Print this page
2016 szeptember 04, vasárnap

Én nem tiltakozom Budaházyék ellen elkövetett vérforraló aljasság ellen !

Szerző: Kőműves Géza

Bár roppant mód sajnálom a feltehetően naiv, jóhiszemű, beépített ügynökök által manipulált és csőbehúzott áldozatokat, akik az előbbi jellemzőkön túl igazságszerető, tettre, lázadásra kész hazafiúi erénnyel rendelkeznek.

Már egy évtizede felhorkantam, mikor üvöltött felőlük az ügynöki tevékenység, hiszen nemzeti ünnepek előtt, tipikus ügynöki időzítéssel a Nemzeti érdeknek legalkalmatlanabb időpontokban, szelepleeresztési és hogy az ünnepnapon kevesebben legyenek gyakorlattal szerveztek rendezvényeket.

Sajnálom őket, s a családjaikat, amiért a hatalom a jog önkényes erejével és kettősmércéjű igazságtalanságával, végtelen arcátlanságával szenvedést okoz nekik.

Ezért is feszít a düh, valamint a Nemzetemért emelek szót! Semmi értelme jogászkodni, kegyet kérni, csorbát javíttatni, hiszen a nyálkás, nyirkos, nyüzsgő férgeknek, visítozó, hemzsegő patkányoknak kedvező nemzetgyilkos rendszernek a gyökereit is ki kell tépni! Egyelőre nincs itt az ideje, de, ha így megy hamar eljöhet.

A mocskos hatalom természetéről több írásomban is olvashattok, de csak a két utóbbit említem: SZENTENCÁK és KABARÉBA ÖLTÖTT DRÁMA TÖBB FELVONÁSBAN,valamint az ÉBREDJ EURÓPA, ÉBREDJ EMBERISÉG!

Naná, hogy a bíróságokat kézi vezénylés alatt tartó, az egész hunmagyar népet fenyegető és terrorizáló mesterkedés az egész per, melynek még az aljasok logikája, épeszű érdeke szerint sem lehet más a vége, minthogy a fellebbvitelin nagyjából annyit kapnak a „bűnösök”, mint amennyit már leültek, vagy felmentik őket, bár az utóbbira kevés az esély.

Egyébként megérne egy misét, hogy a támogatók között miért nyüzsögnek MOSZAD ügynök gyanús személyek, no és más …

Ha a hatalom nem a fentiek szerint jár el, nem enyhíti jelentősen a büntetést, még a rengeteg agymosott felé is felvilágosítással fog hatni és a hatalom felé meglesz a hátulütője. Neadjisten a jövőben még személycsere is lehet a sitten!

Nem sokat tudok az egész eljárásból, de itt is kiviláglik, hogy Orbánék egygyökerűek a „balosokkal” és a hazai nemzetközi paraziták lakájkasztja foggal- körömmel védi a rabszolgatartó berendezkedést. Manipulálják, közvetve fenyegetik a közvéleményt, a törvényhozó parlamenti csicskákat. Ezért az alaposan előkészített és forgatókönyv alapján lejátszott cirkusz, sakkjátszma, de ha valóban profik, vigyázni fognak nehogy túllőjenek a célon. Persze a Fidesz amolyan ravasz, Fidesz … nyaló Bayer Zsoltok és a parazita média segédletével ( az Echo tv is!) segédletével cinikusan feltett kézzel mossa magát. Ezt tette a Fidesz a 2006- os szemkilövető események után is, amiben pedig cinkos volt. Sőt odáig is merészkedhet, hogy megint képes lesz tőkét kovácsolni az ügyből magának.

Tételezzük fel, ha Budaházyék levadászták volna Ferikét. Természetesen érthető, hogy a Fidesz kormányzat nem tüntethette volna ki őket a hőstettért, de, ha a Fidesz nem tartozna a parazita kaszthoz, nem kaphattak volna annyi büntetést, mint egy ártatlan embert legyilkoló cigány bűnöző, mert bizony ez a bíróság kizárólag a hatalommal együttműködve hozhatta az ítéletet. Ne legyünk már naivák, mikor a Fidesz a bíróságoknál kevésbé kulcsfontosságú helyeket is kézivezénylés alatt tart!

Egy kicsit erős a hasonlat, de ennek a kasztnak Koppány, Dózsa, Rákóczi, Petőfi, … csak azért nem terrorista, mert nem élnek. Miképpen minden idegenszívűnek ünnepelt áldás és hazug módon államalapítás a szentistváni, máig tartó feudális, rendi rendszer úgy az előbbi hősök említése hallatán feláll a hátukon a patkányszőr. Mit gondoltok, miért nem kell ezeknek Petőfi?!

Hogy Budaházyék mekkora hősök voltak és volt -e ésszerűség tetteikben a nemzeti érdek szempontjából, azon lehet vitatkozni, de, hogy a végülis ravasz ostobák megbélyegzési szándékkal, komikusan hőst kreálnak belőlük, az látszik.

Tiltakozzak, netán kérjek kegyelmet Budaházyék részére egy nemzetközi lakájokból álló, féreg, parazita helytartó hatalomtól, melynek mindennemű illetékességét és létjogosultságát is megkérdőjelezem?!

A sírotokat ássátok, ha ezeket az embereket mégegyszer börtönbe juttatjátok! Mert handabandázhattok törvényeitekkel, ezzel az aljas tettel, mint aljas rabszolgatartó paraziták a Hunmagyar nép szabadsághoz való jogára köpnétek sokadszor.

2016-09-04. Sopron Kőműves Géza

Beküldte: Kántor József