20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 március 13, vasárnap

Ébredj Európa, ébredj emberiség!

Szerző: Kőműves Géza

Az emberiség egy torz lelkületű, aljas, nemzetközi parazita bűnszövetkezet által kifundált piramis- felépítmény kényszerzubbonyában kínlódik.

Tartalom:

- A csúcson a legádázabb paraziták.
- Főbb mesterkedésük.
- Helytartóik.
- Tudatos szolga slepp.
- Módszerek és célok.
- A felelősség.
- Orbánék valójában miért is lehetnek „bevándorlás" ellenesek.
- Az Orbán- kormány is szövetségese a hiper- parazita bűnszövetkezetnek, tehát bűnrészesek az egyre romló nemzetközi állapotok kialakulása okán.
- A legnagyobb katasztrófa az emberiségre nézve.
- A megoldás.

A piramis csúcsán fészkelő paraziták rendelkeznek a pénzkibocsátással, virtuális tőketeremtéssel, rabszolgaságba döntő hitelforma szolgáltatással, gyógyszer, vegyszer és vetőmag iparral, szénhidrogén, atom és egyéb energiaiparral. Az információk, a tudat manipulálásának minden eszközével, a globális „kultúra” diktátumának, valamint az átfogó agymosásnak szinte minden lehetőségével.

Ennek a bűnszövetkezetnek a sátáni konyháján főzik ki a népek összeuszítását, az aljas, igazságtalan háborúkat, a valójában a parazitáknak kedvező, gátlástalan terrort, aljas puccsokat, valamint biológiai fegyver gyanánt gerjesztik, szervezik a züllesztő népvándorlást. A menekültáradatnak álcázva injektálják Európába a véres konfliktusokra, háborúra is felhasználható hadat. Ezek a sátáni mesterek üzemeltetik a lelkiismeret- terrort és a jól jövedelmező „holokauszt”- ipart, ennek a terror- pallosát és működtetik a kettősmércét.

Ezek a gátlástalan hiperbűnözők rendelkeznek nemzetközi, gyarmatosító katonai erővel (NATO), valamint más elnyomó gépezetekkel. Valójában soha nem a népek érdekében, hanem elnyomásuk és kifosztásuk céljából ténykednek!

A háttérben kánaáni életet élve, minden fontos szellemi és fizikai áramlat ütőerén rajta tartják kifinomult érzékkel bíró, sátáni, tépő karmú ujjaikat és fertőző nyálukat csorgatva, árgus szemekkel figyelik a fertőzés és vérszívás lehetőségét. A közvetlen uralkodás piszkos munkáját első soron a rangban alattuk elhelyezkedő, távolabbi rokonságból, gonosz hitük testvériségéből verbuvált és a népek élére juttatott, helytartó, samesz- politikusokra bízzák, akik valódi gyökereiket, valódi elkötelezettségüket és feladatukat az uralt nép előtt jellemzően titokban tartják.

A politikusokon túl a főparazita galeri alá rendelt, rokon hatalomközvetítői közé tartoznak még: a bankárok, számtalan vállalatvezető, történelmi egyházak klérusa,

2.

egyes szekták vezetői, a totális média, a hivatalos kultúra, tudomány világa és egyéb kulcspozíciók helytartó urai.

Nem létezik a Földön olyan krízis, melyet ne ezek a hiper- paraziták okoztak volna lakájaik közreműködésével és a krízis okán nincs olyan döntés, mely ne az elnyomás valamely további módja lenne.

A többlépcsős védelmi rendszerük alkalmazásával roppant módon vigyáznak, hogy a ravasz és gátlástalan elnyomásuk ellen, a szabadság és az igazság érdekében, hatékonyan ne léphessen fel, ne harcoljon az elnyomott, lelkileg, szellemileg és testileg is kizsákmányolt, nagy létszámban már minden tekintetben a mesterséges elkorcsosítás / aberráció előrehaladott állapotában tengődő emberiség. Az esetleges szellemi, vagy fizikai lázadás esetére felkészülve a veszélyes közeg élére már előre, alaposan álcázott, hangadó, elterelő ügynököket helyeznek el. A megbízó paraziták részéről a megbízhatóság tekintetében legfontosabb a faji és hitbéli garancia!

A fenti 2 kasztot „tudatosan” még egy kislétszámú, csicskás kaszt szolgálja, sokszor prozeliták, képzelt rokonságért, nyesedékekért, felkapaszkodási lehetőségért, vagy csupán azonosnak látszó hit okán, titokban, vagy nyíltan működnek közre.

