20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 május 12, vasárnap

Mi az, hogy MAGYAR?!

Szerző: Ludányi-Horváth Attila

A MAGYAR NEMZET , amely – sajátos szellemisége, értékrendje és életformája által – képes volt egyesíteni különböző származású, nyelvű és etnikumú elemeket, szétesett. Amikor a magyar nemzet az ősmagyar származásra, a magyar nyelvre és a népi hovatartozásra korlátozódott, a többi vele együtt élő nép már nem akart megmaradni egy ilyen módon értelmezett magyar nemzet nemzeti államában. Ehelyett tulajdon néptársaik nemzeti államaihoz akartak csatlakozni.

Az ily módon szétszakított Magyarország egységét csak az ősi nemzetfogalom és államfelfogás helyreállításával lehetett volna elérni. Ehhez azonban meg kellett volna szabadulnunk a nyugati nacionalizmus korlátaitól. A miniatűr államokba tömörült különböző etnikumok rendkívül kiszolgáltatottak. Szemtanúi lehetünk ma is, hogy ezek a mini nemzetállamok mennyire sérülékenyek és milyen könnyen beolvaszthatók egy államok feletti birodalmi struktúrába, az Európai Unióba. (...)”

                                                                      (Drábik János: Kié a Magyar Állam?

                                                                      A magyar nemzeté vagy a szervezett magánhatalomé?

                                                                      Gold Book Kft., 2012.; 88-93. oldal)

56./ „(...) Fejen állva nehéz reális képet kapni a világról.

Már az is egy fejre állt nézőpont, amikor lelkesen magyarázzák, hogy a történelmi Magyarország TERÜLETének mely részeit csatolták el, ahol magyar etnikai többség volt. Egy terület hovatartozásának morális alapja nem darabszámokon múlik. Ha a szomszéd átjön kávézni a családjával, akkor nem mondhatja azt a kávé elfogyasztása után, hogy hopp, innentől a fél lakás a miénk, mert 'többen vagyunk' benne, mint a tulajdonos. //Magyar közmondás: 'Adj szállást a tótnak, kiver a házadból!' - a szerk.: LHA// A másik totálisan fejre állított érv az IDŐ. Aki azt hangoztatja, hogy mivel 1920 régen volt, el kéne felednünk Trianont, bele kéne törődnünk, nem kéne vele foglalkozni, éppolyan, mintha a XVII. században azt mondták volna: 'Buda már 100 éve elesett, nem kell vele foglalkozni. Jó az úgy török kézen.' Az ilyen gazembert természetesen – mivel a világ még nem volt fejre állítva – nyomban kardélre hányták volna, s feje a vár fokára lett volna tűzve elrettentésül.”

                                                                      (Pozsonyi Ádám: Fejen állva /Korszellem Sorozat/;

                                                                      Demokrata, 2012. június 13.; 40. oldal)

57./ „(...) A magyar nemzetet ma elsősorban erkölcsi, érzelmi, szellemi, nyelvi, érték- és kultúrközösségnek tartják, amelynek tagjait összekapcsolja az átélt történelem, és ezért múlt- és hagyományközösséget alkot. Nemzeti tudattal, történelmi emlékezettel rendelkező tagjai ma is hűségesen ragaszkodnak őseikhez és a tőlük örökbe kapott értékeikhez. A magyar szellemiség lényegét a Szent Korona jogrendje és értékrendje tartalmazza, a róla szóló tan pedig őrzi és írásba foglalva értelmezi ezt a sajátos és egyedülálló magyar szellemiséget. Ez az a magyar nemzeti szellemiség, amely tér és idő felett van. A Szent Korona szellemisége és értékrendje a magyar nemzet transzcendens dimenziója volt és marad. Ami a zsidó népnek Mózes mitikus két kőtáblája a tízparancsolattal, az nekünk, magyaroknak, a Szent Korona. Ez a magyar létezés és nemzettudat esszenciája.

MÁRAI Sándor ezt úgy fogalmazta meg, hogy „Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás”. A magyarság erkölcsi minőség, amit a születéssel nem lehet megszerezni. A magyar nemzeti tudat legmagasabb szintjéhez, a magyar szellemiséghez, érzülethez és értékrendhez fel kell emelkedni. Ezt a magyar nemzet iránti elkötelezettséggel és az ezt bizonyító életvitellel lehet elérni. A magyarságot ki kell érdemelni. (…)

A Szent Korona szellemiségéből és értékrendjéből adódnak a magyar nemzethez tartozás alapelvei, amelyeket a Magyarok Világszövetsége hosszú évek alatt munkált ki és fogalmazott meg:

Az első számú alapelv, hogy azon személyek, akik magukat magyarnak vallják, a magyar kultúrához tartoznak, a többi magyarral sorsközösséget vállalnak, közös értékeiket és érdekeiket a leghatékonyabban nemzeti egységben őrizhetik és védhetik meg.

A második elv, hogy a legfontosabb az élet, a család és a gyermek védelme.

A magyar nemzethez tartozás világnézeti alapelve, hogy az egyén szabadsága csak a közösségben kap értelmet és kaphat védelmet.

A magyar nemzethez tartozás politikai alapelve az önrendelkezési jog, amely az emberi méltóságból fakad, és minden embert születésénél fogva megillet. (...)

A divatos európai nemzet fogalom és a nacionalizmus felfogása (…) a közös származásban, nyelvben, hazában, államban, kultúrában és sorsban találta meg azokat a tényezőket, amelyek a nemzetet alkotják. Tanításai szerint a közös származású, egynyelvű, egy hazában, egy államban élő, közös kultúrájú és sorsú emberek a nemzet tagjai. Azt az ideológiát, amely ragaszkodik ehhez a követelményrendszerhez, nacionalizmusnak nevezik. Ide sorolható a patriotizmus is, amelyben a közösségi jogokat védelmező funkció erősebb, mint a nacionalizmusban, különösen annak túlzó, már mások jogait sértő offenzívabb formájában, a sovinizmusban. (...)

Az I. világháborút követően a nemzeti önrendelkezés hamis és szelektív értelmezésével életképes államokat bomlasztottak szét. Nem vették figyelembe, hogy az állam alapjai nem érzelmi jellegűek, hanem objektíve létező, reális gazdasági-anyagi természetű szükségletek és racionális célkitűzések. (...)”

Az itt körülírt nemzetfogalom Nyugat-Európában alakult ki. A történelmi Magyarországon, a magyar nemzeti létből szervesen kifejlődő nemzetfogalom gyökeresen más, mert a Szent Korona által képviselt sajátos magyar szellemiséghez, értékrendhez és érzésekhez kötődik. A magyar nemzethez tartozás eredeti sajátosságai egészen a XVIII. századig fennmaradtak, ekkor azonban kiszorította a nyugati nemzetfogalom átvétele. A XVIII. századig élt Magyarországon a Szent Korona államiságába és a magyar nyelv varázserejébe vetett hit. Ennek következménye volt, hogy az asszimiláció elősegítéséhez a magyar társadalom lemondott minden intézményes eszközről. (...)”

                                                                      (Drábik János: Kié a Magyar Állam?

                                                                      A magyar nemzeté vagy a szervezett magánhatalomé?

                                                                      Gold Book Kft., 2012.; 64-67. oldal)

58./ „(...) Egész sajátságos a magyarság tisztelete a női nem, de különösképpen az édesanya iránt. (…) És van még egy jellemvonásunk, amit egy nagyon régi mondás fejez ki: 'sírva vigad a magyar'. Ennek jelentése csak az lehet, hogy mindig visszafogottan, mint 'balsorstépte' nép élünk és szórakozunk. Ez 'illik' a magyarhoz. Igazi magyar vonás a szolgálat; semmiképpen sem magyar jelleg a hivalkodás. Keletről jött a magyarság magva, ezért színes, szinte felülmúlhatatlan a fantáziája. Innen ered a fülbemászó zene, a hegedű páratlan megszólaltatása, a költők csodálatos lírája; a szabadságról alig énekelhettek jobban és szebben, mélyebben, meghatóbban, mint nálunk. (...)”

                 (Cserháti József /római katolikus pap, a pécsi egyházmegye püspöke, született   1914-ben/: Ölelések és taszítások; közli: Milyen a magyar?, Magyar Világ Kft.             kiadó, Budapest, 1989./?/ 72-73. oldal)

59./ „(...) Bennem a megtörtént és ami megtörténhetett volna, együtt adják a jelenvalót. (…)

Az én generációm legszebb virága 1956. Huszonegy éves voltam. Azóta több mint 32 év telt el. A 'lehetett volna' évei. Minden, ami velem történt, ami megtörtént, azt átfényesítette az a fény-idő, az a néhány nap, átvilágította a 'lehetett volna'. Ahol az én életem alvilága és a 'lehetett volna' találkozott – néhány épületemben, egy-két személyes történetben –, ott egy-két percre, órára (…) az történt, ami akkor lett volna, ha nem verik le forradalmunkat, ha győzünk.

Én azonban amíg élek úgy élek, hogy arra a győzelemre szükségem van. (…) Akkor is, amikor a Himnuszt éneklik sokan, s látom őket, a csúnya, kövérkés, eltorzult magyarokat, amint énekelnek; s tudom, ők az enyémek, bárhogy is lett, bármivé is lettünk a keservesen visszafojtott síráson át; látom együtt a vereséggel a győzelmet, mert átvilágítja a dal az arcokat, a 'van'-t áthatja a 'lehetett volna'.

Meglátom a csúnya szolgaarcokon, a torzuláson át a nemeset, a megalázottságon át a méltóságot, a rossz testtartáson átlátva a 'szép szál ember lehetett volna' képet; ebben az irritáló képben, itt egyesül az ember ősképe, szomorú-szép életének igazi értelme. (…) Ehhez a fontos látomáshoz szükségem van a győzelemre, (…) más szóval: nemcsak ebben a világban, hanem a 'volna-világban' is sikerekre van szükségem, napsütésre.

A volna-világ napjának hajnalára van szükségem. (…) Ez az a fény, amelyről a vesztesek azt mondták: 'Az Isten feléjük fordítja az ő orcáját'. (...)”

                 (Makovecz Imre: Ami megtörtént – és ami megtörténhetett volna; közli:                Milyen a magyar?; Magyar Világ Kft. kiadó, Budapest, 1989./?/ 86-91. oldal)

60./ „(...) Arra is választ kell adni, amit az 1920-ban lefoglalt szabadkőműves-archívumok dokumentumai egyértelműen bizonyítanak, hogy a radikális baloldali értelmiség aknamunkája nélkül nem lehetett volna úgy felbomlasztani a történelmi magyar államot, ahogyan arra sor került. Miért csak egyedül a magyar nemzettől tagadták meg az etnikai határokat? Miért nem lehetett figyelembe venni a történelmi és az önrendelkezési elvet? Miért nem támogatják ezek az értelmiségiek ma Trianonnak azt a fajta revízióját, hogy a határmódosításról lemondás fejében kötelező legyen megadni a kisantantállamoknak a területi autonómiát, komplett magyar nyelvű iskolarendszerrel az elemitől az egyetemekig? Ezt mind megígérték //nemzetközi szerződésekbe is iktatták – a szerk.: LHA//, de megvalósítását soha senki nem kérte rajtuk számon. (...)”

                                                                      (Drábik János: Kié a Magyar Állam?

                                                                      A magyar nemzeté vagy a szervezett magánhatalomé?

                                                                     Gold Book Kft., 2012.; 77-81. oldal)           

61./ „(...) Kmety Károly 'Magyar közjog' című művében /1926./ határozottan állítja, hogy az országgyűlés visszaállítása teljes visszatérést jelent a jogfolytonossághoz. Értelemszerűen következik ez abból, hogy a trónfosztó 1921: XLVII. tc. jogszerűsége nem kérdőjelezhető meg, s így nem is lehet kétséges többé, hogy 'a szabad királyválasztási jog visszaszállt a nemzetre, és ősi módon országgyűlésileg gyakorolható'.

A jogfolytonosság helyreállításának köszönhető, hogy Magyarországon nem juthat uralomra a fasizmus az ország német megszállásáig. Nem véletlenül nevezi John Flournoy Montgomery korabeli amerikai nagykövet Magyarországot oázisnak Hitler sivatagában.

'1944 márciusáig – írja – Magyarország volt az egyetlen európai ország a Pireneusoktól keletre, ahol a zsidók élete biztonságosnak volt tekinthető.'

Magyarország ez időpontig, az ország megszállásáig hatvan-hetvenezer zsidó menekültet is befogadott. Kifejti azt is, hogy 'Hitlernek Magyarországgal szembeni haragját nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem provokálta ki.'

'… hősiesség volt a rendszer részéről – állapítja meg –, hogy megengedte külföldi zsidók, főleg lengyelek, szlovákok és osztrákok letelepedését az országban. Elégséges bizonyítéka lett volna a bátorságnak, ha a kormány, a német nyomásnak ellenállva, a saját zsidóit védelmezte volna, és ugyanakkor lezárta volna a határokat. Magyarország többet tett, mint amennyire erkölcsileg kötelezve volt, amikor a saját zsidói mellett menedéket nyújtott külföldi zsidóknak is. A sors nem engedte meg, hogy megmaradjon az együttérzés oázisa az elnyomás sivatagában. De amikor engedett is a nyomásnak, lassabban és nagyobb méltósággal tette azt, mint a szomszédai.'

Montgomery egyébként külföldiként is felismeri a Szent Korona-tan jelentőségét, és összefüggést lát a Szent Korona tana és az általa Magyarországon tapasztalt 'korszerűtlen' tolerancia között. (...)”

                                   (Kocsis István: A Szent Korona és a jogfolytonosság;

                                   közli: A Szent Korona népe Kelet és Nyugat között; Kapu Könyvek;

                                   kiadó: Magyar a magyarért Alapítvány, Budapest, 2004./?/, 5-6. oldal)

62./ „(...) Az 1956-os forradalom (…) lehetővé tette volna a tudatosan vállalt önálló magyar létszerveződést. (…) Bebizonyította, hogy a magyarság hétszáz év meghatározó nagyhatalmi befolyásoló erő, majd négyszáz év önvédelmi helyzetében

többé-kevésbé fenntartott szakrális hagyományú lét után, az 1920-as csonkolás és az 1944-1956 közötti totális elnyomás évei után még mindig képes olyan példamutató, saját létmodellt felmutatni a világnak, amely az örök természetjogi értékek analógiájaként az emberhez méltó alternatíva. A forradalom jelentősége máig hat, bár törekszenek történelmi jelentőségét félremagyarázni, leszűkíteni. Világtörténelmi jelentősége hasonló a déli harangzúgással ünnepelt 1456-os //épp fél évezredes a különbség – a szerk.: LHA// nándorfehérvári diadaléhoz, ahol nemcsak a keresztény közösséget védték meg hőseink, hanem az alternatív magyar közösség- és államszerveződést is. (…)”

                                   (Tóth Zoltán József: Élet a Szent Korona jegyében

                                   /A magyar értékekre épülő társadalom/

                                   A magyar állam metamorfózisa; 30. oldal

                                   „Magyarságtudományi Füzetek” Kis-enciklopédia 10. füzet)

63./            „(...) Magyar vagyok. Természetem komoly,

                 Mint hegedűink első hangjai;

                 Ajkamra fel-felröppen a mosoly,

                 De nevetésem ritkán hallani.

                 Ha az öröm legjobban festi képem:

                 Magas kedvemben sírva fakadok;

                 De arcom víg a bánat idejében,

                 Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

                 Magyar vagyok. Büszkén tekintek át

                 A múltnak tengerén, ahol szemem

                 Egekbe nyúló kősziklákat lát,

                 Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. (…)

                 Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,

                 Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok.

                 Itt minálunk nem is hajnallik még,

                 Holott máshol már a nap úgy ragyog.

                 De semmi kincsért s hírért a világon

                 El nem hagynám én szülőföldemet,

                 Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

                 Gyalázatában is nemzetemet!

                                                    (Petőfi Sándor: Magyar vagyok /Pest, 1847. február/)

64./ „Földünk poláris élőlény, s a rajta található Élettel, köztük az Emberrel is, zárt Egységet képez. Ha mi szenvedve éljük az életünket, ez Föld-Anyánk számára is fájdalmat jelent, míg a Föld javainak általunk történő kifosztása és pusztítása újabb és újabb mérhetetlen szenvedések okozója.

A földi polaritás nem egymásba feszülő ellenerők eredménye, hanem egymást tökéletesen kiegészítő, egymáshoz méltó, Egységet képező, egyenrangú Erők szövetsége.

Az Ember a polaritás törvényét félreértette, s félreértett, felszínes törekvésével a két pólust egymástól ellenerőként szétválasztva és egymással szembeállítva, immár sokadszorra pusztítja le a világot. Jelen emberi törekvésünk nem a LÉLEK EREJÉTŐL való, hanem attól messze elrugaszkodott. Jelen (s feltétlenül egységes) emberi civilizációnk hatalmas feladata az EGO erejének kipróbálása (volt). Erre kaptunk a Vízözön óta kb. 6800 évet, amely Lemúria 50000 éves időtartamához képest iszonyúan kevésnek tűnhet (s ez utóbbi is csupán Lemúria fénykora). Mégis mostanra, amikor immár az EGO ereje maga alá gyűrte az Anyagot is és a Tudatot is, jelen „kultúra" ekképpen, radikális változtatások nélkül, már nem sokáig maradhat fenn.

Föld-Anyánk, hogy az Életet mentse, embertelen törekvéseinkkel szemben öngyógyító folyamatot kezdeményezett. E helyzetet egyszerű szavakkal elemezve: a földi tűzesetek fellángolásai (erdőtüzek, vulkánkitörések, háborúk, stb. mint egyfajta furunkulusok), a túlburjánzó Férfienergia kitörési pontjai, míg a víz és az időjárás anomáliái (szökőár, tengerrengés, árvizek, stb.) az Ember által meg nem élt, belőlünk hiányzó Női energia egyensúlyi helyzetet korrigáló belépési pontjai. Jelzések is, intézkedések is ezek, de mindenképpen az emberi faj észhez térítését, „megváltását" célozzák.

E szempontból tűz és víz szimbólum-értékűek. A tűz az ember által túlgerjesztett NAP-ság, míg a víz az emberiségből jelenleg hiányzó HOLD-ság vezérlő princípiumai, melyek magasztosabb, (nem földi) síkokon, mint érzelmek alakítják emberi fajunk sorsát.

Össz-emberi viszonylatban az emberiség túlnyomó többsége a (jang-típusú) férfienergiát tartja állandó mozgásban, míg környezetünkben (közel és távol) az egyetlen nép a MAGYAR, aki a BOLDOGASSZONY mellett elkötelezett, vagyis minden időkben a Női princípiumot képviseli a polaritásban.

Ugyanezt tehát nyomatékkal ismételve: Magyarságunknak minden körülmények közepette a (jin-típusú) Női energia BOLDOGASSZONY-szimbólumát KELL felmutatnia! Népünk teljes történelmében az általunk képviselt központi hatalom: a BOLDOGASSZONY (Isten Szentlelke, a BÖLCSESSÉG, vagyis a Női princípium). Akinek legfőbb ismérve, hogy sohasem él vissza hatalmával.

Ha beletekintenénk, hogy ugyanez miképpen alakul más népek esetében, bizonnyal megdöbbennénk. Mert a népek fele-kétharmada még a nemzeti himnuszában is vérben gázolva érzi jól magát, van olyan nép, amely mániákus öntörvényeit hirdetve mindenki mást lenézve megaláz, akad olyan nép, amelyik nemzeti gőgjében megfeszülve hirdeti, hogy különb a többinél, de akad olyan is, amelyik ki sem lát a saját sötétségéből.

Érdemben ezek után érthetjük meg igazán, hogy másfél évezrede miért nem vagyunk képesek mit kezdeni a „nyugati típusú” intrikával, s hogy mennyire MÁS a BOLDOGASSZONY népe. Minket legkevesebb ezer éve azért próbálnak megalázni, megosztani, megvetni és eltiporni mások, mert nemzet szintjén nem óhajtunk visszaélni hatalmunkkal, vagyis genetikai adottságaink közé tartozik a NŐI princípium tisztelete és védelme.

Mi, MAGYARI népek tehát (bárhol legyünk is), világszerte ŐRZŐK vagyunk. Mi őrizzük a mérleg másik serpenyőjét, a mostanság bukni készülő jang-típusú férfienergia ellenpólusát, (helyesebben fogalmazva tehát a kiegészítő, EGYSÉGGÉ emelő, méltó párját.) Minden egyéb törekvésünk a LÉLEK Erejétől elrugaszkodott és hiábavaló.

A körülöttünk élő népek mind-mind a jang-típusú férfienergiát képviselik (felsőbbrendűség, ragyogás, áradás, intézkedés, pénz és a jog, harc, erőszak, gyűlölet, megalázás, kisemmizés, eltiprás és bosszú). Az ún. jin-típusú (főként keleti) népek több szempontból még önnön testvéreikkel szemben is a kirekesztést célozzák. Ez is férfienergia. A mi BOLDOGASSZONYUNK ilyet nem tenne. Ahol papok, politikusok, bankárok vagy katonák uralkodnak, ott a Női energia meghal. A mi mai magyar asszonyaink túlnyomó többsége naphosszat szintén a jang-típusú férfienergiát gyakorolja (irányítás, intézkedés, aktivitás, királyi ÉN, férfiasság, szerepcsere). Pedig a probléma magas nehézségi foka napjainkban – mindezekkel a sajátosságokkal éppen ellentétesen – abban rejlik, hogy nekünk magyaroknak (s a MAGYARI népeknek) a BOLDOGASSZONY, azaz: a női energia szimbólumát népként (is), és a legszemélyesebben (is), minden körülmények között fel kell mutatnunk. S ha ezt nem tesszük, hanem ehelyett mi is a férfienergiát aktiváljuk, akkor helyettünk a női energiaminőséget nem lesz képes felmutatni senki.

Most, hogy haldoklik a Föld, végérvényesen meg kell értenünk, hogy a magyarság bármiféle „harca" nem a hiányzó polaritás pótlását, s nem a BOLDOGASSZONY szimbólumának felmutatását jelentené, hanem a világ pusztulását okozná.

Mivel mi vagyunk a BOLDOGASSZONY ŐRZŐI, s ilyen irányú elkötelezettségünk e civilizációban a Vízözön óta (közel 7000 éve) ismert és töretlen, a BOLDOGASSZONY szimbólumát, azaz: a női princípiumot minden körülmények között nekünk kell felmutatnunk. Ez a szimbólum pedig: a Megértés, a Kötelesség, a Gondoskodás, a Megnyílás, Kitárulkozás, Elfogadás, Beletörődés, Megbocsátás, Odaadás, az Alázat és a Szeretet.

Amint ebből látható, tulajdonképpen a pillanatonként megélt érzelmeink minősége rejlik a feladat mögött. Természetesen a BOLDOGASSZONY szimbólumának felmutatása a magyarság részéről nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ügyefogyott, tutyi-mutyi, élhetetlen, elvetélt, puhány, mamlasz, alattvaló, rabszolga-népnek kellene lennie. Hiszen a polaritás e világ egyik leghatalmasabb ereje, a Mi erőnk, s annál nagyobb erőt ad nekünk (egyénenként), minél kevesebben vagyunk. S azért közöttünk is élnek olyan szülöttek, akiknek a Mars harcos jellemvonása a létformájuk.

Aki tehát MAGYAR-nak született, legyen tisztában saját értékeivel, s erkölcsi tartása vezesse el a BOLDOGASSZONY–elvárásokig; amikor is lenne hatalma ahhoz, hogy üssön, de nem fog ütni, s akár ölhetne is, de nem fog ölni, hiszen Életet mindaddig nem vehet el, amíg Életet teremteni nem képes.

Magát a BOLDOGASSZONY–szisztémát egyáltalán nem kell túlmisztifikálni, hiszen élő, Valóságos Feladatról van szó: A magyarság ebben a poláris világban a mindenkori földi POLARITÁS Egyensúlyának a kijelölt ŐRZŐJE, mint ahogyan Föld-Anyánk föld-idegáramai szívenergia-központjának a kijelölt ŐRZŐI is mi, MAGYAROK vagyunk. A polaritást, a szív békességét, s a Földet pedig nem harckészültséggel, hanem a Tudattartalmunk állandó, kötelességszerű felülvizsgálatával és a mindenkori gondolataink folyamatos pallérozásával kell őriznünk, mert számunkra az ÉLET Könyvében ez a Feladat vésődött be.

Hatalmas őserők rejlenek a magyarságban, amelyeket jóra és rosszra egyaránt felhasználhatnánk. Emiatt is tart tőlünk a világ. Ha mozdulnánk, mi lehetnénk (ismét) Európa és Ázsia urai. Csakhogy ez a jang-típusú férfienergia aktiválása lenne, s ebbe belepusztulnánk mi is, és belepusztulna mindenki, aki él. Ezt a világ nem értheti, ezt nekünk kell megértenünk.

Ma mindenütt a világon azon csodálkoznak az átfogóbb tudással rendelkezők, hogy ez a mi MAGYARSÁGUNK Lemúriát, Ataiszt, Ordoszt, Atlantiszt és a Vízözönt túlélve, miképpen maradhatott fenn, megbonthatatlanul. Pedig a válasz roppant egyszerű: A BOLDOGASSZONY vigyáz ránk, hiszen Mi vagyunk az ŐRZŐI, s valamennyi korban, gondolkodás nélkül hajlandók voltunk önmagunkat a BOLDOGASSZONYÉRT Felajánlani. Mert akárhogyan is terhelné vagy könnyítené a földi poláris Egyensúly mérlegének egyik serpenyőjét a mai népek végeláthatatlan sora, amikor az Egyensúly mérlegének másik serpenyőjében már csak a MAGYAR nép, s a BOLDOGASSZONY MAGYARI népeinek maradékai találhatók.

Nem amiatt maradtunk fenn ezer évek óta, mert volt egy Gilgamesünk, egy Nimródunk, egy Atillánk, egy Árpádunk és egy Mátyás királyunk, hanem azért, mert Föld-Anyánk mindig is bízott abban a népben, aki valamennyi korban Hitet tett a BOLDOGASSZONY tisztelete és védelme mellett.”

//Vegyük észre: ez a fajta – az ÉLETET védő-támogató – kozmikus energiatípus jelenik meg James Cameron 'AVATAR' című, világsikert arató filmjének 'EJVA' nevű Mindenható Istenében. Igencsak örvendetes, hogy a jelenlegi világkultúra legjobb alkotóitól is megjelennek olyan alkotások, amelyek az ősi magyar életbölcsesség, illetve értékrend szellemiségében fogantak. Ez akkor is így igaz, ha eme ismeretnek a külföldi alkotók nincsenek tudatában...; mindinkább észlelhetően működik a morfogenetikus mező... /Sheldrake!/ - a szerk.: LHA//                                                                                                                                                                                                                                                                                     (Szőke Lajos: A magyarok belső törvénye/2012./ - Internetről)

Az anyagot – az idézeteket – összegyűjtötte, a teljesség igénye nélkül célirányosan válogatta, szűrte-szerkesztette, kiemelésekkel és kiegészítő jegyzetekkel ellátta:

                                                                                       Ludányi-Horváth Attila

                 (okl. közgazda, szakkonzul, nyugalmazott diplomata, újparadigma-elemző)

Gödöllő, 2013. május 7.


Beküldte: Dobrova Éva


« Prev Next

Hozzászólás  

#11 TAROTTungli János 2015-08-12 00:46
Boldogasszony a TAROTban:
www.tarot.72.sk/?m=B7
-2 #10 Hulló Gábor és érdekeltek részéreleszerelt 2013-10-08 22:26
Kedves Gábor,

A hozzászólásodban föltártak több részével egyetértek, de ezekre célszerűtlennek tartom a fölösleges bólogatást. Észrevételeimet csak azokban az esetekben közlöm, ahol meglátásom a tiédtől jelentősen eltér, illetve azt kiegészíteni igyekszik.

Istenek...

Tudtommal az önmagát katolikusnak kikiáltó egyház istene, saját irományai szerint, azonos a zsidók istenével, hozzáadva annak egyik fiát meg egy "szentlélek" nevű szellemlényt. Luciferje legtöbb esetben azonos a zsidók sátánjával; angyalai pedig a zsidók angyalaival, akik hol hírnökök, hol hóhérok. Természetfölötti lényei valamelyike tömeggyilkos, féltékeny, vérszomjas, gyűlölködő, bosszúálló és/vagy hazug, csaló, illetve szolga, bár mindezt az egyház nem hangoztatja istenére illetve istene egyik fiára vonatkozóan. Istene név szerint ismert fiai egy Jézus személyéből hamisított "felkent" ("krisztus") nevű szolga, és egy sátán nevű főügyész. Egy bizonyos "Hajnalcsillag" nevű lény hol Jézusra, hol anyjára, Máriára, hol luciferre utal. Ismétlem, a katolikus egyház saját irományai szerint.

Az isten-fogalom kora ismeretlen, de föltételezhető, hogy visszavezethető az elvont gondolkozás hajnaláig. Az "isten" szó legkorábbi följegyzése viszont tudtommal ismert, és kiolvasható az összetett "IZ-TEN" szó ékírásos jeleiből a Kr.e. 3. évezredre tett folyamközi ékírásos táblákon (Pennsylvaniai Egyetem Múzeum, N. I. 1117, 2337, 2473, 2742). A táblák szövege szerint Isten nem csak egy szellemlény, hanem egy testi átlényegülésre is képes jelenség, aki akként közvetlenül is hat az anyagi világra. Ez nagyjából megegyezik úgy a jézusi, mint a magyar istenhit tanításával, miszerint Isten bárhol, bármikor, bármilyen alakban és számban képes megnyilvánulni, beleértve az anyagi test korlátlan fölvételét, letétét és újrafölvételét.

A magyar Isten-fogalom egy logikus következtetés terméke, mint pl. a tömegvonzás, (nem egy képzelet-szülte lény leírása vagy ábrázolása), egy élő és szerető test-lélek-szellem, önmagában teljes és független, erőnyösszesség-tudat. A magyar Istenhit a lét tudata, miszerint a világegyetem a lét (Isten) függvénye. A világegyetem egyik kiterjedése a fizikai törvények szerint létező anyagi világ. A másik kettő a lelki (élet) világ és a szellemi (tudat) világ. Ember földi élete során mindhárom kiterjedésben létezik. A magyar ember Istennel való személyes kapcsolatát Isten emberi ésszel is fölfogható szerepe, és a világegyetem három kiterjedéseben megfigyelhető tevékenykedése megszemélyesítésével tartja fönn, az Atyaisten, Anyaisten illetve Fiúisten, egybefonva "Szenthármasság", fogalmakat előidézve (BJF és GA nyomán).

Vallás...

A magyar "vallás" szó, tudtommal, csak a zsidófelkentség ránkerőszakolása óta címkéz egy istenségre utaló fogalmat. Ez a "vall" igével kifejezett cselekvés korábban csak hitnyilatkozatot jelentett, és csak István kora óta címkézi az istenhit "vallatás" eredményét. Más nyelvek (és népek) másképp értelmezik a ma nálunk "vallás" szóval kifejezett fogalmat, némelyeknek pedig nincs is rá megfelelő szava (pl. a héber). A keleti műveltségek többségben az erkölcsi törvények összességének kifejezésére használják. Pl. a szanszkrit "dharma" egyben törvényt is jelent, míg annak ellenkező értelmű szava, "adharma", a természetellenes, fajtalan, erkölcstelen fogalmakat címkézi. A latin-gyökű nyelvekben a ma "vallás"-nak tekintett fogalom címkéje a "religio", istentisztelet, szó. Ennek a latin szónak viszont semmi köze sincs a magyar "vallás" szóhoz, se szófejtésben, se fogalomban. A latin-gyökű nyelvekben a "vallás" fogalmat a "confess", "confiteri", elismer, bevall szó címkézi.

Nem összetartó?...

Nehéz elfogadni azt, hogy a magyar nép nem lett volna "híres az összetartásáról". Sőt, az eddigi kutatások ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Úgy a pártus királyok, mint Atilla, de még Álmos és Árpád vérszövetségre alapozott egyesülései is azt igazolják, hogy a magyar nép mindig is összetartott. Vagy mágusaink, vezéreink vagy a Szentkorona köré gyülekeztünk. 56-ban pedig a szabadságeszme köré, bármiféle irányítás vagy terelés nélkül. Ezt a természetes összetartást csak a magyar néptestbe alattomosan befurakodó parazita nép elemei gátolják folyamatosan már 1100 éve - Mátyás korát kivéve.

Keresztény vs katolikus...

A saul rabbi által nemzsidók számára alapított római zsidószekta és római egyház semmiképp sem tekinthető kereszténynek, se szófejtésben, se alapelvben (A "keresztény" szó és fogalom meghamisításáról itt (is) lehet olvasni: magyarmegmaradasert.hu/kiletunk/szent-koronank/item/1763). Az igaz, hogy érdeke a társadalmi rend, és hogy azt a társadalom lelkivilágának befolyásolásával (főként annak terrorizálásával) igyekszik megvalósítani, illetve fönntartani, de célja, az igazi kereszténység céljával ellentétben, nem az emberiség fölemelése vagy lelke ápolása, hanem a zsidóság eltartása. Ezt a célt a Vatikán ma már nem rendeletként (ediktum) hirdeti meg, de hatása ugyanaz a megfélemlített hívő számára. Pl. XVI. Benedek pápa kijelentette, hogy tűrhetetlen, egyúttal elfogadhatatlan a holokauszt bármiféle tagadása vagy kisebbítése. Mivelhogy a holokauszt-ipar a holokauszt kétségbevonhatatlanságán alapszik, és a zsidóság részeben a holokauszt-ipar termékéből, a kártérítésekből él és szaporodik, ez a nyilatkozat - melyet a pap köteles leközölni a világ minden katolikus templom szószékéről - kimondottan a zsidó nép eltartását parancsolja meg a katolikus hívőknek. A zsidók eltartására még saját istenségszemélyét is kötelezi. "Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek" (saul rabbi, a zsidófelkentek "Szent Pál"-ja, Rómaiakhoz 15:8"). Ez a különösen undorító meggyalázás azért jelentős, mert a körülmetélkedés a zsidóistennel való kötelező, általuk "szövetség"-nek nevezett "szerződés" jelképe. Tehát aki annak szolgája, az azon szerződés, és kiterjesztve a zsidóisten szolgája. És ebben a szolgaszerepben köteles gazdája parancsait teljesíteni, a nemzsidók leigázását beleértve. Tehát a római egyház ekként szerepelteti Jézust, függetlenül attól, hogy milyen ügyeskedéssel próbálja magát kimagyarázni fortélyából.

Ez nem azt jelenti, hogy a katolikus egyház mindennapi tanításai mind alattomosak vagy hibásak. Sokszor előfordult már, hogy hívői tartották fönn az erkölcsöt (pl. a rosenfeld-rákosi korban), és rengeteg kispap és apáca az életét is föláldozta a magyar erkölcsért és a magyarságért. De azt is majdnem biztosra vehetjük, hogy a pécsi hóhér-püspök, Calanus, gyilkolta meg Jézus testének hazudott "szent" ostyával III. Béla királyunkat. És nem utolsósorban, a zsidó Grünwald (Erdő) Péter bíboros magyargyűlölete közismert. Egybevéve, a magyarországi egyházakat zsidótlanítani kellene. Mert amíg azok az élősködő érdekeit szolgálják, nem szolgálhatják egyben az azt eltartó gazadatestet.

Nincs rend a lelkekben...

Egyetértek. Nincs rend a lelkekben mióta az ábrahámista vallások belerágták magukat az emberiségbe. Ezeknek egyik példája a júdeokrisztiánizmus, egy végtelen összeférhetetlen, egymást kölcsönösen kizáró elvek, értékek és dogmák gyűjteménye. Emiatt a hívő képtelen bármiféle lelki nyugalmat találni hiedelmében. Istenhite a végtelen ellentmondások szüntelen viadala. Istene hol megbocsájtó, hol bosszúálló; hol szerető, hol gyűlölködő; hol életet-ajándékozó, hol tömeggyilkos; hol tökéletes, hol elmebeteg (pl. féltékeny); stb. Hasonlóképp, istene Jézus nevű fia hol maga a megtestesült jóság és szeretet, hol vérszomjas apja emberáldozata. És így tovább. A katolikus szótár angol verziója szerint lucifer hol a jóságos Jézus, "a világ világossága", illetve anyja, az erkölcsileg színtiszta Mária, hol a gonosztevő, erkölcstelen sátán. A templomokban a szeretet, könyörület, kegyelem, irgalom hangja rengeti azokat a falakat, amelyeken a keresztút állomásai az embertelenséget, a kínzást, a gyilkolást üzenik. És a júdeokrisztiánizmus jelképeit és ikonjait még meg sem említettük. Jézus és Mária feje körül a napkorong ábrázolja istenségüket illetve Mária viszonyát a Fiúistenhez, de ugyanakkor a katolikus egyház lepogányozza mindazokat, akik Istent a napkoronggal jelképezik. (lásd továbbá A hitjelképek szerepe, magyarmegmaradasert.hu/kiletunk/hitunk/item/3604). Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a kereszténynek hazudott római egyház nemhogy rendet tett volna a lelkekben, hanem inkább fölbomlasztotta az ott évezredek óta fönnálló rendet.

Látókör...

Akit megtanítottak arra hogy hogyan lássa a világot, az szerintem sokkal rosszabb helyzetben van, mert csőlátásban szenved. Ebben az esetben nem a józan gondolkozás, hanem a neki megtanított anyag alakítja gondolatait. A "hogyan nézze a világot" talán helyesebb lenne, de az is árt neki, mert a tanító saját hiedelmét próbálja ráerőltetni tanítványára. Az pedig mindenkor nem csak eltaszító, hanem célszerűtlen is, mert abból a tanítvány nem tanul meg önállóan gondolkozni. Sőt, megmondó emberektől teszi függővé magát. Pont ez a baj manapság. "Ne gondolkozz. Majd mi gondolkozunk helyetted. Neked csak az kell megjegyezned, amit mi mondunk".

Beollózok ide egy szakaszt a Lelki, szellemi védekezés című cikkből - hogy ne kelljen keresgélni (magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1813).

Például, ha egy kisgyerek megkérdezi játszópajtását mondja meg merrefelé menjen ha melegebb országba akar lakni, az "ártatlan" játszópajtás határozottan válaszol hogy menjen a nap felé. Ha ugyan ezt a kisgyerek egy fölnőttől kérdezi, a jóindulatú fölnőtt kioktatja a "tudatlan" kisgyereket hogy minden reggel nézzen a nap felé, forduljon a jobb keze felé, és abba az irányba haladjon. Csak haladjon a megadott irányba és ne aggódjon ha hűvösebb az idő mert lesznek hideg napok is. Ha a kisgyerek játszópajtása utasítását követi, akkor, ha kacsázva is, de valahol az egyenlítő közelében fogja életét boldogan leélni. Ha viszont a fölnőtt utasítását követi, akkor valahol a déli sarok környékén fog megfagyni. Ebből a példából tisztán látjuk hogy az "ártatlan" játszópajtás még józanul gondolkozik és józan gondolkozása eredményét adja tovább. Tudja hogy amikor a nap felé fordul arca meleget érez. De a fölnőtt "ártott" már elfogult hiedelmét adja tovább.

Ez nem azt jelenti, hogy árt a tanulás. Csak azt, hogy minden tapasztalatunk többé-kevésbé befolyásolja gondolatainkat. Ez ellen semmit sem tehetünk, nem is kell, de jó néha mérni, megjegyezni és számításba venni úgy az új információ, mint minden más tapasztalat hatását gondolkozásunkra. Nem minden információ tartalmaz hasznos tudást, és nem minden tudás tartalmaz igazságot.

Modor...

A rágalmazásokra és cinikus megjegyzésekre semmi szükség sincs: töröltem utolsó bekezdésed végét. Nem mindenki bújás végett használ álnevet, de mindenki úgy látja a világot, ahogyan gondolkodik.
-2 #9 "szellemlény -Isten" ?Merkurius 2013-10-07 11:45
Szia Gábor .

"Magát csak istennek nevező, de teremteni képtelen szellemlény-Isten". nincs . „ Igen ő valóban nem Isten , csak annak nevezi magát .
Mivel személyesen is találkoztam vele , és elég nyilvánvaló , hogy milyen tulajdonságai és tevékenységei vannak a földi életünkben , számomra bizonyított a létezése .
Azt meg , hogy kiket használ céljai elérése érdekében tisztán mutatja az ő fizikai tevékenységük amelyek teljesen ellentétesek a Teremtő Isten tulajdonságaival .

Ajánlom elolvasásra ezt az írást , hátha értesz belőle valamit .

magyarmegmaradasert.hu/.../...

A katolikusság mint maga nem vallás , a hátterében egy olyan szervezet áll amely „ráült” a valós kereszténységre kis változtatásokkal átvéve annak az elemeit , hogy a néppel valamilyen formában el tudja fogadtatni azt , és nem más mint ők maguk kikiáltották magukat egyetemesnek . De itt is mint sok más esetben is a hatalom oldalán elsősorban nem azt kell nézni , hogy mit mondanak , hanem azt , hogy mit cselekszenek .
Valójában számunkra nem felesleges , hanem sokkal inkább ártó volt .

A valódi Magyarok közt meg van az összetartás , csak jelenleg már az elmúlt évszázadok alapján rá jöttek arra , hogy mással nem érdemes összetartaniuk , egyébként ezt az összetartást éppen „azok a mások” vetik fel és erőltetik folyton , talán éppen azért mert a még maradék Magyarságba is igyekeznének beférkőzni , csak hát a minőségük általában elárulja őket .
„Magyarnak lenni példamutatás .” Egész jó kis előadás .
www.youtube.com/watch?v=_OVyuykWFxI

Lehet , hogy igazad van , hogy nem tanultam annyit a hivatalos oktatásban mint Te , de vajon mit is „tanítanak” jelenleg az iskoláinkban ?
A történelem nagy része hazugság , a Magyar nyelvet kiforgatva tanítják , azt hazudva , hogy innen – onnan összeszedett nyelv .
De még a fizika törvényeiként tanult dolgokat sem tudják teljesen megmagyarázni . Az abban tanultakat sem lehet felülírhatatlan törvénynek tekinteni , inkább éppen fordítva van , attól válnak valóra , hogy az emberek elfogadják őket a tudatukkal ennek adnak energiát , ezáltal valósulnak meg a kötöttségek . Az ember számára ha elég erős az akarata , tudati energiája ezek mind felülírhatóak , ami megakadályozza ezt az éppen az ezt „tanult” és elhívő emberek közös tudati energia mezője , amin elég nehéz felülemelkedni . De azt azért jó tudni , hogy mindenkinek a saját őszinte akarata a legerősebb , és az irányított emberek teremtő ereje , az irányítottságuk mértékének növekedésével arányosan csökken .
A felsőbb oktatásban történő képzés pedig nem más mint az illető emberek kiképzése egy „fogaskeréknek” a hatalom rendszerében . Még nem hallottam olyen intézményről ahol Embert képeznének ki .

Egy példa a tanult történelem és a valósan történt dolgokról , amikben a szándékos hazugság , és a dolgok minél inkábbi összekavarása nyilvánvaló . Persze egy a történelemtudomány berkein belül dolgozó ember számára , ha látja is a logikátlanságot ilyenre nem szabad rájönni , mert akkor egyből elveszíti kenyérkereseti lehetőségét .

www.youtube.com/watch?v=N800tkDDFTk

Az ember jelen fizikai neve (bár valamikor az ősei lehet ilyen ok miatt kapták) már nem sokat árul el emberi minőségéből . Persze azért azt néha látni , hogy esetleg az illető máshova tartozhat , de az ilyenek igyekeznek is árulkodó neveiket megváltoztatni , elég bajnak tartom ennek a lehetőségét .

Üdv Farkas Endre .
-1 #8 Hulló Gábor 2013-10-07 06:35
A hozzászóló bejegyzése törlését kívánta. 2013.10.08... Sz.
-2 #7 GábornakMerkurius 2013-10-06 23:29
Üdv Gábor .
Nem tudom honnan hullottál ide , de azért néz körül egy picit , hogy biztos jó helyen vagy-e .
Isten alatt sajnos bizony sokan nem azt a Teremtőt értik aki bennük él ill. ők maguk az Ő energiája , és rajtuk keresztül tud megnyilvánulni a fizikai világban , sokan képesek Őt azonosítani a magát csak istennek nevező , de teremteni képtelen szellemlénnyel , akit a katolikus egyház is szolgál .
Lehet , hogy a dolgokat úgy is meglehet magyarázni ahogy Te írod , de azt azért jó tudni , hogy Igazság csak Egy van .
Van akinek mondják mit írjon , van akit „megtanítanak rá , hogy hogy kell látnia a világot , és van aki a saját tapasztalatai és meglátásai alapján alkotja meg az ő képét a világról .
Én az utóbbiakhoz tartozom , és egyáltalán nincs kedvem erről veled vitatkozni , én úgy látom ahogy leírtam .
#6 TöröltHulló Gábor 2013-10-05 01:43
A hozzászóló bejegyzése törlését kívánta. 2013.10.08... Sz.
#5 Áldd szó elemzéseZea 2013-10-01 20:09
Berci:)
Nos több értelmező szótárt felkesve egyetlen egyben sem találtam meg az "Áldd" szó magyarázatát.
Bevallom én is eleddig az Áldás rövidebb és felszólitó módját értettem alatta=Áldd -áldozik-áldás-....

Ime pár link ahol még szintén nem tudják rajtam kivül.http://magyarmagyar.hu/term/%C3%A1ldd/
áldd
Ehhez a kifejezéshez még nem tartozik definíció. Szeretnél írni egyet?


books.google.hu/books?hl=hu&id=rvAYAQAAIAAJ&q=%C3%A1ldd
Nyomtatott könyv beszerzése

Magyar értelmező kéziszótár
A keresett kifejezés (áldd) egyetlen dokumentumban sem található meg.
Próbálja meg ezt a keresést az összes kötetre kiterjesztve: áldd Mit mondanak mások - Írjon ismertetőt Felhasználói ismertető - Megjelölés kifogásolhatóként posztgraduális


thor.hu/?ertelmezo
Keresés erre -> áldd

A keresett szóra nincs közvetlen találat!
A keresett szóra nincs további találat!

idegen-szavak.hu/keres/áldd
Nincs találat!
Nincs a keresési feltételeknek megfelelő szavunk a gyűjteményben.


Áldás minden félreértés nélkül:)

(Jah Kölcsei nyugodtan irhatta igy mert sokan igy értelmezik....a vershez pedig igy passzol, kár lenne az értelmezéseddel másra javitani hiszen áldd meg Isten a magyart böséggel jókedvvel irja tehát nem álnoksággal)
#4 bajcsylaci 2013-07-13 16:34
ha jol tudom azt a konyvet nem Bajcsy Zsilonszky irta hanem Tancsics
-1 #3 Isten áldd meg a magyartBerci 2013-05-15 10:03
"" Isten, áldd meg a magyart ""

Igaz úgy látom , nagy érdeklődés nem volt azzal kapcsolatban amit írtam azért leírom meglátásaimat ezekről .

Az Isten mibenléte ebben a versszakban tünik ki igazán .


"" Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.""

Ez egy bünre csábító , haragvó , majd büntető istenkép . Ezek nem a Magyarok Istenének a tulajdonságai , hanem egy másik , remélem sokak által azért már ismert , bár nem isten , de azért magát annak nevező lény megnyílvánulásai . . Bár a nünökről nem ír konkrétan , nyílván nem is azoknak van jelentősége , hisz elég az emberekben a büntudat elterjesztése , mert ez az egyik leggátlóbb negítiv energia . Akiben sikerül valami miatt büntudatot kelteni , és ezen nem tud felül emelkedni soha nem fogja tudni önmagát megvalósítani .

A másik az "áldd"" .
Jelentése meglátásom szerint felszólítás arra , hogy valaki tegyen téged hamissá , igaztalanná .

Ál = hamis , nem valódi , igaztalan .
Áld = hamisit , igaztalanná tesz .
Áldd = ennek felszólító módja , hamisiítsd , tedd igaztalanná .

Tudom ezt sokan nem fogadják így el , de meglehet nézni az áldást más oldalról is . Csak Magyarország annyi áldást kapott már az évszázadokon keresztül a himnuszon kivül is , hogy ha ez valóban pozitiv dolgot jelentene akkor itt már rég megnnyországnak kellene lenni (ehelyett éppen más érezhető). De a katolkius egyház körbe áldotta már szinte az egész földet , és meglehet nézni ., hogy mi maradt utánna . Az egyik kézben a bibliával , másik kézben a karddal történő áldást követően .

Beléptem az oldalra , de amig írtam kizárt , utánna meg nem sikerült belépnem . Miért van ez ???
Merkurius
-1 #2 Mi az , hogy Magyar ?Merkurius 2013-05-13 23:27
Igen , jogos kérdés , de szerintem ezen sorokból ,
""Isten, áldd meg a magyart ""
Sokkal többen félreértik azt , hogy kit értenek Isten alatt , meg azt , hogy mit is jelent az áldd szó , mint azt , hogy mit jelent a Magyar .

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások