Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2019Oct14

Meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát - Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai klinikavezető orvosa volt, ahol többi kollégájával együtt a daganatos betegeket a hagyományos módon kezelte, mely többé-kevésbé eredményesnek bizonyult.
Kategória: Egészségünkért
2013. Július 07., Vasárnap 18:48

Az egészségügyi maffia

Az egészségügyi maffia - Hogyan ússzuk meg élve, s hogyan szerezzük vissza egészségünket és jólétünket / Szenzációs könyvének, „Az egészségügyi maffiá"-nak magyarországi megjelenése után egy évvel Budapesten járt Ghislaine Lanctôt orvosnő – azaz, helyesebben, exorvosnő.
Kategória: Népirtás
Heribert Illignek a kitalált középkorról szóló szenzációhajhász elmélete tíz éve került be nálunk a köztudatba. Azt hihetnénk, hogy ennyi idő elteltével feledésbe merült Illig teóriája, ám még mindig akadnak, akik a fiktív évszázadok képtelen ötletével próbálják felkelteni a történelem iránti érdeklődést. Közéjük tartozik Tóth Gyula informatikus, aki a középkori magyar krónikák alapján „továbbfejlesztette" Illig elméletét, amelyet 2012. március 11-én Debrecenben a Szkítiából kijöttekről című konferencián és 2012. szeptember 25-én Győrben is előadott. Tóth Gyula ugyan kritikával illeti Illig elképzeléseit, de azok közül csak a 297 év betoldását és a krónikáknak néhány beavatott által kitervelt meghamisítását veti el. Az előadó szerint az európai krónikákat a nyugat-európai történetírók hamisították meg, a magyar történelem eseményeinek időpontját pedig azért kellene átírni, mert azokat krónikaíróink különböző ókori időszámításokat alkalmazó forrásokból vették át.
Kategória: Kitalált középkor
2012. November 08., Csütörtök 03:15

Szex és az új világrend

Több, mint 40 éve ismert, mit főznek a tömegeknek, mit nyomnak le nap mint nap a torkukon. Ez persze klassz lenne, ha a tömeg nem mi lennénk. Te, én és a többiek. Nem annyira a bantu négerekre kívánnak hatni, hanem ránk. A civilizáció, az ősi bölcsesség hordozóira, örökesire - az európai népekre. Olvasd el ezeket a régi terveket, és könnyen el fogod tudni dönteni, hogy megvalósultak-e. Kapcsold be a biztonsági övet, és utazz vissza velünk 1969-be.
Kategória: Cionizmus
2012. Október 20., Szombat 15:23

A dohányzás megvéd a tüdőráktól

A hazugságokkal kialakított közfelfogás azt sulykolja az emberekbe, hogy aki dohányzik, kidobott a szemétbe hihetetlen mennyiségű pénzt, hozzájárult az állam adóbevételeihez, ami Magyarországon évi kb. 300 milliárdot tesz ki - amiből talán 2 milliárdot a dohányosok érdekében használnak fel - és szándékosan rongálja az egészségét.
Kategória: Elgondolkodtató
2012. Szeptember 19., Szerda 22:18

A Keshe Alapítvány állásfoglalása

A világbéke meghívás és technológia közzététele: A második nemzetközi előadás: Hogyan válhatunk gonosz tengelyhatalommá Megkértek minket, hogy tisztázzuk álláspontunkat az USA és Irán közti várható és lehetséges háborúval kapcsolatban.
2012. Augusztus 28., Kedd 19:55

Vegyi csíkok, avagy az UFO-k elleni fegyver?

Néztél fel mostanában a napfényes égboltra? Láttál a kondenzcsíkokhoz nagyon hasonló, tőlük mégis szignifikánsan eltérő fehér vonalakat, foltokat? Az összeesküvés elméletek rajongóit napjainkban az úgynevezett chemtrail-ügy tartja lázban. Már magyar oldalak, blogok is felkapták a témát, mely szerint ki tudja kicsoda, ki tudja micsodát és ki tudja miért rendszeresen szétszór felettünk a levegőben.
Kategória: Vegyi csíkok
2012. Július 24., Kedd 09:02

Ha energia van, minden van!

"Szerencsére, és sok eddigi áldozat szerencsétlenségére, a bankárkaszt kapzsi mohósága a legtöbb gondolkodó embert arra készteti, hogy alapjaiban változtassa meg a világot. Még két olyan találmányt fogok ismertetni későbbiekben, amelyek szintén az energia létkérdését oldják meg, mert önellátásra már a népesség elenyésző része képes." 
2012. Június 09., Szombat 10:30

Román arcok /Nyirő József újratemetésről/

Ezt az egészet azért kell megírni, hogy az utókor is értesüljön róla. Továbbá azért, hogy egyértelműek legyenek mindörökre Kövér László szavai: győzelemre ítélt az a nemzet, amelynek olyan fiai vannak, akiktől még haló poraik­ban is félnek.
Az ingyenenergia technológiájának megjelenése a nyilvánosság számára egy igazi, civilizált társadalmat tételez fel. Ez kiemelkedő jelentőségű az emberiség történetében. Senki se mondhatja ezt magáénak. Senki se gazdagodhat meg belőle. Senki se tudja a világot irányítani vele. Ez egyszerűen egy ajándék Istentől. Ez arra késztet bennünket, hogy vállaljunk felelősséget a cselekedeteinkért, tanuljunk önfegyelmet és önuralmat amikor arra van szükség.

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.6%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 4%Norway 0.7%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
United Kingdom 2.2%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
Sweden 2%Australia 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.5%Spain 0.1%

Today: 425
This Week: 425
Last Week: 3748
This Month: 7767
Last Month: 17293
Total: 2163499

Belépés