Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2020Jan26

2011. Április 02., Szombat 14:07

Egy magonc elmélkedései - 2. rész

Írta:  B. Kántor János
Értékelés:
(1 szavazat)

 

  Világunk tartóoszlopai
A tudomány
   

   A tudomány, mint minden más a világban kétarcú dolog, egyrészt jobbá, kényelmesebbé teszi az életünket, ámulatba ejtő megoldásokkal orvosolja a problémáinkat, másrészt a magasabb fejlődési szintek technológiáinak alkalmazása újabb, még nem ismert veszélyforrásokat szülnek.  

Az illanó fény reményében gyújtott tüzeink hamuja a földbe, még füstje az égbe jut. Ráadásul közben végérvényesen el is égetünk valamit.   

A mindenség törvényeinek, titkainak megismerése az értelmes lénnyé lett (tett) ember szent kötelessége. Csakhogy erre a területre is rátelepedett a múló idő illúziójából eredő harácsolás. Újabb energiaforrások, haditechnikai előnyök megszerzése érdekében kutatjuk az űr rejtelmeit, átcsomagolt gyógyszereket „találunk ki” a magasabb profit elérése érdekében. (Hogy más, etikátlan módszereket már ne is említsünk.)

Összességében elmondható, hogy egyre inkább a gazdasági érdekeltségű kutatások veszik át a főszerepet. Pedig korántsem biztos, hogy ez az egyetlen járható út. Ugyanis, a „legkisebb befektetéssel a legnagyobb eredményért” elvének szinte mindig vannak „mellékhatásai”. Mindemellett, az előforduló megnyilvánulási formák, jelenségek mindegyike kettős, anyagi és „szellemi” természetű dolog, és mint ilyen csupán az anyag felől közelítve teljességgel sohasem ismerhető meg.  

Magyarán, az isteni titkok feltárása a felhalmozás, az anyagba süllyedés melléktermékévé degradálódott. Furcsa fintora a sorsnak, hogy az egyoldalúan az anyag szolgálatába szegődött, materialista tudomány ért el egy olyan pontra, ahol már nem használhatóak tovább a régi bevált módszerek. Durva mérőónjaik inkább összezavarják, mintsem látatni szolgálnák a kristálytiszta források vizét. Az anyag, a tömeg boncolása során olyan minőségi változás tapasztalható, amely elképeszti még a legtapasztaltabb kutatókat is.  

Jelenleg az úgynevezett kvarkokban (a protonok és neutronok alkotóelemei) vélik megtalálni az anyag tovább már nem bontható legkisebb összetevőit. Ám ezek az aprócska valamik rendkívüli módon viselkednek. Bár a hatásaikból joggal következtetnek létezésükre, az egyszer rezgő hullámként, máskor apró pontocskaként felsejlő részecskéket képtelenek „megfogni”, megfigyelni. (A kvarkok tömegének meghatározásáról szóló hírek csupán feltételezéseken alapulnak.)  

Lassan rá kell döbbennünk, hogy az anyag közel sem az, mint aminek látszik. A számtalan megjelenési forma mélyén ott munkálkodik egy különleges, mondhatnánk isteni entitás (legyenek azok kvarkok, vagy sem), amit nyugodtan definiálhatunk egy rejtélyes sugárzás által megtermékenyített, összetartott ezernyi hullám óceánjaként. Abból a bizonyos sugárzásból adódó, elemi erő híján pedig szó szerint összeomlana a világ, eltűnne az általunk érzékelhető anyag.  

Az Ősrobbanás

De egyelőre hagyjuk a közkedvelt ideológiák ósdi korlátjait feszegető metafizika sajátos világát, térjünk rá a mondanivalónk szempontjából meghatározó elméletekre.   

 Laikusként természetesen nem vállalkozhatunk a 21. századi tudomány teremtéselméleteinek ismertésére, de a leginkább elfogadott, s ennél fogva dogmatizmusoktól sem mentes irányzatok vázlatos áttekintésére igen.  

Ilyen tézis az Ősrobbanás, a Nagy Bumm, a Big Bang tana,

amit nagy tekintélyű szakemberek, akadémikusok sora szentírásként kezel, és fennen hangoztatják; „nincs más alternatíva”. Holott, amíg egy elképzelés nem ad minden hozzá kapcsolódó kérdésre egyértelmű választ, addig nagyon is helye van a különféle alternatíváknak.  

Márpedig számtalan megválaszolatlan kérdés van az Ősrobbanás körül.

Hogyan és honnan keletkezett az a bizonyos szupersűrűségű, szuperhőmérsékletű anyag, vagy feketelyuk? Mi volt az a hatás, ami ekkora nyomást/vonzást idézett elő?

Mi indította el az első változást, honnan a Deus ex machina? (Mármint, ha nincs is Deus.)

Egy szétrobbanó, minden irányban távolodó, táguló szuperanyag részecskéit milyen erő, akarat formálta héliummá, hidrogénné, majd világunk ezernyi alkotóelemévé, később bolygókká, naprendszerekké, galaxisokká? Stb., stb.  

Többek között ezekre a kérdésekre sincs megnyugtató válasz. Avagy különösebb előképzettség nélkül is megállapítható, hogy az egyszeri és megismételhetetlen Ősrobbanás nem állja ki az ok-okozati láncolatok próbáját, pusztán hipotézisekből álló elmélet, azaz nincs egzakt módon bizonyítva.  

A „hivatalos” úton való továbbhaladásunk érdekében mégis kénytelenek vagyunk elfogadni a Big Bang-ot, hiszen a kiáramló részecskék az „anyag törvénye” által veszik fel az ismert elemek tulajdonságait, miáltal újabb konstellációkba „rendeződnek”.

(Az újabban divatos sötétanyag szerepével most nem bonyolítanánk tovább, az egyébként is meglehetősen késze-kusza szállakat.)  

Az evolúció

Evvel el is jutottunk a folyamat újabb, nagy vitákat kiváltó pontjához, a szerves anyag keletkezéséhez, más szóval az élet kialakulásához. Egy dolog bizonyos, az a valamikori feketelyuk nem tartalmazhatott szerves anyagot, de a belőle kialakult őslevesben már keletkezhetett aminosav. - mármint a materialista tudomány képviselői szerint.  

Csupán a feltételezett „magzatvizünk” egy adott pontján, meghatározott időintervallumokban villámcsapások milliói - mit milliói, időnk az van -, milliárdjai szükségeltettek hozzá, miközben a picinyke bölcsőnk közvetlen környezete változatlan maradt.   

Amennyiben elfogadjuk ezt az enyhén szólva is valószínűtlen lombikelméletet, máris egyszerűbb a képlet, csak a miértek helyébe kell beillesztenünk korunk varázsszavát, az evolúciót. És összeállnak a sejtek, az egyre bonyolultabb szervezetek (mivel ők tudják, hogy csak így maradhatnak életben), majd a folyamat végén megjelenik az értelemmel bíró ember.  

A történet meglehetősen hitelesnek tűnik, legalábbis az iskolai szemléltető ábrák tanúsága szerint. Ámde, a tömegével felszínre került foszíliák ellenére nincs nyoma a fajok egymásból való kialakulásának, az úgynevezett „összekötő láncszemeknek”. Azt az egy-két rendellenesen kialakult egyedet nyugodtan kihagyjuk a sorból, hiszen a fajok spontán kialakulásához olyan mérvű természetidegen mutációk sokasága szükségeltet volna, aminek nyomát sem lehet találni. Arról nem is beszélve, hogy az eddigi megfigyelések alapján az élő szervezetek mutáció minden esetben negatív irányultságúak.

De legyünk nagyvonalúak, és hagyjuk a kézzel fogható bizonyítékokat. Nézzük elméleti síkon az evolúció lehetőségét. Nos a szakemberek szerint, a véletlenszerűen létrejövő fehérjemolekula esélye 10 a 950-ediken, azaz egyenlő a „nulla-nullával”. (A matematikában, az ennél nagyságrendekkel nagyobb valószínűségek is nullának számítanak.)  

Hasonló következtetésre juthatunk az evolúció későbbi szakaszait vizsgálva. A fehérjemolekulánál jóval összetettebb szervek, szervezetek kialakulásánál is bővében vagyunk a kétségeknek. Vegyük például a több száz „alkatrészből” álló emberi szemet, melynél akár egy sejtnek, összetevőnek a hiánya, vagy a nem megfelelő (tervszerinti!) sorrendben történő kifejlődése az egész építmény értelmének, funkciójának vesztét, az evolúció szemétdombjára kerülését okozná.  

Csak játszunk el a darwini gondolattal, miszerint az egysejtűből kifejlődött lény - a környezeti hatások által - rájön, hogy a fennmaradásához szükségeltetik még egy, bizonyos képesség. Szép lassan, sorjában ki is fejleszti a hozzá szükséges sejtek százait, majd pár millió év múltán, az utolsó simításokat is elvégezvén felkiált: „Jé, emberek, látok!”.  

És, ha már az embernél tartunk, ki kell térnünk az értelem, avagy a tudatos életformák megjelenésére is. A hivatalos tudomány állítása szerint az emberi agy nagyságának, összetételének hirtelen változása az eszközhasználatnak, a társadalom kialakulásának, a közös cél érdekében végzett csoportos munkának köszönhető.  

Ám szakemberek állítják azt is, hogy az ember – jelenleg - a rendelkezésére álló agykapacitásának kb. 10-20%-át használja, veszi igénybe. Önkéntelenül is felmerül a kérdés, vajon honnan és miért ez a bizonyos 80-90%-os tartalék? „Ez is bizonyítja, hogy az ember evolúciója még nem fejeződött be”. – mondja az ateista tudomány. Csakhogy, milyen evolúció az, amelyik a még meg nem tapasztalt, jövőbeli kihívásokra fejleszt ki valamit?  

Ez abszurdum, ez az evolúció tökéletes cáfolata, avagy kicsit profánabban fogalmazva, az élet, az értelmes élet véletlenszerű létrejöttének annyi az esélye, mint egy üres sivatagban a számtalan homokvihar által megalkotott számítógépnek.  

De távol álljon tőlünk az ironizálás. A felhozott példák, ellenérvek sem a másik, a teremtéspárti oldal melletti elkötelezettséget hivatottak szolgálni, hanem éppen ellenkezőleg az egysíkú, dogmatikus gondolkodás veszélyeit próbálták bemutatni.
 

Megjelent: 6886 alkalommal Utoljára frissítve: 2011. Augusztus 14., Vasárnap 15:10

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70%Sweden 1.1%
Romania 5.6%Canada 1%
United States 3.5%Norway 0.8%
Ukraine 3%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
United Kingdom 2%Netherlands 0.3%
Slovakia 2%Australia 0.2%
Germany 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 319
This Week: 11280
Last Week: 54414
This Month: 74848
Last Month: 20472
Total: 2288786

Belépés