Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2020Feb19

Ez a cikk 2017-03-15.-én került fel a honlapra de most ebben az évben külön figyelmet érdemel, ezért újradátumozva 2020-ra a célkeresztünkbe hoztam: - Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs béke Európában” című művében Magyarországról a többi között ezt írja:  
Kategória: Igaz történelmünk
2019. December 05., Csütörtök 07:51

A kisebbség, amelynek nincs joga a tanuláshoz

Az alant megjelentető több mint egy éves cikket egyik szorgalmas munkatársunk és olvasónk (a sok közül) küldte be ajánlatra a címemre. Nagyon jó és felvilágosító írásnak tartom, mivel itt Svédországban is elég közeli belátásom van az erőltetett BEILLESZTÉS-HEZ...(integrálás)-hoz. Sajnos itt is az iskolákban a "kisebbség" szenved, de, én nem csak a 7-8 evésekről beszélek, hanem az állítólagos 13-16 evésekről is mert ezek miatt kell, hogy azoknak a többségnek az erőszakoskodó bevándoroltatottakhoz illeszkedni, de nem csak a diákoknak, még a tanítóknak is. (Magyar Megmaradásért szerkesztő)  
2018. November 03., Szombat 22:36

2008-as figyelmeztetésem

Már elhitték. A politikusok olyan emberek, akik a pénznek, hatalommániás vágyaiknak mindent elhisznek, párttagok.
Kategória: Olvasóink írják
2018. November 03., Szombat 22:22

Megalázottak

Létezik-e állampolgári kötelesség? A jogkövető állampolgár, amennyiben bűncselekmény, vagy bűncselekményre utaló magatartást észlel, köteles feljelentést tenni.
Kategória: Olvasóink írják
899 szept. 24. – A Brenta menti csata – Az itáliai hadjárat legfényesebb győzelme / 1119 éve a Brenta folyó mentén – ezekben a szeptemberi napokban - elődeink hatalmas csatában legyőzték az egyesült itáliai hadsereget. 
Kategória: Élet-halál harcaink
Marschalkó Lajos, aki Istóczy Gyôzô és Bosnyák Zoltán (http://beszelo.c3.hu/cikkek/bosnyak-zoltan-elete-es-titokzatos-halala)  után a magyarság harmadik nagy Kasszandrájaként figyelmeztette szüntelenül fajtáját egy gátlástalan idegen kisebbség világ- és országhódításában rejlô tragikus következményekre, nem csak a liberális körökben számít vörös posztónak, hanem még a „nemzeti oldal" jeles vitézei is behúzzák fülüket-farkukat, ha véletlenül szóba kerül.
Kategória: Marschalkó Lajos
Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! - Kedves Barátaim ! A Magyarország elleni támadások már túl mennek minden határon. / Frans Timmermans, az Európai Unió Bizottságának első alelnöke valójában összehasonlította az 1956- os forradalom utáni magyar menekülteket a mai migránsokkal és szemére veti a magyaroknak, hogy nem úgy fogadják a mostani migránsokat, mint akkor fogadták a magyarokat Európában.
Kategória: Terjesztést kér
2017. Június 12., Hétfő 07:57

Jogfosztott magyarok Délvidéken (Videóval)

Június 4. a trianoni diktátum évfordulója, Nemzetünk gyásznapja. Folytatva az ez alkalomból indított sorozatunkat az elcsatolt területekről, ezúttal azt mutatjuk be, hogyan tiporják a szerb hatóságok a délvidéki magyarok emberi méltóságát és jogait.
Kategória: Trianon sebek
2017. Május 29., Hétfő 22:48

Európa, kelj fel, ne térdepelj tovább!

Lengyel miniszterelnök a manchesteri támadásról: "Európa, kelj fel, ne térdepelj tovább, vagy mindennap sírhatsz majd a gyermekeidért"
Ebben a brosúrában száz tény található, melyek túlnyomó többsége könnyen föllelhető a lexikonok, évkönyvek, pszichológiai szöveggyűjtemények lapjain, melyekhez bármelyik nyilvános könyvtárban hozzá lehet jutni.
1. oldal / 6

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.1%Sweden 1%
Romania 5.6%Canada 1%
United States 3.4%Norway 0.9%
Ukraine 3.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
United Kingdom 2%Netherlands 0.3%
Germany 2%Australia 0.2%
Slovakia 2%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 507
This Week: 1877
Last Week: 5137
This Month: 14338
Last Month: 74790
Total: 2308461

Belépés