Kisebbségi ügyeink
Megalázó és diszkrimináló anyakönyvi kivonatok
Nem mostani jelenség, hogy problémák vannak a kétnyelvű anyakönyvi kivonatok kiadásával. Tömegesebben először 2009 végén, 2010 elején, az új személyi igazolványok és útlevelek megszerzésekor szembesültünk azzal, hogy kétnyelvű anyakönyvi kivonatot nem lehet beszerezni, ilyen formanyomtatványok már akkor nem voltak, és legtöbbször az anyakönyvi hivatalok sem mutattak hajlandóságot, hogy az űrlapokon magyarul is feltüntetessék a személyi adatokat
Az anyakönyvvezető cirill betűs nyomtatványon és (a legtöbb esetben) ilyen írásmóddal írta be az adatokat, még olyan magyarlakta helységekben is, mint Torda, Magyarcsernye vagy Magyarittabé. Anélkül, hogy előzőleg megkérdezte volna az érintettet, hogy milyen betűvel és írásmóddal kéri a kivonatot. Még akkor is, ha az illető személy neve történetesen például magyar nyelven lett anyakönyvezve. Egy évvel ezelőtt, ha valaki kétnyelvű kivonatot igényelt, többnyire azt a választ kapta, hogy az ilyen kivonatot „írásban kell kérelmezni”.
Nem tárgyalt erről a problémáról a(z akkor még) Józsa László által vezetett Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és semmilyen hatékony intézkedést nem tett ez ellen Korhecz Tamás, volt nemzeti kisebbségügyi tikár (az MNT mostani elnöke) sem, annak ellenére, hogy alapvető emberi jogok sérültek. Lapított az MNT Nyelvhasználati Bizottsága is.
Vajdaságban még a múlt század végén is gyakorlat volt a kétnyelvű személyi igazolványok kiadása – szerb nyelven, cirill vagy latin betűvel, és magyar, szlovák, román, illetve ruszin nyelven és írásmóddal. Most azonban sokan lemondtak a kétnyelvű személyi igazolványról, illetve arról, hogy a nevűk az igazolványban az eredeti írásmóddal legyen feltüntetve. A kettős állampolgárság (2011. január 1-jétől való) igénylésével kapcsolatban, ismételten és hatványozottabb formában jelentkezett ez a probléma.
Mit írnak a jogszabályok?
Az anyakönyvekről szóló 1990. évi törvény nem tartalmazott egyetlen kisebbségi vonatkozású (nyelv-, írás és név használati) külön rendelkezést sem. Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza (vélhetően) ez miatt 2000. december 21-én határozatot hozott az anyakönyvi kivonatok többnyelvű űrlapmintáiról és a bejegyzések módjáról, amely szabályozza a tartományban az anyakönyvi kivonatok és bizonyítványok nemzeti kisebbségi nyelveken való kiadását, valamint a bejegyzések módját.
A határozat 2. szakasza szerint az anyakönyvi kivonatok és bizonyítványok űrlapmintáit két nyelven, szerb nyelven és a Vajdaság Autonóm Tartomány községeiben hivatalos használatban levő nemzeti kisebbségi nyelven és írás szerint kell nyomtatni. A nemzeti kisebbségi nyelvű és írás szerinti szöveget a szerb nyelvű szöveg után, illetve alatta, ugyanolyan betűformával- és nagyságban kell kiírni.
Az előírás (6. szakasza) alapján az anyakönyvi kivonatokba és tanúsítványokba a nemzeti kisebbségi állampolgár személyi nevének bejegyzését a nemzeti kisebbség nyelvén és írása szerint kell elvégezni azzal, hogy a nemzeti kisebbségi állampolgár személyi nevét ezután zárójelben szerb nyelven is, e nyelv helyesírási szabályai szerint, be kell jegyezni.
Az anyakönyvekről szóló 2009. március 19-én elfogadott törvény 16. szakasza úgy rendelkezik, hogy „az adatokat az anyakönyvekbe szerb nyelven és cirill betűvel kell beírni”. A nemzeti kisebbségekhez tartozóknak joguk van „személynevüknek a nemzeti kisebbség nyelvén és helyesírása szerint beírására, ami nem zárja ki a személynév szerb nyelven és cirill betűvel való párhuzamos beírását is” (17/1. szakasz).
Ezt a szakaszt úgy kellene értelmezni, hogy minden környezetre, vagyis helyi önkormányzatra vonatkozik, ahol a bejegyzés történik, függetlenül attól, hogy az adott kisebbségi nyelv hivatalos használatban van-e vagy nincs.
A törvény alkalmazásának megkezdését a hatálybalépésétől számított kilenc hónapban határozta meg a törvényhozó (ami 2010. december 27-étől volt esedékes).
Miniszteri utasítás
A közigazgatási és önkormányzati miniszter – 2009. december 25-i keltezéssel – utasítást adott ki az anyakönyvek vezetéséről és meghatározta az anyakönyvi űrlapokat. Az utasítást 2010. elején kétszer módosította.
A miniszter azt az utasítást adta, hogy az anyakönyvi hivatalokban kizárólag a topčideri pénzverdében nyomtatott új, egységesített űrlapokat lehet használni. Ezek a kivonatok, amelyek vízjeggyel és különböző védelmi jelekkel is el vannak látva, a címoldalát csak cirill betűvel nyomtatják, amit az anyakönyvvezetők leginkább szerb nyelven és cirill betűvel töltenek ki, a hátoldalon lévő, cirill és latin betűs, valamint kisebbségi nyelvű rovatokat pedig – ahova kisebbségi nyelven is beírhatók az adatok – általában üresen hagynak
Az utasítás – habár ezt szó szerint nem mondja ki – valójában hatályon kívül helyezte a Tartományi Képviselőház 2000. évi határozatát és lehetetlenné tette az anyakönyvvezetők számára, hogy használják a tartomány által korábban rendszeresített, a kisebbségi nyelveket is tartalmazó űrlapokat. Ezeket a kivonatokat a 2010-es év elejéig az anyakönyvvezetők szerbül és a hivatalos használatban lévő kisebbségi nyelveken töltötték ki, ha az ügyfél kérte (és ha történetesen akadt ilyen űrlap a hivatalban).
Annak okát, hogy az anyakönyvi hivatalok nem tudnak, vagy nem akarnak kétnyelvű kivonatokat kiadni, az utasítás 137. szakasza 1. bekezdésében kell keresni, amely így hangzik: „Azokban az önkormányzati egységekben, amelyekben az alapszabály szerint hivatalos használatban van a nemzeti kisebbségi nyelv, az egyes rovatok elnevezését a nemzeti kisebbség nyelvén és írásmódján az utasítás 134-136. szakaszában említett (születési, házassági és halotti – B. A. megj.) anyakönyvi kivonat hátoldalára lehet nyomtatni. Amennyiben több kisebbségi nyelv van hivatalos használatban, a rovatok szövegeit e nyelvek ábc sorrendjében kell kiírni”.
A hivatalos nyelvhasználattal és az anyakönyvekről szóló törvénnyel is ellentétes miniszteri utasítás tehát meg sem említi, hogy a kisebbségi nyelveken (is) készült mintát azokon a nyelveken is ki lehet állítani, az anyakönyvi adatokat két nyelven is be lehet írni. Való igaz, hogy az anyakönyvvezetőknek ezt nem is tiltja, és a rovatokban erre van elegendő hely is. Jórészt az anyakönyvvezetők bátorságán múlik tehát, hogy kétnyelvű anyakönyvi kivonatokat állítanak-e ki (mint például állítólag Adán, Magyarkanizsán és Szabadkán), illetve kitöltik-e a hátoldalon lévő nyomtatványt. (Külön problémái vannak azoknak a személyeknek, akiket szerb nyelven anyakönyveztek. Ezeknek közigazgatási eljárásban kell magyarosítaniuk a nevüket.)
Nem állja meg a helyét a minisztériumnak az a védekezése, hogy, hogy a tartományi többnyelvű kivonatok „nincsenek összhangban az európai uniós normákkal, miszerint egy ország nem adhat ki különböző kinézetű kivonatokat”. Ez már azért sem igaz, mert a nemzetközi anyakönyvi kivonatok is több nyelven (angol, francia és német nyelven) készülnek. Ez mellett ellentétben van a szerzett jogok intézményével is, amit a szerb alkotmány és a kisebbségvédelmi törvény is biztosít.
„Alkotmányos törvénysértés”
A Magyar Nemzeti Tanács januárban valószínűleg alkotmánybírósági keresetet nyújt be a közigazgatási és önkormányzati minisztérium azon utasítása miatt, amely nem teszi lehetővé a kétnyelvű anyakönyvi kivonatok kiadását – közölte 2010. december 28-án Korhecz Tamás, az MNT elnöke (P.E: Törvénytelen minisztériumi utasítás, Magyar Szó, 2010. december 29., 1. és 4. o.).
Korhecz elismerte, hogy az alkotmánybírósági kereset valószínűleg nem fog heteken belül eredményt hozni. – Ezért most olyan megoldásokat keresünk, amelyek gyorsabban oldanák meg a polgárok problémáját. Nem csupán kellemetlenségről, hanem alkotmányos törvénysértésről van szó. Az MNT minden jogi eszközt fel fog használni a kollektív jogok megvédésének érdekében. A köztársasági ombudsmannál is eljárást tervezünk indítani a közigazgatási és önkormányzati minisztériummal szemben. Remélem, hogy az ombudsmannál indított, várhatóan gyorsabb lefolyású eljárás hamarosan eredményt fog hozni ebben a kérdésben – nyilatkozta az MNT elnöke. (Korhecz itt egy új, számunkra ismeretlen, az „alkotmányos törvénysértés” fogalmát is használta, vagy az újságíró értette el azt. Ilyen jogi kifejezés ugyanis nincs.)
A nyilatkozatnak elsősorban az a szépséghibája, hogy ugyanaz a Korhecz mondta ezt, aki mint tartományi kisebbségügyi tikár – még mielőtt a Vajdasági Magyar Szövetség az MNT elnöki pozíciójába emelte – lépéseket tehetett volna a miniszteri utasítás megváltóztatására, de ez nem történt meg. (Már csak ezért sem lett volna szabad az MNT elnökévé választani. Vagy most akarja kijavítani azt, amit titkársága idején elmulasztott?)
A mintegy fél évvel ezelőtt – az önhibáján kívül – Korhecz örökébe lépett Deli Andor tartományi kisebbségügyi titkár az előállt zűrzavarért volt főnökére és mentorára (Korheczra) hárítja a felelősséget. Aki – Deli elmondása szerint – „egyeztetni akart, de elutasították” (Halász Gyula: Egynyelvű többnyelvűség, Magyar Szó, 2010. december 30., 5. o.). Az előállt helyzet rendezésére azonban az elmúlt hat hónap alatt Deli sem tett semmit. Az ígérte csupán, hogy ennek kapcsán „januárban egyeztetése lesz a köztársasági miniszterrel”. Milyen miniszterek azok, akik nem képesek még az alapvető kisebbségi jogokat sem biztosítani a gyakorlatban?
Az anyakönyvi kivonatok kiadásának jelenlegi gyakorlata a nemzeti kisebbségi személyek számára mindenképpen megalázást és diszkriminációt jelent. A valódi megoldás ugyanis, s csak ez lenne összhangban a polgárok egyenjogúságával, ha az anyakönyvek vezetése és az űrlapok kiadása is két nyelven (szerb és kisebbségi nyelven és eredeti írásmóddal) történne.
