltségű jósnő, aki a források szerint jó tanácsokkal látta el férjét s bizonyára ebbeli szerepe miatt emlékeznek rá TANQUIL, Tanácsoló néven. Minden szövetséges hon élén egy-egy főember állt, LUKO-MON, azaz Lak Méne (lakóhely fejedelme) címmel. E főemberek tanácsának élén a legfőbb lukomon állt, aki magát királyi jelvényekkel ékesítette. Koronát viselt, ujjain gyűrűt hordott és kezében jogart tartott, akárcsak a Régi Kelet királyai, s ünnepélyes alkalommal díszes ruhát öltött magára. Ha bíró minőségében működött, kísérete rőzsenyalábokat vitt magával és tanácskozások alkalmával ezekre az összekötözött vesszőkre - fa-székekre - ültek le. Ez a régi magyar szó, faszék lehet a későbbi latin Fasces szó eredete. (A kelták is vessző- vagy nádnyalábon ülve tanácskoztak, 102m II 329. A középkori Magyarországon is ez volt a szokás, amíg a nemesek faszékeit IV. Béla király el nem égette.) A Hétúriába tartozó népesség egységes kultúrával élt, magas műveltségű nemzet volt, de gyenge államalkotó. Náluk a nemzetet alkotó egyes csoportok eredeti vérségi tudata, vagyis a városhoz, törzshöz tartozás előbbrevaló volt, mint a nemzeti közösségbe való tartozás. A nemzet-és államtudat gyengeségéből Róma nagy előnyt húzott, mert külön-külön tudta meghódítani az etruszk városokat anélkül, hogy akár csak egyszer is szembe találta volna magát Etrúria egyesült erejével.

Az etruszk nyelvről eleinte azt hitték a tudósok, hogy a latin és germán nyelvek családjába tartozik. Ez a nézet ma már elavult és nem szerepel sehol az irodalomban, mert rájöttek arra, hogy e nyelv szerkezete nem az indo-európai, hanem az „uralaltai (finnugor) csoport" szerkezetével mutat rokonságot, vagyis a ragozó nyelvek közé tartozik. (44) Azt is megállapították, hogy az etruszk nyelvben erős hangharmónia érvényesül, a hangsúly a szavak első szótagjára esik, a kemény hangok gyakran átalakulnak lágy hangokká, hogy továbbá a szavak elején a később ott szereplő H-hang a régibb korban még hiányzik és így tovább (I50m 261 sk), ami mind azonos a magyar nyelv sajátságaival. Amennyire erre mód és lehetőség nyílt, megvizsgálták az etruszk szókincset is és több szó pontos értelmét sikerült megállapítaniok. Tudják, hogy az istent AISER, EISERnek nevezték, ami szerintünk azonos az egyiptomi Osir és a krétai Zeus istennévvel és mindnyájan a magyar ősúr származékai. További etruszk szavak értelme a szótárban szereplő megfelelő angol illetve francia szavak kíséretével (zárójelben a magyar megfelelővel): TEZ, TEZI "to make" (Tesz) ; CARSI "pottery" (Korsó) ; SUPLU "piper" (Sípoló) ; CUPA "cup" (Kupa) és HUD "six" (Hat) (150m 161, 275 sk) ; NAPER "jour" (Nappal, Nap); FALAS "manger, avaler" (Falás, Falni); MENA "passer, marcher" (Menni); TANNA "instruire" (Tanít); AME "s'arrêter" (Állj meg) (265m passim). Ezen felül AVE annyi mint Év; ALPA Alap; ITUN Edény; VACIL Beszél (164m 269). Kúr Géza (Cleveland) szerint, aki Jules Martha etruszkológus irányát követi, az etruszk nyelvben előforduló szavak "kb. ötven százalékának gyökere ma is közismert magyar szógyökér és vannak közöttük egészükben használt magyar szavak is" (265m 4). összegezve a nyelv szerkezete, hangtana és szókincse tekintetében tapasztalható sajátosságokat és figyelembe véve azt a körülményt is, hogy a nép a magyar nyelvű Régi Keletről érkezett Európába, az etruszk nyelvet határozottan a magyar nyelvek nagy családjába kell helyeznünk s csak azt kell eldöntenünk, hogy a magyar nyelvnek milyen közeli vagy távolabbi változatát képezi, mielőtt még nem esett szét egymástól eltávolodott nyelvjárásokra. Erre nézve az etruszkok hátrahagyott írásaiból nyerhetünk tájékozódást, ha azokat megkíséreljük magyarul elolvasni.

Az etruszk írás a mértani vagy rovás rendszerű grafika csoportjába tartozik, akárcsak a krétai, mikénei s általában az Égei-tengeri, kisázsiai, fönicei írások, és természetesen a szkíta-hun-magyar írások is. Egyes etruszk írásjelek alakja és jelentése teljesen azonos a fönicei jelekkel, mint az I, L, M, N, 0, V, Z és a T hangoké. Az ő írásuk is fonetikus, vagyis szövegeik a nyelvjárásokat tükrözik. Bár az etruszk írásjelek hangértékét ismerik a tudósok, eddig még nem sikerült nekik egyetlen szöveget sem megérteniök, nyilván mert nem magyarul próbálták azokat szólásra bírni. (45) Mi magyarul közeledünk a szövegekhez és az alábbiakban mutatjuk be eredményünket.

Első rövid szövegünk (Okmánytár 10; 150m 141) egy előkelő etruszk ember sírkövén szerepel, amelyen az elhunyt személy alakját is látjuk, jelvényeivel együtt. Az illető kerek pajzsot és fokost tart kezében, lábai között a földre állítva a Nap jelképeként gyertyaláng ég. A szöveget a kép keretére vésték s annak alsó vízszintes sora elkerülte a nagyobb mérvű rongálódást, úgyhogy ott a betűk világosan kivehetők. Ezeket az írásjeleket az Okmánytárban megismételtük, helyreállítva a kopás előtti V/U jelet és kipótolva a harmadik szó végéről lepattant T-jelet. Balról jobbra olvasva, e három szavas részleg azt mondja az elhunytról : aL-U-M-I-N I-M-M-A-U-A N-A-P-oT, A lómén imádja a Napot. Mivel Lumin az etruszk társadalomban rangos embert, a város vagy hon élén álló kormányzót jelent, e cím azonos lehet az egyiptomi Ra-Mén, azaz Napkirály címmel, csak éppen lágyított hanggal szerepel. - Második elolvasott etruszk szövegünk is balról jobbra halad, egy Bulgáriában talált sírfelírat (Okmánytár 12; Fáklya, USA, 1972 1-3 sz.) s három sora így hangzik: (1) Barát (?) volt e király. (2) E lak az ő sírja. Fia él. (3) Árva. Megható felírat, melynek rövid mondatai érzékeltetik a mély bánatot. - Elolvastunk egy további etruszt feliratot is, melynek szövegébe egy ló és egy emberalak van belekombinálva, vagyis képírás a vonalas írással elegyítve (Okmánytár 11; 266m 44). Ezt is balról jobb felé haladva kell olvasni, így: Az úr a ló elé es(ik). Ez a képe. A lovat el akarta lopni. Ez a nyűgje.

Még hosszabb, de szintén jól olvasható az az etruszk szöveg, amely egy bronz íróvessző négy oldalán szerepel (Okmánytár 13; 162m 146), amelyet már a magyar tudósok is régebb idő óta ismernek Sebestyén Gyula rovásírásról szóló úttörő munkája révén. Sebestyén bemutatja könyvében az íróvesszőt, megismétli annak négy oldalán (a, b, c, d) szereplő betűket, átírja ábécésen az ökörszántás módján menő sorokat, de mégsem veszi észre, hogy magyar nyelvű szöveghez jutott. A betűket az ő átmásolása szerint mi megismételtük és szavakba tagoltuk, de a négy sort fordított sorrendben olvastuk. Átírásunk ez: E vessző rovó, az sokat tud. Egy-kettőre ír, ha a murok élő. No jó, de ha az őre éjjel ruhába rakja (?) be, megőrzi Ön azt jó soká.

Végül bemutatunk egy etruszk síremléket (Okmánytár 14), amelyen egy előkelően öltözött fiatal leányka alakja látható heverő helyzetben. Az alak bájos tekintettel szembe néz és jobb kezében valami szív alakú tárgyat tart. Az urna két soros felírása balról jobb felé haladva magyar nyelven így olvasható: (1) A szíve, a szeme fénye, a leányka ruhája (2) elárulja, ki a váza álmodója. Érdekes megfigyelni, az író ugyanazokat a mozzanatokat említi - a szívet, a bájos tekintetet és az előkelő ruházatot, - amelyeket a szobrászművész is hangsúlyoz ábrázolásával. Ez az eljárás gyakori a képpel kísért feljegyzéseknél s az egyezés bizonyíték arra, hogy a feliratot helyesen olvastuk el. De van a sikeres olvasásra egy más bizonyíték is. A felirat szavai szerint ugyanis megtudjuk, ki a váza "álmodója". Elárulja ezt az első sor, csak éppen visszafelé kell olvasni a betűket. Így eljárva kiderül, hogy az ábrázolt hölgy: Egy árja királylány, övé a művészi váza.

E magyarul elolvasott öt szöveg alapján határozottan úgy véljük, hogy az etruszk nyelv a magyar nyelvcsaládba tartozik és annak itt megnyilatkozó dialektusa annyira közeli árnyalata a magyar nyelvnek, hogy vele teljesen azonosnak vehető. Ez nagy eredmény, mert igazolja, hogy az Olasz-félszigetre a Kr. e. 1000 után tömegesen betelepedett és ott magas kultúrát alkotott szántó-vető nép is magyar volt, akárcsak az Égei-szigetek és a Balkán-félsziget első népessége, valamint Nyugat-Európa első két néphulláma. Amint tehát magyar talajból nőtt ki a későbbi görög kultúra, ugyanúgy magyar talajból nőtt ki a római civilizáció.

2. Körülbelül ugyanabban az időben, amikor Etrúria kialakult, ugyanolyan földműves életformájú emberi kötelékek érkeztek a Brit-szigetekre. A brit elbeszélő kútfők, nevezetesen Albanius (A.D. 5. század), Nennius (A.D. 822) és Geoffrey püspök krónikája (1140) határozottan szólnak az országukba tengeri úton érkezett bevándorlókról. Előadják, hogy azok Kisázsia, Kánaán, Fönícia és Hétország különböző vidékeiről indultak el, földművesek voltak és hajóflottáik a Kr. e. 12. századtól kezdve futottak be a brit kikötőkbe. Ezek is sorsüldözöttek voltak, új hazát kerestek és mint közös feladat megoldására vállalkozók, ők isTársak, Barátok, az ügyet Pártolók és hasonló nevek alatt utaztak. Amikor felszálltak hajóikra, még nem tudták hol fognak véglegesen megállapodni és milyen sors vár rájuk: fennmaradnak-e vagy elpusztulnak. Kikötöttek a Földközi-tenger egyes szigetein, aztán Itáliában és Spanyolországban is, de sehol sem tudták megvetni lábukat, így tovább hajóztak az utolsó alkalmas helyre, a Brit-szigetekre. A krónikák elbeszélése szerint ez volt az útvonala és sorsa annak a flottának is, amely Brutus vezetése alatt Kr. e. 1103-ban érte el Albion partjait.

Brutus trójai származású volt, de már Itáliában született. Unokája annak az Ascaniusnak (őshoni ős), aki Trójából menekülve, az itáliai Latiumban szállt meg. Brutusnak azonban az új hazát el kellett hagynia és híveivel együtt tovább kellett vándorolnia, mert véletlenségből megölte apját. Nyugatra vivő útjában előbb a Loire torkolatába futott be flottájával, ahol akkoriban még piktek uralkodtak. Szabad helyet azonban nem talált, ezért megütközött a föld lakóival és győzelmesen eljutott a mai Toursig, amely a krónikák szerint az ő alapítása volna. A feketék nagy száma miatt azonban nem tudott magának végleges helyet biztosítani, ezért népével együtt felszállt a hajókra és átevezett Albionba. Brutus ott is piktekre akadt, de azok megijedtek és elszaladtak a sziget beljebb eső tájaira, úgyhogy csak az "óriások" leszármazói (a maúri magyarok) álltak ellen. Brutusék szerencsésen győzedelmeskedtek és egész Albiont elfoglalták. Az ország területét azután maguk között felosztották és szántó-vető életmódjukhoz híven azonnal hozzáláttak a földek megműveléséhez és házak építéséhez. A hont, amelyet így megszereztek, honalapító vezérükről, Brutusról BRITAINnek nevezték el, ők maguk pedig a BRITHONI név viselői lettek. (46) Berendezkedésük után fokozatosan birtokba vették a sziget északi részét és Skóciát s ezzel megalapították Nagy-Britanniát, Új-Trója nevű fővárossal, melynek helyén ma London áll. A britek honfoglalása a krónikák leírása szerint nem lehetett nagy áldozatokkal járó vállalkozás, hiszen a sziget akkoriban még csak gyér lakossággal rendelkezett, tehát bőven volt hely új bevándorlók számára. Brutus és társai betelepedésével kezdődött Nagy-Britanniában a rendszeres termelés, a letelepedett életmód, az ország állandó jellegű gyarmatosítása, egyszóval a magas kultúra bevezetése, a mai Anglia alapjainak lerakása, - mondják a krónikák.

Brutus nagy hajóflottája után még több kisebb-nagyobb flotta is érkezett a szigetre, a legnevezetesebbet Partolon vezette, Kr. e. 395-ben. Ez utóbbiak spanyolországi megállás után az Ir-szigeten kötöttek ki és Cilíciából hoztak lakosságot. A bevándorlókat állítólag a spártaiak űzték el hazájukból, akik Kisázsiában akkoriban katonai hódításokat hajtottak végre. Partolon honfoglaló vállalkozásában mintegy ezren vettek részt, vagyis ennyien voltak a társak, akik a vállalkozást pártolták és akikre PARTOLOIM Pártolóim néven is történik utalás (182m 76, 79, 82, 91). Írországból azután egy részük átment Skóciába - Pártolóm állítólag ott lett király - egyik fia pedig, akit Pártainak neveztek, az Orkney-szigeteket népesítette be.

Mi volt e századokig tartó bevándorlás népi jellege, azaz milyen nyelven beszéltek Nagy-Britannia és Írország első földművesei, akik itt a magas kultúra alapját lerakták? Erre a kérdésre a brit nyelvészek és történészek vizsgálatai már majdnem teljes világosságot derítettek, úgyhogy reánk csak a végső következtetés kimondása marad. Az angol tudósok ugyanis egyhangúan megállapították, hogy az ő honfoglalóik nem latin vagy germán típusú nyelvet beszéltek, hanem árja típusú úr nyelvet. A krónikák ezt az ősi nyelvet valamilyen ok miatt nem nevezik meg saját nevén, hanem körülírással trójai vagy nyers görögnek mondják, amely utóbb brit néven lett ismert (Trojan or rough Greek which was called British, 182m 176 és 143, 150, 155). Mit jelent ez a kritikus szó "Brit",- kérdik az angolok, amelynek PRWT, PRAT, PRIT változata ezernyi angol helynévben megtalálható (182m 191-197). A nevet rovásjelekkel három mássalhangzóval írták: P-R-T (182m 53), aminek helyes hangzósítását és egyben a Brit szó eredeti alakját Waddell a BARÁT formában állapítja meg, hosszú ékezettel a második magánhangzón. E szó illetőleg név jelentése pedig, ugyancsak az angol szerző szerint annyi mint "társ, barát, szövetséges", valamilyen közös vállalkozásban résztvevő. Akik tehát Barát néven a Brit-szigeteken új hazát foglaltak, vérségi kötelékeikben éppúgy megbolygatott, egymástól elszakított családok és nemzetségek voltak, mint az Itáliában megtelepedett etruszkok, akik szintén új társulás nyomán kapták Európában használt összefoglaló Hetrúri nevüket. Azt is biztosan tudjuk, hogy az új társulás megkötését ünnepélyes szerződéssel - vérszerződéssel - szokták megpecsételni, amely jelképesen helyreállította a szerződő felek között a vérrokonságot, az ókori politikai szervezkedés alapját. (25)

Ha a Barát szó annyit jelent, mint társ, szövetséges, akkor Britain, Brittain, Brython annyi mint Barát-Hóna. Ezt sem e sorok írója találta ki, bár előtte is világos, hanem az angol Waddell, akit szószerint idézünk: "A Britain-név eredeti alakja... BARAT-ANA volt, vagyis a Barátok országa" (The original form of this name Britain was... Barat-ana or Land of the Barats, 182m 169). Az Ana-részleg (magyarul: Hona, Huna szókezdő H-hang nélkül), magyarázza tovább Waddell, minden esetben "ország" (Land) jelentésű, éppúgy mint ezekben a nevekben: Rajput-ana, Cata-onia, Susi-ana, Ir-an (182m 65, 364). Az ország Brython (Baráti Hon) nevéből továbbképzéssel jött létre a lakosok neve: egyes számban BRYTHONI, Barát-honi, többes számban BRYTHONIC Barát-honik. A szó eredete, értelme és minden eleme, képzőivel együtt a magyar nyelvből származik és nagyon világosan utal arra, kik is voltak és milyen nyelven beszéltek Nagy-Britannia honalapítói. A mai Brit szóban az eredetileg benne szereplő első "a" magánhangzó a hangsúly első szótagról való eltávolodásával kiesett és így öltötte fel a szó a Brat, Brit alakot, ugyanazon szabály szerint, amelynek értelmében a magyar Köremlékből az angolban Cromlech lett. (48)

A felsorolt adatokat áttekintve, ezúttal is az a határozott benyomásunk alakul ki, hogy az az árja fajú nép, amely a Régi Keletről a Kr. e. 12. századtól kezdve Barátok, Pártolóim és egyéb nevek alatt egymás utáni rajokban Nagy-Britanniába érkezett, szintén a magyarul beszélő népek családjába tartozott. Vagyis a magyar népek nyugatra vonulását most már nemcsak Krétában, az Égei-szigetvilágban, a Balkán-félszigeten és Itáliában, hanem Nagy-Britanniában is világosan látjuk. Mit tudunk a közbeeső láncszem, Franciaország első benépesítőiről ?

3. Az eddigiek ismeretében szinte feleslegesnek látszik részletekbe menően bizonyítani, hogy a keleti népek nyugatra tartó harmadik hulláma, amelyben szántó-vető Barátok jöttek, Franciaország területén is magyar nyelven beszéltek kezdetben és még jó sokáig azután is. Sokan lehettek, hiszen több helyen úgy foglaltak maguknak hont, hogy a régibb lakosokat a jobb földekről elűzték, vagy leigázva szolgáikká tették. Egész Ármórikát például oly sűrűen szállták meg, hogy annak régi nevét feledésbe merítették és saját magukról Brithonnak, azaz Barát-Honnak nevezték. Ebből a szóból lett aztán a mai Bretagne név.

Ezek a Franciaország területén megszállt földműves bevándorlók a maguk általános megjelöléseként a LIGÚRI nevet is használták. E név összetevő két eleme közül az első (Liga) átment a latinba és ott is „szövetség" értelemben lett használatos. A Lig-úr-i értelme tehát annyi, mint a „szövetség királyának alattvalója." Ligúri néven főleg a Moselle völgyébe, a Rajna bal partjára és a Rhőne alsó folyására települt földműveseket nevezték. (49) A Szajna és a Garonne között elterülő hatalmas vidék is egy nagy LUGDONIA volt; talán ez a név is a Liga és a Honja magyar szavak összekapcsolásából keletkezett, mintegy a „szövetségesek országa" értelemben. A nem-magyar kutatók azt is megállapították, hogy a különféle ligúriák népe ugyanazt a nyelvet beszélte, bár politikailag külön egységekként szerepeltek, egy-egy kiskirállyal az élen. Mindezek az egymással közeli rokonságban álló Barátok, Ligurak és egyéb szövetségesek nem alkottak közös nemzetet, egy állammal és egy kormánnyal. Politikai tekintetben Franciaországban ugyanolyan volt a helyzet, mint Etrűriában és Nagy-Britanniában, ahol a független sok úri hon csak alkalom adtán tömörült egy-egy laza konföderációba meghatározott cél elérésére. (50)

A Franciaország területén élt úr törzsek egyéni neveit Cézár leírásából ismerjük, aki a Szövetség szót "Civitas" névvel adja, ami talán éppen a magyar szó latin füllel való lejegyzése. A Cézár által feljegyzett neveket eddig még nem sikerült a latinból értelmezni, noha látszólag latin szavak. Ez nagyon jellemző a helyzetre és érthetővé teszi, hogy viszont a magyar nyelvből a szóbanforgó neveket, vagy legalább is azok nagy részét jól megértjük. Ilyenek a következők: 1. CALETI, magyarul Keleti, amely név viselői a Szajna alsó szakasza felett, az óceánra támaszkodó földdarabon éltek; 2. BEL-LOVACI, akik Cézár szerint lovas nép voltak, nevükben is ez a mozzanat, valamint a keleti Bál isten neve nyert megörökítést, Bál Lovasai értelemben; 3. az EDUI vagy AEDUI szövetség, a szókezdő H-hang hozzáadásával a Héti, akik saját hagyományaik szerint trójai eredetű, hetita-fajta nép voltak, nyilván a hét törzs szövetségébe tartozó emberek (251m 124; 102m I 31 sk) ; 4. a REMES törzsek, akik neve az egyiptomi Ra-mása névvel egyezik; 6. a BITURIG vagyis a Bátrak, valószínűleg szintén egyiptomi eredetűek, ahol a Bátor név (Potur, Patra) gyakori fejedelmi cím volt; 6. az ARVERNI vagy Úr-vér-Hon-i szövetségbe tartozók, akik magukat az úr népek leszármazóinak tartották; 7. a SANTONES, akik egy előkelő királyi ivadék uralmi területébe, a Szent-Honba tartoztak; 8. több szövetség nevében az alkotóelemek száma jutott kifejezésre, leggyakrabban a négyes szám, mint a NAM-NETES, VE-NETES, CAR-NUTES nevében; 9. jól értjük a sátrakban azaz szállásokban lakó SALLASI nevét; és 10. megjegyezzük, hogy már Szíriából is ismerjük a Franciaország területén felbukkanó RUTENI és VOLOQUE nevet, amelynek viselői majd a középkori Magyarországon is szerepelnek(rutének és vlachok), de ez utóbbiaknak ez csak ráruházott nevük; végül 11. értjük a svájci konföderációt - szövetséget, társulást - létrehozó három törzs legfontosabbikának, a kezdeményezőnek ÚRI, Úri nevét. Mindezek tehát nem latin, hanem régi magyar nevek. Ezt a ragyogó tényt azonban a mi saját mulasztásaink miatt még nem tudja a világ és a nemzetközi irodalomban a magyar nevek az ismeretlenség fátyla alatt rejtőznek mint „latin előtti nevek."

