Print this page
2018 március 25, vasárnap

A volt gárdisták (is) a MIÉP mögé álltak

Szerző: Jurák Katalin

A Magyar Megmaradásért honlap tulajdonosa /Zoli/ úgy döntött, hogy teljes támogatásban részesíti a MIÉP és a hozzá csatlakozók tevékenységét a választások előtt és után is mindaddig amíg ilyen őszintén és kitartóan áll - állnak ki a magyar megmaradásért.

- A MIÉP-et támogatja a Magyar Gárda - mondta Silip Norbert, a Magyar Gárda országos elhárításának egykori parancsnoka a Magyar Időknek. A gárda volt vezetője szerint a Jobbik totálisan lejáratta magát, és nem tekinthető nemzeti pártnak.

Silip Norbert lapunknak arról is beszélt, hogy véleményük szerint jelenleg nincsen igazi nemzeti ellenzék a parlamentben. Hozzátette: döntésükben nem kapott szerepet személyes sértettség, és nem is arról van szó, hogy Vona Gábor cserbenhagyta a gárdistákat. Azt nem tartják elfogadhatónak, hogy Vonáék egyetlen célja mindenáron kormányra kerülni.

Silip Norbert kijelentette, már semmit sem hisznek el a jelenlegi elnöknek

- A Betyársereg is a MIÉP mögé állt, olyan emberek, akiknek helyén van a szívük, ők valóban a nemzeti oldalt képviselő kardinális figurák, így egyértelmű volt számunkra, hogy mi is csatlakozunk a MIÉP támogatóihoz - fogalmazott Silip Norbert Az egykori gárdakapitány kifejtette: azt sem tekintik jó célnak, hogy a Jobbik csak a Fideszt akarja leváltani, nem pedig a nemzeti érdeket képviselni, ez pedig Silip szavai szerint "óriási csalódás" minden gárdistának.

Hangsúlyozta: már semmit sem hisznek el Vona Gábornak, a "mindenáron kormányozni akarás érdekében megkötött szövetség mindenféle pártokkal" pedig a totális reményvesztettségre utal a Jobbik részéről - fogalmazott.

Információnk szerint Vona Gábor támogatottságának csökkenését kétségbeejtőnek tartják a Jobbik bizalmi emberei is, főként azután, hogy a pártelnök megdöbbentő érdektelenség mellett tartott kampányfórumokat, többek között saját választókerületének egy fontos városában, Pétervásárán. A Kékesonline beszámolója szerint Vona Gábor kampányrendezvényén a százfős teremben alig tíz ember volt kíváncsi a Jobbik elnökére.


 Interjúja Nagy Tiborral, a MIÉP elnökével

 

Mi a véleményük arról, hogy a Momentum szerint a MIÉP kamupárt?

Megtisztelő számunkra, hogy ha a Momentum önmagát pártnak titulálja, akkor a MIÉP-et más szóval illeti, ha úgy tetszik, akár kamupártnak, vagy csillagszórónak is nevezheti. Ahogyan a magyar embert Soros György köreiben születésénél fogva antiszemitának tekintik, úgy az antiszemita kifejezés ebben az értelmezésben annyit tesz, mint igaz jó magyar ember, és ezt mi büszkén vállaljuk. Ugyanis nem vagyunk egy kategóriában. A Momentum bármiféle társadalmi háttér nélkül a semmiből nőtt ki szűk tizennyolc hónap alatt, köztudottan Soros György magyar választásokat befolyásoló milliárdjainak egyik lerakataként.

- Mivel tudják igazolni, hogy a MIÉP nem kamupárt?

A MIÉP történelmi párt, mely büszkén vállalja Istóczy Győző, Szabó Dezső, Németh László és Csurka István hagyatékát. Segélykiáltásunk a magyar haza, különösen az elnyomott, sanyargatott és kifosztott vidék Magyarországáért szól. Meg kell mentenünk a hazát. A Soros-zsidóknak ez nyilván nem tetszik, ezért gyaláznak bennünket. A jelenlegi választáson a MIÉP országos listát állított, 59 egyéni képviselőnket igazolta jogerősen vissza a választási bizottság. Egyre erősödik a hamvaiból főnixmadárként feltámadó MIÉP, és csatlakozott hozzánk a Betyársereg, az Erő és Elszántság, a Magyar Gárda, a Nemzeti Motorosok, és sok más tisztán gondolkodó magyar szervezet. Minderről részletesen tájékozódhat honlapunkon, a www.miepinfo.hu oldalon. Javaslom az Álmos Király Televízió.hu élő adásait munkanapokon este 7-9h között, ahol a Kárpát-medencei magyarság az egész világ magyarságával Soros-cenzúra nélkül beszéli meg legfontosabb nemzeti ügyeinket. Van okuk rettegni a Soros-pribékeknek. Ahogy 1919-ben a zsidó kommün kiváltotta a Nemzeti Hadsereg felállítását, úgy most a momentumos rágalmak megerősítik a nemzeti oldalt, és elsöprik a magyargyűlölő erőket. A leleplezett milliárdokkal szemben mi egyetlen fillér választási pénzt sem fordítunk nemtelen célra, mindennel el tudunk számolni a nemzet előtt. A Magyar Igazság és Élet Pártja valójában nem párt, hanem egy nemzetmentő mozgalom, amely a jelenkori végidőkben a zsigeri ösztönöket szólítja meg, az életerőt, az igazságot és a reményt erősíti a magyar szívekben.

- Mi a MIÉP véleménye a Momentum Mozgalomról?

A Momentum legfőbb teljesítménye 266.151 db aláírás, mellyel csírájában fojtották meg a Budapesti Olimpiát, azaz nemzetellenes tevékenységből születtek. Bizonyítja ezt programjuk, melyben a terhességmegszakítás liberalizálását tűzik ki célul, azaz még több magyar embert szeretnének az anyaméhben meggyilkolni. Egy olyan országban, ahol az 1956-os szabadságharc leverése után a mai napig több mint tízmillió magyar öltek meg az anyaméhben, a momentumos népirtó program nagyobb pusztítást tervez, mint az összes háború, járvány és ínség együtt. A momentumos pártvezetők saját természetellenes elhajlásukat család- és nemzetellenes szintre emelik a homoszexuálisok és egyéb perverzek jogainak védőiként. Javasolni tudjuk, hogy maradjanak meg nézeteikben, és ne szaporodjanak, arról viszont gondoskodni fogunk, hogy terveikkel ellentétben ne tudjanak örökbefogadással magyar gyermekeket megrontani. A drogliberalizációs agyrém végképp leleplezi a momentumos trójai falovat. A Jóisten óvja meg a Momentumtól Magyarországot!

 

Nagy Tibor MIÉP elnök ÉLŐBEN a Kossuth Rádióban
március 22-én 8.15-kor!

Nagy Tibor MIÉP elnök ÉLŐBEN az M1-en
március 22-én 21.25-kor!