Print this page
2009 február 02, hétfő

Kárpát-medence Földi paradicsomkert (1. változat.)

Szerző: Ismeretlen

Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévõ bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével. Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, majd a minél nagyobb munkanélküliség és elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktõl és azt az idegenek kezébe átadni.

 Kárpát-medence Földi paradicsomkert (1. változat.)

Az itt élõ népek számára menedékhely, a fennmaradás záloga Gondolatok a Kárpát-medencérõl, melyeket elhallgatnak, félremagyaráznak, elferdítve tanítanak.

Betelepítés

Központi szerep:

A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetébõl adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét és nem Brüsszel. Nekünk nincs miért az ún. Európához fölzárkózni. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévõ tudásra és nem fordítva!

Az energiaközpont:

A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet címû munka azt írja, hogy Földünk élõlény, melynek a szívcsakrája a Kárpát-medencében található.A Föld 7 energetikai központja közül a Pilisben(Pólus) található a Föld szívcsakrája.

A kozmoszból ide érkezik az az energia, melyet a szívcsakra (valóban szív formájú) továbbít és pumpál szét a Föld egész területére. Így tudja ezt minden õsi, magas kultúrával rendelkezõ nép is. Központja Dobogókõ, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt.

(jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.)

A dalai Láma 22 évvel ezelõtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védõ szerepük van.

Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta:

"Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak."

Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak.

Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura.

Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévõ gazdagságot, ezért gyûlölet veszi õket körbe .

A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bõ a hal-áldás, nagymennyiségû a kenyérgabona, a bor pedig kiváló.

A hazánkat örök idõk óta jellemzõ gazdagság ma is fenn áll. A bõséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékû jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el. Ez az elõkelõ hely a magyarság kemény munkájának eredménye.

A hazánkra jellemzõ kedvezõ adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendõ és vonzó földterület .

Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínûleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját . Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben
meghalt.

A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyûlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp , a
helyzet semmit nem változott.

Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az õsi földeket a nemességtõl elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követõen könnyû volt (az elaltatott és elvakított néptõl) privatizálni, kiárulni.

Privatizálás:

A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását.

Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévõ bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével. Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, majd a minél nagyobb munkanélküliség és elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktõl és azt az idegenek kezébe átadni.

A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet õseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le.

2006 õszén a gazdákkal megkötött szerzõdések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minõségû gabonát. Ez azt jelenti, hogy a termelõk elestek az éves árbevételtõl és csõdbe, vagy csõd szélére jutottak. Csõdhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévõ bankok kaparintják meg földjeiket. Feltételezhetõ, hogy szándékosan történt szerzõdésszegés.

A szõlõsgazdákat arra buzdítják, hogy vágják ki õsi szõlõültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelõket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végsõ kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek.

Az õszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítõ rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy õk munkavállalóknak minõsülnek és ezért kötelesek adót fizetni . Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtõl való megváláshoz vezethet.

A parlagfûrõl elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fõ okozója, holott valójában "teljesen ártatlan". Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna fõbûnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen
folyamatosan ellenõrizni feltûnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat. Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tõle.

Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekrõl (70 %-ban felelõs az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fõ oka!), a génkezelt szójáról, a rákkeltõ levegõjû városokról, arról a hatalmas mennyiségû kemikáliáról, melyet naponta használ és magára ken az
emberiség, ideértve a bõrön keresztül felszívódó ruhaöblítõket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, hatalmas összegeket áldozva reklámozzák, kínálják a kereskedõ hálózatok.

Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtõl történõ el-és megválás, a kényszerûségbõl történõ eladások üteme a közeljövõben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nõ, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid idõn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gõzerõvel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont
jelezhetnek.

A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni!

Ne adjuk oda õseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte! Vilder Penfild professzor:

A 60-as években a kaliforniai egyetemen a Rockefeller alapítvány megbízásából kutatásokat végzett azzal a céllal, hogy az emberiség génállományában domináns géneket keressen ek. Olyanokat, amelyek a többit képesek elnyomni, vagy azok fölé emelkedni és az emberi személyiséget és képességeket meghatározni . Két ilyen gént találtak. Egyik a semita, melynek képviselõi a zsidók. A másik meghatározás úgy szól, hogy legjellemzõbb képviselõi a Kárpát-medencében élõ, magukat magyarnak nevezõ népcsoport.