A népnevekből levonható következtetésünket, hogy ti. Franciaország területén az ókorban még magyar nyelvű népek laktak, megerősítik a francia nyelvészek is. Azok egyik csoportja ugyanis arra vállalkozott, hogy országuk latin előtti ismeretlen nyelvét közelebbről meghatározza és hovatartozását kiderítse. Vállalkozásuknak eleve nagy fontosságot tulajdonítottak és nagy buzgalommal láttak hozzá a kutatáshoz, hiszen tudták már, hogy a mai franciák testileg egyenes folytatása a titokzatos pre-latin népnek, amely a római hódítás következtében nyelvet cserélt, de csak nagyon kevés latin vért vett fel magába. Azt is tudták, hogy az "X" nyelvet beszélő nép földműves életformájú volt és elsősorban, folyóvizek mellé települt, tehát tőlük származik minden valószínűség szerint a legtöbb francia folyó neve, meg a különféle földfajták elnevezése is (46m 16). Összegyűjtötték tehát a latinból meg nem fejthető vízneveket és földneveket, azokat összetevő elemeik szerint csoportosították és megkísérelték az elemek értelmét a földrajzi környezet alapján kideríteni. Az eredmény meglepő lett.

A nyelvészek vizsgálatai szerint ugyanis a pre-latin víznevekben leggyakrabban a következő négy szóelem vagy gyök valamelyike szerepel. Az első az APA, ABA, amely Franciaország egész területén használatos volt, sőt még annak határain túl is (46m 106 sk) és ebből a latin előtti gyökből származott a víz jelentésű latin Aqua. A Régi Kelet szóhasználatát ismerve és tudva a magyar nyelv sajátosságát a szókezdő H-hanggal kapcsolatban, világosnak látszik, hogy ez a latinba átment latin-előtti Apa, Aba azonos az ősi magyar Hab szóval. Abi, Api és Habi volt pl. a Nílus egyik leggyakoribb neve, Habúr volt az Eufrátesz legjelentősebb északi mellékfolyója és több más őshazai folyó neve. Ugyancsak Ab (Hab) volt hajdan a pap által működése közben használt víz neve, maga a pap pedig (h)abos, - a latin Abbas (apát) szülője.

A Franciaország területén sűrűn használt második latin-előtti víznévképző a BOR (46m 125-127). Nem kell sokat magyaráznunk, hogy ez is magyar szó, hiszen teljesen azonos a miBor szavunkkal, amely a Régi Keleten nagyon gyakran szerepelt Bor és Bahr alakban és a mai székelymagyar szóhasználatban is forrásvizet jelent. Ezt a Bor-gyököt őrzi Franciaországban Bordeaux városa is, a Garonne torkolatában. A vizek megjelölésére használt harmadik latin-előtti szó maga a VIS (46m 117), amely alakban és értelemben szintén tökéletesen egyezik a magyar és finnugor Víz szóval. Ezt a szót találjuk pl. a Visére folyó nevében, melynek régibb formája a Visara és Visura és ez szerepel a világhírű ivóvizek forrásvidékén Vichy város nevében és sok más - Franciaországon kívüli - folyó nevében is, ideértve a jól ismert Visztula (Vistula) folyót is. A negyedik nagyon elterjedt franciaországi pre-latin víznévképző az AR, amely a magyar Ár (árvíz, áradat) tökéletes megfelelője. Ezt a nevet főleg a Rajna-Saöne-Rhőne árka által alkotott folyosó területén használták. (51) Ilyen Ar-ral képzett folyónévre sok a példa: Arara (ma: Saône), Savara (Sévres), Samara (Sambre és Somme), Isara (Isaar), stb.

A föld minőségére, szerkezetére és formájára mutató "indo-európai előtti" szavak közül említsük meg a réteges kőzetet jelentő PALÁt, amely magyarul is pontosan Pala; aztán a TALA szót, amely viszont Talaj szavunkkal egyezik és a CAMPUS szót, amely két magyar szó, a Hon és Fű (régen: Pu) összetételéből jött létre mint Hon-Fűn azaz füves hon, füves terület, mező értelemben, amint ezt az értelmet a nyelvészek szintén egész pontosan megállapították (pays herbeux, 46m 59). Igen gyakran előforduló pre-latinnak elkönyvelt szó a magyar Kő is, amely főleg a CARA elemmel kapcsolatban szerepel. Nem feledhetjük el említeni a Csúcsot, kiemelkedő kerek hegyet vagy kiálló sziklát jelentő pre-latin CUCC szót sem (46m 78, 89), mert az is teljesen egyezik a magyarral.

A franciaországi régi települések neveit vizsgálva meglep bennünket az, hogy azokban milyen sokszor fordul elő a Bál (Bal, Bél), Szem (Samo, Sama) és Úr (Ur, Our) szavunk (46m 144-148), amelyek jól ismert keleti pogány istenek emlékét őrzik. De más pre-latin nevek is érthetők magyarul, mint pl. a Plou-val (Falu) összetettek, meg a Baita (m. Pajta) részleget tartalmazók, vagy a Namour (Nem Ura) és a Saumur (m. Szem-úr) nevek. E munka szerzője áttanulmányozta a francia helységnévtárban (247m) szereplő sokezer helynevet és minden várakozást felülmúló eredményre jutott. Azoknak a települési helyeknek a száma ugyanis, amelyekben a magyar Úr (Ra) szó és rokonai (Ló, Mén) fordulnak elő 2874 ; a Mag, Magar gyökű helynevek száma 450 ; a Bál, Bél elemet tartalmazza 200; a Bor gyök szintén 200-szor fordul elő, a Szem (Sem) ugyanannyiszor, a Falu 75-ször, a Barát (Brad, Prat) 50-szer, egyéb magyar gyök további 200 esetben. Együttvéve a franciaországi magyar értelmű helynevek száma igen óvatos vizsgálattal a hihetetlennek látszó 4250-re rúg. Tessék ehhez hozzáadni a helységnévtárban nem szereplő és így a fenti összegből is hiányzó folyó- és hegyneveket, amelyekben a Hab, Bor, Víz, Ar, Pala, Csúcs, Talaj, Kő, Fű szavaink hemzsegnek, akkor fenntartás nélkül el kell ismernünk Dauzat professzor megállapításának helyességét, hogy ti. a francia helynévkutatás "szédületes látványt tár elénk." Szédületeset, mert elemi erővel bizonyítja, hogy Franciaország első kultúrnyelve is a magyar volt, bármennyire is meghökkentő ez az eredmény tudományunk mai állapotában. (52)

A Kelta-név az Európába költözött magyar népek összefoglaló neve

Európa őstörténészei, mint már többször láttuk, szinte minden néprajzi probléma előtt megtorpannak és azt írják, rejtéllyel állnak szemben. A keltákkal kapcsolatban is minden rejtélyes : a nép földrajzi eredete, faji hovatartozása, nevének jelentése és Európában való szétáradása. Egy dologban mégis minden kutató egyet ért, abban, hogy a kelták szerepe Európa történetében főbenjáró jelentőségű, mert a mai európai nemzetek népi állománya legnagyobb részben az így nevezett népek leszármazóiból alakult ki. Nagyon fontos tehát, hogy közelebbről is megvizsgáljuk a kelta kérdést és közreadjuk magyar szempontú adalékunkat

A Kelta néven szereplő népesség tudományunk mai álláspontja szerint Európában alakult ki, a már régóta ott lakó népekből. Ez nagyon lényeges és alapvető megállapítás. Az a közelebbi táj pedig, ahol a név első viselőit tömegesen észlelik, a Duna középső és felső völgye, tehát a történelmi Magyarország és Dél-Németország területe, hozzá, véve Bohémia területét (251m bis 11 sk). Erről a meglehetősen terjedelmes középeurópai tájról áradt szét a név használata a Rajna völgyébe s onnan tovább Franciaország területére. Egy másik irányban az Elba, Odera és Visztula mentén északnyugatra, végül egy harmadik irányban, a Dráva és a Száva felső völgyén át a Pó vidékére, Itáliába. A nevet viselő népesség a Kr. e. 3. század végén érte el legnagyobb földrajzi kiterjedését.(53)

A keltákról a régibb kutatók úgy vélekedtek, hogy egy külön emberfajta voltak, az inkább magas termetű, világos bőrű, árja fajú népesség. Valószínűleg ama részükre vonatkozik ez a megállapítás, amely a Dunamedencében és egyebütt már a bronzkor óta otthonos volt, vagyis elsősorban a földműves úr törzsekre, amelyeket a Kelta nevet hozó, illetve elterjesztő néphullám bekeretezett és rájuk is kiterjesztette saját nevét. Az embertan újabb kutatói ugyanis megállapították, hogy a Kelta nevet eredetileg viselők nem voltak árja fajú, sem világos megjelenésű emberek, hanem inkább sötétes arcú, alacsonyabb termetű, kerek fejűek, bár ők is árja (magyar) nyelven beszéltek (182m 127-133; 102m I római 10; 152m 151 és 251m bis 20 sk). Az akkori viszonyok között e második csoportban csakis turániakat láthatunk, akik a Kaspi-Oxus térségében alakultak ki árja és kus fajta elemek összeolvadásából és akik első nagyobb hulláma, a szkíták, éppen a Kelta-név elterjedése kezdetén, a Kr. e. 6. században érkeztek a Duna vidékére és a Kárpátok fölé, Dárius perzsa király Kr. e. 512-ben lezajló támadása idején.(54) Az első kelták (szkíták) nyugatra vonulásakor nincs szó komoly háborúkról, súlyos fegyveres összetűzésekről, a megelőző lakosság kiirtásáról vagy elűzéséről, sem új politikai keretek felállításáról. Ügy látszik, minden csendben zajlott le s a szabály a meglévő keretekbe való beilleszkedés volt, összevegyülés a régibb, de azonos nyelvű lakossággal, a Társakkal, Barátokkal, Ligúrokkal, Hétúrokkal és Magyarokkal akik valamennyien közös nyelvet beszéltek és mindnyájan a Régi Keletről eredtek. Talán nem is annyira a népesség áradt szét és keveredett, hanem lényegében inkább egy új, divatos név elterjedéséről volt szó. Ezt tükrözik az ilyen kettős nevek, amelyekben a Kelta szó mint jelző és értelmező szerepel, pl. a kelto-ligúr, kelto-szkíta, kelt-iberi.

Ilyen körülmények között döntő fontosságú a Kelta szó jelentésének tisztázása. A nyugati tudósok nagy erőfeszítéseket tettek, hogy megtalálják a név eredeti értelmét, mert ők is úgy vélték, az adhat végeredményben választ a zavarosnak látszó kelta problémára. Bár a megoldáshoz minden szükséges adatot összegyűjtöttek és a lényeget is megállapították, mégis eldöntetlenül kellett hagyniok a kérdést, mert eltévedtek a látszólag sokfelé vezető úton. Megállapították a név legrégibb írásbeli alakjait: Kelti, Keltai, Keltoi, Caleti, Caledi, Caledoni és Galati, Galli. Minden nép nyelvében keresték aztán értelmét csak éppen a magyarban nem. Mégis, a magyar ismerete nélkül eljutottak oda, hogy első és legvalószínűbb magyarázatként azt a nézetet fogadják el, amely szerint a Kelta név, mint szó, a 'Kel' gyökérből származik s a "kelni, felemelkedni" jelentést foglalja magában (une racine QUEL, impliquant l'idée de lever, 102m I 27). A magyarul tudók megértik, hogy a teljes név, a Kaleti vagy Keltoi azonos a magyar Keleti szóval, amely Kelet alakjában azt a tájat jelenti, ahol a Nap fölkel s ami a régi Kelet (Orient) szokványos neve. A Keleti pedig jelenti az olyan népet, törzset, vagy embert, amely Napkeletről, Orientről, a Régi Keletről érkezett Európába. A Kelta név értelmének tisztázása valóban kulcs a kelta-kérdés megoldásához, mert abból megtudjuk, hogy a kelták nem külön emberfajta voltak, hanem e név alatt foglalták össze azokat, akik valamennyien ugyanarról a földrajzi tájról, a Régi Keletről eredtek és Európában egymással újra összefonódtak.(55) Ezek ugyanis bármikor és bármilyen úton jöttek Európába, a kőkorban vagy a bronzkorban, a nevet minden zavaró mozzanat nélkül felvehették és magukénak mondhatták, lettek légyen piktek, maúrik, társak, barátok, ligúrik vagy szkíták s valamennyien joggal használhatták összefoglaló, általános megjelölésükként.

A Kelta név egyébként nem Európában keletkezett; ismert volt az már az őshazában is, ahol a Habúr folyótól keletre elterülő vidéket, egész Mezopotámiát jelentette s az odavaló lakosokat hívták egyebek között Caleti, Khalti, Káldi embereknek. A Habúrtól nyugatra lakókat viszont Esti, Esthoni azaz nyugati népeknek is nevezték. A Keleti-név használata Európában sem a Kr. e. I. évezred közepén kezdődött; forgalomban volt az már ott is kezdettől fogva, a piktek idejétől szakadatlanul, csakhogy inkább mint alkalmi elnevezés szerepelt. Így érthető, ha azok a kutatók, akik a kelta név első európai előfordulásai után nyomoztak, már a pikteket is keltáknak, „korai keltáknak" nevezik. Hasonlóképpen keltának minősültek a később érkezett népelemek (251m bis 12-14). Nincs tehát semmi logikátlanság vagy zavar a név használata tekintetében ha tudjuk a lényeget, hogy a név egyszerűen földrajzi eredetre utal s ilyen értelemben szolgált a Régi Keletről érkezett népek közös megjelölésére.(56)

A fenti eredményekkel teljesen összhangban áll az a tény, hogy a szakemberek a külön kelta nyelvnek sehol semmi nyomát nem találták; nem is találhatták, hiszen a kelta népeket azok alkották, akik magyarul beszéltek. A Szajna felett lakó belgák például jól megértették a tőlük délre lakó és Garonneig terjedő gallokat és mind a ketten értették a brithonik nyelvét (102m I 266). A kisázsiai galaták (keletiek) az A.D. 4. században még mindig úgy beszéltek, mint a Rajna vidékiek, akiktől hétszáz évvel korábban elváltak, amint ezt Szent Jeromos tanúságtételéből tudjuk (102m I 50). Ezt látva, a nem-magyar tudósok maguk is megállapították, hogy az ókori Európában, a kelta időkben egymás megértésének komoly nyelvi akadálya még nem volt. Az „európai nyelvi egység" így a kelta irodalom egyik alapvető tétele. Camille Julien francia ókori történész becslése szerint akkoriban ezt az egységes nyelvet "száz millió ember" beszélte. Kétségtelenül túlzás ennyi embert feltételezni az akkori Európában, de a lényeg helytálló: a kelta időkben, Kr. e. 6.-Kr. e. 1. században, Európában még magyarul beszéltek az emberek - és nem indoeurópaiul.(57)

A nem-magyar nyelvek kialakulása Nyugat-Európában

Ha Európa nyugati részében a jelen időszámítás első századaiban megszűnt az ott több mint másfél ezer esztendőn át virágzó magyar nyelv és helyette kialakultak a ma használatos angolszász és latin nyelvek, felelnünk kell arra a kérdésre, hová lett a magyar nyelv és miből keletkeztek az úgynevezett „indo-európai" nyelvek.

Az indo-európai nyelvek jellemző vonása nem a ragozás, hanem a hajlítás. Közéjük tartoznak az angolszász és román (azaz latin eredetű) nyelveken kívül a germán és szláv nyelvek is. Mindezek kialakulását régebben úgy képzelték el, mintha egy közös ősnyelv leszármazói lennének, az indo-európai ősnyelvé, amelyből Kr. e. 2000 után váltak ki és önállósultak fokozatosan (filiáció elmélete). A közös indo-európai nyelvet beszélők őshazája, ahol szétszakadásuk előtt még valamennyien együtt éltek, "valahol" Közép-Európában lehetett, mások szerint valahol Kelet-Európában, ismét mások szerint a Kaspi-Oxus vidékén. Ebből a feltételezett őshazából aztán egy feltételezett népvándorlással közelebbről még meg nem határozott időben diadalmasan behatoltak Európa legtöbb tájába, leigázták az ott élő barbárokat (?!) és lerakták, ők (!), a máig tartó magas kultúra alapjait.

Ezt az indo-európai elmélet-halmazt néhány ortodox tudóson kívül ma már senki sem vallja s diszkréten napirendre térnek felette. Itt-ott azért megjegyzik, hogy indo-európai ősnyelv a valóságban sohasem létezett, ilyen nyelven senki sem beszélt, ezen a nyelven egyetlen okmányt sem írtak s e nyelv nevét a régi források sohasem említik. Az „indo-európai" ősnyelv csak a nyelvészek kitalálása, akik prototípusokra vezették vissza az európai nyelvek közös szavait és a prototípusokból teremtették meg az állítólagos ősnyelvet. Mivel nem lehetett beigazolni, hogy ilyen ősnyelv és ősnép létezett volna, logikus, ha a fiktív nép őshazáját sehol sem tudták megtalálni. Ezért ma az indo-európai ősnyelv, ősnép és őshaza fogalmait elvetették. (58)

Az újabb kutatók a nem-magyar típusú európai nyelvek kialakulását a jelen időszámítás I. évezrede folyamán képzelik el, de nem az ótestamentumban gyökerező leszármazási elmélet (filiáció) alapján, hanem úgy, hogy az Európában általánosan elterjedt korábbi nyelvhez (mi tudjuk: a magyar nyelvhez) valamilyen idegen nyelv keveredett és e kettő összeelegyedéséből állt elő az új nyelv. Erre mutat az angolban, franciában, latinban, csakúgy mint a germánban és szlávban egyformán megtalálható rengeteg; pre-latin (azaz magyar) szó. Ez újabb látószögben tehát nagy nyomatékkal kerül előtérbe Európa őslakosságának nyelve.(59) A nyelvészek ezért most egyrészt az ősi európai nyelv kilétét kutatják, annak eredetét, szókincsét és rokonságát, másrészt szeretnék megtudni, melyik volt az a keveredő második nyelv, amelynek hatására itt is, ott is előállt egy-egy új nyelv. E téren a kutatások nehezen haladnak előre, mert hiányzik az a felismerés, hogy az európai ősnyelv a magyar nyelv volt és hiányzik az a második felismerés is, hogy a reá ható erő a magyar népek nyomában érkezett szemita népek voltak. A nyugati tudósok annyira eredetinek képzelték el a múltban az ő nyelvüket és azt annyira mindenek felett állónak vélték, hogy most valóságos lelki mártíromságot szenvednek az új valóság láttán.

Akik mégis ezen az új vonalon haladnak, vagyis a leszármazás (filiáció) helyett a hozzávándorlás (admigráció) alapján képzelik el az indoeurópai nyelvek kialakulását, bizonyos törvényszerűségeket már megállapítottak, nevezetesen azt, miként születtek az európai ősnép (magyar) szavaiból indo-európai (angol, francia, latin, szláv, német) szavak. Látják például, hogy a keveredés folyamán a szókezdő mássalhangzó gyakran elváltozott és rendszerint valamilyen lágyabb formát vett fel. Észrevették, hogy a hangsúly a szavak első szótagján meggyengült és hátrább került, minek következtében az első szótagban szereplő eredeti magánhangzó elnémúlt s ott mássalhangzó-torlódás keletkezett. Így jöttek létre az indo-európai nyelvekben a Br, Dr, Kr, Fr, Sr, Tr, Kl, St, sőt Str hangokkal kezdődő szavak (78m 13 sk). Akik ugyanebben a szellemben a latint vizsgálták meg, rámutattak arra, hogy e nyelv szerkezetében (akárcsak a germánban) feltűnő nagy szerepet játszik az őseurópai (magyar) nyelv Úr szava, különösen a szenvedő igealakban, pl. It-ur, Loquit-ur, ahol ezzel a szóval az általános alanyt fejezik ki (102m I 74). Előadásunk során mi is számos esetben rámutattunk már olyan magyar szavakra, amelyek a latin, német, francia és angol nyelvek szókincsében is szerepelnek. Most jelezhetjük, hogy már mások is feljegyeztek több olyan latin szót, amely éppen úgy hangzik, mint a megfelelő értelmű régi magyar szó. Ilyen például a latin Cap(ere) és a magyar Kap(ni); a latin Da(re) és a magyar Ad (ni); a latin Filius és a magyar Fiú; a latin Lassus és a magyar Lassú; a latin Saxa és a magyar Szikla. Az igazság az, mondja az egyik meglepődött nyelvész, hogy az őseurópai (magyar) nyelvből oly sok elem ment át a latinba, hogy kettőjük között közeli rokonság keletkezett (étroite parenté, 78m 12.) Akik pedig a francia nyelvet elemezték, megállapították, hogy abban a pre-latin örökség a hangtan tekintetében oly elemi erővel érvényesül, hogy a francia nyelv voltaképpen kelta ajakkal kiejtett latin (le français est du latin prononcé par les Celtes, 102m I 18).

Az európai őslakosság nyelvi hatását az angolra szintén kezdik behatóbban vizsgálni. Egyes közös angol-magyar szavak nem szükségszerűen a latinból kerültek a két nyelvbe, mint pl. az angol Pine, amely azonos a magyar Fenyő szóval, a P-nek F-fé változása előtt. Hasonló az angol Seat, amely a magyar Székkel azonos; és az angol Wall, amely a magyar Fal megfelelője. Samuel Reiss, aki az "idea-komplex" módszerrel végzett angol-magyar összehasonlító nyelvészeti vizsgálatokat (252m 282-285), megállapította, hogy az azonos gondolatot a két nyelv feltűnő gyakran azonosan hangzó szavakkal fejezi ki. A magyar Gömb és Golyó angol megfelelői között említi a Globe és Knob szavakat; a Gyűjteni magyar szó fogalmi csoportjában szerepel az angol Gather; a Kötni fogalom kifejezői között van a Knit; a Kör és Karika fogalom angol szavai között van a Circle és annak tájszólási alakja a Chare, meg a Crook (hajlított); a Gyűrűnek megfelel az angol Ring és Gyre; Görbe szavunk angol megfelelője a Curved; a Kerté a Garden, amely dialektusban Garth (bezárt udvar); és így tovább. Itt egy új kutatási terület nyílik, melynek kifürkészését már a múlt századi magyar nyelvészek elkezdték, de ami azután az ismert ok miatt nem folytatódott.

Az európai alapnyelvből (a magyarból) különösen a szláv nyelvek vettek át hatalmas örökséget, amelynek mértéke minden képzeletet felülmúl. A közös magyar-szláv szavakat már régóta jegyzékelik a magyar nyelvészek, de helyes iránytű hiányában eddig általában azt hitték, csak egyszerű kölcsönzéssel állnak szemben, amelynek iránya mindig a szlávból a magyarba vezet és nem fordítva. Tipikus megnyilatkozása a rossz iránytűvel végzett kutatásnak Kniezsa István kétkötetes nagy szótára, amely a "szlávból eredő magyar kölcsönszavakat" foglalja magában. Ezt a munkát mai látószögünkben teljesen újra kellene írni és mindent éppen fordítva kellene magyarázni. A latin, francia, angol és szláv nyelvekre tett rövid kitéréssel nyomatékosan akartunk rámutatni arra, hogy valóban helyes, a tényekkel teljesen összhangban álló dolog, ha az indo-európainak elnevezett nyelvek kialakulásában az egyik leghatalmasabb tényezőt a pre-latinnak mondott őseurópai (magyar) nyelvben jelöljük meg, amelyet az ókori Európában nagyjából mindenütt egyformán beszéltek.

Az indo-európai nyelveket kialakító második tényező kikutatása bonyolultabb problémának látszik. De talán annak körvonalait is felismerhetjük, ha visszagondolunk a görög nyelv kialakulásának folyamatára. Az is a helyszínen, hasonló folyamat eredményeként állt elő: az őslakos magyar nyelvű népek közé telepedett szemita népelemek hatására. Ügy látszik, a szemiták szerepe Európa nyugati tájain is észlelhető s ott is annak tulajdonítható a változás. Már ismerjük a szemiták nagy szerepét Itáliában, különösen Rómában, s tudjuk Cézár velük való szoros kapcsolatait is. Az is ismert, hogy milyen széles körű publicitása van a "brit-izrael" gondolatnak, amely szerint a szemitáknak döntő szerep jutott az angolszász népek és nyelvek kialakításában. A szemiták két irányból érkeztek Nyugat-Európába a Régi Keletről: egyrészt közvetlenül tengeri úton, másrészt szárazföldi úton, keleteurópai kerülővel. Bevándorlásukat az ő saját emlékeikből, más elbeszélő kútfőkből és a szemita törzsnevek szerepléséből következtették ki. A törzsnevek között különösen a Dán-nevet emelik ki (ebből erednének a dánok és Dánia neve), Juda törzsét (annak leszármazói lennének a jutok), Benjamin törzsét (ezek utódai a normanok), Izsák törzsét amely viszont a szászok őse volna (Isakson annyi mint Saxon), a Union Jack pedig Jákob úniója s egész Britannia a "Szigeten lévő Izrael" (Israel in the Isles, 253m 22 sk, 150 sk). E különleges irányú kutatók hangsúlyozzák, hogy a szemita befolyás az angol nyelv hangtanára döntő mértékű volt s megítélésük szerint: "Az angol nyelv egész alapvetése, úgy amint az ma ismeretes, héber vagy káldeus" (the whole foundation of the English language as we now use it is Hebrew or Chaldee, 215m 125). Hasonló a véleményük az angolszász népről is, amit így összegeznek: "Nagy a valószínűsége annak, hogy az angolszász nép valójában izraeli nép, bár ennek tudata idővel kiveszett a nép emlékezetéből" (A very strong presomption exists that this Anglo-Saxon people is in reality Israel, however she may have come to be unaware of it, 215m 84).(60) Ez is az újabb kutatási irány hangja, amelyben sok a tapogatózás és beleütközik régi meggyőződésbe, de mégis tudomást kell vennünk róla annál is inkább, mert a szemiták Régi Keletről Európába jött tömegei a magyar őstörténet tételeit is támogatják.

A nyugateurópai ősi árja nyelv és nép a szemitizáló hatásnak egy-két területet kivéve nem tudott sikeresen ellenállni, sem vele politikai vonatkozásban megbirkózni, hanem az érintkezés folyamán öntudatát elvesztette és egybeolvadva új népekké lett. E tünet - a gyenge ellenállás - tényét az árják vérségi kapcsolatokra felépített laza társadalmi és politikai szervezetével magyarázzák. Azzal, hogy Európa hatalmas ősnépessége nem tudott összefüggő, nagy államokat létrehozni, hanem mindvégig belső összetartó erő nélküli, könnyen széthulló mozaik maradt. Amint az Égei-szigetvilágban elég volt egynéhány szemita különítmény partra dobása a nyelvi és néprajzi helyzet megváltoztatására, úgy itt nyugaton is elég volt Cézárnak egy-két légió ahhoz, hogy a hatalmas gall világot szétszabdalja.(61) Cézár (Kazár? Kozár?) a római zsidók meghitt barátja volt és a Galliában összerabolt pénzeket az ő segítségükkel hozta forgalomba Itáliában (28m II 199 sk). A kelták (gallok) anyagi kifosztásán kívül Cézár az ő fizikai tönkretételüket és tömeges kiirtásukat is rendszerré tette, akárcsak az asszírok a Régi Keleten az árjákkal szemben. Behatolva Galliába, elsősorban a katonákat és a politikai élet vezetőit ölette meg, azután különösen a kelta papok elpusztítására törekedett, mert azok voltak a nemzet tudói, nevelői és a hagyományok fenntartói.(62) Miután a keltákat így megfosztotta vezetőiktől és öntudatuktól, a köznép felett razziákkal és terrorral uralkodott. Szereplése nyomán a római név Galliában a legnagyobb gyűlölet tárgya lett és Cézárt légionáriusaival együtt közönséges banditáknak nevezték (Latrones, 28m II 122 sk, 48). Cézár galliai rablásait és esztelen öldöklését a római szenátus undorító eljárásnak bélyegezte és több ízben elhatározta, hogy biztosokat küld ki a helyzet felülvizsgálására. Egyes szenátorok azon a véleményen voltak, hogy Cézárt szolgáltassák ki az ellenségnek (28m II 186). Nem kétséges, Cézár prototípusa volt az "új Európa" (Európa-II) későbbi konkvisztádorainak, a Pizarroknak és Cortez Fernandoknak, a perui és azték civilizációk elpusztítóinak. A régi Európa lerombolása és az indo-európai vezetésű új Európa kialakítása hasonlóan zajlott le másutt is. A rómaiak A.D. 43-tól fokozatosan meghódították a Brit-szigetek déli részét, a későbbi Angliát. Hódításuk északi határán egy 74 mérföld hosszú falat építettek, az ún. Hadrián-falat, a mi korunkban készült Berlinifal őstípusát. Meghódították a Duna-medence jelentős részét és Európa nagy részén kívül még Észak-Afrikát is. Karthágóban házról-házra ment az ostrom Kr. e. 136-ban és ezt a várost tökéletes romhalmazzá változtatták, - prototípusaként a későbbi Budapest ostromának.

Amikor a rómaiak világuralma összeomlott, az angolszász és germán néven következő indo-európaiak folytatták a régi Európa pusztítását. Miután Britanniából a római légiókat 410-ben visszavonták, nyomukban az angolok és szászok szálltak partra. Mozgalmuk 450-600 között invázióvá terebélyesedett. Bevándorlásukat a skandinávok és dánok beözönlése követte a 8. és 9. században, utóbbiak 1016 és 1042 között Angliában a politikai főhatalmat is kezükbe kerítették. E mozgalmas idők során az ősi brit lakosság jórészét kiirtották, utolsó maradványaik a 7. században tűntek el (248m 87). A Rajna vidékén és a Baltikumban a németek terjeszkedése járt ugyanilyen következményekkel, akik lovagrendjei az új militáns vallás, a kereszténység terjesztésének ürügye alatt halomra ölték a finnugor népeket, egyes ágaikat teljesen kiirtva. Azt az időt, amely az ősi Európa pre-latin (magyar) népének és nyelvének elpusztítása és az indo-európai vezetésű Európa létrejötte között eltelt, a régibb historikusok "sötét középkornak" (dark age) nevezték s az új honfoglalókat a "barbárok bejövetele" felirat alatt tárgyalták.

Európa nyugati részeinek benépesítését átvizsgálva, főbb megállapításainkat a következő pontokba foglalhatjuk össze. E nyugati táj története azokkal az állattenyésztő, kereskedő, iparos és földműves életformájú népekkel kezdődik, amelyek ide a Régi Keletről Kr. e. 2500-tól kezdve egymás utáni hullámokban érkeztek, századokig tartó folyamatos bevándorlással. Az első európaiak valamennyien magyar neveket viseltek és magyarul beszéltek, úgyhogy az ő idejükben Európa magyar nyelvi egységet alkotott. E magyar nyelvű régi európai honfoglalók érdeme a kontinens első magas kultúrájának megalkotása, a rendszeres termelés bevezetése és a hegyek, folyók, lakóhelyek névvel való ellátása. Társadalmi és politikai szervezetük az egyéni szabadságok fenntartására törekedett és az önkéntes társulás (föderális) elvét hangsúlyozta. Mivel azonban a szabadságok korszerű korlátozását elmulasztották, nem tudták fenntartani népi személyiségüket, hanem szétaprózódva elpusztultak.

AZ ELSÓ KELET-EURÓPA SZINTÉN MAGYAR ALKOTÁS

A vonatkozó irodalmi tanulságok

Kelet-Európa alatt ebben a tanulmányban a Visztulától és a Balti-tengertől keletre az Urai-hegységig terjedő vidéket értjük, amelynek déli határvonala a Kárpátok íve, a Fekete-tenger és a Kaukázus. E hatalmas síkságon a klimatikus viszonyok Kr. e. 4000 és Kr. e. 2000 között lényegesen megjavultak, úgyhogy akkoriban az évi középhömérséklet a mainál néhány fokkal magasabban állott. Ennek következtében a jégkorszak végén kialakult nagy mocsarak összébb húzódtak, az erdőségek megritkultak és a frissen sarjadt legelőkre gazdag vadállomány érkezett. Így nemcsak a keleteurópai nagy folyók - Dnyeper, Don, Volga - lapályai váltak alkalmassá állandó emberi tartózkodásra, hanem a feljebb eső Balti-tenger partvidéke is.

A Kelet-Európába érkezett első állandó lakosság földrajzi eredetére és kilétére az embertan kutatói adtak legelőször helyesnek bizonyult választ. Térképre vetítették a régi korból eredő koponyák indexét és ezen a módon észrevették, hogy a Balti-tengertől a Kaukázus irányában haladva, az index folytonosan emelkedik 81 és 83-ról 87 fölé. Ebből azt következtették, hogy Kelet-Európa első népességének földrajzi kiindulópontja a Kaukázus vidéke lehetett, a kerek koponyájú népek őshazája és onnan a nagy folyók kalauzolása mellett jutottak el az északabbra fekvő tájakra. Becslésük szerint az északra vonulás, vagyis Kelet-Európa első benépesítése a Kr. e. III. évezredben kezdődött és a következő II. évezredben lényegében már befejeződött. A Dnyeper mentén vonultak azok, akik végállomása a Baltikum lett; a Volga mentén meg azok, akik leszármazói jelenleg a Káma és a felső Volga vidékén laknak, vagy még annál is feljebb, a Pecsora völgyében és a Jeges-tenger partvidékén. Az embertan kutatói a kerek fejűek bevándorlásával hozzák kapcsolatba Kelet-Európa első magas kultúrájának kialakítását (152m 49). Az embertan eredményeit a régészeti kutatások megerősítették és részleteiben is kiegészítették. Kezdetben ugyan ők Kelet-Európa benépesítését és a magas kultúrába való bekapcsolását a nyelvészet hatása alatt az Ural-hegységen túl elterülő nagy tájból, Szibériából képzelték el. A tárgyi leletek időrendben való megjelenése azonban ennek az elképzelésnek ellentmondott s így el kellett azt ejteni. Az első lakosságtól hátramaradt régészeti leletek ugyanis nem Kelet-Európa Szibéria felé eső oldalán bukkantak fel, hanem délen, a Régi Kelet közvetlen szomszédságában, ahogy a vonulást az embertan művelői is elképzelték. E déli terület nagyjából téglalap alakú, a 45. és 47. szélességi kör közé esik s nyugati részében a Dnyeper, keleti részében a Volga a legnagyobb folyó.

A Dnyeper völgyében, a folyó alsó szakaszán sok réz- és bronzkori temetőhelyet tártak fel, olyan mesterséges dombokat, amelyeket oroszul kurganynak, angolul barrownak neveznek. Az egyik ilyen temetőből, a dnyeperi Petrovszktól 18 kilométerre délre, Kr. e. III. évezredből eredő kétkerekű kocsi maradványai kerültek elő (139m 135). A kocsiról tudjuk, hogy régi-keleti szimbólum, a Napisten jelképe és sírban való elhelyezése azt a meggyőződést fejezi ki, hogy a halott felett az örök világosság fényeskedik, amint ezt az egyiptomi és mezopotámiai mitológia is hirdette. A Dnyeper-menti régészeti lelőhelyeken egyebütt is sok déli vonatkozású emléket találtak, pl. olyan Vénusz-szobrocskákat, amelyek nagyon hasonlítanak Elám, Babilon és Egyiptom századokkal korábbi időből származó ugyanilyen típusú leleteihez (139m 121; 155m 85). Az is fontos mozzanat, hogy az edényeken itt, Kelet-Európa déli övezetében tűnik fel először az úgynevezett fésűs bélyegzők lenyomata, amely később a Balti vidéken is megfigyelhető. Ugyancsak itt délen, a Kárpátok, Al-Duna, Fekete-tenger és a Dnyeper által körülhatárolt területen alakult ki Kr. e. 3000 táján az első keleteurópai földműves kultúra, az úgynevezett Tripolje-müveltség. Mint újabban kiderült, ez a műveltség telepeseivel együtt szintén a Régi Keletről származott, de nem a Kaukázus vidékéről, hanem Kisázsiából (139m 121).

Kelet-Európa Volga által uralt alsó részében az első magas kultúra régészeti emlékei szintén a Kr. e. III. évezredben kezdenek sürüsbödni és babiloni és egyiptomi kultúrörökséget tükröznek. Itt is megtalálhatók a domb alakú temetők, melyek közül már ezernél többet ismernek (139m 135) és azokban is a nap vallásra utaló szokásos emlékek szerepelnek. A leletek közt itt is megtalálták a mezopotámiai termékenységi istennő erősen nőies szobrait és a fésűs bélyegzők lenyomatát mutató edényeket. Van azonban itt a Volga alsó vidékén egy olyan mozzanat, ami hiányzik a Dnyeper mentén: az óriáskövekkel való építkezés és szobrászat. Ez is a Régi Keletre utal, melynek számos vidéke tele van tűzdelve hasonló szabadtéri emlékekkel. Az óriáskövekkel való építkezést Cyclops-falazásnak nevezik, ami alatt faragott kövek, szikla-lapok, mészhabarcs nélkül való összeillesztését értik. A hagyomány szerint e falakat "egyszemű óriások" építették, vagyis a Napot (egy szemű óriást) tisztelő úri népek (árják). Az ő tiszteletével kapcsolatosak a merőlegesen felállított oszlopok, a ménhírek meg a dolmenek, itteni szóhasználattal úgynevezett Magasok. Újabban arra is rámutattak, hogy a kaukázusi fémipar, mely már a Kr. e. III. évezredben jelentős volt, döntően befolyásolta az egész keleteurópai technikai fejlődést a bronzkorban.(63) Amíg tehát a magyar népek őshazájával szomszédos keleteurópjai táj nyugati része korai mezőgazdasági kultúrájával tűnt ki, a keleti kőiparával és fémkultúrájával vezetett, de mind a két rész emlékei a Régi Kelet magas műveltségével függnek össze, onnan jött a tudás, a művészet, a hit s maga az emberanyag is, - nem pedig Szibériából.

Kelet-Európa benépesítése szempontjából fontos még az a felismerés, hogy e táj déli részében a Kr. e. III. évezredben tapasztalható jelenségek utóbb, a Kr. e. II. évezred folyamán már az északi Baltikumban is észlelhetők. Ez annak a jele, hogy a népesség a két nagy folyó, a Dnyeper és a Volga völgyében fokozatosan északra haladt s már akkor eljutott arra a végállomásra, ahol leszármazói jelenleg laknak. Mert hogy az utasok ősmagyarok voltak, akikből észtek, finnek és volgai rokonaink lettek, az bizonyos, ezek kerámiáját jellemzi a különleges fésűs díszítés és az ő személyazonosságuk felismeréséig nem volt más népmozgás e tájon (117m 156-158).(64)

Bármilyen nyelven írt újabb régészeti munkát veszünk kezünkbe, mindegyikben azt olvassuk, hogy Kelet-Európa északabbra eső tájai déli irányból kapták első népességüket, végeredményben tehát ugyanabból az embertartalékból, amelyből kapta Dél- és Nyugat-Európa is. Az újabb orosz kutatásokról készített egyik beszámolóban, ahol a finnugorok (magyar népek) délről való származásáról van szó, a szerző megjegyzi, hogy ezzel a megállapítással a konzervatív magyar nyelvészek tanítása nem egyezik (125m 30). Ezt mi jól tudjuk, de a jelen helyzetben állandóan hangsúlyoznunk kell. Tehát a modern régészetnek és embertannak köszönhetjük elsősorban, hogy Kelet-Európa benépesítéséről a tényeknek megfelelő elképzelésünk van. Másszóval, a mai irodalomból leszűrhető tanulság egyezik az új magyar őstörténeti elképzeléssel, amelyben azonban mi finnugorok helyett inkább magyar nyelvű népesség északra vonulásáról beszélünk, mert a kinidulóponton nem finnugorul, hanem magyarul írt emlékeket találtunk.

A név szerint ismert első keleteurópai gyarmatosok: a Cimmerek

A Kelet-Európában délről északra vonuló népeket a történettudomány módszereivel csak a Cimmeri néptől kezdve tudjuk nyomon követni. E nép zöme a Dontól nyugatra a Kárpátok hegyláncáig terjedő vidéken lakott. Telepeit magas földhányásokkal (sáncokkal) vette körül s országa tengelyében a Dnyeper vize folyt. Elszigetelt cimmeri csoportokról távolabb eső helyeken is tudunk, mint pl. a Krimi-félszigeten, a Kaukázus északi lejtőjén és a Volga alsó szakaszán. A Cimmerek, országuk nagy kiterjedéséről ítélve, jelentős létszámú nép lehettek s fénykoruk a Kr. e. 1300 és Kr. e. 750 közti időre esik. Önálló nemzeti létüknek a szkíták vetettek véget, akik elfoglalták országukat és a népet több részre szakítva elvándorlásra kényszerítették. Többségük ekkor a Dnyeper kalauzolása mellett észak felé menekült és a Balti-tenger partján szerzett magának új hazát. Egy másik jelentős részük a szkíta támadás következtében nyugat felé vette útját, megkerülte a Fekete-tenger sarkát és annak déli oldalán talált új lakóhelyet a Halys folyó torkolatáig. Egy kisebb cimmeri néptöredék pedig, köztük a fejedelem törzse, a Kárpátok szorosain átkelve, leereszkedett a Duna-medencébe.

