Print this page
2009 december 20, vasárnap

Gyászhír - Karaul eltávozott közülünk

Szerző:

(Ma délután egykor Karaul eltávozott közülünk! Emlékezzünk meg szelleméről méltóképp és mondjunk imát, gyújtsunk egy gyertyát!) 

KARAUL

Tudtuk, éreztük, hogy földi életének lángja már halványan pislákol. Mégis, mégis váratlanul ért a hír:
Koppány nembéli KARAUL Horváth fia János György ma, 2009. álom havának 19. napján 13 órakor eltávozott a hadak útjára. Az Öregistennel van találkozása. Fontos ügyben járul a Teremtő elé, az ő szeretett Nemzete ügyében megy, hogy személyesen mondja el, baj van, nagy baj. Veszendőben a Nemzet!

KARAUL lelke immáron az Ősökkel, a Hősökkel együtt száll a csillagösvényen és onnan vigyázzák a sorsunkat féltő szeretettel. Sok-sok szertűz mellől, KARAUL-lal együtt hívtuk, kértük az égi vándorokat, tekintsenek le ránk. Minden igaz magyarra határainkon belül és túl, bárhol él is a nagyvilágban. Ha a szíve a Honért dobog. Immár onnan, a Hadak útjáról figyel ránk Ő is. Figyeli, hogy tanításait megértettük és megfogadjuk-e.

"MERJÉL MAGYAR LENNI!!!" ---mondotta százszor és ezerszer.

Jófajtáim, legyen ez az elkövetkező időkben a jelmondatunk!

Földanya őrzője

(postaimre.com)