Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2019Oct23

2009. Június 29., Hétfő 22:26

A magyar nép kialakulásának története - VII. AZ őSTELEPES NÉP NYELVE Kiemelt

Írta:  Dr Nagy Sándor
Értékelés:
(41 szavazat)

 VII. AZ őSTELEPES NÉP NYELVE

De szólaltassuk meg magát az őstelepos népet is, amely az ősidőben már a Kárpátmedencét lakta.
Nem könnyű feladat, mert erre megbízható hiteles írásbeli bizonyíték nincs, nem is lehet. Az őstelepes nép nyelvére vonatkozó írásos szöveg nem maradhatott fenn.
De ha ilyen szöveg nem is maradhatott reánk, egy sereg víznek, hegynek, erdőnek, telephelynek a neve máig fennmaradt. Már pedig a nevek éppúgy hozzátartoztak egy nép nyelvkincséhez, mint a gondolatokat vagy érzelmeket kőzvetítő szavak, mert a neveket is az ember adja a saját nyelvén a körülötte levő világ tárgyainak még pedig azért, hogy egyiket a másiktól megkülönböztesse.
A sumir teremtési ősregében a sötétségnek olyan ördögféle ijesztő lényét Mumú néven nevezték.
Véletlen-e, hogy ősi Dunántúlon még most is azzal ijesztik az engedetlen kis gyermekeket, hogy elviszi őket a Mumus. Még nem régen is hallottam ezt az ijesztő mondást a falumban. Ilyen veszedelmes isten volt Kingú is. Ezt a sumir hitrege szerint egy ifjabb isten, Marduk megölte, kiontott vérét agyagga! keverte és ebből gyúrta az első embert, akit Lullának neveztek
Véletlen-e, hogy Somogy-megyében volt egy Lulla nevű falú, ahol II. Endre királyunk 1208-ban 11 család szőlőművest adományozott földeikkel együtt János esztergomi érseknek? (Fej. Ill. 1. 66.) Ez a Lulla ma is megtalálható mint major Endréd somogymegyei község határában. Kingú nevét pedig egy Kingus vagy Küngös nevű falú őrzi az innen nem messzíre levő Veszprémmegyében. (HO. VII. 281. Omode nádor ítéletlevele 1299-ből.)
Elam országát Sumirországtól csak. a Tigris folyó választotta el. Elam sumirnyelven élőanyát jelent. A legújabb kutatások szerint a sumir városállamokat megszervező nép Elam hegyvidékéről származott, tehát a nyelvüknek a sumirral egyezni kellett.
Elamban volt egy Kerka nevű folyó, s mellette egy Pakod nevű város. Kerka sumir szó: kerk - kerek, az "a" pedig a folyóvíznek a legősibb sumir neve. Kerka tehát annyit jelent, mint Köröző, kanyargó víz. Pakod is sumir szó. Pa magyarul főt, fejet jelent, a "gu" pedig bikát vagy gulyát. Pakod tehát magyarul, a mai nyelvünkön, gulyafőnököt, vagyis gulyást jelent.
Lehet-e véletlen, hogy Zalában van ma is egy Kerka nevű folyó, mellette egy Paka nevu falú és valamivel odébb ma is van egy Pakod nevű falú?
A Dunának a magyar honfoglalás elötti neve Ister volt. Mellette feküdt egy Istergam vagy Esztergom nevű város, amelynek jelentése sumir nyelven az Ister kanyarja vagy görbülete, mert "gam" sumir nyelven sarlót, görbületet, hajlatot jelent.
A Dunának ez a nagy kanyarja ott Esztergom mallett ma.is megvan és tény, hogy Ister a sumiroknál a termékenység, a csillagok és a háború istennője volt.
Melyik nép adhatta tehát e gyönyörű nagy víznek az Ister nevet és a mellette épült városnak az Istergam vagy Esztergom nevet, ha nem az, amelyiknek hitregéjében Ister isten volt, a "gam" pedig nyelvében sarlót, görbületet jelentett.
Megjegyzem, hogy a "gamn a mai magyar nyelven is görbületet jelent: a gomb, gömb, komp, kampó, gamó, szavainkban. A gamós vagy kampós bot még ma is használatos Magyarországon.
De van egy Gamás nevű falunk is Somogy-megyében, amely görbe, gamós utcáival ugyancsak híven őrzi ősi sumir nevét. De van egy Gamásza nevű puszta is kőzel a Balaton somogyi partjához, ennek sumir neve gamószó kanyargó vízet jelent.
Azután ennek a gamós, gamás falúnak a szomszédságában van egy gyönyörű nagy tó, amelynek a neve vitathatatlanul szintén sumir eredetű, ez a Balaton, vagyis az ősi sumir Bál vagy Bél isten tava.
A görögök már a Kr. e. évszázadokban Pelszó néven hívták; a Balatont. A görög Pelszó, a sumir Bélszo, Bél isten vize nevéből változott át. A rómaiak a görögöktől vették át ugyanezt a nevet, amikor Kr. U. a kilencedik évben Pannoniát meghódították. E pannonoknak nemcsak Ister sumir isten volt az istenük, hanem Bél vagy Bál is, akinek nevét őrzi ma is a Balaton tava.
A "ton" szó a tó szónak egy ősi formája. Zala-megyében van egy Hottó nevű kőzség, ezt egy 1278-ban kelt oklevele IV. László királyunknak Holtton néven említi, 1426-ban kelt, egy másik királyi oklevél pedig már Holttónak mondja (Za1. okIt. 1. 88. és ugyancsak Zal. oklt, II. 450). De van egy Libaton - vagyis libató - nevű kisközség Szolnok-Doboka vármegye magyarláposí járásában ma is.
Bál istennek a tisztelete igen elterjedt volt hazánk ősi területén; Bélmurától a zempléni Bélyig, és a somogyi Bálványostól a szolnokdobokai Bálványoscsabáig, a csiki Bélborig és a háromszéki Bálványosfüredig míndenütt találkozunk Bál isten nevével, vagyis egykori tiszteletének nyomaival. E sorok írója 58 Bál nevével kapcsolatos falut, vizet, vagy hegyet kutatott fel az ország terűletén. Ez a tény azt is igazolj a, hogy az egész Kárpátmedencére kiterjedt egy azonos vallású és nyelvü nép települése.
Bál isten tisztelete legerősebb volt a Balaton környékén, ezért telepítette annak kiirtására Szent István a bencéseket Bakony-Bélbe. Tehát ez a „Bél" nevű telephely már Szent István előtt is ott volt, vagyis ugyanott sumir telepeseknek is kellett lenniök. Később, l055-ben 1. Endre királyunk ugyancsak a Balaton környéki „Bél" tisztelet kiirtására telepítette a bencéseket Tihanyba, IV. Béla pedig Szigligetre.
A másik veszedelmes Bél isten tiszteletétől fertözött góc Bihar volt, ahol 15 Bál isten nevét viselö falu van ma is. Ezért telepítette Biharba a Berettyó mellé Szent László szintén a bencéseket, megalapítva ott a Szentjogi apátságot. E szóban a "jog" török nyelven kezet jelent, ez tehát arra is bizonyíték, hogy Szent László korában a hódító úri réteg még nem felejtette el, sőt használta is ősi török nyelvét.
Dunántúl és a székelyeknél bálványfának nevezik a kapuszárnyakat tartó oszlopokat ma is. Ezért a kőzmondás a szó nélkül távozóról, hogy "el sem búcsúzott a kapufélfától". A kapunak nincs, nem is volt félfája sohasem, hanem volt és még ma is van Bélfája. Ebből a Bélfábó llett a könnyebb kiejtés törvénye szerint a félfa, amit a mai magyar falusi ember már nem ért meg, hogy miért félfa a kapuoszlop, mikor az nincs félbe vágva. Valószínű, hogy az ősidőben Bál isten faragott képe is rajta volt a kapuoszlopon, ezért nevezte azt már az ősnép Bélfának, vagy Bálványfának.
De bele van építve Bál isten neve és emléke a saját testünkbe is, mert ennek az a része, ahol a régiek hite szerint a szív, mint minden nemes érzés, központja van, Bál istennek van szentelve s innen lett a Bál, vagy baloldalunk.
Azonkívül a nagy ünnepélyes mulatságoknak a neve még ma is bál, tehát ez annak az istennek a nevét őrzi, aki valamikor a legkedveltebb és legnépszerűbb isten volt.
Bál az ősszel meghaló természet tavaszi újjászületésével a halál feletti győzelmes életnek az istene volt. Ünnepét akkor ülték meg, amikor fű, fa, virág s a meleg napsugár hirdette már a télen sokat didergő embernek a tavaszt s az új kenyér reményét.
Ünnepélyének színhelye mindíg a természet ölén, bővizű források mellett volt, messze környék népének találkozásával és nagy áldomással.
Annyira mélyen gyökerezett ez a népszokás a nép legszélesebb rétegének ragaszkodásában, hogya keresztény egyház sem tudta ezt a pogány szokást kiirtani, tehát kereszténnyé tette. A szentkutakhoz, vagy forrásokhoz zarándoklást bűnbocsánattal kötötte össze. A búcsújáró tömegek azután, templomi zászlók alatt bevonultak a búcsúhoz - a bővizű forráshoz - mert búcsú bővizet jelent sumir és ősi magyar nyelven.
Ez is bizonyítja, hogy a búcsújárás még sumír hagyományként maradt meg egy vallási népszokásban. Gyerekkoromban magam is szem és fültanúja voltam ilyen búcsújárásnak, amint templomi zászlók alatt énekelve és imádkozva vonult a sok nép messze környékről a falum határában levő Szentkúthoz, amely fölé később templom épült, s melléje pedig falu telepedett.
Ha a Balaton Bál sumir isten nevét őrzi ma is, akkor ott a tó közvetlen környékén más sumir nyomoknak is kell lenni. Vannak is. Mindjárt ott van három kűlőnálló hegycsúcs: a Badacsony, a Csobánc és a Hegymagas. Az első bő vizet (Bo-d-csony) jelent magyarul s ez vo-natkozik arra a vízforrásra, amely a Badacsony oldalából buggyan - bógyün, bőven gyün - elő és Kisfaludy Sándor nevét viseli ma.
A másik, a Csobánchegy, színtén sumir szó: cso-bo-tu, annyi, mint vizet bőt csinál, mai nyelv és szórend szerint: bő vizet ad. Tényleg, e hegy tetején van egy bővizű forráskút, amelynek vize jéghideg még nyáron is. Ottlétemkor egy fakampóra akasztott csöbörrel meríthettünk belőle vizet.
Különben a csöbör is sumir szó: cso-bőr, annyi mint víztartó bőr, vagyis vizes tömlő volt akkor az ősidőben ma pedig egy nagy agyagedénynek a neve.
Hegymagas: tiszta sumir szerkezetű szó. Elől van a főnév, a "hegy" és utána a jelzoje, a "magas". Mi már fordítva képezzük az összetett szavakat. Nem úgy daloljuk, hogy "Jegenyefán magasan sárgarigó fészek", hanem: "Magas jegenyefán ... " Sumirul a hegy neve "he", magas pedig "mag". Azért hívták mágusoknak, magasoknak a papjaikat, mert azok tudásuknál fogva kiemelkedtek a tömegből és magas állást töltöttek be.
De majdnem elfelejtettem, hogy egy negyedik sumirnevű hegy is van ott a közelben: Rezi. Ennek a neve sem a mi nyelvünk Rézi szavából származik, hanem a sumir ősi "resu", vagy "rezsu" szóból, ami annyit jelent, hogy hegy, hegycsúcs, meg oldalirányt is. Ha valami nem egyenes irányban, szemkőzt van velünk, hanem oldalt, arra azt mondja a dunántúli magyar ma is, hogy „rézsut" van.
Van a Balaton közelében három Tomaj nevű falu, egy a Badacsony-hegy lábánál, a másik a Lesence vize mellett és a harmadik Héviz mellett. E szó Tomaj, a sumir „to" és "ma" szavakból van összetéve. A "ma" jelentése magyarul nagy, a Tomaj szónak az értelme tehát nagy tó, s ez a mell ette levő Balaton tava.
Igen valószínű, hogy időrendben Badacsony-Tomaj volt az első e nevű falu, s tőle kapta később a nevét a másik kettő.
A Torna szó családi neveink között is megtalálható.
De ez lappang a Mohi és Mohács helyneveinkben is. Mohi nagy ürességet, pusztát jelent. Mohács elemezve: ma-csó, nagy vizet jelent. Érthető, mert közvetlen mellette van a nagy Duna. A macsói bánság neve is innen van.
Szepezd közvetlen a Balaton partján fekszik. Magyar képzésű szónak látszik, de értelmét a mai magyar nyelvből nem tudjuk kielemezni, a sumirból azonban igen. Ebben a „zeeb" a mai nyelvünkön szépet jelent. A "d" a szó végén sumir és magyar képző, jelentése ma "os-es-ös". A köztük levő „ez eltorzulása a sumir "szű" "víz" szónak. Az eredeti alakja tehát: zebszod volt, ami szép vizű helyet jelent.
De ugyanez a tiszta sumir szótő van a Zebegény Duna melletti falunak nevében is. Zebe-gin annyit jelent mint szép hajlat, vagy kanyarulat. Tényleg ott van a Dunának gyönyörű hajlata, kanyarja ma is. Sőt ez a sumir szó van a Szepes, Szepesség mai nyelven szépes, szépség szavainkban is. Ez pedig annak a bizonyítéka, hogy fönt az erdőkoszorúzta Szepességben ugyanaz a nyelvű nép élt, mint a Balaton körül már az ősidőkben.
Csicsó kicsi falu Szepezdtöl északra, de éppolyan öreg, mínt ez, s a neve szintén sumir eredetű, mint azé. A "esi", vagy "cse" szó a sumirban és a magyarban az újszülötteknek, vagyis a csecsemőnek a neve volt. Dunántúlon az újszülöttet éppen azért még ma is csecse babának nevezik.
Érthető tehát, hogy mint a kicsi fogalmát megrögzítő szó, a mai nyelvünkben kicsinyítő képző lett: pld. kővecs annyi. mint kicsi kő, csi-be annyi mint kicsi barom, csi-csó kicsi víz. Balatoncsicsó falva mellett éppúgy ott van a kis Csicsó nevű ér, mint Somogycsícsó, a komárommegyei Csícsó, Csikesicsó és a szolnokdobokai Csicsó falvak mellett is.
Csopak község neve szintén sumir szó, magyarul víztartó edényt jelent. Szénsavas vize ma is épp úgy csordogál elő, mint a névadás idején, legalább 3000 évvel ezelőtt.
Kenese neve a sumir kanu-su szóból származik, magyarul víztartót, vagy vizeskannát jelent, de ugyanezt jelenti Kanizsa neve is, tehát ezek az ősi szavak nem szláv eredetűek, mint ahogy nyelvészeink állitják.
Bálványos Bálisten nyilvános nagy tiszteletadásának helye lehetett az ősidőben, ahol talán papjai is voltak. Ez a feltételezésem semmi esetre sem alapnélküli, mert - minden istennek hivatalos szolgái, papjai is voltak abban az időben.
Esztergály Zalavárával szomszédos község a Zala folyó mellett. ősi neve feltétlenűl Ister istenasszony emlékét őrzi. Istergál, Istergár annyi mint Ister népe. Az ő nevét őrzik még Esztár bihannegyei és Nagyesztergár veszprémmegyei falvak is.
Még több sumir nyomot is felkutathatnék a Balaton közvetlen környékéről, de ennyit is elégnek tartok. Nem akarom kihívni magam ellen az olvasóm unalmát.
De még egy Balatonparti faluról még sem feledkezhetek meg, ez Balatonudvari. Az udvar szavunkról ugyanis sikerült nemcsak a magyar irodalomban, hanem még a köztudatban is elterjeszteni, hogy az szláv eredetű s a szláv nyelvből átvett szó, még pedig a "dvor" szóból származik. Igy mondják ma az összes historikusaink és nyelvészeink, de így írja és állapítja meg Bárezy Géza is "Magyar szókincs eredete" cimű művének 95. oldalán. De még hány ős sumir eredetű magyar szavunkról süti ki a szláv eredetet, persze éppen olyan alaptalanul.
Lássuk tehát az igazat. Mit mond a sumir nyelv? Azt, hogy "ud" sumir szó magyarul világosat jelent, az úr, vagy vár szó pedig bekerített helyet jelent, de olyat, amelyiknek nines teteje. Ezért az "udvar" sumir szónak magyar jelentése annyi, mint világos bekerített hely vagyis világos vár.
De van egy kisebb bekerített helye is a háznak, mely azzal már egy födél alatt van, tehát nem világos, de az oldala nyitott. Ez a "pituvár", a nyitott vár, vagyis a pitvar, mert sumírul "pi tu" annyit jelent, mint nyitott.
Hívják ezt a helyet vidékenként gádornak, vagy folyosónak is. De általában pitvar a neve ma is. Ebből a szóból származik a patvar, a patvarista, az ügyvédbojtár régi neve is, aki gazdája előszobájában dolgozott.
Udvari nevéről következtetve, ott egy nagy udvarháznak kellett lenni az ősi időben. Azért most bemutatok egy sumir udvarházat.
Ennek a szónak az első felét már ismerjük. A ház szavunk pedig a sum ir hu-us-su szóból származik.
Ez az ősidőben még a hozzátartozó földbirtok területén épült fel. Rendesen palánkkal (sumirul palaku - elhatárolni) volt körülvéve. A palánkon kívül terült el a rét (sumirul retu), vagy mező (sumirul masu) és a szántó (sumirul szontu). Itt termelték a gabonát (sumirul gabni), amelynek szemeit (sumirul szeim), ha azok megnőttek (sumirul nilu, női, növekszik) zsákokba (sumirul szaku) rakták és szekéren (sumirul szigir) a malomba (sumirul mumu) vitték és ott megörölték (sumirul ara). Azután kenyérként (sumirul kuruk) , vagy tésztaként (sumirul daszta) megették. Enni, sumírul esz, vagy eszag.
Rendesen volt a közelben valami mély víz (sumirul meli biz), vagy tó (sumirul is tó).
A palánkon belül az udvar mellett volt a kert (sumirul kiru vagy kirtu). Ezen jutottak a pitvarba, onnan meg a. küszöbön át (sumirul kiszib), ahol a háznép (sumirul asznaab) élt (sumirul élni áál). Ezek voltak az apa (sumirul abu), anya (sumirul ana), az ük (sumirul ugu), az ős (sumirul us) és a gyerekek (sumirul dumugu), sőt a szolgák (sumirul szukal) és a szolgálók (sumirul szukálu) is. Népi magyar nyelven szóga és szógáló szavak egyeznek velük. Külőnben a sumir szavak hangtanilag sokkal jobban egyeznek a népi nyelv szavaival, mint az irodalmival.
A konyhában volt a tűzhely (sumirul ki-izi). Izi sumirul a tűznek a neve. De a mi mai nyelvünkben is megvan az izzó, izzad, izzik szó. Ebből az ősi sumir „izí" szóból származik a magyar iziten, vagyis az isten szó, ami a mai nyelvünkön annyit jelent, hogy tűztevő. tűzcsínáló, tűzadó. A sokat szenvedett ősembernek a legnagyobb jótétemény a 'tűz és a legnagyobb jótevője az volt, aki a tűzzel megismertette.
Érdekes itt megjegyezni, hogy a görögöknél a tűzistent Hefaisztosznak nevezték. De ebben a szóban csak a faisztosz görög, jelentése csináló, a "he" pedig ugyanaz, mint a magyar hő szó.
A konyhában itt (sumirul iti) található egy nagy vizesedény (sumirul nagy annyi, mint nad, víz – biz, edény - edin). Dunántúlon néhol még ma is "edin" az edény. Azután a konyhában volt még a csöbör (sumirul csó-bőr - víztartó bőr). Ennek kisebb alakja a csupor (sumirul cso-po-haru). Tehát a szomjukat (sumirul szuumu) enyhítő ivópohár sem szláv jövevényszó, hanem szumir örökség,
Egy fából való vizes edény a sajtár (sumirul so - víz, tár - tartó) ís volt ott. Ennek kisebb alakja volt a fejősajtár, aminek nevét már zséterre idomította a könnyebb kiejtés törvénye. De ott voltak még a vödrök (sumirul bader), kosarak (sumirul kaser), a garabók (sumirul garru - nádkosár) és a vizes kanna (sumirul is kanna).
A kamrában (sumirul kumu) voltak a különböző szerszámok, így a kasza (sumirul kaz - vágni), ásó (sumirul usutu), ostor (sumirul kinnazu, mai nyelven kínzó), lapát (sumirul lapu tu), kapa (sumirul is kapa), kalapács (sumirul kalapattu), kaparó (sumirul kaparu), hordó (sumirul háru).
A kumu, vagyis a kamra fekvőhely is volt éjszakára. Innen származott a magyar "koma'" szó, amelynek jelentése fekvőtárs. Ugyanezt jelenti a pajtás szó is.
A pajta, mint szellős hely, nyári hálóhely volt.
Az istállóban voltak a marhák, ez a szó sumirul is marha. mert a sumir "mar" igéből származik, ami magyarul a megfogni szavunknak felel meg. Marha tehát megfogott, megszeIídített, házi állatot jelent. A sumir "mar" igéből származik a magyar "marok" szó, amely testünk fogó szerszáma, továbbá a marad és marasztal ige is. A barom szó sumirul bulumnak hangzik, a bárány szavunknak pedig a sumir barin a megfelelője. Még ma is nevezzük a bárányt barinak.
Az istállóban voltak a lovak is, ló sumirul hilu, vagy assza, ebből a szóból származik a magyar huszár, vagyis lovas katona nevünk. A lovakat már abrakkal (sumirul ubru) is etették.
A szérüben (sumirul szieru - száraz) pedig a góré (sumirul gur vagy guru) és a kazal (sumiruI gizal) voltak találhatók.
Végül az ólban (sumirul aul) voltak a disznók, amelyeknek tenyészanyját emsének hívják a mai nyelvünkőn, a sumír nyelven pedig eme vagy emes, altaraban jelentette az életadó és tápláló anyát.
Az egész udvarháznak (sumírul udu-ur hu-u-szu) éber őre (sumirul uru vagy reu) volt a kutya (sumirul kudda) amelynek ugatásától (sumirul ugatu) minden állat (sumirul alad), még a verebek (sumirul buraba) is elriadtak.
A szépen berendezett udvarház felett pedig éjszaka ott volt a csillagos ég, amely sumirul "ug"-nak hangzott, a csillag pedig csillag volt a sumiroknál is. A „csi" vagy "cse" sumírul is és magyarul is kicsit jelent, a „lag" ősi sumir szó, a mi mai nyelvünkben már a könnyebb kiejtésű láng lett. A csillag jelentése tehát kicsi láng, megkülönböztetve a Nap és a Hold nagy lángjától.
Érdekes tehát, hogy a mai magyar falusi anya kenyérsütéskor "lángost" is süt kicsi fiának, de amikor odaadja neki e szóval: nesze csillagom! - még sumirul szól hozzá ma is.
Azt hiszem, hogy elég hűen és érthetően rajzoltam meg annak a balatonparti Udvari községnek ősi képét, és eltudtam hitetni olvasóimmal, hogy amint a felsorolt kezdetlegesebb sumir szavak ősei voltak a mi-mai magyar nyelvünk szavainak, úgy az ősi nyelvet beszélő nép is vérszerinti őse volt a mai magyar nép zömének.
Mert ha az az ősi nép elpusztult volna a későbbi idők sorscsapásaitól, akkor a nyelve is vele pusztult volna el és ma másnyelvü nép élne ott a Balaton táján, de az egész Kárpármedencében is.
Ilyen változásra a történelemben számos példa van. Azért ne zavarjon meg senkit az a külőnbség sem, mely a mai magyar nyelv szavai és az általam idézett sumir szavak között van. mert az emberi nyelv is alá van vetve annak a nagy törvénynek, amit fejlődésnek nevezünk. A fejlődés folyamán a tökéletlenebb tökéletesebbé változik.
A sumir nyelv a mai magyar nyelvvel szemben úgy hangtanilag, mint szóképzésre nézve is jóval fejletlenebb, Erre példával is szolgálhatok.
Mivel az árpádkori oklevél anyagunkat tökéletesen ismerem, összehasonlítást tudok tenni a mai és az ezelőtt 900 évvel beszélt nyelvünk között. A példát az 1055. esztendőből veszem I. Endre királyunknak, a tihanyi bencésapátságot alapító okleveléből (Fej. T. 388). Ebben pontosan körül vannak írva a bencések részére adományozott földbirtokok határai és a határpontok, vagy vonalak az ott akkor élt köznép nyelvén vannak elsorolva. PId. így "nogu aza feke rea" mai nyelven Nagyaszó fokára. Az aszó abban az időben lólegelőt jelentett a sumir assza szó utódaként. Ennek emléket őrzi Asszófő, Aszód, Aszár, Megyaszó, Szikszó stb. községnév.
„Mortis vására kuta rea" mai nyelven Martonvásár kútjára. „Feheru varu rea mene hodu utu rea" , mai nyelven Fehérvárra menő hadi útra. „Petre zenaís hel rea". Mai nyelven Péter szénája helyére.
Ugy-e ezelőtt 900 évvel is mennyire más volt nyelvünk szerkezete, mint ma? Hát akkor 5000 évvel ezelőtt mekkora lehetett a különbség? A "ra-re" rag még külön volt a főnévtől, nem volt hozzáragasztva, mint ma, hanem el volt tőle szigetelve. Tehát nyelvünk akkor még részben szigetelö nyelv volt, amint a sumir is. Ma már tisztára ragos lett a nyelvünk. De ehhez a fejlődéséhez nyelvünknek, hosszú idő kellett.
De ugy-e ebből a vitathatatlan tényből még a legkonokabb vogulistának is el kell ismernie, hogy ezt a sumir - rokon magyar nyelvet csak a sumir nyelvü telepeseknek, vagy ezekkel nyelvileg rokon ősnépnek kellett, illetve lehetett a Kárpátmedencébe vinnie. Erre más értelmes és meggyÖz'ö magyarázat nincs, nem is lehet.
Hogy ezt az igazságot még jobban megerősítsem, néhány olyan telephelyünknek, vagy földrajzi területünknek a nevét ismertetem, amely csak a sumir nyelvvel elemezhető ki és magyarázható meg, tehát még az ősi sumir telepesekkel kerültek hazánk földjére.
Az ősi Ister kanyarulatáról elnevezett ősi városunkról, Istergamról, Esztergomról már írtam, de azt nem írtam meg, hogy ez a város jóval a honfoglalás előtt már a helyén volt, mert 1000 évvel előbb már neve is volt. Tudniillik, mikor a rómaiak Pannoniát meghóditották 44 évi nehéz harc után. Kr u. 9-ben, ennek a városnak Salva nevet adtak.
Nevet adni ugyebár, csak meglevő személynek, vagy tárgynak lehet, ami nincs, annak neve sincs. De megváltoztatni is csak egy meglevő nevet lehet.
Esztergom tehát ősi városa volt az ott élő őstelepes sumir eredetű népnek. Máig is e nép által adott neve maradt meg, mert a nép nem vett tudomást a rómaiak névváltoztatásáról. Azért ennek az ősnépnek a nyelvi és vallási emléke él Esztergom nevében még ma is. Vára az ősidőben bevehetetlen volt, mert a Duna szigetén épült. Arragóniai Simonnak is sikerült megvédeni ezt a várost a tatárok ellen 1241-ben.
Ez az ősi város tehát ősi népének nyelvi alkatát viselte történelmének egész folyamán. Szláv népnek ott még nyoma sem volt. Mégis Pauler Gyula, annak idején, a budapesti Tudományegyetemen a magyar történelemnek nyilvános és rendes tanára, "szláv fészek"- nek mondta mínden alap nélkül a Magyar Nemzet Története című művének a 107. oldalán. A 187. oldalon pedig azt mondta, hogy "a kereszténység alapjait Magyarországon a szlávok rakták le, ez mellett az egyetlen malaszt szó többet bizonyít, mint száz püspök, apát, kanonok, monostor és más efféle szó ellene".
Ezt itt csak megemlítem, majd alább bő és igaz megvilágositast adok róla.
Esztergomtói nyugatra a következő város Komárom volt már szintén az ősídőben, mert ennek neve is tisztán sumir jellegü és jelentésű.
Sumir nyelven Komárom így elemezhető: ka-mor-on. "Ka" a sumir nyelven kaput jelentett, de nemcsak a város, vagy a vár kapuját, hanem magát a várost is. PId. Babilon városának ősi neve Ka-dingiri, azaz az „Isten városa" volt. Ebből a dingir szóból alakult ki a magyar tündér szó, amely tündér Ilona nevében maradt meg. Il-ana, vagy él-ana, élő anya volt, azaz ősi isten, aki a sumir hitrege szerint szülte a világot. A sumirok az élet megindító forrását az anyában látták, mert minden élőlény az anya! méhében alakul ki és készen jön a világra. Ezért volt a sumirok teremtő istenének a neve Anu, amelyből a mi anyu, vagy anya szavunk a nyelv fejlődésének legegyenesebb vonalán, a kőnynyebb kiejtés törvénye szerint fejlődött. Csak az "n" hang lett lágyabb és alakult át "ny"-re, de maga a fogalom az életadójának ősi lénye, Anu, ugyanaz maradt.
A világ egyetlen nyelvén sem nevezik a szülőnőt ma anyának, csak a magyar nyelven, mert mi nemcsak a szót, hanem a fogalmat is örököltük sumir eleinktől.
A szanszkrit nyelven az anya neve "mata", a görögben "métér", a latinban "mater" , az olasz, spanyol portugál és délamerikai nyelvekben "madre", franciául "mére" németül "mutter", dán, svéd és norvég nyelveken "moder", holland és flamand nyelveken "moeder", az angolszász nyelvekken "mother" s az orosz nyelvben "mat".
Tehát vitathatatlan a sumir nyelvi leszármazás és a nyelvet beszélő nép leszármazása is.
Ezt bizonyítja Komárom neve is, amelynek első tagját tehát joggal egyeztethetem a sumir "ka" szóval, a mor" jelentése pedig annyi mint föld, vagy földből való, az ,,0" kőtőhangzó, az "n" pedig úgy a sumir nyelvben, mint a magyarban ma "os-es-ös"-nek felel meg.
Tehát Komárom így elemezve annyit jelent mint földvár, nem pedig szúnyoghely, mint ahogyan a szlávísták kítalálták a "Komarci" szúnyog jelentésű szóból.
Hogy Komárom az ősidőben földvár volt, bizonyítja az is, hogy messze környékén a kőnek még nyoma sincs, azért a földsáncokat két sorban egymás mellé szoritott fatörzsekkel és gerendákkal is erősítették, a közüket pedig földdel töltötték ki. Ezek a falak akkor jobban ellenálltak a kezdetleges ostromló szerszámoknak, mint Ia kőfalak.
Nem is tudták ezt a városunkat sem bevenni a tatárok, amiről IV. Béla királyunknak egy 1245-ben kiadott oklevele (Fej. VI. 1. 114.) tanúskodik, amelyben egy Faluvéne (Folwyn) nevű vitéz emberének őt ekealj földet adományozott a lakosok nélkül maradt Hetényben, mert Komáromot megvédte a tatároktól.
Komáromtól nyugatra a Kisduna mellett van Győr városa, amelynek ősi sumir neve, mielőtt a rómaiak Pannoniát elfoglalták, Arbó volt. Ezt a nevet a rómaiak Arrabonára másították. Arbó tiszta sumir képzésű szó, elől van a jelzett szó, az "ár" s utána a jelző, a "bo". "Ar" a sumir nyelvben éppúgy mint a magyarban, annyit jelent, hogy valamiből sok van. Ha a folyóvíz megsokasodik azt mondjuk, hogy megárad. De nemcsak vízár van, hanem légár, fényár, illatár, szóáradat és színár is van, amit a sumirok még színárványnak, a színek kiáradásának hívtak, mi meg már szivárványnak nevezünk a könnyebb kiejtés törvénye szerint. Pedig ugy-e, nem a szívek kiáradása a szívárvány, hanem a színeké?
Különben ugyanez a képzése a Rába és Rábca folyóknak is. Nekik is, mint Arbónak, az őstelepes szumirfajú és nyelvű lakosság adott nevet. A Rába szó az Arbó könnyebb kiejtésű alakja.
A Rábca név az Ar-bo-tu sumir alakból származott. Jelentése annyi, mint bőáradást csináló. Hogy e szófejtésem nemcsak nyelvészetileg, hanem a valóságban is mennyire igaz, bizonyítja az a tény, hogy egyszer győri kisdiák koromban éjjel kellett menekülni a rábcaparti lakásomról, mert a víz szint je már csak két arasznyira volt a töltés tetejétől. Győr határában van egy Hecse nevű. major. Kielemezve: hő-cso, annyit jelent, mint hővíz.
Tehát Győrnek ősi Arbó neve és a két folyójának mai neve nem véletlenül keletkezett, hanem e neveket csak olyan nép adhatta, amelynek nyelvén az Arbó, Rába, Rábca bőáradást jelent. Megjegyzem mint érdekességet, hogy az ősi hagyományt őrző egyszerű falusi de ősi nép azon a környéken a Rába szót ma is Rábonak ejti. Rábó pedig az Arbó könnyebb kiejtésű alakja.
Győr mai neve a gyűrű szóból eredt, mert gyűrű, vagyís kőr alakja volt a későbbi várának.
Az "ár" szóval kapcsolatban itt emlékszem meg Arad városunkról is. A neve ennek is a sumirban éppen úgy rnínt a magyarban, áradásos, árveszélyes helyet jelent.
De ennél a. városnál nemcsak ez az említésre érdemes, hanem az is, hogy azon a területen, ahol a mezopotámiai sum ir néppel rokon hurriták és kanaaniták laktak, már az ősidőben két Aradnevű város volt. Az Egyik a Holt-tenger délnyugati oldalán, a másik pedig a feníciai tengerparton. Az elsőről a Biblia emlékezik meg a következő szavakkal: "És hallotta Arad kananeus királya, aki Kánaán földjének déli részén lakott, hogy Izrael fiai megérkeztek" (Numeri XXX. 140-41).
Tehát Kánaán földjén az izraeliták megszállása előtt már egy Arad nevű városállam volt, amelynek királya és ennek pedig országa és népe is volt ott.
Tehát Kánaán földjén az izraeliták megszállása előtt már egy Arad nevű városállam volt, amelynek királya és ennek pedig országa és népe is volt ott.
Ez az Arad nevű városállam azután ott később megszűnt, lakói is elszéledtek. A másik Arad gazdag tengerparti városállam volt Feníciában már Kr. e. a IlI. és II. évezredben. Nagyméretű tengeri kereskedelmet bonyolított le. Hajói az akkor ismert világ minden részében megfordultak. A város maga egy szigeten épült a tengerparthoz közel. Tehát nemcsak a tenger és erős várfalai védték meg az ellenségtől, hanem még jelentékeny hajóhada is.
De Mohamed negyedik utódjának, Othmánnak, sikerült ezt a bevehetetlennek minősűlő várost mégis elfoglalnia.
Bíborbanszületett Konstantin keletrómai császár, aki a honfoglaló magyar törzsekről oly kimerítő értesítést irt a "Birodalom kormányzásáról" című művének VilI. fejezetében, ugyanott a XX. fejezetben írta meg Arad elpusztításának történetét is. Még 300 év múlva, az ö uralkodása idején is 'lakatlan pusztaság volt ez a gazdag város, azután végleg elenyészett.
De névleg mégsem szünt meg, mert a Kárpátmedcncében a Maros vize mellett épült egy Arad nevü vár és város ismeretlen időben, amely ott ma is megvan.
Ez már Szent István korában is a mai helyén volt, mert az általa szervezett Arad-megye töle kapta nevét.

Vajon elhihető-é, hogy a palesztinai és a feniciai Arad nevű városok elpusztulása és a kárpátmedencei Arad vár és város keletkezése között nincs összefüggés?
Ez nehezen hihető el, mert ugyanolyan nevű telephelynek nevet csak ugyanolyan nyelvű nép adhatott, mint amilyen a másik két Aradban élt és ahonnan az menekülni volt kénytelen.
Különben is a mi őstelepes népünknek a feniciai néppel bizonyítható összeköttetései is voltak. Arad pedig Fenieia egyik jelentős városállama volt. Itt még azt jegyzem meg, hogy a sumir földnek a legdélibb részén, ahol az Eufrates folyó a Perzsa öböl előtti ősmocsarakba ömlött, volt egy Eridu nevű város is. Ennek nevében a meghatározó mássalhangzók teljesen megegyeznek az Arad név gyökhangzóivaL Tehát a két szó származása és jelentése is megegyezett. Mivel pedig az Arad szó hangtanilag teljesen kialakult, ez a szóalak minősül Eridunál régebbinek.
De azon a területen, amely a Perzsa öböltől félkaréjban a feniciai Aradig terjed, más érdekesség is van. A Bibliában a Királyok IV. kőnyvének 18. fejezete 34. sorában ez olvasható: "Hol van Emath és Árpád istene?" A XXX. fejezet 13. sorában pedig ez áll: "Hol van Emath és Árpád királya?'"
Emath, ma Homa, az Orontes folyó mellett feküdt, tőle délre pedig egy Emesa nevű város volt. Eme sumir szó, tápláló anyát jelent, mint már Írtam. Emlő szavunk a csecsemő táplálkozásának a szerve, emes aki táplál, emat pedig táplálékot jelentett. Ugyanez a szó van az emésztés szavunkban, ami nem más, mint az étkezés befejezése. De ugyanez a sumir szó van, amint már írtam, a mi emse szavunkban, sőt egy falunevünkben is, a györmegyei Enese község nevében, amely hangtanilag az emese szó kicsiszolt mása.
A feniciai Arad felett volt egy másik magyar hangzású város is. Ennek Ugarit volt a neve és egy termékeny síkságon terült el. Ugar, az ősi sumir nyelvben és a mai magyar nyelvben is szántóföldet jelent, az "it" pedig az arámi nyelvben, amely akkor ott a lakosság neve volt, férfit jelentett, "itta" pedig aszszonyt jelentett. Ez már rég kihalt nyelv, de Jézus még ebben a dialektusban beszélt. Jairus leányának például ezt mondta: "Tal itt kumi" - mondom asszony kelj föl.
Ugarit tehát földműves embert, illetve lakosságot jelentett, de később tekintélyes kereskedő város is lett.
Mindezeket pedig azért írtam le és tártam az olvasó elé, hogy saját szemével is lássa azt az igazságot, hogy a földnek melyik részén voltak a magyar helynevekhez értelemre és hangzásra is azonos helynevek. A vogul őserdőben, vagy Mezopotámiában és kőrnyékén.
Ha ott Voguliában csak egyetlen magyar hangzású és értelmű helynév akadt volna, mily nagy újjongással kürtölték volna világgá a vogulisták azt a rokonságot bizonyító tényt.
De egyetlen egy sem akadt, tehát agyon kell hallgatni, el kell némítani még az ilyen beszédes tényeket is, mint amilyeneket itt felsoroltam.
Sabaria volt a neve annak a telephelynek. Amely Pannonia fővárosa lett, mikor a rómaiak Kr. u. 9-ben ennek meghódítását befejezték és a tartományt megszervezték.
Hogy ezt a várost tették a tartomány székhelyévé, azt jelenti, hogy Sabaria nemcsak megvolt már a római hódítás előtt, hanem alkalmas is volt arra, hogy egy nagy provincia fővárosa legyen.
Nevének csak az "ia" végzete latin, asabar sumir szó, vizes, vagy sáros helyet jelent. A "sza" vagy "szo" sumirul vizet jelent, mint a "to", "so" és "cso" is. A "bara" jelentése pedig valamit létrehozni, szülni, alkotni, ugyancsak sumir nyelven. A víz, a földből mit hoz létre? Sarat. Tehát a névadó lakosságnak sumir nyelvünek kellett lennie.'
Éppen azért a Kárpátmedence más részein is találunk "szabar" nevű helyneveket. Igy a mai Győrszentmárton község ősi neve Szabar volt. A rómaiak ezt Sabaria sicca-ra, azaz száraz Sabariára változtatták. Azért, mert a Pannonhegy oldalán épült, a víz tehát leszaladt róla és nem csínálf sarat.
A Névtelen jegyző azt írta róla, hogy a hegy oldalából előtörő forrásból nemcsak Arpád és vezérkara ivott, hanem a lovaikat is megitatták.
Ez ősi város mellett elfolyó patak neve Pannosa volt. Sumirul Panno-so annyit jelent, mint Panna vize. Ez a Panna szó pedig Anu ősi sumir teremtőisten beceneve. Ezt a folyót ma már Pánzsának nevezik a könnyebb kiejtés törvénye szerint, de ma is híven őrzí ősi sumir nevét. Van egy Szabária Szombathelytől nyugatra, a mai Burgenlandban, azután a régi Zalavár mocsárral vedett romjai szomszédságában van Zalaszabar, Baranyában van Hercegszabar, Nógrád-megyében Nógrádszabar, Sopron-megyében Alszopor, Felszopor és Sobor, végül Veszprém-megyeben van Szapár nevű község. Mindegyik sáros, agyagos, ragadós földön fekszik. A két Szoport kivéve mindegyikben megfordultam.
Ezek a sumir nyelvű helynevek mind azt bizonyítják, hogy sokszáz, vagy ezer évvel a rómaiak előtt olyan nép lakott ott, amelynek nyelvén a sáros szó szabart jelentett. Ezt a népet nem szívták fel az Európát elözönlő árják, hanem nép és nyelvtörténeti alaprétege lett a később magyarnak nevezett népnek és nyelvnek is. Mindkettő, a nép is, a nyelv is ott alakult ki, az egymásra települő néprétegekből. Arpád és népe csak az utolsó hódító katonanép volt hazánk szent földjén, csak új nevet adott neki, mert hatalmat szerzett felette, de cserébe a hatalomért, odaadta a saját nyelvét, mint minden hódító nép Európában.
Az említett Sobor, Győr- és Sopron-megyék határán fekszik, a Rába balpartján. A neve kielemezve so-bo-ár, annyi, mint bőven áradó víz. Letagadhatatlanul sumir képzésű és jelentésű szó.
Ez az alapszava Sopron városunknak is, kielemezve: So-bo-ar-on - bőven áradó víz. Földrajzilag erre rá is szolgál, mert közvetlenül mellette van a Fertő tava. Tehát Sopron városának a neve nem gázló várost jelent gall nyelven, mint ahogy azt valamelyik nyelvészünk kitalálta. Egy város nem gázol a vízben, mint a gólya és átgázolni sem lehet rajta, mint a pocsolyán.
Ugyanilyen képzésű és jelentésű szó Pozsony is. Ki: elemezve: Bo-so-on, bővizű hely. A kezdő "b" betű a könnyebb kiejtés törvénye szerint alakult át "p"-vé. Hogy nevének megfelel, nem szorul bizonyításra, mert mellette folyik a nagy Duna.
Bár példának elég volna ennyi is, de mégis folytatom még, mert e nehéz tétel bízonyításához tömeg adatra van 'szükség.
Kazsok, somogymegyei falu ma, az Arpádkorban királyi birtok volt. Az oklevélben (Fej. V. 1. 96.) Kasuc néven szerepel. Tiszta sumir képzésű és jelentésű szó. Kielemezve: sok kaput vagy is sok házat jelent.
Bozsok (Bosue) és Buzsák (Busuc) somogymegyei falvak szintén a király birtokállományához tartoztak. Az elsőt Szt. István adományozta el a veszprémi egyháznak, (Fej. VI. 2.1350.) A másikat IV. László adta 1279- ben (HO. Ill. 14.) János nevű ispánnak, aki a lázadó németújvári Henrik ellen, különösen pedig a Morvamezőn Ottokár cseh király elleni harcban, úgy harcolt, mint egy haragvó oroszlán". Mindegyik falu neve sok, vagy nagy bőséget jelent és tisztán sumir képzésű.
Csaba (Csobo) egy somogymegyei puszta neve ma, hajdan falu volt. II. Endre királyunk adománylevelében szerepel 1222-001 (Fej. VII. 1. 209.) tisztán a sumir nyelv szabályai szerinti képzés, jelentése víz-bő, vagy bőviz, Ugyanez a képzése Békéscsabának, Piliscsabának és Rákoscsabának is. Mindegyik mellett ott van a "cso"- a víz- ma is.
Csanád nevünkben is a sumir "cso" víz és "nad" mai kiejtéssel nagy szóösszetétel van. Jelentése mai nyelvünkön: nagy víz.
Szálsok (Salsuk) baranyamegyei falu Szt. Istvánnak a pécsváradi apátság részére 1015-ben kiadott oklevelében (Fej. 1. 291.) szerepel. A neve sokszállást jelent. Tisztán sumir képzésű név.
Susuk (Susue) neve vízsokat, vagyis sok vízét jelent. Tisztán a sumir nyelv törvénye szerint képzett szó. Ill. Endre királyunk adományozta el egy Mihály nevű ispánjának 12gB-ban. (Fej. VI. 2. 122.)
Luzsok ősi Baranyában található. Lusok vagyis sok ló volt a régi neve, tehát egy nagyobb arányú lótenyésztésre vall a neve és tisztán sumir képzésü szó.
Szekszárd nevének jelentése sumírosan szék száraz, mai nyelven száraz szék, a pécsváradi alapító oklevél (Fej. I. 291) sorolja fel azok kőzőtt a falvak között, amelyeket Szt, István adományozott az ottani bencés apátságnak. Nevének "száraz" jelentésére azzal szolgált rá, hogy a régi város, illetve a mainak régi része dombon épült, így a víz Ieszaladt róla. A rómaiak Alescara változtatták ősi nevét, tehát a római hódítás előtt már virágzó város volt, még pedig a mai nevén. ősi nevét csak olyan nép adhatta, amelynek nyelvében annak értelme és jelentése is volt. Neve tisztára sumir képzésü, tehát az ott lakó nép is csak sumir rokon lehetett.
Szomszédságában a Dunapartján van Szekcső, elemezve szék-cso annyit jelent, mint szék vizes, vagyis vizes szék, vizes szálláshely. Nevét a Duna vizétől kapta, de nagyon régen mert szintén tisztára sumir képzésű amint azok Kaposszekcső és Tápiószekcsö községének nevei is.
Bélmura, Bél sumir isten tiszteletére szánt hely volt a Mura folyó mellett. Ma Muraszombat van a helyén. Ill. Endre királyunk adományozta el Hahold fia Istvánnak 1297-ben (W. X. 250.). Nemcsak Bélisten volt sumír, hanem e telephely képzése is.
Öllye, egykori somogymegyei falu nevét az oklevél (W. Ill. 190.) Élyának írja. A sumir ÉI istennek és a magyar Élő istennek a neve van benne, akinek nevét csak hazátlanná lett sumir népe vihette magával oda a somogyi lankákra, vagy a többi lankáira is a Kárpátmedencének.
Egy másik ÉI istenre emlékeztető oklevelet is találtam. Ezt V. István királyunk adta ki 1273-ban a Nyúlszigeti apácák részére, akik között ott volt nővére, Szent Margit is.
Itt egy szigetről van szó, amely a Csepel-szigét és Taksony, pestmegyei község között fekszik ma is ölbő néven. Az oklevél (W. XII. 242. és Fej. V. 1. 49.) Ilbeunak írja, amit ÉI istenböségének lehet fordítani.
Különben ölbö nevű falunk is van Vas-megyében.
Szomor, komárommegyei kőzség Erzsébet királyné oklevelében szerepel 1275-böl (Fej. V. 2. 286. és W, XII, 144.). Tiszta sumir képzésű $ jelentésű szó, A sumirok nemcsak a betűket írták mórba, földbe, hanem házaikat is abból építették. Nádjuk volt bőven, ebből szerkesztették meg a ház vázát, azután ezt kétoldalról sárral, vagyís mórral betapasztották. Mórból épít a szegény falusi magyar ember még ma is, az ősi Dunántúlon.
Van Mór nevű falunk is Fehér-megyében, amely sáros nevére ugyancsak rászolgál.
De ugyanezt jelenti Mócsa komárommegyei falu neve is, amely Fennena királyné oklevelében szerepel (Fej. VI. 191.), sőt ugyanezt jelenti az abaújmegyei Tomor falunak a neve is, to-mor, annyi mint sáros tó.
Ez is tisztán sumir képzésü és jelentésű szó.
Malomsok, V. István király 1271-ben egy Malomsok nevű földet adományozott a györi vendégeknek (Fej. V. 1. 11.). Ennek a határa Győrtől Zámolyig terjedt.
Ez a falu már nincs meg. Ellenben Győr-megye sokoraljai járásában a Marcal folyó mellett két ilyen nevü község van ma is, úgymint Ómalomsok és Újmalomsok. Ez a falunév is tisztán a sumir nyelv szabályai szerint képződött, elől van a főnév, utána a számjelző melléknév. Maga a szó azt a szerkezetet jelenti, amely az őrlést végzi, sennek gyökszava csak a sumir "ma" és "mu" összekapcsolásából keletkezhetett "ma-mu"- vá, amelynek jelentése az, hogy őröl magot. Mert amint a sumirok voltak a világ első gabonatermelői. úgy első molnárai is csak ők lehettek. A latin molo – őrölni éppúgy tőlük származik, mint az orosz melnik, vagy a tót mlinár.
Említettem már, hogy Kr. e. a Ill. évezredben az u. n. Péceli korszakban már virágzó földművelés és gabonatermelés volt hazánk területén. A gabonaszemeket tehát már akkor valamilyen eljárással lisztté kellett porlasztani, hogy étel lehessen belőlük. IV. Béla királyunk felesége, Mária királyné, férje jóváhagyásával a pozsonyi várhoz tartozó Bős és Arpádsoka, az oklevélben Arpasuka nevű falvakat 1269-ben Miklós nevű ispán nak adományozta (W. VIlI. 265). Bős bőven termő földet, Arpádsoka pedig sok árpatermő területet jelent. Ez utóbbi név tisztán sumir képzésű és bizonyítéka annak, hogy magát az árpa gabonafajtát nevével együtt szintén a sumiroktói örököltük.
Tósok az oklevél (Fej. VI. 7. 350.) szerint Thusuktelke néven szerepelt. Ez a falu ma is megvan Veszprémmegyében. A neve tiszta sumir képzésű és jelentésű. Tótsok IV. Béla ezt a falut a német lovagrendnek adományozta, azelőtt szolgagyőri várbirtok volt. Az oklevél (Fej. IV. 1. 313 és W. II. 152.) "Suk"-nak írja.
Magyarsok nevű falu kettő is volt az Árpádok korában Magyarországon. Az egyik a soproni vár tartozéka volt, amelyet Ill. Endre királyunk cserélt el egy Mihály nevű ispánnal, 12g8-ban (Fej. VI. 2. 122.). A másik Nyitra-megyében, a vágsellyei járáshoz tartozott. Mindkettő tiszta sumir képzésű szó. .
Tarcsa. Kielemezve Tar-cso, annyi mint tartó vizet. vagyis víztartó. Tiszta sumir képzésű és jelentésű ősi szó. A régi Nagymagyarország területén hét ily nevű község van. Egy található a régi Vas-megyében, a mai Burgenlandban. Híres fürdőhely, mert kétféle gyógyforrás bő vize bugyogott fel már sok ezer évelőtt ott. Az egyik szénsavas, a másik kénsavas. Mint telephely is, már néhány ezer évvel megelőzte a magyar honfoglalást. Nevet is az az ősnép adott neki, amelyik "cso"-nak nevezte a vizet, csuhának a vízhatlan felsőruhát, csupornak, csöbörnek és kancsónak a víztartó edényt, csónaknak a vízijárművet, csatornának a vízvezető árkot, csutorának a nyakba akasztható vizesedényt, amelyikből idővel bortartó edény lett.
Igaz, hogy a mai magyar is így nevezi ezt az edényt, de már nem tudja, hogy miért, pedig az ősi neve víztartót jelent, mert az ősember már akkor is ivott vizet belőle, amikor még a bort nem ismerte, csutora tehát akkor is volt, mikor a bornak híre se létezett.
Látják kedves Olvasóim, hogy milyen messzeható őstörténet árad ki egy kis csutorából? Ilyen őstörténet tör elénk Tarcsa nevéből is, mert azt is csak az a nép nevezhette el, amelyiknek nyelvében a tarcsa szó víztartót jelentett és még akkor mikor a víznek a nép ajkán "cso" volt a neve.
Tarcsa nevű falu van még Mosonmegyében, Pestmegyében, Békésmegyében a Körös vize mellett Köröstarcsa, Biharban ~rtarcsa és Háromszékben Tarcsafalva.
Ezek a szavak pedig csak azt az egy igazságot hirdetik és bizonyítják, hogy ugyanaz a nyelvü nép élt az egész Kárpátmedcncében már akkor, amikor a vizet "cso"-nak hívták.
De ilyen nagyon ősi nevűek és származásúak az ide nem messze levő Alsó- és Felsöpula nevű községek is. Pula sumir szó, mai nyelvünkön gyereket jelent. Az ország több részén ma is pulyának hívják a gyereket és pulinak a juhászkutyát.
De volt egy Záhpolya nevű előkelő magyar család is, amelyikbőI származott Záhpolya János, a mohácsi vész utáni magyar király.
Éppen amikor már nyomda alá kezdtem diktálni e művet, az egyik amerikai barátom elküldte nekem dr. Pálfalvy Sándor, az amerikai Birmingham városban működő magyar orvosnak házilag előállított és sokszorosított puli című lapját. Ebben két olyan sumir írással írt agyagtábláról ad hírt, amelyek feltétlenül érdekelnek minden magyar embert, mert e két agyagtábla írott tartalma a magyar őstörténettel szervesen összefügg.
Ezek az Írott agyagtáblák a sumirok egyik legősibb városának, Urnak a romjaiból kerültek elő, kőrülbelül a Kr. e. 3500. esztendőből. Jelenleg a British Múzeumban vannak, Londonban. Az egyik cserép múzeumi száma 307, a másiké 863. Az egyik' egy Kuth nevű sumir család jószágállományának fajta- és darabszám szerinti jegyzékét tartalmazza, a másik pedig egy Bana nevű családét.
A Kuth nevű családnak 216 lova legelt a mezőn s a pásztor 8 kuvasszal vigyázott reájuk, 167 szarvasmarháját 6 komondorral őrizte a gulyás, 620 juhot 2 falkában pedig 3-3 pulikutyával őrizték a juhászok. A Bana nevű családnak 72 lova legelt s erre vigyázott 2 kuvasz, 436 darab szarvasmarha volt két legelőn 6-6 komondorral és 2-2 pulival, 840 darab juhot három falkában egyenként 2 komondor és 3 pulikutya őrzött.
Az itt említett kuvasz-, komondor- és pulikutyák tchát öt és félezer év időtávolságából azt ugatjak a jelenkor sok süket magyarjának a fülébe, hogy ők vér szerinti és névszerinti ősei a mai magyarországi hasonnevü utodaiknak, mert ezek azzal az őstelepes néppel kerültek a Kárpátmedencébe, a jelenlegi hazájukba, Magyarországba, amelyik nép már 5500 évvel ezelőtt is tartotta, nevelte és felhasználta őket, még a Puratu, vagyis az Eufrates mellett. ök tehát ugyanazt a népet szolgálták már akkor, amelyik most is szeretettel tartja eket a Duna-Tisza táján.
Erre más értelmes magyarázat nincs!
De nemcsak az említett kutyák élnek ma is Magyarországon, hanem a két sumir család neve sem halt ki a mai napig 'Magyarországon. Számos Kuth, vagy mai kiejtéssel Kuthi család van Magyarországon, e sorok írója is többel találkozott. A Bana nevű családról pedig még írás os bizonyítékokat is találtam az Arpádkori Oklevéltáruríkban. PId, a Hazai Okmánytár IV, kötetének 88. oldalán az olvasható, hogya Vas-megyeben működő és a várjavakat visszaperlö bizottság Szünőse (Scynse) falvát elvette egy Bana nevű embertől, mivel előbb az várbirtok volt. IV. Béla királyunk azonban visszaadta neki, mert ő ezt a falut cserében adta Banának az ő Léka melletti Velike nevű örökbirtokáért (HO. IV. 88.). V. István király 1259-ben Bana fia Párísnak Káld községben juttatott egy részbirtokot (Fej, VII. 3. 39.) De az ország külőnbőző helyein ma is vannak Bana nevű családok. Gyerekkoromban a falumban, a győrmegyei Téten is volt. Az evangélikus egyház anyakönyvei bővebb felvilágosítást adhatnak.
A sumir nyelvben a kutya neve kudda. E szónak a tőve: kud, jelentése többek között: "harapás". A "du" magyarul tevőt, csinálót jelent. Kuddu, vagy kudda tehát harapást csinálót, vagy harapós állatot jelent. A magyar kutya SZÓ pedig ennek az ősi kudda sumir szónak a könnyebb kiejtés törvénye szerinti egyenes utóda
Említettem már, hogy a lovat a sumirok más néven „assza"-nak is nevezték. A kuvasz ősi neve kuassza, kuasz volt, ami lóőrző kutyát jelent, a kumundur pedig a mundéros, vagyis a bundás kutya. A puli meg a gyerek-kutya, vagyis a kistermetű kutya, amint ma is beszélünk gyereklányról, vagy gyerekemberről is.
Tobaj sumir képzésű név, jelentése tó-bő, Mai nyelvünkön bő tó, vagyís nagy tó. Ennek a névnek meg is felel, mert közte és Németújvár között ma is egy nagy tó van, amit ma halastónak neveznek. Tiszta sumir képzésű és származású szó, amint a vele szomszédos Tarcsa is. Ugyanaz a nép nevezte el őket már az ősidőben. A szomszédos Németújvár már a honfoglalás után épült. Ezt először II. Géza királyunk említi meg egy oklevelében 1157-ből (Fej. VII. 5. 117.), amelyben az akkor épült vár tartozékait sorolta el.
Csobaj, szabolcsmegyei község, ugyanaz a sumiros szerkezet, mint Tobaj, csupán a tó mindíg nagyobb víz volt, mint a "cso". Nevének jelentése nagyon érthető. mert mellette folyik a Tisza és az ott levő tóből ered a Takta.
Sömjénsuka puszta a győrmegyei Gyarmat község határában van. Sömjén a semmilyen, értéktelen szóból származik. Az. olyan kaszálót, vagy legelőt hívják sömjénesnek
Dunántúl, amelyben sok a sásos, savanyú fű, amit a marha nem eszik meg. Tiszta sumir képzésű szó.
Somorja első szótagja a "so", vizet jelent, a másik anor", pedig földet, tehát jelentése földes, vagyis sáros víz. Hasonlít a már emlí tett Szomor község nevéhez, úgy jelentésre, mint tiszta sumir képzésre vonatkozólag is. Mor-so volt az ősi neve a mai Maros-Somlyónak, jelentése sáros víz.
Varsány úgy képzésre, mint jelentésre ősi sumir szó, vonatkozik pedig arra az ősi halászó eszközre, amelyet fűzvesszőből. vagy később zsinegből fontak. Egy befelé egyre szűkülő úton a hal bele mehetett, de kifelé már nem volt kiut. Nevének jelentése magyarul vizívár, vagy vizi rekesz. Az ősídőben már kedvelt halászó eszköz volt, amint bizonyítják ezt a nevéből származó községnevek is. PId. Nagy- és Kisvarsány Pestmegye, Varsány Nógrád- és Veszprém-megye és Varsád Tolna-megye.
Koroncó győrmegyei község. Igen kevés ember van, aki a nevét is hallotta. Annyira félreeső helyen van, hogy .minden nagyobb esemény kikerülte. Pedig alig van öregebb falunk nálánál. Neve sumir nyelven elemezve: Kuruntu. Kurun a sumir ősidőben kenyeret jelentett, a "tu" tevőt, csinálót, termelőt jelent. Nevének jelentése tehát a mostani magyar nyelven, kenyértermő hely. Erre a névre rá is szolgál, mert határának az a része, amely Rábapatona felé esik, ahol Gézaháza major is van, olyan fekete a föld mint a Bácskáé.
De hogy lett a kurunból kenyér? A könnyebb kiejtés törvénye szerint, A magánhangzók közül a legnehezebben kiejthető az "ú" és "ű" hang, mert ezek kiformálásához még az ajkak gömbölyű összehúzás ára , csucsorítására is szükség van. Azért idővel az "u" ból a könynyebb kiejtésű "o" let vagyis a kurunból koron. Ebből pedig idővel a még könnyebb kiejtésű keren alakult ki, ami lágyít va kereny lett. E korból származik a Kerény bácsmegyei falunk neve. A szó közepén levő nehéz hangzású "r" betűnek a szó végére szorítása után lett a mai kenyér szavunk. Hogy mennyi idő kellett ehhez az átalakuláshoz, nagyon nehéz megmondani. Az előkerült sumir cserepeken még „kurun" a kenyér. Koronná és kenyérré tehát csak jóval később, a Kárpátmedencében alakult át.
Kr. e. a 2500-ik év körül a rézkorszaknak ugynevezett Péceli szakaszában már földművelés, kenyérmag tennelés volt hazánkban. Tehát e szónak kenyérré átalakulása csak ott a Kárpátmedencében mehetett végbe.
A kenyér szó irásos nyomára először egy 1210-ben kiadott oklevélben akadt am. A győri káptalan intézkedett ebben a Kenyeri nevű puszta körül lakó bakonyőrök ügyében, akik a szentmártoni apátság varsányi és lázii népeit háborgatták. (Pannonhalmi oklt: 1. 619.)
Koroncó mellett folyik egy középnagyságú folyó. A nevét a környező nép folyása egész hosszában "Marcó"- nak hívja, de hivatalosan Marcal a neve. A forrásnál levő falut már Szent István is Marcalfő néven adta a veszprémi egyháznak (Fej. 1. 289.). Pedig ősi neve Marcó lehetett, mert így van értelme sumir nyelven. "Mor-tu" annyit jelent, mint sarat csináló, szóval főldes, iszapos víz.
Úgy vélem, hogy a Marcal nevet a rómaiak adták ennek a folyónak valamelyik Marcellus ernberűkről. De a nép nem vett tudomást semmi ilyen elkeresztelésről és úgy mondta a nevét tovább, ahogy őseitől hallotta, amint mondja ma is.
Még csak egy sumir örökségről emlékezem meg, mert ennyi példa után a jóhiszemű olvasó meggyőződhetett állításom igazáról; a makacs kétkedőket és a mindennek ellentmondókat úgy sem lehet meggyőzni.
Olyan ősi szitkozódó kifejezést idézek, amilyet még ma is sumir nyelven mondanak Magyarországon. Ez pedig így hangzik: "Gézengúz gazember".
Hallottam e nem dicsérő kifejezést Dunáninnen, Dunántúl, a Felvidéken és Erdélyben egyaránt. A mai magyar ember a harmadik szót megérti belőle, de nem helyesen értelmezi már, mert azt hiszi, hogy a gazember szóban a gazhoz való hasonlítás azért sértő és lealázó, mert az egy ártalmas, tehát haszontalan gyomnövénynek a neve, amely tönkreteszi az értékes és hasznos növényeket.
A sumir nyelvben a "gaz" gyilkost jelent. Az a gyomnövény is azért kapta a gaz nevet, mert megöli a nemes növényt. A géz, vagy giz szóból pedig az elmúlt pár ezer év alatt kéz lett a könnyebb kiejtés törvénye szerint, a gúz pedig gúzs-ra, bilincsre változott.
Tehát ez az ősi sumir címzés a mai nyelvünkön "kezén megkötözött, vagyis kötnivaló gyilkost" jelent.
Hát ami azt illeti, sumir őseink sem voltak válogatósak a címek osztogatásában, különösen, ha megharagudtak.
De van egy ősi dalfoszlányunk is sumir nyelven. ősi Sárkőzben a leánykák még ma is énekelik ezt a versenkint ismétlődő dalt: "él-e, dudál-e, rózsám szeréte". Az "al" sumir szó magyarul az élni igét jelenti. A "du" szintén sumir szó, magyarul hangot jelent. Duda hangzó szerszám, dúdol, vagy dudál annyi, mint hangot ad, énekel, vagy beszél. Tehát az ősi sumir hangfoszlány mai nyelvünkön így adható vissza: él-e, beszél- e?
Tehát ezek az ősi és ma is élő emlékfosziányok mind azt igazolják, hogy az őstelepes magyar nép sumir-rokon volt, mert kétségkívül tény, hogy csak annak
az ősi népnek leszármazóival és utódaival együtt maradhattak meg azok az ősi szavak. Koroncó nevet is annak a marcal parti kis falunak csak sumir-rokon nép adhatott még akkor, amikor a kenyeret koronnak nevezte.
De ez a nép egyfolytában, megszakítás nélkül ottmaradt az idők változásain akkor is, amikor a nyelv törvénye a koronból kenyeret alakított.
Érdekes azonban az, hogy az ősnép kenyerének a neve idők folyamán változott és alakult, de a telephelyének neve megmaradt még abban az ősi alakban, mikor a kenyeret koronnak nevezték. Ezért őriznek a helynevek évezred es múltat. Tehát az azokból való következtetés nem helytelen és nem is téves.

VIlI. AZ őSTELEPESEK MűVELTSÉGE

Minden műveltségnek alapja a földművelés, a mindennapi kenyérhez szükséges gabonának a megtermelése, mert enni az ősidőben is mindenkor és mindennap kellett.
A vadászzsákmány bizonytalan volt az ősember gyarló fegyverei miatt, éppen azért telepedett le a folyók és tavak mellé, mert abban a halbő időben a halfógás volt a legbiztosabb és a legveszélytelenebb élelemszerzés. Halat akkor még tapogató hálóval vagy veszőkosárral is lehetett fogni.
De az ember nemcsak húsevő lény. őrlőfogai bizonyítják, hogy a kőkorszaki őse még sok magot őrölhetett velük.
Gondoljuk el, hogy milyen nehéz, emberfeletti munka volt kőlapáttal lazítani fel a földet a gabona elvetéséhez és minden munkát, egészen a Iísztté porlasztásig, kézzel és kővel kellett végezni.
A 400.000 éves vértesszőllősi ember még igen nehezen élhetett, azért telepedett a tatai Öreg-tó mellé, hogy a halászatból éldegélhessen. De a körülbelül 4000 éves nagyperkátai és az 5000 éves lebői ember már könnyebben élt. Koroncó neve is azt bizonyítja, hagyott már rendszeres gabonatermelés volt. A gabonatermelést pedig az egész világon a sumirok, vagy az ő tanítványaik vezették be.
Nyugodtan állapíthatom meg tehát, hogya kárpátmedencei ősnép az utolsó két évezredben gabonaszükségletét már maga termelte meg, de ipari szükségleteit is maga állította elő, múzeumaink leletanyaga szerint.
A mezögazdaságnak abban az időben a fontosabb és könnyebb ága az állattenyésztés volt, mert az állattartás, a gulya teregetése könnyebb munka volt, mint a földművelés. De minket most e kérdésnél az a tény érdekel legjobban, hogya kárpátmedencei őslakos nép marhája nem az európai fajtákkal mutat közeli rokonságot, hanem a mezopotámiai, a szíriai és az egyiptomi fajtákkal: a villásszarvú, fehérszőrű fajtával. Amelyik ezelőtt 100 évvel még kizárólagos fajtája volt a magyar szarvasmarha állománynak.
Ez is mutatja, hogya kárpátmedencei őstelepes nép, a földnek melyik tájékáról vetődött mai hazájába.
De különösen jellemző a Kárpátmedencét lakó ősnépre a szellemi műveltségben való jártassága, aminek letagadhatatlan bizonyítéka a saját külön írásrendszere. Az írás tudománya pedig minden időben és minden népnél a műveltség fokmérője volt már az ősidőben is. Az óvílág írástudó népei, a sumirok és az egyiptomiak, az anyagi kultúrának is fáklyavivői voltak.
De az Írásrendszere még ezeknek is igen nehézkes volt, mert képpel, vagy a képnek apró vonalakból öszszeállított vázával - mint az ékírás volt - az emberi érzelmeket és gondolatokat nagyon nehéz volt megértetni. Azért mindkét nép írástudói a saját használatukra az emberi hangokról is készítettek; jeleket és azokat magánfeljegyzéseiknél használták is. Ezekből a jelekből alakult ki azután az emberi hangot rögzítő betűírás.
Fenicia önálló városállamokból állott. Nevezetesebbek voltak: Tyrus, Sidon, Berythus, Byblos, Arad és Ugarit. Népük józan kereskedőkből és munkásokból állott. Az árúk nyilvántartása és a sürgős csereforgalom tette szükségessé az írásmód használatát, amely a lebonyolítást meggyorsította. Igy valósult meg a betűírás Feniciában és nem a nehéz mozgású földművelő és állattenyésztő népeknél.
Annak idején a feniciai írást összehasonlítottarn az akkori világ nevezetesebb írásrendszereivel, úgymint az egyiptomi hieratikus, vagyis papírírással, a szinájival, az ógöröggel és az óhéberrel. Azt állapítottam meg, hogy az ógörög abc. tisztán a feniciai betűjegyekből származik. A görög betűírásból keletkezett azután a latin, s ebből pedig az összes mai európai írás, a most használatos magyar Írás is.
De annak az őstelepes népnek, amelyik a Kárpátmedencét már ősidők óta lakta, szintén volt saját betűírása, de ez nem hasonlít sem a feniciai, sem más betűíráshoz, teljesen különbözik minden írásrendszertől.

   Mit jelent ez a tény? Azt, hogy ez a 34 betűből álló ősi magyar írásrendszer időrendben régebbi bármelyik európai írásrendszernél, még a görögökénél is, és azt egyedül a kárpátmedencei ősnép használta. De nyugodtan állíthatjuk azt is, hogy ez a legrégebbi betűírás.
Igen valószínű, hogy a sumir írástudóknak az emberi hangokat rögzítő írásjeleiből származik. De már a kárpátmedencei hazában alakult ki. Azért nem .találjuk meg nyomait sem Mezopotámiában, sem Feniciában. A Kárpátmedencében pedig mint teljesen kifejlődött és kialakult írásrendszer található meg már az ősidőben, de jóval a kereszténység előtt.
A történetírás a feniciai írásos rendszer kifejlődését Kr. e. a XIII. évszázadra időziti. Ebben az időben a kárpáti, vagy ősmagyar rendszernek már meg kellett lenni, mert különben feltétlenül ez is vett volna át a feniciai irásjegyekből. amint a görög átvette az egész betűrendszerét. PId. Esmun feniciai király sírfeliratán csak két olyan betűt találtam, amelyek alakra hasonlítanak a magyar ősnép betűihez.
Magyar Adorján "Magyar Rovásírás" címen írt egy kicsi, de annál tartalmasabb és értékesebb kőnyvecskét. Ebben, kőzli, a 34 betűből álló ősi magyar betűket. amelyekkel, mint fentebb láthattuk, jobbról balra Írtak. Ezekből a betűkből megállapítható, hogy a magyar rovásírás kialakított, kiesztergált betüit egyetlen népnél sem találjuk meg, tehát azok csak saját készítésiiek lehetnek. Szószerint idézem irását: "Európában az egyetlen nemzet, amelynek már a kereszténységre térítése előtt is volt saját, azaz nem másoktól átvett Írása. Ebből egyrészt az következik, hogy a kereszténységre térés előtt is voltak írástudói, másrészt pedig az, hogy a magyarságot a kereszténységre térés előtt műveletlen, nomád népnek állítani vagy igen nagy tévedés, vagy pedig az elvakult nemzeti gyűlölködés jele.
Műveletlen népnek nincs írása, legkevésbé vannak saját betűi, amiknek révén a magyarságot még a görögök és rómaiak fölé is helyezhetjük, mert tulajdonképpen saját betűi ezeknek sem voltak. Ismeretes, hogy a görögök betűiket a feniciaiaktól, a rómaiak pedig részben a görögöktől, részben pedig az etruszkoktól vették át. Ez a feniciai, görög és római betűk összehasonlítása során azonnal szembetűnő valóság."
Azután megállapítja, hogy a germán runaírás szótól a görög rabaszírás, rovás jelentésű szóig mind a magyar "ró ", "róni" szótól származik.
Miképpen volna mindez lehetséges, - kérdezi, - ha a magyarok csak 1000 évvel ezelőtt lovagoltak volna be Európába, mint műveletlen, sátoros nomádok?
"Nem világos-e, hogy itt a világ egyik legnagyobb történeti hamisításával van dolgunk? Akik például csak a "rovással" behatóbban foglalkoztak, azoknak a szemei előtt már kártyavárként omlik össze a magyarság ázsiai nomád eredetének képtelen meséje. Pedig van a magyarság európai ősnép voltának száz meg száz néprajzi, embertani és történelmi bizonyítéka is."
Ehhez a sorok írója csak azt teszi hozzá, hogy az ősi sumir nyelvben "ru" annyi mint a mai magyar nyelven a "ro", vagy "ír" szóalak. Nem világos-e ebből, hogy a mai "ro" és "ír" szavunk Őse a "ru": csak azzal az ősi néppel kerülhetett a Kárpátmedencébe, amelyiknek nyelvén a könnyebb kiejtés törvénye szerint alakult át a "ru" "ro"-vá. A fentebb idézett kutató ugyanarra az igazságra jött rá, amire e sorok írója már ötven évvel ezelőtt, amikor az árpádkori kódexanyagunkat teljesen feldolgozta, arra tudniillik, hogy Arpád népe az utolsó hódító nép volt, amely a Kárpátmedencét megszállta és annak ősi népét szolgává tette, de amelyiknek később átvette a nyelvét is, mint az összes hódító katonanépek is ugyanazt tették. De a nép szellemi kultúrkincsét, írását, számrendszerét továbbra is megtartotta és használta is. Ezt az ősi írást és számrendszert pedig semmiféle idegen hatás kényszere nem tudta belőle kiirtani, különösen egy ősi népcsoportjából: a székelyekből nem. Erre majd a székelyekről szóló külön fejezetben még bővebben kitérek.
Amint a magyar "ro" szó a sumir "ru" szóból származik, úgy az ősi rovásírásunk betűi is csak a sumíroktól származhatnak. Amint az egyiptomi képírás helyettesítésére találták fel a feniciai betűírást. úgy a sumir ékírás helyettesítésére készült az ősmagyar rovás, vagyis szintén betűírás.
Felveti végül Magyar Adorján: "Avagy hogyan lehetséges, hogy a magyar számrovás a nomád magyarok bejövetele előtt évezredekkel eltűnt etruszk számrovással jobban egyezik, mint a rómaiakéval? Nem egyszerű és világos-e a válasz, hogy az etruszk éppúgy, mint a magyar európai ősnép?"
Nagyon helyesen mondja, hogy a magyar európai ősnép. Éppen ezt a tényt akarom e könyvben meg nem cáfolható érvekkel bizonyítani. De ennek a magyar népnek nem az a része volt az európai ősnép, amelyet Arpád vezér vezetett a Kárpátmedencébe, mert ennek bejöveteli ideje pontosan meg van határozva írásos bizonyítékok alapján, ez az idő az Úrnak 896. esztendeje.
Az ősnép az, amelyet Arpád hadai és előtte már az összes hódítók hadai ott találtak a Kárpát koszorúzta hazában, mint őstelepes népet, amelyet meghódítva szolgává tettek, hogy új uraikat kiszolgálják és eltartsák, mert a katonát amióta a világ áll, mindíg el kellett tartani.
Ennek a köznéppé süllyedt ősnépnek, amelyikből a székelyek is származnak, volt írása a rovásírás. Ez a magyarázata annak is, hogy a rovásírást elsősorban a székelyeknél és másutt is a köznéphez tartozó embereknél és nem a hódító uraknál találták meg.
Az is tény, hogy a rovásírás az egész őstelepes kárpátmedencei nép írása volt, de azt a latinnyelvű nyugati egyház éppúgy kiirtotta a használatból, mint a nemzeti nyelvet is az egyházi szertartásból.
Hogy ez az. ősi nyelv sokban egyezhetett az etruszk nép nyelvével, igen valószínű. De nagyon nehéz bizonyítani, mert kevés etruszk nyelvemlék maradt meg.
Az etruszk számírásnak a magyar számírással való egyezése azt bizonyítja, hogy vagy azonos kultúra helyéről rajzottak ki a magyar nép őstelepesei és az etruszkok, vagy a későbbi lakhelyükön sokáig egymás kultúrájának kölcsönös hatása alatt voltak. Vagy mindkét eset is komoly alapon feltételezhető. E két nép számrendszerének azonosságát másképpen nem lehet megérteni, mert azonos kultúreredmény csak azonos kultúrhatások alatt jöhet létre. Ebből pedig az kővetkezik, hogy e két népnek a szétválása előtt már azonos kultúráj ának kellett lennie.
Nagyon messze vezetne és célom tól el is távolitanal ha ezek bizonyításába belebonyolódnék. A magyar és az etruszk nyelvek rokonításának nehéz feladatát Kur Géza már eredménnyel kezdte meg, azért ebbe itt nem avatkozom bele, hanem inkább a két nép faji rokonságára térek ki röviden.
1955-ben Párizsban a Louvre képtárában etruszk kiállítást rendeztek. Az ott kiállított etruszk érdekességek kőzül 4 mellszobornak és egy szarkofágot díszítő emberpár szobrának fényképmásolatai birtokomban vannak.
A mellszobrok közül 3 nőt, egy pedig férfit ábrázol. Az egyik nő hajadonfőtt van, a másik teljesen fedett fejű, a harmadik félig. A férfi borotvált arcú, csak az álla hegyén van egy köralakú borotvált szőrpamacs, amilyet Egyiptomban és Sziriában viseltek Kr. e. a II. évezredben.
A szarkofágon ülő nő olyan alakú fejfödőt visel, mint egy bogrács. Haja 4 fonatban lóg le a válláról. A férfi kibontott, vállára omló hosszú hajat és dús körszakállt visel. A bajúsz és az alsó ajak környéke le van borotválva. Ugyanezt a férfiviseletet láttam asszír fali képeken is.
A fej alakja minegyiknél rövid és kerek kivéve a szarkofágon ülő férfiét, ez közepesnek mondható.
Mindegyik szobor tökéletes alkotás úgy formára, mint az arcok kifejezésére nézve. Mindegyiken olyan finom, szinte rejtélyszerű mosoly ömlik el, amilyet csak nagy művész tud a kőre rálehelni.
Egyben azonban mindegyik azonos, mindegyik szemrésének külsó sarka kissé magasabb mint a belső. Olyan a fej alkatuk és a szemvágásuk, mint amilyeneknek a sumirokat írják le és amilyen a magyar nép fej és arcformája ma is az árjáktól nem kevert vidéken. A szarkofágon ülő férfi szemei nagyobb mértékben ferde vágásúak.
Tehát nyugodtan és felelősséggel állapíthatom meg, hogy az őstelepes kárpátmedencei nép az etruszkokkal fajilag közeli rokon volt, de ez a tény nyelvi rokonságot is feltételez.
A latin törzset az etruszk vezetőség telepítette maga elé a határszélre délfelé 753-ban Kr. e., mert a görögök már délfelől a határaikat fenyegették, felépítve Neopolis (Ujváros) a mai Nápoly nevű városukat. Lehet, hogy előbb már itt teljesítettek határőri szelgálatot azok a szíkulok vagy szikelek, akik onnan a róluk nevet kapott Szikuliába, Szikéliába, a mai Szícilíába vándoroltak, amelynek azelőtti neve Trinacria volt. Délitáliát akkor Nagygörögországnak nevezték.
Mindenesetre a székelyek nevébe belefér Szikélia, vagy Szicilia neve és az is igaz, hogy e neveket sem a latin, sem a görög nyelven nem lehet kielemezni, ellenben a magyar "szík" szóból, ahogyan a dunántúli ma is mondj a a széket, a szíkel és a Szikelia kiértelmezhető.
Aki az őskori népek történetével sokat foglalkozott, az sok olyat el tud hinni és lehetségesnek tartani, amelynek az emberiség ősmúltjával kevesebbet foglalkozó írók éléken ellentmondanak. Aki sokat tud, nemcsak sokat tud megérteni, hanem sokat tud magának és másoknak is megmagyarázni.
Történelmi tény az is, hogy annak a kis latin törzsnek, amelyből a római nép sarjadt, első királyai etruszkok voltak s ezek közül a Tarquiniusok önkényesen uralkodtak rajtuk. Ez az etruszk befolyás Kr. e. 753-tóI 510-ig tartott. Ekkor a latinok lerázták az etruszk igát és köztársasággá alakultak át.
A nehezen hivők és a rnindenben kételkedők gondoljanak arra, hogya rómaiak főistenének a neve Jupiter volt. Ez összetett szó: a "ju"-ból és a "piter"-bőL De ebből az összetett szóból csak a "piter" latin szó és atyát jelent, de a "ju" vagy "jó" nem latin szó, hanem csak a világ egyetlen nyelvén, a magyaron értelmezhető ki. Jó az, aki máson segít. Jupiter tehát a magyar nyelv segítségével kiértelmezve jó atyát, vagyis segítő atyát jelent.
De még érdekesebb ennek a Jupiter szónak a ragozása. Mert csak a "ju" szót ragozza, a "piter"-t nem, annak jeleként, hogy ez később ragadt hozzá. Birtokos esete Jovis, a részes határozó esete Jovi, a tárgyesete Jovem, a határozó esete Jove. Szóval a "jó" tövet ragozza. Jupiter feleségét pedig "Juno"-nak. azaz Jónének hívták. Lehet ez a véletlen játéka? Semmi esetre sem!
Tehát az etruszkoknak a rómaiak tanítómesterének valami közük mégis lehetett a kárpátmedencei ősnéphez, mert kétségtelen, hogy a rómaiak ezeket nem a távoli kárpáti néptől vették át, hanem a szomszédos, kőzös politikai és műveltségi keretben élő etruszkoktól. Ezért vették át a rómaiak a számrendszerüket is tőlük.
Megjegyzem, hogy a három számrendszer közül az ősmagyar a legrégibb, mert a másik kettő az etruszk és a latin ennek a javított kiadása. A javított kiadás pedig mindíg későbbi, fiatalabb, mint az eredeti, amelyet kijavít.

A magyar számrovás a tiszta logika szabályai szerint felépített rendszer. Az egyes vonaljelekre nem térek ki, azok könnyen érthetők. Az 5-ös számjegy két szögben találkozó vonal. Kettő ilyen a csúcsoknál öszszetéve adja a tizet. Az 50-es az 5-ös alakból úgy keletkezett, hogy egy kis merőleges vonalat iktattak bele, ez a tízszeresnek a jele. A 100 úgy jött létre, hogy az X-en, vagyis a tízen húztak keresztül egy merőleges vonalat. 1000 pedig ebből úgy lett, hogy még egy vízszintes vonalat húztak rajta keresztül. Igya 100 egy hatágú csillaghoz, az 1000 pedig egy nyolcágú csillaghoz hasonlít. De tintával, vagy festékkel írásnál ezeknek a vonalaknak a metszőpontján igen könnyen összefutott a festék, vagy tinta. Ezért az etruszkok a 100 jeleként egy kört és benne egy keresztet rajzoltak. Az 1000 helyett pedig egy kört és rá egy felfelé nyitott félkört raj zoltak.
A rómaiak még ezt is leegyszerűsítették. Az 50-et egy nagy L betűvel, a 100 egy nagy C betűvel, az 1000 egy nagy M betűvel jelölték. Ezek írásánál a tinta nem folyhatott össze.
Időrendben tehát első a magyar, ezt javította az etruszk és az etruszkot a latin,
Hogyan történhetett volna mindez, ha a magyar nép ott született volna a vogul őserdőben annak a nyomorult erdőbújó népnek és egy harcos török népnek a nászaból Kr. u. az V. században és Kr. u. 896-ban lovagolt volna be a Kárpátmedencébe? Hogy került volna nyelvi és kulturális közösségbe az etruszkokkal, a rómaiak tanítómestereivel már Róma alapítása előtt, ami a 753-ik évben történt Kr. e.
Csak úgy, hogy a különböző népelemekből később eggyé vált magyar ősnépnek a legősibb része a nyelvetadó zöm már az árja özönlés előtt a Kárpátmedencét
lakta.
Csakis ebből az ősnépből válhattak ki az etruszkok s a mellettük lakó pirének, akik szintén turáni fajta nép voltak.
Az etruszkokat a nyugati írók tengeri, hajosnépnek minősítik. Ez is lehet, de akkor a közös kaptárnak Mezopotámia körül kellett lennie. Lehet, hogy a feniciai Arad város volt ez, mert ennek módjában volt az is, hogy lakóinak feleslegét hajókon a termékeny és veszélytelen helyekre elszállíthassa.
Kr. e. a Ill. évezredben már virágzó tengeri városállam volt ez az Arad s az arabok pedig csak Kr. u. a VIII. században foglalták és pusztították el. Tehát legalább 3700 évig egyfolytában fennállott s ezalatt a hosszú idő alatt sok rajt bocsáthatott ki emberfeleslegéből. 3700 év alatt két emberből 500.000 ember lesz. ha a lakósság 200 évenként megkétszereződik.
Egy tény letagadhatatlan: a történelem három Arad nevű várost ismer. Egy volt a Holttenger nyugati oldalán még a zsidók honfoglalása előtt. A másik Feniciában már a Kr. e. IlL évezredben virágzó tengeri városállam volt. A harmadik a Maros mellett épült fel ismeretlen időben. Szent István uralkodása alatt már ott volt, mert az lett a megyeközpont vára. Tehát az őstelepes nép építette még akkor, amikor annak a nyelve sumir volt, mert Arad sumir nyelven áradásos helyet jelent. E három város névazonossága nép- és nyelvazonosságot tételez fel, de legalább is nagyfokú nép- és nyelvrokonságot.
Hogy pedig ezekből a feniciai városállamokból elég oka volt a lakósságnak elmenekülni, igazolják az események. Kr. e. a II. évezred derekán Szíriát és Fenicíát Egyiptom hódította meg egészen az Eufrátes folyóig. Erre pedig a kisázsiai Hettiták ellentámadása kővetkezett, mert ők sem akartak elesni e gazdag városok juttatásaitól. Harmadiknak pedig az asszírok avatkoztak bele a két vetélytárs harcába. Igy állandó harc" tér lett e gazdag vidék és a végén aki tehette menekült a csendesebb tájak felé.
Ilyen volt akkor Európa középső része, II Kárpátrnedence, éli Balkán és Itália felsőrésze. mert ezek akkor még kiestek a nagy hódítók útjából.
De, hogy a kárpátmedencei őstelepes nép hogyan kerülhetett közelebbi érintkezésbe és ismeretségbe az etruszkok őseivel, azt már oknyomozó történelmi rendszerrel felderíteni nem lehet. Nem is fontos, mert a lényeg a fontos.
Ez pedig az, hogy az ősi Kárpátmedencében sumir rokonnép élt már az ösídöben s az etruszkok is azok voltak nemcsak faji jellegre, hanem nyelvre nézve is. Azt hiszem, hogy erről a tényről a felhozott sok és nyomós adat alapján sikerült az elfogulatlan olvasóimat meggyőznöm. De számítanom kell azokra is, akik nem hagyják magukat meggyőzetni. ilyenek is vannak, mert azt szokták ellenvetni, hogy egy csomó rokonértelmű szó még nem tesz két nyelvet rokonná. A rokonnyelvek szerkezetének is hasonlónak kell lenni.
Példa: A sumir nyelvben a jelzett szó áll elől s utána következik a jelző. A magyarban megfordítva, a jelző áll elől, azután következik a jelzett szó. A sumirban a birtok áll elől és utána a birtokos, továbbá a sumirban a ragok képzők nemcsak hátul, de elől is járulhatnak a szóhoz.
Felhívom olvasóim figyelmét az általam már közölt nevekre: Tósok, Malomsok, Magyarsok, Hegymagas. Szekszárd, Szekcső stb. Mindegyikben elől van a jelzett szó és utána jön, a jelző. De nagyon sok ilyen képzésű telephelyünk van még.
Mit bizonyítanak ezek? Azt, hogy a mai kárpátrnedencei magyar népnek az ősei tisztán sumir szórendet használtak egykor a szavak képzésénél és egymás mellé illesztésénéi. Ma azonban már nem! Miért? Mert minden, ami él, alá van vetve a fejlődés nagy törvényének. A fejlődés pedig átalakulást jelent. Az életnek ezt a nagy törvényét megállítani nem lehet.
Az ember a nyelv útján való gondolatközlésnél is követi a logika szabályait: amit fontosnak érez és tart, azt hangsúlyozza, kiemeli s a gondolatfűzés sorrendjében előre teszi. A hangsúly pedig mindíg a jelzőn van, mert ez fejezi ki a jelzett szó minőségét, mennyiségét és értékét. Épp ezért már nem mondjuk, hogy Pesten malom sok van, hanem, hogy sok malom van. Nem mondjuk, hogy a Balaton mellett egy hegy magas van, hanem, hogy magas hegy van, bár Hegymagas nevében a sumir ősnyelv emlékét ma is híven őrizzük és megtartjuk.
Ma már nem mondjuk, hogy Finnországban tó sok van, hanem, hogy sok tó van, mert a hangsúly a sokon, a jelzőn van.
Gyerekkoromban ősi Dunántulon a "Miatyánkot" még így hallottam imádkozni: "Kenyerünket mindennapit add meg nekünk ma". Ma már - azt hiszem - nincs ilyen hely az egész országban, mert a hangsúly a kenyérről a mindennapira került, hogy kenyér mindennap legyen.
Azután idővel a "sok" szóból képző lett. Erdősok, ma Így hangzik: erdőség, polgársok, ma polgárság, katonasok, ma katonaság. Érdekes az, hogy a "ság, ség" képzőnek a jelentése ugyanaz, mint a régi "sok" szóé, sőt bizonyos esetekben ez az összesség fogalmát fejezi ki. például: munkásság, polgárság stb, Tehát tulajdonképpen a "ság, ség" képzők használatával a sumir szórenden változás nem is történt.
Tehát úgy-e nem illendő dolog komoly hozzáértés nélkül ilyet írni: "A magyar nyelvet a sumir folytatásának tekinteni tudománytalan mese".
Irta pedig ezt Báthory László csökönyös vogulista aki sokat összeolvasott, de a kellő ismeret és birálat nélkül minden csodabogarat el is hitt és főlényes hangon hírdetett tovább. Például: "Turáni őstörténet" című cikkében (megjelent a Szemle c. folyóirat 1963. január havi számában) azt írta, hogy "nyugat Szibériában ráakadtak a mammutvadász ősember nyomaira. A feldarabolt mammut, a hússütésnél megmaradt szén és hamú, a primitiv kőeszközök azt mutatják, hogy ez a civilizáció nem érte el az egykoru nyugat- és déleurópai civilizáció szinvonalát."
Hát először is, ez a fölényesen írogató összetéveszti a kulturát a civilizációval, vagyis a műveltséget a társadalmi fejlődéssal. Azok a talált kőeszkőzők ugyanis a kultúrának meghatározó jegyei és nem a civilizációnak. A kultura műveltséget, valamint szellemi haladást jelent, a civilizáció pedig a polgári jogok kiter jesztését jelenti.
A civis latin szó, magyarul polgárt és pedig teljes jogu állampolgárt jelent, a civilizáció tehát az a folyamat és törekvés, hogy az emberi társadalom minden rétege egyenlő jogú polgárokból tevődjék össze. A civilizáció tehát nem műveltséget, hanem a polgárjogok kiteljesedését jelenti.
Azután ez a fölényeskedő író azt is elhiszi, hogy primitiv, kezdetleges kőeszközökkel egy vastagbőrű száz mázsa körüli állatot el lehetett ejteni. Nem kő lándzsával, hanem igazi acél lándzsával vajjon neki merne-e menni egy mai vadász nem egy száz mázsás állatszőrnynek, hanem például, egy húszmázsás elefántnak. Amikor a modern elefántvadász is csak robbanó golyóval mer lőni áldozatára. Azután elhiszi azt is, hogy ez az állatszörny a napi fejadagját kitevő 6-7 mázsa kőrűli fümennyiséget a jégmezőkön lelegelhette, mert az ősember primitiv fegyvereivel ezt az állatszörnyet a jégmezőn vadászta.
Azt is írja, hogy a kamasz nevű ázsiai nép 60 év alatt kétszer cserélt nyelvet. Nem egy egész népnek hanem egy falunak egyszeri nyelvcseréjéhez is évszá· zadok kellenek.
Azután azt is állítja, hogy a kwarezmiek a honfoglaló magyarok között is elég nagy számmal voltak. A Kaliz, Kalász, Kálózd, Koroncó és Böszörmény nevű községek az ő nevüket őrzik.
Felhívom olvasóim nagybecsű figyelmet az általam kielemezett "Koroncó" szóra, azután vonják le a következtetest.
Ezzel pedig az őstörténetünkre vonatkozó fejtegetéseimet egyelőre befejeztem. Azért egyelőre, mert könyvem megjelenése után lehet, hogy visszatérek még rá. Most pedig áttérek a történeti korra, amelynél már írásos feljegyzésekre is hivatkozhatok. De merem hinni, hogy olvasóimat már eddig is megtudtam győzni arról, hogy a mai magyar nép széles rétege annak a sumir vagy vele rokon őstelepes népnek a vér szerinti és nyelv szerinti folytatása, utóda, amelyik a Kárpátmedencét már az árják özönlése előtt megszállta és a mai napig megtartotta.
Sőt azt is remélem. Hogy a más véleményén levő szakembereket legalább is gondolkodóvá tettem. Ez pedig már értékes eredmény, mert aki gondolkodik, az rájöhet az igazságra. Csak a nem gondolkodók és a befolyásolhatók hihettek el olyan gyatra mesét, arnilyen a magyar népnek a voguloktói való származása.

Megjelent: 42897 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.7%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.7%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Australia 0.3%
Sweden 1.9%Netherlands 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 113
This Week: 1363
Last Week: 4013
This Month: 12718
Last Month: 16977
Total: 2168450

Belépés