A cimmerek származási helyét a tudósok Mezopotámiában és Iránban látják, tehát a Régi Keleten, mert hátrahagyott tárgyi emlékeik ezzel a tájjal kapcsolódnak. Ugyanonnan eredtek szimbólumaik (bika, ökör, oroszlán, leopárd, madár), mértani jellegű díszítéseik és csőrös edényeik Népnevüket a források Cimmeri, Kimeri, Cymri és hasonló változatokban közlik. Mindegyik írásmód a magyar nyelv -i képzőjével végződik, előtte Úr szavunk magas hanggal illeszkedő változata áll, a kezdő szóelem pedig minden támpont szerint a mi Szem szavunk. A név jelentése tehát Szem-Úr-i (nép), vagyis a Napisten hívei. E vallási vonatkozású név mellett földrajzi eredetű nevet is használtak megjelölésükre, amelyet a Biblia szótára Madai és Méda alakban közöl s magyar értelme Mat-i, azaz "Földi, Honfi". A cimmeri helynevek ilyenek: Cimmerikum a Krimi félszigeten, Szam-Ta-Rovo Georgiában, Szamas-Un (Szemes Hon) a Fekete-tenger déli oldalán.

Mivel a Cimmerek vagy Szemúrak több mint félezer évig tartózkodtak Dnyeper-menti hazájukban, nekik kell tulajdonítanunk az ottani nagy folyók-Dnyeper, Don, Duna-és talán még a Fekete-tenger nevét is. A Dnyeper akkoriban DANA-BER néven volt ismert, melynek értelme a magyar hangtörténeti kulcs szerint a Tanya Bora vagyis az ország vize. Ugyane folyó neve később BOR-YST-HEN-ES alakban is szerepel, amelyben ismét a Bor-részleget találjuk kibővítve az "Est-Hon" kifejezéssel és a hátratett névelővel, úgyhogy értelme Az Est-Hon Bora. A két név etimológiája egymást támogatja, de belőle az is kiderül, hogy a keleteurópai Szemurak (Cimmerek) országát még Est-Honnak, népét pedig Est-Honi népnek is nevezték. Esthon és Szemhon egyébként azonos értelmű nevek, mert a lenyugvó (Esti) napot a magyar őshazában Szemnek is mondták (a felkelő Nap "Ra" volt). Szemúrország másik két nagy folyója, a Don és a Duna az ország határfolyói voltak. A Don akkoriban TANA-IS volt, szintén a Tanya vize. A Duna DANU-BIS (Tanya vize) nevét csak későbbi korból ismerjük, de mivel annak képzési módja azonos a Dnyeperével (Danaber) és a Donéval (Tanais), azt is cimmeri eredetűnek kell tekintenünk. A Duna másik ókori neve IST-ER, benne Est szavunkkal, Est úr (vize) értelemben. A Fekete-tenger legrégebben ismert PONTI neve talán még a cimmereket megelőző időből ered, a Kaukázus alatt lakott régi magyar népektől, mert azok országából nézve esett ez a tenger észak felé, nekik volt az Fönti-tenger, régi hangszereléssel Ponti-tenger. A Fekete elnevezést azonban már cimmeri eredetűnek vehetjük, mert a Fek-út-i kifejezés a lenyugvó Nap irányába eső tengert jelenti. Ha ezek után jegyzékeljük azokat a jobbára egy tagú szavakat, amelyeket a cimmerekkel kapcsolatban állónak tudunk, vagy a valószínűség alapján nekik tulajdonítunk, elég világosan következtethetünk a szóbanforgó nép személyazonosságára. Az észlelt szavak ugyanis: Szem, Úr, Bor, Víz, Tanya, Hon, Út, Est, Fek(szik) és a sűrűn szereplő -i képző mind a magyar nyelv legősibb szókincsébe tartoznak. Ha pedig így áll a dolog, akkor ezt a Cimmeri-Szemúri-Esthoni-Madai népet határozottan a magyar nyelvű népek családjába kell soroznunk, vagyis a Kelet-Európában észlelhető első népet magyar népnek kell minősítenünk. Ebből aztán sokminden következik.

A Balti-tenger partjára vándorolt Esthoni és Fenni népek és a Jeges-tenger vidékére került Permiek

1. A nyelvtudomány már régóta megállapította, hogy a Balti-tenger körül ősidők óta magyarral rokon népek élnek. A déli parton lakókat közös névvel EST-HON-I vagy röviden ESTI, AESTI népeknek mondták, ma: "észtek", amiből világos, hogy eredeti nevük magyar s annyit jelent mint Est Honi vagy Esti, azaz nyugatra eső országban lakók. Ugyanaz a név ez, mint ami a Dnyeper-menti Cimmeri ország neve is volt, így az elnevezés újabb bizonyíték arra, hogy Kelet-Európa népessége délről északra haladva népesítette be a tájat, magával víve megelőző lakóhelyének nevét. Ez az összefoglaló Esti és Esthoni név, mely régen a Balti-tenger déli oldalán lakók közös neve volt, ma már csak az észtek - másfél millió lélek - megjelölésére használatos. A többi esti törzs a vérségi elaprózódást követve külön politikai keretbe szervezkedett és népnévként törzsneveit használja, legtöbbször a Hon szóval kibővítve. Ezek a Let-honi, Lithuani, Livoni és Kuroni nevüek, illetve az Inkeri (Hungari) és Mazuri (Magyari) népek. E kis népek az erős germán és szláv keveredés miatt ma már csak távoli rokonai a magyarnak és népnevük eredeti értelmét is elfeledték. Sajnos, a magyarországi finnugor szakértők elmulasztották, hogy rokonaink nemzeti nevének értelmét nekik megmagyarázzák. Ő ugyanis kritika nélkül elfogadták az indo-európai tudósok könnyen adott véleményét, amely szerint az Est-Honi megjelölés nem a magyar, hanem valamilyen idegen nyelvből ered (188m 13).

A Balti-tenger partvidékén magyar származású népek élnek, akik oda a Dnyeper kalauzolása mellett érkeztek, délről északra tartó vándorlással. Az egyes törzsek megannyi "Hon"-ban szálltak meg s idővel külön népekké lettek.

A Baltikumba vándorolt és ott új hazát talált magyar származású népek a jelen időszámítás I. évezredében kerültek először teljes történeti megvilágításba, amikor nagyjából már mai helyeiken laktak, de lényegesen nagyobb területen, övék volt a Visztula folyótól a Finn-öbölig terjedő egész partvidék és telepeik a folyók vonalán mélyen benyúltak a szárazföld belsejébe. Az egyes esti törzsek még mindig féltékenyen őrködtek politikai függetlenségükön és sok apró királyságot alkottak fő-király nélkül. Amikor A.D. 1000 táján az első idegen megfigyelők köztük jártak és utazásukról beszámolót készítettek, legtöbbször kidomborították a nép szervezetlenségét, azt hogy nincs közös államuk, se közös kormányuk. Az egyik utazó így szólt: "Esti ország nagy kiterjedésű ország, de sok az önkormányzattal bíró kerülete (civitas) és azok mindegyikében külön király székel" (159m 92). Egy másik utazó 1175-ben járt közöttük és ezt jegyezte fel: "Hozzáférhetetlen, vízzel borított tájakon laknak és nem tűrnek meg maguk felett semmiféle (fő)királyt" (159m 104).

Az idegen utazók azt is feljegyezték, hogy az estországi népek szerfelett vallásosak és egész lényüket az istenség gondolata hatja át. Elképzelésük szerint az isten láthatatlan lény, de mégis mindennek ő az ura és tulajdonosa, a lakóhelyeknek és a lakosoknak egyaránt. Sokféle névvel nevezték, gyakran az Úr szóval is, használva annak illeszkedő alakjait. Ha például azt akarták mondani, hogy ő az ország (TA) ura (RA), akkor egyszerűen Tara névvel utaltak rá. Látható képét a Nap korongjában tisztelték, amit alakjáról Kereknek, világító tulajdonságáról Szemnek neveztek, akárcsak a régi-keleti hazában. Ezeket a szavakat is összekapcsolták az Úr szóval és így az istent Szemúr és Kerekúr néven is emlegették. Az Isten különféle neveit beleszőtték helyneveikbe és így keletkeztek a Szem, Szoma, Szemi, Szemis, Szeom-El, Szem-Er, Szem-Ithen (Szem-Otthon), Szem-Lack (Szem-Lak), illetőleg Kerek, Kark, Kark-Ele, Kurke-Lauk, Kur-Vera nevek. Kereknek nevezték a Napisten tiszteletére fenntartott áldozati berkeiket is és azokat a Kerek név jelentésének megfelelően bekerítették.(65) Szent helyeiket ligetes fáiról LUKOSnak (Lugas) is mondták, ott mutatták be áldozataikat, melyek tárgya rendszerint ló volt. A feláldozott állat húsát rituális ünnepség keretében elfogyasztották, lenyúzott bőrét pedig rőzsével kitömve, álló helyzetben a helyszínen hagyták. A ló bőrének rőzsével való kitömését úgy mondták LUOT TEMERIT, Lovat tömörít.

Az esti népek istenét különféle tevékenységében nagy számú személyzet szolgálta ki: papok, jósok, varázslók, bosszúállók és a tüzes szertar. tások vezetői. Címük általában Pap volt: PAP, PAPI; aki vízzel (habbal) ügyködött, azt HABÚRnak, APÚRnak nevezték; a Hold-Jós volt a HALD-JAS, HALL-IAS; a Mágus a MÁGUS; a Hárpia szerepét ott is AR PIA, ARB JA töltötte be; a Tüzesen végzett szertartások vezetője a TULISSON volt; a szent berkek felügyelője pedig a Lugas-Hon embere: LIGAS-HON-ES. A legrangosabb papok a Nap felkeltekor, vagyis reggel REGGEL, RUGHEL (Ra keltekor) fejtették ki tevékenységüket s nevük a Kel (ni) igével kapcsolatos: KAALI, KA ALU, KA ALIM A. Ugyanez a Kel szó az esthoni helynevekben is gyakori: KALA-TA-HU annyi mint a Felkelő Napisten Hona; KALA-MAA és KALO-TA a Kelő Földje. Volt náluk KALAT-EN (Kelethon) és KEL-MEN (Kelő Méne) helynév. A papokat a MUUG és MUGI (v.ö. magyar Muki) szóval csúfolták, ami szarvasmarhát jelent, bár ennek az állatnak közönséges neve MAAKARI volt (159m 141). A papok szimbolikus megjelölésére az esti népeknél is a veréb szolgált: VOROBEI, VARABOLA, akárcsak Egyiptomban, mert a szó Ver-Eb elemei az összecsengés alapján a papot az isten (Ur, Ver) szolgájának (Eb) mondotta. Amit tehát az északra vándorolt esti magyar törzsek nevéről, társadalmáról és régi vallásáról tudunk, annak lényege tökéletesen azonos a régi-keleti őshaza szokásaival és ugyanazokkal a szavakkal jut kifejezésre.

Esthonban (Észtországban) volt, illetőleg ma is van egy egész sereg olyan helynév, amely azonos az európai Magyarország helyneveivel, de amire hazai tudósaink eddig még nem mutattak rá. Ilyenek például a Kalota, Lippa, Tápió, Nova, Linda (m. Lendva), Tarakani (m. Tárkány), Mahtra (m. Mátra), Honeda (m. Hunyad) és Ardel, Ardela, Ardale (m. Erdély) nevek. Az egyezés az illető helyneveket mindkét helyen roppant régi nevekké lépteti elő, bennük az őshazából hozott nyelvi kincs tükröződik. Gyakoriak Esthonban a Magyar szóval képzett helynevek is, mint a Mazúria országnév, a Mahar-Ana (Magyar Hona) tartománynév és a Matar-os községnév. Az estországi víznevekben megtaláljuk Víz (Pis) szavunkat, pl. Vis-Tula, Wis-Ere, Wys-Ka; Ka-Pes, War-Pes és Bor szavunkat is a Bar-Ta, Piri-Ta folyó nevében. A balti népek nem feledték el vándorlásuk régi útját sem, a Dnyeper mentén vezető utat, mert kereskedőik századok múltán is azon szállították legbecsesebb árucikküket, a borostyánkövet (ámbrát) a Régi Kelet nagy felvevő piacaira s helyette ugyanazon az úton hoztak onnan országukba értékes fűszereket. A borostyánkő ókori gyanta, amely idők folyamán megkeményedett és vöröses-sárga színben tündökölve az ékszerek kedvelt díszítő eleme lett. E féldrágakövet az estiek Gintarasnak nevezték, amelynek szótöve GINTI (169m 27). Ki ne ismerné fel ebben a régi grafikával írt szóban Gyanta szavunkat?

A bemutatott régészeti, mitológiai, nyelvészeti és történeti bizonyítékok azt a határozott benyomást keltik, hogy a Balti-tenger délkeleti partján hazát foglalt néprészek a Dnyeper-menti Esthoni népből eredtek és beérkezésük idején még magyar nyelven beszéltek.

2. Az estoni népek felett, a Balti-tenger északi partján, a Finn-öböl, Botteni-öböl, a Fehér-tenger és a Jeges-tenger által körülhatárolt földön a Fenni nevü népek foglaltak maguknak hont, akik alatt ma elsősorban a finneket értjük, azután kitérjesztőleg a velük rokon lappokat és karélieket is. E népesség jelentős része a Balti-tenger délkeleti oldalán kialakult Esthonból származott, főleg annak Szemi nevű kerületéből, Mahur-Ana tartományából és a Pirita folyó völgyéből. Az átvándorlás idejét nem tudjuk, talán a Kr. e. II. és I. évezred fordulóján zajlott le, vagy ennél is később. A kronológiai bizonytalanság az esti és fenni népek őstörténetében is fennáll, amin egyelőre nem tudunk segíteni. A bevándorlók egyik első támaszpontja a délnyugati Turku volt, értelem szerint az esti népek istene (Ta-Úr) védelme alá helyezett erősség (Kő). A betelepített vidéket a lenyugvó Napisten Szem nevéről Szemu-Maa, Szome-Maa és Szuomen-Maa névre keresztelték "Napisten országa" értelemben. Falvaikat is gyakran a Szemisten védelme alá helyezték és ilyen neveket adtak nekik, mint pl. Szom-Er-Olla (Szemúr helye) és Szom-Er-Mieme (Szemúr Földe). Később az egész ország neve is Szome-Maa, Szuom-Mea és Szuom-En (Szemhon) néven lett ismertté és abból keletkezett a gyarmati nép saját maga használt összefoglaló új neve, a Szuomi (Szemi). A nép másik neve, a Fenni, Phinni (m. finnek), de azt az országbeliek nem használják, csak az idegenek. Jelentése vitatott, egyesek szerint talán a legkorábbi finnországi települőktől, a főniceiektől ered, akiket az egykorú források szintén Penig, Fenik néven emlegetnek és akik hajói résztvettek a balti ámbra forgalomba hozatalában. Bár e feltevésnek nagy a valószínűsége, mégsem zárható ki az a másik nézet, amely szerint a Fenni nevet az Esthonban maradt törzsek használták először a felettük kialakult gyarmat területneveként. A finnek mai létszáma több mint 4,000,000.(66)

A finnek felett tovább északra, óriási területen szétszórva, svéd, norvég illetőleg finn fennhatóság alatt Lapp törzsek élnek; összlétszámuk mindössze 32,000. Eredetileg ezek talán nem tartoztak a magyar népek családjába, helyneveiket és Lapp nevüket nem is lehet magyarul értelmezni, de Szame nevük utal az őket civilizáló nép kilétére. Vallásra vonatkozó szavaiknak van is egy magyar értelmű csoportja, amely a Napisten tiszteletére utal. Kőbálványaikat Aerro-Muornak nevezték, áldoztak a Napnak és a Holdnak, istenüket kőszobrai mellé állított fával jelképezték, amelyet karika formára nyírtak és tetejére is karikát tűztek (116m 115 sk). A Lappföld egy másik helyén ember nagyságú öt szobrot találtak, "öt Úr" a régi-keleti felfogás szerint a Napisten Útúr és Utas nevét idézte az ötös (UTUS) sorszám nevével való összecsengés alapján. Ezek a szobrok "mind sorban álltak s midegyiknek a fején kalap volt" (116m 116). Talán ezek a kalapos szobrok (Kalap-Kőlap, fordított összetételben: Lap-Kő) az összecsengés alapján a Lappföld (Lapp-Kő) nevét mondják? A lappok kolostoraikat Ost-Ari (Est Uri) helyeknek nevezték, bizonyára az azokban élő esthoni hittérítő magyar papokra utalva. A lappokról az az összképünk, hogy két rétegű néptöredék, de benne csak a tanító elem lehetett magyar származású, azoktól kaphatták Szame nevüket, akik azonban tudásuk átadása után beolvadtak az őslakosságba.

3. Európa északi részén, az észteken és finneken kívül még néhány más, szintén magyar származású apró nép is él, akiket összefoglalólag Permi néven neveznek. Ezek elemei: a tulajdonképpeni Permiek, a Szamojédek, a Hantik (Ostiak) és a Mansik (Vogulok). A szűkebb értelemben vett permiek a Fehér-tenger partvidékén a Dvína torkolatáig laknak, Arkhangel és Magorszki városokig. Tőlük keletre, ugyancsak a tengerparti sávban, igen nagy területen a szamojédek helyezkednek el. Főfolyójuk a Pecsora és övék a hosszan elnyúló Zemlja-sziget és a Yamala-félsziget. Az Ural-hegységen túl, már Szibéria földjén, az Ob folyó bal partján, nem messze az Irtissel való egyesüléstől a Hantiakat találjuk (22,000 lélek); ugyane folyó jobb partján viszont a Mansikat (6,000 lélek). A permieket, hantikat, mansikat és a szamojédek egy részét a balti Esthon gyarmatosainak tartják és onnan való eredetüket több mozzanattal valószínűsítik. Ezek között szerepel a legmesszebb került töredék kettős neve: HANTI és OSTI, amely az eredeti Est-Honi szó összetevő elemei külön alkalmazva: Hanti-Honi, Osti-Esti. A Hanti szó jelentése az ő nyelvükben is Hon, Lakóhely. Esthonból származott a szamojédek északi csoportja is, tekintve hogy az ő beszédükben több a közös szó a finnek-észtek nyelvével, mint a tőlük délre eső Volga-menti rokonokéval. A statisztika így alakul: közös szamojéd szó az észttel és finnel 233, a Volga-mentiekkel csak 161. Az arány a baltiakkal való szorosabb összetartozást jól érzékelteti. Betelepedésüket a Kr. e. 5. századra teszik, ami az általános történeti eseményekkel összhangban áll.

A magyar származású "Permi" és "Volgai" népek lakóhelye

A Permi név eredetileg területfogalom: Pera-Maa, ami észt-finn magyarázat szerint a Fehér-tenger partvidékét jelentette (159m 75), tehát az európai kontinens peremvidékét. Ebből a körülményből azt gondoljuk, hogy a Permi névben az ősi magyar Perem szó szerepel. E nevet később a Pecsora vidékéig elnyúló területre is alkalmazták és így nevezték azokat a népeket is, amelyek ezen a területen éltek, avagy innen származtak el máshová, mint éppen a hanti és mansi részleg is. A szó ekként népi vonatkozásban mindazoknak a kisebb néptöredékeknek összefoglaló neve lett, amelyek a balti és volgai csoport között hídállásban helyezkednek el. A permiek legfontosabb kereskedelmi cikke ősidőktől fogva az állati szőrmék kidolgozása és forgalomba hozása. Olyan keresett áru ez, mint az esthoniak fénylő gyantája, a borostyánkő. A Volgán szállították le délre, a Fekete-tenger környékére és ott bocsátották áruba. A szőrmét földrajzi eredő helyéről "permi árunak" is nevezték és ebből a kifejezésből (és nem egy osztrák-bajor szóból) származott a szőrme rokonszava, a Prém.

Északi rokonaink a lakóhelyükre utaló Permi nevükön kívül használják összefoglaló névként az ő faji eredetükre utaló Úri, Árja nevet is, UHRI, UGRI, ARI, ARIO alakban. Gyakori azonban e kifejezésnek az a formája is, amelyben a jelző a szokványos helyén, elöl áll, vagyis amikor ár-ja helyett jó-urat mondunk: Ju-Har-i, Ju-Ra, J-Ur-Ka, Y-Ir-Ka, Jo-Ra-En és Io-Ugria formában. Ezt az árja vagy jóúr megjelölést a magyar népek mindig használták faji hovatartozásuk jelzésére, bárhová sodródtak is idők folyamán. Éppen ezért nagy tudatlanságra vall, ha az árja szót németből eredő kölcsönszónak mondják.

Abban összegezhetjük megállapításainkat, hogy a Balti-tenger vidékére települt népesség eredetileg magyar nyelvű népesség volt, az úri, azaz árja fajtából, amely többségében a Dnyeper alsó folyása mentén kialakult Esthonból eredt és délről északra tartó mozgással érte el végső lakóhelyeit. Új hazájába a Kr. e. II. és I. évezred széles határmesgyéjén érkezett, ahol magát továbbra is régi nevén, Esti, Esthoni, illetőleg Szemi Szemhoni népnek nevezte, melynek mai formája Eszt illetőleg Szuomi. Miután a Visztula és a Finn-öböl között elterülő balti partvidéket feltöltötte népességével, etnikai feleslegét áttolta az északra lévő ezer tó vidékére és kelet felé, a Dvína torkolatáig terjedő vidékre. Kisebb vállalkozó csoportok még annál is távolabb keletre vitték el az esti magyar kultúrát és végállomásaikon létrehozták a permi, szamojéd, hanti és mansi nevű töredékeket. Ezek az északi sarkkör mentén és az Urálon túl, Szibériában élő rokonaink nem a kiindulóponton hátrahagyott magyarok, hanem egy hosszú vándorlás végállomásán megmaradt népforgácsok. Az esthoni népek - finnek, észtek, stb. - és permiek leszármazóinak együttes mai létszáma körülbelül hat és fél millió.

A Volga és Káma menti magyar néprészek

A Volga és a Káma vidéki magyar népesség tekintetében végzett vizsgálataink ugyanolyan eredményre vezettek, mint az esthoni népek esetében. Úgy találtuk, ők is délről érkeztek mai helyeikre, a nagy vízi utak kalauzolása mellett és leszármazóik az 1965-ös összeírás szerint meghaladják a 3,000,000-t. A mordvinok (más néven Ezrák) létszáma 1,500,000; a máriké (Cseremiszek) 500,000; az udmurtoké (Vótiak) 605,000; a kómi (Zűrjén) népé 408,000. Lényeges megemlítendő mozzanat: e népek lakóhelye nem terjed át a Volga és Káma keleti oldalára, az Ural-hegység felé eső köves, mocsaras és dombos vidékre. Földrajzi elhelyezkedésük természetes következménye a Kaukázus környékéről történt kiindulásuknak, ami az akkori viszonyok közt a Volga nyugati oldalán való haladást szinte kényszerítő erővel írta elő. Ha ezek a népek Szibériából indultak volna ki és valahol az Ural-hegység középső vidékén jutottak volna ki az erdőkből, amint a finnugor nyelvészek elképzelik, akkor mai elhelyezkedésük nyilván ellenkező lenne: többségük a Volga keleti oldalán lakoznék, az Ural-hegységre támaszkodó sávban. A volgaiak földrajzi elhelyezkedése ellentmond tehát a konzervatív magyar nyelvészek tanításának. A mordvinok főleg a Volgába ömlő Súra folyó mentén laknak, az udmurtok viszont a Viatka és a Káma ölében. Nincs kizárva, hogy e népnevekben a "Maradvány" illetőleg az "Ottmaradt" értelem lappang, ami arra mutatna, hogy a nép többi része valamilyen ok miatt máshová költözött. A feljebb lakó kómi nép neve, a Chum, a nyelvészek szerint azonos a magyar "Hím" szóval (188m 20). A márik neve viszont a Maúri származéka.

A mordvin népet más néven Ezrának nevezik, ami a magyar népek szokásos faji megjelölése, a jelenleg árja alakban használt szó. Az udmurtokat is árjáknak mondják az összes környékbeli tatárok és oroszok és rájuk az Ár, Ári, Ár-Ja-Min neveket használják. Helyneveik is árja mivoltukat és napvallásukat tükrözik, mert ilyenek: Ár-Zamas (Or Szemes, Szemes Úr), Úr-Szum (Úr Szem, Szemúr), Ár-Szk (Úr Szék, Székúr, Szekér), Vor-Ona (Úr Hona), Szern-Úr, Ár-Thani, stb. A kómi nép másik neve, a Zűrjén, a régi forrásokban Z-YR-I-AN-I, annyi mint "Az Úr Honi", vagyis szintén árja-honi. A márik mai Cseremisz neve a forrásokban S-C-RE-MEN-ESC-ANA, eredetileg talán egy egész mondat, amelynek rovásbetűit írták át ábécére, hangzósítva tehát ez lenne: "Az Égúr-Mén ősök Hona", akárcsak a név másik alakja, a Ri-Men-Isc-An-i. A permiek közé sorozott szamojédek más néven szintén árják, Ju-Ra-K, azaz "Jó Urak". Ők a legészakabbra lakó magyar eredetű nép s mint ilyen a Kelet-Európába érkezett legelső néphullám maradványa lehet, amelyet a következő néphullámok egyre északabbra szorítottak, ahol közéjük vegyült az estiek egy ága. Nagy régiségük nemcsak földrajzi elhelyezkedésükből következik, hanem Szamo-ed nevükből is, amely eredeti magyar szórendben Ed-Szamo, vagyis az "Egy-szemű" óriás, a Napisten hívei. A Volga és Káma vidékén lakó magyar eredetű néprészek nevében eszerint olyan ősi magyar szavak szerepelnek, amelyek évezredekkel korábban a Régi Keleten voltak használatban. Ezek a szavak és nevek, mint valami nagyszerű szimfónia vezérmotívuma, váltig zengik fülünkbe, hogy viselőik fajilag árják, vallásilag az égi Isten hívei, nyelvileg magyarok, földrajzi eredetük szerint pedig a déli haza gyermekei.

Elolvastuk a kómik és márik népköltészetét és szokásait előadó kétnyelvű szakkiadványokat (12m és 68m) s ezekből megállapítottuk, hogy ők megmaradtak azon a nyelvfejlődési fokon, amikor őseink főleg csak rövid mondatokat szerkesztettek. Ez a körülmény is amellett szól, hogy a közös őshazából ők már korán, a Kr. e. III. évezred folyamán eltávozhattak. Szövegeikben ma is felismerünk több magyar szót, amelyek mind az ősi hangalakban szerepelnek. A kómi Pi a mai magyarban Fi; a kómi Pija Fia; az Aja szó Atya; Eti Egy; a KutaKutya; a Sur Sör; a Lakta nálunk Lakás; a Kutsar Kocsis; az Ebed puedi kifejezés nálunk így hangzik Edébet főzé; a Kitsike kole menni mondat pedig Kicsit kell menni. A mári nyelvben a magyar szavak ilyen alakban találhatók: Päräk magyarul Farok; Pu - Fül; Ólma bu - Almafa; Suke - Sok; Tai - Tél; Sera - Sör. A márik egyik közigazgatási kerületének Makar (Magyar) a neve, oroszosan Makarszki. A nyelvészek az udmurt, mordvin és különösen a mári nyelvben erős idegen hatást állapítottak meg, amit egy ó-török nép közéjük keveredésének tulajdonítanak. Ez alatt mi olyan törököket értünk, akik inkább szarmatának nevezendők, vagyis a Volga és Ural közti vidék lakóit.

Otthon élő finnugor nyelvészeink tanítása javarészben ellenkezik azzal, amit mi a keleteurópai magyar népek eredő helyéről, vándorlásáról és új hazáiról előadtunk, ők a keleteurópai magyar származású népességet a szibériai "gyűjtőhelyről" történt szétvándorlással magyarázzák (már nem szibériai "őshazáról" beszélnek!). Elméletük bizonyítására felsorolják a magyar és magyarral rokon nyelvekben található közös, jó részben egy tagú szavakat. Egyik ilyen jegyzékükön (7m 19 sk) említik a 2, 5, 6, 7, 100 számjegyek nevét; a fej, szem, kéz, vár és lyuk szavainkat; az atya, anya, lány, nő, fiú, fi nevét; az ég, tó, hab, ár, út, sötét kifejezést; továbbá a hal, kígyó, hangya, egér, méh, eb és szú szavainkat; a fa, hagyma, kő, arany, ezüst; a ház, lak, hajó, kés; valamint a fazék és kenyér szavainkat. Az igék közül ezeket: él, hal, hál, áll, mond, hall, néz, lát, ró, főz, eszik, iszik, tud, fog, hág, túr, nyom. A jelzők közül ezeket: más, sok, fekete, jó. Nagyon igaz, hogy ezek mind ősi magyar szavak, de azokat az elméleten kívül semmi más nem köti az ural-szibériai gyűjtőhelyhez. Ott azokat még senki sem találta meg leírva a Kr. e. évezredekben. Ellenben megtaláltuk mi is kivétel nélkül valamennyit a Régi Keleten a Kr. e. IV., III. és II. évezredből eredő okmányokban. E szavak tehát a mi megítélésünk szerint jóval többet bizonyítanak, mint egy ural-szibériai elosztó helyet. E szavak azt bizonyítják, hogy Kelet-Európa magyar népei is a Régi Keletről származnak, főleg a mezopotámiai, kaukázusi és kisázsiai embertartalékból és vallási és kulturális tekintetben valamennyien egyívásuak.

A jelen munka szempontjából nem látszik szükségesnek, hogy az előadott mértéken túl kiterjeszkedjünk Kelet-Európa néprajzi viszonyaira. Arra például, hogy megvizsgáljuk a Herodotos által feljegyzett neveket, részletezzük a turániak (szkíták, hunok) népi adalékát és magyarázzuk a germánok és szlávok ránk nézve nagyon hátrányos szereplését. Elég a keleteurópai magyar származású népek beillesztése az általános keretbe és annak hangsúlyozása, hogy a germánok és szlávok sokkal fiatalabb népek, mint a finnugorok, mert ők csak akkor léptek az európaiak sorába, amikor emezek első hullámai már rég feltárták a kontinens e részét is, kitaposták a főútvonalakat, nevet adtak a folyóknak és hegyeknek, kijelölték a jövendő nagyvárosok helyét és felépítették az első magas kultúrát, mint tették Európa déli és nyugati részeiben. A magyar népek Kelet-Európában bírt ókori hatalmi állásának bukását mégis meg kell magyaráznunk és evégből néhány oldalt szentelünk a titokzatos szarmatáknak.

Az első nem-magyar nép Kelet-Európában: a Szarmaták

Időszámításunk előtt az 5. században vagyunk, amikor az első híreket halljuk arról, hogy a Don folyó keleti partjaihoz egy olyan nagyobb néptöredék érkezett, amely nem tartozik sem az árja, sem a turáni emberfajtához. "Ha átmegyünk a Tanaison (Don folyón), - mondja Herodotos - többé már nem a szkíták földjén járunk. Itt az első sávban Sauromati (Szarmata) nevűek laknak, akik a Meótisi-tó felső végétől észak felé tizenöt napnyi járóföldet bírnak. Lakóterületük egy pusztaság, amelyen nincs semmiféle fa, legyen az gyümölcsfa avagy vadon növő fa" (94m I 295). Ezek a szarmaták pusztai nép voltak, mondja tovább Herodotos, asszonyaik férfi módra öltözködtek és ők is résztvettek a harcokban. Nyelvük különbözött a szkíták (magyar) nyelvétől s amikor azt eltanulták, akkor is mindig hibásan beszélték. A szkíták szomszédságába déli irányból érkeztek, mert megelőzőleg a Fekete-tenger délkeleti alsó szegélyén tanyáztak, a Ther-Mod-On (Szar-Mát-Hon) nevű folyó környékén, ahonnan a görögök űzték el őket. A szkíták közelségéből azonban hamarosan elvándoroltak és a Don és a Volga könyökénél állapodtak meg, szintén fátlan pusztaságon.

A Sa-Ur-Mat-i nevet mi már a megelőző korból ismerjük, összetevő elemeinek értelme: Homoki (Só) fejedelem (Ur) földje (Mat), illetőleg -i végződéssel: a homokföldi fejedelem alattvalója. Arra is emlékezünk, hogy a név akkoriban a szemita népek ama csoportjára vonatkozott, amely a Kr. e. II. évezred közepe táján Asszíriát vette birtokba és hogy Asszíriát a turáni népek szövetsége, a szkíták, médák és babiloniak buktatták meg Kr. e. 612-ben, amikor Asszíria szemita népessége a szélrózsa minden irányába szétszóródott. Az Asszíriából menekülő ilyen szemita csoportok egyike lehetett a Donnál röviddel a mondott esemény után felbukkanó Saurmati részleg, amely nemcsak régi népnevét, hanem pusztai életformáját is megőrizte. Neve, életformája és története szerint tehát e Kelet-Európában megjelenő új néptöredékben szemita jellegű embercsoportot kell látnunk. A szemita historikusok nyomozása ezt a következtetést megerősíti, mert Kelet-Európa déli részeiben, a Kr. e. első félezer évben ők is jelentős izraelita, zsidó és asszír népességről tudnak.(67)

A Herodotos-féle szarmaták a szkíták szomszédságából nemcsak a velük kapcsolatos rossz emlékeik miatt igyekeztek eltávolodni, hanem hogy csatlakozzanak saját fajtájuk egy másik tömegéhez, azokhoz a szarmatákhoz, akik egy más - eddig még ki nem derített - útvonalon a Kaspi-tó felett lévő füves pusztaságokra menekültek, a Volga és az Ural folyók közére. A két szarmati ág ezen a területen egybefonódott, fokozatosan kitöltötte az Ural-hegységig és a Káma torkolatáig terjedő tájat, amelyen aztán tartósan berendezkedett. Ottani életük bizonyítékaként a régészek százszámra tárják fel az ő temetkezési helyeiket, amelyek a Kr. e. 5. századtól körülbelül az A.D. 4. századig terjedő időt ölelik fel. A leggazdagabb és legterjedelmesebb szarmata lelőhelyek a Volga menti Szaratov és az Ural menti Orenburg vidékén vannak (80m 39, 47).(68)

A szarmatákkal kapcsolatban is csak törzsekről beszélhetünk, mert őksem alkottak nemzetet, közös nagy államot. Tömegüket a hátuk mögött szervezkedő dinamikus Turki népek fokozatosan nyugati irányba szorították, ők viszont a szkítákat tolták maguk előtt. E nyugatra sodródás folyamán a szarmaták első ékei Kr. e. 388-ban átlépték a Dont, majd Kr. e. 300-ban a Dnyepert, ahonnan a szkíták elvonultak és súlypontjukat áthelyezték a Duna-medencébe. Azok a szarmata ékek viszont, amelyek északnyugati irányban haladtak, a Volga mentében letelepedett magyar népeket szorították feljebb mai helyeikre, miközben különösen a márikkal keveredtek nagyobb mértékben. Mire a szarmaták megérkeztek a Balti-tenger partján lakó esti magyar népek szomszédságába, már ők voltak a Visztulától a Donig, a Baltikumtól a Volgáig terjedő óriási síkság főnépe. Nyugat felé özönlésükben azonban nem volt megállás: nekiütköztek a Római Birodalom védőgátjainak, azokon is átkeltek, de akkor már számtalan kis csoportra porlódtak szét. Kelet-Európa területén hátramaradt részeik népi személyazonossága a hun időkben tűnt el.

Szarmátföldi harcos képe a Boszporus vidékéről.

A szarmaták nyugatra özönlésük során sok úri (árja) törzset vontak be kereteikbe és a turáni szkítákból is jelentős részeket kapcsoltak magukhoz. Ennek következtében a Szarmata-név Kr. e. 200-tól kezdve fajilag már erősen kevert népességre vonatkozott. A felhígulás következtében az összefoglaló Szarmata elnevezés fokozatosan háttérbe szorult és helyette a való helyzetét jobban fedő nevek kerültek forgalomba. A legelterjedtebb új népnév a meglehetősen nagy területre vonatkozó Alán lett, amely az árják vezető szerepét juttatta kifejezésre: Aláni - Eráni - Iráni, továbbá a Yazig és a Roxolani, mely utóbbi két csoportban viszont a pásztorkodó, szkíta fajta elem vezetett. A yazigok végállomása a Duna-Tisza közének déli része lett, ahova a jelen időszámítás 20. esztendejében érkeztek meg. Követte őket röviddel utóbb a roxoláni törzsek egy része is. Ezek a Magyarországon megállapodott "szkíta-szarmaták" száz kilométernél is hosszabb sáncokkal vették körül szálláshelyeiket s ezekben a nagy udvarhelyekben főleg állattenyésztéssel foglalkoztak. Nevükben, a Yazig szóban bizonyára foglalkozásuk tükröződik, mert legtöbben Jószág-őrök voltak, azaz 'Ju(h) ászok'. Népi különvalóságukat mintegy négyszáz évig tudták fenntartani, azután a beérkezett hun rokonok között elvegyültek, de emléküket máig őrzi a Jász-név, mely sok helységnevünkben fennmaradt. A "jószágőrök" kezdetben a rómaiakkal szövetségben álltak, segítették őket Dácia meghódításában (A.D. 85/88, 101), de azután ellenségessé vált viszonyuk. A rómaiak hosszasan háborúskodtak velük, 290 és 313 között nyolc hadjáratot vezettek ellenük. E háborúkban az amúgyis kis létszámú nép sok vérveszteséget szenvedett. Marcus Aurelius római császárnak emberadóval is szolgáltak, egy ízben például 6,000 lovas katonát kellett kiállítaniok, amelyből 5,500-at azonnal elvittek a britanniai harcterekre, ahonnan sohasem jöttek vissza. Meglepő, hogy Marcus Aurelius a hatalmas Római Birodalom császára menynyire büszke volt a Duna-Tisza közti juhászokon aratott győzelmére, akik nevét uralkodói címei közé is felvette, magát Sarmaticusnak nevezve.

A Kelet-Európában szétáradt különféle szarmati (puszta földi) törzsek és az Őslakó úri és turáni földműves törzsek keveredéséből az A.D. 5-10. század folyamán szláv népek és szláv nyelvek keletkeztek. Ezért a mai tudomány a szarmatákban szívesen lát szláv ősöket s őket - a végpontról visszanézve - "ó-szlávoknak" vagy "ős-szlávoknak" nevezi. Helyes szóhasználattal a szarmatákat mindig szarmatáknak kell neveznünk és bennük a születendő szlávoknak csak egyik népi összetevőjét kell látnunk, mert nem szabad megfeledkeznünk másik összetevőjükről, az úri és turáni emberfajtáról. A szlávok etnogenetikai formulája hasonlít a görögségéhez, mindkettőben az eddig figyelmen kívül hagyott őslakos magyarság volt az, amelyhez erjesztő kovászként egy szemita jellegű népesség keveredett. Az első "szláv" nyelvek éppen azokon a tájakon alakultak ki, - a felső Volga és a Pripet mocsaraiban - ahol a keveredés a legbensőségesebb lehetett. A szlávok születését jól érzékelteti az orosz nép kialakulása. Amikor ezt a népet először észlelik, az őt körülvevő húsz nagyobb törzs közül tizennégy még finnugor (azaz magyar) volt, amint ezt Nesztor krónikájából a nevek alapján megállapították. Az oroszok Rusi neve nem is szláv eredetű, hanem a szokásos magyar elnevezés: azok, akik egy Úr-Ős (fejedelem) alattvalói. A ma szlávnak mondott Szerb, Horvát, Lengyel és Ukrán nép felépítése is hasonló: ezek is a magyar nyelvű őslakosság és a szarmaták keveredéséből álltak elő, emiatt van nyelvükben olyan sok magyarból eredő szó. Az újabb kutatók hangsúlyozzák is, hogy az említett népek egyikének neve sem szláv eredetű, de azt még nem tudják, hogy nevüket a magyar népektől kapták.(69) A szerbeket még a középkorban is egy UROS azaz 'Úrős' nevü dinasztia kormányozta. Helytálló tehát az a vélemény, amely szerint: "A szarmatáknak talán az a legnagyobb történeti művük, hogy résztvettek a különféle szláv népek kialakításában," - egyúttal természetesen a keleteurópai magyar népek népi személyazonosságának elpusztításában.(70)

Kőből készült, átfúrt korongok gyakran találhatók a szarmata sírokban. Ezek a szimbólumok az ő népiségük ismertető jelei.

A szarmaták másik nagy történelmi teljesítménye a germán és angolszász világ kialakításában játszott szerepük. A germánok Gothi (Gót) nevű ága, mint ismeretes, a szarmaták finnugorokkal való keveredéséből állt elő s szerepük 200-tól 350-ig tartott.(71) Talán maga a Germán-név is a szarmaták Sarmeni nevéből ered, az S-hang G-vé lágyulása folytán. A szarmata néphullám az angolszász és frank területen is végighaladt az A.D. I. évezred első felében. Ezen a területen az Aláni ág mellett, úgy látszik, izraeliek és zsidók nagyobb tömegű jelenlétével is számolnunk kell, mint ezt a megelőzőkben már említettük. Ezt az etnogenezist ismerve érthető, hogy a szláv, germán és angolszász népek ingadoznak, vajon ők fajilag árják-e vagy sem. Igen is, nem is; - igen, amennyiben népükben az őslakos úr népek véradalékát hangsúlyozzák, mint tették a századfordulón; nem, ha a szarmata (szemita) hozadékot tartják fontosabbnak. Valójában azonban már sem ide, sem oda nem tartoznak, mert a keveredés lejátszódásával új faji képletre és új népi személyiségre tettek szert. Az angolszász, germán és szláv népek keletkezése a történettudomány agyonbonyolított kérdése és korántsem tartozik a véglegesen tisztázott dolgok közé. Az érdekeltek, különösen az angolok és a németek, akik sokáig árja tisztaságukat hirdették, nem szívesen látják az újabb kutatások eredményét, bár indo-európai mítoszuk már szétfoszlott.

A szarmaták szereplése a keleteurópai magyar népek szempontjából igen nagy veszteséggel zárult, mert a Visztula, Dnyeper, Don és Volga mentét egykor kitöltő ősnépet valósággal leradírozta a térképről s helyükbe szláv népeket varázsolt. E veszteség következtében a különvalóságuk tudatát még megőrzött magyar származású népek - baltiak, volgaiak, kaukázusiak és turániak - egymástól elszigetelődtek. A szláv népek kialakulása a magyar nyelvű népek második európai tragédiája, mert megsemmisítette azok kialakulóban lévő keleteurópai birodalmát és arra kényszerítette déli csoportjukat, a kaukázusi és turáni elemet, hogy a turkok szorongatásai elől nyugat felé testvéreikhez menet, fegyverrel nyissanak maguknak utat.

Mindezek előadásával a történeti igazságot kívántuk szolgálni, hogy belőle elsősorban saját magunk okuljunk, de egyúttal azok is, akik a mi fajtánk örökségébe léptek és másképpen szeretik látni a valóságot, a magyaroknak tartozó háláról és tiszteletről pedig legszívesebben megfeledkeznek.

- A Krimi félszigeten feltárt magyar nyelvű felirat eredeti alakja

Lábjegyzetek

____________________

1) The great Aegean civilization of the Bronze Age in no way owed its origin to the West, and cannot have been, till near its end, more than but slightly influenced by any possible Indo-European culture in the North, 87m 31.

2) Dass die Tráger der so zusammenge-fassten Gruppe von Kulturen (az égei kultúra) im grossen und ganzen derselben Bevölkerung angehörten, muss noch wegen der Übereinstimmung der künstlerischen Formensprache als wegen der allgemeinen kulturellen Situation als sicher gelten. 131m 40.

3) Théra szigetének felrobbanását Marinatos görög régész harminc év óta hirdeti, de tételét csak a hatvanas években fogadták el helytállónak. Marinatos vizsgálatai szerint a vulkáni kitörés alkalmával Théra 32 négyzetmérföldet vesztett területéből. A kráterból kiáramló hamut a szél délkelet felé sodorta s mintegy száz kilométer hosszú sávban szórta le. Théra tragédiáját régész szemmel bemutatja az amerikai National Geographic 1972 évi májusi száma. "Théra, key to the riddle of Minos" cím alatt.

4) Az angol régészek és történészek a krétai kultúrát "Minoan civilization" elnevezés alatt tárgyalják. A kifejezést Sir Arthur Evans régész hozta forgalomba, aki a Minos királynévből alkotta és vele helyettesítette a "Cretan" szót. A magyar nyelvben nincs szükség ilyen óvatoskodásra, nálunk semmiféle mellékgondolat nem keletkezik, ha "krétai" kultúráról beszélünk.

5) The Influence of the Egyptian Delta seems to have been the strongest at the dawn of the Early Minoan period (3200-2100), while the later movement of marltime expansion (2100-1580) which had its centre in the Cyclades stood in much closer relations with Asia Minor, 198m 187.

6) From the pictures we see that the Minoans (Cretans) were a brunet race resembling to modern Italians more than any other people, with ruddy skins, dark brown to black nair, and Caucasian features, 87m 51. — The Minoans were a ...dark people, and little and lithe. Ethnology has been able to give these people no better name than "Mediterraneans.' Some time they had been called Dark-White... They are not Semitic. But they are dark. M.E. Mel-lersh, Minoan Crete. New York, 1967, 11 sk.

7) The birds of the domestic shrines are not votive offerings, but actual representations of deity, 1B4m 73 és 51.

8) Spártában is volt Leske: At Sparta the father was obliged to bring his child to a place called LESHKE, where it was examined by the oldest men of the tribe to see if it was strong enough to be allowed to survive as a future tribesman, 184m 266.

9) A krétai nyelvben a főnevek gyakran az -os, -es szótaggal végződnek, amit általában görögös mozzanatnak tekintenek. Ám ez a szótag személynevekkel kapcsolatban gyakran a magyar ős szónak tűnik fel, de a legtöbb esetben a mutató névmás (ez, az) szerepét tölti be, nyomatékot adva a vele kapcsolatos szónak: Mén-ez, Úr-ez.

A nyelvészek magyarázata szerint ebből a főnévhez kapcsolt mutató névmásból alakult ki a mai magyar névelő, ami aztán hátulról előre került. Ez az eredetileg hátul szereplő "névelő" több magyar szóban annyira hozzátapadt a szó tövéhez, hogy onnan a névelő leválásakor sem szakadt le. Ilyen szónak tekinthetjük pl. Város szavunkat, eredetileg Vár-az; Kakas szavunkat, melynek hátratett névelője más nyelvekben nem szerepel, mint pl. a franciában, ahol Coq lett belőle. Továbbiak: Páros (Pár-az), Piros (Pír-az), amelyek -os nélküli formája (Pár, Pír) ugyanazt a fogalmat jelenti.

A névelő ilyetén történt kialakulását a nem-magyar nyelvészek is mondják: We need not be surprised to find in some Ugrian languages a definite suffix -sa or -s having the function of a definite article ... Finnish has lost this -s as an independent suffix, but still preserves it in a good many words, where, however, it has been fossilized as to become part of the stem of the word, its meaning having been quite forgotten, 166m 118.

10) One thing that is certain Is that most Greek place-names are not composed of Greek words. 29m 31.

11) Some magic or religious purpose must lie behind the frequent representation of shield. 184m 85.

12) A mi csillagászati útmutatóink ezek Voltak: Paul Müller, Dictionnaire de l'astronomie. Paris, 1966; James Mulrden, Guide to astronomy. London. 1972; Ake Wallenquist, The Pinguin dictionary of astronomy. 1966; továbbá a Nap keltét Jelző néhány almanach.

13) Hecateus adberal görög történetíró a 3. század elején szintén szól a görögök zsidó összetevőjéről, melynek képviselői Egyiptomból vándoroltak a Balkán-félszigetre Danaus és Cadmus vezetésével: A large part of the Greeks of those days appear to have been descendants of the tribe of Dan, some of which tribe seem to have migrated from Egypt to Greece during the century or so after the household of Jacob had gone to that country, 215m 105 sk.

14) We suppose that It will be news — laughable news probably — to many people that the Jews and the Spartans were alike of the stock of Abraham, yet such is the case, 215m 104.

15) A dórok betelepedése a Balkán-félszigetre beszivárgás jellegű volt, vagyis az új népesség nem egyszerre és nem nagy tömegben, hanem kisebb kötelékekben, hosszabb időre szétosztva érkezett, hangsúlyozza 87m 78 sk. Ennek következtében nem lehet teljes fajkicserélődést elképzelni, a régi lakosságból nagy tömegek zárultak be az új keretekbe: We must not assume that with the coming of the Dorians there was a racial or cultural change in Greece, 43m 13.

16) Nincs tudomásunk arról, hogy a dórok különféle partraszállásait egy olyan helyszínen mozgó, asszír szolgálatban álló felderítő és koordináló diplomata irányította volna, amilyen Ábrahám atya volt Kánaánban. Egy "utasról" mégis tudunk, Odysseus-ról, aki Krétától Egyiptomig és Kisázsiától a Balkán nyugati részéig bőven utazgatott s akinek tetteiről az Odyssea számol be.

17) The number of notable Greek scholars who acquired the fundamentals of their knowledge from the East is extraordinarily large, and it was this knowledge which, developed and amplified. Greece and Rome handed on to the Western World. 120m 15. Hasonlóan: 110m 25 és 171m 95. — Clemens says repeatedly that "the Greeks stole their philosophy from the barbarians" (or foreigners). De a görögök, hiú emberek lévén, nem szeretik ezt hallani, for It was not agreable to the Greeks to admit their obligations to foreigners and their vanity let them to attribute everything, even the words of foreign languages, to a Grecian origin .. It was similar with respect to religion, much of the ancient Grecian mythology having come from Babylonia or Egypt along with other culture transmitted by Anatolians or Phoenicians. Iamblcus says that "the search efter the truth is too troublesome for the Greeks", 204m 300 sk.

18) A német szöveget angolban így találjuk: History must first make a clean sweep of these fables which, though purporting to be history, are nothing more than somewhat simple improvisations. Römische Geschichte, 7th ed. 1881. 44 sk. Idézi 150m 19. — A magyar történészek is követték ezt a nézetet s a korábban nagyra becsült magyar elbeszélő kútfőket. Anonymus. Kézai és mások világviszonylatban is a legmagasabb színvonalon álló előadásait elutasították, vagy legalább is nagyon aláértékelték.

19) Dans tous les manuels d'art roman, à la suite de Focillon, Baltrusaltis et aussi de Dleulafoy, il est d'usage d'insister, et avec raison d'ailleurs, sur l'apport considérable en matière d'architecture de la Syrie et de l'Asie mineure, 11m 86, olv. 100 sk, 116 és 122.

20) La question des bases pré-indo-européennes est le plus passionnant des problémes que pose, à l'heure actuelle, la toponymie ... on attend des résultats révolutionnaires ... horizons nouveaux, 46m 69.

21) A nyugateurópai kutatók az új eredménytől, amely a ragozó nyelvek elsőbbségét látszik igazolni Európában, meglehetősen fáznak. A baszk nyelvvel kapcsolatban Pl. egyik megjegyzésük így hangzik: An agglutinative monstruosity that, according to Basque legend even the Devil could not leam (Time, 1967 április 7). Másként fordítva a dolgot, a ragozó nyelv az emberi agyat jobban kiműveli és nagyobb teljesítményre teszi képessé. A baszk géniusz adta a nyugati világnak sok kiváló emberét, akik névsorában szerepel Xaveri Szent Ferenc, Loyolai Szent lgnác, Miguelde Unamuno és SimondeBolivár. — Érdemes megjegyezni azt is, hogy a nyugati kutatások szerint az ugor-nyelvek, amelyek közé magyart is sorozzák, az árja csoportba tartoznak, méghozzá annak legősibb tagjai: Ugrian represent an earlier stage of Aryan 166m 151.

22) It now appears that most of the Words in .Anglo-Saxon" are neither continental Angie, nor Germanic Saxon, but Briton, 163m római 41. About fifty per certt of the commonest words in use in the English language to-day isdiscoveredtobeSumerian inoriginwiththesameword-from.soundandmeaning, 183m római 10; 182m római 9.

23) Indo-European pure est un mythe: les substrats allogónes sont aussi importants en Allemange qu'en Italie, en Angleterre qu'en France 46m 12.

24) Saks dr. szavai eredeti fogalmazásban: The ancient Britons and Picts were originally Finno-Ugrians, tribes of the Finno-Ugrian population of the entire Europe, and they spoke idioms close to the tongue of the Aesti in the Vistula river valley, 212m 207. — That these territories also (az Ibériai, az Appenin és a Balkán-félsziget) were integral parts of Esto-Europa, and, from the etnnic point of view, had originally been Finno-Ugric, 212m 218. — The original inhabitants of Europe from time immemorial were the Finno-Ugric tribes. 212n1 216.

25) A finnugor nyelvészek különféle elméletei ... have to be classified as one-sided and erroneous, and not sufficiently founded on evidence, and not in conformity with the actual facts, 212m 17.

26) La question Plcte est une des plus débattues de l'histoire ancienne de Bretagne, mais iI ne semble pas qu'elle soit beaucoup éclairée au cours de ces longs débats, 102m I 250 sk. A vitára vonatkozólag olv. még 212m 200 sk.

27) Cézár írja a piktekről: Interiores (vagyis a sziget belsejében lakók) plerique frumenta non serunt, sed lacte et cama vivunt pellibusque sunt vestiti, 28m I 203.

28) Huxley szerint a piktek ... have been widely distributed in remote prehistoric times over the British Isles, from Cornwall to Caithness, and over Ireland, and also over the European continent from Basque and Iberia eastwards, 182m 120.

29) A piktek királyjegyzékén szereplő űr királyokról Waddell így szól: This fact is of great significance, as showing that these early kings of the Picts succeeded in the Paternal line and not in the maternal line, and were, therefore presumably Aryan and not themselves Picts. 182m 87.

30) A fekete Madonnákra vonatkozó adatokat E. Salliens. Nos Vierges noires, leur orgine (Paris, 1945) c. munkájából Enderlin Gyöngyi (Franciaország) közölte velem. Értékes adalékát ez alkalommal is melegen köszönöm.

31) Olv. 46m 275, 116 sk; és 247m. — Az a francia vélemény, hogy a helynevekben szereplő Magyar-elem "romot, falmaradványt" jelentene és bizonyíték volna a germánok és normanok pusztításaira (102m I 62) nem lehet helytálló, hiszen uqyanez a név sűrűn szerepel Itáliában, a Brit-szigeteken és természetesen a Régi Keleten is, jóval a germánok és normanok létezése előtt. Ha a franciaországi Magyar nevű falvakat a normán és egyéb inváziók idején már romokban találják, ez a körülmény nem a név "rom" jelentését igazolja, hanem azt, hogy az indo-európai barbároktól a magyar őslakosság szenvedett a legtöbbet. — Bretagneban a Magyar névvel sokszor kapcsolódik a Plou-elem. amely nem más, mint Falu szavunk régies alakja, a P-nek F-fé változása előtt. A magyar "Palu" első szótagjából a hangsúly hátrább tevődése következtében kiesett az eredetileg ott lévő A-hang s így állt elő a "Plu", amit franca helyesírással Plou-nak írnak. Ez a Plou (Falu) elem Bretagne említett három nyugati megyéjében 151 helység nevében szerepel. 78m 48. A Plou-val kapcsolatban utalhatunk a Pelasg szó jelentésére is, amely "Falusik".

32) It seems possible that this 'Machar' was an old locally current name attached to the pagan cult of St. Michael or 'Makhiar', and was erected into a Christian saint, 182m 358.

33) 1B2m 358. Ugyané szerző azt mondja, a Magyar-név annyira ókori jellegű (prehis- toric), hogy ahol a belőle eredő Mihály név templomokkal kapcsolatban szerepel, maidnem biztos, hogy ott már a keresztény Idők előtt Is Istenház állott, 182m 360. E megfigyelés helytállónak látszik és magyar vonatkozásban Is Igazolható. Pl. Kolozsvár főtemplomának véaószentje Is Szent Mihály és a templom körül a legutóbbi építkezések során kő- ós bronzkorból eredő emlékek kerültek elő.

34) Les monuments mégalithiques demeurent la plus grande énigme de la Préhistoire, 240m 117. — Egy másik szakértő szerint: Une obscurité á peu prés complète régne sur eux. 249m 20.

35) A kör alakban elhelyezett pillérek fölé utóbb hatalmas kőlapokat helyeztek és az egész szerkezetnek templom jellegű zártságot adtak. Ezek a fedőlapok azonban, mint Waddell alaposan indokolja (182m 232) eredetileg nem tartoztak az építményhez.

36) N'a-t-on pas fait remarquer que la plupart des ménhirs sculptés gardaient, malgré tout, une certaine allure phallique. 240m 107.

37) A következő egyházi zsinatok hoztak ménhír-ellenes határozatokat: 435. 438. 452. 658 (fontos). 681. 682, 698. 789. 900 (Nagy Károly elrendeli a ménhirek elpusztítását). - 240m 18-20.

38) L. A. Waddell: It is thus evident that the primary purpose of these great prehistoric stone circles ... was for solar observatory determination of the summer solstice. 182m 234.

39) Az arcon a két szem és az orr van hangsúlyozva (a száj hiányzik) : Ma.k-AR. vagyis Magyar. Az arcon az előkelőség jelzésére jobbról és balról négy-négy bevágás látható, a hieroglif FTU/FDU jelzésére (25m 127); az arcot körülvevő vonalak UR/RA s e kettő együtt: Föld ura. A nyakat jelző négy hajló vonal a víz, eső jele, ami az S-hang jelzésére szolgál; a karika RA; a kéz tartása Ta, együtt: Siratja. Az ágas A-BOT (25m 85 No. 3 és 199m U-12); a karika ismét RA; a három függőleges a többes szám jele: -k; alatta a kéz Ta; együtt: A bátrakat. Az öv ilyen alakja SU (199m N-38) ; a láb kétszer: Ba-Ba. együtt Subában. Így az egész szöveg: A magyar föld Ura siratja a bátrakat subában.

40) ... a careful study of the archaeoloqical documents in our possession is sufficient to persuade us that both the predominant role and absolute chronological priority in the formation of the civilization of ancient Italy belong to Etruria. 150m 95. — Civilization that was the first to flourish on Italian soil, at the very root of the history of Rome and, hence, of western civilization ... Etruscan mystery a key to the question of Italic oriqin and the foundation stone on which to base of Italy's most distant past. 150m 13.

41) Etruria still presents scientists and laymen alike a mysterious and obscure phenomenon. Nor do centuries of patient and persistent efforts appear to have succeeded so far in penetrating the veil of mystery behind which she shelters... where did they come from? What language did they speak? These essential questions have not yet been solved and gave rise to the most varied and contradictory theses. 250m 13 sk.

42) Waddell szövege: a ciliciai Tarsus (Tarshish) kikötő ... That city-port was also significantly named PARTHENIA or Land of the Parts, that is, as now seen, a dialectic variant of the Phoenician eponym BARAT.. So intimately, indeed, were the Phoenicians identified with Cilicia, that later classic Greek writers, when the exact relationship of Cilicia to the Phoenicians had become forgotten, still make the Cilicians to be "the brothers" of Phoenicians, 182m 41.

43) Alain Huss etruszkológus professzor (Rennes, Franciaország), a 103m szerzője írja 1958 november 30-án hozzám intézett levelében, hogy az Etruriae név a régibb iratokban még szókezdő H nélkül szerepel, de a középkori másolatokban egyszerre csak mindenütt megjelent a H-hang.

44) The scholars who believed that Etruscan belonged to the Indo-European languaqes were mistaken, for the structure of Etruscan is similar to that of the Ural Altaic (Finno-Ugrian) group of languages, 120m 368. — Ma az etruszk nyelvet határozottan a kaukázusi és kisázsiai "nem indo-európai" nyelvek közé sorolják, közelebbről az "Ugro-Finnish" csoportba, 150m 48. 232 sk.

45) Az etruszk írásjelek hangértékét megtaláljuk Sebestyén Gyulánál. 162m 157. Hozzá jó kiegészítés 150m 259 és 250m 67 táblázata. — En ce qui concerne les Etrusques, si l'on connaît l'équivalence des lettres de leur alphabet avec celles du nôtre, á l'exception de quelques noms propres et de quelques mots peu nombreux, on ignore ce que les phrases ellesmêmes signifient, 190m 373. — These Etruscans were a strange people... nobody yet has managed to decipher their writing, 120m 365. — Úgy látszik tehát, hogy Jules Martha megoldását nem fogadják el hitelesnek.

46) A krónikák szaval szerint: After this (a földek szétosztása után) they began to till the ground and build houses, so that in a little time the country looked like a place long inhabited. At last Brutus called the land after his own name Britain and his companions Britons. idézi 182m 155.

47) A vérszerződés (alliance par le sang) rituális lefolytatásában a leglényegesebb mozzanatként a szerződő felek egy edénybe italt öntöttek és abba saját vércseppjelket belehullatták. Utána e varázsitalt kölcsönösen megízlelték, mintegy saját testükbe keverték egymás vérét. Így testi rokonokká lettek és sérthetetlen örök szövetséget kötöttek egymással. Több ilyen paktum létezéséről tudunk Nyugat-Európa különböző tájain (102m II 232 sk). — A vérszerződés gondolatkörébe tartozik az a szokás is, amit a keltáknál jegyeztek fel, akiknél a király bizonyos esetekben POTLATCH 'Pótlás' felől gondoskodott (102m II 233-237).

48) Az angolok Barát-honával kapcsolatban megemlíthetjük azt is, hogy a Brit-szigeteken a kisázsiai, kánaáni és szíriai helynevek — az angol tudósok megállapításai szerint — százszámra duplikálódnak. E nevek azt az ősi szokást Igazolják, hogy a bevándorló nép magával hozza a régi hazában alkalmazott elnevezéseket és azokat az új hazában is használja. A keletről származó angol helynevek hosszú jegyzékét olvashatjuk Waddell munkájában, 182m 170, 205-207; olv. még 215m 126. Jellemző a magyar nyelvészek vakon követett szlavofil irányzatára, hogy a mi Barát szavunkat, melyet a Kr. e. II. évezredtől kezdve bőséges dokumentációban ismerünk, még a legújabb Magyar értelmező szótár (Bp, 1972) is szlávból átvett "kölcsönszónak" tünteti fél. Dehát hol éltek szlávok a Kr. e. II. évezredben, hogy tőlük kölcsönözhettünk volna valamit? Sajnos, hazai nyelvészeink nem okulnak sem az angol és francia őstörténeti kutatásokból, sem a mi kiadványainkból.

