Print this page
2006 május 16, kedd

Támadások Semir Osmanagic ellen

Szerző: Pálinkás Károly

„Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Európa elsõ piramisait találtuk meg” - nyilatkozta még pénteken Semir Osmanagic, a visokói ásatások vezetõje, - egyben hazatérõ bosnyák-amerikai üzletember -, a National Geographic angol nyelvû honlapjának. Amikor tavaly októberben elõször bejárta a hír a világot, már sejteni lehetett: a régészközösség kritikusan fogadja majd a felfedezést, hiszen Európában az Osmanagic által felvetett idõpontokban még vadászó-halászó törzsek éltek, akik primitív eszközökkel próbálták biztosítani a túlélésükhöz szükséges élelmet.

Jó érzéke van - a médiához

Csakhogy Osmanagic valószínûleg jobban ért a média világához, mint a régészek zöme. Magához az ásatáshoz azonban talán kevésbé. Bosznia középkori központja valóban sok érdekességet rejthet, ám többek között egy akár 12 ezer éves piramist is, azt azért sokan kétségbe vonják. Bár Osmanagic többször cáfolta már, hogy 12 ezer évesre becsülné a talált leleteket, helyesbítésként csak annyit állított, hogy egyelõre nehéz meghatározni a kövek korát: lehetnek 12 ezer évesek, de származhatnak Kr.e. 2500 körülrõl is.Osmanagic most abban reménykedik, hogy elõkerülnek olyan szerves anyagok (csontok, famaradványok, elszenesedett leletek), amelyeket radiokarbonos vizsgálatnak lehetne alávetni. Akkor ténylegesen is kiderülne, hogy milyen idõsek a visokói leletek.

Ami viszont már most biztos: egy Szarajevóhoz közeli domboldalban több, furcsa járatra bukkantak Osmanagic emberei, amelyek minden bizonnyal tényleg mesterséges létesítmények. Természetes járatokhoz túl szabályosak a felfedezett üregek, ám ennél többet biztonsággal egyelõre egyetlen neves régész sem merne állítani.

Földön kívüli õsöktõl származó piramisépítõk?

Osmanagic azonban meg van gyõzõdve róla, hogy a domb alatt egy piramis rejlik, sõt, a közelben fekvõ két másik domb alatt két másik piramis is található. A bosnyák üzletember rögtön el is nevezte õket a Nap, a Hold és a Sárkány Piramisának. Több szakértõ nyomban fel is hívta a figyelmet rá, hogy Osmanagic nem elõször játszik el a hagyományostól ugyancsak eltérõ gondolatokkal. Korábban több hírügynökség is megemlítette, hogy Osmanagic több mint 15 évet töltött el Mexikóban és Egyiptomban piramisok tanulmányozásával.

Az üzletember könyvet is írt a mexikói piramisokról, amelyben azt állította, hogy a maják tulajdonképpen a földön kívülrõl érkeztek, és emiatt voltak képesek olyan fantasztikus piramisokat építeni. Ráadásul szerinte a világ más pontjain felépített piramisokat tulajdonképpen mind közös õsöktõl származó népcsoportok építették, egészen pontosan az elsüllyedt Atlantiszról származó népcsoportot tekinti Osmanagic a közös õsnépnek. A mostani állítólagos piramisokat is az Atlantiszról származó kultúra volt képes csak felépíteni, így tulajdonképpen bizonyos szempontból a bosnyákok õsei és a maják valamint az egyiptomiak rokonok lennének.

Hol vannak a bizonyítékok?

A National Geographic angol nyelvû honlapjának nyilatkozó régészek úgy vélik, a bizonyítás terhe Osmanagic vállát nyomja, ráadásul a különleges állításokat különleges alapossággal kellene bizonyítani, csakhogy a bosnyák üzletember eddig semmi konkrétat nem tett le az asztalra. A régészek elfogadott nézete szerint Bosznia e területén az Osmanagic által megadott idõszakban vadászó törzsek éltek, akik nem rendelkeztek egy piramis felépítéséhez szükséges képességekkel és eszközökkel.

A new york-i Archeology magazin vezetõje, Mark Rose egyenesen szélhámosnak nevezte Osmanagic-ot, a nemezetközi sajtót pedig jóindulattal is csak hiszékenynek. Rose arra is felhívta a figyelmet, hogy a balkáni háborúk olyannyira szétzilálták a bosnyák régészeti felügyeleti szerveket, hogy gyakorlatilag az kezdhet ásatásokba, aki akar és pénze van hozzá. A legnagyobb probléma azonban inkább az, hogy az ásatások során más korból származó (például középkori), valóban értékes leletek semmisülhetnek meg: márpedig Visoko környéke tele van fontos középkori leletekkel.

Rose az esetet azzal hasonlítja össze, mintha valaki engedélyt adna a Stonehenge ledózerolására, mivel egy ámokfutó azt feltételezi, hogy a Stonehenge alatt egy elveszett civilizáció még értékesebb és még régebbi leleteire találnak rá. A boszniai üzletembert azonban egyáltalán nem zavarja, hogy a régészszakma egyöntetûen elutasítja és kontárnak tartja: a következõ hat hónapban gõzerõvel folytatja az ásatásokat.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Eltárolt hozzászólások