Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2020Mar30

2012. December 30., Vasárnap 23:08

Térképek a Kárpát-medencéről

Nem kell ahhoz szakképzett „tudósnak” lenni, hogy az ember önálló véleményt alkosson, nyugodtan hihet mindenki a saját szemének, ha látja: ez a kettő ugyanaz, míg a másik kettő meg köszönő viszonyban sincs egymással. Minden épeszű megközelítés szerint az a rokon, ami hasonló, és az az idegen, ami nem hasonló. Történelmünk hivatalos kiforgatói ugyan jogot formálnak arra, hogy ilyen kérdésekben csakis ők foglalhassanak állást, de én úgy vélem, ezt a jogukat már régesrégen eljátszották. Nézzük ezúttal, hogy a mai (nemzetközi) tudományok szerint, mi minden indult ki a Kárpátmedencéből, és tegyük egymás mellé az ilyenekről közzétett térképeket!
Kategória: Igaz történelmünk
2012. November 27., Kedd 16:40

A biogazdálkodásról

A biogazdálkodás fogalmának különbözõ értelmezését elkerülendõ az EU Bizottság külön kiadványban határozta meg az egyetemes érvényû irányelveket.
Kategória: Anyaföldünk
2012. November 05., Hétfő 11:08

A megmaradás útja

"S adott egy figyelmeztetést is. Csak az élet valós rendjén járó közösségek maradnak majd meg, hiszen oly kor kapujában állunk, oly mérhetetlen megpróbáltatások várnak ránk, mint még soha. A Teremtő mutatta az utat, csak meg kellett értenem. Még ha nehéz is." 
"A műtrágya csupán a növényt táplálja, viszont a humifikációt nem segíti, hanem gátolja! A műtrágya a talajban élő hasznos mikrobáknak és rekuperáló szervezeteknek egy igen jelentős részét kiéhezteti, a kilúgozás folytán azok éhen halnak."
Kategória: Anyaföldünk

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.1%Norway 1.1%
Romania 5.5%Canada 0.9%
United States 3.6%Sweden 0.7%
Ukraine 3.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2%Netherlands 0.3%
Slovakia 2%Australia 0.2%
United Kingdom 2%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.2%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 224
This Week: 224
Last Week: 6099
This Month: 22173
Last Month: 20952
Total: 2337075

Belépés