20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2017 április 26, szerda

Visszafelé sült el a VMSZ-es puska Zentán

Szerző: H. Á.

Ahogyan arról portálunk beszámolt a VMSZ-es városvezetés tegnap visszavonta a zentai városháza dísztermének szerződésben foglalt és már kifizetett terembérletét, amiről már korábban a hivatalos végzést is kiküldték.

Visszafelé sült el a VMSZ-es puska - A tiltás miatt még többen mentek el Morvai Krisztina zentai fórumára

A tiltóhatározatot megszerezte a DélHír, abból pedig az derül ki, hogy dr. Morvai Krisztina EP képviselőt és jogvédőt, az ELTE Büntetőjogi tanszékének egyetemi docensét a szerbiai közbiztonság, béke és közrend, valamint a közerkölcs megzavarásának vádjával gyanúsította meg. A határozatot Sarnyai dr. Rózsa Edit írta alá.

Morvai "betiltott"délvidéki fórumának felvétele-nem csak Délvidékről 

Pártállam,önkény, diktatúra! / * a teljes viedeó *: ↓

Zentai fórum

A tiltóhatározatot megszerezte a DélHír, abból pedig az derül ki, hogy dr. Morvai Krisztina EP képviselőt és jogvédőt, az ELTE Büntetőjogi tanszékének egyetemi docensét a szerbiai közbiztonság, béke és közrend, valamint a közerkölcs megzavarásának vádjával gyanúsította meg. A határozatot Sarnyai dr. Rózsa Edit írta alá.

szerzödés

 Morvai Krisztina az eset kapcsán  "kommunista típusú jogalkalmazásnak" nevezte a városvezetés eljárását. Az EP képviselőt sokkolta, hogy az európai uniós csatlakozás előtt álló Szerbiában. "Légből kapott, minden alapot nélkülöző, elképesztő indokolásban próbálhatnak meg ellehetetleníteni, egy emberi jog érvényesülését vizsgáló rendezvényt." - mondta.

Morvai Krisztina

Azonban a folyamatos tiltás és ellehetetlenítés épp a visszájára sült el, mert így sokkal több délvidéki magyar emberhez eljutott a rendezvény híre és végül száznál is többen mentek el dr. Morvai Krisztina zentai fórumára. Nagyjából dupla annyian, mint februárban, amikor a VMSZ szervezésében Deli Andor fideszes EP parlamenti képviselő tartott előadást zentán a városháza dísztermében. 

Amíg a VMSZ rombolt, addig dr. Morvai épp a nyelvi jogainkért harcolt

Miközben a VMSZ épp azzal volt elfoglalva, hogyan lehetetlenítse el dr. Morvai Krisztina és a vele együtt utazó Nemzeti Jogvédő Szolgálat szakembereinek a munkáját, addig a képviselő asszony a mai nap során épp azt a munkát igyekezett elvégezni, amelyre Pásztor István pártja évtizedek óta képtelen. 

A dr. Morvai Krisztina vezette delegáció a mai nap során az óbecsei önkormányzatnál, a helyi bíróságon és ügyészségen, illetve más egyéb hivatalokban járt és ellenőrizte a magyar nyelv használatának megvalósulását.

Ennek során az érintett hivatalok vezetői és munkatársai részéről együttműködő hozzáállást tapasztaltak, ugyanakkor komoly hiányosságokat tártak fel.

 Egyetlen magyar nyelvű nyomtatványt sem találtak

Egyetlen magyar nyelvű nyomtatványt sem találtak Morvai Krisztináék a bíróság kezelőirodáján

A hivatalos tájékoztatások és formanyomtatványok rendszerint nem érhetőek el magyar nyelven. A jogvédők konkrét kritikai felvetéseire a város és a bíróság vezetése is ígéretet tett a hiányosságok haladéktalan pótlására, amelyet a Morvai Krisztina vezette csapat a közeljövőben ellenőrizni is kíván.

H. Á.
Forrás: gaudinagytamas.hu/

VMSZ Politika maffia hatásai Zentán (is). Rácz Szabó László nyilatkozik a videofelvételben. ↓

Rácz Szabó László

Kapcsolódó téma: VMSZ-es polgármestere kitiltotta az épületből dr. Morvai Krisztináékat →

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.