Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2019Nov11

2015. Augusztus 06., Csütörtök 22:34

A Szlovákok Tájékoztatására

A mellékelt cikk már lassan tíz éves lesz, de nyilván feledésbe került. A fiatal generáció nyilván nem is hallott a problémáról vagy leintették azzal, hogy "nem szabad az érzékenységüket bántani!!!" A mienket persze szabad. A szlovákok, románok, szerbek, stb nyugodtan lehazudhatják a csillagos eget, a mindenkori megfélemlített kormányoknak a szeme sem rebben. Még ma is a "bűnös nemzet" árnyékában gubbasztanak, rakásra kérik a bocsánatot s fizetik a "kártérítést". Csak egyről feledkeznek meg: Ha valaki a földön van, nem nyújthat "béke" kezet a legyőzőnek. Ha naiv mégis megteszi, további rúgásokat kap, ha nem tapossák szét a fejét.
Úgy vélem, hogy a jó válasz felé tett első lépés a jól feltett kérdés lehet. Nem menekültügyre, de még csak nem is modernkori népvándorlásra keressük a megoldást, hanem mesterségesen előidézett népvándoroltatásra. A legfrissebb értesülések erre biztatnak, sőt erre köteleznek bennünket – legalábbis azokat, akiket a mélyebb igazságok és a valóságos megoldások érdekelnek.
Fővárosi Törvényszék Cégbírósága által megbízott végelszámolóként a mai napon visszavettem az AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG Környezetvédelmi- és Gazdaságosság Ellenőrző Központja gmk-tól az gmk részére eddig a kizárólagosság mellőzésével általam biztosított software használati jogokat. 
Állampolgári kötelességünknek tartjuk, hogy segítsünk a kormány sanyarúnak minősíthető gazdasági helyzetén. Miután hallottunk arról, hogy potom négy-és fél millió HUF-ért alkalmaznak külpolitikai tanácsadóként egy szerény képességű hölgyet, ezennel felajánljuk, hogy 1 (azaz egy) millió HUF-ért elvállaljuk ezt a munkakört,  a kapott összeget  pedig átutaljuk a Máltai Szeretetszolgálatnak.
2015. Június 27., Szombat 23:20

Balatonvilágosi szemétügy összefoglaló

Jelzésértékű, hogy Balatonvilágos polgármestere nem volt képes magát szabaddá tenni a szemétüggyel kapcsolatos hatósági bejárásra, és azon nem jelent meg!
2015. Június 27., Szombat 21:52

Magyar szer. Felhívás!

„Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón"
2015. Április 29., Szerda 07:25

Hazaárulás 1991-ben

A hazaárulás minősített esetének tekinti a Magyarok Világszövetségének Elnöksége azt, ahogyan 1991 és 1993 között Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter a Szovjetunió felbomlása után Kárpátaljához, az ott élő ruszinok és magyarok népszavazáson kifejtett akaratához viszonyult. A Magyarok Világszövetségének Elnöksége 2015. április 24-én ülésezett Budapesten, ahol az alább és csatoltan is olvasható elvi álláspontot egyhangú szavazattal fogadta el.
"A látvány minden elképzelésemet felülmúlta! Ha azt mondom, az lesújtó volt egy balatoni üdülőhely tekintetében, még enyhe kifejezést használok! Az egyik, valamilyen darabos szeméthegy tetejéről talán még a Balaton is látható lenne, ha valakinek gusztusa volna arra felkapaszkodni!" - Képek és tények valakitől melyeket nézetem szerint  nehéz lenne cáfolni:
Kategória: Terjesztést kér
2015. Március 06., Péntek 21:41

Tégy a Szent Anna réti kápolnáért!

"A háttér erők uralta terepen minden jó szándék ellenére sem történt meg az áttörés a Kápolna létesítés ügyében, mert nem kell ellenőrizetlen, hangos nemzeti lelkesedés, a politikailag szétszabdalt országban, még szakrális ügyben sem."
Kategória: Olvasóink írják
2015. Március 06., Péntek 07:27

Megrázó levél Kárpátaljáról

"Nem szeretek drámaian fogalmazni, de most tényleg kétségbeejtő a helyzet Kárpátalján." - Megrázó levél jutott szerkesztőségünkbe Kárpátaljáról. Már azzal is segítetek, ha továbbadjátok. Aki konkrét segítséget szeretne adni, az itt megtalálja a Kárpátaljai Ferences Misszió elérhetőségeit.

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.7%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.7%
Russian Federation 2.8%Kuwait 0.3%
Ukraine 2.7%France 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.8%Netherlands 0.3%
Sweden 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 644
This Week: 1585
Last Week: 4315
This Month: 6965
Last Month: 17734
Total: 2180548

Belépés