Kisebbségi ügyeink
Veszélyben az anyanyelvű tájékoztatás
Hosszú évek óta tengődik, a megmaradásért küzd a vajdasági magyar sajtó, a nyomtatott és az elektronikus is.
A (Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács – MNT volt elnöke, most a Szekeres László Alapítvány elnöke vezetése alatt „átszervezett” és „karcsúsított”) Magyar Szó és a Hét Nap az MNT, közvetve pedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) irányítása alá került. Tükrözi ezt a lapok tartalma is, olyannyira, hogy már veszélyezteti a sajtószabadságot és a tárgyilagos tájékoztatást is. Az újságírók alacsony fizetése és az, hogy a szerkesztőségek között megszűnt a versengés, a lapok és az írások színvonalának csökkenését is eredményezte. (A Képes Ifjúságot például már csak a Magyar Szó mellékleteként lehet eladni, a Tarka Világ műsorfüzet viszont tartalmasabb lett, mint a Családi Kör.)
Az sem mellékes, hogy a magyar napilapolvasó – akinek ugyanolyan joga van tájékozódni, mint a többségi nemzet tagjainak – drágábban vásárolja az anyanyelvű sajtót. (A Magyar Szó kedden, csütörtökön és szombaton 50, más napokon 40 dinárba, a szerb nyelvű Danas napilap például, pedig napi 30, illetve szombaton 40 dinárba, a Blic napilap pedig napi 25 dinárba kerül.) Nem csoda, ha a vajdasági magyarok egyre kisebb számban olvassák az anyanyelvű sajtót.
Csökkentett létszám, megszűnt rádiók
A Vajdasági RTV magyar nyelvű műsorainak tartalma nem megfelelő minőségű, terjedelme pedig túlságosan rövid. A közszolgálati VRTV magyar TV-műsorideje drasztikusan lecsökkent az 1990-es évekhez viszonyítva, amikor a VRTV programjának 20,06%-át a magyar műsorok képezték. Jelenleg a VRTV mindössze 1,16 óra magyar műsort sugároz naponta, ami a VRTV összesített adásidejének még az öt százalékát sem teszi ki, miközben a magyarok a lakosság 14,28%-át adják.
A TV magyar szerkesztőségében az utóbbi évtizedben foglalkoztatottak száma megfeleződött és csak nagy erőfeszítések árán tudták végezni feladatukat, tekintettel az elavult műszaki felszerelésre is. Mindez magával vonta a műsorok színvonalának esését is. Külön probléma, hogy nincsenek oktatási, tudományos és gyermekműsorok valamint, hogy nincs rendszeres és folyamatos műsorcsere az anyaországi TV-házakkal.
A létszámcsökkenés miatt veszélybe került az Újvidéki Rádió 24 órás magyar adása is. 2010. december közepén Radovan Balać, a rádió szerkesztőségeinek műsorpolitikáját felügyelő fő- és felelős szerkesztő határozott, miszerint „a Vajdasági Rádió öt szerkesztősége a jövőben az informatív műsorok legalább 75 százalékát tartományi hírekből köteles összeállítani”. Ez a rendelet „súlyosan sérti a kisebbségi, köztük a magyar szerkesztőség jogát a közösség saját igényeinek megfelelő tájékoztatására”, mivel az egyetlen magyar nyelven sugárzó egész napos műsor készítője.
A műsorszórási törvény hatályba lépésével szűkült a magyar nyelvnek az elektronikus médiában való használata is. A 34 vajdasági, magyar nyelven is sugárzó rádió közül (2008. augusztus 31-ével) 11 megszűnt. Elhallgatott a Topolyai Rádió, a muzslyai Zeppelin Rádió, a Zentai Fox Rádió, a Bajmoki Rádió, a Palicsi Rádió, a hajdujárási Rádió 90 is, a negyven éves Szabadkai Rádió magyar műsora is regionális frekvencia nélkül maradt. E rádióknak az éterből való eltűnésével felbecsülhetetlen kár érte a vajdasági magyarságot, és csorbult a magyar kisebbség tagjainak (szerzett) joga az anyanyelven való tájékoztatásra. A megszűnt szerkesztőségek tagjai pedig munka nélkül maradtak.
A 2007. november 2-i privatizálás után különösen nehéz anyagi helyzetbe került a Zombori Rádió. A magánosítás pillanatában huszonnégyen dolgoztak a rádióban, akikből 2010. végére csupán tízen maradtak. Ezek is az év november végén kapták meg a februári fizetésüket, és kaotikusként írták le a rádió helyzetét.
Komoly anyagi problémái vannak a Szabadkai Rádiónak is. – Eljutottunk addig a pontig, hogy képtelenek vagyunk tovább így folytatni a munkát, ezért a gyermek-, a művelődési valamint a honismereti műsorainkat egy időre szüneteltetni fogjuk, mindaddig, amíg nem sikerül támogatást szerezni a folytatásukhoz – nyilatkozta tavaly november végén Németh Ernő a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének főszerkesztője.
Szabadkai Rádió magyar nyelvű szerkesztősége nem csak a Szabadkán és környékén működő, hanem Szerbiában is a legnagyobb hallgatottságnak örvendő helyi rádió. A szerb politikai elit által irányított Köztársasági Műsorszórási Ügynökség (RRA) mégis a Pannon RTV keretében működő (Korhecz Tamás akkori tartományi kisebbségügyi titkár, most a Magyar Nemzeti Tanács – MNT elnökének is az érdekeltségi körébe tartozó) kereskedelmi rádiónak ítélte oda a regionális rádió státusát. (Akkori főszerkesztője Árpási Ildikó, Kasza József volt pártelnök házastársa volt.) – Ennek érdekében a Magyar Nemzeti Tanács is elszánt harcot vívott, soha még nem volt ilyen harcias, mint akkor. Ebből a tanulságos történet, hogy tud harcolni, ha akar. Vele együtt a tartományi kisebbségi titkár (Korhecz – B. A. megj.) is demonstrálta vitézi készségét – állapította meg Végel László a Vitézek a gáton című írásában.
Korhecz 2010 november végi nyilatkozata szerint az MNT-nek „a saját működése és pénzelési körüli problémákat kell áthidalni”, ezért a Szabadkai Rádió ügyével „csak jövőre (vagyis 2011-ben – B. A. megj.) tudnak foglalkozni”. Végül (2010. december 9-én) a Vajdasági Magyar Szövetség Elnöksége (sic!!) döntést hozott, miszerint „a kisebbségi közösségünk sorskérdéseivel foglalkozó műsorok készítésére, továbbá a külső munkatársak tiszteletdíjának folyósítására a Szekeres László Alapítvány meghívásos pályázat útján 1,4 millió dinárt utal át negyedéves részletekben a szerkesztőség számára”. Ezzel a probléma azonban nem oldódott meg tartósan.
Tehetetlen intézmények, tehetetlen egyének
A tájékoztatás területén a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény 8. szakaszában említett, „szerzett jogok” védelme leginkább csak papíron létezik. Apatinban például, ahol mintegy 4000 magyar él „voltaképpen nem is létezik magyar nyelvű tájékoztatás” – írja Fekete J. József az apatini médiumok mostoha sorsáról szóló írásában.
Mit tett a tartományi nemzeti kisebbségügyi titkárság, a tartományi tájékoztatási titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE), hogy megállítsa a vajdasági magyar tájékoztatás leépítését és elsorvadását? Éppen semmit.