Ezzel a néhány milliós, különböző mértékben parazita entitásból álló felépítménnyel uralkodnak a népek zöme felett és züllesztik az emberiséget, valamint teszik gonosz mostohává ölelő Földanyánkat.

Mesterkedésük menete és célja, melyet összeesküvésben szerveztek és hajtanak végre: Európa, zömében hunmagyar eredetű népeiben még megmaradt lelkiség, erkölcsiség, nemzeti érzület, a még nyomokban meglévő szabadság iránti igény és ősi, jóravaló genetika felülírása, lezüllesztése. (Mert bizony nem csak az ír, a baszk, katalán, a walesi, a skót, hanem a német, a francia, az angol, az osztrák és más népek is hunmagyar eredetűek!) További céljuk a totális gazdasági és mindennemű biztonsági függőség kialakítása. A parancsukra létrehozott és a háttérből máig általuk irányított EU- ban még valamilyen szinten meglévő, csonka nemzetállami társadalmi formák szétverése. Az emberiség létszámának erőszakkal történő csökkentése és szelektálása, vadidegen népek felhasználásával, gazdasági zsarolással, válságok idézésével, ha szükséges polgárháborúk, vagy nemzetek közötti háborúk szervezésével. A „világ” újrafelosztása, új gyarmatosítás és új, még modernebb, kisebb létszámú, könnyen kezelhető rabszolgatartó társadalom létrehozása. Elsőre Afro-Am-Európai Asszír- Latin- Zs… Birodalom, majd a régen dédelgetett Zs… Világbirodalom létrehozása. Ezért folyik a manipulálható és felhasználható vadidegenek erőszakos és hamiskártyás betelepítése Európába! Regisztrációval, engedéllyel, vagy ezek nélkül. Gazdasági bevándorló, vagy menekült státusszal, korlátozva, vagy határidőhöz kötve, porhintéssel, de megy a kivitelezés. Nem mellékes, hogy egész

3.

Európában nem lehetne keresnivalója még egy maroknyi menekültnek sem és, ha akarták volna, napok alatt teljesen megállították volna az áradatot! Szó nincs itt tévedésről, vagy kései felismerésről! Akik ezt elmulasztották, sőt lehetővé tették az inváziót, azokat kötelességszegésért és hazaárulásért bíróság elé kell citálni!

Nagyon kérem, ne hagyják magukat megtéveszteni Európa egyre szaporodó azon kormányai és politikusai által sem, melyek valós, vagy látszólagos ellenzői a biológiai fegyverként Európára tódított iszlám inváziónak! Ettől még a nemzetközi parazita bűnözők szövetségesei és a tarthatatlan állapotoknak minimum közvetett okozói, bűnrészesek! Ezek jó része csak Európa népeinek hozzáállása és becsapásuk szükségességének függvényében a felszínen változtatják hozzáállásukat.

A nemzetközi parazita bűnszövetkezet csicskásaiként az iszlám inváziót ellenző politikusok alapvető motivációi lényegében nem a nemzet és azt alapból megtestesítő, államalkotó hazafiak féltése, hanem: a megszerzett vagyon és egzisztencia, valamint a politikai hatalom féltése, hiszen a bevándorlást kitartóan támogató politikusok bukni fognak a következő választásokon, hacsak nem hamisítják meg az eredményeket.

Az eszes, előrelátó Orbán Viktorral és magyar kormányával egyetemben a felszínen kihátrálók is támogatói voltak és továbbra is szövetségesei az európai tragédiát kifundáló nemzetközi parazita hatalmi gépezetnek és a mai napig támogatják gyarmatosító politikájukat. A magyar kormány többek között lelkes tapsolója a NATO által kivitelezett puccsal hatalomra juttatott ukrán zsidó kormányzatnak.

