Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2020Jul12

Jelenleg is hidegháború zajlik, amelybe az USA a NATO-n keresztül Európát is belerángatta a gazdasági szankciókkal az atomfegyverek és rakétapajzsok telepítésével - vázolta egy nemrégiben elhangzott előadásában az Ausztriában élő, magyar származású ügyvéd, Eva Maria Barki.
2016. Július 31., Vasárnap 19:27

Zsoca levele Merkellnek 

Az általam nagyra becsült Murányi László azt írta Bayer Zsolt cikke elé. hogy: „Ehhez tényleg nem kell kommentár".
Kategória: Bene Gábor
Azért, hogy valami új születhessen, a réginek pusztulnia kell! És azoknak is, akik így vagy úgy de részesei a „régi" világnak, azaz nekünk. Egyre inkább ennek a folyamatnak a közvetlen előszeleit vélem felfedezni az elmúlt egy-két hét történéseiben. Lehet azokat önálló cselekményeknek tekinteni, azonban ha valaki belegondol, találhat kapcsolatot az események között.
2016. Július 14., Csütörtök 17:46

Nyakunkon a nukleáris háború?

Vlagyimir Putyin azon kevés emberek közé tartozik, akiknek a szavára érdemes figyelni. Azonban úgy tűnik, hogy globális nagytőke által irányított fősodratú média rendre elhallgatja azokat az üzeneteket és figyelmeztetéseket, melyeket Putyin az emberek felé küld.
A hidfo.ru értesülése szerint 2016.07.08. –án a NATO tagállamok vezetői megállapodtak abban, hogy lehetővé teszik a NATO katonai alakulatai és hadianyag szállítások számára, hogy azok a tagországok területén minél gyorsabban és ellenőrzés nélkül haladhassanak. Amennyiben ezt a „magyar" országgyűlés ratifikálja (törvénybe iktatja), még kormányváltás után sem lesz jogi lehetőség arra, hogy benézzünk a NATO járművek ponyvával letakart rakfelületeibe, hogy azok vajon mit- és hova szállítanak? Ha a „magyar" országgyűlés így dönt – és így fog -, akkor ezzel elindul Magyarország viszonylagos állami függetlenségének teljes felszámolása!
2016. Július 05., Kedd 19:15

Brexit. / se kint se bent.

Június 23. –án járultak a britek az urnák elé, hogy szavazzanak az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépéséről. Az eredmény ismert, a többség a távozás mellett tette le voksát.
2016. Július 05., Kedd 12:08

Fajok keveredését akarják

Az elmúlt hetekben két nagyon befolyásos európai politikus beszélt Európa lehetséges jövőjéről, arról, hogy ők milyen Európát képzelnének el a következő évtizedekben. A két politikus: Wolfgang Schäuble, Németország pénzügyminisztere, illetve Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, tehát olyan emberek, akik valóban befolyásolják, befolyásolni képesek Európa, illetve az Európai Unió jövőjét.
2016. Június 16., Csütörtök 07:38

Hexasakk cionista módon.

A hexasakkot hatszögletű táblán játszák. A három ellenfél sakkfigurái egymástól 120°-os szögben, a hatszög minden második csúcsánál helyezkednek el. A bábuk színe: világos, sötét és árnyalt. A „cionista módon" jelenleg folyó világméretű ilyen „játékban" azonban van még egy csoport sakkfigura, mely a hatszögletű tábla közepén foglal helyet. A sarkokban elhelyezkedő játékosok: USA, Oroszország, Európai Unió, míg középen Törökország foglal helyet, miközben az összes játékos tevékenységébe ugyanaz a kibic szól bele: Izrael. Márpedig az ismert közmondás szerint: „A kibicnek semmisem drága!" A sarkokban elhelyezkedő játékosok egymás ellenfelei, de védekezésükben csakúgy, mint támadásukban, a török csoportra vannak utalva, vagy útjuk annak legázolásán át vezethet! Ma ez a közel-keleti módi!
2016. Május 19., Csütörtök 14:07

Forr a világ bús tengere

A cím Berzsenyi Dániel egyik híres versének az Óda a magyarokhoz II. a kezdősora és így folytatódik: ...ó magyar!/ Ádáz Erynnis lelke uralkodik,/ S a föld lakóit vérbe mártott/ Tőre dühös viadalra készti."
2016. Április 21., Csütörtök 12:57

Itt a piros! Hol a piros? Orbán módra.

Kohl – Orbán közös közlemény (MTI): Helmut Kohl és Orbán Viktor a sajtó beszámolóival szemben nem lát ellentétet nézeteik és Angela Merkel német kancellár törekvései között, és a célokat tekintve teljes mértékben egyetértenek vele.
Kategória: Jelentős hírek

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.2%Norway 1.2%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4%Sweden 0.7%
Ukraine 3.4%France 0.5%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.2%Poland 0.1%

Today: 367
This Week: 3427
Last Week: 3995
This Month: 6342
Last Month: 24640
Total: 2433920

Belépés