49) A Ligúri név Franciaország területén kívül is használatos volt. Egy bizonyos darabon pl. a Duna jobb partja is Ligúri volt. 102m I 196. De ezen a néven éltek a földművesek a mai Olaszország területén a Pó alatt, továbbá Spanyolország és Portugália északi sávjában, szóles területen, 102m | 349.

50) Hubert vizsgálatai szerint a régi írók szóhasználatában: le nom de Ligures n'est pas un nom de nation démesurément répendu, mais parait étre le nom générique d'un immense groupe de tribus. 102m I 175. — Spanyolországban és Írországban hasonló szerepet játszott egy másik Úr név: az Ibéri. Földrajzi elterjedésüket mutatja 102m 1 349 térképe. Hubert az iberek közé sorolja a Szicília keleti részében hazát talált Sikell és a sziget nyugati részében lakó Sikani népet is, 102m I 95.

51) 'AR' est bien une base hydronymique pré-lndoeuropéenne, 46m 141. — En dépit de certains rapprochements assez fragiles faits avec le sanscrit, il ne semble pas que cette racine soit indo-européenne... le mot semble avoir appartenu à la langue d'un peuple qui avait colonisé le grand couloir Rhin-Saône-Rhône, 46m 139.

52) La toponymie nous offre des perspectives vertigineuses, 46m 70.—La recherche des bases pré-indo-européennes ouvre ... de nouveaux horizons et prouvera peutêtre l'unité linguistique de l'Europe, 46m 12. — A francia nyelvészek látják Európa ősi nyelvegységét: vaste unité primordiale qui se perd dans la nuit des temps, 46m 79.

53) A kelták európai kiinduló területét, jobban mondva: a Kelta-név első viselőit egyes szakemberek a Rajna völgyében képzelik el külön népnek tekintik és szétáradásukat onnan vezetik le, de nem tudják, hogy oda honnan érkeztek. Ennek ellenére a kelta régészeti anyag zöme mégsem a Rajna völgyében, hanem Magyarország és Bohémia területén helyezkedik el, s a Kr. e. 3. és Kr. e. 1. század közti időből ered. 66m 37, 70, 75, 77 sk.

A kelták európai szétterülését, azaz a név elterjedését a Duna-vidéki kiindulópont kidomborításával jól ábrázolja Harold Peake térképe, melynek felirata 'Celtic lands and Celtic cradle.' Olv. The Bronze Age and the Celtic World (London. 1922). - A kelták legnagyobb földrajzi kiterjedéséről szól 251 m bis 19.

54) Hubert szerint a kelta főelnevezés alá tartozó Belgák (Belgas, Beleás, Bál-Kos) eredetileg szintén szkíták voltak. 102m II 118.

55) La science considère aujourd-hul que les Celtes ne constituent pas une "race", dans le sens propre du terme, mais ont toujours été un groupe de peuples formant un agrégat de types du point de vue anthropollgique, 78m 10 és olv. 102m I római 10 és 182m 128.

56) A Kelta-név jelentésének meg nem értése sok bosszankodásra adott alkalmat Waddellnek. 182m 126 sk. Végül így döntött: That the early Celts or Kelts were presumably the early Picts calling themselves Khaldis or Khaltis... or Galli or Gal, 182m 139. Ugyane Khaldis névből eredt a Caledoni (Kelet-Honi) név is, 182m 116 sk. Azt is jól megfigyelte, hogy ahol a Pikt nevet elhagyták, helyette azonnal megjelent a Keleti név, 182m 139. - Hawkes ugyanezen az úton járva, a harang alakú edények készítőit is "őskeltáknak" nevezi. Hubert szerint a kelták már az újabb kőkor végén (!) a Brit-szigeteken vannak. A halomsírok népe is kelta, 66m 16sk, 20. A Közép-Európából a Loire mentére költözött Turoni (Turáni) nép is kelta. 267m 11. A Duna-menti Sicambriából Franciaországba vándorolt Sequani, Sicani nép szintén az, 102m I 290; stb. stb.

57) A nem-magyar szerzők ilyen kifejezéseket használnak: Unité linguistique de l'Europe, 46m 12. - Európában... unité linguistique existait, 78m 10-12. - L'unité des langues celtiques est donc evidente, 102m I 51. - Au temps de l'Europe romaine, la différence etre les parlers extrêmes du Celtisme n était pas encore telle que l'on ne se comprit de l'un à l'autre, 102m I 49. C. Julien száz millió keltája. 78m 11.

58) Les linguistes d'aujourd'hui ne pensent plus que l' "indo européen" soit même l'ombre d'une langue parlée, 102m I 52. - 220m 187 szerint nem vehető komolyan az ilyen nyelv létezése. - Hasonlóan szólnak a hipotétikus őshazáról: At present few specialists speak with any confidence about the historical homeland of the Indo-Europeans, and some reject it even as a theoretical concept (Nicholas V. Rlasa-novsky, A history of Russia. New York, 1963. 20.1.

59) Ces nouvelles considérations d'ethnographie linguistique obscurcissent singulièrement la représentation que l'on tendait à faire de la FILIATION et de l'appartement des langues Indo-européennes. Elles tendent à amplifier considérablement la part des autochtones, des associés, des vaincus, dans le résultat final de l'analyse. 102m I 63.

60) A British-Israel hívei azt is állítják, hogy az angolszászok két másik örökséget is kaptak a szemitáktól: 1. a világuralomra való törekvést, ezt az asszír eredetű hivatástudatot és 2. a világuralomra való isteni kiválasztottság hitét, amit Abrahámék hirdettek. Egy-két idézet: There can be little doubt that the Greek Danol and the Irish Danaans were simply Israelites of the tribe of Dan. 215m 106. A large flow of Mediterranean colonists took place in Old Testament times, these colonists settling in the British isles and coming from the Covenant seed of Abraham in Palestine... via the Mediterranean going on intermittently and sporadically for many centuries in Ola Testament times, commencing even before the exodus from Egypt. Őket követték szárazföldi úton a Kaspi-tó és a Fekete-tenger környékén élő szemiták, akik részben az asszírok által deportált izraeliták leszármazói voltak. 215m 94. 103. 113 sk. Hasonlóan ír 253m 71. 190. 194. A fejtegetések ismételten hangsúlyozott következtetése ez: The historical evidence for our British descent from Israel is at least very strong. 215m 114.

61) A aucun moment cependant, on ne peut parler d'un empire celtique. Il n'y eut jamais la moindre cohésion politique entre les occupants des territoires éloignés, entre lesquels n'existait aucun lien géographique. Au surplus, les Celtes ne tardèrent pas á être presque partout subjugués ou refoulés ... L'Etat romain ... leur enleva trop tôt leur autonomie, 251m bis 19.

62) A galliai kelta papokat druidáknak nevezték. E szó jelentése nem "tölgyfa", mint eddig gondolták, hanem "tudó" (v. ö. a magyar Tátos, tudós). 102m II 276-281, 285.

63) A kaukázusi ipartelepek keleteurópai befolyásáról: The wealth of the Caucasus in natural ores is one of the basic causes of creation here of a powerful centre influencing the development of the Bronze Age in the whole of Eastern Europe ... In Bronze Age of the USSR an outstanding part was played by the tribes and peoples of the Caucasus, 139m 128. Hasonlóan 82m 152.

64) A fésús kerámiáról: "Lényeges ez számunkra, mert úgy látszik, hogy az északabbra fekvő erdős területek lakossága ezektől a déli steppelektól tanulta meg az edénykészítés és díszítés mesterségét." A népesség a déli tájakról az ott fokozódó szárazság és hőség miatt vonult északra, hűvösebb és nedvesebb tájakra, 117m 120. - A folyók mentén való vonulást említi 139m 108. - Originally these features (a földművelés és edénykészítés) penetrated here from the south; only later did metal working begin in the Kama and Ural areas, 139m 141. - A swidry műveltség is délről érkezett és kifejezetten az iráni és iráki - vagyis mezopotámiai - kultúrával függött össze. 117m 116 sk. - A Baltikumban Sarmat nevű helységben (Lettország) a Kr. e. II. évezredből eredő régiségek között oly emlékek is előbukkantak, amelyek a Régi Keleten szimbólikua jelentésben korábban központi szerepet játszottak: madarak, halak és csúszómászók, 139m 112 sk

65) Amikor a germán törzsek megjelentek Kelet-Európa földjén, az esti népektől átvették a Napisten Ta-Ara nevét és abból alkották meg saját Istenük Thor nevét. Már említettük, hogy a germán Kirche a magyar népek Kerek szavának átvétele, csakúgy mint a "nyájas Holdanya" (milde Göttin Hulde). A germán mitológia számos eleme a finnugor népektől kölcsönzött kultúrkincs. Ezzel kapcsolatban Edgar V. Saks így szól: Thus, the theories, so widely popularized and so much liked by the Indo-Europeans themselves that the Flnno-Ugrians borrowed most of their cult-terms from Indo-Europeans, are just so much wishful thinking and mere facile attempt to try to solve this problem from the wrong end, 212m 216 sk.

66) Már a finnek sem emlékeznek népneveik (Szuomi, Fenni) eredeti Jelentésére s azt a tudósok sem tudták egyértelműen megállapítani. Egyesek szerint a Szuomi és Szuomen mocsaras vidéken lakó embert jelentene; mások szerint tavak közt lakókat. A Fenni névről meg azt hiszik, talán germán eredetű s a "menni, haladni, ösvény" szóból jönne. A szóbanforgó nevek a történeti kontextus alapján a magyar nyelvből jobban levezethetők.

67) Az asszírok által elhurcolt tíz izraeli törzs egy nagyobb csoportja - írja Esdras, az Apocrypha szerzője - a Kaspi-tó alatt kijelölt kényszerlakhelyéről felkerekedett és a Kaukázuson átkelve, a Dunába ömlő Szeret folyó mellé költözött (215m 99). A Kaukázus fölé került szemiták utóbb a kazárok fennhatósága alá jutottak, akik fajilag turáni nép voltak, azaz kus és árja keverék, s a Kaspi-tó északnyugati oldalán alkottak nagy országot az A.D. 7. századtól kezdve. 720 vagy 730-ban a kazárok előkelői felvették a zsidó vallást, példájukat az uralkodó is követte és a köznépet is áttérítették. Ebből belháború keletkezett, melynek során az ária öntudatú réteg kivált a Kazár Birodalomból. Kazária így lett Kelet-Európában zsidó országgá. Államukat az oroszok semmisítették meg a 13. században, de a zsidó lakosság továbbra is helyben maradt (olv. 203m).

68) A forgalomban lévő kézikönyvek a szarmaták eredetét, vándorlását és népi kilétét feltűnő röviden és felületesen adják elő. Ennek oka nemcsak az adatok fogyatékossága. hanem az adatok értelmezésének nehézsége is. Történetük egyik legújabb összefoglalását gazdag illusztráló anyag kíséretében "The forgotten Sarmatians c. alatt olvashatjuk (226m 279-298). Ugyanott megtaláljuk kronológiai táblájukat, vezető törzseik és területeik említésével. A vonatkozó orosz kutatásokat összegezi 139m 163 sk.

69) The name 'Serb', for Instance. is non-Slavonic. It occurs in Ptolemy in the third century A.D. as the name of an East-Alan people dwelling on the steppes of the Lower Volga. A 'Horvát' név (Chroates) sem szláv származású. 226m 298. Ami pedig a lengyeleket és az ukránokat illeti, azok is két elem keveréke... to such an extent that some of their historians today erroneously deem these nations to be of Slavonic origin. 204m 510-512. - A szlávok úgy félremagyarázzák történetüket, hogy el sem tudják képzelni, miszerint kettős köldökzsinórjuk van és azok egyike magyar anyához köti őket. Padányi Viktor, a lángoló lelkű, kiváló magyar történész (Ausztrália), a szlávokkal kapcsolatban jó megérzéssel így szólt: "Ha valamiképpen ki lehetne mutatni, hogy azoknak a népeknek, amelyeket ma ukránnak, kozáknak, orosznak, lengyelnek, románnak, bulgárnak, szerbnek, horvátnak, osztráknak, morvának, szlováknak, bajornak neveznek, mekkora százaléka hun, avar, kun, besenyő, szabir, onogúr, nagyon meglepődnék a világ" (149m 28).

E magyar és szarmata keverékből származó népek összefoglaló közös "szláv" neve nem történetileg használt név, hanem csak a 19. században jőtt használatba, ugyanolyan téves elképzelés nyomán, mint a 'Szemita', 'Finnugor' és az 'Indo-Európai' elnevezés, amelyek annyi galibát okoztak és okoznak ma is a történet-, nyelv- és néptudományban.

70) Perhaps the most important achievement of the Sarmatians was their part in the formation of the various Slavonic nations, 226m 298.

71) A gótok... were the descendants of the Finno-Ugrians, obviously. In his (Pro-coplus') time, mixed with ur-German tribes and this may explain why the Gothic and several Finno-Ugric languages have a great many similar words. Hence, the Finno-Ugrians did not necessarily borrow these from the Goths, but in many cases the reverse was true, 212m 63 Jzt.

Az idézett munkák jegyzéke

A szerzők neve előtt álló szám az illető munka rövidített megnevezése. A jegyzetekben az utalásokat ezekkel a mutatószámokkal adjuk. Például: 5m 72 az ötödik szám alatt megnevezett munka 72. lapját jelenti; 129m IV. 76 sk az idézett munka negyedik kötetere utal. a 76. és következő oldalra.

1m. ADAM Kari: The Christ of faith. The christology of the Church. New York. 1962.

2m. ALBRIGHT W. F.; The archaeology of Palestine. London, 1960.

3m. ARBERRY A. J.: The legacy of Persia. Oxford, 1953.

4m. Art [L'J du livre á nos jours. Bibliothéque Nationale. Parts, 1951.

5m. BARATH Tibor: A magyar állam adóügye 1605-1648. Budapest, 1930, Kny. Századok.

6m. BARATH Tibor: Kolozsvár-Klausenburg. das Herz Siebenbürgen. Kolozsvár, 1944.

7m. BÁRCZI Géza: A magyar nyelv életrajza. Budapest, 1963.

8m. BÁRCZI Géza: A magyar szókincs eredete. Budapest, 1958.

9m. BÁTHORY László: Összehasonlító nyelvtudomány és a szumírok. Magyar Szemle. Sao Paulo, 1954, 1955.

10m. BAYLEY Harold: The lost language of symbolism. 2 vol. London, 1912.

11m. BEIGBEDER Olivier: Le symbolique. Paris, 1957.

12m. BEKE Ödön: A cseremiszek (márik) népköltészete és szokásai. I Budapest, 1951.

13m. BENDEFY László: Kunmagyaria. A kaukázusi magyarság története. Amerikai Magyar Hang, New York, 1955.

14m. BERTHELOT André: L'Asie ancienne centrale et sud-orientale d'aprés Ptolémée. Paris, 1930.

15m. BIRKET-SM1TH Kaj: The path of culture. A general ethnology. Madison and Milwaukee, 1965.

16m. BOBULA Ida: A sumér-magyar rokonság kérdése. Buenos Aires, 1961.

17m. BOBULA Ida: Sumerian affiliations. A plea for reconsideration. Washington, 1951.

18m. BOUILLET M. N.: Dictionnaire classique de l'Antiquité secrée et profáné. 2 vol. Paris, 1841.

19m. BOUSOUET G. H.: Les Serbéres. Paris, 1957.

20m. BOWMAN John: Early civilizations. The universal history of the world, vol. I. New York, 1966.

21m. BRANSTON Brian: The lost gods of England. London, 1957.

22m. BRODRICK M. MORTON A : A concise dictionary of Egyptian archaeology, London. 1922.

23m. BUDGE E. A. Wallís: The Book of the Dead, London, 1956.

24m. BUDGE E. A. Wallis: The Book of the Dead. The hieroglíphic transcript of the papyrus of Ani. the translation into English and an introduction. New York, 1960.

25m. BUDGE E. A. Wallis: Egyptian language, Easy lessons in Egyptian hieroglyphics wlth sign list. London, 1958,

26m. CERAM C. W.: A hetiták regénye. Hegyi Márton fordítása, Budapest, 1964.

27m. CERAM C. W.: The secret of the Hittites. New York, 1956.

28m. CÉSAR: La guerre des Gaules. Par Maurice Rat. 2 vol. Paris, 1955.

29m. CHADWICK John: The decipherment of Línear B. Cambridge, 1958.

30m. CHAMBERLAIN Houston Stewart: Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts, 2 Bde. München, 1938.

31m. CHARLES-PICARD Gilbert et Colette: La vie quotidienne á Carthage au temps d'Hannibal. IIIe siécle avant Jésus-Christ. Paris, 1958.

32m. CHIERA Edward: They wrote on clay. The Babylonian tablets speak today. Chicago, 1956.

33m. CHILDE Gordon: The Danube in pre-history. Oxford, 1929.

34m. CHILDE Gordon: The pre-hitstory of European society. London, 1958.

35m. CHILDE Gordon: What happened in history. Edinburgh, 1954.

36m. CIHAR C. etc.: Symbolae ad studia Orientis pertinentes Frederico Hrozny didicatae quas ediderunt. Pars prima. Praha, 1949,

37m. CLARK R. T. Rundle: Myth and symbol in anclent Egypt. London, 1959.

38m. CLEATOR P. E.: Lost languages. New York, 1961.

39m. COLÉ Sonia: The prehistory of East Africa. London, 1954. Újabb bővített kiadása 39m. bis, 1965.

40m. CONTENAU G.: La civilisation des Hittites et des Hurrites du Mitanni. Paris, 1948.

41m. COOK Stanley: An introduction to the Bible. London, 1954.

42m. COTTRELL Leonard: The anvil of civllízatron. New York, 1957.

43m. COTTRELL Leonard: The bull of Minos. London, 1956.

44m. CSALLANY Dezső: A székely-magyar rovásírás történetéhez. Budapest, 1966. Kny. Archaeologiai Értesítő.

45m. CZEGLÉDY Károly: 4-9. századi népmozgalmak a steppén. Budapest, 1954.

46m. DAUZAT Albert: La toponymie francaise. Paris, 1946.

47m. DAVIES A. Powell: Ten Commandments. New York, 1956.

48m. DAVIES S.: Race relations in ancient Egypt Greek, Egyptian, Hebrew. Roman. London, 1951.

49m. DE BURGH W. G.: The Legacy of the Ancient World. Vol. I. London, 1955.

50m. DE VOS Michel: Histoire de la Yougoslavie. Paris, 1955.

51m. DESROCHES-NOBLECOURT Christiane: Tutenkamen. Life and death of a pharaoh. New York, 1965.

52m. DORESSE Jean: L'empire du Prétre-Jean. L'Ethiopie antique. L'Ethiopie médiévaie. 2 vol. Paris, 1957.

53m. DOWSON John: A classical dictionary of Hindu mythology and religion, geography, history and literature, London, 1953.

54m. EDWARDS t. E. S.: The pyramids of Egypt. London, 1955.

55m. Egypte (L'). Encyclopédie par l'image. Paris, 1930.

56m. Egyptian art. Guide to collections. New York, 1962.

57m. Egyptian mythology. New York, s.d.

58m. Egyptian wall paintings from tombs and temples. New York, 1962.

59m. EMERY Watter: Archalc Egypt. Edinburgh, 1961.

60m. Encyclopaedia Biblica. A critical dictionary of the literary, pofiticai and rellgious history, the archaeology and natural history of the Bible. 4 vol. London, 1899-1903.

61m. EPSTEIN Isidore: Judaism. A historical presentation. London. 1960.

62m. FEHÉR M. Jenő: Képek a magyar sámáninkvizíciók történetéből. Warren, Ohio, 1967.

63m. FERENCZY Endre: A magyar föld népeinek története a honfoglalásig. Budapest, 1958.

64m. FETTICH Nándor: A szilágysomlyói kincs. Budapest, 1932.

65m. FETTICH Nándor: La trouvaille de tombe princiére hunnique á Szeged-Nagyszéksós. Budapest. 1953.

66m. FIL1P Jan: A kelta civilizáció és öröksége. Horváth Ferenc fordítása. Budapest, 1966.

67m. FLAVIUS Josephus: A zsidók története, XI-XX, könyv. Fordította Révay József. Budapest, 1966.

68m. FOKOS-FUCHS D. R.: Volksdichtung der Komi [Syrjánen). Gesammelt und herausgegeben von. Budapest. 1951.

69m. FRANKFURT Henry: The birth of civilization in the Near East. New York, 1956.

70m. FRASER James George: Adonis, Attis, Osiris. 2 vol, New York, 1961.

71m. FRIEDMANN Georges: Fin du peuple Juif? Paris, 1965.

72m. GAER Joseph: How the great religions began. New York. 1956.

73m. GHIRSHMAN R.: Iran from the earliest times to the Istamic conquest. Bungay, 1954.

74m. GILGAMES, Ékírásos akkád eposzok. Fordította Rákos Sándor. Budapest, 1960.

75m. GOLDBERG B, Z.: The sacred fire. The history of sex in religion, New York, 1962.

76m. GONDA J.: A sanskrit reader. Utrecht, 1935.

77m. GOSZTONYI Kálmán: Művelődéstörténeti és nyelvtudományi egyeztetések. Ahogy Lehet. Paris, 1959.

78m. GOURVIL Francis: Langue et littérature bretonnes Paris, 1952

79m. GROOT Gerard, J.: The prehistory of Japan. New York, 1951.

80m. GROUSSET René: L'empire des steppes. Attila, Gengis-Khan, Tamerlan. Paris, 1952.

81m. GURNEY O. R.: The Hittites, Bungay. 1964.

82m. GYŰRFFY György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Budapest, 1948.

83m. GYORFFY György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról kortársak és krónikások híradásai. Budapest, 1958.

84m. GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, A-CS. Budapest, 1963.

85m. HABERLANDT Michael: Ethnology. London, 1920.

86m. HAJDÚ Péter: Finnugor népek és nyelvek. Budapest, 1962.

87m. HALL H. R.: The ancient history of the Near East from the earliest times to the battle of Salamis. London, 1952.

88m. HAMBIS Louis: La Sibérie. Paris, 1957.

89m. HAMPEL József: A régibb középkor emlékei Magyarhonban. II. rész. Budapest, 1897,

90m. HARRISON R. K.: Teach yourself Hebrew, London, 1955.

91m. HAWKES Jacquetta, WOOLLEY Leo nard: Prehistory and the beginnings of civilization New York, 1963.

92m. HENNING VON DER OSTEN Hans Die Welt der Perser. Stuttgart. 1956

93m. HERING Elisabeth: Az írás rejtélye Vajda Endre fordítása. Budapesl 1966.

94m. HERODOTOS: History. 2 vol. Every Man's Library 405. 40S. London, 1949

95m. HERODOTOS: The histories. Trac Aubrey de Selincourt, Edinburgh 1961.

96m. HIGOUNET Charles: L'écriture. Paris, 1959.

97m. Holy Bible (The), King James version. Cleveland-New York, s.d.

98m. Holy Bible (The). London, 1949.

99m. HOMER: The Odyssey. Translated by George Hebert Palmer. New York, 1962.

100m. HOMER: The Iliad. Translated by Alston Hurd Chase and Willlam G. Perry Jr. New York, 1960.

101m. HOOKE S, H.: Babylonian and Assyrian religion. London, 1953.

102m. HUBERT Henry: Les Celtes. 2 vol. Paris, 1950.

103m. HUS Alain: Les Etrusques. Peuple secret. Paris, 1957.

104m. ISPAY Ferenc: Magyar föld- és néprajz. Cleveland. 1958.

105m. JACOBI Bernbard: Templomok és paloták. Borzsák István fordítása. Budapest, 1966.

106m. JAHN Hugó: Hand composition. New York, 1947.

107m. JAMES E. O.: Prehistoric religion. A study in prehistoric archaeology. London, 1957.

108m. JAMES T. G. H.: Sculptures Egyptiennes. Collection d'Art UNESCO. S.I.. s.d.

109m. Jewish people (The). Past and present. Vol. I. New York, 1946.

110m. KITTO H. D. E.: The Greeks. Edinburgh. 1956.

111m. Korán (The). Ed. J. M. Rodwell, New York. 1953,

112m. KRAIAERT Wilfried. etc.: Atlas zur Gescbichte der deutschen Ostsiediung. Berlin, s. d.

113m. KRAMER Sámuel Noah: Twenty-five firsts in man's recorded history, From tbe tablets of Sumer. Indian Hills, 1956.

I14m. KRAMER Sámuel Noah: Sumerian mythology. New York, 1961.

115m. KRAMER Sámuel Noah: The Sumerians. Their history, culture and character. Chicago, 1964.

116m. KROHN Gyula: A finnugor népek pogány Istentisztelete. Fordította Bar Aladár. Budapest, 1908

117m. LASZLÖ Gyula: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön. Budapest, 1961.

118m. LIGETI Lajos (szerk): A magyarsag őstörténete, Budapest, 1943.

119m. LIPIN L , BELOV A.: Az ékirás regenye. Oroszból fordította Borzsák István. Budapest, 1956.

120m. LISSNER Ivar: The living past. Translated from German by J. Maxwell Brownjohn. New York, 1957.

I21m. LLOYD Seton: Foundations in the dust. Bristol, 1955.

122m. LLOYD Seton: Early Anatolia. London. 1956.

123m. LUKÁCSY Kristóf: A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakóhelye. Kolozsvár, 1870, utánnyomás 1957.

124m. LUKMAN Niel Clausen: Skjoldunge and skiflinge. Hunnen- und Herulen-könige in ostnordischer Überlieferung. Koebenhaven, 1943.

125m. Magyar (A) őstörténet kérdései. A Magyar Nyelvtudományi Társaság vitaülése 1953 december 1. Budapest 1955.

126m. Magyarország helységnévtára, 1944 Budapest, 1944.

127m. Magyarországtól (A) elcsatolt területek községeinek és városainak névjegyzéke, 1944. Budapest, 1944.

128m. MARQUES-RIVIERE Jean: Histoire des doctrines ésothériques. Paris, 1950

129m. MASPERO G.: History of Egyip: Chaldea, Syria, Babilónia and Assyria 6 vol. London, s.d.

130m. MASSON-OURSEL Paul, etc.: Ancient India and Indian civilizatlon. London 1951.

I31m. MATZ Friedrich: Kréta, Mykene, Trója. Die minoische und die homerische Welt. Stuttgart, 1956.

132m. MEAD Margaret: Coming of age in Samoa, New York, 1956.

I33m. MEILLET A,: Les langues dans l'Europe nouvelle. Paris, 1923.

I34m. MELICH János: Dolgozatok II. Budapest, 1963.

135m. MELLOY Camille: Suomi ou le bonheur de Finlande, Paris, s.d.

I36m. MÉSZÁROS Gyula: Kelet-Európa nép-története: chattiak és skythák. 2. füzet. Szeged, 1938.

137m. MÉSZÁROS Gyula: A másfél ezeresztendős magyar nemzet. New York, s.d.

I38m. MOLEM: L'lran ancien. Paris, 1965.

I39m. MONGAIT A. L: Archaeology in the USSR. London, 1961,

140m. MONTÉT Pierre: La vie quatidienne en Egypt au temps des Ramsés. XIIIe-XIIe siécles avant J. C. Paris, 1946.

141m. MOÓR Elemér: A nyelvtudomány mint az ős- és néptörténet forrástudománya, Budapest, 1963.

I42m. MOSCAT1 S.: Histoire et la civilisation des peuples Sémitiques. Paris, 1955.

143m. MOSCATI Sabatino: The face of the Ancient Orient. A panorama of Near Eastern civilizations in pre-classical times. New York, 1962.

144m. MUNKÁCSY Bernát, KÁLMÁN Béla: Manysi (vogul) népköltési gyűjtemény. 111/2: Medveének. Budapest, 1952.

145m. NÉMETH Gyula: A nagyszentmiklósi kincs feliratai. Budapest, 1932.

146m. NÉMETH Gyula (szerk.): Attila és hunjai. Budapest, 1940.

147m. NEUBERT Ottó: The valley of the kings. London. 1957.

148m. NOUGAYROLL Jean, AYNARD J, M.; La Mésopotamie. Paris, 1965.

149m. PADANY1 Viktor: Dentumagyaria. Buenos Aires, 1963.

150m. PALLOTTINO M.: The Etruscans. London, 1955.

151m. PARDUCZ Mihály: Denkmáler der Sarmatenzeit Ungarns. Bd 111. Budapest, 1950.

152m. PiTTARD Eugéne: Les races et l'histoire. introduction ethnologique a l'histoire. Paris, 1953.

153m. RAGOZIN Jénáidé A.: Chaldea from the earliest times to the rise of Assyria. London, 1896.

154m. RENOU Louis: Histoire de la langue sanscrite. Paris-Lyon, 1956.

155m. BICE Tamara Talbot: The Scythians. London, 1963.

156m. BÓHE1M Géza: Hungarian and Vogul mythology. New York, 1954.

157m. ROTH Léon: La pensée juive. facteur de civilisation. Paris, 1954.

158m. Sainte-Bible (La). Version compléte d'aprés les textes originaux par les moines de Maredsous. Brain-le-Comte. 1950.

159m. SAKS Edgár V.: Aesti. An analysis of an ancient European civilization. Montreal, 1960.

160m. SCHMÖCKEL Hartmut: Ur. Assur und Babylon. Dreí Jahrtausende im Zwischenstromtand. Stuttgart. 1955.

161m. SCHMÖCKEL Hartmut: Das Land Sumer. Stuttgart. 1956.

162m. SEBESTYÉN Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei. Budapest. 1915.

163m. SEVIN Heinrich: Die Gebiden. München, 1955.

I64m. SOMOGYI Ede: Szumírok és magyarok. Budapest. 1903.

165m. STEFFENSEN James L.: Ancient Greece. The universal history of the world, vol. II. New York, 1966.

166m. SWEET Henry: The history of language. London. 1930.

167m. SZENTPÉTERY Emericus [ed,]: Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. 2 tom. Budapest, 1937, 1938.

168m. SZÖLLÖSY Sándor: Szittyák, hunok, avarok, magyarok. Schloss Teising, Germany, s.d.

169m. Tájékoztató, 1961. Tagjai számára kiadja a Szumir-Magyar Tudományos Társaság. Buenos Aires, 1961.

170m. THOMAS Edith B. (szerk.): Archaologische Funde in Ungarn. Budapest, 187m. 1956.

171m. THUKYDIDES: The history of the Peloponnesian war. Everyman's Library, 455. London, 1952.

172m. Tutankhamun treasures. Trésors de Toutankhamon. Montreal, 1964.

173m. ÚJVÁRI Péter (szerk.): Zsidó lexikon. Budapest, 1929.

174m. UNDI Mária: Hungarian fancy needlework and weaving. Budapest, s.d,

175m. Ungarn. Das Antlitz einer Nation. 191 m. Budapest. 1940.

176m. UNGNAD Arthur: Grammatik des Akkadisohen mit Obungsbuch. München, 192m. 1949.

177m. UXBOND F. A.: Munda - Magyar - Maori. An Indian link between antipodes. New tracks of Hungarian origins. London, 1928.

178m. VAMBERY Ármin: A magyarság bölcsőjénél. A magyar-török rokonság kezdete és fejlődése. Budapest, 1914.

179m. VERCOUTTER Jean: L'Egypte ancienne. Paris, 1957.

180m. WADDELL L. A.r Egyptian civilization, Its Sumerian origin and real chronology and Sumerian origin of Egyiptian hierogliphs. London, 1930.

181m. WADDELL L. A.: The Indo-Sumerian seals deciphered. Discovering Sumerians of Indus Valley as Phoenicians, Barats, Goths, etc., famous Vedic Aryans, 3100-2300 B C. London. 1925.

182m. WADDELL L. A.: The Phoenician origin of Britons, Scots and Anglo-Saxons. London, 1924.

183m. WADDELL L. A.: A Sumer-Aryan dictionary. Part 1: A-F. London, 1927.

184m. WILLETTS R. F.: Cretan cults and festivals. London, 1962,

185m. WOOLLEY Leonard: A forgotten kingdom, London, 1953.

186m. WOOLLEY Leonard: Ur of the Chaldees. London, 1954.

187m. ZAMAROVSKY Vojtech: Kezdetben volt Sumér. Csorba Lajos fordítása. Budapest. 1966.

188m. ZSIRAI Miklós: A finnugorság ismertetése. Budapest, 1963.

189m. AFRICA. Countries of the Nile. The National Geographic Magazine, October 1963.

190m. BRION Marcel: La résurrection des villes mortes. Vol. II: Asie Centrale, Afrique, Proche-Orient. Paris, 1959.

191m. BRYANT Jacob: A new system or analysis of ancient mythology. Vol. IV. London, 1807.

192m. BUDGE E, A. Wallis: The Gods of the Egyptians, Vol. II. New York, 1904 (Reprint 1969).

193m. BUDGE E. A. Wallis: A history of Egypt. Vol. I-VIII. Osterhout, The Netherlands, 1902 (Reprint 1968).

194m. CARY A. - WARMINGTON E. H.: The ancient explorers. London, 1929.

195m. CSÖKE Sándor: A sumér ősnyelvtől a magyar előnyelvig, New York. 1969.

196m. DAVIDSON Basil: The lost cities of Africa. Boston, 1970.

197m. DAVIES Nina M.; Picture writing in Ancient Egypt. London, 1958.

198m. DAWSON Christopher: The age of Gods. Boston, 1928.

199m. GARDINER Sír Alán: Egyptian grammar. An introduction to the study of hieroglyphs. London. 1969.

200m. GARDINER Alan H.: Ancient Egyptian onomastica. Text: Vol. I-II Plates: Vol. III. Oxford. 1968.

201m. GORDON Cyrus H.: Forgotten scripts. New York, 1968.

202m. HEVESY Wilhelm von: a 177m. jelzésű, UXBOND álnéven írt munka szerzője.

203m. A Kazár Birodalom bomlása. Északi Vártán (Svédország) c. folyóirat 1970 augusztusi számában.

204m. KEPHART Calvin: Races of mankind. Their origin and migration. New York, 1960.

205m. KÉZDI-VASARHELYI Zoltán: Elő-Azsia és a Párthus Birodalom története. Túrán c. folyóiratban (Argentína), 1969-1970. évf.

206m. KOSIDOWSKI Zenon: Bibliai történetek. Fordította Varsányi István. Budapest. 1968.

207m. MONTET Pierre: Eternal Egypt. Translated by Doreen Weightman. New York, 1964.

208m. MOSCATI Sabatino: Ancient Semitic civilizations. New York, 1960.

209m. PETRIE W. M. Flinders: Egypt and Israel. London, 1912.

210m. PETRIE Flinders: Wisdom of the Egyptians. Vol. LXIII. London, 1940.

211m. R1EFSTAHL Elisabeth: Thebes in the time of Amenhotep III. Norman, U.S.A., 1964.

212m. SAKS Edgar V.: Esto-Europa. A treatise on the Finno-Ugric primary civilization. Montreal. 1966.

213m. SCHURÉ Édouard: Les grands initiés. Paris, 1960 (1ére éd. 1889).

214m. SCRAMUZZA Vincent M, - MACKENDRICK Paul L.: The Ancient World. New York, 1964.

215m. T. F. K.: Strong reasons. S. L.. 1941. (A British-lsrael gondolat fejtegetése) .

216m. TCHERIKOVER Victor: Hellenistlc civilization and the Jews. Transiated by S. Applebaum, Philadelphia, 1959.

217m. TOYNBEE Arnold J.: Greek historical thought. New York. 1962.

218m. WRIGHT G. Ernest: The Bible and the Ancient Near East. New York, 1965,

219m. ZAKAR András: A sumér nyelvről. Északi Vártán, 1970 okt.

220m. ROUX Georges: Ancient Iraq. Cleveland, 1964,

221m. MEEK Theophile James: Hebrew origins. New York, 1960.

222m. BUDGE E. A. Wallis: A history of Ethiopia, Nubia and Abyssinia. Oosterhout, 1970.

223m. DAVIDSON Basil: Africa in history. New York, 1969,

224m. RAWLINSON H, G.: India, A short cultural history. London. 1948.

225m. HAMBIS Louis: La Haute-Asie. Paris, 1953,

226m. BACON Edward (ed.): Vanished civilizations. New York, 1967.

227m. BARÁTH Tibor: L'histoire en Hongrie, 1867-1955, Paris, 1936 (Extr. de la Revue historique].

228m. WARD John: The sacred beetle. Egyptian scrabs in art and history. San Diego, 1902 (Reprint).

229m. DEL BUSTO DUTHURBURU Jósé Antonio: Peru Pre-lncaico. Lima (1971).

230m. PIGGOTT Stuart: Prehistoric India. London. 1952.

231m. VAN SETERS John: The Hyksos. London, 1966,

232m. MONTGOMERY McGOVERN William: The early empires of Central Asia A study of the Scythians and Huns and the part they played in world history. Chapel Hill, N.C., 1939. .

233m. PETIT Paul: Précis d'histoire ancienne. Paris, 1971, .

234m. DONNE T. E.: Moeurs et coutumes des Maoris. Parts, 1938,

235m. WARMINGTON B. H.: Carthage. Paris. 1964.

236m. CONTENAU G.: La civilisation d'Assur et de Babylon. Paris, 1951.

237m. KALLAY Ferenc: A pogány magyarok vallása. New York, 1971 (az 1861. évi kiadás utánnyomása).

238m. WINCHELL Alexander: Preadamites or a demonstration of the existence of men before Adam. Chicago. 1890.

239m. KÉZDY-VÁSARHELYI DE KÉZD Béla von: Lebt Attilas Blut noch weiter in europáischen Geschlechtern? Extr. du Recueil du 7e Congrés International des Sciences Généalogique et Héraldique, 1964.

240m. NIEL Fernand: Dolmens et menhirs. Paris, 1958.

241m. DIÓSZEGI Vilmos (szerk.): Az ősi magyar hitvilág. Budapest, 1971.

242m. WATERBOLK H. T.: Food production in prehistoric Europe. The spread oi farming. Science, Vol. 162, No 3858, December 6, 1968.

243m. GLOCK Th.: Stenographische Werte in der altungarischen Schrift, SA. von Korrespondenzblatt, amtl. Zeitschrift des kgl. Stenographiscben Landesamts zu Dresden, Nr. 7, 1916.

244m. NEMES VÁRADI imre: Mérlegen. Garfield, N.J.. 1969.

245m. HOOD M.S.F.: The Tartaria tablets. Scientific American, May 1968.

246m. CHAUVIRÉ Roger: Histoire de l'lrlande. Paris, 1949.

247m. Dictionnaire des communes. France métropolitaine, Algérie, départements d'outre-mer, territoires d'outre-mer. Paris, 1956.

248m. REANEY P. H.: The origin of English place-names. London. 1961.

249m. La Bretagne. Paris, 1934.

250m. BLOCH Raymond: The Etruscans London, 1958.

251m. THEVENOT Emilé: Histoire des Gaulois. Paris, 1949. Ugyan e munka bővített kiadása 1971-ből: 251m. bis.

252m. REISS Sámuel: The rise of words and their meanings. New York. 1950

253m. God's Commonwealths, British and American. By "The Roadbuilder" Toronto. 1928.

254m. RUDNAY Egyed: Attila trilógia. I-III k. Bruxelles, 1964-1966.

255m. Az ezeréves Magyarország. Budapest, 1940.

256m. BOURNIOUEL Camille: Irlande. S L 1955.

257m. GERMAIN Gábriel: Homere. Paris 1958.

258m. GILLIARD Charles: Histoire de Suisse Paris, 1949.

259m. HAWKES Jacquetta and Christopher Prehistoric Britain. London, 1958

260m. OEBTWIG Siegfríed: Elsüllyedt városok. Borzsák István fordítása. Budapest, 1965.

261m. BENDEFY László: A magyarság és Középkelet. Budapest, 1945.

262m. LINTON Ralpb: The tree of cluture New York, 1958.

263m. MERTZ Barbara: Temples, tombs and hieroglyphs. The story of Egyptoiogy New York, 1965.

264m. KŰR Géza: Etruszk-magyar nyelvrokonság. Warren, 1962.

265m. HURÉ Jean: Histoire de la Sicilie Paris, 1957.

266m. KÚR Géza: Amit az etruszkok beszélnek. Warren, 1964.

267m. LEVEEL Pierre: Histoire de la Touraine. Paris, 1956.

268m. BRADE-BIRKS S. Graham: Archaeology. London. 1953.

269m. HORVÁTH Ferenc (szerk.): Vas megye. Helytörténeti tanulmányok. Szombathely, 1958.

Szövegközi térképek

Európa vázlatos térképe, 5 1.

Az Égei-tenger körzete. 9 1.

A Tyrrheni-tenger körzete, 45 1.

A magyar származású balti népek elhelyezkedése, 80 1.

A permi ős volgai magyar származású népek, 85 1.

Okmánytár

Márványból készült "Makar" Istenség a Ciklád-szigetekröl, No. 1.

Magyar írás Kréta szigetéről, No. 2.

Múmia alakú ménhírszobor Franciaországból, No. 3.

Napszimbólumokkal ékesített ménhír a skóciai Don folyó völgyéből. No. 4.

Az óriási kő-emlékek földrajzi eloszlása, No. 5 és 6.

Óriáskövekből épített napvárta (Stonehenge), No. 7.

Egy skóciai ménhír felirata és magyar olvasata, No. 8 és 9.

Egy etruszk sírkő magyar felirata, No. 10.

Etruszk komik a lótolvajról magyar nyelven. No. 11.

Magyar nyelvű etruszk sírfelirat, No. 12.

Magyar szöveg egy etruszk íróvesszőn, No. 13.

A legszebb magyar nyelvű etruszk sírfelirat, No. 14.

Magyar nyelvű képírásos emlék a kőkori Magyarországról, No. 15.

Magyar gyártmányú bronzkori kalapácsok. No. 16 ós 17.

Egy bronzkori férfi "Vénusz", No. 18.

Egyiptomi jelenet egy Magyarországon előkerült vázán, No. 19.

Magyarországon talált bronzkori amulett és felirata, No. 20.

Egy bronzkori vizeskancsón ez a magyar szó szerepel: "Víz", No. 21.

A tatárlaki napvárta műszereinek magyar felirata, No. 22, 23 és 24.

A csíksomlyói naptárkő, No. 25 és -26.

Hun Időkből származó fokos. No. 27.

 

Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete - Ötödik könyv,  PDF akta