Orbánék eszes kerítésépítő politikája a hunmagyar nép akaratával egyező és ez dicséretes, csak az oka összetettebb, mint ahogyan látszik. Valójában a kerítés építése, betelepítés ellenes nyilatkozatok, uniós bírósághoz fordulás is elégtelen, hiszen nem tartalmaz garanciális elemeket a jövőre nézve, hogy semmilyen irányból, semmilyen létszámban és minősítésben nem lesz betelepítés. Könnyen lehet, hogy titokban ezt a kerítésépítő politikát várták el Orbánéktól bizonyos gondolkodó, nemzetközi főparaziták is, mert Orbánnal egyetemben mindent el kell követniük, hogy a következő választásokon nehogy a Vona Gábor vezette Jobbik elnevezésű, több nemzeti érdekű szándékkal bíró párt, vagy egy új, még erősebb nemzeti elkötelezettségű politikai képződmény nyerjen. A balosnak titulált, vagy onnan az utóbbi években átvedlett népség, köztük a liberális mezben mesterkedőkkel, mondhatni, hogy végérvényesen megbukott. Ezek hitványságát még az agymosott réteg is látja. Másrészt a Nyugat - európai népek szétzüllesztését megoldják Magyarország nélkül is és a mélységes züllés majd onnan hat vissza a magyarságra. Az Orbán- i politika táptalaján, kormányzati sumákolás közepette is folyik Magyarországra a zsidóság beszivárgása, szaporodik a cigányság azon része, mely beilleszkedni képtelen. Egyre nő a vagyontalan, éhbérből élők és a milliárdosok létszáma, csak a hunmagyarság fogy. Az ígért magasabb bér sem lesz

4.

más, mint kissé jobban fizetett rabszolgaság, hiszen a munkahelyek zöme külföldi, vagy magyarországi idegen uralkodó kiváltságos kasztbéliek tulajdonában.

Magyarországon a nemzeti földtulajdon roppant ravasz módon megszerkesztett kiárusításával, teljes gőzzel, soha nem látott rabszolgatartó nagybirtokrendszert alakítanak. Az Orbán- kormányzat számára tabut jelentenek a judeo- kommunista bűnözők és szó nincs a szerteágazó bűncselekmények felderítéséről, felelősségre vonásról.

A valódi magyar történelem és kultúra, az ősmagyar tudás- „hit”, az ősi gyökerek továbbra is gondosan elfedve. A magyar történelemoktatás és a kultúra prezentálása ma is a nemzetközi paraziták és az álmagyar lakáj- zs… igénye szerint folyik. A kormányzat úgy látja, hogy kreatív, szorgalmas, jólképzett és hozzá birkatürelmű, rabszolgának kitűnően alkalmas lett a magyar nép zöme, miért is kellene a problémás arab a jólétben, biztonságban pöffeszkedő magyarországi helytartóknak. Tehát akad érdekellentét a nemzetközi felépítmény entitásai között is.

A kisrangú, kishatalmú európai zs… iszlámellenességének másik motivációja: a vallási berkekben kelt félelem az iszlámtól, valamint a történelmi tapasztalatok okán kelt félelem a nemzetközi, vezető parazitáik viselkedését illetően, hogy őket is kiszolgáltatják az iszlámnak, miként áldoztak már belőlük a múltban is a világhatalmi mesterkedésük patakzó vértől mocskos történelmi oltárán.

A legnagyobb katasztrófa az emberiségre nézve:

1. Hogy országaink élén nem az államalkotók vér szerinti, tiszta szándékú, önzetlen gyermekei szolgálnak, hanem a nemzetközi paraziták családjából, valós, vagy hitbéli rokonságából származó, szövetséges, idegenszívű helytartók kezében a hatalom. Akiknél bizony a legfontosabb garancia a 99,9 %- ban meghatározó gyökér, -ből sarjadó lelkiség, hovatartozás tudat /identitás.

2. Hogy pártrendszerű a társadalmi berendezkedés, mely lehetővé teszi a pártok és a mögöttük lévő háttérhatalom uralmát, a pénz korlátlan befolyását. Lehetővé teszi a népek becsapását és kivédi a nemzet iránti egyéni felelősséget.

A megoldás.

A Földön nem lesz addig béke, értelmes jólét és a természettel addig képtelen lesz harmóniában élni az emberiség, ameddig ezt a kártevő népséget ki nem rekesztjük a hatalomból! A Nemzet, a Haza, a Földanyánk és az emberiség jólfelfogott javát akaró, egészségesen önzetlen, élenjáró szolgálattevő hazafiakat helyezzünk országaink élére!

Ha teheted terjeszd más nyelvre lefordítva is!