Az egyik csoport elnyomó, a másik felemelõ képességekkel rendelkezik. A magyarság soha nem volt képes más népek elnyomására. Nem volt célja, hogy leigázzon és elfoglaljon másoktól területeket, hogy kiirtson ezért egész nemzeteket (indiánok...). Nem vette el más népek földjét.

A magyarság alapvetõ képessége és feladata más népek felemelése. A múltban ez nem jelentett problémát. A jövõben õseink útját járva, az õ példájukat kell követnünk!

Lev Pinszker zsidó orvos írása az 1800-as évekbõl:

"Ma a zsidók nem léteznek nemzetként, mindenhol idegennek számítanak.....Csak a vak nem veszi észre, hogy a zsidóság kiválasztott népe egyetemes utálatnak örvend, nem tudnak beolvadni egyetlen nemzetségbe sem és ebbõl következõen egyik nemzet sem képes megértést tanúsítani irántuk. A gyakorlati megoldás tehát a saját területén élõ nemzet megalakításában rejlik."

A korábbi, megelõzõ századokban a zsidókat szinte minden országból kitiltották, kiutasították összeférhetetlenségük miatt. Kereskedésük és banki tevékenységük mindenhol az õslakosság uzsorával történõ kizsákmányolását jelentette és jelenti a Földön globálisan ma is.

Sir Moses Montefiore:

Az 1800-as évek második felében Angliában hatalmas karriert befutott zsidó üzletember a világban szétszórtan élõ zsidókat az "ígéret földjének" elfoglalására ösztönözte. Az Izraelita Világszövetség felhívása a következõkrõl szólt:

"Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezõbbek a körülmények. Ti zsidó testvérek, fáradozzatok minden erõtökkel azon, hogy mindkét országot birtokba vehessétek, hogy minden keresztényt elûzzetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elég
anyagi eszközötök, párizsi szövetségünk minden erõvel segíteni fog titeket. Erre a célra szövetségünk máris gyûjtéseket rendez és az adományok bõséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és a magyarországi területeket kiragadjátok a keresztényektõl, s azok kizárólag zsidó kézbe kerüljenek. Az egész világ tõkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idõ alatt elérhessétek. "

Fentiek szerint mi birtokoljuk az "Ígéret földjét!"

Ezt követõen a háttérhatalom irányításával tömeges zsidó emigráció indult hazánk felé földet és hont foglalni . A Dohány utcai zsinagógát 1859-ben felavatták. A beözönléssel együtt járó szellemi leigázás, az erkölcs porba tiprása is megindult.

Istóczy Gyõzõ említi, hogy a zsidók létszáma átlagban minden 30 évben megkétszerezõdik. Az 1869/70-es népszámlálás szerint 553.641 zsidó élt Magyarországon. (2007 ?) Világosan látta az országhódítást : "A nem zsidó lakosság fogyása..."...." az ország vagyona lépésrõl-lépésre, fokról-fokra mindinkább kicsavartatik a mi kezeink közül...."

A II. világháború idején a Kárpát-medence a zsidóknak Noé bárkáját jelentette. Horthy védelmet biztosított a számukra, nem adta ki õket a németeknek. Európa országaiból százezres nagyságrendben menekültek hazánkba, a biztonságot nyújtó területre az üldözött zsidók. Létszámuk a világháborút követõen nem mutatott jelentõs veszteséget.

Magyarország a zsidó népirtás vádja miatt mégis tetemes kártérítést fizetett a részükre.

A világháborúk egyértelmûen segítették Európa júdaizálását. Ma a történelemkönyvek ennek éppen az ellenkezõjét tanítják és állítják.

Máté Imre :

"Az iskolákban nem okvetlen az igazságot tanítják, hanem amit el akarnak hitetni."

Baruch Levi rabbi Marxhoz írt levelébõl részlet:

" A zsidó nép - egészében véve - a saját Messiása lesz. Uralkodni fog az egész világon , össze fogja olvasztani az emberi fajokat, meg fogja szüntetni a határokat (lásd EU), és el fogja távolítani a monarchiákat (királyságok megszüntetése), melyek az önkényesség védõbástyái. Egy világköztársaságot fog berendezni, amely végezetül minden zsidónak polgárlevelet fog adni. Ebben az új szervezetben Izraelnek az egész
világon szétszórtan élõ gyermekei, akik ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, akik ugyanazt az áthagyományozott nevelést kapták, mindenhol ellenállás nélkül vezetõkké lesznek. ... Így fognak beteljesedni a Talmud ígéretei, melyek szerint, ha eljön a Messiás ideje, a zsidók az egész világ vagyonát kezeikbe fogják kapni."

Izrael:

Földje alkalmatlan életterület, terméketlen és száraz, az ivóvíz ellátás rendkívüli nehézségeket okoz. A zsidók XX. szd. elején történ bevándorlásával, területfoglalásával elindult harc napjainkig elhúzódó, véres háborúkhoz vezetett. A háború kezdetétõl eltelt néhány év alatt a jelen idõkig, közel már az 1 millió áldozat száma. A háború fenntartása dollár milliárdokba kerül. Ezt a fedezetet fõként Amerika pénzügyi háttere biztosítja, mely miatt az ott élõk egyre nagyobb gyakorisággal lázadnak.

Sem az életterület nem megfelelõ, sem anyagilag nem fedezhetõ hosszú távon az ott élõ zsidóknak a létfenntartása. Csurka István már rég megírta, hogy az izraeli háború feneketlen mélységû költségvetésébe bizony a magyar Ft-ból is jócskán jut. Azaz, a magyar népet is megsarcolják hadi céljaik megvalósítására. Hol is vannak a költségvetésbõl hiányzó milliárdok, melyekkel soha, senki nem tudott elszámolni?!

A palesztínai letelepítés és az ott kirobbantott háború a valóságban csak látszat akció. A valós cél a világ felé a figyelemelterelés a Kárpát-medence elfoglalásáról és megszállásáról.

MTI: Népszava (2007.12.05.):

"A budapesti zsidóság szokatlan újjáéledésérõl, a Párizs és Moszkva közötti legnagyobb zsidó közösség lendületes fejlõdésérõl közölt cikket a Los Angeles Times. Több zsidó élte túl a második világháborút és maradt Magyarországon, mint Közép-Európa más részein. A magyar fõváros zsinagógáit, köztük a világ második legnagyobb zsinagógáját mozgalmas élet jellemzi, zsidó iskolák, kiadványok, weboldalak és blogok mûködnek.
Valóságos reneszánszát éli a hetedik kerületi történelmi zsidónegyed, a zsidó háromszög. Budapesten mûködik a Ronald S. Lauder Alapítvány által a zsidó identitás elõmozdítására Európában létrehozott 40 iskola közül a legnagyobb."

Betelepítés:

A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletrõl érkezõkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdõdött.

Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, Áder János, Pokorni Zoltán és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta.
(A szélsõséges izraeli Likud: a Fidesz testvérpártja) Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend errõl szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra
különbözõ elõírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.

Népirtás:

Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az õslakosság számát különbözõ megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell . A hiányt a betelepítendõ idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10 millió magyar. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió majd megvéd minket. Akinek még nem tûnt föl, az gondolkodjon el azon, hogy az uniós zászlóban található sárga csillagok kiket jelöltek a II. világháború során. És jelen esetben tekintsünk el attól, hogy 5, vagy 6 ágú csillagról van szó. Ma az Unió s zászló jelképeként sárga csillagok egész sora körvonalazódik ki.

A történelem során a vörös csillag a származásuk szerinti zsidó vezetõk jelképe volt: Sztálinnak, Leninnek....Rákosinak, Kádárnak.... Az általuk képviselt és irányított szocializmus szerény becslések szerint is, az eddigi legnagyobb népirtás a világon, mely legalább 100-150.000 millió áldozatot követelt!

Az elmúlt években az ország egész területén, gombamód szaporodnak és jelenleg is teljes erõvel történnek a lakópark építések (túlnyomóan izraeli tulajdonban), melyek többsége eddig üresen állt. Az itteni lakosság sem számában, sem anyagi helyzetét illetõen nincs abban a helyzetben, hogy ezeket az épületeket benépesítse. Ezek az építkezések egy pontos terv alapján, egy idegen faj részére, új életterületként szolgálnak majd.

Tel Avív:

Az idei évben óriás plakáton szólítják fel a zsidó lakosságot. A Lánc-híd színes fotója mellett a következõ szöveg áll: Gyertek az új hazába! Azaz Magyarországot a sajátjuknak tekintik, az ottani lakosságnak úgy hirdetik, hogy a mi hazánk már az õ tulajdonuk az õ birtokuk és új hazájuk. És ebben az a szomorú, hogy a tulajdonviszonyokat, a birtokviszonyokat, a fõ pozíciókat tekintve valóban átvették az ország irányítását és ezt hagytuk , sõt egyesek meg is szavazták!

"Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni!"

Simon Peresz:

Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot.

Tervek:

Az elkövetkezõ 15-20 évben több millió zsidó továbbá kínaiak betelepítését tervezik, és a romák számának növelését . Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és
ideérkezésükkor kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges.

Néhány évvel ezelõtt tervbe vették Budapest átkeresztelését Judapestre (érdemes megnézni a www.judapest.org web oldalt) és a vidék sem számíthat jobb helyzetre.

2004-ben, a holokauszt 60. évfordulóján 150,- Ft-os bélyeget adtak ki 3 nyelven. A magyar nyelven kiadott bélyegen a következõ szöveget lehet összeolvasni: A zsidó állam Magyarország. Alatta kiegészítésként külön kis bélyeg, melyen a szöveg: Ha akarjátok, nem mese. A bélyeg a bélyegmúzeumban megtekinthetõ.

Franciaországban és több államban már "kis zsidó ország"-nak hívják Magyarországot. A külföld felvilágosultabb és jobban tudja, mi történik a Kárpát-medencében, mint maga a magyarság.

A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Bõrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat. Ezzel tévesztik meg a naív magyarokat.

Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élõ és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget!

Izrael:

Atomfegyverrel rendelkezik, a Közel-Keleten háborút robbantott ki. Uralja a világ pénzügyeit. Kézben tartja és irányítja a Világbankot, az EU-t és Amerikát.

A gyûlölettörvény megalkotói és alkalmazói. Mindenkinek ajánlott elolvasni a Cion Bölcsek Jegyzõkönyveit! Kapható nemzeti könyvesboltokban, vagy interneten rá kell keresni.
http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/bolcs1.htm

Bibliájuk a Talmud (lásd az Ószövetséget is), mely más népek gyûlöletén és kiirtásán alapul. Vallásuk gyûlöli a kereszténységet és Jézust, akit õk feszítettek keresztfára. A keresztény templomokat hitük szerint illemhelyként kell használni. A gojok (nem zsidók) barmoknak neveztetnek.

Kegyelmet, kíméletet nem ismernek. Ennek a fajnak szándéka a Kárpát-medence átvétele, a Föld legbékésebb, legjámborabb népének leigázása.

Talmud idézetek:

Zohar 1,160a : "A zsidóknak mindig meg kell próbálniuk megvezetni a keresztényeket."

Sotah, 12a : "Egy igaz zsidó pénze értékesebb, mint a saját teste."

Choscen Ham (156,5 Magah) : "Zsidónak megengedett, hogy üzleteljen egy gójjal, becsapja és elvegye a pénzét. A gójok vagyona köztulajdonnak minõsül és azé, aki elõször megszerzi magának."

Schabouth Hag.6d : "A zsidók tehetnek hamis esküt."

Abodah Zara 266 : "A gójok legjobbjait is meg kell ölnötök."

Libbre David 37 : "....ha a gójok tudnák, mit tanítunk róluk, azonnal megölnének mindannyiunkat."

Milyen jövõ vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörõdve elfogadjuk? Valószínû az erõszak és a bûnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás , az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás. Számukra nem munkalehetõséget ígérnek Izraelben. A romákon kívül ránk vár az õ eltartásuk is. Ha mégis dolgoznának, akkor a magyarok veszítik el munkahelyeiket azért, hogy számukra elõnyös pozícióban és helyeken elõnyt biztosítsanak (Ma már döntõen ez a jellemzõ! Gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedõ cégvezetõkre, irányítókra.). Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják . A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg, minden tekintetben.

És: "Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebbõl a k. országból! "

Mondta ezt az õslakosságnak egy olyan valaki, aki kettõs állampolgárként él ebben az országban, a mi hazánkban úgy, mint ahogy a kormány apparátusa is. Intézkedéseik nem a magyarság, hanem származásuk szerinti másik, izraeli állampolgárságuk érdekeit szolgálják. Ezért mindegy, hogy jobb-, vagy baloldalról beszélünk. Rákositól a jelenlegi miniszterelnökig minden eddigi miniszterelnökünk eredeti származása zsidó. Lásd cion bölcseit és megérted, hogy mekkora színjátékot ûznek saját érdekeiknek és hazánk földjének megszerzése érdekében. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévõk figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról. Az
igazsághoz minden embernek alanyi joga van.

Magyarország ma a külföldiek számára még mindig a legjobb befektetési lehetõség. A Kárpát-medencében más államokban befektetett tõkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizetõ magyarok.

A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét "tömjük zsírosra", míg mi nyomorgunk saját kínunkban. Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetõvé, hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékû uzsora kamattal a minél nagyobb "népnyúzást" valósítják meg.

Egy utunk lehet , mely elõre visz. Ez a jobb-, vagy baloldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem elõtt tartásával történhet.

Magyarellenesség:

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi idõben felerõsödõ magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye.

A jelenlegi kormánnyal rokonlelkû osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekrõl. (Lásd a Habsburgok származását.)

A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezetõ nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni. A magyarverések rendszeresek.

A románok iskoláikban azt tanítják, hogy a Tisza vonaláig Romániáé a keleti országrész. Ceaucescu nyíltan hangoztatta területi igényét.
Birtoklási igényüket ma sem titkolják. Az erdélyi magyarság életszínvonala a létminimumon, vagy alatta van.

Délen a magyar lakta falvakba a legsötétebb bõrû, bûnözõ réteg betelepítése történik. A magyarok elhagyják házaikat, szülõfalujukból menekülnek.

Itthon a Kádár korszaktól kezdve folyamatos a roma betelepítés. Szándékosan uszítják õket a magyarság ellen. 2006-ban programot hirdettek, mellyel romákat toboroznak kedvezõ feltételekkel a rendõrségbe. Azaz felfegyverzésük és a magyarok elleni bevetés a valós cél. Az elmúlt évben egy sem jelentkezett, mivel itt a rend és fegyelem elsõdleges követelmény. 2007-ben újra meghirdetésre került a pályázat. A magyarverések hazánkban is elszaporodtak, ezeket egy-két kipattanó esettõl eltekintve eltusolják.

Nemzetgyilkosság és népirtás:

A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:

"Védõ"oltások alkalmazása már kicsi, csecsemõkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekezõ rendszerének energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy elõfordulásuk a világ távoli helyein igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.

Elterjesztették az ingyenes védõoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen . Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagymértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnõttkort, az kedvezõ a világuralmi helyzetben lévõknek , az egészségügyi maffiát mûködtetõknek. A népszerûsítésre a média rendszeresen "szárnyai alá vesz" 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid idõn belül megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenõen bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elõ. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövõdményei. Ezek az elõfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások
mellékhatásai miatt rendszeresen elõfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is elõfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos idõszakok és megbetegedések. Ezek az oltóanyagok csak 1-2 vírus ellen hatnak, a többi megszámlálhatatlan korokozó ellen nem, tehát alkalmazásuk fölösleges. Az újonnan megjelenõ vírusok ellen pedig senkit nem véd meg semmilyen vegyi anyag sem.

A lényeg: az immunrendszer legyengítésére szolgáló vakcinákat az állam ingyen, térítésmentesen biztosítja, az életmentõ és valóban gyógyító szerekhez pedig magas, vagy elérhetetlenül drága áron lehet hozzájutni.

Ez az aránytalan árkülönbség jellemzi az élelmiszerek árát is. Minél olcsóbb és minél többet reklámozott egy étel, annál biztosabb, hogy nem emberi tápláléknak való és minél egészségesebb, annál drágább, pl. bioélelmiszerek elõállítása.

(Az ingyenesen osztogatott újságokat sem jótékonyságból kínálják. Céljuk a tömeges félretájékoztatás.)

A jelenlegi kormány tudatosan, terveiknek megfelelõen, a népesség további csökkentése érdekében 2007-ben jóváhagyta a 18 évet betöltött nõk esetén a teljes meddõvé tételt. Életük késõbbi szakaszában hiába gondolják meg magukat, az már késõ lesz.

Divattá tették a csípõnadrágot. Hordása miatt ideje korán olyan nõgyógyászati gyulladások, felfázások keletkezhetnek, melynek eredménye meddõséghez vezethet.

Európában nem véletlenül, hazánkban engedélyezték elõször az abortuszt. Az utolsó 50 évben 6-7 millió magyart saját magyar anyáink és a társadalom ítélete alapján a nemzet ölt meg. Anyaméhen belül mi magunk irtottuk a magyarságot!!! Ha ez nem így történik, ma legalább 20 millió magyar élhetne a Kárpát-medencében.

Kizárólag az abortuszokra nincs várólista! A gyermekgyilkosságot azonnal engedélyezik, míg az életmentõ, pl. szívmûtétekre akár több hónapot is várni kell!

Ma az abortuszra a karriert sokszor hozzák föl indokként. Vagyis a pénz, az öncélú siker fontosabbá vált, mint a családépítés. El kellene gondolkozni azon, hogy az esetleg elért anyagi haszontól még soha nem lettek boldogabbak a magyar családok. A minél több pénz megteremtése egyre több idõt vesz el a már megszületett gyerekektõl. Eredmény a családok tömeges szétesése, felbomlása, a gyerekek depressziója, elzüllése. Ma sajnos, már az alapvetõ megélhetés biztosításához is lényegesen több, mint 8 órát kell dolgozni, ami a családok felbomlásához vezethet.

Megfelelõ tájékoztatással még nem késõ a folyamatot megállítani! Kivétel nélkül, minden magyar felelõs a fiatalság, az új generáció felvilágosításáért és a nemzet megmentéséért!

A magyarok nem az anyagi gazdagság elérésétõl lesznek boldogok! Génjeink nem az anyagi siker elérésére vannak programozva! A magyarságnak más feladatot szánt a Teremtõ! Ezért nem érdemes és fölösleges másokon átgázolva, mindenáron az anyagi siker elérésére törekedni.

"Mag"unkra számíthatunk:

És szinte "büntetésként" (?!)újból magunk vagyunk, mint a történelem során eddig sokszor és megint csak magunkra számíthatunk. Saját, ütközetképes hadseregre már nem, mivel azt korábban szándékosan leépítették.

A magyarságnak újra kell értékelnie önmagát és önmagára kell találni. Akkor majd a múlthoz hasonlóan mások igyekeznek felzárkózni ahhoz a kivételes tudáshoz, melyet mi képviselünk.

A történelem nagyjaitól idézve:

Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal.

Talleyrand válasza:

"Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukra . Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét."

A Székelyek már Attila halálakor tudták, hogy az ország felbomlott egysége kizárólag egy módon menthetõ meg:

"A nemzet fennmaradásának egyetlen módja, ha nem szakadozunk el egymástól! A jövõ csak erõs nemzettudattal tartható és valósítható meg."

Zrínyi Miklós: "A magyar, ha mástól vár segítséget, elpusztul!"

József Attila:

" Adj magyarságot a magyarnak!"

Gróf Széchenyi István:

"Minden nemzetnek olyan kormánya van, minõt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas, vagy mûveletlen."

Viktor Hugo:

"Magyarország a hõsök nemzete . Magyarország az a hõsiesség megtestesülése."

A nepáli papok:

2005-ben kijelentették, hogy mindennap imádkoztak a Földért. Most "vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövõt."

A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetõje magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:

"Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél!"

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz:

A XIV. Dalai Lámával Izing Róbert és Janzsó Viktor 2006. 10. 11-én készítettek interjút.

"Magyarok!

Bár népük nagy múltra tekint vissza, a szabadság és a demokrácia terén még fiatalnak számítanak. A lehetõség mindazon által eljött az Önök számára, hogy kibontakoztassák képességeiket és megmutassák a világnak szellemüket, kezdeményezõ képességüket. Ehhez azonban az önbizalom elengedhetetlen. Éppen ezért akármilyen nehéz is, bármilyen akadállyal, nehézséggel néznek szembe, nem szabad, hogy elveszítsék a reményt és az elhivatottságukat. Bizakodónak kell maradniuk!

Egy tibeti mondás úgy tartja: 9 kudarc 9 próbálkozást jelent.

Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövõ elõtt áll. Kérem, dolgozzanak továbbra is keményen és távlatokban gondolkodjanak! Tartsák szem elõtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják . Az emberek sokszor - és ez a politikusokra különösen igaz- elvesznek az apró részletekben. Ez nem helyes.
Gondolkodjanak távlatokban! Ez az én tanácsom. Köszönöm."

Szarvasi emléktábla:

Bízzunk magunkban és abban, hogy "megtáltosodni" kizárólag táltos nemzet tud. Táltos nemzetrõl pedig csak a magyarság beszélhet. Merjünk végre nagyok lenni, büszke fõvel õseink kitaposott útját járni! Lelkiségünkkel, hitünkkel, igaz magyarságunkkal feltámadni!

"Aki kér, annak adatik, aki zörget, annak megnyittatik, aki keres, az talál!"

Itt az ideje a fölébredésnek !!!

A másik változat itt olvasható