Print this page
2017 május 09, kedd

Még mindig – és meddig még – Trianon?

Szerző: Botos László

A szabadkőműves páholyok felhasználták a pánszláv mozgalom bomlasztó hatását a Kárpát-medencében a sötét, felforgató céljaik érdekében. Érdemes rátekinteni az 1890-ben megjelent térképre, amely az angol folyóirat, The Truth karácsonyi számában, Henry Labouchers magas rangú szabadkőműves szerkesztésében látott napvilágot.

E folyóiratot London külvárosában, a Collingdale könyvtár múzeumában állították ki, és azon Európa nemzeteinek jövőbeni térképe volt látható. Németország, Lengyelország, Svájc, Ausztria, Spanyolország és Oroszország, mint köztársaságok voltak feltüntetve. Tudjuk, hogy ez időben Németország, Lengyelország, Spanyolország és Ausztria mind királyságok voltak. Hazánk, Magyarország viszont már hiányzott a felsorolásból, mert előttük ekkor már elhatározott tény volt Magyarország feldarabolása.1

E térkép szerint az oláhok (Románia csak 1920 után lett az új országuk neve) már megkapták hazánk nagyobb részét, Erdélyt és a Kőrös folyó területeit. Málnási Ödön írja: „Amikor Wilson Amerikából Európába jött a béketárgyalásra, az európai népekről annyit se tudott, mint a Foreign Office vagy a Quai d’Orsay legjelentéktelenebb referense. Mikor pedig Európából távozott, arról panaszkodott, hogy mindenki hazudott neki.”2

1920. június 4-én a versaillesi Trianon palotában határozták el és íratták alá az I. Világháború úgynevezett „békeszerződését”, amelyet az azóta már felvilágosult világ értelmisége is úgy könyvel el, mint „békediktátumot”, amely talán a világtörténelem egyik legigazságtalanabb diktátuma! Ugyanis a magyar küldöttségnek egyszerűen nem engedték meg a tárgyaláson való részvételt, nem biztosították a védekezés lehetőségét, ami minden szerződés alapfeltétele. A tárgyalások időszakában az akkori kormányunkat képviselő gróf Apponyi Albertet elszigetelték, a küldöttséget gyakorlatilag bezárták a szállására, így ellehetetlenítették. Egyedül az aggastyán-korú Apponyinak engedtek rövid egészségügyi sétát és azt, hogy tehessen egy ugyancsak rövid nyilatkozatot, – végül a már kész határozat elfogadására szólították fel, hogy aláírásával hitelesítse azt, – amit természetesen, Apponyi gróf és az egész magyar küldöttség megtagadott. A döntés ratifikálása úgy történhetett meg a trianoni palotában, hogy „senki sem vállalta” e „halálos ítélet” saját kezű aláírását. A kényszer alatt úgy határoztak, hogy kisorsolják az aláírók nevét. Az így „kiválasztott”, kijelölt személyeknek végre kellett hajtaniuk a balsorsban rájuk kényszerített döntést. A magyar részről kisorsolt aláírók a nép által megvetetten élték le hátralévő életüket, egyikük évek múltán öngyilkos lett.

Magyarország a Monarchia háborús veresége folytán nemcsak királyát (és királyságát) veszítette el, hanem területének és lakosságának kétharmadát is. A nemzetközi szabadkőművesség gonoszságát kiegészítve (trianoni békediktátum) alapos munkát végzett és kivédhetetlen okot adott a Magyar Tanácsköztársaság létrejötte is. Ebben pedig a zsidóság szerepe úgyszólván kizárólagos volt. (…) A nemzetközi szabadkőművesség aknamunkája az első világháború kitörésében, majd az úgynevezett békeszerződések diktátumában közismert volt. Még csak vitatni sem lehetett. Ennek lett a következménye, hogy a vesztes államok új kormányai – köztük a magyar is – betiltották működésüket. Úgy tűnik, ez néhány évig nem is okozott zavart a kormányok működésében. Mivel a páholyok nem nyílt szervezetekként működtek, nem is igen lehetett tudni, hogy kik voltak a tagjai. A magyarországi zsidóság, mintha mi sem történt volna, változatlanul beépült a magyar kormányzati hivatalokba.

   A háborús gazdaság szanálása előbb-utóbb igényelte a Korona pénzrendszer inflációjának megállítását, teljes felszámolását. Erre a magyar kormány kellő időben megtette a szükséges intézkedéseket. A korabeli közgazdasági ismeretek függvényében ez külföldi tőkehitelek felvétele nélkül nem volt megvalósítható. Ne felejtsük el, hogy a csonkaország gazdaságának újjászervezése és talpraállítása sokkal nagyobb feladat elé állította a magyar kormányzatot, mint a második világháború utáni állapotok. A hitel felvéte-lével mind Bethlen István miniszterelnök, mind Horthy Miklós kormányzó egyetértett. Tárgyalásokat kezdtek a svájci bankokkal. A tárgyalások a kölcsönös érdekek figyelembevételével normális mederben folytak, majd megegyezés előtti állapotba jutottak. Ekkor azonban nem kis meglepetés érte a magyar kormányzatot. A hitelező bankok utolsó, de lealkudhatatlan feltételként szabták a betiltott szabadkőműves páholyok működésének újbóli engedélyezését.

   Horthy és Bethlen egy ideig ellenálltak. Erre válaszul hatalmas, nemzetközi szabadkőműves offenzíva indult meg a magyar kormány vezetőinek „megdolgozására”. Dr. Török Zoltán mérnök, a titokban mégis működő magyarországi Symbolikus Nagypáholy egyik vezetője, vállalkozott a közvetítő szerepre. 1923 végén az Association Maconnique Internationale nevű, szabadkőműves szervezet vezetőit a genfi kongresszusán hozta össze Bethlen István gróffal a magyarországi páholyok felszabadítása ügyében. Majd dr. Török meghívására a svájci Reverchon és a New York-i Ossian Lang szabadkőműves páholyok nagymesterei utaztak Budapestre. Hosszú tárgyalások végén kérvényt nyújtottak be a kormányzóhoz a páholyok újbóli engedélyezése érdekében.

   A nemzetközi szabadkőművesek kitartó erőlködése végül is eredménnyel járt. A kormányzó és a kormány engedményekre kényszerült. Mondhatnánk, kompromisszum született. A magyar kormány ugyanis – most már megalkuvást nem tűrő módon – kikötötte: a szabadkőműves páholyok csak nyilvános szervezetek formájában működhetnek. Így történt, hogy különböző fedőnevek alatt folytatták titkos működésüket. Mint például: Ingyentej Egyesület, Ingyenkenyér Egyesület, Nyomorék Gyermekek Otthona, Pesti Lloyd Társulat, Magyar Cobden Szövetség, Rotary Club stb. E szervezetek kizárólag régi zsidó szabadkőművesekből állottak.

  A magyar kormány tagjai előtt, természetesen, nem volt titok a zsidóság ebbéli szervezkedése, de jóindulatúan kezelte, mondhatnánk „eltűrte”.

   Horthy és kormányai gyorsan elfelejtették a Tanácsköztársaság zsidó túlkapásait. Megtorlást pedig szinte nem is alkalmaztak. Egyelőre nincs rá bizonyíték, de tartunk tőle, hogy a Horthyt elfogadó hatalmak ezt a valóságban meg is tiltották számára. Mással ugyanis aligha magyarázható meg, hogy Horthy felszabadító „ellenforradalma” még azt is lehetővé tette, hogy a bukott népbiztosok külön luxusvonaton utazzanak el Ausztrián át Moszkvába, s magukkal vigyenek 200 millió aranykorona értékű magyar vagyont. Horthy és kormánya soha nem is emelt igényt a szovjet kormánynál e hatalmas vagyonra. Mindez fényesen bizonyítja, hogy Kun Béláék feladatukat nem kizárólag Moszkva utasítására és érdekében végezték. (Hernádi Tibor: A magyarországi zsidóság ezeréves védelme. Baja. 2008. 196-198. old.)

A 2015. év folyamán, Orbán Viktor a 3. miniszterelnöksége idején, nagy öröm és dínom-dánom közepette, – a magyar nép megkérdezése nélkül – elfogadta azt az izraeli javaslatot, mely szerint 2019-ben Budapest helyet ad a Maccabi Játékoknak, és 2.1 milliárd forinttal még támogatja is. A kizárólag zsidó résztvevők számára szervezendő sportjátékok támogatását a magyar nép még szavazati beleszólással sem akadályozhatja meg. Izrael 1948-ban, 2000 év után, bibliai hivatkozásra megkapta Palesztina földjét. Azóta sok-sok mindenkori segítséggel és szorgalmas nemzetépítő munkával hatalmas, erőteljes, ipari, sőt atomenergiával felszerelt állammá fejlődött. Megalakulása óta nem szenvedett területvesztést. Ezzel szemben a magyar nemzet 1920-ban elvesztette több mint ezeréves őshonos területének kétharmadát a trianoni kényszerzubbony révén. Lakossága 18,264,533 lélek volt, amelyből 10,649,416 lélek maradt. Elvesztettük városaink, bányáink, vasútvonalaink, iskoláink, gimnáziumaink, szántóföldünk és erdőterületeink hatalmas részét. Ebben a dolgozatban nem célunk a veszteségek pontos felsorolása, csupán az érzékeny veszteségek ismertetése, hogy az olvasó fogalmat kapjon a kegyetlen nemzetcsonkításról, és arról, hogy mindez hazug, igazságtalan vádak alapján történhetett meg. Magyarország nem nyomta el a nemzetiségeket, hanem megtartotta a Kárpát-medencei Szent Korona Országában. A felekezeti oktatást is segítette. Nem kívánta beolvasztani a Magyarországra menekült és befogadott nemzetiségeket, mint ahogyan azt hatalmi szóval és karhatalommal a franciák, a spanyolok és az angolok megtették a saját kisebbségi népeikkel. A Szent Korona iskolai oktatása mindig a nép nyelvéhez, vagyis a vallása szerinti papjainak nyelvéhez igazodott. Magyarországon ezért maradhattak fenn és válhattak Versailles után nemzetté a románok, a szlovákok, a szerbek és a kárpátaljai ruszinok is. A Trianoni Döntés következtében meggyengült államunktól elvették, megszüntették a királyságot. Úgynevezett demokráciát alakíttattak a magyar nemzet nyakára, amelynek leple alatt most a Maccabi Játékok budapesti rendezésével még további mélységekbe kívánnak sodorni bennünket, az elmúlás, a megsemmisítés árnyékába, mint valami önállótlan bábot, egy idegen érdekek által irányított államocskát.

Mi lehet annak a háttere, hogy a gazdag, virágzó Izrael nem a saját hazájában kívánja megrendezni e minden részletében kirekesztő, kizárólag zsidó sportolók számára nyitott, tehát fajilag elszigetelt sportversenyt? A Maccabi Játékok Budapesten való rendezése a világ népeit arra a sejtelemre, sőt meggyőződésre vezetné, hogy Magyarország Izrael (jövőbeni?) gyarmata! Ezért KÉRÜNK SEGÍTSÉGET a szabadságot, önállóságot szerető és maguknak megkövetelő népektől, ez újabb megcsonkíttatásunk elkerülésére, megakadályozására, – azoktól, akik rokonszenveznek velünk. Merésznek tűnő felvetésünk nem agybeteg lázálom, mert ez a terv a zsidó világszervezet részéről már 1910-ben így fogalmazódott meg:

„Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek... Az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok, és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek.”

(Alliance Israelite Universelle felhívása, 1910)

Ezek után még az is ide kívánkozik, hogy kormányunk leállította a 2024-re tervezett, valóban az egész világ sportolói Olimpiájának hazai megrendezését, amely nem lenne részrehajló, ahol a népek sportvetélkedésekben mérik össze erejüket, képességüket, és amelyre Magyarország jó eséllyel pályázott. Leállította, hogy helyet adjon e faji, zsidó sportvetélkedésnek, amelyből ki van zárva minden más faj és vallás.       

A Magyarországon 2024-ben rendezendő népek Olimpiája mindenképpen kiváltotta volna a magyar nemzet elismerését, amit eddigi szerepléseinkkel már messze kiérdemeltünk, – de ehelyett most magyar pénzen reklámozzuk Izrael dicsőségét?

Nem kétséges, hogy történelme során a magyar nemzet rászolgált Európa népeinek támogatására, amikor a nemzet szorult helyzetbe került. Már az 1241-42. évi szembenállásunk idején a mongol világhatalommal, amely Európa ellen indult, mi megvédtük Európa népeit. Ugyanígy az ottomán világhatalom, a török elleni, több száz évig folytatott ellenállás idején (150 éven át csak a megszállásunk tartott!), amelynek egyik következménye volt a magyar nép fogyatkozása. De mind efelett állnak azok a tények, amelyek elismerést érdemelnek, amiért a magyarság a tudomány világában a népességéhez képest igen nagymértékben járult hozzá Európa és a világ műveltségének fejlesztéséhez. E sorok nem dicsekvések, hanem FELHÍVÁS, SEGÍTSÉGKÉRÉS, amit a magyarság megérdemel a világtól… Segíts, amíg nem késő!

Botos László

2017-04-27


1 Szőllőssy Sándor: Ez az igazság, Erdély, a román nép és protektorai, London, 1968,112.: Endre László: A zsidókról, 47.
2 U.o. 114.: Málnási Ödön: Országveszejtés, 29. 
Beküldte Ballán Mária