2016-01-24. Sopron, Hun- Magyarország Kőműves Géza  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Beküldte Kántor József

Hozzászólás  

#2 MAGYARORSZÁG NEM GYARMAT?!PáLoS TReND 2020-09-10 09:56
BELSŐ ELLENSÉGEINK A TORKUNKON ÁLLNAK ÉS A VÉRÜNKET AKARJÁK!!!
UZSORÁSNAK ÉS KUFÁRNAK NEM CSAK SZÜLETNI LEHET...- AZZÁ IS LEHET VÁLNI...- MÁSOK KÁRÁRA!!!
Tételezzük fel, hogy én egy igen jó dolgozó vagyok, ezért a léggömbhámozó Bt. ahol dolgozom, azt mondja, ad nekem 300.000 Ft fizetést.
Jó sok pénz ez, örülök is neki!
Aztán jön az állam, és azt mondja a Bt. -nek:
Gratulálok a bevételedhez, és amiért ezt a pénzt a dolgozónak adod,
itt ez a pici lista arról, hogy mit kérek tőled:
Nyugdíjjárulék (18%) 54 000 Ft
Egészségbiztosítási járulék 33 000 Ft
Egészségügyi hozzájárulás 1 950 Ft/fő Munkaadói járulék (3%) 9 000 Ft
Szakképzési hozzájárulás (1,5%) 4 500 Ft
Így aztán mire a munkáltató levegőt vesz, máris kifizetett az államnak
102 450 Ft-ot,
a fizetésünk tehát rögtön 402 450 Ft-jába került, úgy is vehetjük,
hogy 400.000 Ft a bruttó fizetésünk, hiszen ennyibe kerülünk a cégnek.

Na, de mi sem lélegezhetünk fel, hiszen miután megkapjuk a pénzt, a
kedves Nagy Testvér ismét megjelenik, most nálunk, és azt mondja, itt
ez a pici lista arról, hogy mit kérek tőled:
SZJA 84 750 Ft
Nyugdíjjárulék 8,5 % 25 500 Ft
Egészségbiztosítási járulék 4% 12 000 Ft
Munkavállalói járulék 1% 3 000 Ft
És mire feleszmélünk, az állam lenyúlt tőlünk 125 250 Ft-ot, 174 750
Ft forintunk marad.

Persze ezzel még nincs vége a sornak, elmegyek a boltba, vásárolok ezt-azt.

A termékek árába további 20% ÁFA került bele, tehát ebből a pénzből
valójában csak
145 625 Ft értéket vásárolhatunk, állam ismét eltesz 29 125 forintocskát.

Ez a legegyszerűbb eset volt, lehetne még fokozni, ha a pénzünket
félretesszük, és lakást veszünk belőle, hiszen azután illetéket
fizetünk (a duplán adózott pénzünkből vettük), és ha pár év múlva
eladnánk, ismét illetéket fizetünk (a triplán adózott pénzünk után
negyedszer).
De autóvásárlással se járunk jobban, átírási illeték, gépjármű adó,
üzemanyagba épített ÁFÁ-n felüli terhek.

Ha pedig bankba rakjuk, a kamat után 20% adót fizetünk.
Hogy ne legyen, szép az élet be fogják vezetni a vagyonadót, úgyhogy a
2-3x adózott pénzből vett dolgaink után még évente fizethetünk majd
megint adót.

Nézzük tehát a végeredményt:
Én dolgoztam, a munkáltatóm üzleti kockázatot vállalt, munkahelyet
teremtett, létrehozott valamit.

Ehhez képest ki keresett a legtöbbet?
Az állam keresett a 300.000 Ft-os fizetésemen 256 825Ft-ot.
Én pedig vehetek árut 145 625 Ft-ért.

Emlékszem, az átkosban tanultuk, hogy a sötét középkorban a gazdag
földesúr kizsákmányolta a jobbágyokat, és 10%-át elvette a termelt javainak, aztán jöttek a papok, és elvittek másik 10%-ot!

Hogy sajnáltuk szegényt, és kérdeztük, de hát milyen alapon?
20% - húsz százalék volt MINDEN teher, amit fizettek!
Ebből a 20%-ból fényűző paloták és templomok épültek, hadseregeket
tartottak fent, kövérre híztak a gazdagok.

Most kb. 65%-ot húz az állam a fizetésemen, még sincs pénz semmire.
Kihez folyik az a rengeteg pénz?
Vendi és PLS TRND
#1 Ébredj, Európa...!Pető Imre 2020-07-27 22:55
Vajon meg tudná-e mondani Kőműves Géza, hogy mi történne a jelenlegi kormány megbuktatása esetén. Az én látomásom nem puszta játék-vízió! A baloldal letaposná Európát, az iszlám bekebelezné, a magyarság-látomás híveinek az irtása megkezdődne. Hőbörgő balfékek! Nem lesz nektek se kegyelem, se irgalom! Amíg tehát élünk, megvédjük hazánkat, barátainkat és Európát. Reméljetek inkább ti is jövőt, mondjatok le a teljhatalomról!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások