CSÉPLŐGÉPEKRE EMLÉKEZÜNK

    Alig múlt ötven éve, ilyenkor, július végén Ada-szerte még zúgtak a cséplőgépek és a szérűkön meg a parasztházaknál csépelték előbb az árpát, utána a búzát, ami aztán biztosította  az egész évi túléléshez a kenyérgabonát. A régi cséplőgépek emléke mindmáig élénken él az emlékezetünkben és hajlamosak is vagyunk visszasírni a régi időket, mert az idő rózsaszín ködfátyolán azok az évek boldogabbnak tűnnek a maiaknál.

    Ilyen hangulatban nosztalgiáztunk a napokban dr. Komlós Sándor nyugalmazott orvossal, aneszteziológussal, akinek az édesapja, Komlós István – akit mi csak Pista bácsinak ismertünk – cséplőgép-tulajdonos volt.

    - Apámék hárman voltak testvérek – mondja a doktor úr –, apám István, és a két nagynéném Rozália és Viktória. Mindhármunknak volt egy-egy cséplőgépe, és jó családként össze voltak fogva. Egy „kasszába” dolgoztak, a cséplési idény végén pedig testvériesen osztoztak a cséplési részként összegyűlt gabonán.

     Én gyerekkoromban – de később is – aktívan részt vettem az összes cséplés körüli munkákban, így ma is jól emlékszem szinte minden mozzanatra. Házunk és nagynénéim háza a mai Svetozar Miletić, vagyis az akkori Mátyás király utcában – a Szélső utcában – a 72-74 szám alatt volt, az udvarok között nem is volt kerítés. Itt tartottuk a három garnitúra cséplőgépet, a gőzgépeket a szabad ég alatt, a dobokat pedig hatalmas fészerekben.

    Emlékszem, a gőzgép és a dobok is Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth gyártmányúak voltak és az 1900-ban alapított kispesti Magyar Gépgyári Művek Rt-ben készültek. A gyár berendezkedése bécsi anyagyárának mintájára a legmodernebbül és gazdag tapasztalatokra támaszkodva történt. Kiváló magyar mérnöki karának szakavatottsága révén szerkezeteit a hazai viszonyokhoz alkalmazva még tovább javította, úgyhogy gyártmányai, melyek között a magyar mezőgazdasági üzemekben használt minden fontosabb gép már akkor megtalálható volt, rövid idő alatt kedveltekké váltak.

Élethű Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth cséplő- és tüzesgép-modell, amit Lukács Lajos egykori neves adai lakatosmester készített     Termékei között voltak a közkedvelt cséplőgépek bőven méretezett tisztítófelülettel, szabadalmazott szalmautánrá-zóval, de megemlíthetjük a kombinált lóhere fejtő gépeit, különleges szalmatépő cséplőit, gőzlokomobiljait, stabil, lokomobil és magajáró benzin-, petróleum- és szívógázmotorait, darálóit (függőleges kővel), mint önálló konstrukciókat, továbbá talajművelő és vetőgépeit.
    Mindezek a gépek nemcsak hazánkban, hanem a Balkánon, különösen Törökországban, sőt a tengerentúli államokban is fogyasztópiacra találtak.  

● Hogy kezdődött a cséplés?

    - A cséplésre való felkészülés már áprilisban megkezdődött, amikoris a mesterek apámmal átnézték, és ha kellett megjavították a gépek minden kapitális részét. Azt semmiképp sem engedhették meg maguknak, hogy elkezdődjön a cséplés, valamelyik gép meg hiba miatt álljon. Nem is emlékszek rá, hogy ez valaha is megtörtént volna. Aztán elérkezett az aratás, majd a hordás és megkezdődött a cséplés.

Eredeti rajz a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttlewort Magyar Gépgyári Művek Rt  részvény-értékpapírjáról    

Emlékszem, mi minden évben a kiskeresztnél kezdtünk (az Új sortól egy kicsit beljebb, most Szőke Macáék háza van a helyén), mégpedig az árpacsépléssel. Ott volt egy nagy szérű, a parasztok oda hordták össze a learatott gabonát, beállt a gép és csépelt. Mielőtt azonban megindultunk volna, Újvidékről jött egy mérnök, aki műszereivel lemérte a tüzesgépben lévő nyomást. Másképpen mondva nyomáspróbát végzett és amikor megadta az engedélyt, akkor biztonságosan lehetett dolgozni.

    ● Miből állt a cséplőgépes garnitúra?

    - A gőzgépből (lokomobil erőgép), a dobból (cséplő), a bódéból amiben a szerszámok, kenőolajak, a nagyszíj, a hévér voltak. Volt benne egy heverő is, ahol a gépész, vagy az éjjeliőr aludt és ott végezték az „irodai” munkát is, ami nagyon minimális volt. Volt aztán még egy mázsa súlyokkal, fecskendő és egy vízhordó lajtoskocsi. Ezt apám mindig úgy fogadta, és az volt a dolga, hogy elegendő vizet biztosítson a gőzkazánhoz, mert ugyebár a tüzesgép vízből fejlesztette a gőzt!

    ● Kik voltak a cséplőmunkások?

    - A gépnél dolgozók egy bandát képeztek és 21-en voltak. Volt egy bandagazda, aki összeszedte, és egyben tartotta a munkásokat. Rá igencsak hallgattak, ő irányította a cséplő körüli munkát, és ő határozta meg és osztotta el a járandóságot, amit búzában kaptak. Aztán volt 2 etető, 2 doboslány, 3 kévehányó, 4 rudashordó, 1 szalmahúzó, 1 szalmakazalos, 1 pévakazalos, 1 törekeslány, 1 pévás-lány, 2 pévahordó és 2 törekhordó.
    A bandagazda volt a mázsás, a rudaslegények és a kévehányók pedig váltották egymást.
    A géptulajdonos hatáskörébe tartozott a gépész, a fűtő+kisfűtő és a vízhordó. Mondhatom, a munka igen jól és alaposan meg volt szervezve, ment minden, mint a karikacsapás.

Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth gőzgép    

● Hogy történt az étkeztetés?

    - A munkások etetése a gazdák feladata volt. Attól függően, hogy kinek mennyi gabonája volt, annyi munkásnak adott reggelit, ebédet vagy vacsorát. Egyes gazdák bőségek, ízletes táplálékot adtak (szalonna, kolbász, sonka, paradicsom, paprika, túró, zöldbableves, paprikás, birkapaprikás, töltött paprika stb.), de volt köztük fukar is, aki a munkások eledelén is spórolni akart. A munkások a tökfőzeléket egyszarvú birkának hívták, az és a hozzá hasonlók, mint például az aludttej is, nem voltak népszerűek.

Kévehányó a búzakazalon, lent a törekes lányok és a rudaslegények    

● A gép egyik utcából ment a másikba?
    - Igen. Egyik háztól a másikba. Ezt úgy hívták, hogy állítás. A munka különben hajnaltól sötétedésig tartott, aztán jött a mosakodás és mindenki ment haza, vagy ha a tanyán dolgoztak, akkor a gépnél aludtak, a szalmában, vagy ki, hol. Ha esett az eső, szünet volt. A sárban a tüzesgép keréktalpába körmöket lehetett csavarni, amivel kapaszkodott. Ha meg vasúton ment át, akkor a sinre a magával vitt platinadeszkát (5 cm vastag fenyődeszka) fektették, nehogy kárt okozzon. Ha tanyán dolgoztak, a gazda vasárnap délután vitte ki a munkásokat, szombat délután pedig vitte haza őket.
    Amikor vége lett a cséplésnek, a munkások feldíszítették a tüzesgépet, meg a dobot, kiszalagozták, a lányok gyönyörű búzakoszorúkat kötöttek és ünnepélyesen hazavonultak, nagy mulatságot tartottak. Azt mondták, bekötött a gép!

Cséplés Adán 1953-ban 

    Apám ezután a dobban kicserélt néhány alkatrészt és átállította herecséplésre. Jöttek a gazdák fogatos kocsival, hozták hozzánk csépelni a herét.  Később a cséplővel napraforgó-maghántolással is foglalkoztunk, a magból pedig – pörkölés után – étolajat sajtoltunk és azt árultuk.

    ● Soroljuk fel az ismertebb cséplőgép-tulajdonosokat, akikre még emlékezünk!.
    - Apámék voltak hároman, aztán a Kelemen Lajos, Lukács Pál, Kóspál János, Törteli István, Varga Sándor. Apám kedvelt bandagazdája Mészáros Mihály, a Misa volt.

Cséplési kép 1937-ből 

    Amikor a munkásoknak kiadta a járandóságát, a búzát, összeszámolta, hogy a családnak mennyi kell a következő aratásig, a többit pedig elvitte a raktárba (Nagymalom, Hubert-ház, vagy Nagypál Lajos búzafelvásárlóhoz). Utána megkezdődött a vásárlás. Ruhaneműt, cipőt stb. vettek és általában ilyenkor fizették ki a kereskedőket, akiknél előtte könyvre vásároltak. A búzát megőröltettük, kenyeret sütöttünk belőle, a későbbi években pedig a péknek adtuk, utána meg naponként lehordtuk érte a kenyeret. Egy kilogramm lisztért egy kilogramm kenyeret adtak. A szaporulat a pék hasznát képezte. Mi a Dudás Julis és Puskás Matyi pékhez jártunk.
    Apámra és a cséplőgépre ma is szívesen gondolok. Habár sok gondot okoztam szüleimnek, mert kegyetlenül rossz gyerek voltam, mégis megálltam a helyem, mert orvos lettem, amit végülis a cséplőgépek által szerzett jövedelemnek is köszönhetek.

Király János

Forrás: panoramda.co.rs