Print this page
2018 április 09, hétfő

MIÉP közlemény választás után

Szerző: Nagy Tibor

A Magyar Igazság és Élet Pártja a 2018-as országgyűlési választásokon 14.775 szavazattal a legnagyobb parlamenten kívüli nemzeti párttá vált. A négy évvel korábbi eredmények megtízszerezése összefüggésben van a párt szerkezetében történt változásokkal, a kilenc hónappal korábban történt elnökváltással és a nosztalgiapártból aktív politizáló, érdekképviselő párttá alakulással.

Ugyanakkor nem lehetünk elégedettek ezzel az eredménnyel, mert a nemzetrontó erők, mint a Kádár-diktatúra állampártjának jogutódja, az MSZP és szatellit-pártjai, DK, Együtt, stb., valamint az elmúlt években Soros György pénzén alakult nemzetpusztító pártok, a Momentum, LMP és társaik a beléjük fektetett mérhetetlen pénz révén túlságosan megerősödtek, és ez közvetlen fenyegetést jelentenek a Magyar Nemzetre.

A Fidesz-KDNP, Jobbik, MSZP, LMP, DK és társaik, tucatnyinál kevesebb pártból álló politikai elitet képeznek, az ország minden erőforrását uralják, és egységesen lépnek föl a parlamenten kívüli erők kiszorításáért. Liberális kartellben működik a jobb-bal szövetség a nemzeti radikalizmus kiszorítása érdekében. A Magyar Igazság és Élet Pártja a parlamenten kívüli nemzeti pártok szószólójaként követeli az igazságtalan választási feltételek és a totális médiacenzúra felszámolását. Az elmúlt nyolc évben a MIÉP-nek összesen öt perc jutott a Magyar Televízióban, és ugyanennyi a közszolgálati rádióban, miközben a bevándorláspárti nemzetfelszámoló erők rendezvényeiről gyakran élő közvetítésben számolt be a média, és jelöltjeik napi rendszerességgel jelentek meg a stúdiókban. Az esélyegyenlőtlenség arányait tekintve százezres és milliós nagyságrendben mérhető a mesterségesen létrehozott százalékbeli különbség, ami jelzi a médiaviszonyok kiegyensúlyozatlanságát, a napi gyakorlattá vált törvénytelenséget és igazságtalanságot. A MIÉP médiakutató csoportja már dolgozik az aránytalanság pontos kimutatásán, miután a közpénzből fenntartott intézmények ezt a feladatot elmulasztják, és a tényleges okokat évek óta szőnyeg alá söprik, feladva a pártatlanság, függetlenség és kiegyensúlyozottság törvényben meghatározott követelményeit.

A Magyar Igazság és Élet Pártja a 2014-es eredményei megtízszerezését és legnagyobb parlamenten kívüli nemzeti párttá válását annak köszönheti, hogy a kampány során különös figyelmet fordított a pusztuló vidékre, és hangot adott a falurombolás megállításának, továbbá kezdeményezte a közös érdekérvényesítést, a kistelepülések önkormányzatainak összefogását. Ennek nyomán Nagy Tibor tiszaeszlári polgármester, a MIÉP elnöke levelet kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől, melyben azt írja: "A választási kampány során egyes politikai pártok olyan rémhíreket terjesztenek, hogy a kormány a kistelepülési önkormányzatok megszüntetésére készül. Ez álhír, és egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Személyesen is fontosnak tartom, hogy minden kistelepülés megőrizze az önállóságát. Ezt támogattam eddig is, és ezt fogom támogatni a jövőben is." Ezt a személyes hangú levelet a miniszterelnök aláírásával tényleges ígéretnek vesszük az elmozduláshoz, a vidékpusztítás megállításához, a mérhetetlen esélyegyenlőtlenség csökkentéséhez.

Ahogy a MIÉP negyed évszázad alatt történelmi párttá tudott válni, mert betagozódott a Magyarság félezer éves szabadságküzdelmébe a Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak, Kossuth, az 1920-as és 1956-os nemzetmentők küzdelmébe, és korunkban a Magyar Nemzet hosszú távú alapérdekeit egyedüliként fogalmazta meg programjában, úgy a jövőben is a politika alakítójaként törekszik a politika fölötti nemzeti érdekképviseletre. A választásokon több mint ötven párt, döntő részben nemzeti gondolatokkal tagolta szét a parlamenten kívüli erőket. A MIÉP minden résztvevő számára javasolja a következtetés levonását és az erők egyesítését. Nyilvánvaló, hogy nincs szükség több száz eredménytelen pártra, és a számokból az is kiderül, ha a kispártok feladják önzésüket, együtt képesek olyan erővel fellépni, amely a már ma is a legnagyobb pártok tucatnyi élbolyba tartozó MIÉP-en keresztül országosan bele tud szólni a Nemzet ügyeibe.

Hosszú az út a nemzeti sors alakításáig, ám ebben a küzdelemben nem fáradhatunk el. A kampány során vállalt emberfölötti munkáért tagjainknak, aktivistáinknak és segítőinknek, mindenek előtt választóinknak köszönetet mondva most azokat a választópolgárokat szólítjuk meg, akik eddig ezerféle úton reménykedtek a változásban. A változás akkor kezdődik majd el, ha a nemzeti erők egy pártot, egy televíziót, egy újságot, egy népakadémiát, egy magyar kör országos hálózatot fognak támogatni. Mindenkit kérünk a csatlakozásra, Nemzetünk felemelésére. Az eredmények ismeretében annak örüljünk, hogy a legpusztítóbb nemzetellenes erők és a felelőtlen haszonkeresők nem jutottak kormányzati pozícióba, így a továbbiakban is hiteltelenségük felmutatása, szavazóik megvilágosítása és a nemzeti szavazótábor bővítése a legfontosabb feladatunk.

Isten óvja Magyarországot!

Tiszaeszlár, 2018. április 9-én.

Nagy Tibor
MIÉP elnök