Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2019Oct23

2009. Június 29., Hétfő 22:26

A magyar nép kialakulásának története - XXXIX. NÉMET HŰBÉR Kiemelt

Írta:  Dr Nagy Sándor
Értékelés:
(41 szavazat)

 XXXIX. NÉMET HŰBÉR

Szent István halála után unokaöccsét, Urzeolo Pétert kőnnyüszerrel emelte trónra a várispánok és a vendégek összefogása. Szent István idejében már 45 volt a várispánságok száma. Ez 45 zászlóalj királyi katonaságot jelentett.
Vendégeknek a külföldről bevándorolt lovagokat hívták. "A vendégekben nagy haszon van, írta Szent István emlékírataiban fiához Imréhez, mert ahogy különböző tájakról és tartományokból jönnek, akként különféle fegyvereket és tudományokat (hadi tudományokat) hoznak magukkal, amelyek díszítik az országot, díszére vannak a királyi udvarnak és elriasztják az idegenek vakmerőségét. Bizony gyenge és törékeny az egynyelvű es egy erkölcsű ország" ...
Az idegenek vakmerőségét csak a fegyver főlényévei Iehetett akkor is és most is elriasztani.
Tehát Szent István fiának ebben az idézetben azokat a külföldi lovagokat ajánlotta figyelmébe, akik nagybátyjával szembeni fegyveres mérkőzését az ő javára döntötték el. Téves tehát historikusainknak és műkedvelö politikusainknak az a magyarázata, hogy ebben az intelemben korát messze megelőzően egy magasabbrendű politikát hirdetett meg a különnyelvű népek egymásmelletti békés magatartásáról.
Ezek az idegenek, akiknek nemzetségei akkor még nem bokrosodhattak el s valószínüleg a honfoglaló nemzetségekbe sem házasodhattak be még, erőt csak az egymásközti és a királyi ispánokkal való összetartásból meríthettek. Velük szemben állottak a hatalomért való harcban akkor a honfoglaló nemzetségek fejei mint a magyar katonanép hadi vezetői.
Péter király és a nemzet közötti ellentétek gyökere ez volt s ezt az ellentétet a király személyes magatartása, viselkedése még jobban kiélezte. Amint Kézai Simon krónikásunk megjegyezte róla "megvetette az ország nemeseit az ország kapitányaival együtt."
Az ország főpapjai és vezetői éppen ezért mérsékletre intették. De ez sem használt, mire a nemzet hadrakelt ereje elűzte és helyébe Szent István sógorát Aba Sámuelt tette királlyá, aki a nemzetségek felé rokonszenves volt.
Péter pedig a német császárhoz Ill. Henrikhez menekült. Ez fia volt a Szent István által legyőzött Konrád császárnak. Apjától egy hatalmas birodalmat vett át és egyuttal ennek szerfeletti hódításvágyát is örökölte. A német hercegségeken és grófságokori kívül birodalmához tartoztak a mai Franciaországból Burgundia, Eiszász, Lotharingia, továbbá Északolaszország egészen a pápai államig, Hollandia, Belgium, azonkívül Cseh- Morva- és Lengyelország. Feleségének Ágnesnek, II hozományaként pályázott Aquitániára, Franciaországnak a Loiretói délre fekvő egész területére.
Feltehetjük tehát róla, hogy Magyarországot is ott akarta látni a hűbéri tartományok között. Ezt mutatja az a nagy készség, amellyel Péter ügyét felkarolta.
A császár hadait hazánk ellen 1042-ben meg is indította. Bratiszláv cseh herceg szintén vele volt. Azonban ez a hadjárat Hainburg (Hunnenburg - Húnvár) és Pozsony megvivásánál nagyobb sikert nem eredményezett, mert Henrik a Dunántúlra, ahol a magyar hadsereg várta, nem tudott vagy nem mert átmenni ez alkalommal. Igy dolga végezetlenül kénytelen volt hazavonulni.
A következő évben l043-ban szintén felvonult a magyar határra, de Aba Sámuel magyar király igen előnyös békekajánlatot tett neki s ezt akkor ajánlatosnak tartotta elfogadni.
Ebben az ajánlatban Aba király lemondott a Lajtától egészen Szárhegyig fekvő magyar területről, 400 font arany hadi sarcot fizet, a német hadifoglyokat hazabocsájtja és kezeseket ad.
A nemzeti önérzet azonban ezt a lealázó feltételt nem helyeselte, így Aba a feltételeket nem is merte teljesíteni.
A következő évben, 1044-ben a császár Magyarországot nagy erővel meg is támadta. Az akkori világ legnagyobb úra és a legnagyobb hadseregnek a parancsnoka további alkudozásra nem volt hajlandó. Az egyik német krónikás nyiltan meg is írta, hogya császár támadásának célja Magyarország meghódítása volt.
Kézai Simon mester részletesen leírja ezt a hadjáratot. Megemlíti, hogy a császár Sopron felől támadott, de Babótnál a Répce és a kis Rába elárasztott területén nem tudott athatolni. Azért a Rábca vonalán felfelé vonult vissza, míg alkalmas gázlót talált és így rátérhetett a györi országútra. A Győr melletti Ménfő falunál volt az ütközet julius 5-én. A császár győzött ugyan, Aba seregét szétverte, de nem volt könnyü a diadala, sehol sem dicsekszenek nagy győzelemmel a német krónikák.
Kézai Simon szószerint ezt közli a csatáról: "A németek közűl különben azon ütközetben számtalanon elhullottak". Ezért azt a helyet, ahol az ütközetet vívták, az ő nyelvükön a mai napig "Florum paiur"-nak (verioren Beyer) a mi nyelvünkön pedig "Weznemut"-nak (Vész-németnek) nevezik. Mai nyelvünkön Németvésznek mondanánk, de akkor még a sumir szórend volt divatban, amint ezt a Vésznémet letagadhatatlanul bizonyítja.
Aba Sámuel király menekülés közben vesztette életét. Henrik császár pedig bevonult Székesfehérvárba. ahol a győzelmi parádé és a vazallusi eskű ugyanabban a székesegyházban folyt le, amelyet Szent István építtetett, s ahol 6 éve már földi hamvai is pihentek. Ott vette ki a császár mint főhűbérúr, tehát Magyarország földjének és a magyar népnek legfőbb úra a hűbéresküt Pétertől. Az eskű szövegében benne volt, hogy a magyar király a német császár hűséges alattvalója, vazallusa lesz, hűbérurát el nem hagyja, ellene pártot nem üt, hanem inkább úgy anyagi mint fegyveres erővel hűbérurának minden vállalkozását segíti és támogatja.
Az is benne volt a szövegben, hogy Magyarország ezután a német birodalomnak lesz egy része, hűbéri birtoka. Tehát önállóságát, szuverenitását elveszítette.
Mindezek megtörténtének jelképeként Péter egy arany-lándzsát nyújtott át a legfőbb hűbérúrának, a német császárnak.
Igy omlott össze Szent István életműve, életideálja ott az ő sírjánál, ott is temették el egy másik jelképes sírban az övé mellett.
A főszereplője pedig ennek a nagy temetésnek az volt, akit ő emeltetett utódává.
A diadalnak büszke és boldog birtokosa pedig annak a Németországnak a császára volt, amelyiktöl joggal várhatta el a magyarság a békés egymásmellett élést, annál is inkább, mert azért a magyarok Ostmark átadásával területi áldozatot is hoztak.
De ezt a németek hamar elfelej tették. Igy nem maradt más megoldás hátra, mint az elfelejtett leckét újra a fejükbe verni.

XL. A NEMZETI FÜGGETLENSÉG VISSZASZERZÉSE

Alig zajlottak le a fehérvári ünnepségek s alig távozott haza a gőgös császár abban a biztos tudatban,hogy a kemény magyar katonanépet is sikerült megtőrnie, gyámoltjának pedig azután nyugodt országlása lészen.
Mindez csalóka látszatnak bizonyult, mert a magyar nemzet akkora megaláztatást, arculütést nem volt hajlandó eltűrni senkitől. Mint a sebzett vad hőrdűlt fel az egész nép. Egyszerre eltünt minden ellentét a pártok, törzsek és a várkatonaság között.
Mínt nemzeti közvélemény alakult ki máról-holnapra, hogy a németeknek nem arannyal, hanem vassal fizetnek. Pétert pedig nem tekintik kírályuknak, hanem a német császár pribékjének.
Ahogyan a részletekből látom, még az idegen vérü főpapok és lovagok is a nemzettel tartottak. Gellért püspök két társával azonnal Endréhez sietett, amikor érkezését megtudta. Az a pozsonyi ispán, Márton pedig, aki a németek ellen ezt a fontos végvárat kétszer is megvédte, annak a wasserburgi Vecellinnek a fia volt, aki Koppányt a veszprémi csatában levágta. De ott voltak a régi nemzeti vallás hívei is Vata vezérlete alatt.
Endre herceg öccsével Leventévei az első hívásra haza jött. Mikor ennek híre ment, az ország egész területén kitört a forradalom. Péter menekülni probált, de Fehérvár mellettt Zámoly nevü faluban elfogták és megvakították.
Endre kemény kézzel ragadta meg a kormányzás gyeplöit. Mindenek előtt a pogányság maradványait hallgattatta el. A császárnak is felajánlotta a békét, sőt a pápát is felkérte közbenjárásra. De a császár olyan feltételeket szabott, amilyeneket a nemzet nem fogadhatott el.
Az 1050. év elején Gebhard régensburgi püspök, a császár rokona, az ország nyugati végeit támadta és erősen pusztította. A magyarok azonnal visszavágtak és Hainburg várát feldulták.
A császár, miután az egész birodalomban óriási sereget gyűjtött össze, I05I-ben megindult Magyarország ellen. A dunai hajóhadat élelmi és hadi szerekkel megrakódva Gebhard püspök vezette. A Duna északi partján pedig Bratiszláv cseh és Welf karintiai hercegek vezérlete alatt, szintén igen erős haderő vonult fel.
A császár, hogy a Rába és Marcal ingoványait kikerülje, meg hogy a magyar hadvezetést félrevezesse, Karinthia felől Vas és Zalamegyéken át tért rá Sümegnél a régi római hadi útra s ment Fehérvár ellen.
De a magyar kémlelő-osztagok hamar rájöttek útírányára. Épp azért seregei előtt széles sávban elhajtották a lakosságot és a jószágot, elpusztították az élelmet is. A magyar taktika az volt, hogy apró csatározásokban kell az ellenséget kifárasztani és először erkölcsileg kell megverni, ellenálló erejét, harci kedvét megtörni.
Mire így Fehérvárig elvergődött a folytonosan zaklatott német hadsereg, már meg is lett verve. Nem is tudta a székvárost bevenni a császár, hanem sürgősen hátraarcot csinált és a legrövidebb úton Györ-Sopron felé vezette haza csüggedt seregét.
De a magyar hadsereg az ellenség üldözésében is kiváló volt amint az dícsérőleg emlegeti Bölcs-Leo bizan-ci császár is "Taktika" című művében. Mert olyankor nem a zsákmányolásra adta magát mint a többi európai sereg, hanem az ellenség tökéletes megsemmisítese volt előtte a fő hadi cél. Igya visszavonulás csakhamar valóságos futássá változott. De futhatott-e a könnyű lovas elől a gyaloghad, vagy a nehéz páncélos lovasság? A német hadsereg veresége teljes lett.
Hasonló sors érte az északi sereget is. A hajóhad pedig, amelyre égető szűksége lett volna a német főseregnek, már előbb visszavonult. Ugyanis Gebhard püspök, egy a császárhoz küldött levelében, újabb utasítást kért további magatartására vonatkozólag. Ez a levél a magyarok kezébe került s a császár nevében azt az utasítást küldték neki, hogy azonnal vonuljon vissza.
A császár október 25-én érkezett Hainburgba ós november 12-én már Regensburgban volt. Csak a bosszura gondolt a hiuságában mélyen megalázott és meggyalázott nagyúr.
Éppen azért hiábavaló volt Endre király újabb békeajánlata, Adalbert osztrák őrgrófnak és a pápának, IX. Leónak személyes közbenjárása a békéért.
A következő évben, 1052-ben tényleg egy hatalmas hadsereggel jelent meg Pozsony alatt. A föld nyögött ostromgépeinek és nehéz páncélosainak súlya alatt. De hiába újította meg támadásait szárazon és vízen, a várbeli magyar katonaság és a felmentő sereg hősi küzdelme felmorzsolta a hatalmas német sereget. A császár az egész birodalom összes hadi erejével sem tudta a magyar hadierőt megtörni.
A cseh herceg Bratiszláv, akinek nevéről ezt a hős magyar várost ma nevezik, szintén ott volt az ostromlók között, amint a csehek mindig ott settenkedtek a német császárok lakájaiként Nagy Károlytól Ferenc Józsefig.
A császár október 7-én már újra Regensburgban volt Leó pápával együtt, akinek az átkával is megpróbálta Endrét megpuhítani. De a magyar király semmiféle földi hatalom nyomására sem volt hajlandó a császár hűbéruralmát elismerni.
De nyilvánvaló lett az egész világ előtt, hogy a német császári birodalom összes erejével sem volt képes Magyarország katonai erejét megtörni. Ezt a tényt megerősítette a pápa titkára és bizalmasa Wiebert is, aki azt jegyezte fel naplójában, hogy "a római birodalomra nézve Magyarország meghódítása veszendőbe ment."
A magyar fegyverek sikere magát a német császári birodalmat rendítette meg alapjaiban, mert a magyar sikerre fellángolt a harc Lotharingiában, Flandriában, Lengyelországban, és Délolaszországban is. Mindenütt az örvény tátongott a nagyravágyásában elvakult császár felé. -
A világ akkori legnagyobb úra, aki parancsolt a pápának is és az összes keresztény királyok legfőbb hűbérurának tartotta magát, ez a világhatalmat kezében tartó nagyur lemondot Magyarország és a magyar nép felet már megszerzett hűbérjogáról. Már nem kivánta Endrének a hódolatát, hanem a barátságát kereste és eljegyezte ennek fiával Salamonnal leányát, Zsófiát aki a francia trónörökösnek volt már eljegyzett menyasszonya. Ez a házasság meg is történt az egyenlők kőzötti frigynek a bizonyítékaként.
Valóban a magyar győzelem világtörténeti kihatásu esemény volt s méltó arra, hogy ezt a tényt a történelem lapjai is megörökítsék és kihangsúlyozzák.
Újra nagy sokaság gyűlt össze a székesfehérvári bazilikában. Hálaadó istentiszteletet tartottak ott az ország nagyjai. Ott volt Endre a győztes király, akinek fejére ezuttal újra feltették Szerit István koronáját, ott volt Béla öccse a győztes hadsereg kiváló parancsnoka, Levente testvérük már őse Taksony fejedelem mellett pihent a közös kurgánban. De lélekben ott volt az egész ország hálás szívvel a Mindenható Isten felé és elismeréssel a halott nagy király és méltó utóda az élő király felé. Mindegyík azért volt nagy, mert a nemzetért és nemzeté voltak.
Kitűnt, hogy az elűzött hercegek nem voltak sem pogányok, sem görögbarátok, hanem minden ízűkben magyarok és nagy tisztelői nagybátyjuknak. Endre az Ő politikáját tette magáévá. Béla fia pedig a híres László, indította meg mint királya szintén mintaképül tisztelt nagybácsinak, István királynak szenttéavatási perét és ö építtette Biharban az első szent királynak ma is meglévő jobb kezefeje őrzésére a Szent jogi apátságot.

XLI. A NÉMET TÁMADÁSOK KUDARCA

lll. Henrik után még akadt egy-két német császár, aki megpróbálkozott a magyar nép igába töréséveI, de sikertelenül. Ilyenek voltak V. Henrik és Ill. Konrád német császárok. Ezek ugyancsak keresték az ürügyeket Magyarország megtámadására.
V. Henrik azt rótta fel Kálmán magyar királynak, hogy Dalmácia meghódításával az ő birodalmának a határait veszélyezteti. Ime, Aesopus meséje a farkasról és a bárányról császári kiadásban. Ugyanis akkor a Dalmácia melletti szigetek Olaszországhoz tartoztak, ez pedig a német birodalom része volt.
A horvátok és a dalmátok Kálmán magyar királytól reméltek védelmet Velence, a Német birodalom és a keletrómai császárság kizsákmányolása ellen. Ezért koronázták meg örömmel Zárában Horvátország kírályának.
Velence részben facölöpökre épült város. Gyorsíramú fejlődése kényszerítette rá, hogy a tenger sekélyebb részeit feltöltse vagy felcölöpözze. Ez utóbbihoz azonban nagyon sok fára volt szüksége s a fát csak Dalmáciában szerezhette be. Le is tarolta a dalmát hegyeket úgy, hogy azok mind elkarsztosodtak.
A magyar uralom tehát akkor életlehetőséget, megélhetést és biztonságot jelentett a tengerparti lakosság, nak, mert meg tudta őket védelmezni három nagy hatalommal szemben is.
Kálmán király korának legműveltebb uralkodója volt. Nagybátyja, Szent László, akinek fiúgyermeke nem volt, bátyjának, Gézának a fiai kőzül a fiatalabbat, Almos herceget jelölte ki utódjának, míg Kálmánt, az idősebbet papnak neveltette. Kézai Simon krónikásunk szerint már püspök volt, amikor Szent László meghalt. De a természettől is nagy ésszel és eréllyel volt megáldva. Így a királyi hatalmat az elsőszülöttség jogelve alapján nem volt neki nehéz megszerezni. Viszont ezáltal szembekerült a nagyravágyó és délceg külsejű öccsével, aki már királynak érezte magát annál is inkább, mert nagybátyja horvát királynak már meg is koronáz, tatta őt.
Mikor azonban bátyjával szemben a reményei teljesen szertefoszlottak, a német császárhoz fordult segítségért.
V. Henrik német császár azonnal megindította seregeit Magyarország ellen1108-ban, hogy a magyar hadsereget meglephesse s ezáltal a védekezést lehetetlenné tegye. De csalódott, mert Kálmán király eszén nem tudott túljárni. Ez már jó előre rendbehozta a végvárakat és megerősítette az átjárókat és a gázlókat az egész nyugati határ mentén.
A német hadsereg csak nagy üggyel-bajjal tudta ezeket leküzdeni és Pozsonyig birt csak elvergődni, amelyet sokáig, de teljesen sikertelenül ostromolt. Igy, kénytelen volt hazavonulni anélkül, hogy a magyar hadsereggel komoly összecsapása lett volna.
A német évkönyvirók mind igen szárazon és hangulatlanul mondják el e hadjárat lefolyását.
Az egész háborúval kapcsolatban nem találtak olyan mozzanatot, amelyhez egy kis német dicsőséget hozzá ne szőhettek volna. Mindegyik német forrásból kiérződik az a keserű íz, hogy a német császárság teljes erejével sem tudott úrrá lenni Magyarország fölött.
Az utolsó komolyabb kísérlet már kimondottan nem is volt császári vállalkozás, a császár csak a háttérben szerepelt, nehogy a kudarc a császári tekintélyt rontsa. Éppen azért a lebonyolítást IlI. Konrád császár az osztrák hercegre bízta.
A támadásra ürügyet megint az Arpád család belső ügyeibe való beavatkozás adott. Kálmán királynak volt ugyanis egy Boris nevű fia is, akit azonban a trónutód idősebb fiú nem ismert el atyja igazi fiának. Ez a kérdés nem tisztázódott még akkor sem, amikor már Kálmán után a harmadik király, II. Géza uralkodott. Boris már 33 éves volt, amikor többféle kísérlet után a német császárhoz fordult segítségért. Természetesen e tisztán belső, családi ügyhöz a német császárnak semmi köze sem volt.
De ürügy kellett Magyarország megtámadásához. Tehát a császár a cseh herceg ajánlatára pártfogásába vette Borist, de az ügy lebonyoIítását Henrik osztrák hercegre bízta. Ez azután ügyes csellel és nagy summa pénzzel az őrség vezetőjét megvesztegetve, Pozsony végvárát megszerezte.
A védelemnek a főerőssége így elveszvén, az ellenség komoly reményt fűzhetett a sikerhez. De Géza király is résen állt. Azonnal követeket küldött a német császárhoz és az osztrák herceghez. felháborodását tolmácsoltatva és magyarázatot kérve a magyar határ alattomos megsértéséért. De azonnal mozgósította az ország egész haderejét is és Pozsony várát kőrülzárta.
A császár is, a herceg is húzta, halasztotta a válaszadást. Géza azonban Pozsonyt komoly ostrom alá fogta. A német várőrség látta, hogy segítséget nem kaphat, a várat 3000 font ezüstért és szabad elvonulásért feladta. Igy az ország lerohanásának lehetőségét Géza megakadályozva, hadseregét a Lajta vonalán vonultatta fel. Szemben vele, a másik parton fejlődtek fel a szász, bajor, osztrák és cseh csapatok.
1146 szeptember 11-én került ütközetre a sor. A magyarok támadó lendületének szárnyakat adott a méltán érzett harag és bosszú. Még a csata leírását megörökítő Márk minorita atyát is elhagyta a nyugalma, amikor a magyarok nem díszes káromkodását is beleszőtte a feljegyzéseibe. A bevált taktika szerint a székely és a bessenyő előcsapatok az első összecsapásnál hátatfordítottak s az üldöző német csapat beleszaladt a páncélos magyar derékhadba és a cselvető osztagok gyűrűj ébe. A németek veresége tökéletes volt. Ezt megerősíti Ottó freisingeni püspök kővetkező feljegyzése: "Ebben a csatában az előkelő nemes férfiaknak nagy része elveszett, a köznépnek pedig megszámlálhatatlan mennyisége". Márk atya feljegyzéseiből még hozzá teszem, hogy "ebben az ütközetben a németeknek annyira megtört az ereje, hogy még a határszélen lakó magyar parasztok ellen sem mertek jogtalanságot, vagy valamely sérelmet elkövetni".
Ezzel le is zárult anémet hódítási törekvések korszaka. A magyar nép fegyverrel verte a németek fejébe azt a szilárd és lelkéből kiirthatatlan eltökéltségét, hogy szabadságát és országának földjét az utolsó csepp véréig megvédelmezi s e tekintetben soha senkivel és semmi körülmények között sem alkuszik.
Ettől fogva a német birodalom nem is tett komolyabb fegyveres kísérletet Magyarország leigázására. Zsigmond király egy személyben német császár is volt, de még csak eszébe sem jutott, hogy Magyarországot beolvassza a birodalomba. Csak miután a Habsburgok családi örökségként, házasság révén megszerezték a magyar koronát, velük szemben kellett a magyar nemzetnek állandű élet-halál harcot folytatni a függetlenségéért.

VÉGSZÓ

Nem 5-10-20 könyvből Írtam egy újat, hanem a saját kutatásaim eredményét tártam az olvasók elé.
De azt hiszem, hogy nemcsak az értelemre hatóan, hanem szinte kézzelfoghatóan is sikerült bebizonyítanom a magyar nép és nyelv vogul eredetének képtelenségét a természet örökérvényű törvényével. Remélem tehát, hogy a vogul gyököknek eddig hiteltadó jóhiszemű vogulisták is inkább hisznek a természet megváltozhatatlan törvényének, mint a vogul gyököknek.
Mily felemelő tudat lesz számukra is a megdönthetetlen igazság szolgálata.
Azt is sikerrel bizonyítottam, hogya mai Magyarország területe, a Kárpátmedence, már az ősidőben, de az árjarajzás előtt feltétlenül, annyira lakott volt, hogy az Európát teljesen hatalmukba vevő árják egyedül csak ott nem tudták a lábukat megvetni s így kénytelenek voltak észak felé terjeszkedni.
Egész Európának árjafajú és nyelvű a lakossága, csak éppen a közepe nem az, mert ott egy turáni nép vert gyökeret feltétlenül előbb az árja vándorlásnál, mert - mint már hangsúlyoztam - akkor az árják lepték volna el ezt az értékes földet is. Ez a megállapításom is vitathatatlan igazság.
Vannak ugyan a magyar földön árjafajú népelemek is, de ezek a magyar őslakosság elbokrosodása után mint utótelepesek vagy menekültek kéredzkedtek oda be.
De azt is elfogadhatóan bizonyítottam, hogy az az őstelepes nép, amely a Kárpátmedencét már az ősidőben megszállta és szilárdan hatalmába vette, sumirfajú és sumirnyelvű nép volt.
Azok a helynevek, amelyeknek értelmét és jelentését a sumir nyelv segítségével elemeztem ki és állapítottam meg, csak kicsi hányadát képezik az összesnek. Még nagyon sok helységünk nevének van sumir jelentése.
Mit jelent ez a tény? A legegyszerübb gondolatkapcsolással azt, hogy sumir nevet csak sumirnyevű nép adhatott a lakóhelyeinek és az azok körüli természeti tárgyaknak, mert minden nép csak a saját nyelvkincséből adhat nevet. Ez is olyan alapigazság, amely minden kételyt kizár, tehát vitatkozni effelet sem lehet.
De ezeknek a sumirnyelvű telephelyeknek a nevei csak úgy maradhattak meg a mai napig, hogy az az ősi sumirnyelvű nép is ott maradt, mert különben a később odatelepült másnyelvű nép a saját nyelvén adott volna nevet nemcsak a telephelyeinek, hanem a környezetébe eső természeti tárgyaknak is.
Ez a megállapításom is annyira egyszerű, hogy minden kételyt kizár,
De ha elfogadom, amint el kell fogadnom a sumir nyelvrokonságot, akkor azt is el kell fogadnom, hogy az a névadó nép nemcsak sumirnyelvű, hanem sumirfajú is volt és ez a sumir földről, Mezopotámiából vándorolt a Kárpatmedencébe még az ősi időben.
A nagyobb arányu kivándorlás I. Sargon Akkád királyának idejében (2369-2314 Kr. e.) indult meg és folytatódott az amoriták és az asszírok népirtó hódításainak idejében. E hosszú harcban a sumir városállamok mind elpusztultak és a lakóik a rabszolga sors elöl menekültek a világ minden tája felé.
Ez a folyamat kőrülbelűl II. Saragon asszir király idejében (721-705 Kr. e.) fejeződött be, amikor is a sumir nép Mezopotámiában véglegesen megszünt.
A sumir menekülők legnagyobb tömege a Kárpátmedencében húzódott meg, ez a vidék volt ugyanis abban az időben a legbiztonságosabb terület, mert akkor még nem esett bele a nagy hódítók útjába.
Ennek a vándorlásnak a legfőbb iránya a Kaukázuson át vezetett a Fekete tenger északi vidékére amint azt már megírtam, mert a Dontói a Dunáig elterülő hatalmas síkföldön minden folyónak sumir neve van, amit csak sumir nép adhatott azoknak, mégpedig az árják odatelepülése előtt.
Nem hagyhatom megemlítés nélkül azt sem, hogy a legősibb sumir nyelvben a folyóvíznek a neve "a" volt. Ez a név van nemcsak a négy nagy folyónknak (Duna, Tisza, Dráva, Száva) nevében, hanem körülbelűl még 40 folyónak vagy pataknak a nevében van meg ma is. Ez pedig azt jelenti, hogy a névadó őslakosság ott sumir nyeívű volt és az is maradt. Például ilyen nevüek Rába, Rábca, Lajta, Pinka, Zala, Kerka, Mura, Zsitva, Galga, Zagyva, Tarna, Rima, Bódva, Borsova, Iza, Béga, Nera stb.
De ugyanez a fogalom van Buda ősi sumir város nevében is. Elemezve: bu-d-a, jelentősége bőséges víz. Bud-ebő-.a- víz. De ez nemcsak a Dunára vonatkozik, hanem az ottani hőforrásokra is, amelyek az ősidőben még szabadon folydogáltak a Dunába. Közülük a Rudas fürdőnek még ma is sumir neve van, mert nem azért Rudas, mert rúdja van, hanem mert gödre, medencéje volt már akkor. Abrudu sumir szó azt jelenti, hogy üreg, barlang, medence. Abrudbánya is innen kapta a nevét. E bánya mellett van egy Búcsony nevű falu, amely bővizű helyet jelent.
Később 2. sumir telepesek mellé Budára egy gall nevű népcsoport is telepedett a hővizek mellé s ők a saját nyelvükön ezt a telephelyet Akvink-nek, azaz őtvíznek nevezték. Ezt később a rómaiak a saját nyelvük szerint Akvinkumnak (Aquincum) hívták.
Kalocsa is sumir szó. Kielemezve: Kalo-cso, a jelentése ütötte vagy verte víz, mai nyelvünkön víz verte hely, azért mert a Duna sokszor elöntötte.
Mezőtúrnak magyaros a hangzása, de mégsem a mai magyar nyelven van neki jelentése, hanem az ősi sumir nyelven, amelyen a mező szintén mező volt, a turszó pedig a mi mai nyelvünkben: teret, térséget. Területet jelent. Mezőtúr tehát mezőterülete, vagy mezőséget jelent.
Szornszédja Túrkeve, ez kielemezve: Tur-ka-ba, ami nagy városi területet jelent. A mai nevére, Kevére, a könnyebb kiejtés törvénye szerint változott.
Baja, bő vizet jelent a mellette folyó Dunától, de ugyanezt jelenti a Tisza melletti Becse, kielemezve Bo, csu is, meg az Alduna melletti Pancsova is. Ez ki elemezve: Bo-csu-a, annyi mint bő víz.
Orsova kielemezve: ár-su-a, annyi mint áradó víz.
Ennek a szomszédja a Kazán-szoros. Ennek sumir alapszava Kaz, mai nyelvünkön a jelentése vágni, hasítani. A kasza szavunk ban ez a jelentés. van ma is. Kazán, kaza-án, a mai nyelvünkön átvágást jelent. Tényleg, valami szörnyű erő átvágta az ottlévő, sa Duna mindkét oldalán kb. 1000 méter magas hegyvonulatot s a kárpátmedencei beltenger vize lefolyt a mai Fekete-tengerbe, még a geológiai harmadkorban otthagyva az Alföldön a homokbuckákat, amelyeknek homokját a tenger hullámai őrőlték meg hosszú időn át.
Szabadka nevének jelentése is a sumir nyelvből elemezhető ki. Szabad a sumir nyelvben is azt jelentette, amit ma a magyarban, a "Ka" pedig - amint már kielemeztem - várost jelent. Szabadka tehát sumir-magyar nyelven szabad várost jelent.
De van Torontálban - kielemezve: tur-on-tál, annyi mint téres, vagyis nagy területű tál, - egy tiszta sumir képzésű és jelentésű városnév ma is. Ez Kikinda, elemezve: "Ki", a sumir nyelvben "helyet" jelent, "kinda" pedig letaroltat, elpusztítottat. Kikinda jelentése tehát a mai nyelvünkön elpusztított, vagyis puszta helyet jelent.
De hogy maradhatott meg ez a kimondottan sumir szó a mai napig? Úgy ahogy mgmaradt Buda, Esztergom, Zebegény, Magura, Koroncó és mindaz, amelyeknek nevét a sumir nyelv segítségével már kíelemeztem és még az a sok, amelyeknek nevét itt nem elemezem már ki, pedig mennyire ide kívánkozik még pId. Debrecennek, ennek a nagy és ősi magyar város nevének a kieIemezése, mert az összes histórikusaink és nyelvészeink ezt is szláv szónak és szláv telepnek mínősítik, pedig a sumir nyelv segítségével kielemezve: duburu-cson, a mai nyelvünkön azt jelenti, hogy ad forrás vizet, vagyis vízadó forrás. A könnyebb kiejtés törvénye szerint lett belőle dubrucon és később Debrecen.
Hogy ez a forrásvíz megvan-é ott még ma is, nem tudom, de hogy az első telepesek idején megvolt, bizonyos, mert éppen az ivóvizet adó forrás vonzotta és telepítette oda az első sumir vándorokat.
A sumir földről származó menekült nép lett az alapja a később kialakult magyar népnek és a magyar nyelvnek is. Hogy ez a kialakulás hogyan, miként és milyen népelemekből tevődött össze, arra e mű bő és igaz felvilágosítással szolgál.
Összefoglalva röviden ezt az igazságot, a végső tanulság a következő: A mi mai nyelvünket, amelyet magyarnak nevezünk, Arpád hódító katona népe nem készen, kialakultan vitte a kárpátmedencei hazába, mint ahogyan állitják az összes nyelvészeink és históríkusaink. A honfoglaló magyarság fajtájára és nyelvére nézve is tisztán török volt, amiként azt a Biborbanszületett Konstantin keletrómai császár minden kétséget kízáróan bizonyítja.
Ez a nép tehát csak a saját török nyelvét vihette magával az új hazába, amelyet azután ott felcserélt a nálánál sokkal nagyobb számú meghódított, őstelepes nép nyelvével, amint ezt a tényt bizonyított am "a középkori hódítók nyelvalakulásai" című fejezetben.
Ennek a hódításnak. vagy honfoglalásnak az ideje pedig 894-től 896-ig tartott Kr. u.
De Arpád hódító népe nem puszta és lakosoktói üres vagy gyéren lakott földet szállt meg, hanem az akkori viszonyokhoz mérten aránylag egy sűrű lakosságú földet, amelynek lakói már nemcsak földműveléssel foglalkoztak, hanem ipart is űztek, sőt saját betűírással, tehát saját ősi kultúrával is rendelkeztek.
A hódítók tehát a győztes fegyver erejénél fogva teljes tulajdonjoggal birták a megszerzett földet) a meghódított ősnép pedig szolgája és eltartója lett a fegyveres urainak.
Tény, hogy a legrégibb emberi nyomot Európa földjén a mai Magyarország területén, Vértesszöllös községben találták meg.
Az is tény, hogy a rézkorszaknak a végén, Kr. e. már 2000 évvel gabonatermelő nép nyomára is akadtak Magyarországon. A gabonatermelés pedig már kultúrmunka volt, mert attól fogva az ember élete, megélhetése nem volt függvénye többé a természet kiszámíthatatlan alakulásainak és fordulatainak.
Említettem, hogy a Kárpátok övezte haza földjére a sumir néprajok akkor vetődtek először, amikor a szomszédos pusztai népek elvették gabonatermő földjeiket és ők a világ minden tájai felé szétszóródtak. Első telephelyük a Fekete-tenger fölötti síkság volt. Ezt bizonyítják az ottlevő sumir nevű folyók nevei ma is. Innen szóródtak szét később kisebb vagy nagyobb rajokban a világ minden része felé, de legnagyobb számmal a Kárpátmedencébe. Itt szaporodott el azután az az ősnép hosszú és ismeretlen idő alatt, és adott sumir neveket telephelyeinek, valamint az azokat környező természeti tárgyaknak. Súmir nevet pedig – amint már kihangsúlyoztam - csak sumir nyelvű nép adhatott a környező természeti tárgyak nak.
Ezekből egy seregnek értelmét és jelentését csak a sumir nyelv segítségével tudtam kielemezni és megállapítani, tehát e tétel igaz voltát bizonyítottam is. De mennyi ilyen név vár még kielemzésre és bizonyításra!
Remélem, hogy a példám at és az igazságot követő szakemberek közül még sokan megerősítik ezt az állításomat.
De térjünk vissza egy pillanatra még ahhoz a két sumir írásos cseréplaphoz, amelyeket 307 és 863 múzeumi számok alatt a British Múzumban, Londonban őriznek ma is.
Ezeknek korát a szakemberek három és félezer évben állapították meg Kr. e., tehát ma kb. őt és félezer évesek. Ez pedig igen nagy idő!
Az egyik cserép egy Kuth, a másik egy Bana nevű gazdacsalád jószágállományát sorolja fel és megnevezi egyúttal a nyájőrzö kutyákat és a legelő állatokat is.
A kút szó a sumir nyelvben ugyanazt a fogalmat je. lentette, mint a magyar szókincsben ma is..
A bana szó első tagja a "ba" a sumir nyelvben épületet, vagy házat jelentett. a "na" pedig a "nagy" fogalmát. A jelentése nagy ház, tehát a benne lakó nagy házú, vagyis gazdag ember volt.
A ló neve a sumir nyelvben hilu, vagy assza volt. A hiluból lett a mai ló szavunk, az asszából pedig a huszár, vagyis lovas szavunk, meg a ku-assza, mai nyelvünkön a kuvasz neve.
A szarvasmarha neve e cserepeken "abaly" , amely szó a sumir "gu" jelentése, bika vagy gulya hozzáadásával guabal, vagyis a mai göböl szavunk őse.
A juh neve mindkét sumir cserépen "kojly", amely ma a kajla szavunkban maradt meg.
De a nyájőrző kutyák nevei ma is ugyanazok, mint 5500 évvel ezelőtt Sumirországban voltak. A "puli" ma is puli, a "kumundur" ma is komondor és a "kuassza" ma kuvasz.
Hiteles királyi oklevelekkel bizonyítottam, hogy "Bana" nevű család IV. Béla és V. István királyaink korában is megvolt Magyarországon. De igazolhatóan ma is megvan a győrmegyei Tét községben. Mivel ez a család az evangélikus felekezethez tartozik ott, ennek az egyháznak hiteles anyakönyvei ezt a tényt hitelesen és bőven bizonyítani is tudják.
De mí a legérdekesebb következtetés, amely levonható a fentebbi tényekből?
Az, hogy e két sumir család ugyanazon a néven és ugyanolyan nevű állataival ma is megtalálható, de a világ egyetlen országában csak és ez az ország a kárpátmedencei Magyarország.
Hogyan magyarázható ez meg? Egyedül csak úgy, hogy nemcsak a Bana és a Kuth családok, hanem sok ezer más sumir család is ingó jószágával áttelepült Mezopotámiából, a Tigris és Eufrates közéből a Kárpátmedencébe, a Duna-Tisza tájára és ott a mai napig állataival együtt megmaradt.
Vagyis a mai őstelepes magyar nép a Mezopotámiában megszűnt sumir ősnép egyenes folytatása és utóda!
Csak így érthető és magyarázható meg az a történet is, hogy a Dráva és Száva közének a rómaiaktól meghódított őslakói az ősi Szerém, a rómaiaktól Sirmiummá latinosított város mellett 359-ben Kr. u. magyarul "marhá nak" nevezték és meg is verték az akkori világ legnagyobb urát, a tényleges római császárt, II. Konstanciust.
Ez az esemény pedig 537 évvel előbb volt, mint a magyar honfoglalás, és Arpád népének a megtelepedése a mai hazánkban. Tehát csak az őstelepes nép használhatta azt a nyelvet, amit ma magyar nyelvnek nevezünk.
Azt hiszem, hogy e megállapításom népünknek és nyelvünknek nemcsak a voguloktól való származás gyarló meséjére ad csattanó választ, hanem azok felé a nyelvészeink és histórikusaink felé is, akik nyelvünknek és népünknek sumir eredetét oly konokul tagadják.
Az őstelepes magyar népnek a sumiroktól való származására nézve még perdöntő érvvel szolgál az a tény is, hogy az ősi magyar nép között sok családnak van sumir neve ma is, vagyis sok magyar család nevének a jelentését csak a sumir nyelvvel lehet kielemezni.
Sajnos, hogy ezt a perdöntő bizonyíték-anyagot nekem nem volt módomban kihasználni, mert e könyv anyagát az Egyesült Allamok területén írtam, s most is távol lakom hazám földjétől. De felhívom figyelmét az igazságot kereső hístorikusoknak e perdöntő jelentőséggel biró forrásra.
A szülőfalumbó l néhány családi névre még ma is emlékszem.
Ilyen sumir eredetű családi nevek a falumban a Bana családon kívül például a Kernya, Csanda, Csupor, Csemez, Barta, Barsza, Halál, Nagy, Szép, Mészáros, Süke, Salamon, Szabó, stb.
A Kernya név a sumir keri, vagy kirina szóból származó jelentése kert-nagy, vagy is nagy kert. Ez a név emberre vonatkoztatva nagy kertűt, tehát szintén gazdag embert jelent.
A Csanda név elemezve: cson-du, vízadót, vagy vízforrást jelent, a Csupor kielemezve: cso-poharu, jelentése vizespohár. A Csemez jelenthet a mai nyelvünkön kicsi mezőt, de lehetett az ősi alakj a cso-mazu is, ennek jelentése vizes mező.
A Barta vagy Barcza elemezve: bara-tu. "Bara" sumir szó, jelentése valamit létre hozni, megalkotni, szülni, vagy megcsinálni. Gyerekkoromban barábereknek, (bara ember) hívták mifelénk az olyan munkásokat, akik az új kövesutat, vagy a Marczal új gátjait csinálták. Még a kocsijuk is sumiros, egy ló húzta kordé volt, amit gignek is neveztek. De barkácsoló embernek is hívták az olyat, akinek nagy kézügyessége volt, és minden elromlott szerkezetet, vagy szerszámot meg tudott csinálni.
E név kielemezve: bara-kacs, alkotni, csinálni kacscsal, kacsóval, vagyis kézzel. A kúszó növények például a szőlő kapaszkodó indáját ma is kacsnak nevezik mifelénk.
A Halál ősi sumir alakja: al-el volt. "Al" sumirul életet jelentett, az "el" pedig túl-t, A halál tényleg az életen túli állapot. Azon. a vidéken, ha valaki elájult, arra azt mondták, hogy elalélt.
A Nagy szó sumir alakja: "na", vagy "nad" volt, a szép szavunk sumir őse pedig "zeb"-nek, vagy "szeb"- nek hangzott. A Mészáros szó sumir őse: maszaru, a jelentése pedig szétvágó. A mészáros tényleg szétvágja a húst. Süke, vagy süket szavunk a sumir "saku" szóval egyezik, s a könnyebb kiejtés törvénye alakította sükévé, amely szóalak ősibb, mint a süket. Salamon a sumir "alamu" szóból származik, jelentése szelíd, békés. A szabó tiszta sumir szó, mai nyelvünkön kivágót, kiszabót jelent.
Mi az egyetlen helyes és elfogadható magyarázat mindezekre? Csak az, hogy a kárpátmedencei őstelepes magyar népben a mezopotámiai ősi hazájából kíüldözött sumir nép élete folytatódik. Ezt pedig nemcsak nyelvészeti alapon, hanem a leszármazás való tényei alapján is megállapítottam. Melyik európai népnek van ilyen ősi Írott múltja, melyik európai mágnás családnak van ilyen ősi család, fája, mint a magyar népnek, és melyik kutya-fajtának van olyan hiteles, ősi pedigréje, mint a lenézett magyar kuvasznak, puli nak , vagy komondornok?

*

Nincs még egy olyan népe egész Európának, amely a története folyamán annyi megpróbáltatásnak és szenvedésnek lett volna kitéve, mint a magyar nép, mert a hadak útjában volt mindíg. Bár hősi kiállásban sohasem volt hiány részéről történelme egész folyamán, vért is tudott áldozni bőségesen, ha kellett. Csak két nagy kihatású tanítását nem tudta míndeddig megtanul ni a történelemnek: az egymásközötti öszszetartást és a velejáró áldozatkészséget. De ez utóbbi nem a drága véráldozatra vonatkozik, mert ezt még feleslegesen legutóbb is tudta ontani, hanem a hitvány pénzáldozatra, amellyel sokszor előbbre jutna, mint a vérrel.
Ha e könyvnek a hatása e két hiányos magyar erényt meg tudná gyarapítani, fel tudná fokozni, akkor ennek a könyvnek az írója még a síri világban is szépeket tudna álmodni nemzete jövőjéről.

Dr. Nagy Sándor
Amit e könyvben megírtam, az tisztán saját kutatásom eredménye és nem másoktól átvett vélemény. Ha valamely adatot idegen írótól vettem át, akkor annak nevét pontosan megjelöltem.
De elég sokat idézek az árpádkori oklevéltárainkból, amelyeket teljes egészükben feldolgoztam.
Ezek: Fejér György 42 kötetre való oklevélgyűjteménye. Egy kötet terjedelme kb. 800-1000 oldal. Munkájának címe:
Codex Diplomaticus Ecclesiasticus ac Civilis Regni Hungariae. (A magyar királyság egyházi és világi oklevélgyűjteménye.) Ezt rövidítve így idéztem: Fej. Kötet és lapszám. (Fej. 1. 3. 65.)
Hatalmas munkát végzett Wenczel Gusztáv is, aki az Arpádkori Üjokmánytárt állította össze 12 vaskos kötetben. Ezt rövidítve így idéztem: W. kötet és lapszám. (W. Ill. 520.)
Azután következik terjedelemre a "Hazai Okmánytár" 8 kőtete. Rövidítve: HO. kötet és lapszám. (HO. V. 13.)
Hazai Oklevéltár 1 kötet, a Zalai Oklevéltár 2 kötet, a Pannonhalmi Oklevéltár és a Zichy-család oklevéltára 1-1 kötet.


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

(9. oldal / 9)
Megjelent: 42901 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.7%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.7%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
Sweden 1.9%Australia 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 288
This Week: 1538
Last Week: 4013
This Month: 12893
Last Month: 16977
Total: 2168625

Belépés