Köztudott, hogy az MNT egyik eredeti hatásköre az anyanyelvű tájékoztatási jogok érvényesítése. Az MNT – tíz éves fennállása alatt – és (az Újvidéki Rádió igazgatójává előléptetett és magyar állami kitüntetésben is részesült) Klemm József – aki „1999-től 2009-ig a Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának sajtófelelőseként szerepet vállalt a vajdasági magyar tájékoztatási rendszer kidolgozásában”–, képtelen volt kidolgozni a „vajdasági magyar médiastratégiát”, amiről annyit és annyian szajkóztak az utóbbi években. Még alapos elemzés sem készült a vajdasági magyar média és az újságírók helyzetéről. (Az új összetételű MNT Tájékoztatási Bizottságának elnöke dr. Hódi Sándor lett.)
A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) 2009. november 13-án Bácsfeketehegyen tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen Barát Tóth Líviát választották elnökké. A közvélemény az elnök-asszonytól a szervezet megújulását és a vajdasági magyar média helyzetének rendezésért való kiállást is várta. VMÚE Elnöksége kissé megkésett (2010. március 10-i) és erélytelen közleményében nem utasította vissza határozottan az (MNT) a szakmai körökben és a vajdasági magyar közvéleményben is nagy felháborodást keltett 2010. február 26-i zentai ülésének döntését, miszerint „laptanácsot” alakít a Magyar Szó napilapban. A VMÚE ugyanis elvben nem zárkózott el attól, hogy „a közösség szakmai véleményt mondjon az általa létrehozott és fenntartott médiumokról”. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a VMUE új vezetése iránti elvárások bizony túlzottak voltak.
B. Tóth Lívia időközben – 2010. szeptember 1-jétől – az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosa lett („a legtöbb havi 80.000,00 dináros nettó alapbérrel”, vagyis több mint két átlagos általános iskolai tanári fizetéssel). Annak ellenére, hogy ez a két tisztség – mármint a VMÚE elnöki és az MNT tájékoztatási megbízottjának a tisztsége – össze nem egyeztethető, mivel a két intézményben végzett munkából eredő érdekütközés lehetősége is fennáll. Amit az említett MNT határozat is bizonyít. (Kivéve, ha a VMÚE nem tekinti magát a MNT meghosszabbított kezének.) B. Tóth Lívia azonban mind a mai napig – mellőzve a jó szándékú megjegyzéseket is – nem vált meg egyik tisztségétől sem. (Neve még a Hét Nap impresszumában a Bánáti Újság szerkesztőjeként is szerepel. Úgy látszik a két említett tisztségben nincsen elég munkája és jövedelme.)
A Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére 2010. november végén Bácsfeketehegyen a helyi lapok szerkesztőivel, a Magyar Szó és a Hét Nap főszerkesztőjével megbeszélést tartott, „hogy felmérjék az egymás közti együttműködés lehetőségeit, lehetséges konkrét formáit”.
Bevezetőjében Tóth Lívia elmondta, hogy (még mindig!) „készül a nemzeti tanácsban a médiastratégia, amelynek nagyon fontos részét képezi a médiaháló, vagyis a tájékoztatási eszközök egymás közti együttműködése”.
A tanácskozáson – a tudósítás szerint – szó sem esett a magyar média gyülemlő problémáiról. Az anyanyelvű tájékoztatás területén az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács munkáját is az még mindig „a magyar médiatérkép”, „a médiaháló” és „a vajdasági magyar médiastratégia készítése”, vagyis a „papirológia” és az eredménytelenség jellemzi. Miközben tovább folytatódik a vajdasági magyar sajtó agóniája.
Radiąa Uroąević, népzenei énekes 2010. október 25-én, alig tíz nappal a kinevezése után, lemondott a szerbiai posta közvállalat igazgatóbizottsági tagságáról. A közvélemény szerint nem volt sem kellő képesítése, sem tudása, amivel hozzájárulhatott volna a közvállalat működéséhez, mivel hároméves villamossági szakközépiskolát végzett és életének nagyobbik részében kizárólag énekléssel foglalkozott. Lemondásával, sok politikussal és ismeretlen okokból különböző tisztségeket betöltő személlyel ellentétben, bizonyította – tudja, hol a határ. Tessék követni!