Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2019Nov14

2018. December 16., Vasárnap 13:08

Őstörténeti hazaárulás

Írta:  vilagfigyelo.com
Értékelés:
(12 szavazat)
Az MTA végig nyakig benne volt?! Őstörténeti hazaárulást követtek el, évtizedeken át próbálták eltüntetni a VALÓDI múltat!

ostorteneti

Egy belső ember kitálalt... Elmondta, hogyan is forgatták ki a valódi múltjából nemzetünket. Hogyan vették el eredetünket, és így a lelkünket is... és kiknek állt érdekében ez valójában! Ennek a végső igazságnak ki kell derülnie! El kell jutnia minden emberhez!

Ebben nyakig benne volt az elmúlt évtizedekben az MTA, azaz a Magyar Tudományos Akadémia is, ami külső erők és érdekcsoportok megrendelésére elhallgatott olyan információkat, melyek nemzetünk felemelkedését,és nem utolsó sorban a múltunk kirakósainak helyére illesztését szolgálták volna. Ezzel pedig a nemzet lelkének megerősödésének szabtak gátat.

Rengeteg olyan kutató dolgozott a tudományos körökben még Trianon előtt, akik tudták, és érezték, hogy közel járnak az igazi ősmagyar eredet feltárásához.

Tudták, hogy valójában nem volt, vagy legalábbis nem olyan ételemben történt Honfoglalás, ahogyan azt tanítják.

Sokkal több jel utalt ugyanis arra, hogy a magyarok valójában hazatértek, és még több olyan történelmi és genetikai nyom került elő, melyek több ezer évvel tolták ki a múltba a magyar nép eredetét.

Egy sokkal hősiesebb, egységesebb és hatalmasabb nép korvonalai rajzolódtak ki.

Ezt pedig a nemeztünk ellenségei egyszerűen elhallgatták előlünk, félve, hogy a múlt legitimitást ad Európa legősibb népének...

Ezért minden tudományos felfedezést elhallgattak, és eltüntettek, mely az egykori dicső múlt feltárására szolgált.

Trianonnal pedig sikeresen elszakították a tudományos köröket egymástól, különböző fennhatósági körök alá téve őket.

A magyarság olyanná kezdett válni, mint egy gyökerétől megfosztott fa.

Egészségtelenül kezdett tovább élni, és szép lassan sorvadni kezdett a nemzeti öntudat... éppen ez volt a céljuk!

Politikai és gazdasági érdekek fűződtek az egész merénylethez, amit ellenünk elkövettek.

Nem csak cionista, hanem egyéb társulások, nyugati pribékek által végrehajtott mesterterv volt ez, ami sikeresen megnyomorította a nemzettestünket.

Az MTA azóta is hallgat arról, hogy ilyen árulásban része volt, mert talán a vezetői sem tudnak róla.

A nyugat beépített emberei ugyanis a legnagyobb titokban végezték romboló tevékenységüket.

Évtizedeken keresztül nem is találták a valódi ősmagyar múlthoz vezető ösvényt a szakmabeliek.

Az elmúlt években kezdett újra felszínre törni az igazság, és sorra megjelenni azok az egykori információk, melyek az elhallgatott kutatásokról szólnak.

Vagyis a magyarság fája újra kezd visszatalálni a gyökerekhez.

Kell még idő, míg újra erőre kap, és nem SOHA nem szabad felednünk, mekkora támadást követtek el ellenünk... de most növekednie kell a magyar nemzeti büszkeségnek.

Forrás: vilagfigyelo.com

Megjelent: 669 alkalommal

Hozzászólások  

 
Király B. Izabella
#1 őstörténeti hazaárulásKirály B. Izabella 2019-02-24 10:24
Valaki komolyan gondolja, hogy a MTA átszervezése után, a jelenlegi hatalom egy valódi magyar őstörténeti kutatásba kezd? Nem hinném! Más fajta történelemhamisítás következik!!! Voltaire mondta és egyetértek: "A történelem nem egyéb, mint egy sereg csalás, amit a halott körül elkövetünk. Átalakítjuk a múltat, hogy megfeleljen jövőt illető szándékainknak." Nekem volt egy alapítványom a kilencvenes években: Magyar Múltban Magyar Jövő! Nagyszerű előadások hangzottak el az általunk szervezett Magyar Önismereti Egyetemen. Ma már jobban érdekel a jelen és az abból prognosztizálható jövő. (A múlt meghamisítása olyan mértékű, hogy az őstörténet végtelen óceánját vitorlázgatni megannyi zátony, és a hajótörés sem kizárt...
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.8%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.8%
Russian Federation 2.8%Kuwait 0.3%
Ukraine 2.7%France 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.8%Netherlands 0.3%
Sweden 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 218
This Week: 2105
Last Week: 4388
This Month: 8426
Last Month: 17643
Total: 2182009

Belépés