Hogyan kerül a pásztorbot és a piramis egy kalap alá?
2011.02.26

Az előző részben eljutottunk a hármas és négyes szám összefonódását hordozó alakzathoz, a piramishoz. A piramis, a négyzet alapú gúla egy különleges forma. A háromszög révén megjeleníti a fel-emelkedő, föl-d-omboruló Anyát, az Anyagot, a négyzettel pedig a világ négy sarkát, az anyag, a háromszögek alapját, a teret.

Amint a háromszög az emelkedő Földanya, a háromszirmú virág, tulipán, a maja tűz körül lévő három kő a nőiességet, a befogadást, az anyát szimbolizálja, úgy jeleníti meg a négyzet, a maja „milpa” (megművelendő terület) négy sarka, a négy világtáj felé végzett királyi kardvágás a férfiúi teremtőerőteret, magát a Teret.

A férfiúi, és az anyai princípiumok egyesüléséből, összeadódásából létrejövő hetes szám, a hét bolygó, a hétlépcsős piramisok, a hét törzs, a hét vezér, a heted-hét ország, a Világfa hét birodalma pedig, nem más jelent, mint az ősi nászból születő Mindenség egységét, magát az Istent.

De sok beszédnek sok az alja, nézzük hogyan fejezhető ki mindez a korábban már tárgyalt, sajátos vizuális rendszerükben.

 

A háromszög és az anya megfeleltetése még érthető, de hogyan áll össze az Íz-Ten kifejezés? – kérdezhetnénk jogosan.

Nem kell sok képzelőerő, hogy a négyszög által megjelenített térben felfedezzük a kettős Bál-tengelyt, az anyagi világ pólusait, de még mindig nem világos hol található a Ten és az Íz.

Ellenben, ha a Világok Szívében, a keresztutak találkozásánál létező Szentmagot a két átló metszési pontjához (felülnézet), azaz a fenti háromszög csúcsára (oldalnézet) helyezzük, és a piramist térbeli nézetét vizsgáljuk, már könnyedén beazonosítható az Íz, és a harmadik dimenziót biztosító, Ten is.

(Az ősi jelképrendszerben szereplő gömb alakú Ige, megfelel az egyiptomi piramisok, obeliszkek ben-ben kövének, vagy a sumer és dél-amerikai piramisok szentélyeinek.)

Most, hogy már oldal-, felül- és térbeli nézetben is megpróbáltuk érzékeltetni az „Egészet”, talán jobban érthető, miként alakult ki a Ten és Bál tengelyekből álló kettős kereszt jelképe, vagy az egyszer a keresztutak találkozásánál található Világ Szíve, máskor a piramis, a háromszög csúcsán lévő Szentmag szimbóluma.

Száz szónak is egy a vége, a piramisalakzat az univerzum, a folyamatos teremtés emlékműve. Az igazsághoz tartozik, hogy a fenti „világmodell” így nem teljes, hiszen a vázolt kép csak a köztes birodalom „szerkezetét” mutatja. Amennyiben az általunk érzékelhető világot is szeretnénk ábrázolni, meg kellene rajzolnunk a piramisunk alaplapra vonatkoztatott tükörképét is, melynek a csúcsában, a Ten „talppontjában” egy „másik”, az anyagba ágyazódó mag van. Mielőtt még kedvünk szottyanna a nyíló és záródó univerzumokat is magába foglaló Mindenség megjelenítésére, jobban járunk, ha nem erőltetjük tovább a rendelkezésünkre álló, nyilván tökéletlen ábrázolási módokat. Legyen elegendő annyi, hogy a gúla, vagy piramisalakokat ilyen és hasonló jelentéstartalommal látták el őseink.

És, ha már a piramisoknál tartunk, nézzük meg, mit takar a piramis elnevezése. A piramis egy görög eredetű összetett szó, ezért joggal bizakodhatunk az eredeti elnevezés megőrzésében.

(A görögök még a személyneveket is jelentésüknek megfelelően fordították!)

Állítólag az egyiptomiak nem mondták ki a piramis teljes nevét, vagy egyszerűen mr-ként, mer-ként, azaz meredőként, emelkedőként emlegették, míg a görögök a „PER-EM-USZ” kifejezést használták rá. A „per” fel, az „em” emelkedő értelemmel bír, a harmadik összetevő, az „usz” jelentése pedig ismeretlen. Mivel a magyar nyelvnek az ógörög nyelvvel volt némi kapcsolata, bátran belekezdhetünk a „peremusz” magyarázatába. A „per” fel, az „em” emelkedő jelentéseit meghagyva, az „usz-t” pedig hosszként, tengelyként véve figyelembe, a megfejtést a FEL-EMELKEDŐ-TEN-gely értelemmel ruházhatjuk fel.

De, ha a „per” a fentit, mondjuk a valóban fent lévő ben-ben követ, az Ízt takarja, az „em” pedig az emelkedő, „emes” istenanya, amíg az „usz” továbbra is a ten, akkor megkaptuk a magvallás isteni hármasságát, az Íz-Ten-Anyát.

Ennyi magyar vonatkozású összefüggés után már nem csodálkozunk a koronázási festményeinken is megjelenő piramisokon.


Az eddigiekből világosan kitűnik, hogy az égi és földi világot a Ten, az égig érő világfa törzse, az Északi-sarkot, a Sarok-csillaggal összekötő oszlop, mint egy köldökzsinór kapcsolja össze. És hol is lehetne ennek a köldökzsinórnak a csatlakozási pontja, ha nem a világ köldökén, a világ közepén.

Ezért épült az Ég és Föld találkozásának helyén a babiloni „köldök”, az Étemenanki, ezért az „ország köldöke” a Kheopsz piramis színhelye, és ezért van hetedhét-országon, még az üveghegyeken is túl (többek szerint az Északi-sarkon, a Föld forgástengelyénél) a nagy hegyen emelkedő magyar világfa. Mindemellett, ahová a nagyobb tudású, öreg pásztor leszúrja a botját, ott van a világ közepe.

Igen, ide tartozik a Világfa, az Életfa is, hiszen Ő köti össze az alvilágot az égi világgal. A „nagy fa mindegyik ága egy-egy, külön birodalom”. A „világfa legfelső rétegében, a „Nap (a Szentmag) birodalmában” minden aranyból van, a fű, fa, virág, a fán is aranyalma terem”. Ágain laknak az ég, Oxlanhuntikú, gyökerein az alvilág, Bolontikú istenei. Ő Yaxce, a mennyei fa. Rajta helyezkednek el a holtaknak, és a még meg nem születetteknek lelkei. A világai között szabadon szárnyal az isteni követ, a mag-, a lélekhozó Kukul-, vagy Turulmadár. Rá akasztotta fel magát a maya isten, miáltal elnyerte a paradicsomi létet. Ő az élet fája, a Szentkereszt, a mayák beszélő keresztje, a „Fent, mint lent” tanát magába foglaló örök harmónia. Az isteni nász gyümölcse, az érzékelhető és érzékeinken túli világ összessége.

De, hogyan kerül a magyar pásztorok botja egy kalap alá az egyiptomi piramissal?

Igaz, mára már csak afféle szólásmondássá lett, hogy ahová az öreg pásztorember leszúrja a botját, ott van a világ közepe, ám ez a mondás a pünkösdi vigasságok oszlop-, tengelyállításaival egyetemben a magyar ősvallásból ered. Ezen szokások pedig nem másról, mint az ősi nászról szólnak. Hiszen a föld köldöke, közepe az a hely ahová Isten „valamicsodája”, pontosabban a Világfa csúcsán lévő aranyalma (a későbbiekben Szent Péter kulcsa) időnként le szokott esni. Az a bizonyos aranyalma, vagy Isten „valamicsodája” pedig lényegében megfelel a piramisok, obeliszkek tetején lévő kőnek, az Igének, a Szentmagnak.

Ám az „ahol éppen vagyok ott szúrom le a botom, ott van a világ közepe” mondásnak van más jelentőssége is. Ugyanis a fentebb vázolt univerzum felépítésének alapelve, szerkezete minden létezőben jelen van. Mindenkinek megvan az Anyaga, egyéni Magja, Bálja, és az összeköttetést biztosító köldökzsinórja, Tenje is. Mindannyian univerzumok vagyunk, akiknek nem más a feladata, mint az anyagba ágyazott Mag és az égi Szentmag közötti összeköttetés biztosítása, a Tenünk gyökerének mélybe süllyesztése, koronájának magasba emelése, s ezáltal az egyedi Világfánk, létünk kiterebélyesítése.

Valami hasonló célt szolgálhattak a piramisok is. Amint azt már láttuk a piramisalakzat mintegy leképezi a magasabb Íz-szintű AnnA-i birodalmat, azt a világot ahol „elérhető” közelségben (a csúcsán) van az Ige, és sokkal erősebb, hatékonyabb annak sugárzása az Íz. Tehát, az egyiptomi piramisok sem szolgálhattak más célt, mint a sumer, vagy az indián piramisok, az Ízzel való feltöltődés szentélyei voltak.

Nincs ebben semmi természetfeletti, nagyon is természetes jelenséggel állunk szemben, hiszen a megfelelő arányok, dőlésszögek mentén összeállított gúlák alatt mi is érezhetjük a megemelkedett Íz-szint jótékony hatását.

Mármint, ha hajlandóak vagyunk meglágyítani szíveinket az Ige befogadására.

Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Hajlamok
(Őszkatona, 2011.03.01 18:23)

Kedves János,

Távlatod elgondolkodtató. Elismerem hogy nehéz szóba foglalni, még képek segítségével is, az ég és Föld közti viszonyokat. Hasonlatokat keresünk a fizikai világ jelenségeiben, melyekkel megpróbáljuk szellemileg megfoghatóbbá tenni az elvont fogalmakat. Ezen hasonltatok viszont csak hasonlóságok, s szerintem jó lenne kiemelni a különbségeket. Pl. nehéz az Északi-sarok Sarok-csillagra irányulását kapcsolatba hozni egy összekötő oszlop, az égig érő világfa törzsének fogalmával - nekem legalábbis nehéz - mert a Sarok-csillag csak mostanában "sarok-csillag", illetve kb. 26 ezer évvel ezelőtt is az volt, de közben nem. Ez az összehasonlítás azt sugallja hogy a világfa törzse folyamatosan elhajlik az Északi saroktól - kb. 23,5 fokot - a Sarok-csillag felé és vissza. Ha viszont ez a folyamat valószínű - pl. az esztergomi oroszlánok képén az életfa 19,5 fokot hajlik el -, akkor pedig a hasonlóságot lenne érdemes hangsúlyozni, mert eszerint 2017 egy jelentős év lehet. Ugyanis 6 év múlva a Föld tengelye pontosan a Sarok-csillagra irányul, s az összehasonlítás szerint "egyenes lesz" a világfa törzse. Köszönöm gondolataidat.

Válasz
Re: Hajlamok
(Kántor, 2011.03.03 20:04)

Kedves Őszkatona!

Természetesen igazad van a hasonlatok, hasonlóságok viszonylatában. Az Északi-sarokra képzelt világoszlop a Sarok-csillag körüli csillagtáncból adódhatott, és ezt a vonalat erősíti az „üveghegyeken túli” magyar világfa képzet is. Egy dolog bizonyos, hogy számos kultúrában jelen van az eget a földel összekötő köldök, torony, oszlop, fa, vagyis – szerintem – a Ten-gely szimbóluma.
Ami az ősi jelképrendszerben csakis egy függőleges egyenes lehetett. Az, hogy az érzékelhető anyagon kívül az antianyagra, vagy a mostanában „divatba jövő” fekete anyagra gondoltak-e eleink az anyagi létsíkot megjelenítő, a Ten-gelyt metsző, kettős vízszintes egyenessel (kettős-kereszt!), sajnos nem tudom.
Úgy gondolom, ezek az egyenesek valójában egymásból nyíló, és egymásra ható erőterek tengelyei, és mint ilyennek mindegyiknek megvan az egyedi „gömbvilága”, ami csak másik két gömb, azaz a hármastengelyű, egy középpontú „szupergömb”, a Mindenség viszonylatában létezhet. (Na, ez meglehetősen bonyolultra sikerült.) Persze, ez utóbbi, inkább csak fantazmagória, így nem kell teljesen komolyan venni.

Válasz