Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2019Oct22

2018. December 20., Csütörtök 20:26

Napisten születésnapja

Írta:  Kovács Kálmánné
Értékelés:
(11 szavazat)
Sűrű, sötét éjszaka volt. Az év leghosszabb éjszakája. Az eget nehéz, szürke fellegek takarták. Az éles szélben egy kucsmás ember baktatott az erdei ösvényen. A fenyők is dideregtek ebben a sötét hidegben.

A kucsmás ember a kezében egy fejszét tartott, és a fenyőcsemeték felé vette az útját.

- Itt a kerecseny ünnep, legalább egy szép fenyőfájuk legyen ezeknek a gyerkőcöknek, ha már ilyen szegény helyre születtek! - sóhajtott a kucsmás ember.

Még nappal, az úton járva kinézett egy csinos kis fenyőfát, most azért jött el.

Megtalálta a sötétben is a kis fát, és már emelte is a fejszéjét. Igyekezett, minél hamarabb mehessen hazafelé ebből a hideg, sötét erdőből a kicsi, meleg házikójába, a családjához.

- Ne vágd ki a csemetémet! - szólította meg a kucsmás embert egy hatalmas, sudár fenyő. - Hagyd, hogy élvezze még Napatyánk csodálatos teremtett világát! - kérlelte.

- De nekem kell ez a kis fa! - válaszolt az ember. - Az örökzöld fenyő az életfa, ami összeköti az eget a földdel. - és észre sem vette, hogy egy fával beszélget.

- Éppen azért! A fa csak akkor tud kapcsolatot teremteni az égi és a földi világgal, ha gyökere a földben van, csúcsa pedig az eget éri. Őseitek lelkei, a tündérek, az égi segítőitek a fenyők ágai között lépdelnek le hozzátok, földi lényekhez.

- Tudom én ezt, te fenyő! De a Sólyomünnephez mégis csak kell egy üde, zöld fa az otthonunkba. Egyéb sem lesz az ünnepre a gyermekeimnek! A fára is csak annyi díszítés lesz, amit mi magunk készítünk. Elfacsarodik a szívem, ahogy nézem a gyermekeim izgatott várakozását. Festik az ezüst- és aranyszínű diókat, készítik színes papírból a láncot a fára. Pedig édesség is csak az lesz rajta, amit én készítek egy kis égetett cukorból, egy pici napraforgóbéllel, meg amit a feleségem csinál, cukorból főzött szaloncukor. Az igazi ünnepi hangulatot pedig maga az élő fa hozza el. A csodálatos fenyőillat, a gyertyák viasz-szaga és az együttlét harmóniája adja meg a Sólyomünnep bensőséges, szeretetteljes békéjét.

- Miért kell neked ehhez megölnöd egy fácskát, kucsmás ember? Nézd, milyen szép ágaim vannak, amelyeket hamarosan úgyis ledobok, hogy följebb friss, fiatalokat hajtsak! Méregzöldek, erősek, illatosak, gyönyörűen mutatnak majd rajta a színes papírdíszek, az arany- és ezüstdiók.

A kucsmás ember szélfútta, piros arca elkomorodott. Lehorgasztotta a fejét. Kucsmája a homlokára csúszott. A felhőkből hatalmas, csillogó hópelyhek kezdtek szállingózni. Béke telepedett az erdőre.

- Bocsásd meg gyilkos gondolataimat - szólalt meg hosszú hallgatás után a kucsmás ember és a földre engedte a fejszéjét. - Megértettelek, és most már tudom, hogy a fenyőágak is ugyanúgy illatoznak, és éppúgy az örök kikelet zöld igéjét hordozzák, mint maga a fa. - sóhajtott megkönnyebbülve.

- Kedves fenyő, kérlek téged, adj belátásod szerint nekem az ágaidból, amelyek megszentelik a kerecseny ünnepünket.

A fenyő szelleme hálát adott a Teremtő Istennek, hogy egy magyar szívben ismét a szeretet győzött, nem pedig a sötétség, birtoklási vágy.

A várakozás ideje alatt, Álom havának első napjától Napisten megszületéséig a gonosz oldal birtokolja az Atya teremtett világát. Az egyre hosszabbra nyúló éjszakákban a rontók, ártók, boszorkányok és a rossz lelkek teszik a dolgukat. Ilyentájt történik meg a világban a rengeteg baj, csapás, szerencsétlenség. A gonosz hideg, a lelketlen köd, a csúszós utak, a rossz látási viszonyok mind kedveznek a bajok bekövetkezéséhez, amik azért történnek meg, hogy betöltődjenek az emberi sorsok. Megmérettetnek az emberi kapcsolatok, és az emberek szembesülnek belső árnyoldalaikkal, amelyek már csak hátráltatják őket az életútjukon. Eljött az ideje az elengedésnek. Ismerjék fel bűneiket és utasítsák el azokat, hogy amikor Napisten megszületik, testben és lélekben tisztultan fogadhassák a Fényt, megmerítkezhessenek az újszülött Napsólyom tiszta, növekvő fényében.

A Nap, a Sólymok Sólyma, lassan kezdett emelkedni a látóhatáron. Bíborba és aranyba burkolták az égi kezek. Gyönyörűségesen indult el égi útjára az ibolya-lila éjszakában. Az év leghosszabb éjszakájának fogságából nyílt meg szabadulásának útja.

Nehezen indult fölfelé. A sötétség még igyekezett néhány pillanatra gátolni, visszahúzni. Nem engedhette, hiszen a növekvő Fény az ő lassú elhalását hozta el.

Az újszülött Napsólyom bukdácsolt a hatalmas szál fenyők koronája felett, gyenge kis sugarai fel-felakadtak a tűlevelű ágakon. Meg-megcsusszant az égi ösvényen, és emelkedése hol lassult, hol gyorsult.

A sötétség csak húzta, húzta visszafelé, de a Hold, a bolygók és a sziporkázó csillagok minden erejükkel táplálták az újszülött Napot. Az égi tünemények egymással szemben álltak, és erősítették a Napistent. A fény és a szeretet ereje. Ez az erő győz le minden rosszat, ártót, gonoszt, és hozzásegíti Napistent, hogy megszületve a teremtett világ fölé emelkedjék és éltesse azt.

Tündérek sokasága és várakozó fénylények tömege várakozott a megszentelt helyen. A csillagok szikráztak és sziporkáztak, hangtalan égi kórus énekelt az erdőben. Majd a madarak szólították meg a születő Napot. A sólymok megbillentették pöttyös, barna szárnyukat, büszkén felcsapták szépséges fejüket. Izzó fekete szemük megtelt melegséggel, és pillantásukkal nagy szeretetben biztatgatták a Sólymok Sólymát, hogy ne féljen.

Ahogy a Nap fénye erősödött, a sólymok is egyre jobban emelkedtek. Csodálatos tánc kezdődött az ébredő világ felett, ahogy a sólymok és a Nap közös tánca elindult.

A Nap pörgött-forgott, és csak szórta, szórta fényének ezernyi gyémántcseppjét, míg a sólymok lelkük melegével árasztották el a világot. A lélek fénye a szeretet. A megértés és a türelem ez a Sólyomünnep nagy-nagy titka! Ezek az áldott erők szállnak alá a teremtett világba, és megkapják ajándékként az emberek.
A sólymocskák pedig nem fukarkodnak! Röppennek, és méretlenül szórják a nagy titok kincseit kicsiknek, nagyoknak, gyermeknek, felnőttnek.
Mert a szeretet az igazi ajándék. Az együttlét öröme a boldogság. Nem holmi drága pénzen vett ajándék, csillogó, értékes értéktelenség.

A szeretet azt adja, amire az ember vágyik, ami egyszerű valóságában nyújt örömöt. Amit a kezünkkel készítünk el. Amit megrajzolunk. Amit kivágunk, mert az szerez boldogságot szeretteinknek.

Amíg az ajándékokat készítjük, gondolatban a másikkal vagyunk, és ez az érzés szívet melengető, ezt ő is érezni fogja. Ettől lesznek fényesek és szépek az ajándékaink. Az igazi ajándék a szívünkből jön.

A sólymok pedig csak hozzák, egyre hozzák és szórják méretlenül az égi szeretetet és fényt. Ünnep van! Megszületett Napistenünk! A Sólymok Sólyma, a Fény. Lesz hát kikelet és újjászületés!

- Kegyelmi ajándék a világnak minden évben az újjászületés - villogtatta sugarait a Napsólyom. - Hálás vagyok néktek, sólymok a segítségért, világra jöttemért. Legyen hát ajándék minden embernek a születésem! - mosolygott a szorgos kis sólymokra és a tündérekre.

- Mindnyájan hallottátok a fenyőfa és a kucsmás magyar beszélgetését. Láthattátok igaz szívét is. A természet iránti tisztelete és szeretete erősebb volt benne, mint a birtoklási vágy a fenyőfa megszerzésére. Szerintetek is ajándékot érdemel? - mosolygott széles fénnyel a Napisten.

A sólymok hevesen bólogattak, vijjogtak, így mutatták ki egyetértésüket. Hiszen a tiszta szívű magyar ember megérdemel egy kis ajándékot az Égi Atyjától.

- No, akkor munkára fel, sólymocskáim! Sok jó ember és még több kiváló gyermek lakik ebben az országban, akik ajándékot érdemelnek. Bírjátok még az iramot kis, tollas segítőim?
A sólymok ismét bólogattak, vijjogtak és igazgatták szárnyaikat.

- Van három napotok a Sólyomünnep megszentelt napjáig, hogy mindent beszerezzetek és elrendezzetek, hogy gyertyagyújtás idejére az ajándékok az életfa ágai alatt legyenek!

Mit tettek a sólymok, mit nem, az örök rejtély marad. De a szegény kucsmás ember szerény, de tiszta hajlékában, a feldíszített fenyőág-csokor alatt a család minden tagja ajándékot talált a Sólyomünnepen!

A víg kedélyű sólymocskák tündéri ügyességgel raktak aztán minden magyar gyermek kerecseny fája alá ajándékot. A lassan a világra telepedő alkonyatban pedig hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét. Mire eljött az este, lassan a világra telepedő alkonyatban a sólymocskák fáradtan, de boldogan, hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét. Ebben az évben is megtörtént a csoda! Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarait.

Beküldte: Ballán Mária

Megjelent: 500 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.7%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.7%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
Sweden 1.9%Australia 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 8
This Week: 691
Last Week: 4013
This Month: 12046
Last Month: 16875
Total: 2167778

Belépés