20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 július 05, vasárnap

Széljegyzet, a „Móricz János kutatásai” című íráshoz

Szerző:

Széljegyzet, a „Móricz János kutatásai” című íráshoz

Távol álljon tőlem, a sajnálatos módon meglévő zűrzavar fokozása, népét, hazáját szerető emberek félrevezetése, a „hiszem, mert szeretném hinni” jellegű tudati automatizmusok kihasználása.

De mégis csak kell lennie valami alapjának a magyarság küldetéstudatának.
Meggyőződésem, hogy egy olyan ősi kultúra hordozói vagyunk, amelyből már több civilizáció merített, és számtalanszor – a mindenkori hatalom szolgálatára - átírták, kiforgatták tanait.
 
Nem holmi apróságokról van szó. A vallás, a hit, a világnézetünk alapjai, az emberiség keletkezése, létének célja van lefektetve ezekben a tanításokban.
Tehát, nem véletlen az a világméretű összeesküvés, ami egy-egy, az igazsághoz közelkerülő, tisztességes kutató ellenében tapasztalható.
 
Azaz, a hamisítók elemi félelme az igazság napfényre kerülésétől, a szolgaként kezelt emberiség öntudatra ébredésétől, az egész álságos világrend összeomlásától.
 
Minderről, a magam szerény eszközeivel próbáltam tudósítani a „Magyar kód”, vagy a „Látjátok feleim”  című írásokban.
De az önismételgetés helyett nézzük Móricz János kutatásait, illetve a címben szereplő írás megállapításait.
 
A „KIT-US” birodalom elnevezése egyértelmű üzenet az emberiség két „őstől” való származására.
Nevezetesen; az Isteni-mag, -szem (keresztény fordításban a Szentlélek), mint isteni ős, másrészt a por, az agyag, az anyag által megjelenített ősanya, mint földi, anyagi ős.
 
Ennek okán tartották az egyiptomi fáraók jobb kezükben az égi származásra utaló Ankh-ot, míg bal kezükben az anyagot, a földi származást megtestesítő Uaszt.
 
 Avagy, az országalmánk nem a földet, hanem éppen ellenkezőleg - az Ankh-al egyetemben -, az égi sugárzást hozzánk eljuttató Szentmagot jeleníti meg.
 
Természetesen, ez az egész világot beragyogó magyar hitvilág nagy hatással volt a dél-amerikai indián civilizációkra is, ezért talált Móricz a mi országalmánkra, és jogarunkra hasonlító uralkodói jelképeket, ezért a „Nap fiai” az inkák, és ezért kerülnek elő – a régészek legnagyobb megdöbbenésére - Palenque-ben a Szentmagot, Istenszemet ábrázoló kőkeresztek tucatjai.
 
Végül, és nem utolsó sorban erre a magyar titokra épül fel – sajnos alapjaiban megnyomorítva – a világ vallásainak zöme, többek között a cikkben említett mormon egyházé is.
 
Hiszen ne feledjük, Joseph Smith egyházalapító bizonyos, titokzatos aranylemezekre „egyiptomi” nyelven íródott szent szövegekből meríti „bibliáját”, a Mormon Könyvét.
 
Igaz, kissé megváltoztatva, egy icike-picikét átírva.
 
És ki tudja már hányadára történik mindez…… 


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Hmm

(Törpapa, 2010.01.07 22:31)

B Kántor úrnak ezúton is nagyrabecsülésemet fejezem ki, azt hiszem, egy érdemtelenül elhanyagolt gondolkodóról van szó.
Részben azonosan gondolkozunk, részben meg a témák, amikhez nyúl, nehezek, de telitalálatok.
Én pl. a mormonokról és Móricz Jánosról is olvastam, de soha nem jutott eszembe összerakni a kettőt. Pedig, nem túl sok ilyen aranylemez kóborol amúgy a világban.

Válasz

A rovat további cikkei: « Egy magonc elmélkedései

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások