20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 október 11, hétfő

A „mágia urainak” nyomaiban

Szerző: Aradi Lajos

Azt mindenki tudja, hogy a világ számtalan részén – minden kontinensen – csodálatosnak és érthetetlennek tartott, ősrégi kultúrák nyomai találhatók. Ezek lehetnek apróbb, a „megcsinált történelem” menetébe be nem illő kulturális nyomok vagy hatalmas építmények, amelyek megépítése még a legmodernebb technikákkal is komoly fejtörést okozna illetve, mint azt többek között a „Nagy Piramisról” építészek nyilatkozták: „… felépíthetetlen…”. 

A „mágia urainak” nyomai a világban és a Kárpát-medencében

Pedig ezek ott vannak a sivatagban, hegyek tetején, mocsarak közepén, vagy éppen csöppnyi óceáni szigeteken. Több száz éve borzongással, csodálattal nézik, vizsgálják tudósok, laikusok, önjelölt szakértők, ezoterikusok, ufó-kutatók.

Számtalan elképzelés született építésükkel kapcsolatban a komoly tudományostól kezdve, a földönkívüliekig bezárólag. Mindenki számára elfogadható elmélettel senki nem tudott eddig előállni. Ezt persze tőlünk sem kell várni. Hiszen, ha a tudós állít fel egy elméletet – maradjunk a „Nagy Piramis”-féle rámpa elméletnél, amit a világ összes iskolájában tanítanak – az ellentábor, a piramidológusok, ezoterikusok, azonnal ellenáll (csak megjegyzésképpen, a józan paraszti ész alapján, teljes joggal), hogy a segéd rámpa megépítése kétszer akkora munka lenne, mint maga piramis. Mégis amit egy tudós állít, rövid idő alatt elfogadottá válik, még ha „házon belül” bevallják annak lehetetlenségét. Ezt mégis jobbnak látják és ártatlanabbnak, mint belátni azt, hogy az ősök olyan tudás birtokában lehettek ill. voltak, ami a tudomány szerint nincs és nem is létezhet.

Ez a tudás nem más, mint a mágia, amivel hegyeket mozdíthatunk, vizet fakaszthatunk, tengereket választhatunk ketté, az időjárást befolyásolhatjuk. És gigantikus építményeket is emelhetünk. Ezt a tudást viszont, amit egykor a magasok, mágusok, magurok, magarok, magyarok tudtak, el kellett felejtetni, hogy ne legyenek már jobbak, többek azoknál, akik ezt nem tudták, nem művelték. Azt hogy miért hagytuk, hogy elfejtessék velünk, más lapra tartozik, de szerencsére nyomaiban megmaradt. Keveseknek megadatik manapság is ennek gyakorlata, és szerencsére néhányan át is adják ezt a tudást az arra érdemeseknek. (lásd: Wass A.: Hagyaték)

Hermész Triszmegisztosz (az egyiptomiak Thot istene, aki az írást, a földművelést, tudományokat hozta Egyiptomba, Atlantiszról) szerint: ami lent, az fent, ami kint, az bent. Ez a mi esetünkben annyit jelent – ha már az előbb tisztáztuk kik a MáGia uRai – hogy amennyiben a nagyvilágban nyomokat hagytak, találunk-e itthon is, hiszen az utóbbi néhány évszázad idegen érdekeltségének „nagy érdeme”, hogy ami kint van az mindig jobb, érdekesebb, izgalmasabb. El kell keserítenem néhányukat. Találunk, és többet is, mint gondolnánk.

Ebben a sorozatunkban ezeket az összefüggéseket próbáljuk feltárni, de csak továbbgondolásra ösztönözve mindenkit és nem kijelenteni, dogmatizálni. Mindenki saját hite, tudása szerint fogadja be vagy meg a sorozat részeit.

Az előbb azt mondtuk, hogy itthon – ez alatt mindig a Kárpát-medencét kell érteni – is találunk a világcsodáknak megfelelő építményeket. De hiszen nem ismerünk egyet sem! Pont ez az! Sikerült elérni, utóbbi időben, hogy az itthoni csodára oda sem figyelünk, észre sem vesszük, de főleg el sem hisszük, hogy létezhetnek. Az alábbiakban néhány világcsodát és hazai megfelelőjét mutatjuk be.

Elöljáróban csak annyin kellene elgondolkodni, hogy minden csodának van megfelelője nálunk, a világban szétszórtan létező piramisoknak, ménhíreknek, kőköröknek, rejtélyes vonalaknak és még sok minden egyébnek. Ez pedig csak egyet jelenthet, hogy a Kárpát-medence kultúrája mindig is központi szerepet játszott, amióta világ a világ. Tehát ez a kultúra egy központból áradt szét, jeleit, nyomait mindenhol letéve, meghagyva az utókornak. A nagy meglepetés akkor következik be, amikor ezt egyre többen felismerik és beismerik. Talán már nem kell rá sokat várni!

Bemelegítésként csak két régészeti lelet, igaz hogy az első nem kapcsolódik szorosan a mágiához, de arra jó adalék, hogy a történészek állításai korántsem csalhatatlanok és még mindig kevéssé ismertek. A második példa már köthető a mágia műveléséhez több okból is. Először is magyar nyelvű, másodszor a rajta lévő szöveg feltételezi azt. Az egyik alapján a tudósoknak egy történelmi tényt négyszer korábbi korba kellett datálniuk, a másik, bár teljesen alátámasztott és bizonyított, mind a mai napig el nem ismert lelet, az írásbeliség kialakulásának eddigi elméletét torpedózza meg. 

A Bükk-hegységben végzett ásatások során az egyik barlangban néhány apróságot találtak az egyik feltárásban. Kicsi, néhány centiméteres kövecskék voltak ezek. Ha hozzá nem értő találja őket, biztos, hogy nem kerülnek nyilvánosságra. Nos ezek a kövek, pattintott, csiszolt nyílhegyek voltak. Semmi mágia. A bökkenő a kövecskékkel, hogy olyan korból kerültek elő, ahonnan nem lett volna szabad, ugyanis a régészet állítása szerint az emberiség kb. 8000 évvel ezelőtt készített ilyen típusú nyílhegyeket. Ezek viszont több mint 30. 000 évvel ezelőtti rétegekből bukkantak fel. Ez annyit jelent, hogy az itt élt népek négyszer korábban már olyan eszközöket használtak, mint a világ bármely más részén csak több tízezer évvel később.

A második példánkat e lap olvasóinak szerencsére nem nagyon kell bemutatni, hisz aki foglalkozott magyar őstörténettel, előbb-utóbb találkozik vele. Ez pedig az ú.n. Tatárlakai agyagkorong, ami előkerülésének helyéről kapta a nevét.

A korong és a rajtalévő szöveg az emberi műveltség eddig megtalált legrégebbi írásos emléke, ami mintegy 1500 évvel előzi meg a tudomány által legrégebbinek tartott mezopotámiai leletet. A korong c-14-es vizsgálata szerint kora min. 7200 év, vagyis Kr.e. 5200 körül keletkezett. Hogy mégsem ezt tanuljuk az iskolában annak tudható be, hogy hiába bizonyított a kora, nem illik be a történelem furcsán kitalált menetébe. Inkább a háttérbe teszik, megfeledkeznek róla, „nem is írás” mondják rá. Pedig aki olvasta a fordításokat, egyértelműen kijelentheti, hogy olyan csodálatos vallási szöveget tartalmaz, amit csak egy magas szinten álló, a természet, az univerzum teljes rendjét ismerő mágus nép alkothatott. Tökéletesen tisztában kellett lennie az alkotónak a csillagászati precesszió elvével, a Föld tengelyének hajlásával, a korszakok változásával. A korong képjelei mind-mind utalnak ezekre és a szöveg útmutatást ad a későbbi korok magyarjainak.

Badinyi-Jós Ferenc, Baráth Tibor professzorok könyveiben is olvashatók a korong szövegének megfejtései: „Oltalmazónk! Minden titok dicső Nagyasszonya! Vigyázó két szemed óvjon, Napatyánk fényében!” És egy másik, a Szathmáry-féle: „Egyetlen, magasztos Teljességünk leáldozóban, de Fény atyánk arca felemelkedik, ismét felragyog, s betölti dicsőségét!”

Piramisok Egyiptomban és Magyarországon…

A Spektrum televízióban bemutatott, a múlt titkait vizsgáló sorozat egyik epizódjában szóba kerültek az egyiptomi, mexikói piramisok. A narrátor azon évődött, hogy milyen érdekes, hogy a világ több részén is találhatók piramisok ill. gúlaszerű építmények. Ezzel kapcsolatban egy neves brit tudóst kérdeztek meg. Az alábbi néhány sor, szószerinti idézet:

Kérdés: Hogy épülhettek piramisok a világ két ilyen nagyon távoli pontján (Mexikó, Egyiptom) összeköttetés nélkül?

Tudós: Azért, fordul elő az egész világon, mert logikus emlékmű építkezési forma, hogy szélesebb az alapja és keskenyebb a tetején. Ez egyszerűen egy nagyon stabil kő vagy tégla építmény és nem kell meglepődni azon, ha több helyen is előfordul. Ha a világon máshol is megtalálnánk az egyiptomi piramisok pontos mását, ravatalozó templommal, töltésúttal vagy völgytemplomot, ami az egyiptomi templomok mintájára épült, az már egy kicsit érdekesebb lenne…

Ez természetesen a világ egyik csodájaként is számon tartott gizai piramisokra vonatkozik. Itt találhatóak ugyanis a tudós által máshonnan hiányolt „kiegészítők” is (Völgytemplom, töltésút stb.). Abban persze igaza van, hogy valószínűleg tökéletesen ugyanolyan építményeket, ugyanabban az elrendezésben és kinézetben nehéz találni. Viszont hasonló elv alapján épített és ugyanazt a célt szolgáló, de a helyhez, környezethez, kultúrához igazítva, egyet biztosan tudunk, de több is valószínű. Az egyiknél ráadásul annyira döbbenetes a hasonlóság, hogy az idézet tudósunk is meglepődne, ill. érdekesnek találná. Ez persze feltételezné, hogy a két kultúra, amelyik ilyen hasonló komplexumokat hoz létre, valamilyen szinten rokon. Akár fizikai rokonság, akár szellemi rokonság vagy mindkettő is elképzelhető.

A gizai piramisokról tudjuk, hogy építésüknél a földrajzi és csillagászati ismeretek legmagasabb szintjét alkalmazták. Nemcsak találomra építették őket a sivatag egy pontjára, hanem tudatosan kiválasztott területre kerültek. Most nem az a feladatunk, hogy ezeket elismételjük. Ezeknek bárki utána tud nézni, számtalan helyen publikálták őket.

A legújabb kutatások viszont azt mutatták ki, hogy a piramisok elrendezése, egymáshoz való viszonya, a Szfinx elhelyezkedése is a csillagokhoz igazodik. Pontosabban egy bizonyos csillagkép mintájára készültek. Ez a csillagkép az Orion – Nimród és a Szíriusz csillag. Az ókori Egyiptomban a Nimród Ozirisznek, a Szíriusz pedig Ízisznek felelt meg. A mitológiában Ozirisz a jó szimbóluma, a termékenység képviselője. Ő felügyeli a Nílus áradásait, ő honosította meg a tűz használatát, földművelést. Ízisz a felesége és testvére Ozirisznek. Ő az ég istennője, minden élőlény szülőanyja. Kettőjük gyermeke Hórusz, a sólyom, aki a fáraó védője is. A sólyom, később többször is vissza fog térni ebben a cikksorozatban, mint fontos szimbólum.

Ebből is látszik, hogy ők ketten alapvetően fontos, teremtő erővel rendelkező főistenek, akiknek csillagképi megfelelőit is kellő tisztelet övezte. De a tiszteleten kívül, az általuk képviselt energiáikat is folyamatosan kellett működtetni, és minden uralkodó megjelenésekor újra lehozni a Földre. Ez a fáraó beavatásakor és koronázásakor történt meg. Itt megjelenik a koronázás, mint beavatás és energiamozgósítás. Ugyan ezt fogjuk látni később a magyar királyok koronázásakor is. (Fényfelszabadítás!)

De ez hol és hogyan történt meg? Már itt is kettős koronázás történik, mint Dél-Amerikában a majáknál, később a szkítáknál és a magyar királyoknál is.

Az egyik, amit a nép is láthat, amikor az ország legtávolabbi pontjából is érkeznek az alattvalók. Hatalmas pompával, felvonulással zajlik a koronázási szertartás az egész ország szemeláttára. Fontos, hogy a nép láthassa a megkoronázott uralkodót, láthassa, érezhesse a belőle áradó erőt, mivel ezzel évekre, jó esetben évtizedekre dől el a nép és az ország sorsa.

Ezt viszont megelőzte egy valós beavatási szertartás, amin csak azok vehettek részt, akiknek ebben a folyamatban aktív szerepük volt. Ez mindig a legnagyobb titokban történt, olyan helyen, helyeken, ahová rendes esetben csak a beavatandónak és a beavatóknak lehetett belépni. Amikor pedig nem történt beavató koronázás, ezt hermetikusan elzárták, és a legszigorúbban őrizték az avatatlanok elől. Ezek a pontok, helyek a világ nagy részén – ahol ebben a rendszerben történt a koronázás – megtalálhatóak. Így Egyiptomban is, és Magyarországon is.

Egyiptomban ez a hely sokáig – főleg az ó-birodalom idején, Kr.e. 2000-ig – biztosan a gizai piramisok környéke volt. Itt kell tisztázni azt a régóta fenn álló tévedést, miszerint ezek temetkező helyek lennének. Ennél a három piramisnál, semmi, de szó szerint véve, semmi nyoma sincs annak, hogy bárkit is temettek volna beléjük. Ezt azért kell tudni, mert így könnyen lehet egy ősi, szakrális kultúrának a legnagyobb titkát, működésének alapját elfeledtetni, és így ráerőszakolni a vizsgálódó számára előnyös történelmet. Ha a legfőbb vezetőt, uralkodót megfosztjuk isteni mivoltától (ez történt az összes ilyen típusú királyságnál) egész lényét, személyiségét át lehet mosni, értékelni, negatív értelemben. Anyagi minőséggé változtatni azt, ami szellemi, isteni eredetű. Így eltüntethetők azok az összekötőkapcsok is, amelyek a szellemiség folytonosságát bizonyítják, és az ősi írásos emlékek a múltról, mesékké, ködös képzelgésekké minősíthetők. (Mú, Atlantisz, stb.)

Visszatérve a piramisokra, kutatók rájöttek arra, hogy a három nagy, az Orion csillagkép övét alkotja, az éginek pontos földi másaként. Rájöttek arra is, hogy a Királykamrából induló kb. 20x20 cm-es járaton, az év egy napján, az Orion – Ozirisz övének egyik csillagára látni. Ebben a pillanatban ennek a csillagnak az energiája betölti a kamrát és benn lévő személy kapcsolatba lép ezzel a világgal. Az ú.n. Királynőkamrából (ezek az elnevezések utólagosak, mai régészek adták nekik) pedig magára a Szíriuszra lehetett látni és itt ezzel a minőséggel találkozott a fáraó. Vagyis az ős teremtőerővel telítődhetett. Neki az uralkodása idején ezt kellett hasznosítania, ez biztosította az egész birodalom jólétét, biztonságát. A Szíriusszal való kapcsolatfelvétel adta meg neki azt a minőségi többletet, amin keresztül folyamatosan hat az ősök szellemisége és biztosította a mindenség működését lüktetését is. Ezért voltak az egyiptomi fáraók a Nap fiai, Ré vagy Rá fiai, istenkirályok, és nem holmi hatalomvágyból, ahogy azt manapság szokás róluk mondani. Ez addig tartott, amíg ezt az ősi rendszert tisztán működtették (kb. Kr.e. 2000-ig), és nem tudott rá hatni, olyan kívülről jövő energia és idegen szellemiség, ami más céllal került erre a területre.

Ennek a működésnek volt alapfeltétele az a beavató komplexum, ami magában foglalta a három nagy piramist, a szfinxet, a völgytemplomot, a hatalmas monolitokat, ménhíreket, szobrokat. Ez egy több négyzetkilométernyi körbezárt, szent terület volt, amelynek határain álló falakat most kezdik feltárni. Az eredeti funkció megszűnése után, persze történt temetkezés a piramisok közelébe, de ezek már a közép- és újbirodalom idejére tehetők.

Ahhoz, hogy párhuzamot vonhassunk más területtel, keresni és találni kell ugyanilyen funkciójú, kinézetű építményeket. Az elején írtam, hogy több is van ilyen. Az egyik Mexikóban Teotihuacan, a Nap és Hold piramissal, halottak útjával. Ezek persze utólagos nevek, eredetijüket senki sem tudja. Velük részletesen most nem foglalkozunk, csak említés szintjén, hogy van máshol is hasonló funkciójú, rejtélyes terület.

Ami minket jobban érdekel, az természetesen Magyarországon van, a Pilisben. Azért kell ezzel kezdeni a mágia urai nyomainak bemutatását, mert a piramisok azok, amire mindenki odafigyel, mindenki tudja építésük gigászi voltát. Ezért ha máshol is találni ilyet vagy ehhez hasonlót, arra oda kell(ene) figyelni.

Tehát a Pilisben vagyunk. Itt találunk hegyeket, völgyeket, szakadékokat, forrásokat és számtalan egyéb földrajzi képződményt. De piramisokat? Igen! Méghozzá az egyiptomiakhoz hasonló elrendezésben, a helyi viszonyoknak megfelelően, és természetesen az Orion-Nimród csillagkép szerint. Arról már ejtettünk szót, hogy Egyiptomban az Orion, Ozirisznek felelt meg. A magyar mitológiában Nimród vagy Ménrót, Kus fia volt, a hatalmas, az égi vadász. A legenda szerint ő építette Bábel tornyát is a vízözön előtt. Az ő fiai Hunor és Magor. Szerepe a mitológiánkban, nagyban hasonlít Oziriszéhoz. A csillagkép csillagaiból hatalmas teremtő erő árad (asztrológusok is úgy jellemzik, hogy a legtöbb új csillag, ezen a csillagképen keresztül születik) és ezt az erőt képezték le a Kárpát-medence őslakói a Pilisben.

A „pilisi csillagkép” három fő hegyre épül: Árpádvár, Rám-hegy, Magas (Mágus) hegy. Ezek egymáshoz viszonyított elhelyezkedése pontosan megegyezik a 3 gizai piramiséval és természetesen az Orion övével.

Erre egy tavaly augusztusi kirándulás után figyeltem fel, a térképet böngészgetve. Ezután jött a hosszas számolgatás, térképek egybevetése, könyvtárnyi irodalom átnézése. Nézzünk néhány számadatot.

Első körben a magasságokat vegyük szemügyre!

KHEOPSZ (Nagy) PIRAMIS Magasság: 146,6 m (eredeti) 138,75m (jelenleg)

MAGAS (Mágus)-hegy 566 m

KHEPHRÉN PIRAMIS Magasság: 143,5 m (eredeti) 136,4 m (most)

RÁM-HEGY 486 m

MÜKERINOSZ PIRAMIS Magasság: 66 m (eredeti) 65,5 m (most)

ÁRPÁD-VÁR 484 m

......................................................................................................................

Eredeti magasságok összege:

356,1 m ill. 1536 m !!!!!!!

Ugyanazok a számok, csak más sorrendben!!! Véletlen!?

Számmisztikailag összeadva:

15 = 6

A hegyeknél természetesen a tengerszint feletti magassággal számoltam, a piramisok esetében a földfelszíntől számítják a magasságot.

A hegyek magassága, elosztva a piramisok eredeti magasságával (1536/356,1) 4,313395113732-t kapunk, ami kis jóindulattal 4,320 (ennyi korrekciót még a legkomolyabb tudományos fejtegetések is engedélyezni szoktak), pláne ha számolunk a hegyeknél némi kopással. Ugyanezt a számot kapjuk, ha elvégzünk egy másik matematikai sorozatot, az ókori mértékegységgel, egyiptomi könyökben számolva.

Ez pedig megfelel 4320 évnek, ami az ekliptikán 60 fok vagyis két állatövi elmozdulást jelent oda vagy vissza. Na most kérdés, hogy honnan számoljunk. Ha a piramisok építésének korától, amit a hivatalos tudomány kb. i.e. 2500 körülinek tart, akkor mostanáig eltelt kb. 4500 év (4320). Tehát kb. a mai időpontot kapjuk. El lehet gondolkodni azon, hogy vajon mit jelent ez? Ha a Szfinx becsült életkorát vesszük alapul (kb. 10500 év) akkor az i.e. 4000-4500 körüli időpont jön ki, ami nagyjából megfelel a sumér kultúra - vélt - kezdetének. Ezzel a precessziós számítással még lehet játszani. Próbálja ki mindenki, mert egy tudás annál értékesebb, minél inkább belőlünk jön, és csak az indításhoz és az ellenőrzéshez kapunk segítséget. Ha már azt mondják meg, hogy mit kell látnunk és éreznünk, amikor esetleg mi mást érzékelünk – és nem fantáziálunk (fontos különbség) -, ott már baj van.

A két legtávolabbi piramis csúcsának egymástól való távolsága 950 m (+ - 20m). A két legtávolabbi hegy (Árpád-vár, Mágus-hegy) csúcsának térképen mért távolsága 1925 m (+- 25m). Ez a piramisoknál kapott szám kétszerese, véletlenül.

Miután a három piramishegy együtt volt, meg kellett találni a többi azonosságot is. Szfinx! Hol van a Pilisben szfinx? Újra a térkép került elő és ekkor döbbenetes látvány tárult a szemem elé. Annyira, hogy amikor megmutattam Kovács Andrásnak és Pap Gábornak, először azt hitték, hogy én rajzoltam bele. De amikor az ő térképükön is ugyanaz az volt, elámultak.

A Pilis-térkép kinagyított részén lehet látni, Dobogókő körül. Ez pedig egy hatalmas, kiterjesztett szárnyú Turul madár, mint turistaút. Ez bolond! – gondolhatják, hiszen ez utólagosan kitaposott, tervezett útvonal. Persze, de miért terveztették oda, ahova? A szellem útja kifürkészhetetlen. És vajon hogyan lehetséges, hogy a madár szívében lévő, tehát szerves részét képező, Dobogókő-szikla elhelyezkedése, távolsági aránya pontosan megegyezik az egyiptomi Szfinx és a piramisok arányaival.

Az egykor, talán, oroszlánfejet viselő Szfinx nagyjából a középső (Khephrén) piramis előtt fekszik, kissé balra. A piramis csúcsa és a Szfinx hátsója közötti távolság légvonalban 620 m (+- 15m).

A Rám-hegy és Dobogókő (ami nagyjából a heggyel szemben, de kissé jobbra van) közötti távolság légvonalban 1250 m (+- 20 m). Ez megint csak a duplája az egyiptomi adatnak. Ez csak néhány, de fontos egyezés az adatok sorában, és amikor ennek az adathalmaznak 90%-a megfelel egy több ezer kilométerre lévő épületkomplexum adataival, arra rá lehet mondani, hogy véletlen, csak nem hiszi el senki.

Túlságosan légből kapottnak tűnik az elképzelés? Lehetséges, de rá kell nézni a Pilis térképére, a piramisok térképére, látszik, hogy a piramisok és a hegyek (az Árpád-várról is látszott a helyszínen, hogy a felső 100-150 méter vagy talán az egész, utólag megemelt, megmagasított hegy) ugyanazon elv alapján „épültek” és kerültek oda, ahova. Az elrendezés mindkét esetben (Egyiptomban és itt is), azóta már világszerte, tudós körökben is elfogadott nézet szerint, az Orion-övet mintázza.

Ha elfogadjuk, hogy a három hegy az Orion-övnek felel meg, miképp az egyiptomi piramisok, akkor a teljes csillagképnek meg kellene lennie. Meg is van, természetesen, de ebben nem segítek már, azt keresse meg mindenki!

Érdekesség, hogy a csillagkép pilisi megfelelőjének szívében található a Mexikó nevű kicsike település. (Mexikóban éltek a mayák!)

Ellenvetés lehet a hegyek alakja. Nézzük meg jobban! Az Árpádvár már messziről is gúlaszerű. A Rám-hegy közelről jól adja a formát. A figyelmes szemlélőnek fel kell tűnjön az a hasonlóság, amit a Magashegy csúcsa és az Alföld „piramisai”, a kunhalmok mutatnak. A Magashegy teteje ugyanis egy mesterséges kurgán ill. kunhalom. Ilyenről nem tudunk máshol. A hegyre építettek az ősök egy „hegyet” ill. dombot. Vajon mi célból?

Fontos újra a mexikói piramisokat segítségül hívni, mert ezen a helyen szerencsére jól dokumentált a piramisok feltárása. Ugyanis amikor felfedezték őket, az egész terület föld alatt volt, a piramisokat is termőföld borította és fák, bokrok nőttek rajtuk. Az egykori metszeteken úgy néztek ki, mintha hegyek és dombok lennének. Az ásatások viszont a világ egyik csodáját bontották ki a föld alól. A még fel nem tárt területen a mai napig ilyen halmokat találunk, de ők tudják, hogy nem természetes hegyek, hanem piramisok lapulnak alatta. És nálunk?

Nézzük a további hasonlóságokat! Egyiptomban a piramisok közelében találjuk a Völgytemplomot. Ezt hatalmas kőtömbökből épített templomot tartják a legrégibb építménynek a területen, és nem ismerik a funkcióját (nagyban hasonlít a perui, mexikói épületekre).

A Pilisben, mivel itt még szerencsére a természet az úr, és nem történt feltárás csak találgatni tudunk. Figyelemfelkeltő, hogy szemben a Börzsönyben, Nagymarosnál, találunk egy völgyet - amire egy barátom figyelmeztetett - aminek a neve Templomvölgy. A szó két tagjának megfordítása jelentésbeli különbséget okoz, de mindenképpen érdekes. A Börzsöny és Egyiptom kapcsolatáról egy következő részben esik szó, mert ennek is van azonossága.

A valódi völgytemplomot viszont itt kell keresnünk, a három hegy közelében. Úgy tűnik, hogy könnyen rá bukkanhatunk (sokan már talán rá is jöttek), ha már ezzel a szemlélettel vizsgálódunk, és kicsit beleássuk magunkat a valós múlt kutatásába. Itt kell hozzáfűzni, hogy nagyon fontos, hogy ha kutatásokat végzünk, legyen olyan háttér felkészültségünk, hogy ne eshessünk könnyen a fantáziánk csapdájába, amikor egy történelmi tényről kijelentéseket teszünk.

Ez a hely pedig nagy valószínűséggel a Rám-szakadék, és annak is egy bizonyos szakasza, ami szoros kapcsolatban áll a Rám-heggyel, nem csak a nevében. (A Rám-hegy a középső hegy, míg Egyiptomban a Khephrén piramis a középső, és természetesen a Völgytemplom ennél található).

Szántai Lajos egyik előadásából tudhatjuk, hogy annak idején – feljegyzések szerint – a Rám-szakadék fedett volt, és fontos szakrális szerepet játszott a térség életében és I. Béla királyunkéban is. Minden jel arra mutat, hogy ez is egy mesterséges építmény. Ha valaki már végig járta, sok olyan jelet láthatott, ami ezt bizonyítja. Ennek a kutatása és rendszerbe illesztése még a további munkánkhoz tartozik, de mindenképpen érdemes ezt így kezelni.

A piramisoknál említettük, hogy a szent területet hatalmas kőfal vette körül. Talán fel sem kell tenni a kérdést, annyira magától értetődik: a Pilisben találunk-e ilyen kőfal rendszert, ami körül öleli a térséget? Válasz is ugyanilyen egyértelmű: Igen! Ez már annyira szemet szúró, hogy csak az nem látja, aki nem akarja. Vegyük sorra: a Dobogókőnél induló körívet leíró hatalmas falrendszer maradványait már láthattuk, tovább haladva jutunk el a Szerkövekhez, ami ennek a rendszernek egy része, talán zsilipekkel, több méter széles falakkal, nyiladékokkal, amelyek levezetnek a szentély belsejébe. Tovább haladva a Jász-hegy üstökének nevezett sáncrendszer, ami feltárásra vár, majd a másik oldalon az Üstök-hegy, aminek részei a Vadállókövek. Ezek szemben állnak a Dobogókő alatti Szerkövekkel, és mutatják a falrendszer másik oldalát. Ha ezt térképen körbekerítjük, máris láthatóvá válik a szent központ, ami feltűnő hasonlatosságot mutat a világcsodaként is emlegetett egyiptomi beavató centrummal.

Ez a csodálatos hely mindenkié. Akinek kell, meg fogja látogatni, eleinte még nem is sejtve, hogy hová is érkezett. Nekünk az az egyik feladatunk, hogy segítsük őket is, megismertessük, kellő felkészülés alapján, velük e szent hely lényegét. Ha valaki megpróbál bárkit is kizárni ebből, a hely szelleme, mely hatalmasabb, mint hinnénk, őt fogja megfosztani valós titkaitól.

A „MáGia uRainak” nyomai… 3. rész

Pilis és a Föld egyéb szakrális helyei

Az előző részben a „Pilisi hármas” (Árpádvár, Rám-hegy, Magas-hegy) és gizai piramisok közvetlen hasonlóságát, kapcsolatát boncolgattuk. Az mindkét esetben látszott, hogy égi minta – Nimród-Orion-Ozirisz csillagkép – adta az alapot. Ennek szakrális, beavató szerepe volt Egyiptomban és itthon is.

De miért kell a kapcsolatot keresni, és hol érhetjük nyomon, e két különböző kultúra között? Időben is, térben is messze van egymástól. De mégis úgy tűnik, hogy volt (van?) egy továbbélő vonulat a két kultúra között.

Az egyiptomi hagyomány úgy tartotta, hogy Thot isten nyugatról, egy hatalmas földrészről érkezett (Atlantisz), ahol hercegként élt. Minden tudást tőle kaptak az emberek a Nílus mentén. Aki már kicsit is hallott a magyar őstörténetről, tudhatja, hogy komoly bizonyítékok szólnak a mi egykori, atlantiszi múltunkról.

Amit szintén tudunk, hogy az egyiptomi papságnak volt egy úgynevezett titkos nyelve, amit csak a beavatott papok, és a FőúR-FáRaó ismert. Ez annyit jelentett, hogy a leírt szöveget ill. hieroglifákat (képírás) két féleképpen lehetett olvasni. Egyszer volt egy hétköznapi olvasata, amin azt értjük, hogy amit a kép mutat, azt is jelenti. A másik olvasata, és itt ez a templomok, sírok felirataira vonatkozik elsősorban, az egyszerű jelentés mellett, mindegyik komoly kozmikus üzeneteket hordoz. Tudjuk, hogy a papok a szertartások alkalmával olyan nyelven beszéltek, ami különbözött a hétköznapi nyelvtől, de bizonyos részei érthetők voltak. Olyan ez mintha, ma valaki ómagyarul beszélne.

Erre jött rá többek között Baráth Tibor professzor is, akinek a „Magyar népek őstörténete” című könyvében olvashatunk erről is.

Amennyiben ennyire szoros a hasonlóság e két helyen, felmerülhet a kérdés ill. gondolat, hogy valós fizikai, közvetlen kapcsolatnak, összeköttetésnek is kellene lennie. De hogyan bizonyíthatjuk? Keressünk összekötő alagutat a két hely között? Elég reménytelennek tűnő vállalkozás, főleg az országhatáron kívüli területeken. Az alább megemlítendő magyar területeken viszont érdemes lenne kutakodni, pontosabban az ebbe a vonalba eső területen. Ebben a részben a földrajzi érdekességeket vizsgáljuk. Ez legalább annyi furcsa érdekességet, egyezőséget, lehetőséget mutat. A földrajzi mérések alapjául a National Geographic Magazin 1975-ben kiadott, hatalmas világatlaszát használtam.

Itt megint jöhet egy ellenvetés: Badarság! Ókori azonosságokat, rendszereket keresni modern térképeken, hiszen akkoriban nem ismerték ezeket a fokbeosztásokat, sőt a világ nagy részét sem! Nem lehetett olyan zseniális valaki, hogy ezek hiányában létrehozzon egy világrendszert!

Újra el kell szomorítanom a hitetleneket. Csak egyetlen példát említek az úgynevezett Piri Reis térképeket. Ez a Piri, az 1500-as években élt török hajós, és állítólag kalóz is volt. Az volt az ő mániája, hogy gyűjtötte a térképeket. Amit nem tudott megszerezni, azt lemásolta. Térképeit mai is lehet látni Isztambulban, az egykori Bizáncban, a Topkapi Múzeum gyűjteményében. Ezzel nem is lenne gond, ha nem lenne ezek között egy olyan, ami megint borzolja a tudományos köröket, és legszívesebben eltűntetnék, ha – szerencsére – nem kapott volna már hatalmas nyilvánosságot az idők folyamán.

Nos, ezen a térképen, ami 1513-ból!!! való, olyan földrajzi helyek láthatóak, amelyeknek az akkori tudás szerint nem lett volna szabad, mert „nem voltak felfedezve”. Amerika teljes keleti partvonala egészen az Antarktiszig. De a lényeg most jön! Jégtakaró nélkül van ábrázolva az Antarktisz, pontosan úgy, ahogy azt az 1949-es expedíció szeizmológiai mérései mutatták. Addig soha senki nem tudhatta, hogy hol van a föld a jégtakaró alatt. Vagy mégis tudta ezt valaki, jó 10-12 ezer évvel ezelőtt? Sőt az USA légiereje elkészítette azt a projekciós vetítést, ami azt mutatta be, hogy mi lehetett az a forrástérkép, ami alapján másolták a Piri Reis-félét. Ezen pedig az látszik, hogy aki az eredetit készítette, több tízezer km magasságban, pontosan Egyiptom és a Nagy piramis fölött kellet lennie. (Ajánlott irodalom: G. Hancock: Istenek kézjegyei) De most már folytassuk a mi ügyünket.

A kezdő ötlet, hogy mi lenne, ha a mexikói piramisokkal (Teotihuacan) összekötnénk a Pilist ill. a piramisokat. Mexikóban szintén egy hasonló rendszert találunk, már ami a három piramis építését illeti. Előző számunkban is említettük ezt.

Elsőként a két főszereplőt (Pilis-Giza) kötöttem össze: kb. 2500 km a távolságuk egymástól. (Megfigyelendő az érintett helyek elnevezése és helye, mert már ez is elgondolkodtató!) Az összekötő vonal majdnem pontosan az északi mágneses pólus felé mutat, ami nem összetévesztendő az Északi-sarkkal, hanem attól délre található.

A mexikói piramisokkal összekötve egy hegyesszögű, fekvő háromszöget ad ki a rajz. Érdekesség, hogy a pilisi vonal áthalad Lyon (oroszlán), Bordeaux (Bordó), La Coruna (A Korona) városokon, az Azori (Az úri) szigeteken (Atlantisz része volt), a Bermuda-háromszöget nagyjából felezi, majd Miamin keresztül ér el Mexikóba. Mellesleg a Pilisben is van Mexikó nevű hely!

A piramisoktól induló vonal Líbián, Algérián keresztül halad. Majd a marokkói Tarfaya (Tar fája, Atya Ré fája, életfa) mellett lép ki Afrikából és a Kanári szigeteken (szintén Atlantisz része volt) át belép a Sargasso (szar gázos vagy szar gazos-hínáros, bocs!) tenger alsó részére. Ez tenger arról hírhedt, (Bermuda-háromszög része) hogy rendkívül hínáros, nehezen hajózható és az óceán ezen felszíni része mélyebben van a többitől és a mélyből időnként gázbuborékok (szar gázok) törnek fel. A vonal belép Kubába, majd a Yucatán-félsziget (mayák egyik fő területe) északi részén Mexikóba.

Ez után vettem egy másik jelentős és nagyon ősi helyet Dél-Amerikában. Ez pedig a Titicaca-tó melletti Tiahuanaco. Ezt a helyet néhány tudós több tízezer évesnek becsüli. Ősi preinka város, ahol Nap szentélyeket, hatalmas város maradványait lehet látni. Feltűnő hasonlóságot mutat az egyiptomi Ozirisz halotti templomával, amit Abydos-ban tártak fel, ami stílusából becsülve jóval korábbi (becslések szerint kb. 12500 éves), mint bármilyen egyéb építmény a környéken (eredeti funkcióját ma sem ismerjük).

Összekötve a két helyet (Pilis, piramisok) ezzel (Tiahuanaco), azonnal szembetűnik, hogy egy majdnem szabályos egyenlőszárú háromszöget kapunk, ami abból adódik, hogy a két alap hely majdnem azonos távolságra, nagyjából 12000 km-re (1-200 km eltérés) van Tiahuanaco-tól.

A két háromszög (a mexikói és a tiahuanacoi) a Kanári szigeteknél - Las Palmasnál - metszi egymást. Ha Tiahuanacot és Teotihuacant összekötjük egymással a kapott egyenes majdnem tökéletesen párhuzamos a pilisi és egyiptomi meghosszabbított egyenessel. A hozzátett „majdnemek” az esetleges térképi pontatlanságok miatt vannak, de a rajz szerint párhuzamosak. Hogy ennek mi a jelentősége én nem tudhatom, de majd csak rá jön valaki.

Visszatérve a Pilis-Piramisok tengelyhez, ami nyilvánvalóan kiemelt és biztosan ismert fontossággal bírt az ősidőkben. Az első, ami szembetűnik, azok a városok, amelyeken a vonal áthalad:

1. Rosetta (itt találták a Rosetti-követ, ami alapján a hieroglifákat megfejtették) Egyiptom

2. Kattavia (Rodosz szigetén, itt állt a Kolosszus, Kettőfia) Görögország

3. Carpathia-Carpathos szigete (ezen ugyan nem megy át a tengely, csak elhúz mellette néhány kilométerrel, de érdekes, hogy itt van és nem 100 km-rel arrébb)

4. Khalki (Kelő Ki (erő-élet) szigete)

5. Kos sziget (ez elég egyértelmű)

6. Samos sziget (számos – Szamos - szemes - szem ős)

7. Khios sziget (ki-csi – erő – ős)

8. Lemnos sziget (L-R hasonulás miatt, akár Ra-mú-ős is lehet)

9. Thasos sziget (Tas)

10. Philippi (csatájáról híres)

11. Dráma városa

12. Görögországban több Óros (hegy) nevű helyet érint.

13. Átmegy néhány Bulgár és Jugoszláv városon, de ezekhez nem tudok fűzni semmit

14. Magyarországra Szegednél jön be, át Algyőn, PUSZTASZEREN, Kecskeméten, Dabason, Vecsésen, át a Pilisen Szlovákiába

15. Berlin központja, amin szintén átmegy egészen Izlandig

16. A Piramisoktól Afrika felé folytatva az egyenest átmegy Szudánon, Etiópián, Szomálián

Ha az Egyenlítőig meghosszabbítjuk a vonalat, pontosan a Nagy piramis dőlésszögét kapjuk a találkozási pontnál. Vajon miért?

Érdekes, de ez még így önmagában még mindig kevés lenne, ezért folytattam tovább. Az egyenesre egy felező merőlegest állítottam, ami Lesbos szigete mellett metszi a tengelyt. Ez a felező merőleges szintén több nevezetes helyen halad keresztül: (figyeljünk a nevekre megint) Megalopolis, Tripolis, Mégara (Görögországban), Edremit, Cataltepe, Mudanya stb. (Törökország) Szocsi, Cserkeszk (Oroszország). Algérián, Tunézián, Mauritánián át, majd Brazília, Bolívia, és Chile Taltal városánál az Óceánba. (Taltal-nak hívják a maya indiánok a varázslójukat, táltosukat!)

Az érdekessége most jön. E tengely mentén végig 25-30 km távolságban ősi kultikus helyeket találhatunk. Gondolom nem véletlenül. Valamint a tengely Dél-Amerika szárazföldi területét majdnem pontosan felezi.

Megpróbáltam megkeresni egy esetleges 3. helyet a kettő mellé, ha már hármas-csillag az Orion-öve. Ezt a piramisok és a hegyek szerinti távolság arányában és dőlésszögben, északra és délre is. Most csak az egyiket nézzük meg. Az északi (európai) Skócia legészakibb részén a Lewis szigetnél található. Ez addig nem tűnt érdekesnek, míg el nem olvastam Práczki István: Minek nevezzelek? című nagyszerű könyvét, amiből egyértelműen kiderül, hogy igen is lehet köze a dolgunkhoz, hiszen a Lewis (angol Lajos - ez sem véletlen) jelentése Lói-ős vagyis maga Fehérlófia. Ez pedig tökéletes vég ill. kezdő pontja a történetnek. A skótokról is tudjuk, hogy magyari nép, ennek több jelét is viselik magukon. A legjelentősebb, hogy a skót népviselet rangjelző és törzsjelző jelvénye a Tarsoly, amit ők elől viselnek. De a zenéjükben, nyelvükben is rengeteg magyari elemet őriznek.

A skót végpont mellett fekszik Stornoway városa, amit lehet némi szabadsággal törölt útnak (az emlékezetből kitörölt ősi útnak) is fordítani ill. Storno - iSTer-Nő, Istennő – útja (Ister a Duna ősi neve, Istergam-Esztergom). Az összekötő vonal áthalad az Északi-tengerben található Ördög-lyuknak nevezett helyen is a skót partok mellett.

De van-e valami a Lewis-szigeten, ami segítségünkre lehet. A legnagyobb gond ezzel adódott, hiszen egy ilyen ismeretlen helyről nemigen lehet anyagot találni. Így az írásnak e része sokáig csak feltételes módban szólt, egészen mostanáig. Az Interneten találtam nagy sokára egy, a sziget kultikus helyeit bemutató oldalt. Az ámulat ekkor jött: a sziget fő nevezetességei a hatalmas faragott kövekből álló ménhír sor, egy ősi kelta naptemplom és egy olyan hegy, aminek belsejében mesterséges barlang, sírhely található. Most már talán teljes joggal felvehetjük ezt a helyet is a sorba!

Ezek után teljesen magától értetődő volt, hogy a leghíresebb, bár nem a legjelentősebb, ősi szakrális központot (Stonehenge) is bekapcsoljuk a Pilis-Giza vizsgálódásba.

A nevekre hívom fel újra a figyelmet és arra a tényre, hogy ez vonal az egyik legerősebb pozitív zóna, ami körbefut a Földön.

A Pilis-Stonhenge vonalon az alábbi városok fekszenek: Bailleul (Bál-ül), Mouscron (Mú-őSi-KoRONa), Ath (ATyA), Namur (NőM-ÚR - ÚR-NáM - MéN-ÚR) Tohogne (ToHoNya-TóHoNa), Daun (DUNA), Mainz (MéN-ÉsZ, Ménész volt Egyiptom egyik fáraója), Amberg, Esztergom-Istergam, Pilis.

És újabb szenzáció: ismét a legújabb kutatásokat idézve, Kisompoly Erdélyben - ahol Stonehengehez hasonlatos ősi kőkör maradványait találták– is ezen a vonalon fekszik.

Ezek után merje bárki azt állítani, hogy ez teljesen hülyeség!

A Giza-Stonehenge vonalon, ami a háromszög alapját adja számtalan, magyarul is olvasható városnév van, de a legérdekesebb a francia POGNY! A többit böngészgessétek magatoknak.

Ezek után állítottam egy piramist ill. háromszöget a térképre, pontosan a Nagy Piramis dőlésszögének megfelelően, oldalhosszúságnak a Giza-Pilis távolságot ill. összekötővonalat véve alapul. Hátha mutat valamit.

A háromszög harmadik pontja az Észak-afrikai Algériában van. A legfontosabb érdekesség, hogy az új háromszög, pontosan két derékszögű háromszögre osztja a Pilis-Stonehenge-Giza háromszöget, és pontosan ott metszi, mint ahol a Pilis-Giza egyenes felezőpontjából húzott - az egész vonalat átmérőnek véve - körvonal metszi.

A sor még folytatható lenne, gondolok itt, például Danikentől is ismert (bár ő szemérmesen elhallgatja a pilisi összefüggéseket), a görög Delphit és az ősi dán viking várakat összekötő erővonalra, ami természetesen a Pilisen keresztül húzódik, de ízelítőnek ennyi is elég.

Lehetnek véletlenek (bár az ezoterika nem ismeri ezt a fogalmat), de mégis olyan az egész, mintha szépen megtervezték volna valamikor, és az idők folyamán, az embereket vezérlő szellemek irányításával, megőrződtek a jelek, hátha szükség lesz még rájuk. A használatukat még nem ismerjük, pláne nem a világméretű használatát. De ez is azt mutatja, hogy többnek kell itt lenni, mint egyszerű hagyományőrzésnek. Funkciója van akár földi, akár kozmikus értelemben. Ezért is kell, hogy minél többen legyünk az új évezredben, akik felismerik és tudják ezeket az ősi, számunkra rejtjelezett tudást, amelynek működtetése 500 évvel ezelőtt még hivatalosan létezett (Pálosok), és most újraélesztésért kiált. Ebben kell segíteni, mert magától nem tud új életre kelni csak Mag(á)tól!

(folytatjuk)

http://www.kincseslada.hu/pilis/content.php?article.109

Eltárolt hozzászólások⇒

Hozzászólás  

#1 ...ami nem Magóg: az demagóg!Pálos Trend 2019-04-18 11:02
Messze álljon tőlem, hogy bárkire is olyan „hacukát” erőltessek, ami már elsőre is szűk, másodikra meg szükség…
Így van ezzel gyurcsány is; - aki egyetlen egy igaz szóért...- elárulja a másodikat.
Így van ezzel dobrevje is, aki ómigráns létére most már ömlesztve próbálja vér és faj fertőzni jóisteni NAP=NÉPünket az általuk áhított európai egybesült állnokok között!
…és még senki sem szólt, nem szegte kedvét ennek a két elvetemült fenefajúnak, hogy ugyan má’n, lennének szívesek szórakozni a saját családjuk szép számú gnómjaival!
…mert ha a kezdet és a vég egybe ér – legalább vér legyen a pucájukban, ha már a demokraták koalíciójaként merték aposztrofálni belterjes gyülevészüket!
Azonban azt rendkívül fájlalom, hogy csak ennyire futja tőlük ebben a cigány úti diktatúra kampányhajrában...
...mert ügye volt ez anno másként is...

...mint az INKÁK messzi jóba…akarom mondani Mexikóba.
…mert igenis tudtukra kell, hogy adjam mindazoknak, akik kérik, hogy ne terjedhessen tovább a BANK szférák „zenéjében” a szánt szándékos, hamis, hasis ihlette dallam.

Ügye ismerik a CSÁNGÓKAT, akik CSÁNGÁZNAK?
Hát az INKÁKAT, akik IN(G)ÁZNAK?

Mert a magam részéről Én egy és ugyanazon HUNMAG népcsoportról beszélek.

Örvendek is utálatnak ezért megvett tudományos berkekben rendesen, de hát a TREND már csak ilyen: PÁLOS!

A Pálos Trend által mondottak meg ha még írva is vannak, annál jobban tudnak fájni egy kapzsi fajtának, ami titokban akarja tartani az ALFAJÁT (ALFA!) az OMEGÁNAK!

Tőlünk is ezt várták…: hogy milliók ellenében fussunk kussba! - de a MAGUNK FAJTA nem eladó!

Ott fésüljük a szálakat, ahol a csángók és az inkák egymásra hajaztak…
…de, hogy ne vetítsek, előre kezdjük a két alap…vető… MAG…ÚR…vonal kóddal.

…a HÍMzéssel és a ZENével!!!
…a HÁMlással és a (s)ZINével!!!

Ügye…ügye?!
Kinek (H) ÜGgYE(K)?!

Naná!
Mondják is az istentelenek: NE HÍ(m)…ZE(n)..legj!

Ugyan miért?!

…mert őrült kínos lenne nekik, ha haza találna és egymásba érne az ŐS…Honos HUN-os – ŐS?!

ÁLLJUNK A SARKUNKRA BARÁTAIM!

…és most egy-két ismérv ismeretében képzeljék el, hogy a feljebb idézett cikkben a magyarok egy része: EGÉSZE!!! - és nem a hamisított 10%-a a lakosságnak, aki ellenállóbb az AIDS vírussal szemben!

Mi VAN ilyen KOR, ha a KÓR kép nem illik a képbe?!
RÁM…A szakadék!!!

…s ami a legfőbb, hogy minden hazugság, ami eltér az ősiség törvényétől.

…vagyis ami nem MAGÓG: az DEMAGÓG!

Tehát istentelen, életellenes, bosszútól fűtött,
mint regnáló elnyomóink.

Viszont nem árt hangsúlyoznunk továbbra is, hogy a HUNMAG nép-vér csoport GÓG és MAGÓG fiai mi vagyunk a MAGUNKFAJTA: MAGÓG!
Ellenünkben meg nem, hogy az AIDS hanem a DÓZIS is édeskevés.
Viszont, hogy mi a dózis és a dóziskola azt fejtse meg ki-ki maga a NETen TENgődő dalainkat hallgatva... :roll:

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások