20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 július 19, hétfő

Akkor mitől magyar a Szent Korona

Szerző: Dankó János

Engedjék meg, hogy letegyem saját gondolataimat, illetve ismereteimet a maja próféciákban jövendölt 2012-es nagy 'világégésre´ cikkének témához! Nem annyira az Illig-féle elmélettel foglalkoznék, ama bizonyos 297 évvel (vagy 200-al inkább?). A magam részéről a Szent Korona dekódolásához, értelmezéséhez szólnék hozzá.

Mindazonáltal nem zárom ki, hogy 2012 a MI gondolataink szerinti valóságot akár láthatták a maya beavatottak, függetlenül attól, hogy milyen évszámot kaphatnánk, ha innen, vagy onnan morzsolgatnánk vissza az éveket gondosan. Ám nézzük az indító írást magát! Néhány olyan sort találtam, melyekben ismereteim szerint hatalmas tévedések szunnyadnak! Ezek mellet nem lehet érdektelenül elmenni, hiszen egyetlen helyes ösvény vezet az igazság felé. Nem állítom, hogy az elmélet, amit közreadok az egyetlen, és cáfolhatatlan, ám de tegye meg az, aki jobbat tud, és én meghajlok előtte!

Sietek leszögezni, hogy mások által kitaposott útszakaszokat is használok, olyanokat, melyeket részben már publikált "kitapósójuk" illetve olyat, melynél a publikálás mostanában kezdődik. Valami kevés személyes tapasztalatom is hozzáadom. Mondandóm nem lesz rövid, ezért előre jelzem, hogy csak folytatásokban tudom közre adni.

Kezdem az elején. A cikkíró három kijelentését emelném ki, amely minden valószínűség szerint nagyon nagy tévedés:

Idézet a cikkből:

„Mi lesz 2030 után? Az író nem szeretné úgy beállítani elméletét, hogy az a magyarok kiválasztottságát hangsúlyozza. Véleménye szerint nekünk csupán megőriznünk kellett a koronát, ami talán földrajzi elhelyezkedésünkből is adódik, vagyis jó időben voltunk jó helyen. A koronázási ékszeren például nincsenek magyar személyek, viszont szerepel rajta az i. u. 401-es dátum, amikor a Szkíta Birodalom népeinek egyesített fejedelmét Kárpát-medence központtal megválasztották. „

1. Az egyik, mely szerint a magyarság jó helyen volt jó időben, és nem fontos a magyar eredet hangoztatása. Lefordítva: van egy koronánk, mintegy "véletlenül"!

2. A másik téves kijelentés pedig arról szól, hogy a koronán ábrázolt személyiségek között nincsen magyar! (!!!) Akkor mitől magyar a Szent Korona? Mert magyar, azt tudjuk! Ha másból nem, legalább abból, hogy amikor idegen kézre került, a magyarság szó szerint BÁRMI ÁRAT megadott az orgazdának, csak hogy visszakapja! Hozhatnék példákat, de itt csak egyet említek: Mátyás királyunkét, aki 80 ezer aranyat fizetett a Szent Koronáért Miksa német Császárnak. Ez akkor irgalmatlanul nagy összeg volt! Valami nagy titok van Szent Korona körül, ha Őmiatta hadjáratokat indítottak eleink, és sem energiáikat, sem vérüket, életüket nem sajnálták visszaszerzése érdekében.

Idézet a cikkből:

„A Szent Koronáról: A Szent Korona beavató ékszer, tehát csak koronázáskor lehet viselni. Az elmúlt évszázadok során 55 magyar király fejére került. A hozzá és a többi ékszerhez kapcsolódó Szent Korona-tan az 1949-es alkotmány kikiáltásáig a magyar alkotmányosság alapja volt. „

3. A harmadik tévedést abban látom, hogy a szerző összeszámolta az összes magyar királyt, és megállapítja, hogy immáron 55-ször avatták be Magyarország uralkodóját a Szent Koronával. Koránt sem biztos, hogy ez így van! Ám, de menjünk sorjában!

1. Jó helyen, jó időben...vagy az idők kezdete óta, megszabott helyen? Ez a helyes kérdés. Így kell feltenni, és e szerint kell rá választ keresni. Kezdjük!

Először is tudnunk kell, hogy mi az a magyar, mit jelent magyarnak lenni? Genetika? Talán már az is! De nem feltétlenül, és nem kizárólag. Gondoljunk 1848 német és lengyel tábornokaira, vagy 1956 hősei közül az Ekrem Kemál család férfitagjaira és mindazokra, akik más népek fiaiként indultak, és magyarként értek.. célba, vagy adták életüket azért a fogalomért, hogy MAGYAR! Mélyebbre kell ásnunk, messzebbre kell visszamennünk az időben. Egészen Egyiptomig.

Mint tudjuk, az egyiptomi társadalom mélyen vallásos volt. A társadalmi munkamegosztás azt a célt szolgálta, hogy az egyén minél könnyebben haladjon a lelki fejlődés útján. Ennek érdekében egymás után alapították a templom-komplexumokat (egyetemeknek felelnek meg) Azt tanították, hogy a halhatatlan lélek anyagi testbe születik, hogy megtapasztalja a duális világot, a szélsőségeket, melyek következményeket okoznak élete minőségében, jó, vagy rossz döntései következtében. Az egyiptomiak szerint egy precessziós év során átlagosan 700 – szor születünk újjá. Ha a lélek megtanulta tökéletesen uralni az anyagot, és a szélsőségektől megtanulta távol tartani magát, az anyagi életnek mintegy bölcs szemlélőjévé, a szeretet semleges magas rezgésén létezni tudó (tehát bölcs, segítőkész, mások felemelkedéséért tenni tudó) szuperlénnyé vált, akkor befejezhette reinkarnációinak sorozatát, és feljebb léphetett.

Az egyszerű embereknek ezt úgy tálalták, hogy a halál után lelkük Thoth elé kerül, aki megvizsgálja szívüket. Feljegyzi a halott egykori cselekedeteit (a szív nem hazudik!) majd Maat istennő elé vezeti. Maat egy mérleg serpenyőjébe helyezi a szívet, a másik serpenyőbe pedig egy tollat. Ha a szív nehezebb, mint a toll, visszaküldi, új életet kell leélnie az anyagi világban. Folytatja a tanulást. Ha a szív könnyebb, mint a toll, akkor felemelkedett, könnyűvé vát, madárrá, azaz MADARRÁ vált, és elérte a legmagasabb szintet, szuperlény lett.

danko-1

A léleknek még tanulnia kell! Thoth Oziriszhez vezeti. Az egyszerű nép előtt tehát az a cél lebegett, hogy egyszer MADARRÁ váljon maga is. Másrészről viszont a legkiválóbb, legszeretreméltóbb, legönzetlenebb embereket MADAROKNAK nevezték. Tovább nem ragozom!

A MADAROKNAK természetesen Istenük is Van, és őt is láthatjuk az egyiptomi ábrázolásokon. A MADAR istennő fejét egy kuruly-madár (kuruly=király) szárnyai fogják közre. Hiszen Ő királynő, az Ég Királynője. Ismerjük őt más néven is: Nagyboldogasszonyunkként, Babba Máriaként is

danko-2

Létezik egy rendkívüli domborzati összefüggés a Földön, amely szótlanul, és mégis cáfolhatatlanul kínálja az örök bizonyítékát annak, hogy hol is kell keresni a MADAROK hazáját! Egy hegy-és vízrajzi Európa atlaszra van szükség, amelyen látszik Afrika északi része, és az Arab félsziget is. Szemünk előtt kirajzolódik egy álló madár alakja. Lába Etiópiára támaszkodik, szárnya az Arab félsziget, begye, nyaka Görög – és Törökország, a feje a Kárpát-medence a Kárpátok által kirajzolva, a csőre az Alpok. A madár lénye, az agya nálunk van. Ezek után már így is írhatjuk: M(AGY)AR.

Véletlen? Akkor MI EZ?

danko-3  danko-4

A MADAROK hazája mindörökké!

Ennyit a „jó helyen, jó időben" cáfolatáról. Folytatom, ha megengedik......

2. „Magyar személyiséget nem ábrázoltak a Szent Koronán"

Hát... igen! A sok hazudozásnak, félremagyarázásnak, titkolózásnak és hamisításnak ugyan mi lehetne más az eredménye, mint teljes káosz! Egyetlen hatalmas gubanc! Mégsem reménytelen kigombolyítani! Kezdjük ott, hogy a Szent Korona rendeltetése szerint valakit helyettesít. Ez tény. Egy olyan képi és írásos programot rejt magában, amelynek felsőbbsége meg nem kérdőjelezhető. Miért? Mert égi eredetű!

Ha már meg nem kérdőjelezhető a Szent Korona üzenete, parancsa, és ezt minden MADAR tudja, akkor meg kell hamisítani. Ezért hamisították meg, sőt, többször meg is gyalázták. Ám, ne siessünk annyira! Ha távolabbról nézzük, láthatjuk, hogy mindkét oldalon függők csüngenek rajta, és egy függő hátul is van rajta.

danko-5  danko-6

A Szent korona és Tulajdonosa!

Most képzeljük el a Szent Koronát a Tulajdonosa fején. Az oldalsó függők, mint a kuruly szárnyai ölelik a fejet, hátul pedig a MADÁR a farkára támaszkodik. A Szent Korona tehát MADÁR korona, azaz MADAR vagy M(AGY)AR korona!


Prev Next »

Hozzászólás  

#4 Magyar-ázat.....vérszittya 2016-01-16 08:19
Kedves Magyar olvasók!

Daknó János cikke, érdekes, jó és nagyon jó alapokon nyugszik. Jóllehet nem tud adni kimérítő magyarázatot rövid terjedelme miatt.

Ezért javaslom az érdekődőknek, ha komolyan érdeklődnek, olvassák el Gulyás Miklós Jutas könyvét "A Szent Koronáról másként".

Ebben a könyvben nemcsak kimerítő magyarázatot kapunk, de többszörös bizonyítást is. A szerző egy elhivatott és nagyon felkészült kutató, aki az életét áldozta ennek a munkának.

Gulyás Miklós Jutas e munkában szinte megszégyenítő tudásról és éleslátásról tesz tanúbizonyságot a jelenlegi koronakutatókkal szemben (és itt nem a "hivatalos" kutatókra gondolok).

Nagyon nagy horderejű munka. Ezt a könyvet minden magyarnak olvasnia kéne....

Igaz a könyvet csak a már valamilyen szinten "felkészült" magyar értelem érti meg. És ez így van jól, mert ez egy titkos üzenet, csak kiválasztottaknak.

Isten áldása a Magyarokra!
#3 kérdészerge 2013-11-28 19:40
Biztos bennem van a hiba, de a madarat sehogysem látom. Ebben kérnék segítséget.
+1 #2 VÁ: Akkor mitől magyar a Szent KoronaHungarus1 2012-10-08 23:02
Kár, hogy 3 zománcképet amiről bizonyos, hogy utólag cseréltek ki az osztrákok( pl dukász mihály, meg a konstantin ) is bele magyaráz a cikk író fölöslegese dolgokat.
Azok cserélt képek, aranyműves mester emberek igazolták, az egyik korona is elmondta mikor vissza került a korona az osztrákoktól, meg amúgy is látszik rajtuk, ha jobban megnézi az ember ( nem fér bele a foglalatba, továbbá az egyik alatt elvan vágva a gyöngysor stb )

Hátul a Szent szűz anya képe volt, elöl meg Jézus képe, felül a kereszt alatt ugye maga az isten van.
Így jön ki a sajátos magyar szentháromság: Az atya a fiú és a Szűz anya ( vagy boldog asszony ).

Nemes gesztus a cikk írótól amit képviselni akar, de azért ilyen hibákat nem kéne ejteni.
+1 #1 VÁ: AKKOR MITŐL MAGYAR A SZENTKORONA?gleslie 2011-10-23 15:28
Érdekes írás. Várom a folytatást.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások