Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2020Feb19

Erdély függetlenségéért emelte fel szavát Angela Tocilă blogger, közíró, a honlapján megjelent levelében.
2013. Október 27., Vasárnap 16:02

A Székelyek Nagy Menetelése valóban nagy siker?

Siker? Igen, az. A Székelyek Nagy Menetelése valóban nagy siker. Pedig az elmúlt hetekben a helyi román hatalom érvek híján, nem egyszer, akadékoskodással igyekezett lehűteni a nagy lelkesedést. Utoljára az „elromlott mozdony" keltette alighanem szándékos dilemmát, maguk az autonómiakövetelő magyarok oldották meg. Az egyetlen lehetséges módon: nagy többségük ott volt, és mégis részt vett a Székelyek Nagy Menetelésén.
2013. Október 13., Vasárnap 12:13

Székelyföld múltja eltûnõben?

Székelyföld számomra szent helyeit (ahol rovásemlékek vannak) ismételten felkeresve, egyre nő bennem az aggodalom ezek állapota láttán. S nem csak bennem, útitársaimban is. Csitítjuk egymást, önmagunkat, s kérdezzük, van-e jogunk a trianoni döntés által sújtott területeken bármit számon kérni?
Kategória: Friedrich Klára
A Bukaresti Egyetem történelem szakos tanárának írása a www.valentinstan.com honlap Analytical menüpontjánál olvasható. A televíziós politikai vitaműsorokból ismert „laptopos professzor" pártatlanul kritikus szemléletű, a kisebbségek jogainak szakavatott ismerője és védelmezője olyasmire vállalkozott, amire eddig egyetlen román értelmiségi sem.
2013. Augusztus 24., Szombat 20:19

Minden szinten háború Verespatak ügyében…

„Verespatakon a halottakat, koporsóval együtt, földkotróval szakítják ketté" Úgy tűnik, arra várunk, hogy megjelenjen a törvénytervezet a kormány honlapján. Valószínűleg, kevéssel a parlamenti ülésszak előtt fogják megtenni.
Kategória: Jelentős hírek
2013. Augusztus 18., Vasárnap 08:59

A komisz

                      Lovadat elvezetheted a folyóhoz, de arra nem kényszerítheted, hogy igyék is belőle.
Kategória: Olvasóink írják
2013. Július 11., Csütörtök 12:30

Dédelget

Lagrange (Joseph Louis Lagrange nevéről) elismerését vívták ki Marie Jean Tntoine Nicolas Caritat, Condorcet márkija (Ribemont,1743. szeptember 17. – Bourg-la-Reine, 1794. március 28.) francia matematikus és filozófus részére, aki t 1777-ben Párizsban az akadémia örökös titkárává választottak.
Kategória: Olvasóink írják
2013. Június 24., Hétfő 16:45

Trianontól Őszödig

Trianontól Őszödig - avagy a pestises hullák bedobálása Erdélybe
Domokos Pál Péter egyik legjelentôsebb munkája címéül választotta ezt a mondatot, amelyre egy XVII. századi, Csíksomlyón nyomtatott könyv elôszavában talált. Hívebb és tömörebb összegzését aligha lehetne adni a tíz éve, kilencvenegyedik évében elhunyt tudós egész népzene- és néprajzkutató pályájának.
2013. Március 13., Szerda 08:00

Új kezdet - A tüntetés első eredményei?

"A Marosvásárhelyen történtek legitimitást adnak a magyar kormánynak, hogy a székely autonómia ügyét, a többi kisebbségi közösségre is kiható érvénnyel, megjelenítse a nemzetközi politikai színtéren. Ez olyan új minőség, aminek a jelentőségét nem lehet túlbecsülni."
Kategória: Jelentős hírek

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.1%Sweden 1%
Romania 5.6%Canada 1%
United States 3.4%Norway 0.9%
Ukraine 3.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
United Kingdom 2%Netherlands 0.3%
Germany 2%Australia 0.2%
Slovakia 2%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 20
This Week: 1390
Last Week: 5137
This Month: 13851
Last Month: 74790
Total: 2307974

Belépés