20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 április 04, vasárnap

Húsvétolás - locsolkodás

Szerző: ?

A tojás egyrészt az élet kezdetét, a termékenységet szimbolizálja. Másfelől pedig a keresztény szimbolikában találkozunk vele, Jézus feltámadásának jelképeként. Ugyanis amikor Krisztus a keresztfán függött, egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg a keresztfa alatt imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra.

 A hosszú böjtölés után Húsvéttal beköszönt a bőség ideje. Az első igazi tavaszi ünnep a vigasságé, a kereszténységben Jézus feltámadását ünneplik ekkor. A Kép Húsvétolás - locsolkodás húsvéti locsolkodás pedig termékenységi üzenettel is rendelkezik.

 Ezen a napon kiemelkedően fontos szerephez jut a víz. Nem csak buborékos vagy illatos formájában, hanem főként mennyiségében, melyből a lányok minél kevesebbet kívánnak kapni, míg a férfiak ellenkezőleg: minél többet szeretnének öntözni belőle. Faluhelyen azzal szokás a legényeknek megöntözni a lányokat, mint a virágokat, hogy el ne hervadjanak, legyenek nagyon termékenyek. A locsolás főként Magyarországon ismert, szlovák nyelvterületen vesszőzni szokás ezen a napon, ami egyenértékű a locsolással.

A néphit szerint mindegyik termékenység varázsló erővel rendelkezik. Faluhelyen volt elterjedt szokás, hogy a legények húsvét hétfőn a lányokat a kúthoz, vagy a vályúhoz vonszolták, és vödörrel öntötték le őket. A városokban már némileg finomabb szokások uralkodtak, ott a férfiak kölnivizet vagy szódavizet használtak, és locsolóverseket mondtak, mikért cserébe hímes tojást,  aprósüteményt, italt kaptak a megöntözött lányoktól, asszonyoktól.

A tojásnak is nagy múltú szerep jutott erre a napra. Európában ez számít a legelterjedtebb húsvéti szimbólumnak, és a tavaszvárás mellett vallási alapja is létezik.

A tojás egyrészt az élet kezdetét, a termékenységet szimbolizálja. Másfelől pedig a keresztény szimbolikában találkozunk vele, Jézus feltámadásának jelképeként. Ugyanis amikor Krisztus a keresztfán függött, egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg a keresztfa alatt imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A mondai magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, nemcsak az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és éppen ezért a piros tojás szerelmi ajándék, és szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor.



Milyen lehet a húsvéti locsolkodóvers? Komoly és hosszú, már-már valóban költői, vagy vicces, tréfás, bohókás; címzetthez szabott – csak Neked, vagy amolyan megszokott és rövid, csipkelődő, célozgató, találó vagy “elvétő”. Lehet benne ibolya (kék vagy zöld), nyúl és piros tojás – a teljesség igénye nélkül mi is válogattunk néhányat a kedves Olvasóknak: a hosszabbtól az egészen rövidekig.


Örvendezzünk, Krisztus Urunk feltámadt,
Ma hajnalra minden könnyünk felszáradt.
Ez örömhírt hoztam én el tinéktek,
Vigaszául a keresztény szíveknek,
Hát azért ma egy virág se szomjazzon,
Jézusunkért örömkönnyet hullasson.
Ég kegyelme úgy áradjon le rátok,
Ahogy most a vizet öntöm reátok!

Már jó hajnalban bocskorom kötöttem,
Füvekről harmatot üvegcsébe tettem,
Nyakamba vettem a nagy kerek világot,
Hogy felkeressem mind a szomjas virágot,
Ahogy aztán éppen e kert előtt jártam,
Odabenn egy szomjas, szép violát láttam,
Szabad-e locsolni, hogy ne hervadozzon,
Nékünk tetszésünkre igen illatozzon

***

Rossz lehet a virágnak, ha kiszárad,
De még rosszabb a szomjazó bikának.
Én a rózsavizet rád locsolom bőven,
Most már a pálinkát te se sajnáld tőlem!

Húsvétkor jöttem a fagyon,
Adjanak tojást, ha vagyon!
Ha nem adnak tojást, de vagyon,
A tyúkokat mind ütöm agyon!

Kék ibolya, üde páfrány,
Meglocsollak, házi sárkány!
Tán nem vagyok brutális,
Ha leöntöm anyád is!

Én vagyok a török,
Locsolkodni jövök,
Ha nem adnak piros tojást,
Mindent összetörök!

***

Egy tök, két tök, öt tök,
Nem tökölök, öntök!

Boci, boci tarka, kivirul a barka,
Kezemben a kölni, szabad-e locsolni?

Kicsi vagyok, székre állok,
Boldog ünnepet kívánok! Szabad-e locsolni?

***

Piros tojás, fehér nyúl,
Loki ‐ Fradi 3-0!

• • •

Egy gondolat bánt engemet:
elfeledtem a versemet!
Szabad-e locsolni?

• • •

Hosszú hajad, rövid eszed.
Meglocsollak. Észreveszed?

• • •

Húsvét van,
Odakinn mosolyog az ég is.
Adjanak egy ezrest,
Mosolygok majd én is!

• • •

Nem vagyok én liberális,
Ezért vagyok ideális.
Szabad-e locsolni?

• • •

Zöld erdőben kék ibolya,
Hol a tojás? Hol a pia?

• • •

Dübörög a traktor,
mélyen szánt az eke,
képviselő asszony,
permetezhetek-e?

• • •

Kerékpárral érkeztem,
30 métert fékeztem.
Pesta vagyok, szép és laza,
locsoljak, vagy menjek haza?

• • •

Ződ erdőben jártam,
ződ ibolyát láttam,
hónap mehetek a szemészetre


A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások