Print this page
2020 augusztus 28, péntek

Budwig diéta

Szerző: Erdei István

A doktornő diétája számos esetben hatékonyan segített a rákos sejtek szaporodásának megállításában és visszaszorításában. A diéta azon a bizonyított tényen alapul, hogy a a rák a sejtek oxigénhiánya miatt lép fel. Ezért a rákos/beteg sejt kívánja a cukrot. Oxigén jelenlétében azonban a rákos sejt a fermentációról vagy visszatér az oxidációs eljárásra, vagy programozott sejthalállal elhal.

Dr. Johanna Budwig diétája I. - A rákos sejtek gyilkosa

A Budwig diéta és kialakulásának története

Messziről és egy kis lírával kezdem:
„Az egészség olyan kincs, melyet akkor tudunk, hogy, ha nincs!” – mondta Édesapám még gyermekkoromban, és ez rendesen bele is szorult kobakomba. életem egyik meghatározó elemévé vált. Ehhez a gondolathoz illeszkedik az alábbi kis betét is: A Dalai Láma, mikor arról kérdezték, hogy mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta: „Az ember! Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Azután feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. Mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni az életet: az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben: úgy él, mintha soha nem halna meg, és azután úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”
Íme, az ember!
Dr. Johanna Budwig diétája  Azért kezdem ilyen lírai elemekkel, mert nyilván majd keményebb dolgokat is mondanom kell. Az átlagembernél sokkal mélyebben foglalkozom az egészséggel kapcsolatos dolgokkal, és ennek oka az alábbi idézetben rejlik, amit kora ifjúságomban szedtem fel: „Nagyon lealacsonyítja a gondolkodó szellemet, ha a Test Isteni tökéletességű hajlékában élve, nem érdeklődik annak szerkezete iránt!” Robert Doyle (1627-1691)

Mielőtt azonban elkezdenénk tanulmányozni Dr. Johanna Budwig életét és módszerét, néhány fontos kiindulási pontot le kell rögzítenünk. Erre azért van szükség, mert Budwig kutatásainak és elkötelezettségének mozgatórugója nővére rák betegsége volt. Kutatásai gyakorlati alkalmazásaként a rák megelőzése és gyógyítása alapvető szerepet játszott életében. Nos, íme a kályha, ahonnan el tudunk indulni:

I.
1. Testünk egy nagyon finoman hangolt bio-automata rendszer!
2. Egy egészségünk van és ezer betegség létezik…
3. Az egészség megtartása napi folyamatos odafigyelést igényel!
4. A betegség kialakulásában hosszú időn át sok tényező vesz részt.
5. Ezért az egészség visszaszerzése hosszú idejű, összetett feladat!

 II.
1. Rák kialakulásának oka összetett, egyik fontos eleme a nem megfelelő immunrendszer!
2. A daganat nem betegség, hanem a betegség következménye!
3. Ha a daganatot eltávolítjá, a betegség forrása még megmaradt!
4. Az immunrendszer további gyengítése nem a gyógyulást szolgálja.
5. Kiút: test ellenálló képességének növelése és az immunrendszer erősítése.

S a harcmezőt az alábbi ábra szemlélteti:

Nagyon ritkán lehet elcsípni összefoglaló statisztikai adatokat a rák kezelésével kapcsolatban.
2004-ben Morgan és társai egy részletes statisztikai feldolgozást adtak közre a Clinical Oncology, 16, 549-560 oldalain, az USA és Ausztrália egy-egy klinikájának együttműködése alapján. Az USA-ban 154 971 fő 22 féle rákbetegségének, Ausztráliában pedig 80 864 fő 21 féle rákbetegségének 5 éves túlélési adatait dolgozták fel. A részletes adatok helyett itt csak a végeredményt emeltem ki. A feldolgozás következtetése: citotoxikus (sejtmérgező) kemoterápia alap és kiegészítő kezelésének teljes hozzájárulása a felnőtt rákbetegek 5 éves túléléséhez Ausztráliában 2,3%-ra, az USA-ban 2,1%-ra tehető. Mivel a rákbetegek 5 éves túlélési aránya Ausztráliában 60 % felett van, egyértelmű, hogy a citotoxikus kemoterápia minimálisan járul csak hozzá a rákbetegek túléléséhez. (Ehhez azonban még azt is szeretném megjegyezni, hogy nemcsak a túlélési arányról kellene beszélni, statisztikát készíteni, hanem arról az életminőség változásról /romlásról, ami a kezelés nem mellékes hatása. Élt még öt évet? De milyen életminőség romlás mellett?)
Ez az a környezet, melyből Dr. Johanna Budwig munkásságát értékelhetjük. Életrajzi adatok helyett nézzük kutatói munkájának főbb állomásait. Az első komoly hatást Otto Wartburg munkássága jelenti számára, aki 1931-ben Nobel díjat kapott a rákos sejt anyagcseréjének leírásáért. Azt állította: „A rák elsődleges oka a test sejtjeinek normál oxigén légzésről anaerob anyagcserére váltása.”
Otto Wartburg 1949-ben Franciaországban, - ahol akkor ott volt Európa legnagyobb elektronmikroszkópja - kutatta a zsírok összetételét. Felfedezte a telített és telítetlen zsírokat, módszert dolgozott ki igen kis mennyiségből, a kimutatásukra. Kutatásai alapján azt állította, hogy egy normál egészséges sejtben, „kettős polaritást találunk a pozitív töltésű sejtmag és a negatív töltésű sejtfal között, ami többségében telítetlen zsírsav.”
A zsírok szerkezetét a tudomány csak a múlt század derekán, az ötvenes években ismerte meg.

Dr. Johanna Budwig német kutatóorvos 1949-ben már tanulmányozta a zsírokat. Rájött, hogy az addig egyformának hitt zsírok alapvetően két csoportba sorolhatók: telített és telítetlen zsírokra.  Megértette a telített és telítetlen zsírok szerkezeti felépítését valamint a szervezetben betöltött szerepüket. Kidolgozott egy módszert, amelynek lényege, hogy 1 mg zsírból már meg tudta határozni a telítetlen  zsírokat és azok összetételét.

Anélkül, hogy mélyebben belemerülnénk a zsírokkal kapcsolatos kémiai ismeretekbe, vessünk egy pillantást az általános felépítésükre. A zsírok egyik végén egy metil gyök van (CH3), a másik végén pedig egy karboxil gyök (COOH). a két véget diszkrét számú egymáshoz kapcsolódó CH2 elem köti össze. (A betűk jelentése: C=szén atom, H= hidrogén atom, O= oxigén atom, N= a CH2 blokkok száma)
CH3 – N x (CH2) – COOH
A két vég különös tulajdonságot ad a zsíroknak, mert a metil vég vízben, a karboxil vég pedig olajban nem oldódik. (Még szerencse, mert ha vízben oldódna, akkor zuhanyozáskor egyszerűen feloldódnánk a forró vízben!) Amennyiben a CH2 sor tagjai között kettős kötés alakul ki, akkor telítetlen zsírokról beszélünk. Ez egy telítetlen zsír kettős kötést tartalmazó része:
- CH2 - CH = CH - CH2 -
Amennyiben a kettős kötés a 3. és 4. szénatom között van, akkor Omega 3-ról, ha a 6. és 7. szénatom között van, akkor Omega 6-ról beszélünk. Amennyiben a kettős kötések más zsírokhoz kapcsolódnak, akkor egy bonyolult összetételű, ún. transz-zsírról beszélhetünk. Egy ilyen kapcsolat alakul ki hő, fény és levegő (oxigén) tartós behatására, pl. lángos készítésnél, a sütő olajában, hiszen egész nap 150 C fok körül van az olaj hőmérséklete, fény éri és szabadon érintkezik a levegővel.) A teljesség igénye nélkül megjegyzem, hogy a zsírok és az olajok azonos kémiai felépítésűek, csak olvadáspontjuk különböző, ami a molekulát alkotó szénatomok számától függ, és ez határozza meg, hogy folyékony vagy szilárd állapotban vannak-e az adott helyszínen. (Aki a zsírokkal komolyabban akar foglalkozni, annak ajánlom figyelmébe Udo Erasmus: Fats that Heal, Fats that Kill (Zsírok, melyek gyógyítanak, zsírok melyek ölnek) című könyvét.)

Az élelmiszeripar már jóval korábban, a század elején hidrogénezte a gyenge minőségű növényi olajokat, és margarint állított elő belőlük. Dr. Budwig rájött a margarin káros hatására, és megtámadta az élelmiszeripart, a margaringyártás beszüntetését akarta elérni. Azt állította, hogy az ipar nem tehető bűnössé a margarin gyártása miatt, amiért a tudomány még nem tárta fel az egészségre gyakorolt káros hatását, de most, hogy tudjuk, nem szabad tovább gyártani! Bírósági ügy lett törekvéséből. Annak ellenére azonban, hogy igen magas posztot foglalt el a német élelmiszer ellenőrzési hivatalban, a profit érdekek miatt törekvése eredménytelen maradt. (Javaslat: bármi is van a szép színes dobozokra írva, ne használjunk semmiféle margarint, ma se!)

A hidegen sajtolt lenmagolaj és a sovány túró keveréke, mint a mindennapi étrendünkbe könnyen beilleszthető étel, melynek egészségmegtartó, betegséggyógyító hatása vitathatatlan, mi több, klinikailag is bizonyított. Igyekszem alapvetően összefoglalni a soványtúró-lenmagolaj (hidegen sajtolt) keverék különleges hatását, készítését és alkalmazását, amit Dr. Johanna Budwig talált fel, vagy pontosabban újra feltalált és alkalmazott a rák gyógyítása során. Munkásságának legfontosabb eredményeit, az általa javasolt diétát, annak készítésére és alkalmazására vonatkozó alapvető ismereteket nyilvánosságra hozta, sőt mi több, még szakácskönyvet is írt a minél pontosabb otthoni alkalmazás érdekében.

Dr. Budwig lenmagolaj-túró keveréke

Dr. Budwig kutatásait Otto Wartburg, kutatásaira alapozta, aki 1931-ben Nobel díjat kapott a rák anyagcsere folyamatainak, keletkezésének és működésének felfedezéséért. Ennek lényege az oxigénhiányos állapot kialakulása! Dr. Budwig törekvéseit ez a tudományos eredmény határozta meg, és kereste az oxigénnek a sejtekhez való minél hatásosabb és egyenletesebb eljuttatását. Ezt találta meg a hidegen sajtolt lenolajban! Hüvelykujj szabály: a lenmag kb. 50%-a lenmagolaj! A lenmagolaj kb. 50%-a Omega 3! Tehát ezt kell fogyasztani, és nem a méregdrága kapszulázott változatot!

Az Omega 3 azt jelenti, hogy a lenmag 18 szénatomos láncában, a metil gyöktől számított 3. és 4. szénatom között egy kettős kötés van, ami elektron felesleget jelent. Az oxigén pedig „szereti” az elektront (hisz hiányzik 2 elektronja a külső héjról), azaz ahova az Omega 3 eljut, azt a helyet az oxigén „megkeresi” azaz, az Omega 3 mintegy oxigént szállít. Az oxigén a rákos sejtek igazi felszámolója! A túró készítésekor a tej alvadását kiváltó tejsav baktériumok, kén (S) alapú fehérjét hoznak létre. ld. Metionin és cisztein.

A metionin egy fehérjealkotó α-aminosav. Esszenciális aminosav, vagyis az emberi szervezet nem képes előállítani. A cisztein és a metionin, két kéntartalmú aminosav, melyeknek fontos szerepük van a fehérjék felépítésében. Az utóbbi mindig a lánckezdő aminosav. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben Methioninum néven hivatalos. A cisztein egy α-aminosav. Nem esszenciális aminosav, ami azt jelenti, hogy az emberi szervezet elő tudja állítani. A cisztein általában kulcsszerepet játszik a fehérjék szerkezeti és funkciós elemeként

Annyit szeretnék itt megjegyezni, hogy a zsírok szerkezeti képlete, mint fent láthattuk, viszonylag egyszerű: az egyik végét a metil gyök (CH3) a másik végét pedig a karboxil gyök zárja le. (COOH). A kettő közötti lánc, különböző számú (CH2) blokkból áll. Lenolaj esetében a szénatomok száma 18. A metil gyöktől számolva a 3 és 4 szénatom között kettős kötés van. Ez a vegyület az Omega 3. Ha a kötés a 6. és 7. szénatom között van, akkor Omega 6-ról beszélünk. Ez a kettős kötés elektron felesleget jelent, azaz negatív töltést. A túróban levő kéntartalmú fehérje pedig pozitív töltésű, így vonzás lép fel közöttük, és kialakul egy olyan vegyület, mely vízben oldhatóvá teszi a lenmagolajat. Az így keletkezett lipoprotein teszi lehetővé azt, hogy a lenmagolaj (Omega 3) nem a bélboholy nyirok ágán, ahol zsírok szívódnak fel, hanem a vénás ágán, a vizes oldatok mezsgyéjén szívódik fel. Így kis méretük és vízoldhatóságuk révén a kisméretű kapillárisokon át, mindenhova eljuthatnak.

Budwig felfedezte/bebizonyította, hogy a rák a sejtek oxigénhiánya miatt lép fel. Ezért a rákos/beteg sejt kívánja a cukrot. Oxigén jelenlétében azonban a rákos sejt a fermentációról vagy visszatér az oxidációs eljárásra, vagy programozott sejthalállal elhal. Ennek számos oka lehet. pl. a nagy molekulájú telített zsírok elzárják a hajszálereket, vagy egy állandó szorító hatás pl. egy szoros  melltartó, nem enged kellő mennyiségű vért a sejtekhez. stb. Az oxigénhiányos sejtek ezért az oxigén hiánya miatt feladják oxidációs-redukciós anyagcseréjüket, és egy fermentációs, erjedéses anyagcserére térnek át.

A Budwig diéta rákgyógyító hatásának ez az alapja. Természetesen maga a diéta sokkal összetettebb, és számtalan más elemet is tartalmaz. De lényege: a rák gyógyításánál:

– nem szabad vegyszereket használni, ezért elveti a kemoterápiát.
– nem szabad fizikoterápiát használni, ezért elveti a besugárzás minden formáját,
– nem szabad sebészeti beavatkozást alkalmazni, ezért jószerivel kizár minden műtétet.
Marad a megfelelő táplálék és a belső béke! Ez elegendő!

Természetesen a Józan Észt soha nem szabad kikapcsolni!

Ezért minden egyes esetben egyéni mérlegelés szükséges. Pl. ha valakinek agydaganata van, akkor a koponya zárt térfogata miatt mérlegelni kell a daganat növekedési sebességét és az alkalmazott terápia hatását, és lehet, hogy ki kell venni a daganatot, hogy időhöz juthassunk. Budwig álláspontja, az élelmed legyen a gyógyszered! Semmi mást nem alkalmazott, mint megfelelő táplálkozást, és az ehhez csatlakozó mozgást, szabad levegőt, belső békességet, stb.
A természetes módszereknek is sok formája van. Nincs üdvözítő megoldás. Mindegyik ember egyéni, különleges, maga egy csoda. Betegsége esetén egyéni gyógyítást igényel. Az ember nemcsak testből áll, lelke is van!
Ezt figyelembe kell venni! Pl. ha egy szegény sorsú, sok gyermekes nő mellrákot kap, és közben férje minden este inzultálja, megveri stb. akkor nincs reménye arra, hogy a Budwig diétától meg fog gyógyulni, hívja fel a figyelmünket Dr. Budwig.

Próba a lenolaj vízben oldhatóvá tételére

Készítsen elő két egyforma üveg edényt, azonos mennyiségű vizet tegyen bele. 1 rész hidegen sajtolt lenolajat keverjen össze 2 rész sovány túróval (pl. 1 evőkanál, 2 evőkanál). A jó homogenitás miatt botmixert, (vagy mixert) kell használni. Vegyen két üveg edényt, töltse meg 2/3 részig vízzel. Az egyik edénybe tegye be a lenmagolaj és a sovány túró keveréket és botmixerrel jól keverje össze.

A másik edénybe tegyen be 1 rész (1 evőkanál) lenmagolajat és botmixerrel keverje össze.
Várjon néhány percet és hasonlítsa össze a két edényt. A lenmagolaj kiválik, elkülönül a víztől, hisz az olaj vízben oldhatatlan. Amíg a lenmagolaj-túró keverék nem, mert a lenmagolaj-túró vegyi kapcsolat a lenmagolajat vízben oldhatóvá tette.


 Dr. Johanna Budwig diétája II. - A rákpusztító ételek elkészítése

Az előző cikkünkben megismerkedtünk a Budwig diéta történetével és működésének alapelveivel. Némi betekintést nyertünk a rákkal kapcsolatos problémák akadémikus és holisztikus kezeléséről.

a lenmagolaj-túró alap keverékA Budwig diéta három pillére: a lenmagolaj-túró alap keverék, melynek elkészíthetjük körözött jellegű sós, csípős, és édes változatát is. A második pillér a kenyérre kenhető hagymás kókusz zsír és lenmagolaj keverék, a harmadik pillér pedig az édesszájúaknak kedvez, ez a darált lenmag és méz keveréke.

I. Pillér
Budwig körözött:
(Lenmag olaj - túró-kúra alapanyaga)

Hozzávalók:
 500 g friss, sovány házi tehéntúró,
 200 g hidegen sajtolt lenmagolaj,
100 g lenmag,
 50 g fokhagyma (egy közepes fej)
 házi, őrölt, édes piros paprika, kapor, stb.
 cayene bors vagy csípős paprika, fűszerek,
szükség esetén: kecsketej, kecske savó,
tisztavíz.

A körözött alap elkészítése:

A túrót egy üveg edénybe teszem, ráöntöm a lenmagolajat, villával elkeverem. A lenmagot kávédarálóban 2 részletben finomra őrölöm, és ráteszem az olajos túróra. A megőrölt lenmag gyorsan oxidálódik, ezért 15 percen belül fel kell használni. Bot mixerrel alaposan összekeverem úgy, hogy a túró az olajat teljesen beigya. Ha nagyon sűrű a keverék, akkor kecske savóval hígítom. Eddig a fázisig semmilyen más fűszert nem szabad hozzá tenni a túróhoz. Ebben a fázisban a lenmagolajban levő Omega3 telítetlen zsírsav kettős kötése, és a túróban levő kén-alapú fehérje vegyületek között kötés alakul ki. A kötés a zsírsavat vízben oldhatóvá teszi. Ezért fontos a nagyon alapos össze keverés, simára ill. habosra kell keverni. „Molekula szintű érintkezés!” Ezért nem elegendő csak a kézi összekeverés. (Természetesen, az egész turmix géppel is elkészíthető, de nem javaslom!)

Az alapnak nagyon homogénnek kell lennie. A mennyiségi arányok kicsit változhatnak. Tekintettel arra, hogy a sovány túró állaga sem állandóan azonos, hisz házi készítésű, és nem ipari processzorok sokasága adja a vezérlést, és nem adalék anyagokkal stabilizálják az állagát. Eleve, már a tej minősége is változik, mind az évszak mind az utódlás függvényében. Ezért célszerű, mindig egy kicsivel kevesebb lenmagolajat, és őrölt lenmagot adni a túróhoz, és utólag kiegészíteni, ha többet képes felvenni! Legyünk tekintettel arra, hogy amit megőröltünk, használjuk is fel!

Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy lenmagot egészben ne fogyasszunk! A lenmagot körülvevő zselés réteg funkciója kettős: ha nedvesség hatására megduzzad, akkor egyrészt távol tartja a magokat egymástól, másrészt elegendő vizet biztosít a csirázás sikeres beindításához. Hiába gondolja valaki, hogy majd jól megrágja. A magok kis mérete miatt a fogak közötti őrlés csak részleges, és a vastagbél redőkbe beágyazódva a zselével összeragadt magok vastagbél gyulladást okozhatnak!

A körözött ízesítése:

1. Sós-csípős változat:

A fokhagyma gerezdeet feldarabolva, fokhagyma törőn átnyomom, és villával jól elkeverem a túró masszával. Ugyan ezt teszem az apróra vágott kapor vagy petrezselyem csokorral is. Majd a csípős paprika következik. Ha cayene borsot, (ami darabosra őrölt chili paprika) vagy egyéb száraz, vagy őrölt csípős paprikát teszek bele, azt rendszerint kiegészítem még egy kis kurkumával, fekete vagy fehér borssal, őrölt gyömbérrel. Ha friss csípős paprikát teszek bele, akkor azt apróra vágom, a rátett fűszerekkel együtt újra jól összemixelem. Ugyanez vonatkozik a friss gyömbérre is! Szükség esetén tovább hígítom. Jól kenhető, tejfölhöz hasonló sűrűségűre kell készíteni. A csípős paprika kapszaicin tartalma fontos összetevő. Nyilvánvaló, hogy aki nem kedveli, vagy ha gyermekek számára is készítjük, akkor az ne tegyünk bele. Amennyiben az őrölt lenmagot soknak találjuk, a mennyiséget csökkenthetjük, vagy el is hagyhatjuk, időlegesen, a felhasználás függvényében. A sót mindenki ízlése szerint használja! Az összetevőket homogén masszává kell kevernünk! Ha az alapot jól elkészítettük, az ízesítésben csak a készítő fantáziája és a beszerezhető fűszerek felhasználási aránya szab határt. Irány: a csípősebb jobb, mint a kevésbé csípős. Ezért szoktassuk hozzá szeretteinket a leghasznosabb íz világhoz!

2. Édes, méz-fahéj változat:

Kiindulás ugyanaz az általános alapmassza, mint amit a sós-csípős változatnál használtunk.
Azonban, most édes irányba visszük el az ízeket. Méz, őrölt fahéj, kis szegfűszeg, csipetnyi szerecsendió őrlemény, ánizsmag őrlemény, stb. Természetesen, itt még nagyobb óvatossággal kell megközelíteni a megcélzott ízvilágot!

Ennek a változatnak az állagát úgy kell beállítani, hogy kicsit lágyabb legyen a sós változaténál, mert ezt nem kenyérre kenjük, hanem, lehetőség szerint „kék” gyümölcsökre, bogyókra öntjük, és/vagy ezeket be is keverjük a masszába. Itt a kísérletezés tere sokkal nagyobb, de könnyebben lehet elszállni is. Ezért nagy visszafogottságot ajánlok az alap íz milyenségének és erősségének megválasztásakor.  Az így megválasztott ízt lehet azután nagy óvatossággal finomítani, és árnyaltabbá tenni!
Itt viszont, főleg gyermekek esetében a sikeres keverés hamarabb kiderül: a „kérek még” alapján.

A körözött tárolása:

A fenti mennyiség kb. 1 liter. Befőttes üveg(ek)be teszem, és hűtőszekrényben tárolom. Mindig csak annyit kell kivenni, amennyit elfogyasztunk. Ezt az anyagot azután lehet kenyérre kenni, lehet magában, zöldségre téve, salátára, vagy saláta mellett fogyasztani. Ki kell alakítani a megfelelő étrendet, és ennek megfelelően kell lágyabbra vagy kevésbé lágyra készíteni. Lényeg az, hogy ez bekerüljön a család mindennapos étrendjébe! Az elkészítésnél és az ízesítésnél olyan kompromisszumot kell keresni, hogy fogyasztása szokássá váljék. Ha hiányzik az asztalról, reklamáljon valaki.

Javasolt adag:

Egészséges embernek naponta 3-szor egy evőkanállal kell fogyasztani, önállóan vagy a vegetáriánus diéta receptjei szerint. A lenolaj napi ajánlott mennyisége egészséges felnőtt ember számára 1-2 evőkanál. (15-30 g) A kb. 1/3 részarányban lenolajat tartalmazó körözöttből napi 3 evőkanál egy evőkanál lenolaj fogyasztást jelent. Gyengélkedő, vagy beteg embernek napjában többször kell fogyasztani a körözöttből. A lenolaj terápiás adagja napi 70-80 g. De Dr. Budwig beteg ember számára az első nap 200-300 g-ot is adott, melynek felszívódását alkohol (pl. pezsgő) hozzá adásával gyorsította meg.

II.Pillér

Budwig zsír (Oleolox)

Ezt az anyagot és nevét Budwig találta ki, és számtalan diétás receptjében szerepel. Célszerű elkészíteni, és zsír, vaj, margarin helyett lehet használni, zöldségre, rizsre, kenyérre, stb. Azonban sohasem szabad megmelegíteni! Hűtőszekrényben kell tartani, és mindig csak a szükséges mennyiséget kell kivenni belőle!


Hozzávalók:
500 g kókusz olaj
250 g hidegen sajtolt lenmagolaj
1 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma

Elkészítése:
Tegyük be a mélyhűtőbe a szükséges mennyiségű hidegen sajtolt lenmag olajat, kb. fél órára. (250 g) Egy közepes nagyságú hagymát megtisztítunk, félbe, majd apróra vágjuk.  Megtisztítunk kb. 10 fokhagyma gerezdet. A hagymát 100 C fokon tartott kókusz olajon kb. 10 perc alatt, halvány sárgára pirítjuk. Amikor a hagyma darabok széle lassan buborékokat ereszt, és pezsegni kezd, az hőmérséklet 98-105 °C között van.  A 10 perc elteltét követően tegyük hozzá a 10 gerezd fokhagymát, és további 3 percig pirítsuk. Egy szűrővel halásszuk ki a hagyma darabokat, hogy azok ne süljenek tovább. Hagyjuk kicsit hűlni. A hideg, hidegen sajtolt lenmag olajat egy tálba tesszük, és egy alkalmas szűrőn a kókusz zsírt rá csurgatjuk. (Azért, hogy forró kókusz olajban a hagymák ne süljenek tovább, a 10+3 perc eltelte után egy kis szűrővel már ki is halásztuk azokat!) Jól összekeverjük. Üvegbe tesszük és hűtőszekrényben tarjuk. A receptekben megadott módon használjuk. Természetesen, ízlésünk, szokásaink és a függelékeink kívánsága szerint lehet egy kicsivel több hagymát, vagy kevesebb fokhagymát bele tenni, és fordítva. A lényeg az, hogy mindenki számára az ízléséhez, a megszokotthoz minél közelebb álljon. Hiába ragaszkodunk egy merev arányhoz, ha senki nem fog abból jóízűen fogyasztani! Kikerül a napi étrendből!

III. Pillér
Budwig müzli (Linomel)
(ugyancsak Budwig által kitalált alapanyag)

Frissen őrölt lenmag és méz keveréke, melyhez esetleg egy kis tejport ad. (Én nem adtam. Nincs is mindegyik receptben! Az a határozott véleményem, hogy az élelmiszeripari technológiákban nem lehet megbízni. Nemcsak a gépben, de az emberben sem. Ez nemcsak technológiai, de erkölcsi és etikai kérdés is. Változtatni ezen csak ideológiai alapon lehet, etikus és erkölcsös nevelés, viselkedés és minták alapján: ez pedig egy új világrendet jelent!)
A méz megakadályozza az őrölt lenmag oxidációját. Két rész őrölt lenmaghoz egy rész mézet kell adni. Kevesebb méz, keményebb anyagot eredményez. A végső határ a 6 rész lenmag és 1 rész méz.
Az így kapott keverék egy kicsit a mézes dióra emlékeztet. Ha szilárdabb, akkor célszerű lapossá elnyújtani, és száradás után szinte törhető. Ha lágyabb, akkor jól zárható kis csatos üvegben célszerű tartani, és kiskanállal lehet kikanalazni. Édes szájúaknak, szeretetéhségben szenvedőknek kiváló!

Budwig három pillére:
bevezessem, ne vezessem?

Mire számíthat az ember ma, és mire számíthat a most született gyermek, amikor a természetes környezetünk jelentős része tönkrement, amikor nem tiszta az ivóvíz, a levegő, amikor élelmi alapanyagainkat tartósító szerekkel és mindenféle engedélyezett(!) egészségkárosító vegyszerekkel kezelik, amikor a termőtalaj élő flórája a nem megfelelő műtrágyázás miatt elfajzott, és ezért a ma megtermelt hazai zöldségek gyümölcsök tápértéke töredéke az 50-100 évvel ezelőttieknek. A behozott áruk tápértékéről, vitamin és ásványi anyag tartalmáról elképzelésünk sincs.
 
Miközben a tájékozott ember tudja, hogy a termőföld eróziója 17-szer gyorsabb, mint a regenerációja. Ennek a folyamatnak jelentős politikai vonzata is van! Az EU keleti terjeszkedésének, a kőolajszármazékok megszerzése mellett a termőföld megszerzése és korlátozás nélküli használata a másik mozgató rugó. Ukrajna megbuktatott kormánya nem fogadta el a csatlakozási szerződésben az EU termőföld használatára vonatkozó kitételét. A folyamat szemünk előtt zajlik, és itt láthatjuk igazán a termőföld valódi értékét. Azért fontos ez, mert a megfelelő termőtalaj nélkül nagyon nehéz az egészséges, alapvető táplálékok előállítása!

A válasz nagyon egyszerű, ha van merszünk megfogalmazni és kimondani mindazt, amit látunk a környezetünkben, betegségek sokaságára, a rák legkülönbözőbb formáira, és hiteltelen, nem a gyógyításnak, hanem a kezelésnek prioritást adó intézményesített orvosi ellátásra.

Az Világhálón ma már szinte minden megtalálható. Azonban a kontroll nélkül feltett információk, kellően meg nem alapozott érvek és ellenérvek sokaságában az egyébként tudását naprakészen tartani akaró ember is elbizonytalanodik. Teljesen jogosan tehetjük fel a kérdést: akkor miért pont Budwig? Ezt a kérdést, számtalan más területen is fel lehet tenni!
Erre az én személyes válaszom nagyon egyszerű! Aki életvitelével is igazolja javaslatait, tanácsait, aki megszállottként kitart valami mellett, csak annak az útmutatásait szabad elfogadni.

Ezért tanulmányozom azok életútját, akiktől a tudást igyekszem megszerezni. A tudás megszerezhető, de a tapasztalat nem. Erre csak a szóban forgó egyén életútjának tanulmányozása, írásainak és cselekedeteinek összevetése alapján tudunk valamennyi következtetést levonni és azt mondani, igen ez egy igaz ember!

Akkor mi a helyzet Dr. Johanna Budwig esetében? Testvére Hepatitis C-t kapott. Budwig meg akarta gyógyítani. Ezért ment erre a pályára. Hallottak valaha is arról, hogy Otto Wartburg Nobel díjat kapott 1931-ben a rák anyagcseréjének leírásáért? Pedig azóta ismert a rák alapvető működése, és ez alapján a gyógyítása is! Dr. Budwig ezt a vonalat folytatta. Megtalálta a hallatlanul egyszerű és olcsó megoldást a lenmagolaj-soványtúróban. Etikus felfogására jellemző, hogy betegeitől két alkalommal kért pénzt: az első alkalommal, amikor a diagnózist felvette, és eldöntötte, hogy vállalja-e, vagy sem, az (esetleg) utolsó stádiumban levő beteget. Ha vállalta, akkor a kezelés elindításakor kért még pénzt, és ezt követően a beteg egész életében térítés mentesen a rendelkezésére állt! Nagyon biztosnak kellett lennie a módszerében ha úgymond „életre szóló garanciát” vállalt be! Az elkötelezettségnek ez a foka számomra lenyűgöző! (Ez áll legközelebb a hajdani kínai orvosok anyagi ellátásához: az orvos addig kapott juttatást, amíg a rábízott személy egészséges volt. Ha megbetegedett, nem jól végezte munkáját, és így fizetség se járt arra az időszakra!)

Amikor megértette a margarin egészségre veszélyes voltát, neki ment a nagy élelmiszer alapanyag gyártóknak. Nehéz bírósági ügybe keveredett. A bíró győzte meg a Budwig-ot beperelő multikat, hogy vonják vissza a vádat. Ezt tették, így Budwig simán kijött a bírsági ügyből, de a margarin további gyártását nem tudta megakadályozni.

Amikor látta, hogy a nyereségvágy miatt a nagy cégek olyan módszereket használnak, melynek során az emberek, a tömegek egészsége nem számít, továbblépett és közkincsé tette kutatásainak, életművének minden részletét. Lazán mondhatjuk: ingyen és bérmentve!

Azért, hogy a kép megnyugtatóbb legyen, hozok egy másik, nem ebbe a témába való példát. Neumann János, a mai komputer architektúra megtervezője, egy látszólag nagyon egyszerű strukturális lépésre jött rá: olyan utasítás rendszert kell alkalmazni, ahol az utasítások, és az adatok, ugyan abban a memóriában vannak. Ez annak idején, a múlt század közepén forradalmasította a teremnyi méretű számítógépeket. Ma tenyérnyi méretűek. Kollégái a szabadalom kapcsán nagy pénzekről álmodoztak. De Neumann Jenő megértette azt, hogy ha a szabadalom valaki kezébe kerül, akkor az egész világ kiszolgáltatottá válik! Ezért nyilvános konferenciát hívott össze, és ezen részletesen beszámolt a találmány lényegéről. Így, miután már a nyilvánosság értesült a lényegről, a szabadalmi törvény értelmében nincs helye a szabadalomnak!
 
Az embereket tettei alapján kell megítélni, és nem az alapján, mit mond, és mit mondanak róla!

Ezért válaszom a Budwig kérdésre: IGEN

Élj Te is vele, védd magadat, családodat, beteg társaidat, és terjeszd a tudást és a gyakorlatot, amit most megszereztél!

Erdei István
villamosmérnök

Forrás: Zöldújság