Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2019Nov12

2009. Június 29., Hétfő 22:26

A magyar nép kialakulásának története - XXXV. A MAGYAR NYELV SZLÁV ROKONSÁGA Kiemelt

Írta:  Dr Nagy Sándor
Értékelés:
(41 szavazat)

 XXXV. A MAGYAR NYELV SZLÁV ROKONSÁGA

Letagadhatatlan tény, hogy a magyar nyelvben egy csomó olyan szó van, amelyek szláv szavakkal értelem és kiejtésre nézve is megegyeznek.
A szláv őshaza a Dnyeper és a Visztula felső folyásának környékén alakult ki körülbelül ott, ahol ma a Fehérorosz szocialista állam van.
Úgy a népnek, mint a nyelvnek legnagyobb hányadát árja népek adták, de jelentékeny hányad benne az őseurópaí fehér fajta és a sumir telepesek hányada is, amely a sumir nyelv elemeit vitte magával. Ez az egyedüli magyarázata a magyar és a szláv nyelvek egyes szókincsbeli egyezésének és különösen annak a ténynek, hogy a magyar nyelvkincsben több az orosz nyelvvel egyező szó mint a szomszédos szláv nyelvekkel, pedig az orosz nyelvvel való érintkezés majdnem teljesen kizárt volt a múltban.
Tehát csak egy harmadik nyelv rokon szavai kerülhettek bele mind a két nyelvbe már az ősi időben.
Emlékeztetem itt újra olvasóimat, hogy a Kaukázushegy, a Don, a Dnyeper, a Bug, a Prut, a Dnyeszter, és a Duna folyók neveit a sumir nyelvből elemeztem ki. Ez azt jelenti, hogy az ősi nyelvhatás a sumirból történt, mert ezeknek a folyóknak a környékén már az ősidőben sumir földművelő népelemek laktak. Ezeknek a folyóknak az alsó folyása környéke és a Fekete tenger északi partvidéke nagyon termékeny és csapadékdús terület volt. Azonkívül pedig Mezopotámiában az asszírok által viselt és állandóvá tett népirtó háborúk elől menekülő lakosságnak az egyik első és veszélytelen állomása ez a föld volt.
Kr. e. az V. században ezen a területen, amint azt bőven megírta Herodotos (484-425 Kr. e.) az ázsiai füves puszták lovasnépeit, a szkithákat találjuk különböző neveken a mai Erdélytől egészen a Káspi-tengerig. Mi történhetett a szkhiták rajzásakor az addig ott lakó őstelepesekkel? Egy részük a védhető tengerparti részen épített és falakkal körülvett városokban meg tudta magát védeni s a keletrómai birodalom védelme alá helyezkedett, másrésze pedig az említett folyók völgyein északra húzódott a hegyes és erdős vidékre, amely kiesett a hadak útjából. Ott pedig összekeveredett a már kialakulóban levő szláv népekkel.
Hogy ez a megállapításom nem fantázia, felhívom a kritikusok figyelmét arra a tényre, hogy ott a Visztula jobboldali mellékfolyójának a neve szintén Búg s e terület felső határának folyóját pedig Dünának hívják, amelynek neve csak dialektusban különbözik a mi Dunánk nevétől.
De magának a Visztulának a neve sem magyarázható meg egy szláv nyelvből sem, ellenben a sumir "biz" magyarul - víz - szóval e folyó nevének első tagja megegyezik, a "tula" pedig azonos a sumir - talu - és az ebből származó magyar "tál" szóval vagyis Visztula sumir és magyar nyelven vizes tálat, azaz víztartó edényt jelent.
Hogy e folyónak az ősi neve Víztula volt, bizonyítja az a nyelvtani törvény, hogy a nehezebben kiejthető szavak idővel könnyebb kiejtésűvé alakulnak. Víztulát a nyelvszerkezet három nehéz mozdulattal alakítja ki, Visztulánál pedig a szótagok szinte egybefolynak. Vagy lehet-e véletlen, hogy e vizes tál értelmű folyónak a partján van egy ősi város, amelyik nevének jelentését egyik szláv nyelvből sem lehet megmagyarázni, hanem szintén csak a sumirból és a magyarból. Varsó ez, a lengyelek későbbi fővárosa. Elemezve: "Vár-so" sumir és magyar nyelven annyit jelent mint vár víz, vagyis vízvár, vizesvár, mert mellette folyik a Víztula, a vizes tál. A magyar szavak közűl pedig a tarsó (helytelenül tarsoly) a korsó, a sótár (sajtár) szavunkkal rokon. De teljesen megegyezik a mi varsa szavunkkal, amely színtén vizi rekeszt, vizi várat jelent.
Erre a nyelvészeti kitérésre azért volt szükség, hogy oIvasóim szilárd meggyőződést szerezzenek affelől, hogy magyar szavaknak szláv szavakkal való egyezése esetén nem mi vagyunk a kölcsönvevők, mint ahogyan eddigi nyelvészeink és historikusaink egész kara zengte, hanem a világ minden része felé szétszórodott sumir ősök nyelvéből kerültek a mi nyelvi örökségünkkel egyező érteIrnü szavak olyan nyelvekbe is, amelyek sem a nyelv-szerkezetére, sem a szókincs egyezése tetekintetében nem rokonaink.
Más kielégitő magyarázat erre nézve nincs, nem is lehet. Viszont ez az egyedüli elfogadható magyarázat, de egyuttal letagadhatatlan bizonyíték arra, hogy annak a kőzvetítő nyelvnek - a sumirnak - valamikor tö kéletesen egyeznie kellett a mi nyelvünk ősével.
Azért hangsúlyozom, hogy az ősével, mert az emberi nyelvnek épp úgy mint magának az életnek legfőbb törvénye az állandó fejlődés, másszóval a változás. Így a mi magyar nyelvünk mint fejlettebb emberi nyelv már sem hangtanilag, sem szerkezetére nézve nem azonos a rég kihalt és így fejlődésében megakadt ősi sumir nyelvvel.
De a rokonság, még pedig az egyenes ági, ősi leszármazási rokonság vitathatatlan.
Még csak a jóval fiatalabb halotti beszéddel sem egyezik a mi mai nyelvünk, mert nem azt mondjuk már, hogy "vogymük" és "ösmüket", hanem vagyunk és ősünket. Hát akkor hogy egyezhetnénk teljesen a 4-5000 évvel ezelőtt beszélt sumir nyelvvel?
Azonban a sumir nyelvvet való mai rokonsági foka nyelvünknek is elég ahhoz, hogy a sumir eredetű szavainkat meg tudjuk különböztetni a szláv szavaktóI.
Például, a nádor, bán, és ispán szavainkat az összes nyelvészeink és historikusaink a szláv nyelvből származtatják. Pedig a nádor szó e sumir szavakból származik: mad" a mi mai nyelvünkön annyi mint - nagy - és "ur" vagyis -- nagyúr - a mai nyelvünkön, de hangtanilag megmaradt még a sumíros szóalakban.
Itt fel kell hívnom olvasóim figyelmét egy hajdúmagyei községnek, Nádudvarnak a nevére. Ennek helyes kielemzése nem nádból való udvar, hanem a sumir "nad" mai nyelvünkön - nagy udvar - . Hogy az udvar szavunk sumir származásu, már kielemeztem.
Ez a szó területi fogalmat tartalmaz, így lehet nagy, vagy kis udvar, első vagy hátsó udvar, de nádból való udvar vagy olyan, amelyen nád terem, nem lehet. Tehát Nádudvar még ma is hirdeti tiszta sumir származását a nádor szóval együtt.
A "bán" szavunk sumir alakja "banu", mai nyelvünkön annyit jelent mint valamit csinálni, gondozni, igazgatni, kormányozni. Ebben a jelentésben kerűlt a sumir nyelvből az asszírba még pedig Assurbarnpál aszszir király nevébe. Ez elemezve "Assur-banu-apal" anynyit jelent, hogy Assur isten bánná nevezett, vagyis Assur tett uralkodóvá.
A mai nyelvünkben is megvan e fogalom, jól vagy rosszul bánni valakivel vagy valamivel, jól vagy rosszul gondozni valakit vagy valamit. A középkorban például bán volt Horvátország és Tótország kormányzója. A kisebb területek gondozóját például egy várét, vagy gazdaságét pedig ísbánnak-íspánnak nevezték.
Ezek a címek és nevek az őstelepes nép nyelvéből kerültek át a mai nyelvünkbe, illetve maradtak meg abban az ősi időtől a mai napig. Már az ősnyelv nevezte nagyúrnak - nadurnak - és nagyasszonynak a felette uralkodó személyeket.
Lehet, hogya szlávok a "pán" szót a sumir "bán"-ból vették át, mert hangfejlődésileg a "pán" könnyebb kiejtésű, tehát újabb szó mint a bán. De nekünk nem volt erre szükségünk, mert az őstelepesek megtartották és állandóan használták az ősi sumir szavakat.
Az érsek szavunk sem szláv mint ahogy nyelvészeink hirdetik, hanem e sumir szavakból származik: uru-suk, őr-sok, tehát őre, felügyelője, vezetője soknak.
Folytathatnám ezt a nyelvészkedést még tovább is annak bizonyítására, hogyan alakult ki a mi ősi nyelvünk ősi népünkkel együtt, de azt hiszem, hogy az elfogulatlan olvasót már eddig is meg tudtam gyözni megállapításaim igazságáról. Az elfogult embert meggyőzni pedig sokszor nagyon nehéz, vagy lehetetlen.
Azonban hozzájuk is szólok még az alábbiakban s siker reményében, mert az is nagyon elterjedt irodalmi berkeinkben, hogy a magyar kereszténység szláv eredetü nagyobb részben az őslakóssággal együtt.
Pauler Gyula a magyar történelem volt egyetemi tanára peldául "A Magyar Nemzet Története Szent Istvánig" című művének a 29. oldalán azt írta, hogy "A lakósság legnagyobb része mégis szláv volt, szlovén itt is úgy mint a Duna balpartján a Kárpátoktói délre és nyugatra. Azután azt is Írta: "Amellett, hogy a kereszténységhez az első alapot a szlávok rakták le, az egyetlen malaszt szó többet bizonyít mint száz pűspök, apát, kanonok, monostor és más efféle szó ellene."
Vámbéri Armin pedig "A magyarság keletkezése és gyarapodása" címü művének 256. oldalán ezeket mondta:
"A népesség nagy többsége Szent István idejében a szláv nemzetiséghez tartozott. Sőt aligha tévedünk, ha feltesszük, hogy Magyarország lakóinak 80 százaléka volt szláv és csak 20 százaléka volt uralaljtáji."
Ezekkel a főlényes kijelentésekkel szemben mi az igazság? Először is, ha Szent István korában a lakósság 80 százaléka Magyarországon szláv lett volna, akkor ez a túlnyomó szláv többség néhány évszázadon belűl elnyelte volna a magyarságot. Ezt a tényt történeti adatokkal igazolva már kifejtettem.
Ami pedig a magyar kereszténység szláv eredetét illeti arra vonatkozólag szintén bő adattal és bizonyítékkal szolgálok.
Dr. Czermann Antal írt egy kis könyvet a szinniumi vértanukról. Ebben 206 olyan keresztény vértanunak van a neve felsorolva, akik Szirmiumban, déli Pannonia fővárosában, Kr. u. a II. és Ill. században haltak meg hitükért. Ezek nagyobb részt a keresztények vezető emberei voltak, mert a rómaiak elsösorban a vezetőket szedték össze. Ebből a számból már joggal következtethetünk arra a tényre, hogy Pannoníában a II. és lll. században elég nagy számu kereszténység élt. Nagy Konstantin császár Pannoniából indult el keresztény légióival a kereszténység felszabadítására 312-ben Kr. u.
Az illirikumi római tartomány keresztény püspökei ugyancsak Szirmiumban, 326-ban egyházi zsinatot tartottak és ezen jelen volt többek közt a mursai, a mai eszéki püspök, a sziszeki és a szabáriai is, akit Mogasiusnak neveztek. Ha ebből a névből a latin "iuslt képzőt elhagyjuk, lesz belőle "mogas" vagyis magas. Ezt a szót pedig semmilyen más nyelvből nem lehet kíelemezni csak a sumirból és a magyarból. A sumir "mag" magyarul magast jelent. Tehát ennek a magasnak nevezett püspöknek a nevét a hívei megértették, aki a magyar honfoglalás előtt 570 évvel már a későbbi Szombathelynek, akkori néven Szabáriának volt a püspöke és a nevének a mai nyelvünkben van jelentése és értelme.
Ebből pedig következik, hogy Szabáriának a lakói már akkor azt a nyelvet beszélték, amelyet mi ma is beszélünk s amelyben a magas szónak a jelentése ma is megvan. Különben Szabáriának a. nevét már a sumir nyelvvel kapcsolatban kielemeztem és az magyarul nem pedig szlávul sáros helyet jelent.
Azután SzékesfehérvártóI délre Tácz község határához tartozó Fövénypusztán egy három hajos keresztény templom alapjaira bukkantak. Magam is megnéztem. Megállapítottam, hogy a rómaiak idejében Herkuliának, Herkules városának volt püspöki temploma. Méreteire nézve nagyobbnak találtam mint a Szent IstvántóI Székesfehérvárott alapított bazilikáét.
Dr. Marosi ArnoldtóI a székesfehérvári múzeum akkori igazgatőjától arról is értesültem, hogy azokat a romokat több külföldi szaktudós is meglátogatta, kőztük Dr. Egger Rudolf a bécsi egyetemen a régészet prófesszora is, aki a háromhajós Bazilika középső hajójáról azt állapította meg, hogy már a Ill. században megvolt. Ilyen nagy méretü bazilikát nem néhány ember építhetett, hanem csak egy nagyszámu gyülekezet. Tehát ott és a környéken is sok keresztény hívőnek kellett lenni már akkor.
Pécsett a IV. századból van egy katakombának nevezett téglából rakott sírkamra, amelyen Krisztus névbetűje, monogrammja látható, tehát a lakója keresztény volt, valószínüleg a püspök. Különben Pécsnek a neve már a IV. században az volt, hogy "Ad Quinque Bazilikas" azaz öt templomu város. Ahol pedig egy városban 5 keresztény bazilikára volt szükség, ott sok keresztény embernek kellett laknia. Sőt valószínüleg az összlakósság keresztény volt már, mert ha jól emlékszem, ma sincs Pécsett öt keresztény templomnál több.
De ugyancsak a IV. századból való az ószőnyi püspöksír is, amelyet 1957-ben találtak meg az új kőolajfinomító építésekor egy Valérius nevű pap kősírjával együtt. A szakemberek megállapítása szerint a püspök teteme körülbelűl a 300. év kőrül kerülhetett a sírjába. De találtak ott jóval idősebb keresztény sírokat is.
Tehát ez a keresztény temető azt bizonyítja,hogy a kereszténység mint világtörténelmi nagy mozgalom elég korán elterjedt Pannonia egész földjén. De azt feltétlenül bizonyítja, hogy nem Szent István német papjai terjesztették el Magyarországon először a. kereszténységet mínt ahogyan a hivatalos egyháztörténelem még ma is tartja.
A kereszténység a következő évszázadokban még inkább elterjedt az egész Kárpátmedencének a legeldugottabb részein is, mert a kereszténység hajtóereje az emberiség ősi vágyának, az egyenlőségnek a teljesülése volt.
Tanu erre a bódvaparti Szalonna község református temploma, amely megvolt már a honfoglalás előtt, tehát jóval a reformáció előtt is mint katholikus templom. Kutató utjaim egyikén vetődtem oda s gyönyörü freskó képeket találtam a templom falán a IX. század elejéről. Kisázsiai Szent Margit vértanuságának jeleneteit ábrázolják ezek a képek. Ha annak idején ennek az eldugott kis falunak keresztény temploma volt, hozzá nem is akármilyen, akkor a Kárpátmedence forgalmasabb és gazdagabb vidéken mennyi ilyen templomnak kellett lenni, amelyek azonban a hadak útjába esvén nem maradtak meg.
Sőt abban az időben nemcsak az ősi nép volt már keresztény, hanem az új hódítók is. Mikor a veszprémi múzeum leletanyagát tanulmányoztam, arra kértem annak akkori igazgatóját Réh Gyulát, hogy mutasson olyan avar sírleletet a VIlI. századból, amelyről bebizonyítható, hogy annak tulajdonosa keresztény volt. Meglepődött, de azután mosolyogva vezetett egy üvegszekrényhez, amelyben egy gazdag avar nő sírleletel voltak. A jellegzetes avar nyakfűzéren ott csillogott egy görög egyenlőszáru aranykereszt.
Azért kértem adatot a VIlI. századból, mert akkor az avarok még külső kényszer nélkül lettek keresztények. A IX. század elején Nagy Károly frank császár által megtört és legyőzött avarok békefeltételeinek egyik szakasza az volt, hogy felveszik a nyugati kereszténységet, amelynek a fej e a római pápa volt.
De nézzük meg szakszerűen, hogy mit mondanak a keresztény vallás műszavai arra vonatkozóan, hogy melyik nyelv volt a magyar kereszténység oltárnyelve, vagyis melyik nép volt keresztény már a korai középkorban a kárpátmedencei Magyarország területén.
Keresztény magyar műszavak: Atyaisten, anyaszentegyház, anyaegyház, fiókegyház. apát, apáca, áhitat, ájtatosság, áldozás, átváltoztatás, átlényegülés, áldás, ármány, alamizsna, egyházi átok, kiátkozás.
Bűn, bűnhődés, bűnbocsánat, bocsánatos bűn, búcsu, búcsujárás, búcsus, bűnbánat, búcsufia, bőjt, bőjtölés, bérmálás, Boldogasszony, kis Boldogasszony, bálvány, bálványimádás.
Csoda, csodatétel, csodatevő, csodálatos, csuha, ereklye, egyház, egyházfi, egy~ázatya, erkölcs, egyházi rend, elkárhozás, égi boldogság, eretnek, erény, érdem, érsek, eredendő bűn, Élőisten, Jóisten, Fiúisten, felekezet, feloldozás, feltámadás, gyónás, gyülekezet, gyertyaszentelő, főbűn, fogadalom, hamvazás, hamvazó szerda, hit, hitvallás, hitélet, hívő, hiszekegy, hitetlen, hittan.
Házasság, harang harangozó, húshagyókedd, husvét, halálos bűn, hajnali mise, halotti szentség, Isten, istenháza, istentisztelet, istenfélelem, istenfélő, ima, imádság, imádkozás, imaóra, írástudó, Istenfia, Isten báránya, Isten anyja, kínszenvedés, kegyelem, kegyhely, kegyur, kegytárgy, kehely.
Lélek, lelkész, lelkiatya, lelkipásztor, lelkiismeret, lelkiismeret vizsgálat, lelki gyakorlat, megváltó, megváltás, mennyország, miatyánk, megtestesülés, mennyég, mennybemenetel, megtérés, nagyhét, nagypéntek, nagyszombat, nagyasszony, oltár, oltári szentség, oltárkő, ószövetség, ördög, örökkévalóság, örök világosság, örök boldogság, öröküdvösség, örökimádás, őrangyal, pap, papság, pápa, pokol, örökítélet, örökkárhozat, rózsafűzér, szent, szentírás, szentlélek, szentháromság, szentegyház, szentek egyessége, szentbeszéd, szentség, szentségimádás, szentségtörés, szószék, szentségtartó, szentlélek, szerzet, szerzetes, szertartás, szenteltvíz, Szűzmária, szentkép, szeutelés szenttéavatás, teremtő, teremtés, teremtmény, tízparancsolat, tisztítóhely, tanitvány, tisztelendő, tiszteletes, úrangyala, úrvacsora, utolsókenet, újszövetség, ünnep, üdvözítő, üdvösség, útolsó ítélet, útolsó vacsora, üdvözlégy Mária, vallás, vértanú, vétek, vegyes-házasság, virágvasárnap, zárda, zarándok, zarándoklás.
Görög műszavak: chatedra (szószék), chatedrális (főtemplom), Krisztus (Christos -felkent), kereszt (Krisztusfa), keresztség (Krisztushoz csatlakozás), keresztény (Krisztus hívő), Biblia (biblos - könyv), zsoltár (psal, terion - ének), deák (diakon), parokia (parokia – lakhely), bazilika (királyi épület), liturgia (szertartás), litánia (imádkozás), ceremonia (cheironomia – kéztörvenye) zsolozsma (buzgalom), presbiter (öreg vagy felszentelt pap), kanonok (szabályszerint élő), püspök (episkopos - felügyelő), angyal (angelos - hírnök), chrizma (olajkenőcs) , kireeleison (kürie eleison - Uram irgalmazz), katekizmus (katachizmos - tankönyv), evangélium (euangelion - jóhír), teológia (Theologia – iste. ni tan), monostor (monasteríon - külön szobás épület), hierarkia (szent uralom), dogma (tanítás), anathéma (átok), zsinat (sünodos - összejövetel), eklesia (gyülekezet) katakomba (fekvőhely), apostol (küldött), paradicsom (paradeisos - isteni lak), pünkösd (pentekostes - ötvenednapi ünnep), fele (filos - kedves), arkangyal (archangelos - főangyal), páter (pátér – atya), sátán (satanus - gyülölködő.
Latin műszavak: Templum (templom), káptalan (capitulum - főtestűlet), frater (testvér), patronus (pártfogó), plébános (népgondozó), pásztor (őrző), káplán (kapelanus - kápolna gondozó), mester (magiszter – tanító), prépost (prepositus - előre helyezett), kálvária (koponyahely, temető), kolostor (klaustrum – zárda), cella (szoba), mise (missa - elküldés), missionárius (kiküldött), ministrans ---.felszolgáló), ostya (hostia – áldozat), sekrestye (szakrisztia - szenthely), stáció (állomás), oltár (altária - magas hely), pogány (paganus - falusi), prédikáció (előadás), testamentum (bizonyíték), kántor (énekes), penitencia (bánat).
Szláv műszavak: malaszt (milost - kegyelem), vecsernye (vecser - esti ájtatósság), barát (szerzetes) és felebarát - kedves barát.
Miért dolgoztam fel ezt a kérdést ily részletes pontossággal? Mert a számok erejével akartam véglegesen megcáfolni Paulemek meg a követőinek nagyhangú, de üres állításait a magyar kereszténység elterjedéséről.
Hogy viszonylik tehát Pauler merész kijelentése az igazsághoz? Amint 4 viszonylik a 193-hoz, mert a magyar műszavak száma 193, a szláv műszavaké pedig 4, a görög 38, a latin 24.
Ezt az igazságot egy kötetnyi betűvel sem tudnám hatásosabban bizonyítani.
De mit bizonyítanak a magyar müszavak? Azt, hogy azokat a mi mai magyar nyelvünkön beszélő ember mind megérti, mert azok magyar szavak. De hogy lehet ez,mikor azok az egyházi műkifejezések már Kr. u. a II. és Ill. századtól kezdve keletkeztek s a VI., VII. században körülbelül már mind megvoltak.
Hogy lehetett ez, mikor a magyar honfoglalás Kr. u. a 896. évben fejeződött be? úgy, hogya mai magyar nyelvet nem Arpád hódító katonanépe vitte a Kárpátmedencébe, hanem az őstelepes nép, amelyet Arpád hadai már ott találtak és meghódítottak.
Azokat a magyar keresztény műszavakat csak a mai magyar nyelven beszélő ősi nép nevezhette el. Erre más értelmes magyarázat nincs. A keresztény vallás az őstelepes népé volt s Arpád török nyelvű hódító népe kőrülbelül az őstelepesek nyelvével együtt vette fel a keresztény vallást is. Igy lassan ők is keresztények lettek. De mint a történelem bizonyítja a honfoglalók utódai még I. Endre (1047-1060) alatt is fellázadtak az új hit ellen.

XXXVI. HALOTTI BESZÉD

A legrégibb magyar nyelvemléknek szokták úgy a történészek mint a nyelvészek minősíteni. Pedig keresztény szertartási szöveg lévén a kereszténységnél idősebb nem lehet. Viszont e műben a kereszténység keletkezése elötti időből már számos magyar helynevet soroltam fel, amelyek neve tehát több ezer évvel idősebb a halotti beszéd szövegénél.
De mindenesetre a legrégibb magyar nyelvű keresztény szertartásu szőveg, amelyet a pap a hívők jelenlétében olvasott fel egy szertartás-könyvből a halott koporsójánál, a gyászházban megjelent gyászolók előtt.
Nem alkalmi beszéd volt tehát, amelynek szövege minden halottnál változott,hanem a szertartáskönyvbe volt bekötve, beleszövegezve, mert a temetés éppolyan egyházi szertartás volt akkor mint a keresztelés, a bérmálás, vagy az esketés.
Melyik szertartáshoz tartozott? Az ősi magyar nyelvű keresztény szertartáshoz a keleti, vagy görög-egyház bevezetett szokása szerint. Ebben az egyházban tudniillik a szertartások nyelve teljesen megegyezett az illető nép nyelvével. Szóval a nép nyelve egyuttal oltárnyelv is volt.
Ezzel szemben a nyugati, vagy római egyháznál minden nyelvű nép részére csak egy szertartási nyelv volt: a latin. Itt nem volt fontos, hogy a nép megérti-e és lelkileg épűl-e vagy nevelődík-e. A fontos itt az egyház parancsainak a megtartása, a mindenkire kötelező vasárnapi misehallgatás volt. Hogy ebből megértett-e vatörődött. Míg végre majdnem 2000 év múlva akadt egy intelligens, bölcs pápa, VI. Pál, aki ezt a kiabáló értelmetlenséget megszűntette s minden nép nyelvét oltárnyelvé tette meg a nyugati egyházban is.
Ha tehát a Halotti Beszéd szövege nem a nyugati, hanem a keleti egyház szertartásából való, akkor az idősebb Szent István koránál, mert ennek uralkodása idején jött a nyugati, vagyis a latin szertartási nyelv használatba, amely a régit, a nép nyelvén valót kiírtotta.
De hogy Szerit István előtt melyik évszázadból való ez a magyar nyelvű beszéd, azt eldönteni már nyelvészeti alapon nem lehet. Mindenesetre nagyon régi, mert a "hamu" és "eleve" szók még tiszta sumir jellegűek. A „homu" a sumir nyelvben, amint azt kielemeztem, elégett fát jelentett, az "Eleve" pedig Élő Istent, aki életet adott minden teremtménynek, mert ő volt az élet forrása és teremtője.
De a vogulisták közül valaki kitalálta, hogy "eleve" annyit jelent mint "kezdetben" s azóta ezt így magyarázzák még ma is tudós, tanult emberek nem törődve azzal az elemi igazsággal sem, hogy ha "eleve" abban a mondatban időhatározó, akkor annak a mondatnak nincs alanya. Pedig éppen Szinnyei József, a nagy vogulista egyetemi tanár írt egy magyar nyelvtant, amelyben az a határozott megállapítás van, hogy minden mondatban kell lenni alanynak és állítmánynak, mert nélkülük nincs mondat.
A Halotti Beszéd szerkesztője írástudó ember volt, ő Elevét tette meg a mondat alanyává, aki teremtette Ádámot. De ha teremtett, akkor Istennek kellett lennie. Az is volt. Csakhogy a nevét nem a leirt betűk szerint kell kiejteni, hanem a régi diplomatikai írásmód szerint.
E sorok Írója annak idején sok ezer ilyen diplomát, oklevelet olvasott el az Árpádkorból, tehát némi fogalmának és tapasztalatának kell lenni az oklevelekben előforduló szavak helyes olvasásához, bár az oklevélírókat abban az időben semmiféle helyesírási szabály nem kötötte, mert ilyen akkor nem is volt. Hozzá latin betűkkel kellett nekik leírni ők olyan magyar hangokat, amilyenekre a latin abc-ben nem volt írásjel. Ilyen volt például az "ö" betű is. Az egyik árpádkori oklevél (Fej. IV. 2. 488.) Okőrd község nevét Vkvrd-nek Írja, vagyis az "ö" betűt "v" betűvel jelöli, helyettesíti. Egy másik oklevél (Fej. V. 1. 49.) meg ölbő-szigetét Ilbeunak, egy harmadik (HO. V. 26) Lő nevű falut Luewnek írja stb.
Elevét sem szabad úgy olvasni, ahogy írva van. Hanem úgy ahogy az oklevelek olvasásából szerzett gyakorlat helyesen mutatja. E szerint az „eve" betűcsoportnak a régi í írásmódban az "ő" hang felelt meg a kiejtésben. Igy tehát a teremtést végző Eleve helyes kiejtése Élő. De így már az Eleve szónak értelme is van, mert az élni igének melléknévi igeneve az élő szóalak.
Az Eleve így az élet, élés, élmény élénk, élvezet, élelem, eleség, eleven szavak rokonságába tartozik és nem azonosítható tehát a "kezdet" szóval, amit a vogulisták minden nyelvészeti alap nélkül találtak ki és a nyelvészeti törvény ellenére mínősítettek "kezdet"-nek, amely ezt a fogalmat a magyar nyelvben sohasem képviselte, ma sem képviseli.
Tehát ez olyan nagyfoku csűrés-csavarás, amely példa nélkül áll a nyelvek történetében. És hány egyetemi tanár, tudományos-akadémiai tag hírdette valónak. De ha a pap tudósok nem figyeltek Jézus utolsó sóhajára a Keresztfán, amikor azt kiáltotta: "Éli, Éli lamma szabaktani?" Élem, Élem, miért hagytál el engem? Jézus ezt a szót arámi nyelven mondta, amelyben a szóhoz ragasztott „i" betű birtokragot jelentett. Azért helyesen fordítottam "Élem"-re, amely megfelel a magyar Élőnek.
Tehát a teremtőistent Jézus is Élnek vagyis Élőnek mondta, ahogyan abban az időben a Mezopotámia kőrnyékén lakó minden nép nevezte a sumirok nyelvhatásaként.
A jogász tudósoknak azonban eszébe kellett volna jutni legalább annak, hogy a legutóbbi időkig a biróságok a tanukat vallomásukra megeskették, még pedig az Élőistenre, hogy igazat mondtak. "Esküszöm az Élőistenre, hogy tanuvallomásomban igazat mondtam". Ez volt az eskű szövege.
Ki volt ez az Élőisten ? A sumirok életet-adó teremtő Istene, aki a világot teremtette, aki a Halotti Beszéd világos és félre nem érthető szavai szerint is mennyi malasztban teremtette Adámot, az első embert és belehelyezte azt a Paradicsomba, a Paradeisosba, az isteneknek való honba.
Ez az Élő nevű isten került a sumirokkal szomszédos népek vallásába, az arabokéba Allah néven, a szírek, feniciaiak, káldok, arámlak nyelvébe ÉI néven, a zsidókéba pedig Elohim néven. Kétségtelen, hogy ez a név a magyar élőhím szónak a mása.
Ez a név változott egyes népeknél Bél, vagy Bál alakká később. A mi őstelepes sumir őseink egy része Él, Élő alakban tartotta meg a nevét, egy része pedig Bél, vagy Bál szóalakban. E sorok írója 58 Bél, vagy Bál nevű helynevünket kutatta fel.
Az Élő szóalak azonban nem jelzője volt az Isten szónak, mert még a legelmaradottabb népeknél is az Isten örökéletű volt.
Ezek 'tehát tények és nemcsak vélemények, vagy elképzelések.
De igenis képzelet a Halotti Beszéd Elevé-jét, Élőjét "kezdetben" jelentésű szónak állítani s a szó isteni jelentését pedig elsikkasztani.
Honnan került elő a Halotti Beszéd szővege? A Pray György historikusunkról elnevezett „Pray kodex” tábIájából. Mi volt ez? Egy latinnyelvű szertartáskönyv 1220-ból, amelynek a táblájából fejtették ki azt a hártyalapot, amelyre a Halotti Beszéd írva volt. A kódex fatáblája és a külsö, bőrből lévő fedélboríték közt volt.
Hogyan kerülhetett oda? Csak úgy, hogy a kódexet bekötő barát odatette tömítőanyagnak.
De hogy lehetett egy értékes szertartáskönyv egyik lapja értéktelen tömítőanyag? Mert az egész szertartáskönyv is az lett. Tudniillik ezt a régi nemzeti nyelvű szertartás könyvet egy új, a latin nyelvű szertartás kiirtásra ítélte. Tehát tisztára véletlenül maradt fenn ez a latinnyelvű szertartás könyvnél idősebb magyar nyelvű szertartás könyvnek egy lapja.
Hogy itt olvasóim a politikai háttérről is tiszta képet alkothassanak, egy kicsit bővebben kell felvázolnom e kornak, úgy egyházpolitikai mint civilpolitikai hátterét.
A nyugati római birodalom 476-ban szünt meg úgy, hogy az utolsó császárt Romulus Augustulust a germán testőrségének a parancsnoka, Odoacer egy fényűző és kényelmes helyen, valamikor a dúsgazdag Lucullusok palotájában őrizet alá vetette, a hatalmat germán katonaságával megosztva magának szerezte meg. A császári koronázási ékszereket pedig elküldte Konstantinápolyba, a keletrómai császárnak.
De nem sokáig élvezhette hatalmát, mert őt egy másik germán törzsfőnök, a keleti gótok Theodorich nevű uralkodója nemcsak hatalmától, hanem életétől is megfosztotta.
Ezt meg egy harmadik germán törzsfőnök, a lombardoké űzte el. Ezektől pedig egy negyedik germán törzsfőnök, a frankoké vette át a hatalmat.
Ebből a germán törzsből származott később egy Károly nevű frank király, akit a történelem Nagynak nevez s aki egész Nyugateurópát meghódította. Éppazért neki már kicsi lett a királyi cím, tehát császár akart lenni, még pedig római császár.
Ez azonban csak úgy lehetett volna, ha egy tényleges római császár adja neki a császári címet, amint adták azt a régi római császárok az utódaiknak és a társcsászáraiknak is, mert császári címet is csak az adhatott, akinek magának is volt. Ilyen pedig akkor csak egy volt: a keletrómai császár, aki Konstantinápolyban székelt.
Ettől kérte tehát a császári címet egy császári hercegnő kezével Nagy Károly, de a gőgös római császár a még névtelen germán főnököt elutasította. Erre az a pápához fordult kérésével és Ill. Leó római pápa a 799. év karácsony éjjelén Rómában római császárrá koronázta, bár erre semmiféle törvényes jogcíme nem volt. De ez nem is volt fontos, mert a tény volt a fontos. Ki mert akkor a jogcím hatályosságában kételkedni?
Természetes az is, hogy a mélyen megalázott Nagy Károly a keletrómai császártól kapott sértést mielőbb megakarta bosszulni.
Azért először is a szomszédságába akart kerülni, hogy a hatalmát neki megmutassa. De terjeszkedésének útjában állott egy erős katonaállam az avaroké, akik a konstantinápolyi császárral barátságos politikát folytattak s jórészben keresztények is voltak, még pedig a keleti egyház tagjai, miként az általuk meghódított ősi nép is a Kárpátmedencében.
A háboru részleteire nem térek ki, csak Idézern Nagy Károly életírójának, Eginhardnak idevonatkozó feljegyzéseit:
"E háborut a legnagyobb erőfeszítéssel és ügyességgel folytatták és mégis nyolc évig tartott. A most elpusztult Pannonia tövig lerombolt királyi székhelyével világosan bizonyítja a csaták számát és az ott kíomlott vér nagy mennyiségét. A hún-nemesség mind egy szálig elesett, dicsősége elenyészett és kincsei prédára jutottak. Emberemlékezet óta nem volt háboru, amelyben a frankok annyira meggazdagodtak, eddigelé ugyan is szegények voltak."
Emlékeztetem itt olvasóimat arra, hogy azon a helyen, ahol az avarok fővárosa volt egykor, ott egy Föveny nevű puszta van ma, ahol egy háromhajós keresztény bazilika fundamentumára találtak a régészek. A keresztény frankok tehát még a templomot is tövig lerombolták, mert az nem olyan egyházé, a latiné volt, mint az övék, hanem olyané, amelyben a nép nyelvén dícsérték az Urat s amely egyházilag a konstantinápolyi patriarchátushoz és nem a római pápa uralma alá tartozott.
A frank hadsereg mielőtt az avar határt átlépte volna, három napig böjtölt és imádkozott, de ez a vallásos képmutatás csak álarc volt, mert nem gátolta meg őket nemcsak kereszténytelen, hanem embertelen pusztításuk és rablásuk véghezvitelében sem.
Avarország szétesett. Hiába telepítette az avar hadvezetőség Pannonia elveszte után ennek nyugati védőit, a szék-eli katonanépet az erdő-eli, erdélyi átjárókhoz, a bolgárok a frank biztatására megszállták a Kárpátmedencének az egész területét a Dunavonaláig és nem véletlen, hogy a bolgárok 814-ben már az avar katonasággal is megerősödve a keletrómai császárságot támadták meg.
De az sem véletlen, hogy a keletrómai császár a bolgárok háta mögötti Etelközben lakó magyar ősökkel szövetkezett. Az sem véletlen, hogy a magyarság a honfoglalás fegyveres tényét, vállalkozását 894-ben a keletrómai császár szövetségében kezdte meg és hajtotta végre.
Az anyaországban megvert és így lekötött bolgár hadsereg nem volt képes segítségére menni a Kárpátmedencei bolgár hadseregnek. Igy került az egész Kárpátmedence a honfoglaló magyarság birtokába 896-ban.
Az sem véletlen, amit Skylitzes görög történetíró jegyzett fel, hogy 943-ban három magyar vezető egyéniség: egy Arpádházi herceg, Termacs, a fejedelem után rangban a második vezető ember, a Gyula, és a harmadik Búlcsu, a horka (charcha) Konstantinápolyban megkeresztelkedtek, a császár volt a keresztapjuk és mindegyikük a legnagyobb római kitüntetést, a patriciusi cimet kapta. De csak a vak nem látna összefüggést e kitüntetés és ama tény között, hogy 954-ben és 55-ben a német császár elleni támadást Búlcsu, mint fővezér vezette.
Bár ez utóbbi hadi vállalkozás magyar vereséggel és német győzelemmel végződött, de e hadi siker a császár megítélésében is csak taktikai győzelem volt. Azért nem rohanta le győztes hadával Magyarországot. Ellenben diplomáciai úton akarta először a két császári ház közötti feszültséget megoldani s utána egyesült erővel törni a magyarságra.
Hosszas előkészítés után rokoni, tehát szűkebb kőrű baráti viszonyt teremtett a konstantinápolyi császárral. Fia - egy év múlva utóda - II. Úttó 972-ben házasságra lepett Theofánia görög császári hercegnővel.
Ugyanebben az esztendőben ő maga visszaállította Ostmarkot, a mai Ausztriát, amelyet a magyarok a németek felett aratott 907. évi döntő győzelem után az Ennsig megszálltak. A németek tehát a Lajtánál álltak, az Aldunánál pedig a rokon görög császár, a bolgárölő Vazul, a bolgároktói elfoglalta Bolgárfehérvárt, a mai Belgrádot.
A két császári ház rokoni összeköttetése politikai nyelven annyit jelentett, hogy a Dunamedence kérdését közös egyetértéssei fogják rendezni és érdekeik szerint megoldani.
972-ben került a magyar fejedelmi székbe Géza, a későbbi Szent István atyja, aki pontosan le tudta mérni az új politikai helyzet kihatását a magyarság jövendő sorsára. Az első lépése az volt, hogy 973 húsvét napján, amikor Nagy Ottó nyugatrómai, vagyis német császár dicsősége tetőfokán, Quedlinburgban a birodalmi gyűlésen ünnepeltette magát, a keletrómai császár, a francia király, az összes germán hercegek és a szláv királyok között megjelent egy tizenkét tagból álló magyar küldöttség is, baráti szerződést kínálva a németeknek. A német krónikaíró szerint nagy feltűnést keltett a tizenkét nagyszakállú magyar úr megjelenése.
Ennek a baráti közeledésnek egyik eredménye lett a német asszony-feleség István trónörökös részére. Gizella a császár unokahúga, vagyis a testvéröccsének, Henrik bajor hercegnek a leánya volt, akinek fiú testvére II. Henrik néven már 1002-ben német császár lett.
Sorsdöntő a magyar külpolitikában az volt, hogy a magyar nemzet, illetve a magyar uralkodóház véglegesen kelet vagy nyugat felé forduljon-e?
Keleten a császári hatalom hanyatlóban volt, nyugaton a germánok ereje erősen növekedőben. Keleten az egyháznak az állam politikájára kevés befolyása volt, nyugaton pedig az uralkodó legmegbízhatóbb támaszai a katonapüspökök, mint hadseregvezetők, vagy csapatparancsnokok voltak. Ezek családi politikát nem csinálhattak, így az uralkodóknak megbízhatóbb támaszaik lettek, mint a saját testvéreik. Szóval, nyugaton az egyház és a trón szövetsége kölcsönös támogatáson alapult. Ezek a katonapüspökök tehát nemcsak a trónnak, hanem a. dinasztiának, az uralkodó családnak is erős oszlopai voltak. Szent István pedig dinasztiát is alapított.
Azonkívül pedig nyugaton a pápai hatalom erejének növekedésévei is kellett számítani, amint később IV. Henrik német császár és VII. Gergely római pápa kőzött kitört hatalmi harcban a császár maradt alul s neki kellett Canossa várában 1077 január 25 és 26-án két téli napon mezítláb vezekelnie a pápa előszobájában, míg az bebocsátotta magához. Ezt nevezi a történelem Canossa-járásnak.
Szent István tisztán látó ember és igazi reálpolitikus volt. Azért térítette át az ősi és a keleti egyházhoz tartozó pannon-kereszténységet a római pápa fennhatósága alá, hogy a pápaság erejét és befolyását is felhasználhassa a német hatalmi terjeszkedes ellen. Akkor a politikai okosság ezt kívánta. Minden püspökség élére megbízható nyugati papot állított, hogy azokon keresztül is megnyerje a pápaság támogatását.
II. Szilveszter pápa, aki a koronát és a királyi címet adta Szent Istvánnak, a császárt, Ill. Ottót dícsérő szavaiban lelkendezve említette a szkithák hatalmas királyát, amint ezt e mű más helyén már közöltem.
1000 év távlatából még ma sem merné helyteleníteni egyetlen komoly histórikusunk sem Szent István lépését. E sorok Írója is csak azt tudja mondani, hogy szent volt az az erős kéz, amely népének széthúzó erőit oly keményen markolta össze. De belülről Ietagadhatatlanul fájó érzést kelf az a tény, hogy miért nem maradhatott meg a Halotti Beszéd nyelve - a magyarnyelv oltárnyelvnek végleg, mert ennek nagy kihatása lett volna nemzetünk jövendő sorsára és nyelvünk re is.
Egy kicsit hosszan foglalkoztam e kérdéssel. De így könnyen megérti a jelenkor magyarja, hogy miért került bele az ősi nyelvünkön írt szertartás-kőnyv egy lapja a "Halotti Beszéd" a Pray kódex táblájába.
Mivel a kelet és a nyugati keresztény egyházak kőzött áthidalhatatlan volt az ellentét, azért a nyugati egyház, ha olyan területen jutott hatalmi befolyáshoz, amely azelőtt a keleti egyházhoz tartozott, ennek még a nyomait is kiirtotta. Magyarország pedig ilyen terület volt. -

"Látjátük feleim szümtükkel mik vogymük iszap por és hamu vogymük. Mennyi milosztban teremté Élő mü ősmüket Adámut ... "

XXXVII. NAGYHUNGÁRIA

Meg kell emlékeznem arról a Nagyhungária nevű országról, ahova IV. Béla királyunk 1235-ben egy Julián nevű domonkos-rendi barátot és három társát azért küldötte el, hogy az ott visszamaradt rokon-törzseket felkeressék. Ezt a földet a vogulisták tévesen nevezték el Nagymagyarországnak, mert ilyen nevű ország csak egy volt, a kárpátmedencei Magyarország.
Úgy látszik, hogy IV. Béla a már felrémlett mongol veszedelem elhárítására az Azsiában visszamaradt rokon törzseket is fel akarta használni. A kárpáti Magyarország területén még bőven volt föld ilyen nagyobbarányú telepítésre is.
Julián útját egy Richard nevű szerzeestársa írta meg. Eszerint négyen indultak útnak, de kettő nem bírva a fáradalmakat, félútról visszatért, a harmadik belehalt a nélkülözésekbe. Julián pedig egy szaracén, vagyis mohamedán pap szolgálatába állott és így azzal eljutott a Volga melletti Nagybulgáriába, ahonnan a dunai bolgárok származtak.
Itt találkozott egy hungár asszonnyal, aki útbaígazitotta. Igy jutott el Nagyhungáriába, az akkori és a mai Baskíriába.
Richard szerint "ott megtalálta őket a nagy Ethil (Volga) folyó mellett, kik őt látva s hogy ungár megértve megérkeztén nem kissé örvendének. Körülhordozván őt házanként és falvanként s keresztény véreiknek királyáról és országáról híven tudakozódván. És bármit akar nekik a hitről és egyébről előadni, a legszorgalmasabban hallgatják vala, mivel nyelvük teljességgel ungár vala és megértették vala őt és ő azokat. Pogányok, Istent nem ismernek, bálványokat sem imádnak. Földet nem művelnek, hanem lovakat nevelnek. Lóban és fegyverben bővelkednek s a hadakozásban nagyon vitézek".
"A tatár fejedelem szomszéd velük. De ezek a tatárok hadakozván velük nem győzhették meg őket hadban, sőt az első csatában ők győzték le azokat. Miért is társaikká és feleikké választák őket s így egyesülve 15 országot pusztítottak el egészen".
"Az ungárok ezen földén találkozott Julián tatárokkal és a tatár fejedelem követével, ki is azt mondta, hogy a tatársereg, amely akkor oda öt napi járásföldre vala, Németország ellen akar menni, azért más sereget várnak vala, amelyet a fejedelem a perzsák pusztítására küldött,"
Földrajzilag ez a terület a mai Baskíriának felel meg, az ott lakó ungárok neve alatt szereplő nép pedig magát a baskir népet jelentette, amelyiknek neve e két török szóból van összetéve: "bas" jelentése magyarul: öt, a "gur" vagy "gár" pedig magyarul néptörzset, népcsoportot jelent. Basgur, baskir tehát öt néptörzset jelent. Ezek a törzsek a hódító magyar törzsekből szakadtak le ismeretlen időben és húzódtak fel észak felé Nagybulgária mellé. De a Kárpatmedencébe került magyar törzsek emlékezetében elevenen élt még IV. Béla korában is az a hagyomány, hogy kőzülük egy tekintélyes nép leszakadt, sőt arra is emlékeztek, hogy ez a leszakadt rész merre lakik.
A legújabb híradás szerint ezeknél ma is megvan a Jenő (Jeney) és a Gyarmat (Jurmati) nevű törzs, amelyek a honfoglaló két törzsét is alkották. Ez a tény azt bizonyítja, hogy e két törzs egy része eljött Arpáddal a mai Magyarországba, a másik része pedig visszamaradt Ázsiában.
Ezek a törzsek tehát török nevü és törökfaju katonanépek voltak. Még a tatárokat is legyőzték hadban. A vogulok azonban szegény halász, vadász, vadgyümölcsöt és magvakat gyűjtögető nép volt, amelynek a kutyáján kívül semmiféle háziállata nem volt és ma sincs. Legkevésbé lehetett lova. Két-három sátorból álló telepeiken éldegélnek ma is egymástól két napi járóföldre. De mindezekkel a vogulista tudósok nem törődve ezeket a Juliántól felfedezett baskírokat a vogulokkal azonosították, nyelvre nézve is azt állítva, hogy Julián idejében ezeknek a nyelve még finn-ugor volt, csak később lettek török nyelvüek, mert Julián csak úgy érthette meg őket s azok őt, ha ezen a mai finn-ugornak minősített magyar nyelven beszélt hozzájuk.
Baskíriában ugyan nem jártam, de egy igazi baskir emberrel Tagán Galindzsánnal találkoztam. Ez orosz ezredes volt az első világháboruban és utána, mint volt hadifogoly végleg Magyarországon telepedett le. Először Dr. Gyöffy Istvánnal, a Néprajzi Múzeum igazgatójánál találkoztam vele. A bemutatkozásnál meg is jegyeztem, hogy milyen ismerős az arca. Tiszta törökös tipusu magyar arca volt. Meg is kérdeztem tőle, hogy a baskir nyelvben vannak-e nyomai a vogulnyelv hatásának? Azt felelte, hogy ezt már mások is megkérdezték tőle, sőt olyan biztatást is kapott, hogy írjon a baskir és a vogul nyelvek rokonságáról. De ő minden ilyen biztatást elutasított, mert a baskírok nemcsak nevükre, hanem nyelvükre és fajtájukra nézve is mindig törökök voltak és ma is azok.
Tehát a baskírok akkor is törökök voltak, amikor a hódító török, később magyar nevet felvett nép kötelékében éltek és onnan kiváltak, mert az a nép is törökfaju és nyelvü nép volt, amelyből kiváltak. Ez pedig a hódító magyarság volt.
De perdöntő e kérdésben az is, hogy a visszamaradt magyarok nyelve ,;teljesen ungár vala és megérték öt és Ő azokat".
Milyen nyelv volt az az ungárnyelv? Mindenesetre olyan, amelyet a baskírok mint anyanyelvüket beszélték, de ezt a nyelvet Julián is beszélte, mégpedig már a jelenlegi Magyarország területén. Ez az azonos nyelv volt közvetítője és egyuttal a rokonság bizonyítéka is a baskir és az ungárnyelv kőzőtt.
Melyik nyelv volt Magyarországon az ungárnyelv? Az ősnépé, a meghódított szolganépé nem, mert éppen IV. Béla oklevelei szerint is a meghódított nép nyelvét "vulgarisnak", azaz a köznép nyelvének nevezték a Kárpátmedencében. Tehát akkor csak a hódító katonanépnek lehetett a nyelve az ungár, a hun-gár, a hún, mert a hódító magyarokat nevezték hungárnak, az országot pedig róluk Hungáriának. Ezeknek a hungároknak a nyelve IV. Béla korában még török volt, amint a baskíroké ma is az, azonban a magyarországi hungárok később átvették a meghódított öslakosság nyelvét, a saját töröknyelvüket pedig elvesztették, amint erről már írtam.
Azt hiszem, hogy e kérdést teljesen tisztáztam és ezt a megállapításomat olvasóim is elfogadják.

XXXVIII. A MAGYAR NÉP HARCA A LÉTÉÉRT ÉS A FÜGGETLENSÉGÉÉRT AZ ÚJ HAZÁBAN

Szent István valósággal fanatikusa volt annak az elgondolásának, hogy népe fennmaradásának biztosítékát csak abban látja, ha a szomszéd Németországgal végleg kitud egyezni a békés egymás mellett élés tekintetében s népét a nyugati kereszténység nagy családjába sikerül felvétetni. Az így kialakuló baráti légkör fogja megszűntetni a fegyveres mérkőzéseket a németekkel.
Ezért a magyarság még területi áldozatot is hozott, amennyiben a Lajta és az Enns folyók közti 'területről a németek javára lemondott. Melk osztrák városkában az ősi apátság kolostorába vezető úton egy kőoszlopra szerelt táblán egy felírat olvasható, amely magyarul ezt jelenti: "Melk, a középkorban Mölknek hívták, a magyarok határvára volt 906-984. Hohenstaufi Henrik herceg foglalta el tőlük, aki később császár lett".
Az igazság az, hogya németek nem fegyverrel vették el a magyaroktól, hanem őseink a béke és barátság reményében önként űrítették ki ezt a területet. Hohenstaufi Henrik pedig azonos Szent István sógorával, Gizella kírálvné fitestvérével, aki II. Henrik néven tényleg császár lett. Ugyanakkor a Fischa és a Lajta köztí területet Gizella királyné hozományul kapta.
Ehhez a politikai elgondoláshoz Szent István annyira ragaszkodott, hogy a krónikásainktól Koppánynak, pogány lázadónak nevezett nagybátyját, valóságban a keresztény Mihályt legyőzve négyfelé vágatta, fiának Vazulnak pedig a szemeit kitolatta s fülébe ólmot öntetett, hogy az uralkodásra alkalmatlanná tegye. A másik nagybátyjának, Szár Lászlónak fiatalkoru fiait, Endrét, Bélát és Leventét ugyanakkor száműzte az országból, mert ezek mindnyájan nem német barátok voltak, nem a nyugati, vagy is a német császár támogatásában bíztak, hanem a keleti, vagyis a görög császáréban.
Ezért száműzött unokaöccseit még akkor sem engedte haza, amikor Imre fia halála után Árpád férfiágából utódja rajtuk kívül más nem is lehetett. Igy esett utódjelölési elhatározása Péterre, aki nővérének és a velencei dogének Urzeolo Ottónak a fia volt. Itt is mellőzte az Árpádháznak a vérszerződésből eredő családi jogát.
Miért tette mindezeket ez a hideg agyu, kemény egyéniségü és tiszta látásu politikus? Azért, mert Magyarország létének veszélyeztetése nélkül nyugat felé csak békés politikát folytathatott. A nyugati keresztény népek nagy közösségébe való belépés egyedüli feltétele az azonos vallás volt, amelynek a nyugatrómai, vagy is a német császár éppolyan elkötelezett terjesztője és védője volt, mint maga a római pápa.
Csak így érthető meg mindaz, amit Szent István terveinek végrehajtásakor a nemzeti hagyomány és jogfelfogás ellenére cselekedett. A legfőbb törvény csak a nemzet létének és boldogulásának biztosítása lehetett.
Miben tévedett hát Szent István? Abban a jóhiszemü feltevésben, hogy a német szomszéd is ugyanúgy gondolkodott mint ő. Pedig ez a történelem folyamán sokszor nem a bölcsességből, hanem csak a kemény leckéböl tanult. Nála a hatalom vágya, az anyag megszerzésének lehetősége sokszor elfeledtette az okos megfontolást. Pedig ez a tulajdonsága sokszor okozott neki nemzeti katasztrofát.
Míg a sógor volt a német császár, nem volt baj, mert rokoni megértéssel voltak kőlcsőnősen egymás iránt. A magyar király még fegyveresen is támogatta a német császár némely vállalkozását. De amikor a császár sógor l024·ben meghalt s a koronáját II. Konrád örökölte, a német politika azonnal visszalendült a hódító, más népeket hatalma alá tőrő gyakorlatához.
Az ellenségeskedést a németek kezdték. A szomszédos bajor földről be-becsaptak az ország nyugati részeibe. Természetesen a magyar határőrség sem volt rest a kölcsön visszaadására. Azonkívül Konrád császár még ugyanazzal a körülkeritő politikával is kisérletezett, amellyel annak idején Nagy Ottó császár is megpróbálkozott. Baráti szövetséget akart kőtni a keletrómai császárral a magyarok ellen. Tisztán a maga erejére támaszkodva nem mert beleharapni ebbe a könnyen viszszaütő kisérletbe. A magyar harci erényeket nem lehetett lebecsülni. Követségbe küldte tehát Konstantinápolyba az egyik bizalmas emberét, Werner strassburgi püspököt l027-ben. Ez nagy kisérettel el is jutott a magyar határig, de Szerit István értesülve a püspök küldetésének titkáról, az átutazási engedélyt megtagadta.
Természetesen a németek ezt is nagyon felfúj ták, mert űrügy kellett ahhoz a hadjárathoz, amelyet Konrád császár már régen elhatározott. A német önérzetet is fel kellett tehát piszkálni, hogya birodalmi rendek a háborut elhatározzák.
A német hadsereg l030-ban át is Iépte a magyar határt Moson irányában, hogya Duna jobbparti részén vonuljon Esztergom felé. Ugyanakkor a cseh sereg Bratiszláv herceg vezérletévei a Duna balpartján vonult fel. Ez el is jutott a Garamig pusztítva és rabolva, de a német hadsereg megrekedt a Rába vonalán, mert a magyar derékhad az átjárókat sikerrel megvédelmezte.
A császár támadása tökéletesen kudarcba fulladt s kénytelen volt szégyenszemre visszafordulni. A már megtört német sereget a magyar fősereg teljesen szétszórta és Bécset is elfoglalta.
A császár sereg nélkül a magyar előcsapatoktól űzve menekíilt az altaichi kolostorba, onnan pedig a Rajna vidékére. Szent István azonban nem rohantatta le hadával Németországot, őt hódítási cél nem vezette. Csak azt szerette volna elérni, hogy országát nyugat felől hátbatámadás ne érje.
Ezért békét ajánlott a németeknek. Ezt a császár fia és teljhatalmu megbizottja Henrich bajor herceg el is fogadta. A Lajta és Fischa közti rész végleg Magyarországé lett, a Dunától északra pedig a Morva folyó jobb partvidéke a Thaja torkolatáig szintén magyar uralom alá került.
A nagy király haláláig l038-ig béke is volt a németekkel, de Szent István utódjának, Péternek idejében a német császár újra beleavatkozott hazánk belügyeibe, hogy régi álma - Magyarország leigázás a - végre sikerüljön. Nem sikerült.

Megjelent: 43220 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.7%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.8%
Russian Federation 2.8%Kuwait 0.3%
Ukraine 2.7%France 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.8%Netherlands 0.3%
Sweden 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 236
This Week: 883
Last Week: 4388
This Month: 7204
Last Month: 17646
Total: 2180787

Belépés